Varázslatos realitás 45.

Charlotte a fürdőszoba tükör előtt állt, és a zöld festéket dörzsölte a homlokáról. Nehezen akart eltűnni, de nem bánta. Kellett neki ez a pár percnyi egyedüllét, hogy átgondoljon mindent. Az izgatott bizsergést a testében, a szíve gyors kalimpálását, az arcán megjelenő halvány pírt. Még sosem érzett ilyesmit. Legalább is elérhető férfi iránt…

Pár éve volt egy film, aminek ha meglátta a főszereplőjét, azonnal izgatottá vált. Jóképű volt, tehetséges és az interjúk alapján kedves is. És persze a világ másik végében élt. Lehetetlen, plátói vágyakozás. Egyszerre volt kellemes és üres.

Peter viszont nagyon is itt volt. Néha olyan közel, hogy a kezük majdnem összeért festés közben, Charlotte pedig érezte az apró elektromos szikrákat. Ilyenkor elakadt a lélegzete és elfelejtette, mit is akart mondani. Vajon Ő is ezt érzi? – futott át az agyán újra és újra, de fogalma sem volt róla.

Néha úgy érezte, a férfiak egy másik bolygóról jöttek. Olyasmiket mondtak és tettek, amiket képtelen volt értelmezni. Mikor azt hitte, hogy flörtölnek vele, kiderült, hogy csak udvariasan viselkedtek, ha pedig kedvességnek vélt valamit, utólag rájött, hogy a fiúnak hátsó szándékai voltak.

Peter rámosolygott és csillogó szemekkel figyelte. Meghallgatta őt. Segített a festésben. Vele volt. Charlotte mégsem volt biztos benne, mit is jelent ez.

Összerezzent, mikor a halk kopogást meghallotta az ajtón.

- Mindjárt megyek! – kiabált ki, aztán tovább dörzsölte a zöld foltot.