.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. augusztus 30., vasárnap

A jövő reménysége - 15. fejezet

15. GYAKORLÁS



NATE ÉS ÉN IS feszülten haladtunk a tisztás felé. Bár nem voltunk farkas alakban, pontosan tudtam, hogy Jonathan gondolatai merre járhatnak. Azóta a tévedés óta most először lesz ő és Edward egy légtérben. Szükségem volt Jonathanra az edzéshez, de fogalmam sem volt, hogy fogom elérni azt, hogy ezalatt a pár óra alatt ő és Edward ne öljék meg egymást. Megértettem Edward haragját, de azt is tudtam, hogy Nate még a „megbocsátható” kategóriába tartozó hibát követett el. És ami a legfontosabb volt, mindkettejüket szerettem. Persze, nem ugyanúgy…

A széljárásnak köszönhetően már messziről megéreztem Alice szagát – mostanra egészen hozzászoktam, és csak egy tüsszentésnyi bosszúságként fogtam fel. Aztán az orrom a levegőbe szimatolva magába szívhatta a mézes illatot is.

Amint kiértünk az utolsó fa takarásából is, a szívem gyorsabban kezdett el dobogni – mind Edward látványától, mind a várakozás félelmétől. Alice már messziről integetett nekünk, és felénk szökdelt, mint egy vidám kis gazella. Nem tudtam, mennyit tud a történtekről, de Edward vagy nem mondott neki semmit, vagy Alice csak próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, úgy vélve, ezzel oldhat a helyzet feszültségén.

Ahogy oldalra pillantottam Nate-re, láttam, hogy Alice terve nem jött be. Pillantásában valami furcsa fény lobogott, és egyenesen Edward szemeibe nézett. Edward sem volt a nyugalom szobra. Bár az arcvonásai békésnek tűntek, a teste feszültebb volt, mint valaha, és a kezei ökölbe szorultak.

Gyorsan beelőztem Jonathant, egy futó ölelést adtam Alice-nek köszönésképpen, aztán Edwardhoz siettem, hogy néhány szóval lenyugtassam, mielőtt Nate karnyújtásnyi távolságba ér.

- Szia! – köszöntem neki. Egy lépéssel közelebb jött hozzám, merev tartással lehajolt, és egy csókot nyomott az ajkaimra. Kissé kábultan néztem magam elé.

- Sajnálom… - hallottam meg a halk kis szót, amint Edward hűvös lehelete végigsimogatta az arcomat.

- Mit? – nyögtem ki értetlenül. Edward egy másodperc törtrésze alatt tűnt el a látószögemből, és mielőtt észbe kaphattam volna, már hallottam a csattanást és a súrlódó hangot. A szívem az általam hallatott sikollyal együtt akart kitörni a torkomból. Nate jó pár métert csúszott hátrafelé az ütéstől kifordult fűcsomókat és sárdarabkákat hagyva maga után, az orrából pedig ömlött a vér. Egy pillanatig csak álltam döbbenten rá bámulva, aztán a sokkhatás helyét átvette a düh és az aggodalom. – Megőrültél? Teljesen elment az eszed? – ordítottam Edwardnak, miközben Nate-hez sietve letérdeltem mellé a fűbe. – Jól vagy? Mindjárt… Mindjárt szerzek valami zsebkendőt, vagy… - néztem rá aggódva, miközben szétszórtan kapkodtam a ruhám zsebei felé.

- Sebbi bajob… - jött orrhangon a válasz, mikor végre megtaláltam a keresett zsebkendőt, és arrébb akartam tolni a nagy férfikezet az útból, hogy óvatosan rányomjam a betört testrészre. – Hagyjál... – ellenkezett Nate, és átvette tőlem az anyagdarabot. Bosszúsan álltam fel mellőle, azt figyelve, hogy tényleg minden rendben van-e vele, vagy csak játssza a keményet. Alig fél perc kellett csak, hogy elálljon a vérzés, de a vékony anyag teljesen szétázott. Gyorsan kerestem egy másikat, majd Nate felé nyújtottam. Csak azután adtam át magam a haragnak, miután láttam, hogy jól van.

- Mi a jófene volt ez? – fordultam Edward felé, aki Jonathan felé pislantott, majd összeszorítva a száját lehajtotta a fejét.

- Megmondtam neki a múltkor, hogy ha hozzád ér, megbánja – motyogta Edward lesütött szemmel, szinte anélkül, hogy az ajkai megmozdultak volna.

- Nem érdekel, mit mondtál neki! Hogy képzelted, hogy csak úgy megütöd, és betöröd az orrát? Hogy a…? – kiabáltam magamból kikelve.

- Én kértem. – Hirtelen elakadt a szavam, és döbbenten fordultam Jonathan felé, aki épp akkor tápászkodott fel a földről. Az arca még pirosas színű volt a letörölt vér miatt, és az orra is be volt lilulva, de ettől függetlenül úgy tűnt, semmi baja.

- Te kérted? – ismételtem meg kérdésként, amit mondott.

- Igen.

- Azt kérted, hogy üssön meg? – Azt hiszem, elég hülyén nézhettem ki tátott szájjal, de jelen pillanatban ez egyáltalán nem foglalkoztatott.

- Igen – jött az újabb egyszerű felelet, nekem meg kényszerem támadt arra, hogy újra betörjem Jonathan orrát.

- Miért kérted volna meg, hogy törje be az orrodat? Hirtelen mazochista lettél? – A hangom kezdett magasabb lenni a bennem felhalmozódott sok kavargó érzéstől.

- Egyszerűen csak lezártuk a dolgot. Ennyi – jelentette ki Nate, és mintha mi sem történt volna ellépett mellettem, és a mező közepe felé sétált. A levegőt kapkodva néztem utána, aztán megráztam a fejemet.

- Ti nem vagytok normálisak – hitetlenkedtem.

- Férfiak… Hagyd rájuk. Ha nekik az a jó, hogy laposra verik egymást - lépett hozzám Alice kissé megkönnyebbült arcot vágva, majd a karomat megragadva a mező széle felé kezdett húzni.

- Hé, mit csi… - próbáltam tiltakozni.

- Biztonságosabb hátrébb, amíg bemutatót tartanak – felelte meg a ki nem mondott kérdésemet.

- Bemutatót? – Már el is felejtkeztem róla, mi miatt vagyunk itt, de valahogy lehetetlennek tűnt, hogy a történtek után ép bőrrel megúszhatna bárki is egy ilyesfajta szemléltető előadást. – Na nem, nem hagyom, hogy ezek ketten most egymásnak menjenek! – húztam ki a karomat Alice ujjai közül.

- Nyugi, nem lesz gond – mosolygott rám Alice teljesen nyugodtan.

- Honnan tudhatnád? – utaltam a jelen helyzetben fennálló akadályokra, amik miatt Alice se az előbbi pofont nem láthatta előre, se az ezután következőket.

- Ilyenek a férfiak. Ha tudnád, hogy Edward, Emmett és Jasper hányszor mentek már egymásnak – legyintett. – Jól képen törlik egymást, és ezzel el van felejtve az egész. Kiadják a dühüket, és lenyugszanak. Higgy nekem! – paskolta meg a kezemet, aztán lehuppant a fűbe. Nagyot sóhajtva követtem a példáját. Még mindig nem szoktam hozzá, hogy ilyen könnyen vegyem az ilyesmit. Persze, tudtam, hogy a farkasok és a vámpírok is szinte sérthetetlenek, és La Push-ban is hallottam róla, hogy a fiúk néha egymásnak ugrottak, sőt, az emlékeikben láttam is néhány esetet, de emlékként látni valamit, és a valóságban átélni két teljesen különböző dolog volt.

- És ez téged ennyire nem zavar? – kérdeztem meg fél percnyi szünet után, miközben pillantásomat Nate-en tartottam, aki épp most vette fel a farkas alakját. Egy másodpercre elkaptam Edward pillantását is – úgy nézett rám, mint egy kölyökkutya, ami épp az előbb tépte szét a papucsomat.

- Persze, hogy zavar – húzta végig párszor a kezét a fűszálak között elgondolkozva Alice. – Én is nő vagyok, és mint ilyen, inkább az eszemmel szeretem megoldani a dolgokat, nem az erőmmel. De a férfiak mások. Szeretik fitogtatni az erejüket, mert önbizalomhiánnyal küszködve azt hiszik, hogy ettől lesznek férfiak. Ez van. Vagy megszokod, vagy megszöksz. – Felsóhajtva fordítottam ismét a figyelmemet a fiúk felé. Edward épp feltűrte az ingujját. Biztos voltam benne, hogy direkt lassabban készülődnek a harchoz, csak hogy Alice megnyugtathasson.

- Hát, a második lehetetlen – nyugodtam bele nagyjából. A gondolat, hogy bármi miatt is elhagyjam Edwardot abszurdnak tűnt. – De akkor is mérges vagyok!

- Szíved joga – kuncogott fel Alice. – És néha nem árt a fiúknak egy kis büntetés a részünkről… - nézett rám cinkos pillantással.

- Kezdhetjük? – hallottam meg Edward hangját. Felnéztem rá, és a büntetést elkezdve faarccal bólintottam. Láttam, ahogy megfeszülnek a vonásai egy pillanatra, de aztán a hatalmas, sötétbarna farkas felé fordulva koncentrálni kezdett. Még akartam valamit kérdezni Alice-től, de mikor meghallottam Nate morgását, inkább a tisztás közepén folyó eseményekre figyeltem. Nagyon reméltem, hogy Alice-nek igaza van, és a bemutató nem fordul át valami másba.

- Farkasként a legfontosabb, hogy mindig mozgásban maradj – szólalt meg hirtelen Edward. A karjait maga elé nyújtotta, a lábait enyhén berogyasztotta, hogy bármikor előrevethesse magát. – Nagyok vagytok és erősek, de mi éppúgy, és ha közelharcra kerül a sor egy az egyhez arány esetében elég kétes az esély. A lényeg, hogy ne kapjunk el addig, amíg nem mehetsz torokra. – Megborzongtam egy pillanatra, miközben felgyorsultak az események. Egyszerű emberként valószínűleg semmit sem láthattam volna a bemutatóból csak egy villámgyors fehér és barna foltot, de így szinte minden részletet megfigyelhettem.

Jonathan csaholva kezdett rohanni cikk-cakk alakban, miközben Edward utána vetette magát – egy idő után már nem voltam biztos benne, hogy ki kerget kit. Az egyik félfordulatnál Nate kitért előle, és hirtelen ellökve magát a talajtól oldalról vetette rá magát Edwardra. Éreztem, hogy egy pillanatra kihagy a szívem, és mintha lassítva láttam volna az ugrást és a csattogó fogakat, amik vészesen közeledtek a hófehér nyak felé.

Aztán halk nyüszkölő hang hatolt a füleimbe, ahogy a két kemény marok megragadta a barna bundát. Edward a farkas nyaka felé kapott a fogaival, de Nate néhány csomó szőrt nem sajnálva kifordult a kezeiből, és a hátára zuhanva bukfencezett egyet. Ijedten fel akartam ugrani, de mire megtehettem volna, a farkas azonnal talpra is ugrott.

- Ha mégis egy vámpír markába kerülsz – folytatta Edward teljesen nyugodt hangon, miközben nem vette le a szemét az ellenfeléről. –, az első és legfontosabb cél, hogy elkerüld a fogait bármi áron! – nyitotta szét a markát, amelyből néhány szőrcsomó hullott a fűbe. Miközben beszélt, mindketten csak lassan köröztek egymás körül. – A második, hogy próbálj szabaddá válni, marj a kezébe vagy az arcába, a lényeg, hogy elengedjen, és amint a földre értél, akkor is, ha megsérültél, kezdj mozogni. Semmiképpen sem maradhatsz egyhelyben! Soha! – Edward meglepetésszerűen előre vetette magát.

Karjai Nate felé voltak nyújtva, mintha csak magához akarta volna ölelni, de ez egy halálos ölelés lett volna, ha véresen komolyan folyik a harc. A farkas kitért az ugrás elől, így nem kapta telibe a vetődés, de Edward ujjai még meg tudták ragadni a hátsó lábát, amitől hasra esett. Fejét azonnal hátravetve próbálta megmarni az őt szorító kezet, így az végül eleresztette. Mindketten rögtön felpattantak nem hagyva időt a másiknak arra, hogy kihasználja a lehetőséget.

- Nem, még nem! – Egy pillanatig összezavarodva néztem Edwardra, majd rájöttem, hogy most nem hozzám, hanem Jonathanhoz beszél.

- Mit mondott? – kérdeztem normális hangerővel, úgyis tudtam, hogy Edward meghallja.

- Semmit.

- Edward! – fortyantam fel.

- Azt mondta, hogy próbáld ki te is, de még nem állsz rá készen. Előbb még mutatunk pár fogást, és… - próbált meggyőzni.

- Nem! Meg akarom próbálni – álltam fel, és lesöpörtem a rám ragadt fűszálakat.

- De… - tiltakozott erőtlenül Edward, mire morcos pillantást vetettem felé belefojtva ezzel a szót.

- Mindjárt jövök – futottam az erdő felé. Szemérmesen körbepislogva gyorsan lekapkodtam magamról a ruháimat az egyik fatörzs mögé bújva, aztán az átváltozásra koncentrálva felöltöttem a másik alakomat. Kellemes kocogótempóban tértem vissza a többiek közé, miközben igyekeztem teljesen lezárni az elmémet. Tétován megálltam Edward előtt, és a szemeibe néztem. Aztán rájöttem, hogy nem gondoltam át az egészet rendesen. Ez így nem fog menni. Fejemet a földre hajtva tettem az orromra a mancsaimat, miközben szűkölő hangot hallattam. Egyszerűen képtelen voltam még csak játékból is nekimenni Edwardnak.

- Valami baj van? – Edward ijedten nézett az Alfámra. Hallottam, ahogy Nate gondolatban egy „nem tudom”-mal felel neki, aztán megéreztem a gyengéd ujjakat a bundámban. – Ha félsz, nem kell még kipróbálnod – motyogta nekem Edward. Kissé sértődötten ráztam meg a fejemet, aztán tétova pillantást vetettem a kezére, ami még mindig engem simogatott. Figyeltem a bennem lévő ösztönlényt, ami eddig Edward közelében nyugtalanná vált, de mintha mostanra megértette volna, hogy a bizarr helyzet ellenére biztonságban van. Furcsa, nyugodt érzés szállt meg hirtelen, de megkönnyebbült nevetés helyett csak vakkantani tudtam. Edward félreérthette, mert visszahúzta a kezét.

Felpattantam, mire ő is felállt, és tett hátrafelé pár óvatos lépést – a testtartása védekező volt, és észrevettem, hogy Nate és Alice is úgy figyelnek engem, mintha attól tartanának, bármelyik pillanatban Edward torkának ugorhatnék ténylegesen támadó szándékkal. Szusszantottam egyet, és lassú mozdulatokkal Edwardhoz sétáltam.

Nem bántalak. – Akartam közölni vele, de csak akkor lettem biztos benne, hogy ez sikerült is, mikor ismét leguggolt elém.

- Edward… - Alice hangja egy kissé ijedt volt.

- Nem lesz gond – felelte Edward halk hangon, majd ismét felém nyújtotta a kezét, de mielőtt elérhetett volna, oldalra fordítottam a fejemet, és kidugva a nyelvemet, végignyaltam a tenyerén újra és újra. Tudtam, hogy ezzel megszegem a magamnak tett ígéretet, miszerint a történtek miatt most igenis kemény leszek Edwarddal, de nem bírtam visszafogni az örömömet. Ahogy láttam Edward arcán felragyogni a mosolyt, a farkam önkéntelenül heves csóválásba kezdett.

Mindjárt hányok, ez undorító… - hatolt az elmémbe Nate gondolata. Tudtam, hogy nem nekem szánta, és nem megbántani akart vele – egyszerűen csak így érzett -, mégis rosszul esett. Abbahagytam a nyalogatást, de Edward ujjai ahelyett, hogy visszahúzódtak volna, megint simogatni kezdtek.

- Mi a baj? – kérdezte most már tőlem.

Nem tudlak bántani… - nevettem fel gondolatban. Egész eddig az volt a gond, hogy féltettem magamtól Edward testi épségét, most pedig, mikor harcolnom kéne vele, a bennem lévő farkas feleszmélve az igazságra, nyugovóra tér. Edward is halkan felkuncogott a helyzet ironikusságán.

- Én sem tudnálak téged, te kis buta – Edward keze az állam alá csúszott, és megemelve a fejemet egy puszit nyomott a hozzám tartozó fekete, nedves orra. Jonathan gondolatban már öklendezett, de próbáltam kizárni a gondolatait. – Erre van Alice, vele fogsz gyakorolni, nem velem – nevetett fel.

Alice közelebb libbent hozzám, meghajolt, mintha most találkoztunk volna először, és bemutatkozott.

- Itt vagyok, ragyogok. Alice, a bokszzsák. – Gondolatban felkuncogtam a lelkesedésén, aztán bólintottam.

Ha… nem tudnék uralkodni magamon, vagy túl messzire mennék… - kezdtem tétován.

- Megállítunk, mielőtt szétcincálnád Alice-t – nevetett fel Edward.

De tényleg! Ez nem vicc! – kértem komolyan.

- Nem lesz baj – simított végig még egyszer a fejemen, aztán felállt, és Jonathannal együtt arrébb sétált. – Vegyétek fel a kezdőpozíciót! – utasított minket.

Kitámasztottam a hátsó lábamat, lehajtottam a fejemet, de a szemeimet kitartóan Alice-re szegeztem, miközben ő a bal lábát előrébb tette, hogy a testsúlyát áthelyezhesse rá, a kezeit pedig védekezően felemelte.

- Rendben… Isabella, próbáld meg elkapni Alice-t. – Hallottam meg az újabb kérést. Morogva akartam ellökni magam a földtől, hogy rávessem magam a prédámra, de Edward hangja félbeszakított. – Nem, nem, nem! Nem figyeltél az előbb? Mozogj, zavard össze, és csak utána támadj! – foglalta össze mindazt, amit már egyszer elmondott.

Igyekeztem megfogadni a tanácsait, folyton mozgásban maradtam, és ha Alice-nek sikerült elkapnia, akkor addig mozgolódtam és vicsorogtam, amíg nem sikerült kiszabadítanom magamat. A végén már egyre ritkábban kerültem a kezei közé, és kétszer sikerült a torka közelébe érnem. Edward, valahányszor valami nem ment, bemutatta Nate-tel, de ha valami fejlődést mutattam, azonnal megdicsért. A nap végén észrevettem, hogy túlságosan is élvezem a harcot – legalább is, ha nem életre-halálra megy, akkor mindenképpen.

Elégedetten bújtam elő a fák közül, miután ismét emberi alakot öltöttem, és felvettem a ruháimat. Nate, bár megvárta, amíg visszajövök, azonnal közölte, hogy előre megy La Push-ba, így meg sem kellett kérnem rá, hogy hadd búcsúzzak el Edwardéktól.

- Még mindig nagyon haragszol? – motyogta Edward, miután Alice egy ölelés után eltűnt a Cullen ház felé vezető irányban – valószínűleg, direkt hagyott minket egyedül.

- Minden okom megvan rá, vagy nem? – vontam fel a szemöldökömet.

- De – bólintott.

- Néha olyan vagy, mint egy lökött tinédzser – ráztam meg a fejem, aztán megöleltem, és a mellkasába fúrtam a fejemet. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a tüdejét. – Miért is nem tudok mérges lenni rád… - suttogtam bele az inge anyagába. Éreztem, ahogy egy pillanatra megfeszül a keze a hátamon.

- Menned kéne, hamarosan sötétedik – tolt el magától végül. Értetlenül pislogtam fel rá.

- Valami gond van?

- Nincs – felelte, de az arcáról lerítt, hogy füllent. – Csak nem akarom, hogy bajod essen hazafelé, és biztosan jól esne a mai nap után egy kis pihenés is – mosolygott rám, de mintha csak magára erőltetett volna valami boldogság-maszkot.

- Már meg tudom védeni magam – jelentettem ki enyhén eltúlozva a ma tanultakat.

- Azt hiszem, azért még nem ártana pár lecke.

- Holnap? – kérdeztem rá. Nem tudtam, mi lehet Edward baja, de libabőrös lett a karom a kellemetlen érzéstől, ami elöntötte a mellkasomat.

- Rendben, holnap – egyezett bele. Kissé megnyugtatott, hogy másnap is látni fogom, bármi is a gond. – De most tényleg menj! – kaptam még egy utolsó csókot, aztán egy óvatos tolómozdulattal elindított a megfelelő irányba.

Tétován tettem meg az első lépéseket, aztán felgyorsítottam. Biztosan csak beképzelem az egészet, és valójában semmi probléma – győzködtem magam. Visszafordultam, hogy egy utolsót integessek Edwardnak, és az önhitegetésem azonnal összeomlott. Még elkaptam a gondterhelt arckifejezést, ami a tekintetét uralta, mielőtt ismét felvette volna a nekem szánt álarcot.

A szívemmel a torkomban haladtam a fák között, miközben az agyam saját magát kínozta az ostobábbnál ostobább gondolatokkal. Már a legrosszabb járt a fejemben – vagyis, hogy Edward mégis csak el akar hagyni engem, ahogy előző nap felvetette ötletként -, mire beértem La Push-ba. Reméltem, hogy Alice szólna róla, ha így lenne, de egyszerűen nem voltam képes megnyugodni.

Miután lefektettem az öcsémet etetés és fürdetés után, én is korán ágyba bújtam, de sokáig nem tudtam még elaludni. Valahányszor becsuktam a szememet, Edward kényszeredetten mosolygó arcát láttam magam előtt. Végül úgy döntöttem, hogy inkább olvasok valamit, mert bármi jobb annál, hogy egyik oldalamról a másikra gördülök, és idegeskedek, de mielőtt felülhettem volna az ágyban, ajtónyitódást és –csukódást hallottam. Épp a villanykapcsoló után tapogatóztam, mikor rádöbbentem, hogy a halk léptek nem a mosdó felé vezetnek, hanem le a földszintre.

Talpra tornáztam magam, és épp akkor értem az ablakhoz, mikor Jade kilépett a bejárati ajtón. Körbepillantott, mintha attól félne, figyeli valaki – gyorsan behúzódtam a fal mellé, hogy ne vegyen észre -, aztán elindult. Botladozva húztam fel a cipőimet, aztán tétovázva pillantottam a kiságy felé. Edward édesdeden aludt, de mégsem akaródzott magára hagynom. Végül az győzött meg, hogy ha Jade valami rossz dologban sántikál, az nem csak Edwardéknak, a farkasoknak, de akár a testvéremnek is árthat.

Gyors, de halk léptekkel rohantam le a földszintre, magamban remélve, hogy Edward nem ébred fel addig, amíg vissza nem érek. Odakint igyekeztem észrevétlenül lopakodni arra, amerről Jade illatát éreztem, miközben reméltem, hogy még nem jutott túl messzire. Szerencsére, az orrom azt jelezte, hogy emberi alakban maradt, így könnyebb dolgom volt a követésével, egészen addig, amíg a tengerparthoz nem értem. Megbújtam az első emelkedőn lévő szikla mögött, és onnan pislogtam ki.

Jade a homokban haladt, teljesen sík terepen, ezért esélyem sem volt úgy követni, hogy ne vegyen észre. Elgondolkozva néztem körbe, aztán hirtelen elhatározásból a sziklák mentén a tengerhez rohantam. Szerencsére a testhőmmel már nem éreztem a víz éjszakai jegességét, így anélkül merültem el benne, hogy az infarktustól vagy izomgörcstől kelljen tartanom.

Próbáltam halkan haladni a vízben – ameddig csak képes voltam visszatartani a lélegzetemet, lent maradtam, és csak néha jöttem fel friss oxigénért -, és a másik oldalon lévő sziklákig úsztam, amelyeken Jade alig fél perce mászott át. Szerencsém volt, mert félig a vízben lebegve egy kis kiszögelésben meg tudtam bújni úgy, hogy rálássak arra, mit csinál.

Jó pár percig csak üldögélt egyhelyben a homokban, és már kezdtem azt hinni, hogy a paranoiám vett csak rá arra, hogy kémfilmbe illő nyomozásba vessem magam, mikor hirtelen felkaptam a fejem. Tisztán kivehető volt a léptek zaja – valaki közeledett.

2009. augusztus 26., szerda

A jövő reménysége - 14. fejezet

14. TISZTÁS



EDWARD MÁR A TISZTÁSON várt, mikor én megjelentem. Bármennyire is sietni akartam az ígéretemhez híven, nem változtam át farkassá. Muszáj volt az ideúton átgondolnom pár dolgot, és nem akartam, hogy bárki is belelásson a fejembe – bár abban nem voltam biztos, hogy Edward nem képes-e rá emberi alakomban is. Fogalmam sem volt, hogyan is működik a gondolatolvasás a farkasok, és hogyan Edward esetében, ahogyan abban sem voltam biztos, hogy mi aktiválja és engedi le a pajzsot, ami védi az elmémet a kíváncsi kutakodók ellen. Elhatároztam, hogy muszáj rájönnöm erre a titokra, és addig kell gyakorolnom, amíg biztos nem lehetek benne, hogy csak akkor és azt a gondolatomat hallják meg mások, amikor és amit én meg szeretnék mutatni. Így is épp elég gubancom származott már abból, hogy túlságosan kiadtam önmagamat.

Egyszerre próbáltam meg összeszedni az érveket, amikkel megmagyarázhatom Edwardnak a fejemben látottakat, és elmélkedtem azon, hogy Jade részvétele a kutatásokban, mennyiben veszélyeztetheti a szeretteim biztonságát. Mire Edward elé léptem, a halántékom fájdalmasan lüktetve ellenkezett bármiféle agyi funkció működése ellen, ami nem a létfenntartáshoz volt szükséges.

- Szia! – álltam meg tétován toporogva pár lépésnyire Edward előtt. Nem tudtam, hogy a történtek után jó ötlet-e még közelebb mennem hozzá, vagy túl dühös most rám, és jobb, ha nem bosszantom tovább a közvetlenségemmel.

- Szia! – Edward eldöntötte a kérdést. Egyetlen lépést sem tett felém, csak összevont szemöldökkel méregetett. A szégyentől elpirulva hajtottam le a fejemet. Az a pár pillanat, amíg egyikünk sem szólalt meg, egy egész örökkévalóságnak tűnt. Kínosan toporogtam egyhelyben, mint egy gyerek, aki szidást vár, amiért minden előzetes figyelmeztetés ellenére a szobában labdázva összetörte a legdrágább kínai vázát. Csakhogy én egy vázánál sokkal értékesebb dolgot károsítottam meg – Edward bizalmát.

- Mondj valamit… - kértem, mikor már végül nem bírtam elviselni a szótlanságát.

- Ha azt akarod, hogy megöljem, bármikor megteszem! – Hallottam meg Edward hangját. Zavartan néztem fel rá. Kit akarnék megöletni vele, és miért?

- Nem értem… - ráztam meg a fejem.

- Az a szemét, rühes dög… Azok után, hogy tudja, az a másik vámpír mit tett, még képes… Ha akarod, most azonnal végzek vele! – vicsorgott rám Edward, de a szemeiből láttam, hogy egyáltalán nem rám dühös. Hitetlenkedve néztem rá. Tudtam, hogy mérges lesz Nate miatt, de az, hogy arra gondol, megöli egyetlen csók miatt, valahogy túlzásnak tűnt.

- Dehogy is akarom, hogy végezz vele! – észre sem vettem, mikor kezdtem zihálni az ijedtségtől.

- De hát, erőszakoskodott veled, és… Én… - Edward két lépéssel előttem termett, és a kezét óvatosan az arcomra fektette. – Soha többé nem hagyom, hogy bárki úgy érjen hozzád, ha nem akarod! Nem érdekel az egyezség, ha azt mondod, én megteszem! – Elnyíló ajkakkal néztem az érzelmektől háborgó sötétarany szemekbe.

- Sosem kérnék tőled ilyesmit – nyögtem ki. – És okom sincs rá.

- Én azt hittem, hogy… - Edward döbbenten nézett rám, aztán visszahúzta a kezét, és hátrébb lépett. Hátat fordítva nekem tett pár lépést, aztán megállt, mintha egyetlen pillanat alatt mozdulatlanságba fagytak volna a tagjai.

- Edward… - Egy pillanatig tétován néztem felé, aztán hirtelen elhatározásból mögé léptem, és megérintettem a vállát. Mintha egy szobrot tapogattam volna, egyetlen izma sem rezdült.

- Ha mégsem volt ellenedre, miért lökted el magadtól? – Edward hangja halk volt és szinte sütött belőle a fájdalom. Kínomban majdnem felnevettem. Miért kell mindig félreértenie, amit mondok neki… Hát, nem figyelt rám, mikor elmagyaráztam neki, mennyire szeretem? Mikor elmondtam, hogy mit jelent a bevésődés?

- Nagyon is ellenemre volt – mozdítottam meg a kezemet, és lassan végigsimítottam a kemény háton. – Nem akartam, hogy megcsókoljon. Nem akarom, hogy bárki megcsókoljon rajtad kívül! – Éreztem az ujjaim alatt az alig észrevehető, apró remegést. – De azt sem akarom, hogy bárki meghaljon egy hiba miatt. Azt meg főleg nem, hogy te ölj miattam!

- Öltem már… - Szinte éreztem a tömény bűntudatot és önutálatot Edward kijelentésében.

- Szomjúságból – egészítettem ki gyorsan. – Az teljesen más…

- Érted több értelme lenne.

- Nézz rám! – A hangom parancsoló volt. Egyszerűen nem tudtam elviselni, mikor Edward magát kezdte marcangolni. A kora ellenére, néha tökéletesen úgy tudott viselkedni, mint egy kamasz. Annyira irracionálisan és érzelmektől fűtötten. A depresszióról és az önutálatról már említést sem tettem magamban…

Edward lassan fordult meg, mintha nehezére esett volna rám pillantania. Kinyújtottam felé a kezemet, mire tétovázva megfogta.

- Nézz rám… - kértem ismét most már lágyabban, és csak akkor folytattam a mondandómat, mikor a tekintete összefonódott az enyémmel. – Jonathan ki volt borulva, nem tudta, mit tesz – próbáltam megvédeni. – Nem érdemli, hogy bántsd. És azt sem akarom, hogy neked bajod essen – sóhajtottam fel. – Én is… - egy pillanatra félrefordítottam a fejem, hogy megtaláljam a megfelelő szót. - …bosszús vagyok amiatt, hogy Nate kihasználta a pillanatot. De… Ez teljesen más helyzet volt, mint… mint a vámpírral. – Egyszerűen nem tudtam kimondani a nevét. Mikor Edward alig pár órával ezelőtt a fejembe nézett egy pillanatra, a Dominickal történtek, és Nate csókja egymás után pörgött végig a fejemben, összemosva sok érzést, amit Edward nem választhatott külön. Joggal érezte, hogy Jonathan tévedése éppolyan undorító és megtorolni való tett volt, mint az, ami korábban történt velem. – Hidd el, senki mást nem akarok, csak téged! Nem… nem felejthetnénk el az egészet? – Reméltem, hogy Edward logikus énje rábólint a kérésemre. Az arcvonásain tisztán kivehető volt a küzdelem, amit önmagával folytatott, és tökéletesen megértettem. Ha Tanyát láttam volna annak idején megcsókolni Edwardot… Vagy, ami még rosszabb, valaki bántotta volna Edwardot az akaratán kívül… A rémképtől megborzongtam.

Edward morgó hangot hallatott, aztán biccentett egyet. Megnyugodva fújtam ki a levegőt.

- De ha még egyszer hozzád mer érni, én…

- Nem fog – vágtam rá azonnal.

A szívem úgy kezdett verdesni, mint egy riadt kismadár, mikor egy lépést tettem Edward felé. Ő is meglepődött, hiszen eddig megtartottam a távolságot, most pedig még Alice sem volt jelen – egy ilyen beszélgetést illetéktelen fülek nélkül akartam lefolytatni, és ezt Edward is tudta a gondolataimból. Tudtam, hogy nem kéne próbálkoznom, nem kéne esélyt adnom arra, hogy valami rossz történjen, mégsem bírtam ki. Azt akartam, hogy ha a következő pillanatban a fejemre szakad az ég, vagy belém csap a mennykő, Edward legyen az a férfi, akitől életem utolsó csókját kaptam.

- Isabella… - Edward hangja erőtlen suttogásként próbált figyelmeztetni arra a szabályra, amit én magam hoztam, de azonnal el is halt, amint az ajkaimat hozzáérintettem a szájához. Csak egy apró csókot terveztem, de amint elöntött az ismerős forróság minden tervem rögtön elfelejtettem. Elakadó lélegzettel fúrtam az ujjaimat Edward tarkójánál a hajába, hogy öntudatlanul még közelebb húzzam magamhoz.

Felnyögtem, mikor a két hideg kéz megemelt a csípőmnél fogva, és automatikusan kapaszkodót kerestem a lábaimmal, így Edward dereka köré fontam őket. Ahogy az ágyékunk összepréselődött, a mindent elemésztő lángokkal együtt erőteljes remegés futott végig rajtam. Pánikba esve szakítottam meg a csókot, és ha Edward nem tart erősen, akkor a kapálózástól biztosan fenékre huppantam volna a lábai előtt. Így ő tett le a földre álló helyzetbe, és a kezeit felemelve lépett hátrébb tőlem.

- Sajnálom… - nyögte, miközben sűrűn kapkodta a levegőt, mintha szüksége lett volna rá.

A legközelebbi fához siettem, és a homlokomat nekidöntve próbáltam meg mélyeket lélegezve lenyugodni. Túlságosan elragadtattam magam… Ha Edward karjaiban változom át… Elszörnyedtem a gondolattól.

- Jól vagy? – jött az aggódó kérdés, ami kizökkentett a rémképek okozta sokkból.

- Csak várj egy percet… - kértem. Vettem egy utolsó mély levegőt, és megfordultam. – Ezt nem tehetjük többé! Túl messzire mentünk.

- Isabella… - Tudtam, hogy mit akar mondani. Hogy elég erős vagyok, és most sem bántottam. De ő nem érezte azt a forró remegést, azokat az erőteljes érzelmeket, amik végigsöpörtek rajtam. Ezeket nem tudtam volna sokáig kordában tartani. Még nem voltam kész rá, bármit is hitt.

- Ne! – szakítottam félbe. – Az én hibám volt. Túlléptem a saját határaimat. – Egy pillanatra lehunytam a szememet, hogy megpróbáljam összeszedni a gondolataimat, aztán gyorsan másra tereltem a szót. Edward és a Cullen család biztonsága fontosabb volt, mint az én gyengeségeim. – Jade fogja felügyelni Carlisle-t a kutatásoknál – szólaltam meg, de a tekintetem a füvet pásztázta.

- Az nem jó… - Hallottam, hogy Edward tesz egy lépést felém, de mikor a mögöttem lévő fatörzshöz simultam jelezve, hogy tartani akarom a távolságot, inkább oldalirányt felvéve mászkálni kezdett.

- Nem tudtam mit tenni. Joshua teljesen kiakadt, és majdnem… majdnem ketté vált a falka – szorult össze a gyomrom.

- Ketté? – pillantott rám Edward kíváncsian. – Nem értem… Ha te és Jonathan egy oldalon álltok – már pedig apám azt mondta, hogy ő támogatja a kutatásokat -, akkor hogyan válhattatok volna ketté?

- Oh, ezt még nem is mondtam – csaptam a fejemre. Próbáltam a létfontosságú dolgokra koncentrálni, és nem a láthatatlan zsinórra, ami olyan erővel vonzott Edward felé, hogy az már fájt. – Találtam néhány levelet, és kiderült, hogy Josh dédapja is Billy Black volt, mivel ő volt Embry apja. Így Black leszármazott, ami azt jelenti, hogy…

- Hogy bármikor lehet belőle alfa – Edward homlokán mély ráncok keletkeztek, ahogy végigpörgette magában, hogy ez milyen következményekkel járhat. – Az nagyon nem jó – ismételte halk hangon morogva maga elé.

- Nem lesz baj. Carlisle úgysem tesz semmit, ami miatt felbonthatják a szerződést, és csak arra kell figyelnünk, hogy Jasper ne kerüljön Jade közelébe – próbáltam megnyugtatni inkább saját magamat, mint Edwardot. – Ne haragudj, amiért csak most mondtam ezt el. Minden annyira kusza volt az elmúlt pár napban, és én… - hüvelykujjammal masszírozni kezdtem a halántékomat, mert egyre jobban lüktetett.

- Ez az információ maximum annyit változtat, hogy nem egy farkassal kell majd szembenéznünk – vonta meg a vállát Edward úgy, mintha egyáltalán nem érdekelné a dolog, de a vonásai továbbra is gondterheltek voltak, akárcsak az enyémek. Belegondolni, hogy a falkám és Cullenék között valamiféle háború robbanhat ki, egyszerűen rémisztő volt. Nem tudtam volna elviselni, ha bármelyiküknek baja esik. Ettől függetlenül, teljesen egyértelmű volt a számomra, hogy melyik oldalt védeném, még ha a lelkem fele bele is halna.

- Nem akarok harcolni – nyögtem ki. Lecsúsztam a fa mentén a fűbe, és átkaroltam a térdeimet.

- Csak maradj ki ebből az egészből… - Edward hangja könyörgő volt. Döbbenten néztem fel rá.

- Hogy maradhatnék ki belőle?

- Sosem támadnék rád, és a többiek sem. Inkább hagyom, hogy megölj, mintsem hogy… - Edward úgy tárta szét a karjait, mintha máris felajánlkozna áldozati báránynak. A szemeim elkerekedtek, és úgy pattantam fel a földről, mintha hangyabolyba ültem volna.

- Te azt hiszed, hogy… - elfúlt a hangom a felindultságtól, és kellett pár másodperc, mire ismét rátaláltam. – Soha nem harcolnék ellenetek. Szeretem a falkámat, de ha bármelyikük akár csak egy ujjal is hozzád akarna érni… Vagy a többiekhez… Ha rátok támadnak, mellettetek állok. Ezt Jonathan is tudja! Black vagyok, kiléphetek a falkából, amikor csak akarok, és ha szükséges, meg is teszem! – törtem ki szenvedélyesebben, mint terveztem. Edward tekintete olyan lágy és szeretetteljes lett, hogy majdnem elfeledkeztem magamról ismét.

- Nem várhatom el tőled, hogy a fajtád ellen fordulj – nézett egyenesen a szemeimbe.

- Azért tenném, mert ha téged kéne bántanom, abba belehalnék. Szó szerint. Ha őket kell bántanom, abba csak a lelkem egy része hal bele. Nincs választásom – nevettem fel keserűen.

- Lenne… - Edward szinte csukott szájjal mondta ki ezt az egyetlen szót, mintha fájdalmat okozna neki még a kiejtése is. Kérdőn néztem rá félve a válaszától. – Még maradni akartunk egy pár évig, de lehet, hogy jobb lenne, ha tovább állnánk… - Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.

- Ez nem is rossz ötlet – mosolyodtam el. Persze, fájna távol lennem La Push-tól és a falkámtól, de még mindig jobb, mintha bántanom kéne őket.

- Igen, talán, ez lenne a legjobb. – Edward kezei ökölbe szorultak, és szinte láttam a borús fellegeket a feje felett. – Carlisle biztosan nem akar addig elmenni – ha nem muszáj -, amíg nem segített a farkasoknak, de utána… Utána akkor elmegyünk. Ha számodra így a legkönnyebb, akkor ezt kell tennem. – Nem értettem a kínt, ami visszatükröződött az arcán, egészen addig, míg rá nem döbbentem, hogy nem említett engem a tervében. Hirtelen a mosoly leolvadt az arcomról, és átvette a helyét az a rémület, amit még emberként éreztem, mikor úgy hittem, Edward előbb vagy utóbb el fog hagyni.

- Nem akarsz magaddal vinni? – bukott ki belőlem a kérdés hitetlenkedve. – Te… nem… mehetsz… el… nélkülem! – nyomtam meg minden egyes szót, miközben dühösen közeledtem Edward felé, az utolsónál pedig a mutatóujjammal megböktem a kemény mellkasát. – Hogy a fenébe képzelted, hogy csak úgy elmész, és magamra hagysz? Azt hiszed, hogy azt túlélném? Az istenért Edward, hát még mindig nem érted? – éreztem, hogy a hangom túl hisztérikus, de nem tudtam tenni ellene. A kétségbeesés hatalmas hullámokkal csapott össze a fejem felett.

- De itt a családod… - köszörülte meg a torkát Edward.

- Te vagy a családom! Nem hiszem el, hogy még mindig azon gondolkodsz, hogy elhagysz! – Csak egy kevés választott el attól, hogy ne fakadjak sírva, de még tartottam magam az akaraterőm utolsó hajszálára függeszkedve.

- Én nem akarlak elhagyni. De ha te… - kezdte Edward.

- Semmi én! Vagy maradunk, vagy megyünk, de együtt! – kiabáltam közvetlenül az arcába, miközben a kezeimmel össze-vissza csapkodva gesztikuláltam. – Amíg szeretsz, nem hagyhatsz el!

- Nyugodj meg! – éreztem a hideg érintést a vállamon. – Nem megyek el nélküled.

- Ne is… - a szám megremegett. Hátat fordítva Edwardnak tettem pár lépést vissza a fához, miközben a kezeimmel gyorsan ledörzsöltem a kibuggyanó könnycseppeket az arcomról. – Különben sem biztos, hogy gond lesz. Jade nem tud semmit Jasperről, és ha nem találkoznak… - kezdtem egy mély lélegzet után.

- Tévedsz.

- Miben? – Csak pár pillanat múlva tudatosult bennem az önkéntelen mozdulat, amivel felnyúltam a mellettem lévő fa egyik ágára, és letéptem róla egy levelet. Miközben visszafordultam, pörgetni kezdtem a száránál fogva az ujjaim között – ez kicsit megnyugtatott.

- Jade nem látogatóban van itt.

- Mit tudsz? – vontam össze a szemöldökömet. A mai napra már több, mint elég sokkoló dolog ért, és nem hiányzott egy újabb.

- Nem tudom, hogy elmondhatom-e… - rázta meg a fejét Edward. – Ti farkasok olyan szoros kötelékben vagytok egymással, és ha Joshua tényleg ennyire ellenünk van, és a fülébe jut a dolog…

- Nem árulom el neki! – feleltem sértődötten.

- Magadtól nem is – kopogtatta meg a fejét halvány mosollyal az ajkain Edward.

- Ó… - sóhajtottam fel bosszúsan. – Erről teljesen elfeledkeztem. De… Le tudom zárni a gondolataimat – kezdtem lelkesebben, aztán ez az érzés el is halt rögtön. – Csak még nem tudom pontosan, hogyan…

- Nem akarom, hogy olyasmibe keveredj, ami gondot okozhat neked. Egyelőre bízd ránk, és tartsd távol magad attól a Jade-től – kérte Edward.

- Tudtam, hogy valami nem stimmel vele – mormoltam magam elé, miközben az ujjaim között szétmorzsoltam a levéldarabot.

- Ne keveredj vele konfliktusba.

- De hát, miért? Csak nem hagyhatom, hogy az ujja köré csavarja az egész falkát, miközben tudom, hogy valami vaj van a fején – tiltakoztam. Most, hogy Edward is megerősítette bennem, hogy a megérzéseim helyesek voltak, cselekednem kellett. Főleg Joshua miatt. Csak a hülye nem vette észre, hogyan néz Jade-re, és nem tűrhettem tétlenül, hogy az a némber kihasználja, aztán összetörje a szívét. Még akkor sem, ha Edward féltett engem. Lehet, hogy Jade régóta farkas volt már, de engem meg motivált, hogy a szeretteimet kellett megóvnom. Hirtelen váltottam témát, ahogy eszembe jutott a terv, amit az utóbbi napok gondjai elfeledtettek velem. – Holnaptól tényleg el akarok kezdeni harcolni tanulni – jelentettem ki.

- Nem biztos, hogy ez most… - szisszent fel Edward. Valószínűleg, még mindig nem tetszett neki az ötlet, de egyszer már megígérte, így nem visszakozhatott.

- De igen, ennek pont most jött el az ideje! – jelentettem ki magabiztosan. A szél megfordult, és esőillatot hozott magával – mintha jelet kaptam volna arra, hogy hamarosan nem csak a természetben lesz vihar. Tudtam, hogy nem sokára valamilyen módon szükség lesz az erőmre. Ha nem a falkám ellen, akkor Jade ellen. Nem halogathattam tovább a tanulást. – Szólj Alice-nek, hogy holnap kísérjen el. Én pedig beszélek Jonathannal – kezdtem, de ahogy kimondtam a nevét, már meg is bántam. Edward torkából mélyről jövő morgás hangzott fel.

- Nem akarom látni azt a mocskot – vicsorgott.

- Ő az egyetlen, aki tud segíteni nekünk – tűrtem a fülem mögé a hajamat. – A többiek nem viselnének el téged és Alice-t. Nate megteszi miattam – pirultam el.

- Miattad, hát persze… - ismételte meg Edward visszafojtott hangon.

- Kérlek, Edward – fúrtam a pillantásomat az övébe. – Muszáj megtanulnom harcolni. Szükségem van mindkettőtökre hozzá. – Edward összepréselt ajkakkal bólintott úgy, mint egy bábu, akit a madzag rángatásával kényszerítenek mozgásra. Lelkiismeret-furdalás gyötört, amiért a madzag másik végén én voltam. – Neked is jó, ha meg tudom magamat védeni. Kevesebbet kell aggódnod miattam – próbáltam felvidítani egy mosollyal.

- És ha az a korcs újra próbálkozik, legalább be tudod törni az orrát – húzta el a száját Edward. Megpróbáltam visszafojtani a kuncogásomat, de nem túl sok sikerrel.

- Gyere… - intettem a kezemmel. Az egyik fa árnyékába sétáltam, és leültem a földre – az illatok alapján még volt pár óránk a viharig. Ahogy hátradőltem, elégedett sóhaj hagyta el az ajkaimat. A fejem már majd szétrepedt, és a vízszintes testhelyzet nagyon jól esett emiatt. Edward tétován álldogált mellettem, mire magamtól egy karnyújtásnyira megütögettem a földet, aztán nagyot ásítottam.

- Fáradt vagy? – jött a kérdés, mialatt Edward elhelyezkedett mellettem megtartva a kért távolságot. Kinyújtottam a karomat, és megfogtam a kezét.

- Igen, de nem akarok visszamenni – hunytam le a szemeimet. – Csak… pihenjünk egy kicsit, jó? – kértem elnyomva egy újabb ásítást.

- Rendben. – Éreztem, ahogy Edward mutatóujja finoman végigsimít a kézfejemen, aztán meghallottam a lágy, dúdoló hangot. Élőben még sokkal nyugtatóbb és kellemesebb volt, mint telefonon keresztül, pedig úgy is teljesen elbűvölt.

- Ez micsoda? – kérdeztem félálomban lebegve. Sok klasszikus zenét ismertem, de ezt akkor a telefonban hallottam először, és nem ismertem fel. – Debussy? – találgattam. A dallamfelépítés hasonló volt, de mégis valahogy egyedi.

- Nem, ezt én írtam – halt el a dúdolás egy pillanatra. – Neked. Ez a te dalod. – A szívem hirtelen gyorsabban kezdett dobogni, aztán ismét ezernyi hang egymásutánja varázsolt el annyira, hogy ki-kihagyjon egy ütemet.

- Edward… - motyogtam, miután az ének megint lenyugtatott annyira, hogy az ébrenlét és az álom határán egyensúlyozzak. Furcsa érzés volt, mintha a testem súlytalanul lebegett volna, de az elmém még tudatában volt annak, hogy hol is vagyok éppen.

- Igen? – szakadt félbe egy újabb kérdés erejéig az altató.

- Lehet, hogy mindkettőtökre szükségem van a tanuláshoz, de csak rád van szükségem, hogy éljek – hoztam össze az utolsó értelmes mondatot. Még éreztem a hűvös, borzongató csókot a kézfejemen, aztán a gondolataim végre megpihentek.

Új felhívás!!!

Figyelem, akinek még nem jeleztem vissza semmilyen módon az alhonlapos jelentkezésére, az írjon nekem még egyszer, mert nem kaptam meg a mailjét!

Akinek már visszaírtam, hogy részt vehet a honlap készítésében, azt felvettem egy google-csoportba. Aki nem kapott erről mailes jelzést, az szintén szóljon nekem itt vagy mailben, és felveszem újra!

Nagyon fontos, hogy még a mai napon mindenki jelezzen vissza, akinek kell, mert holnap már kiadnám az első megbízásokat! Előre is köszönöm! :)

Új fejezet, ha minden jól megy, a mai nap folyamán lesz. Én már megírtam, most már csak Szandinak kell átolvasnia. :)

2009. augusztus 22., szombat

Felhívás!

Sziasztok!

Munkatársakat és segítőket keresek egy Twilightos, érdekes aloldal készítéséhez. Akit érdekel, az keressen meg a: spiritbliss24@gmail.com e-mail címen. Kérlek, a levél tárgyához írjátok oda, hogy "alhonlaphoz munkatárs", nehogy elkeveredjen a mailetek a sok más mailem között, köszönöm. :)

És akkor jöjjenek a jelentkezés feltételei és a posztok:

1. Keresek embereket, akik tudnak valamilyen nyelven (az angol és a német a legfontosabb, de ha más nyelven tudsz, az sem baj). Ezen belül jelentkezzen olyan, aki:
  • Tud magyarról angolra (vagy egyéb nyelvre), és angolról (vagy egyéb nyelvről) magyarra fordítani írott szöveget.
  • Tud angolról (vagy egyéb nyelvről) magyarra fordítani hallott szöveget.

Kérlek, csak olyanok jelentkezzenek erre a posztra, akik tényleg jól tudnak az adott nyelven! Körülbelül 5-10 embert keresek erre a posztra, és ha csak az egyik pontnak felelsz meg, az sem baj, attól még nyugodtan jelentkezhetsz, nem muszáj írott és hallott szöveget is tudni fordítani. :)

(4 poszt elkelt, de még van max 6 hely.)

2. Keresek embereket, akik jól értenek a számítástechnikához. Ezen belül jelentkezzen olyan, aki:

  • Tud képeket, fejléceket, háttérképeket stb. szerkeszteni. Vagyis ért valamilyen klassz képszerkesztő programhoz.
  • Tud honlapot szerkeszteni legalább alapfokon.
  • Tud videót készíteni (olyanra gondolok, mint amilyenek pl. a Twilightos rajongói videók a youtube-on.
  • Tud videókhoz feliratokat készíteni.
  • Úgy érzi, hogy egyéb a honlapszerkesztéshez, és a honlap érdekesebbé tételéhez kellő számítástechnikai tudással rendelkezik.

Erre a poszta is 5-10 embert keresek körülbelül, és szintén igaz, hogy aki csak az egyik ponthoz ért, az is nyugodtan jelentkezhet, nem kell mind a 4-hez érteni. :)

(6 poszt elkelt, de még van max 4 hely.)

3. Keresek embereket, akiknek van írói, újságírói vénájuk. Ezen belül jelentkezzen olyan, aki:

  • Szeretne cikkeket írni különböző Twilightos témákban magyar nyelven.
  • Szeretné a ficét (csak Twilightosat) vagy a saját írásait publikáltatni az oldalon. Ha kezdő vagy, nem baj, de azért egy alapszintet minőségileg üssön meg a műved, vagyis figyelj a helyesírásra, legyen értelmes, kerek a történeted stb.

A cikkírói posztra kb. 5-8 embert keresek. Ha erre jelentkezel, tudj helyesen írni és fogalmazni. A fic és saját írás esetében akárhány ember jelentkezhet, akinek csak kedve van az íráshoz. :)

(7 poszt elkelt, de még van max 1 hely.)

4. Keresek embereket, akik szépen tudnak rajzolni. Ezen belül jelentkezzen olyan, aki:

  • A Twilighttal kapcsolatos rajzokat tudna készíteni vagy a számítógépen, vagy kézzel (ha a hagyományos módon, kézzel rajzolsz, akkor tudd beszkennelni a rajzodat).

Erre a posztra akárhány ember jelentkezhet, a lényeg, hogy minél több szép rajzot kapjunk. :)

(3 poszt elkelt.)

5. Keresek embereket, akiknek jó a helyesírásuk és vállalnának bétázást. Ezen belül jelentkezzen olyan, aki:

  • Ért annyira angolul (vagy egyéb nyelven), hogy egy magyarra fordított szöveget le tudjon bétázni. Vagyis, nem csak a helyesírást tudja kijavítani benne, hanem magyarosítani is tudná a szöveget, valamint össze tudná vetni a nem magyar szöveggel, hogy a fordító biztosan azt fordította-e, ami le van írva. Természetesen, a fordítónak az a dolga, hogy minél magyarosabbá tegye a lefordított szöveget, a bétának csak ellenőriznie kéne, hogy sikerült-e neki teljes mértékben.
  • Magyar írásokat szeretne bétázni.

Erre a posztra kb. 5-10 embert keresek. Előny, ha már korábban is voltál béta.

(10 poszt elkelt, de aki bétázni szeretett volna, ne keseredjen el. Ha időközben kiderül, hogy még több munkaerőre van szükség, vagy valaki mégis visszamondja, esetleg, ne adj isten, gondok lennének a munkájával, akkor még lesz lehetőség jelentkezni béta posztra. :) )

6. Keresek embereket, akik szeretnék az oldalt minél több helyen reklámozni. Ezen belül olyan jelentkezzen, aki:

  • Más Twilightos vagy nem Twilightos honlapon reklámozná majd az oldalunkat. Természetesen, mindezt úgy, hogy az adott oldalon engedélyt kér. Megkérdezi, hogy kiírhatja-e a linket a chatbe, vendégkönyvbe stb., megérdeklődi, hogy az oldal tulajdonosa benne lenne-e egy link vagy bannercserébe, és ha esetleg sikerül elérnie, akkor valami kiemelt vagy elit cserét is elintézhet.

Erre a posztra 3-5 embert keresek. Nem árt, ha jó a kommunikációs képességed, mert egy reklámmenedzsernek ez elengedhetetlen tulajdonsága. :D

(2 poszt elkelt, de még van max 3 hely.)

Egyéb elvárások, vagyis, csak az jelentkezzen, aki ezeknek megfelel:

  • Elegendő szabadidő (lesznek bizonyos határidők, amiket be kell majd tartani, de azért igyekszem rugalmas lenni, és nem hajcsárkodni, de olyan ne jelentkezzen, aki hetekig nem csinál semmit, mert elfoglalt vagy nincs kedve)
  • Kitartás és munkakedv
  • Megbízhatóság
  • A Twilight iránti szakadatlan rajongás
  • Egyénileg és csoportban is tudjon dolgozni
  • Ha fordítást vagy cikkírást vállal, akkor tudjon legalább alapszinten helyesen írni és fogalmazni.
  • Legyen elérhető, vagyis, ha mailt írok neki, akkor ne csak napok múlva olvassa el. Jó, ha van msn címed is, vagy fel tudsz járni a blogom fórumjára. A lényeg, hogy valamilyen módon utol tudjalak érni, ha szükséges. :)

Azt hiszem, egyelőre ennyi lenne, majd ha már jelentkeztek egy páran, akkor meglátjuk, hogy mi lesz a dologból. :) Várom az érdeklődők leveleit! :) Kérlek, gondoljátok meg jól, hogy van-e kedvetek, időtök részt venni ebben, mert elég nagy munka egy honlap szerkesztésében való részvétel, főleg, hogy elég nagy volumenű és ha minden jól megy, eléggé látogatott honlapot szeretnék létrehozni. :) Aki jól meggondolta, az írjon, és megbeszéljük a részleteket. :) Köszönöm. :)

2009. augusztus 19., szerda

A jövő reménysége - 13. fejezet

13. OLTÁS




JONATHAN VISSZAKÜLDÖTT a házhoz, miután megbizonyosodtunk róla, hogy Aidan testi épsége nincs veszélyben. Megértettem, hogy most férfiak közötti beszélgetésre van szükség, de nem tudtam megnyugodni, amíg mindketten vissza nem értek a házhoz. Még mindig láttam a szemeim előtt Aidant, aki a haboktól alig pár centire a földön térdelt, és olyan fájdalommal teli üvöltést hallatott, amitől az ember szemei megteltek könnyel. Még most is mélyeket kellett lélegeznem, hogy ne sírjam el magam.

A ház kanapéján ültem, és bár minden csendes volt, Saorén kívül senki sem aludt. Egyszerűen csak ültünk egymás mellett, és vártuk, hogy elmúljon ez a szörnyű nap, hátha a virradat valami jobbal kecsegtet majd. Miután Aidan megnyugodott – már amennyire meg lehet egy ilyen helyzetben -, visszament az emeleti hálószobába. Jonathan fáradt sóhajjal ült le az egyik szabad fotelbe, és a pillantásával azonnal engem keresett. Nem akartam most vitatkozni, ahhoz túl kimerült és szomorú voltam, de azt sem akartam, hogy Nate azt higgye, rendben van, amit tett. Elfordítottam a fejem, és merően a falat kezdtem bámulni.

Így találtak minket a nap első sugarai, mint valami furcsa szoborcsoportot. Esther volt az, aki megtörte a csendet, amikor felállt, és kiment a konyhába reggelit készíteni. Nem bírtam tovább, és utána mentem. Rám maradt a pirítós elkészítése, míg Esther a tojással foglalatoskodott. Alig tíz percre rá Juliette is csatlakozott hozzánk – ő lett a pohár és innivaló-felelős.

Több turnusban vonultunk az asztalhoz végül – én a lányokkal az utolsó körre maradtam. A maradékból úgy tűnt, hogy farkasétvágy ide vagy oda, másnak sem igen akart lemenni az étel a torkán. Én is csak alig pár falatot ettem, hogy ne kerülgessen az ájulás egész nap, aztán inkább mosogatni kezdtem.

A tányér hangosan csörömpölve esett a földre, ahogy az éles sikoltozás felhangzott az emeletről. Remegő kezekkel kapaszkodtam a mosogató szélébe, és legszívesebben befogtam volna a fülemet, hogy ne halljam. Aztán a sikolyok zokogássá halkultak, de a hallásom túl jó volt ahhoz, hogy még ezt is érzékeljem. Anélkül, hogy felszedtem volna a cserepeket, gyors léptekkel kivágtattam a ház elé. Mélyeket lélegezve próbáltam kitisztítani a fejemet, és elmulasztani az émelygésemet.

- Isabella… - Carlisle hangja meglepett, de jó érzéssel öntött el. Valamiért már a jelenléte is olyan nyugalmat árasztott, amire most nagy szükségem volt. Mint mikor gyerekként féltem valamitől, és tudtam, hogy apa megvéd majd. Ahogy megfordultam, a szemeim megint nedvesek lettek. Tétova, bizonytalan lépésekkel mentem közelebb hozzá, és óvatosan öleltem meg. Az illata kellemetlenül marta az orromat, de nem törődtem vele. Csak belebújtam az ölelésébe, és élveztem, hogy egy pillanatra ismét gyerek lehetek.

A hideg ujjak finoman simogatták a hajamat és a hátamat, és hirtelen sokkal jobban éreztem magam. Carlisle halk hangja kellemes susogásként töltötte meg az elmémet. Igazából, fel sem fogtam, mit mond, de mégis tudtam, hogy most már biztonságban vagyok, és bármennyire is másképp tűnik jelenleg, az élet menni fog tovább, mint eddig.

Rövid idő múlva Carlisle válla felett láttam, ahogy Joshua és Jade kisétálnak a házból. Josh arca megfeszült egy pillanatra, de próbálta elrejteni az érzéseit, hogy ne bántson meg, viszont Jade vonásain tisztán kivehető volt az iszonyat, és még valami, ami meglepett. Mintha valamiféle kíváncsi csodálattal figyelte volna Carlisle-t. Lehunytam inkább a szemeimet, mert nem akartam gondolkozni semmin sem. Csak egy kis békét akartam.

- Köszönöm – húzódtam hátrébb pár perc múlva, mert éreztem, hogy ha továbbra is az ölelésben maradok, állva fogok elaludni.

- Jobban vagy? – simított végig gyengéd féltéssel az arcomon Carlisle.

- Igen, minden rendben – bólintottam.

- Sajnálom… Sajnálom, hogy nem segíthettem – Carlisle hangja bűntudattal teli volt, pedig nem hibázott semmiben sem.

- Tudom, hogy mindent megtettél – mosolyogtam rá szomorúan. – Saore? Hogy van?

- Aidan alig pár perce mondta el neki, mi történt. Be kellett adnom neki még egy nyugtató-injekciót. – Alig láthatóan megremegtem az információ okozta érzésektől. Carlisle óvatosan közelebb hajolt, és egy puszit nyomott a homlokomra. – Minden rendben lesz – mondta, és én hittem neki.

A következő pár nap ugyanúgy telt. Saore ágyban maradt, és nem szólt senkihez. Juliette-tel egyszer bementünk hozzá, de csak az ablakon át bámulta az eget, és észre sem vett minket. Aidan, mikor épp nem volt mellette – ez általában akkor fordult csak elő, mikor Saore elaludt -, úgy járkált a házak között, mint valami szellem. Mi többiek csendes hallgatásba burkolózva tettük a dolgunkat, mint eddig.

Minden nap beszéltem Edwarddal telefonon, de nem akartam most magára hagyni a falkámat, bármennyire is vágytam a közelségére, ő pedig valamiért nem kérte újra, hogy menjek át hozzá. Jonathan viselkedését nem említettem neki, tartottam tőle, hogy túlságosan elvesztené a fejét, és jelenleg nem hiányzott még több probléma senkinek sem. Ettől függetlenül, azóta a csók óta egyetlen szót sem szóltam Nate-hez azon kívül, amit kénytelen voltam – ebbe a köszönés, a falkamegbeszélésekhez tartozó dolgok és néhány más apróság tartozott csak. Egyik reggel megpróbált beszélni velem, de mikor megállított volna a lépcsőfordulóban, kirántottam a karomat a kezéből, és gyorsan lemenekültem a többiekhez.

Megbíztam benne, de kihasználta a helyzetet, és bár az, hogy ki volt épp borulva, enyhe felmentő körülménynek számított, mégsem tudtam egykönnyen elfelejteni a dolgot. Elhatároztam, hogy egy héten belül megbocsátok majd neki, de addig csak érezze át a tette súlyát.

Az ötödik nap volt a fordulópont. Amikor már nem bírtam tovább a La Push minden szegletéből áradó szomorúságot, és úgy éreztem, ha nem láthatom akár csak pár pillanatra is Edwardot, akkor megőrülök. Benji és Daniel járőrözni voltak, a többiek pedig még mélyen aludtak, ezért úgy döntöttem, senkinek sem fogok hiányozni, ha most eltűnök egy rövid időre. Egy szoknyát és egy felsőt a lábamra kötözve változtam át farkassá, hogy minél hamarabb átléphessem a határt. Úgy terveztem, hogy majd a Cullen háztól tisztes távolságban változom vissza, és felöltözve, emberként megyek tovább.

A több napos bezártság érzés után jó volt végre szabadon rohanni a fák között. Élveztem az illatokat, a szelet, és a tudatot, hogy nem sokára megint Edward közelében lehetek. A gondolataim elkalandoztak egy kissé a rám törő – és már jó ideje nem érzett – pozitív érzésektől, valószínűleg, ezért is észleltem későn a veszélyt.

Hirtelen torpantam meg, ahogy a szél iránya megváltozott, és az orromba fújta az ismeretlen-ismerős szagot. Az érzékeim azonnal kiélesedtek, a fülem az ég felé meredt, orrom szimatolva vett mintát, izmaim ösztönösen megfeszültek, mutatva, hogy bármikor készen állok a harcra. Az elmém automatikusan megnyílt az izgalomtól a veszély szót sugározva a többieknek, anélkül, hogy átgondoltam volna.

Az ismeretlen vámpír egy pillanatra megtorpant jó pár méternyire tőlem, de a farkas-képességeimnek köszönhetően jól meg tudtam figyelni ilyen távolságról is. Alacsony, sötét hajú nő volt, valószínűleg mexikói felmenőkkel a vonásai alapján, és a szemei vörösen csillogtak. Ahogy meglátott, az arcát egy pillanatra elcsúfította a félelem és a gyűlölet, aztán hátat fordított nekem, és rohanni kezdett egyenesen a Cullen ház felé.

Azonnal utána vetettem magam – olyan gyorsan rohantam, ahogyan csak bírtam. A bennem lévő farkas nem tétovázott egy percig sem, egyszerűen csak el akarta kapni a prédáját, hogy aztán végezhessen vele. Az elmém, mintha egy rossz horrorfilm szereplője szállta volna meg, szavakat kiabált a világba – ölni, tépni, szétszaggatni.

Kéjes elégedettséggel töltött el, mikor rájöttem, hogy gyorsabb vagyok, mint a vámpír, és hamarosan utolérem. Valószínűleg, ő is rájött erre, mivel hirtelen taktikát váltva lefékezett, és támadó állást felvéve bevárt engem. Megtorpantam nem messze tőle, és morogva hajlítottam be a mellső lábaimat, hogy bármikor rávethessem magam. Felhúzva a felső ajkát jelezte, hogy készen áll a harcra, bár az arcán láttam, hogy nincs ínyére a dolog.

Lassú léptekkel indultam el felé, mire ő is megindult az ellenkező irányba. Bizarr körtáncot jártunk egymás ritmusát tartva, miközben felmértük a másik erejét és gyengeségeit. A kör egyre szűkebb és szűkebb lett, én pedig remegve vártam, hogy végre bezáruljon, és elkezdhessük az igazi harcot.

Az elmém egy hátsó része hallotta a közeledőket, de mivel barátként azonosította őket az emberi énem, így továbbra is csak a női vámpír kötötte le a figyelmemet. Eljött az utolsó másodperc, az izmaim készen álltak az ugrásra. Ellöktem magam a talajtól, és a levegőbe emelkedve készültem az idegen torkának esni. Az oldalról jövő támadás váratlanul ért. Mielőtt a fogaim elérhették volna a vámpírnőt, valami erőteljesen a bordáimnak csapódott, és elsodorva a földre rántott. Egy fájdalmas nyüszítés után dühösen ugrottam talpra, és vicsorogva néztem az ismerős aranybarna szempárba. Egyszerre voltam értetlen és mérges. Jasper kissé meggörnyedve, előrenyújtott karokkal várta a támadásomat.

- Elég volt! – Edward hangja térített magamhoz annyira, hogy pár lépésnyit hátráljak, mutatva, hogy nem akarom bántani Jaspert. Ő is azonnal felegyenesedett, és bocsánatkérően nézett rám.

- Semmi baj, Isabella… – Alice közelebb lépett – ekkor vettem csak észre, hogy ő is jelen van -, és felém nyújtott kézzel próbált megnyugtatni. Tekintetem újra az idegen, embervért ivó vámpírra vetődött, és a morgásom felerősödött. Nem hagyhatom elmenni! Ez egy gyilkos! – üvöltötte túl az elmémben a farkas az emberi énemet.

- Tényleg az – szólalt meg Edward. Meglepődve fordítottam felé a fejemet. – Tényleg gyilkos – bólintott. Elkerekedtek a szemeim a döbbenettől, és egy pillanatra még az ellenséges vámpírról is megfeledkeztem.

Te… hallod, amit gondolok?

- Igen – bólintott Edward megerősítve a feltevésemet. Izgatottan léptem közelebb hozzá, és csak a szemem sarkából láttam, hogy Jasper teste várakozóan megfeszül.

Hogyan? – néztem fel Edwardra. A tekintete lelkesen csillogva fúródott az enyémbe. Tudtam, hogy mindig is erre vágyott – belém látni és megismerni minden gondolatomat -, én viszont tartottam ettől az újfajta kapcsolattól. Nem véletlenül. Az elmémben önkéntelenül végigpörgött néhány dolog, amit nem akartam, hogy Edward valaha megtudjon, és mire le tudtam állítani magam, már késő volt. Láttam, hogy az arcvonásai megfeszülnek az emléktől, de nem volt lehetősége reagálni.

Mindannyian felkaptuk a fejünket, de csak én és Edward hallhattuk az elménkbe behatoló hangokat.

Itt vagyunk! Mindjárt odaérünk! – Daniel hangja túl hangos volt az idegességtől. Tudták, hogy a harcot félbeszakították, és így nem vagyok már veszélyben, de ők sem értették, hogy miért védenek Cullenék egy nomád vámpírt.

- A francba! – mordult fel Edward. Alice és Jasper kérdőn néztek rá. – Jön a többi farkas.

Mi a fene folyik itt? – csattantam fel. Túl ideges voltam ahhoz, hogy kitalálósdit játsszunk – nem elég, hogy itt ez a vámpír, most még Edwarddal is beszélnem kell majd az emlékekről. Legszívesebben visszaváltoztam volna emberré, mert elegem volt már most a hangtalan kommunikációból, de a szégyenérzetem nem hagyta, hogy mások előtt meztelenül mutatkozzak. Az pedig, hogy egyedül hagyjam akár csak egy másodpercre is a nomádot Cullenékkal, amíg felöltözöm, meg sem fordult a fejemben.

- Ő az a vámpír, akiről beszéltünk. Aki telefonált – magyarázta Edward. Hirtelen káromkodások futottak végig az agyamban, aztán a farkamat a hátsó lábaim közé húzva szégyelltem el magam, mikor rájöttem, hogy ezt most nem csak én hallottam. Idióta módon elszúrtam mindent. Edward megkért, hogy hadd intézzék el ezt a dolgot egymás között, mire én összecsődítettem a fél falkát.

Sajnálom… - motyogtam gondolatban. Tudtam, hogy csak azt tettem, amit egy egészséges ösztönökkel rendelkező farkas tett volna, mégis bántott a gondolat, hogy bármiféle problémát okoztam Edwardéknak. – Menjetek! Majd én beszélek velük – ajánlottam fel. Az énem egy része még mindig iszonyodott attól, hogy futni hagyjam az ismeretlent, de nem cselekedhettem Edward kérése ellenére.

- Nem hagyjuk, hogy bárkinek is ártson, ezt mondd meg a többieknek! – Bólintottam, hogy megértettem, és átadom, amit mondott. – Beszélünk még ma? – Edward hangja, ami eddig határozott volt, hirtelen bizonytalanná vált. Bár én nem láttam a fejébe, sejtettem, hogy mire is gondolhat most.

Amint lerendeztem ezt, átmegyek – ígértem, de csak egy heves fejrázást kaptam válaszként. – De… - próbáltam ellenkezni.

- Nem akarom, hogy most a ház közelébe gyere! – tért vissza Edward ellentmondást nem tűrő hangneme. Bosszúsan rándult meg az orrom. – Neked is könnyebb lesz így… - mosolyodott el halványan. Szusszantva forgattam meg a szemeimet, mikor rájöttem, hogy igaza van. – A mezőn várlak majd.

Rendben. Igyekszem gyorsan elszabadulni. Menjetek! – utasítottam őket, mikor meghallottam a fejemben Daniel ellenkező hangját – azt akarta, hogy tartsam ott a nomádot, mert bármit is mondanak Cullenék, rá nem vonatkozik az egyezség. Tudtam, hogy alig pár percünk van már csak, amíg ideérnek, és szívesebben beszéltem volna velük hatszemközt. Úgy talán, könnyebben és kevesebb feszültséggel el tudom nekik magyarázni, hogy miről is van szó – vagy legalább is, annyit, amennyit én tudok a történtekből.

Megmerevedtem, mikor Edward odalépett hozzám, és leguggolt. A félelem legkisebb jele nélkül kinyújtotta a kezét, és az ujjait a bundámba fúrva végigsimított a fejemen. Csak akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem lélegezni, mikor elengedett, és hátrébbment. Intett a fejével, hogy induljanak, a többiek pedig azonnal követték. Rá pár pillanatra, hogy Edwardék eltűntek a fák között, meghallottam a hátam mögött a bokrok zizegését. Még mindig döbbenten meredtem magam elé, mikor Daniel és Benjamin megjelentek.

Hé, mi a fenét csináltál? – zökkentett ki a gondolataimból Dan. A hangjától behúztam a farkamat a lábaim közé, és lesunytam a fejemet. – Az egy idegen vámpír volt! Ehhez nincs joguk Cullenéknak! – dühöngött.

Edward megígérte, hogy senkit sem fog bántani. Kérlek… Hadd oldják meg ők – Próbáltam meggyőzni Danielt.

Mit kell egyáltalán megoldaniuk? Mi a fene folyik itt? És ki ez a vámpír? – pörögtek a kérdések a fejében, én pedig rájöttem, hogy egyikre sem tudom a választ. – Ezt nem hiszem el… - nyögött fel gondolatban. – Fogalmad sincs semmiről, és mégis elengedted őket? – mordult fel.

Edward azt mondta, hogy… - kezdtem volna.

Kit érdekel, hogy mit mondott! Teljesen elvette az eszedet a bevésődés, vagy mi? – Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy Daniel dühös rám, ezért egy pillanatig megilletődve pislogtam csak. Benji a háttérben szintén elég félszegen nézett a testvérére.

Bízom Edwardban! – közöltem végül, mire Daniel gondolatai által képek villantak fel a fejemben – Edward a szemeimbe néz, kinyújtja felém a kezét, én pedig mozdulatlanul meredek rá, miközben az agyam teljesen kiürül, és csak az érintése okozta örömre tudok gondolni.

Nem tudsz józanul gondolkodni! – csattant fel.

Ez nem igaz! – feleltem sértődötten. Nem hittem volna, hogy pont Daniel lesz az, aki felhasználja ellenem a fejemben látottakat. Bevésődöttként értenie kellett volna, hogy el tudok vonatkoztatni az érzéseimtől, ha szükség van rá.

Nem, nem tudsz, én sem tudnék… - nézett a szemembe. Éreztem, hogy a haragja kezd elpárologni, viszont a csalódottság megmaradt. – Menjünk vissza, és beszéljünk Jonathannal, majd meglátjuk, hogy ő mit mond.

Rendben – egyeztem bele, majd a többieket követve rohanni kezdtem La Push felé. Útközben igyekeztem semmire sem gondolni, pedig annyi minden igyekezett az elmém felszínére tolulni. Sok minden volt, amit meg kellett volna rágnom és emésztenem, de ezt mindenképpen egyedül akartam megtenni.

Fellélegeztem, mikor végre ismét emberi alakot ölthettem. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, aztán a fiúk után indultam Nate házához. Mire odaértem – Danielnek és Benjinek könnyű volt, mivel csak egy alsónadrágot kellett magukra rángatniuk -, már mind az asztal körül ülve vártak a konyhában. Meglepődve vettem tudomásul, hogy Joshua is jelen van – valószínűleg, már korábban is Jonathannál lehetett, mert ennyire gyorsak azért még Benjiék sem lehettek -, és nem úgy nézett ki, mint aki túl boldog.

- A fiúk nagyjából összefoglalták, hogy mi történt, de most szeretném hallani a te verziódat – szólalt meg Nate, miután leültem én is.

- Pár nappal ezelőtt valaki felhívta Cullenékat. Edward elmondta, hogy egy nomád vámpír volt, és majd ők elintézik a dolgot. Én...

- Te meg elfelejtettél szólni róla nekünk, mert a vérszívód megparancsolta, mi? – vágott közbe Josh sértett hangon.

- Egyáltalán nem így volt! – tiltakoztam. – El akartam mondani Nate-nek, de aztán… - elakadt a hangom. – Lent a parton... Mikor beszélgettünk. Csak nem volt időm befejezni – szorult össze a mellkasom, ahogy Saoréra, és arra az estére gondoltam. Bólintott, hogy emlékszik, mire megnyugodva kifújtam a levegőt.

- Hát persze. Jó kifogás, sosem rossz… Értem én, hogy elvakít a bevésődés, de nem hagyhatjuk, hogy ez a vesztünket okozza! – Joshua az utolsó mondatait, bár úgy tűnt, nekem szánta, valójában Nate-nek címezte. Láttam rajta, hogy várja az Alfánk döntését, és tartottam tőle, hogy most az egyszer Jonathan tényleg neki ad igazat.

- Cullen tényleg azt mondta, hogy nem fog senkinek bántódása esni? – kérdezte Nate.

- Igen, megígérte. És be is fogja tartani – tettem hozzá teljes meggyőződéssel. Tiszta szívvel hittem Edward szavában. Hogy a bevésődés, a szerelmem vagy egyéb dolog miatt, az nem volt fontos. A lényeg annyi volt, hogy tudtam, sosem hazudna nekem, vagy szegné meg egy nekem tett ígéretét.

- Akkor nincs okunk arra, hogy viszályt kezdjünk – jelentette ki Jonathan, mire Joshua felugrott a székről, és az ökle pörölyként csapott le az asztalra – a recsegésből ítélve egy pillanatig azt hittem, hogy az egész össze fog rogyni.

- Mi az, hogy nincs okunk? Lehet, hogy amíg az a vérszívó itt van, addig nem bánt majd senkit, de utána? Mi lesz azokkal, akiket azután öl meg, hogy már elment innen? Vagy talán, az már nem a mi dolgunk? Azt hittem, mindenkit meg kell védenünk! Minden egyes embert! – hangsúlyozta ki az utolsó három szót erőteljesen. Láttam rajta, hogy próbálja visszafojtani a dühét, de egész testében remegett.

- Joshua, csillapodj… - Nate hangja nyugodt volt, bár tartottam tőle, hogy ez csak a látszat.

- Én ezt egyszerűen nem értem… - kezdett Josh ideges járkálásba, miközben a hajába túrt. – Talán, el tudnám fogadni, hogy nem öljük meg azokat a vámpírokat, akik csak állatvéren élnek, bár ez is nehezemre esik – torzult az arca egy fintorba. – De hogy már az embereket gyilkoló pokolfajzatokat is megkíméljük… Ez egyszerűen lehetetlen! – állt meg Jonathan előtt. – Szerintem, nem tudod már mit csinálsz... Isabella elvette az eszedet teljesen. Így nem lehet egy falkát vezetni.

- Te talán jobban csinálnád? – pattant fel Nate is, és kihívóan nézett Josh szemébe. – Bármikor megpróbálhatod… - Hirtelen elakadt a lélegzetem. Szóval, Joshua már tud a levelekről? A gondolat, hogy esetleg átveszi a falkát, és Cullenék ellen indul, jéghideg rettegéssel töltött el. Az agyam sebesen pörögni kezdett, hogy mivel akadályozhatnám meg ennek a vitának a szörnyű végkimenetelét, és mikor beugrott a megoldás, majdnem halkan felsikkantottam.

- Mondd el neki az oltást! Mondd el, hogy Carlisle mennyit segít! Kérlek! – néztem könyörgő szemekkel Jonathanra. Reméltem, hogy így majd Joshua megérti, hogy Cullenék nem ellenünk vannak, hanem mellettünk.

- Miről beszél? – Joshua testtartása épphogy csak egy hajszálnyit lazult el, de ezt jó előjelnek vettem. Jonathan vett egy mély levegőt, aztán kifújva azt hátrébb lépett.

- A doki rájött, hogy miért nem hal bele Isabella a vámpírméregbe, és úgy gondolja, hogy talán másokat is be tud oltani ellene – fejtette ki röviden Nate. – Ezért beszéltem a fiatalokkal, és kértem tőlük vért. Ha tényleg működne a dolog, óriási előnyt szereznénk.

- Miért segítene egy vámpír nekünk ebben? – Joshua szavai tele voltak gyanakvással. – Honnan tudjuk, hogy nem mérgez meg minket, vagy valamilyen módon nem tesz gyengébbé?

- Mert felügyelni fogjuk a kutatásait – jelentette ki Jonathan. – Ott leszek végig mellette. Csak itt kutathat, csak itt vizsgálhat meg közülünk bárkit is, és csak azt teheti, amit megengedünk neki – mondta el a szabályait, miközben mindegyik után a mutatóujjával megérintette az asztallapot.

- És ha véletlenül mégis csak gyanús lesz valami, majd kimagyarázza magát. Vagy kimagyaráztatja Isabellával, te meg megeszed az egészet – horkantott fel Josh gúnyosan.

- Sosem tennék olyasmit, amivel árthatnék bárkinek is La Push-ból – szóltam közbe felháborodva. A gondolat, hogy Carlisle valami rosszat akar, én pedig támogatom benne, felháborított több szempontból is. Egyfelől Carlisle miatt bántott a feltételezés, mert tudtam, hogy milyen fontos neki minden egyes emberélet, másfelől rosszul esett, hogy úgy tűnt, Joshua még mindig nem bízik bennem.

- Hidd el, ezt tudom – nézett rám Josh, és egy pillanatra mintha megenyhült volna a tekintete. – De annyira naiv vagy… És elvakult. Nálad könnyebb prédát azok a vérszívók keresve sem találtak volna. Önként és őket védve mész az áldozati oltárra.

- Ez hülyeség! – mordultam fel. Cseppet sem tetszett, hogy Joshua úgy beszél rólam, mintha kisgyerek vagy értelmi fogyatékos lennék.

- Ha nem bízol az ítélőképességemben, te is jelen lehetsz a folyamatnál – szólt közbe Jonathan. – Ha bármit észreveszel, ha a doki akármivel ártani akar nekünk, itt és most mindenki előtt megesküszöm, hogy felbontom velük az egyezséget. Edwardot – fintorodott el, ahogy kimondta a nevét. – nem bánthatjuk, de a többiekre akkor nem vonatkozik a védelem. – Bár tudtam, hogy ez úgysem következhet be, mert Carlisle tisztességes vámpír, a gyomrom mégis összeszorult a gondolattól. – Így megfelel? – nyújtotta a kezét Nate Joshua felé.

- Nem. – Mind meglepetten néztünk Joshuára. – Nem, mert nem értek ezekhez az orvosi dolgokhoz. De Jade ért hozzá! Azt akarom, hogy ő felügyelje a vámpírdoktort! – A kellemetlen érzés, ami eddig csak a gyomromat kínozta, egyszerre elöntötte az egész testemet. Egy vészvillogó azt jelezte, hogy ez nem lesz így jó, de mielőtt még beszélhettem volna Jonathannal a dologról, bólintott egyet.

- Rendben. – Joshua megfogta Nate még mindig felé nyújtott kezét, és megrázta.

2009. augusztus 17., hétfő

Kérdezz-felelek

„Seth pedig körülbelül 75 vagy annál több lehet?” (Truska)

Aham, 75 és 80 között lehet Seth nagypapa valahol… Pontosan nem tudom, mert nem emlékszem rá, hogy az eredeti könyvekben hány éves is volt…


„Az első fejezettől a harmincadikig A múlt árnyaiban mennyi idő telik el? Van utalás hogy telnek a napok, de pontos információ nincs.” (Truska)

Jókat tudsz kérdezni te lány… :D De nektek is ugyanannyi idő áááám, végigpörgetni a fejezeteket, és strigulázni a napokat, mint nekem. :) De csak neked, csak most megcsináltam, igaz, hogy egy jó órámba telt. :D
Szóval, A múlt árnyai (1. fejezettől a 30. fejezetig) számításaim szerint, pontosan 5 hét és 5 nap, azaz 40 nap alatt játszódik.


„Egyvalami érdekelne: voltak homályos utalások Tanyával kapcsolatban, mintha Edward titkolna valamit. Erre fény derül majd később?” (A. Kata)

Persze, sosem hagyok hátra elvarratlan szálakat. :) Ez majd kiderül nem sokára. :) De még titok. :)


„És arra is kíváncsi lennék, hogy Alice-szel, mennyi ideig gyakoroltak? Vagyis, hogy mennyi időbe telt, mire úgy tudta uralni magát Isabella, hogy ne támadjon rá?” (Mystic Angel)

Isabella átváltozása után csak Nate-tel gyakorolta két hétig, hogy ne ösztönösen, hanem tudatosan változzon át farkassá és vissza emberré. Utána jött az Alice-szel való gyakorlás. Az 1. fejezetig, kb. egy hetet gyakorolt még pluszban Alice-szel.


„Na meg, hogy Edward, hogy nem neszelte ki azt, hogy mi volt a levélben, amit Isa adott Alice-nek? Elvégre Alice fejébe belelát!” (Mystic Angel)

Az Eclipsében is már megesett az, hogy Alice képes volt eltitkolni Edward elől néhány gondolatot. Persze, ez nagy erőfeszítésébe került akkor még. Most már könnyebb neki, de még mindig nagyon kell koncentrálnia, ha meg akarja tartani a gondolatait magának. Viszont, nem lehetetlen a számára.
Szandival azt is beszéltük, hogy lehet, hogy ebben az időszakban egyfelől Edward teljesen össze volt törve, és lehet, hogy nem is nagyon volt Alice közelében, csak ült fent a szobájában depressziósan.


„Jah, és mennyi ideig írod ezeket a kérdezz-felelekes részeket? Mivel eléggé sokan vagyunk, akik kíváncsiskodunk...” (Mystic Angel)

Direkt lemértem neked. :D Pontosan 13 óra és 38 percig írtam a mostanit. :) Ebben benne van a kérdések kigyűjtése és megválaszolása is. :) Szóval, hála az égnek, rendesen megdolgoztattok. :D


„Sokan ajánlják a Kamaszkorom utolsó nyarát, de a BD-ban valahogy nem nőtt a szívemhez Renesmee (nem tehetek róla na :D), habár eléggé Jake fan vagyok, nem tudom, hogy belevágjak e Nessie miatt érzett unszimpátiám okából... Még többen mondják, hogy az Evermore-t és az Evernightot érdemes lenne elolvasni, de könyvet venni egyelőre nincs pénzem.” (Bine)

Hát, én csak annyit mondhatok, hogy Barterika csodaszépen ír, szóval, én is ajánlom neked a KUNY-t, mert szerintem, akár szereted Nessie-t, akár nem, élvezni fogod. :)
Az Evermore-t még nem olvastam, úgyhogy arról nem tudok véleményt mondani, az Evernightnak nekiálltam, már több, mint a felét elolvastam, és nekem tetszik, szóval, azt is érdemes elolvasni. :)
Viszont, én megfogadtam, hogy a Twilight sagát megjelentető kiadótól egyetlen könyvet sem vagyok hajlandó megvenni a Twilight könyveken kívül elvi okokból (lásd, kétszínű kiadótulaj bankszámláját nem növelem egy Ft-tal sem :P ), szóval, akármilyen jó is az Evernight, nem fogom megvenni. De elolvasni attól még érdemes, szóval, ha valakitől kölcsön tudja az ember kérni, akkor megúszhatja legálisan és ingyenesen. :)


„Vagyis inkább egy felismerést Joshuával kapcsolatosan. Ő kicsit olyan mint Leah.” (Pet)

Hát, mindketten szókimondóak, néha keserűek, ironikusak és csipkelődők. Mindkettejüknek szomorú a múltja, és ettől fásult egy kissé a lelkük, de ennek ellenére mindketten jó emberek. :)


„Nem régiben megnéztem egy koros filmet ami egy könyv után készült. A címe: Interjú a vámpírral.Szeretem ezt a filmet, már korábban is láttam. De az amit most felfedeztem teljesen padlóra vágott. Mindannyian azért szeretjük Meyer vámpíros könyvét mert teljesen más színben látja/írja le a vámpírok misztikus világát, adottságait. Legyen az testi vagy mágikus estleg lelki. Erre bombaként robbant be a tudatomba, hogy az egész egy NAGY KOPPINTÁS! A kapcsolatok, az átalakulás az egész!!! Egyszerűen... olyan csalódás az egész...” (Lena)

Valamikor egyszer régen láttam már a filmet, de nem igazán voltam oda érte, és már nem is igen emlékszem rá. Ha lesz rá lehetőségem (adják a tévében, vagy valahol meg tudom nézni dvd-n), akkor megnézem majd újra a kedvedért. :) Annyira emlékszem, hogy a főszereplő ott is gyötrődik, hogy nem akar embert ölni, és megpróbál állatok vérén élni, de ennél több hasonlóság nem jut eszembe. Mire gondoltál, ami még hasonló a Twilighttal?


„Victoriával mi történt? Mert ugye Cullenék nem jöttek vissza, de Victoria már Bellát akkor is megakarta ölni, nem?” (Mona)
„Amúgy mi történt Victoriával? Éli tovább az életét?” (Anna)

Ezt is már leírtam egyszer valahol… Victoria halott. Meg akarta ölni Bellát anno, de a farkasok levadászták, ahogyan Laurent-et is. Victoria sosem készített újszülött sereget, egyszerűen csak az egyik vadászata közben Jacobék elkapták és megölték.


„Alice miért állította le Isabellát? Nem láthatta, hogy rossz történik, hiszen Nem látja Isabella jövőjét. Akkor miért?” (Ancsa girl)
„Igen ezen és is gondolkoztam, hogy Alice miért szakította félbe a majdnem csókot?” (Dorma)
„Bár, hogy miért szólt közbe Alice, azt hiszem, kiderül a következő részekből, ugye?!” (July)
„Aztán olvastam feljebb, hogy valaki azt kérdezte, hogy Alice miért avatkozott közbe! Mivel nem láthatta, hogy valami rossz fog történni, mert nem látja Izabella jövőjét. Arra gondoltam, hogy talán Edward jövőjét látta. De az övét se láthatta, ha Izabella a közelében van, nem?” (Anita)
„Az Edwardos-Alice-es rész nekem sem tiszta... Azt még értem, hogy Edward próbálkozott, de Alice? Látott valamit, hogy történni fog? Mert Edward jövőjét még láthatta... vagy most mi van??? Ezt majd tisztázd már kérlek!” (Melinda)

Annyira édesek vagytok! :D Már ott is jeleket, csavarokat és összeesküvés-elméleteket kerestek, ahol nincs is. :D Egyszerű az egész. :) Alice nem látott semmit, nem volt látomása senkiről. Egyszerűen csak Isabella feltétele az volt, hogy ha ő és Edward találkoznak, akkor Alice legyen jelen, és ha túllépnének egy határt, akkor állítsa le őket. :) Alice csak a dolgát végezte, amire Edward kérte meg, amíg Isabella az emeleten volt. :)


„Amúgy most lehet hogy hülyeséget kérdezek, és lehet hogy figyelmetlen voltam, de ugye még nem derült ki hogy Dominic csinált-e valamit Isabellával a barlangban?” (Ilda)

Nem, még nem derült ki. Ez majd szerintem, csak akkor fog kiderülni, ha Isabella és Edward első igazi szerelmeskedéséhez érünk majd. :)


„Én még régebben gondoltam rá hogy talán Nate-nek tetszik Isabella de aztán mintha az egyik hsz-ben azt mondtad volna hogy csak úgy szereti mint a húgát…” (Zsuzsi)

Igen, lehet, hogy ezt mondtam, mert akkor még így terveztem, és azt hiszem, hogy amikor ezt írhattam, akkor még Nate tényleg a húgaként gondolt tudatosan Isabellára a fejemben. :D Szerintem, eleinte észre sem vette, hogy másképp néz már rá, és csak álmában jött a tudatalattijából felszínre ez az új érzés. Szóval, csak ezután az álom után tudatosult benne és bennem is, hogy az érzései mégsem testvériek. :)


„Fú, vajon Nate mit álmodhatott?” (Dóra)

Hááát, hogy pontosan mit, azt majd lehet, hogy megírom egy novellában egyszer. :D De valószínűleg mindenki rájött már, hogy erotikus álma volt Isabellával a főszerepben. :) Ami hát, egészséges férfiként kihatással volt a testére is. :)


„Megítélésed szerint, személyiséged, saját élményeid mennyire befolyásolják Isabella jellemét? Hasonlítotok? Csak mert szerintem, ha valaki egy bizonyos személy szemszögéből ír egy történetet, akkor nem tud maradéktalanul elvonatkoztatni saját énjétől.” (Dena)

Persze, én is így gondolom. Ha írsz valakiről, abban önkéntelenül benne vagy te is valamilyen formában (hol jobban, hol kevésbé). Isabella személyiségének egy része hasonló az enyémhez. Például, én is a végletekig tudok ragaszkodni valakihez, akit szeretek, és bármire hajlandó vagyok érte. Persze, azért vannak különbségek is. Én pl. nagyon nem értek a nőiességem felhasználásához, mint Isabella (lásd malomjáték vagy Nate meggyőzése).
Vannak olyan tapasztalataim is, amik benne vannak a regényben. Például néhány kicsi Edwardos résznél a saját élményeimet használtam fel. És igen, a Dominicos részeknél is voltak saját élmények. Szerencsére, olyan durva dolgok, mint amik Isabellával történtek, sosem estek meg velem, de tudom, milyen az, mikor gyenge és kiszolgáltatott vagy és a félelemtől mozdulni sem mersz.
Szóval, Isabella néhány dologban hasonlít rám, néhányban nem, de az alapszemélyiségem benne van. :) És az események egy része saját tapasztalaton alapszik, egy másik része pedig csak a fantáziám szüleménye. :)


„A másik meg nagyon jó, hogy most Izabellának vannak szabályai, hogy ő nem bírja Edward közelségét! De mi van Edwarddal, ő már ennyire "immunis" Izabellára? Meg azt vettem észre, hogy Edward nagyon türelmes vele. Ha jól emlékszem Izabella nem volt ennyire az...ő mindig próbálkozott!” (Anita)

Edwardnak könnyebb. :) Ő már régóta vámpír, régóta él farkasok közelében (többször is laktak már itt, és La Push ugye, elég közel van hozzájuk), nagyobb az önuralma, jobban képes irányítani magát, és nem mellesleg halálosan szerelmes Isabellába. Így nem hiszem, hogy bármiféle erőfeszítést jelentene a számára Isabella közelsége, akkor sem, ha farkas.
Isabella, ezzel szemben, még csak most változott át farkassá, nincs akkor önuralma, meg kell még tanulnia, hogyan irányítsa az ösztönlényt, aki benne él. Segíti az, hogy ő is szerelmes Edwardba és hogy belévésődött. De ettől még neki sokkal nehezebb, mivel fiatal farkas.
Igen, Isabella nem volt ennyire türelmes anno Edwarddal, mint amilyen türelmes most Edward vele. Ennek az oka az, hogy más a személyiségük és másképp kell bánni velük.
Isabella tudta, hogy ha időt ad Edwardnak a gondolkozásra, akkor Edward magába süpped, és a végén elmenekül. Edward önmarcangoló típus, akit nem szabad hagyni belesüllyedni az önsajnálat és önutálat mocsarába, mert akkor elvesztetted a csatát.
Isabella ezzel szemben sokkal magabiztosabb, öntudatosabb, makacsabb és lázadóbb. Ha túl erőszakosan próbál valaki közeledni hozzá, ha rá akarja erőszakolni a véleményét, az akaratát, akkor ösztönösen ellenáll. Hozzá finoman szabad csak közeledni. Óvatosan, megfontoltan, higgadtan és megadva neki a számára szükséges szabad akaratot. Ha Edward túl erőszakos lett volna vele, annak az lett volna a vége, hogy elüldözi maga mellől Isabellát. Isabella úgy érezte volna, hogy még nem elég erős, és nincs elég önuralma ahhoz, hogy Edward mellett legyen farkasként. Ha ehhez még hozzájárult volna, hogy Edward akaratával is küzdenie kell, az még több energiáját felemésztette volna, és Edward biztonsága így azt kívánná meg, hogy távol maradjon tőle.
Szóval, mindketten úgy viszonyultak a másikhoz, ahogyan azt a másik személyisége megkívánta. :)


„Amikor Isa azt mondja, hogy örül, amiért Ed nem tud olvasni a gondolataiban, és azt válaszolja, hogy semmi, mármint Edward, akkor hazudik, igaz? Mert elképzeltem, hogy Ed furcsa képet vág. Gondolom, ha Isa ennyire izgatott Ed közelében, akkor nem igazan tudja magát kontrollálni, vagyis néha a mentális pajzsát tudatán kívül felhúzza, nem?” (Juca)

Igen, Edward hazudik, de nem amiatt, amit te gondolsz. :) Edward próbálgatta akkor, hogy vajon emberként is belelát-e Isabella gondolataiba, de nem sikerült neki. Isabella csak akkor tudja felhúzni a mentális pajzsát, ha farkas. Emberként nem megy neki. :) Ahogyan Bellának sem ment emberként a pajzs leeresztése és felhúzása, csak akkor, mikor már vámpírrá változott. Ez csak akkor működik, ha nem emberi alakban van valaki (vagyis az illető vámpír vagy farkas és farkasalakot vett fel épp).


„Mivel még nem vagyok túlságosan "otthon", valaki elmondaná milyen gyakran kerülnek fel fejezetek?” (Noncsi)

Nincs pontos rendszer a fejezetek felkerülésében. Általában 3-5 naponként van friss, de van, hogy elcsúszik egy kicsit a dolog… Viszont, hetente egyszer mindenképpen frisselek, sok esetben többször is. :)


„Egész éjjel kinn ÁLLt az esőben. Vajon nézte azt, ahogy Isa alszik?” (Bella)

Lehet… :) Nekem az is eszembe jutott, hogy mégsem Juliette takarta be Isabellát a pléddel, hanem Nate osont be az éjszaka. De persze, ki tudja… Ez örökre Jonathan titka marad. :)


„Kíváncsi vagyok Joshua hogyan fogadja majd a hírt... Vajon lenne alfa?” (Melinda)

Joshua nem az a nagyravágyó típus. Alaphelyzetben, ha minden rendben van a falkával, akkor nem hiszem, hogy vezető akarna lenni. Ő szívesebben harcol valaki vezetése alatt.
Viszont, ha úgy látja, hogy az Alfa nem megfelelően irányítja a falkáját, és ezáltal bajba sodorja vagy őket vagy a többi ártatlan embert, akkor szerintem, kérné az alfai jogokat.


„Hogy mennyi piszkos, ne adj Isten "perverz" fantáziájú olvasód van Spirit! Nem is gondoltam... Én nem számoltam, hányszor van benne az ÁLL szó! :DSzerintem Te sem direkt használtad ezt a szót, vagy tévedek?” (Melinda)

Nem tévedsz. :D Tényleg nem direkt használtam. Fel sem tűnt, hogy ennyiszer beleírtam, amíg meg nem jelentek az első kritikák. :D


„Szóval, ugye olvassuk, hogy a farkasok milyen sokat esznek, meg külön házuk van, de nem dolgoznak, mégis hogy tudják fenntartani a házukat, és ilyen sok ételt szerezni, van valami pénzforrás?” (Truska)

Hát, egyfelől sok mindent megtermelnek és elkészítenek maguk, szóval, egyrészt önellátóak. Másfelől van olyan még kiskorú farkas, akit a családja lát el mindennel (lásd Benji, akit még az anyja nevel). A többiek amolyan mindenesek La Push-ban. Ahol tudnak, segítenek, a la push-i emberek pedig ezért cserébe pénzt, ételt és egyéb dolgokat adnak nekik. Jah, és van olyan, aki örökölt a családjától, mint pl. ahogy Isabella is örökölte a Black házat. Szóval, megoldják ők állandó munkahely nélkül is a dolgot, amolyan kis kommunaszerűen. :)


„És mi lesz Nate-tel? Harcol majd Isabelláért?” (Fanka)

Nem, nem fog harcolni érte, mert tudja, hogy ez egy felesleges csatározás lenne, amiben csak elveszítené Isabella barátságát és testvéri szeretetét. Mint mondtam, ez a csók is csak azért történhetett meg, mert Jonathan a fájdalomtól, dühtől és elkeseredettségtől nem volt teljesen önmaga.


„Kérhetek tőled 1 msn címet?” (Fanka)

Kérni kérhetsz. :D riena2@citromail.hu
Viszont, kb. havonta egyszer van annyi időm, hogy bárkivel is normálisan kommunikálja Szandin és Freeben kívül… Sajnos vagy szerencsére, az írás lefoglalja minden időmet. :) De azért felvehet bárki, és ha van némi szabadidőm, akkor szívesen beszélgetek. :)


„Nate-nek adsz majd párt a folytatásban vagy ez még titok?” (R.E.)

Hát, annyira titok, hogy még én sem tudom. :D A karakterek maguk irányítják a sorsukat, bármennyire is úgy tűnik, hogy én vagyok a főnök. :D Nate akarta az Isabella iránt érzett vágyat is, én sokáig ellenkeztem vele… De rájöttem, hogy a karakterek mindig tudják, hogy mit csinálnak. Ha Nate majd párt akar magának, és ha lesz olyan karakter a történetben, aki megfelel hozzá, akkor lesz párja. :)


„Nate marha jól néz ki, nem is értem, hogy tud csak haverként gondolni rá (oké tudom Edwardba szerelmes, de akkor is).” (Pink5)

A bevésődés az, ami miatt még csak férfiként sem tud nézni Isabella sem Nate-re, sem senki másra, kizárólag Edwardra. Ha férfiként próbálna másra tekinteni, egyszerűen szétesne a kép a szemei előtt. Mintha törött üvegen keresztül próbálnál meg látni valakit.
Ha nem lenne bevésődés, akkor elvonatkoztatva látná Nate-et férfiként, de nem tudna akkor sem úgy tekinteni rá, mert szerelmes Edwardba.


„Ja egy kérdés, lehet hülyeség, de Alice nem akkor néz "üveges" tekintettel, mikor látomása van? Vagy itt csak olyan "emberi" üveges tekintetről van szó?” (Lou)

Egyfelől tényleg azért bámul maga elé, mert egy kissé kiborult, másfelől próbálkozik látomásokkal, csak nem igazán jár sikerrel. Csak fel-felvillanó képeket lát bizonyos okok miatt. Szóval, mindkét dolog miatt (kiborulás és látomások) lehet üveges a tekintete épp, attól függ, ki hogyan értelmezi. :)


„A fejezeteket direkt így fejezed/fejezitek be? Mármint, hogy pont egy izgalmas rész közepén illetve kezdetén szakad meg, vagy ez a véletlen műve?” (Franci)

Hát, mivel a fejezeteim 98%-a függővégű, ezért elég furcsa lenne, ha ezt a véletlen számlájára írnánk. :) Direkt fejezem be izgalmas résznél a fejezeteket, mert tudom, hogy ezzel izgalomban tarthatom a fantáziátokat és az agysejtjeiteket. :) Egyébként, azt hiszem, hogy ezt én találtam ki. Mármint, nem a függővéget, hanem hogy egy regény úgy épüljön fel, hogy majdnem mindig függővég van egy fejezet végén. Szóval, a sorozatos függővéges regényt azt hiszem, én alkottam meg. :D Legalább is, még nem láttam olyan regényt, ami ilyen megszerkesztettségű volt. :) De persze, attól még létezhet. :)


„Miért fontos az, hogy Isabella suliba járjon?” (Petra)

Hát, pesszimista, magyar, egyetemista diákként az lenne a válaszom, hogy a továbbtanulás manapság túrót sem ér, és teljesen felesleges, mert így is, úgy is a szerencsétől és a kapcsolatoktól függ nagyrészt, hogy boldogulsz-e az életben vagy sem, és csak kisebb részben a papírjaidtól, az erőfeszítésektől, a tehetségtől, a tudástól és a szorgalomtól. Bármennyire is szomorú, ez így van.
De ettől még fontos tanulni, mert ez nem mindenhol van ilyen mértékben így. Egyfelől kell egy alapműveltség, a logika, kommunikációs képesség kifejlesztése ahhoz, hogy boldogulni tudj nem csak munka szempontjából. Ha buta, képzetlen az ember, akkor valószínűleg a környezetében is nehezebben boldogul, nem talál barátokat, párt, mert nem lehet vele normálisan még beszélgetni sem. Egy jó beszélgetéshez is szükséges némi intelligencia szerintem. :) Persze, az, hogy ki mennyire okos és művelt, nem feltétlenül attól függ, hogy van-e érettségije, diplomája. Az egyetemi professzorok között is van ostoba, és a szakmunkásképzőt végzett munkások között is van okos. Ez egyszerűen attól függ, hogy az ember érdeklődő és nyitott-e a világgal szemben, de tény, hogy a tudáshoz a legkönnyebben (jobbik esetben) az iskolában férhetünk hozzá. :)
Másfelől, a gimnáziumban, az egyetemen sok tapasztalatot és élményt szerezhetünk. Hiába szidom mindig az egyetemet, a tanárokat, a tanítási módszerüket, azért voltak olyan órák, olyan események, megismerkedtem olyan emberekkel, amiket és akiket csak a tanulmányaim során lehetett szerencsém megtapasztalni, megismerni, így volt némi értelme a sok szenvedésnek.
Szóval, Edward úgy gondolja, hogy az iskola befejezése az élet része. Isabella ismerje meg a világot, művelődjön, szerezzen élményeket, ahogyan minden normális ember, mert ez később még a hasznára lehet.


„Isabella végül vámpír lesz, mint Bella?” (Aithra)

Nem tervezem, hogy vámpírt csinálok belőle. De persze, azt sem terveztem eredetileg, hogy farkassá változik, szóval, lehet, hogy jön majd valami isteni sugallat egyszer csak, ami miatt úgy gondolom, hogy érdekesebb lenne a történet, ha vámpír lenne belőle valahogyan. Szóval, nem tudom. Majd meglátjuk, hogy mit kíván meg a történet, mit akar Isabella, és hogy találok-e valami logikus magyarázatot arra, hogyan lehetne Isabellából vámpír netalántán.


„Rosalie és Emmett fejezet is lesz, mint ahogy volt Alice-Jasper, és Esme-Carlisle?” (Aithra)

Igen, tervezek Rose-Emmettes novellát is, bár azt hiszem, őket lesz a legnehezebb megírnom. Rosalie karaktere áll a legtávolabb tőlem olyan szempontból, hogy hozzá tudom a legkevésbé hasonlítani magam (kivéve abban, hogy én is nagyon szeretnék gyereket). Nehezen tudom magam a helyébe képzelni, nehezen tudok rájönni, mire is gondolhat, mit is érezhet pontosan, ezért hagytam az ő párosukat utoljára, hogy minél tovább tudjam tanulmányozni őket, és minél hitelesebb legyen majd a novellám, ha egyszer megírom. :)


„Josh-nak Jade lesz a bevésődése?” (R.E.)
„Azon gondolkoztam egyébként, hogy vajon a bevésődés az szükségszerűen az első találkozáskor történik meg, vagy elképzelhető, hogy lassabban alakul ki? (Kata)
Tök jó lett ez a rész is csak nem tudom, most mi van Joshuával és Jade-del?” (Fanka)

Ezen mi is sokat gondolkoztunk, de végül arra jutottunk, hogy a bevésődés azonnal megtörténik, ahogy a farkas először meglátja az első átváltozását követően bevésődése tárgyát. Mivel a sors már az első pillanatban eldönti, hogy ki is a számodra tökéletesen megfelelő pár, ezért nincs értelme annak, hogy egy farkas bevésődése elhalasztódjon.


„Kíváncsi vagyok, hogy mi miatt olyan ideges Edward Nate-re?” (R.E.)

Hát, egyszerűen féltékeny rá és irritálja, hogy hogyan érez Isabella iránt. Szerintem, minden szerelmes férfi így reagálna, ha megtudná, hogy egy másik pasi érdeklődik a szerelme iránt. :)


„Most IZABELLA és JOSHUA rokonok?” (DORI)
„És én sem értem, hogy Isa és Josh rokonok?” (Ancsy95)

Igen, rokonok. Mivel Izabella és Joshua dédapja is Billy Black, így ugyanaz a vér folyik az ereikben.

Isabella vérvonala:

Isabella

(Isabella apja)

Jacob Black (Isabella nagyapja)

Billy Black (Isabella dédapja)


Joshua vérvonala:

Joshua

(Joshua apja)

Embry (Joshua nagyapja)

Billy Black (Joshua dédapja)


„Miért nem veszi feleségül Ed Isát? Akkor nem kéne gyámság alá kerülnie, és a kisöccsét is örökbe fogadhatnák. Nem?” (Aithra)

Szerintem, az esküvő maximum Edward fejében fordult meg eddig, de lehet, hogy még ő sem igazán gondolt erre. Isabella még túl fiatal, túl nagy a felfordulás mindig körülötte, még az iskolát is el kéne végeznie… Lehet, hogy Edward már tervezgeti, hogy egyszer megkéri a kezét (majd ha már minden lenyugszik körülöttük), de szerintem, Isabellának az esküvő még nem jutott eszébe.


„Honnan lehetne beszerezni a könyvet?” (DORI)

Tőlem lehet majd megrendelni. :) Nem sokára írok majd egy bejegyzést arról, hogy mi is lesz a módja ennek, és hogyan is fog folyni ez az egész. :)


„Mikor lesz a következő találkozás?” (DORI)

A következő pécsi találkozóról még fogalmam sincs. Ha pécsi vagy, vagy bárki más pécsi közületek, és szeretne velem találkozni, beszélgetni, akkor abban szívesen benne vagyok bármikor, de hogy mikor rendezünk újra egy nagy találkozót, arról még nem tudok mondani semmit sem. Nem valószínű, hogy a következő pár hónapban.


„Csak azért csókolta meg Isabellát mert ki akarta használni a helyzetet, vagy csak mert szomorú volt, és hogy megnyugodjon?” (Fanni)
„Nate miért tette?” (Bella)

Nate, a többi farkas és a hozzátartozóik is úgy élnek együtt La Push-ban, mint egy nagy, összetartó, szerető család, épp ezért, átérzik egymás fájdalmát. Jonathan is pont úgy kiborult a történtektől, mint a többiek. És a felhalmozódott fájdalom és kétségbeesés szülte azt a csókot. Nem akart kihasználni senkit, és nem is szerelem vagy vágy vezette, egyszerűen csak valahogyan ki kellett adnia a feszültséget, és ez a csók volt a legegyszerűbb és leggyorsabb módja. Józan állapotban Nate sosem tette volna meg, ebben biztos vagyok, de most túlságosan ki volt borulva ahhoz, hogy átgondolja, mit is tesz.


„Jonathan=Nate-tel ugye?? A Nate az a beceneve?? Csak már egy ideje foglalkoztat ez a kérdés, csak sose kérdeztem meg.” (Nora)

Ez benne volt már az előző Kérdezz-felelek rovatban, valamint A múlt árnyaiban is. :) Jonathan, mikor először beszél telefonon Isabellával, maga mondja, hogy ne Jonathanozza őt, hanem szólítsa inkább a becenevén Nate-nek. Szóval, igen, Jonathan egyenlő Nate-tel, ugyanis ez a beceneve.


„Mi a fene történt itt??! Josh-ra gondolok. "Főzzek egy teát??" Tök durva... És ez az egész párbeszéd, mintha nem is ő lett volna.” (Juca)
„Meglepő volt Josh kedvessége Isabellával szemben, nem tudom mi hozta ki belőle, talán a szomorú hangulat vagy Jade lenne rá jó hatással?” (Vicky)

Szerintem, nem volt meglepő Joshua viselkedése. :) Forrófejű, lobbanékony, néha egész ijesztően tud viselkedni, de ettől függetlenül erkölcsös, jószívű férfi, aki tisztában van azzal, hogy nem viselkedhet úgy egy nővel, ahogyan tette Isabellával. Egyszerűen szégyellte magát, amiért agresszívan viselkedett, mert ez nem volt méltó hozzá, és emiatt igyekezett nagyon esetlen módon bocsánatot kérni, és jóvá tenni a bűnét.


„Gondolom, amikor leértek a többiekhez, és Jade furán nézett rájuk, akkor féltékeny lehetett, mert Josh utána rögtön elengedte Isa kezét. Máris együtt vannak?” (Juca)
„Na és Jade és Joshua? Igen csak közel vannak egymáshoz... Eddig amolyan leszármazásra gondoltam, de most már inkább gyanakszom szerelemre...” (Másik Zsani)

Én úgy vélem, hogy Jade és Joshua még nincsenek hivatalosan együtt, vagyis, nem történt még köztük semmi. Egyfelől erre utal Josh viselkedése. Ha már együtt lenne Jade-del, akkor birtoklóan bánna vele. Nem rossz értelemben, hanem csak kimutatná, hogy hozzá tartozik. Viszont, ez a gyors kézelengedés inkább olyan volt Josh-tól, mint mikor egy szerelmes kamaszfiú ki akarja mutatni a neki tetsző lánynak, hogy az a kézfogás egy másik lánnyal nem az volt, aminek tűnt, hanem csak egy baráti dolog. Meg akarta mutatni Jade-nek, hogy miattad nem közeledem más lányhoz, mert te tetszel.
A másik, amiért úgy gondolom, hogy Jade és Josh nincsenek együtt, mivel mind emberként, mind farkasként korkülönbség van köztük, ezért Jade bármennyire is nyitott a férfiak felé általában, most nem akar gondokat okozni a falkában azzal, hogy elcsábítja az egyik fiatalabb farkast. Fél, hogy csak bajt okozna, ha engedne a csábításnak. Tetszik neki Joshua, hiszen fiatal, erős és azokat az elveket vallja, amiket ő is, és pont ezért nem akar vele játszani. Tudja, hogy csak ideiglenesen van La Push-ban, hogy hamarosan amiatt a dolog miatt, amit Jonathan a parton mondott Isabellának, el kell mennie, és nem akar törött szíveket és haragos farkasokat hátrahagyni maga után.


„Tudod először azt mondanám Edward ki fog akadni, ha megtudja a csókot - és persze megtudja, mint mindent... De... még mindig nem tudjuk mit beszélt Nate-tel... Lehet hogy "megengedte" neki?” (Másik Zsani)

Nem, Edward sosem engedné meg egy másik férfinak, hogy megcsókolja Isabellát, főleg nem úgy, hogy erőszakkal (még ha gyengéd erőszak is volt…). Isabella az övé, és nem engedné át önként másnak.
Szandi szőrszálhasogató kedvében mondta, hogy pontosítsak, mert így félreérthető… Ha Isabella el akarna menni egy másik férfival, akkor Edward végül elengedné, mert annyira szereti. Ha úgy látja, hogy Isa boldogabb lenne valaki mással, szintén elhagyná, és engedné, hogy másik férfi mellett éljen. De amíg Isabella vele akar lenni, és amíg úgy véli, ő a legmegfelelőbb férfi hozzá, addig nem engedi senkinek sem, hogy akár csak egy ujjal is hozzáérjen, és ha valaki harcolni akarna Isabella kegyeiért, akkor Edward nem adná fel harc nélkül a dolgot.


„Fú, bocs, hogy így utólag, de egy ideje nagyon érdekel, hogy kell ejteni a neveket. Leírom, én hogy gondolom, aztán javítgass!” (Ancsy)

Jonathan – Dzsonatán, a beceneve Nate – Nét

Joshua – Dzsosua, a beceneve Josh – Dzsos

Aidan – Áidán

Daniel – Deniel

Benjamin – Bendzsámin, a beceneve Benji – Bendzsi

Saore – Saoré

Juliette – Dzsuliett

Jade – Dzséd

Esther - Eszter


„Bocsi, hogy ezen az oldalon zargatlak ilyesmivel, de a Kényszerházasság című művedet nem fogod folytatni? És a Malfoy-szigetes fordítással mi van?” (Névtelen)

Nem hiszem, hogy mostanában fogok HP-s dolgot írni. Most túlságosan lefoglal ez a ficem és a saját regényem. A Kényszerházasság esetében, úgy gondolom, hogy ez nem gond, mert azok novellák, így akár befejezettnek is lehet tekinteni őket. A többi ficem… Hát, én esküszöm, tovább akartam írni őket, nem gondoltam volna, hogy elkap a Twilight-láz, és ennyire csak erre tudok majd koncentrálni. Talán, egyszer majd befejezem őket… Bár a legtöbb annyira kis gagyinak tűnik már a mostani stílusomhoz képest… :D
A Malfoy-szigetes fordítást egy másik lánnyal kezdtem el, de azóta nem nagyon beszélünk egymással időhiány miatt, és nem látom rajta, hogy lelkesítené továbbra is a fordítás ötlete, én egyedül pedig nem vagyok olyan jó és ügyes fordító, valamint az időm is túl kevés rá, hogy lefordítsam. Szóval, ha valaki tud németül, és vállalkozna rá, akkor szóljon, és nyugodtan fordíthatja tovább, és ha kell, talán, be tudok segíteni neki. :)