.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. október 1., péntek

Varázslatos realitás 21.

Charlotte elképedt. Ritkán esett meg vele, hogy valami igazán meglepte, de ez most pont az a helyzet volt. Hogy az ismerős-ismeretlen felbukkanása volt-e az ok, vagy az, hogy Mr. Glenville egy pillanat alatt behódolt neki, maga sem tudta volna megmondani.
- Csak annyira, amennyire neked szokásod megmenteni engem a seggfejektől – felelte végül némi fáziskéséssel. – Ezt meg hogy a fenébe csináltad? A pasas egyszerűen kezelhetetlen, te meg csak jössz és paff, egy szavaddal meggyőzöd? – akart csettinteni az ujjával, de kesztyűben nem igazán jött össze. A fiú mosolyogva megvonta a vállát, de zavartan fordította a föld felé a tekintetét. Charlotte biztos volt benne, hogy valamit titkol. Gondolatban felírta a zöld folt mellé ezt is a kiderítésre váró rejtélyek listájára.
Mikor meghallotta a gyerekpusmogást a háttérben, oldalra hajolt, hogy kilásson a fiú mellett. Maxie-ék vigyorogva mutattak rá, majd megmentőjére, aztán csókokat hintettek a levegőbe és megrezegtették a szempillájukat. Charlotte mosolyogva nyújtotta rájuk a nyelvét, mire a fiú kíváncsian hátrapillantott. Maxie-ék hirtelen abbahagyták a jelzéseket, és fütyörészve az eget kezdték fürkészni. Kicsit sem feltűnő…
Charlotte jókedvűen sarkon fordult, hogy összeszedje a festékeit.

12 megjegyzés:

  1. :D De aranyos kis jelenet :D Nagyon jó lett! :D
    Várom a következőt! :D

    Puszi: Meli

    VálaszTörlés
  2. Hello:)

    Na ma én lettem az első:)
    Ez a Charlotte egy picit tinis, nem?
    Vajon ki lehet Peter, hogy díszbe vágják magukat az emberek, ha meglátják őt?
    Érdekes.. Na majd most hazakíséri P. és együtt festegetnek. Aztán fény derül a zöld fóóóltra:P

    Mikor jön a Carlise-os?:)

    VálaszTörlés
  3. Hm, pár másodperccel lemaradtam.
    Pech:)

    VálaszTörlés
  4. Én is várom a következőt!!! :D

    VálaszTörlés
  5. Ez tökre aranyos volt, a gyerekek meg főleg.
    Ez a mondat tetszik:
    Gondolatban felírta a zöld folt mellé ezt is a kiderítésre váró rejtélyek listájára.

    :)
    Várom a holnapit nagyonnn!
    puszi
    Katarahh

    VálaszTörlés
  6. És van benne megint Zöld folt:-D

    Vicces volt, hugomék csinálják ezt, de ők tizenkét évesen. (Már a nyelv öltést.) Kíváncsi vagyok Peter titkára. Mindig kíváncsi vagyok valamire. Egyszer a sírba visztek...

    Remélem elkíséri egy darabon, ha nem is hazáig:-d

    VálaszTörlés
  7. :) Lassan minden fejezeten csak mosolyogni fogok. :)
    Itt is írom, h megkaptam a könyvet! Köszi!
    (Egyszer majd megunod, h mindenhova ezt írom... XD)
    Pusz

    VálaszTörlés
  8. nagyn jó:DD nem tudok mást mondani csakh imádom...D: mien édesek drácok és mennyire nem feltűnőek xD:D puszi :Daphnee

    VálaszTörlés
  9. De jó volt! Ezek a szösszenetek egyszerűen tényleg jók! :D

    VálaszTörlés
  10. Charlotte tinis... Hmmm... Hát, abból a szempontból igen, hogy néha tudja gyerekként élvezni az életet. :) De a komoly dolgokban felnőttként viselkedik. :)
    Peterről pedig majd kiderül, hogy kicsoda, csak türelem. :)
    Köszönjük, hogy olvastok minket és írtok nekünk, és örülünk, hogy tetszenek a szösszök. :)

    VálaszTörlés
  11. Jaj, de jó volt ez is. :)<3
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés