.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. november 29., vasárnap

Utószilveszteri találkozó

Nos, a Szilveszterem már foglalt, ahogy gondolom, a legtöbbeteknek, de úgy gondoltam, hogy azért szerveznék valamit az újévre. :) Szóval, azt találtam ki, és Szandinak is tetszett az ötlet, hogy 2010. január 2-ára utószilveszeri találkozót szervezünk.

A találkozó helyszíne Pécs lesz (bocsánat, de utazni még mindig nem nagyon van lehetőségünk...), ezért várjuk a pécsi vagy az utazni tudó és akaró emberkéket. :) Ez most csak egy napos program lesz, mivel jelenleg nem tudnék sajnos, szállást biztosítani magamnál senkinek sem. :-/ Viszont, ha valaki több napot szeretne Pécsett tölteni, és van pénze szállásra, akkor kereshetek neki valami olcsóbbat. :) De lényegében a találkozó csak 2-án lenne.

A találkozón számíthattok:

1. Jó társaságra. :)
2. Twilightos és a ficemmel kapcsolatos programokra, játékokra.
3. Pár kisebb ajándékra a ficemmel kapcsolatban.
4. Jókedvre, vidámságra és sok nevetésre.

Remélem, hogy a baráti farkasfalkánk támogatja az ötletünket, és mindenképpen eljönnek majd, mert nélkülük nem lenne igazi egy találkozó. :)

Akit érdekelne az ötlet, az írjon vagy ide, vagy nekem e-mailben a spiritbliss24@gmail.com címre.

Remélem, hogy megint olyan sokan összegyűlünk, mint nyáron. :)

U.i.: Szandi üzeni, hogy aki meg tudja mondani annak a srácnak a nevét, aki Jonathan a ficemhez kiválasztott képen, az írja meg légyszi (tudjuk, hogy egyszer már írta valaki, csak macerás lenne visszakeresni :D ), mert már hülyét kap a keresgéléstől. :D

2009. november 27., péntek

Könyvkiadás - Új hír :D

Egyik hír jön a másik után... :D
Szóval, ma este elküldtem a regényemet a Könyvmolyképző Kiadónak, bár nem hittem volna, hogy egyáltalán kapok választ, mert gondolom, elég sokan írnak nekik. De kaptam. Alig másfél órán belül. :D
Még most is hitetlenkedem... Szerintem, elaludtam írás közben a gép előtt, és álmodom... :D Remélem, senki nem ébreszt fel. :D
Nah, a lényeg... A kiadó vezetője, Katona Ildikó, azt írta, hogy lát fantáziát a történetemben, de még kemény munka vár ránk, amíg átnézzük, átdolgozzuk az egészet. De nem bánom! :D Végre valaki tényleg foglalkozik a gyermekemmel, és én örömmel tanulok a hibáimból. :) Szóval, ha a munkánk gyümölcsöző lesz, akkor kiadná a könyvemet. :)
Jaj, nem tudom, holnap hogy fogok felkelni, mert múlt éjszaka sem aludtam túl jól, ma meg túl izgatott vagyok aludni. :D
Na jó, abbahagyom, és megyek, mert holnap magántanítok, plusz vámpírklánunkat meghívta vendégségbe a farkasfalka (Jucáékkal találkozom :D), és a szigorlati tételeket is vissza kell vinnem a szaktársamnak délelőtt. :)
Mindenkinek jó éjt! :)

Részlet Katona Ildikó leveléből:

"Kedves Adrienn!
Köszönöm, hogy ránk gondoltál. (Tegeződjünk, jó?):)
El kell mondanom, az első csoda hamar megtörtént. Azonnal elkezdtem olvasni az írásodat, ami a karácsony előtti utolsó, őrültül túlterhelt időszakban, este tizenegykor maga a lehetetlenség. De meg kell dicsérjelek. Igen jól összeállítottad az ajánló e-mailt. Ügyes, okos, meggyőző. Nem tudtam neki ellenállni.
És pillanatok alatt a 11. oldalig jutottam - volna, ha... - és itt most sajnos meg kell ismertesselek a könyvkiadás rögös útján veled szembekerülő első kősziklával. Az "ellenséggel", a kíméletlen szerkesztővel.Hiszen még a második oldal végére sem értem, máris bekapcsoltam a korrektúra funkciót - tűhegyesre faragtam virtuális piros ceruzámat.Pocsékul hangzik, ugye? "Most összepirosozza?"Pedig erre én azt mondom, ez a másik csoda. Hiszen 100 beérkező kéziratból 99-et be kell csuknom az első két oldal elolvasása után. Sajnos igen kevés időnk jut kéziratolvasásra. Aztán vagy megy még egy lektorhoz, vagy el kell feledkeznünk róla.
De a te írásodban van valami. Akkor is, ha totál összepirosozom - még az is lehet, hogy nincs igazam, hiszen végig kellene olvasni ahhoz, hogy minden javításról biztosabban tudjak dönteni, De most úgy döntöttem, csinálok neked néhány mintaoldalt.Az alapján el tudod dönteni, van-e kedved velünk dolgozni.Abból látod majd, mit gondolok én kb. egy kiadható szövegről. És láthatod belőle, hogy dicsérni igen keveset foglak - arra ott vannak a rajongóid. :)Nekem más volna a dolgom, úgy hiszem. (Remélem, nem dobálnak majd meg záptojással, hogy elbarmolom kedvenc szerzőjük írását.)
Több csodát egyelőre nem ígérhetek. Most kőkemény munka... majdnem azt mondtam kezdődik, de hiszen az neked már elkezdődött. Legfeljebb még egy kissé keményebb lesz.Szóval kőkemény munka következik.
Mit gondolsz?Kóstolgassuk egymást kicsit?
Nekem a kezdet tetszik. Ha megy a munka együtt, szívesen kiadom a könyvedet.És bízom benne, hogy ha mindketten akarjuk, és keményen dolgozunk rajta, a siker is eljön."

2009. november 26., csütörtök

Könyvkiadás

Gondoltam elmondom nektek a gondolataimat és a terveimet...
Szóval, az egyetlen eddig érdeklődő könyvkiadó ajánlata, anyagilag egyfelől szerintem, reális, ha azt nézzük, hogy elég kevés kiadó van Magyarországon, aki egyáltalán hajlandó lenne elolvasni egy első könyves író kéziratát. Másfelől, tényleg elég sokat kéne befektetnem a dologba, és nagyon kevés lenne a hasznom, ami így, hogy szegény vagyok, mint a templom egere, nem tudom, hogy mennyire megoldható számomra. :-/
Viszont, nagyon jó reklámozási lehetőségeket és támogatást ajánl ez a kiadó. Szóval, ez megint csak mellettük szól az anyagiak ellenére.

Nagyon elmélkedem a dolgon, mert nem tudom, honnan szereznénk annyi pénzt, hogy belevágjunk ennek a kiadónak az ajánlatába, ezért próbálom kihasználni a gondolkozási időmet, hogy jobb lehetőséget találjak. Úgy gondolom, hogy ez csak akkor lehetséges, ha ti, az olvasóim mind támogattok engem. Most nagyon nagy szükségem van arra, hogy ne csak olvassatok, hanem egy kicsit aktívabbak is legyetek. Ha a kiadók, vagy az általam megkeresett emberek, akik talán, támogatni tudnának, látják, hogy sokan érdeklődtök, sokan mellettem álltok, akkor talán észreveszik, hogy megéri figyelni egy kezdő, magyar íróra is.

Tudom, hogy az aktivitás nem mindenkinek a kenyere, mert a legtöbben csak olvasni szerettek. Tökéletesen megértem, mert ezzel én is általában így vagyok. Azt is tudom, hogy mindenkinek van saját élete, tanul, dolgozik, sok a gondja, elfoglalt. Most mégis arra kérlek titeket, hogy legyetek aktívak. Akik eddig is azok voltak, azok továbbra is, akik nem voltak, azok gondoljanak arra, hogy egy kis segítséggel talán, a kezükbe vehetik nem sokára a saját regényemet is, ami remélhetőleg legalább olyan izgalmasra sikeredett, mint a ficem. :)

Jelenleg hsz-ek írásával tudtok segíteni nekem, és azzal, hogy terjesztitek az oldalam, a ficem hírét, a nevemet pedig minél több emberrel megismertetitek. Valamint, ha a környezetetekben van valaki, aki segíteni tudna könyvkiadásban, szponzorálásban konkrét ötletekkel, akkor valamilyen formában hozzatok össze vele, hogy beszélni tudjunk. Egyelőre ennyit kérnék, később lehet, hogy egyéb apróbb dolgokban is a segítségeteket kérem majd... Még nem tudom pontosan, hogy miben, de összeállítok egy tervet, amivel talán, fel tudom hívni magamra és a regényemre a figyelmet. Szandival úgy gondoljuk, hogy most a reklám és a figyelemfelkeltés a legfontosabb.

Szóval, ha olvassátok a történetemet, és tetszik nektek, akkor hálás lennék, ha segítenétek. :) Higgyétek el, minden egyes olvasóm segítsége számít, még akkor is, ha úgy hiszitek, hogy: "Á, az enyém biztosan nem, mert már így is segítenek elegen. Mit számíthatna az én szavam..." Nekem számít, és biztos vagyok benne, hogy a kiadóknak és egyéb szakembereknek is. :)

Jól esne, ha összefognánk, és még ha nem is sikerül semmit sem elérnünk, akkor is sokat adna nekem a tudat, hogy számíthatok azokra, akikkel hónapok óta együtt kalandozom a fantáziavilágomban. :) Ez hihetetlen érzés lenne a számomra... :)

Pár hónapja írt nekem valaki, aki nem árulta el a személyazonosságát, de azt mondta, hogy író, és jelent már meg könyve. Kérem, hogy ha még mindig úgy gondolja, hogy van bennem tehetség, akkor valamilyen formában keressen meg (nem baj, ha nem árulja el a kilétét), mert nagy szükségem lenne egy olyan személy tanácsára, aki már ismeri a könyvkiadás menetét, a könyvkiadókat, hogy egy szerződés mikor elfogadható és mikor nem stb. Sok kérdésem lenne, és még nem sikerült olyan emberrel beszélnem, aki már tényleg végigcsinálta ezt az egészet. Nagy szükségem lenne a tanácsodra és a segítségedre, és nagyon hálás lennék, ha jelentkeznél. :)

Előre is köszönöm szépen a segítségeteket az álmom valóra váltásában! :) Hálás vagyok nektek minden apró segítségért! :)

2009. november 25., szerda

Könyvkiadás!!!

A Novum Kiadó kiadná a regényemet. :D Elküldték postán a szerződést, amit 15 napon belül kell visszaküldenem aláírva. Még nem tudom, hogy a szerződés maga milyen, mert egy hatalmas köteg papír, amit át kell jól rágnom, hogy minden rendben van-e vele, és megfelel-e nekem az ajánlatuk, de a lényeg, hogy kiadnák a könyvemet. :D Bemásolom, hogy mit írtak magáról a regényemről. :D

"Köszönjük érdeklődését Kiadóházunk iránt és Árnyékvilág című kéziratának beküldését. Igazán boldog vagyok, hogy én tájékoztathatom Kiadónk belső pozitív véleményéről, mely alapján úgy döntöttünk, hogy kéziratának biztos helye van kiadói programunkban. Megírt műve az érzelmek és hangulatok széles spektrumát öleli fel és megmozgatja olvasójának fantáziáját. Ezáltal részben szereplőjévé válik annak és együtt élik meg a magasságokat és mélységeket. A mű felépítése és irodalmi kidolgozottsága az érdeklődés fenntartásával továbbolvasásra ösztönöz."

2009. november 24., kedd

A jövő reménysége - 31. fejezet

A határvonalat még nem léptétek át, de mivel holnap nem leszek itthon, ezért most felteszem a fejezetet. Egyébként, 120 volt a hsz. határ... Remélem, hogy mindenkinek sikerült megnézni a New Moont, lesz időtök kritikát írni, és a mostani fejezetnél sikerül átlépni. :)

Az ajándékok... Bocsi a késésért, csak meg kell vennem valamit hozzájuk, amire még nem volt lehetőségem, de amint elkészültek, postázom őket a három győztesnek... Bocsánat még egyszer!


31. JASPER TERVE



AZ EGY HÉT ALATT, amíg az időmet az ágyban kellett töltenem, azt hittem, beleőrülök az unalomba. Korábban mindig úgy gondoltam, hogy ennyi idő Edward ágyában maga lenne a mennyország, de a körülmények inkább pokollá tették a helyzetet. A sebem szépen begyógyult – bár az undorító heg megmaradt -, Edward mégis úgy bánt velem, mintha porcelánból lennék. Akkor szakadt el bennem a cérna, mikor este nyolc órakor szépen betakargatott, egy olyan csókot nyomott a homlokomra, amilyet az apámtól várnék el, aztán közölte, hogy ideje aludni. Dühösen rugdostam le magamról a takarót, miközben Edward úgy pislogott rám, mint aki azon elmélkedik, elég pár szem nyugtató nekem, vagy hívja a fehér köpenyeseket.

- Mi a baj? – nézett rám aggódó szemekkel. – Ha meleged van, vagy fázol, állíthatok a fűtésen… Vagy még éhes vagy? Hozhatok fel valami…

- Alice-t akarom! – szakítottam félbe határozott hangon.

- Valami női baj van? – ráncolta össze a szemöldökét, miközben önkéntelenül a levegőbe szimatolt. Elvörösödtem és az idegtől megrándult a szám.

- Alice-t akarom! Most! – ismételtem meg. – Nézd, Edward… Szeretlek, de ha most nem mész ki, és nem hívod ide Alice-t, akkor sikítani fogok – közöltem vele. Napok óta alig beszéltem mással Edwardon kívül. Esme egyszer behozta az öcsémet, valamint Carlisle kétszer kicserélte a kötésemet – egyébként, Edward csinálta, amíg szükséges volt a kötözés, mert az apja a legtöbb idejét La Push-ban töltötte Jade-et ápolva -, és kezdtem úgy érezni magam, mint egy kalitkába zárt madár, akitől elvették a szabadságát.

Az is idegesített, hogy fogalmam sem volt róla, mi történik a szobán kívül. Edward elmesélte, hogy Rosalie eloltotta a tüzet. Állítólag a tűzfészek mellett felmászott egy fára a jeeppel a kezében, és a benne lévő vizet fentről ráöntötte a lángokra. Mikor megkérdeztem tőle, hogy Jade hogyan jutott át Nate-ék őrjáratán, akkor pedig gyorsan elhadart valamit arról, hogy Ouray pánikba esett, mikor látta az alfája őrületét, és elmenekült, a farkasok pedig az ő illatát érezték meg először, és őt követték, mialatt Jade a Cullen ház közelébe jutott.

Azt pedig magam hallottam a farkas-képességeimnek köszönhetően, hogy négy nappal ezelőtt Jade-et átszállították La Push-ba, mert nem akarták, hogy mikor magához tér, egy házban találja magát azzal a vámpírral, aki megölte a vőlegényét – Mariát ugyanis, Jasper, Emmett és Alice majdnem sértetlenül visszahozta. Nem igazán értettem, mi értelme van még életben tartani… Persze, tudtam, hogy nem egyszerű még egy vámpírt sem megölni, de azok után, amiket Maria tett, megérdemelte volna a halált.

Arról viszont Edward semmit sem mondott, hogy mi fog történni most. Mi lesz Jade-del, Mariával, és főleg, mi lesz velünk… Elmenekülünk, ahogy eredetileg is terveztük, remélve, hogy Jade nem talál ránk, ha még mindig bosszút akar állni rajtunk is? Vagy szembeszállunk vele? Egyszerűen, valahányszor felhoztam ezeket a kérdéseket, Edward mindig kitért a válaszadás elől.

- Rendben, ha ezt akarod… - bólintott feszülten Edward. – Csak ne idegesítsd fel magad, mert az nem tesz jót az egészségednek… - emelte a kezeit megadóan a levegőbe, én pedig bosszús sóhajjal tettem vissza a fejem a párnára.

- Csak jót akar neked… - hallottam meg Alice hangját egy másodperccel később.

- Tudom – nyögtem. – Csak jobban szeretem, mikor úgy viselkedik velem, mint „a férfi, akit szeretek”, és nem úgy, mint az apám.

- Valószínűleg, neki is könnyebb, mikor úgy viselkedsz vele, mint „a nő, akit szeret”, és nem úgy, mint egy nyűgös és szeszélyes kisgyerek – kaptam válaszként keményebb hangon, mint azt Alice-től megszoktam. Meglepetten néztem fel rá valószínűleg természetellenesen elkerekedett szemekkel. – Sajnálom – rázta meg a fejét Alice, aztán az ágyamhoz sétált, és lehuppant rá.

- Valami baj van? – nyomtam fel magam ülő helyzetbe, és kezemet a kőkemény és hideg vállra tettem.

- Csak az agyamra megy az a nőszemély! – csattant fel. – Egyszerűen, legszívesebben… - mordult fel, és keze belemarkolt a levegőbe, mintha egy nyakat szorongatna éppen.

- Sajnálom… - sóhajtottam fel.

- Nem a te hibád – vonta meg a vállát.

- Nem azt – ráztam meg a fejem. – Hanem hogy nem figyeltem eddig rád… Te mindig segítettél nekem, én meg csak a saját gondjaimmal voltam elfoglalva, és meg sem kérdeztem, mit érzel, és tehetek-e érted valamit – tört ki rajtam a lelkiismeret-furdalás. Közelebb csúsztam Alice-hez, és karjaimmal átfonva a nyakát, megöleltem.

- Tudom, hogy Jazz nem szereti őt – szólalt meg fél perc csend után fájdalmas hangon. – Azt is tudom, hogy engem szeret. Mégis van itt valami… - emelte a kezét a mellkasához. – Olyan bolond vagyok – nevetett fel keserűen.

- Nem vagy az – tiltakoztam. Kezem együttérzően megszorította az övét. – Aki szerelmes, az féltékeny – kuncogtam fel. – Ha tudnád, hogy én már attól megőrülök, ha valaki csak rápillant Edwardra…

- Ezzel ő is így van – vigyorodott el végre Alice. – Ha valaki csak hozzád szól, már azon elmélkedik, milyen kivégzési módot érdemelne – forgatta meg a szemeit.

- Ezt ő mondta? – kérdeztem, miközben izgatottan csúszott a torkomba a gyomrom. Tisztában voltam azzal, hogy Edward szeret engem, de jól esett hallani ennek a jeleiről.

- Ismerem annyira, hogy észrevegyem rajta – lökött oldalba játékosan Alice. – És hát, láttam is ezt-azt… – kocogtatta meg a fejét a látomásaira utalva – mostanában a hozzám gyenge szálakkal kapcsolódó eseményekről is voltak látomásai, még ha homályosan és kuszán is -, aztán az arca megint elkomorult. – Vajon, Jasper is féltékeny lenne rám, ha valaki körülöttem legyeskedne? – gondolkozott el.

- Szerintem, nem élné túl az illető… - mosolyogtam Alice-re halványan. Rossz volt látni, hogy milyen levert. Örültem volna, ha sikerül ismét a régi Alice-é változtatnom.

- Jasper nem akarta, hogy megöljük Mariát – jött az újabb vallomás.

- Nagyon kegyetlenül hangzana, ha megkérdezném, hogy miért? – pislogtam rá ártatlan arccal. Furcsa volt, hogy valami érző halálának gondolata ennyire nem rendített meg, de mikor arra gondoltam, hogy Maria tönkretette és megkeserítette azok életét, akiket szeretek, valahogy elmúlt a lelkiismeret-furdalásom. Alice arca még komorabb lett, mint eddig, nekem meg apróvá zsugorodott a gyomrom.

- Jazz a fejébe vette, hogy beszél azzal a farkassal… Jade-del. – Alice ujjai összeszorultak a takaróm körül. – Nem akar menekülni, és minket is bajba keverni. El akarja mondani azt, hogy mi történt azon az éjszakán sok-sok évtizeddel ezelőtt, és… - Alice elhallgatott, aztán felpattant, és az éjjeli szekrényhez suhant. Még időm sem volt arra, hogy kíváncsi legyek, mit csinál, már ott is ült újra az ágyam szélén, kezében egy papírtömbbel és egy tollal. Gyorsan lefirkantott valamit, aztán felém tolta.

Nem akarok hangosan beszélni, hogy az a nőszemély ne tudjon róla… De Jazz úgy hiszi, hogy ha bűnbánatot tanúsít, valamint átadja Jade-nek Mariát, akkor minket békén hagy majd. – Olvastam a szavakat. Rémülten és hitetlenkedve néztem fel Alice-re.

Jasper megőrült? Mi van, ha Jade csak még dühösebb lesz? Mi lesz, ha őt is felelőssé akarja tenni a vőlegénye miatt? – írtam vissza sokkal kuszább betűkkel, mint Alice.

Úgy gondolja, hogy így vagy úgy, de úgyis kiderül majd az igazság. És talán, jobb, ha ő maga vallja be… Hiába beszélek neki. Már könyörögtem, fenyegetőztem, nem tudom, mit tegyek – pillantottak rám kétségbeesve az aranybarna szemek. Tanácstalanul bámultam a papírlapra, de fogalmam sem volt, mit írhatnék. Alice megmentett, mert visszakérte egy intéssel tőlem a tömböt és a tollat. – Igazából, az a legrosszabb, hogy talán, igaza van. – nyomta az orrom alá az üzenetét. Hitetlenkedve bámultam a betűkre, mire Alice tovább írt. – Edward szerint, Jade már úgyis hibáztat minket amiatt, hogy Mariát rejtegettük, és utánunk jönne, hogy bosszút álljon az ellensége segítéséért. Talán, ha látná a megbánásunkat, és végezhetne Mariával, megnyugodna. De…

De mi van, ha mégsem… Ha csak még dühösebb lesz ránk… - fejeztem be a mondatot Alice helyett.

Igen, ott az a sok de, amitől ha lehetséges lenne, már rég gazdagabb lennék egy gyomorfekéllyel – húzódtak fintorra a piros ajkak.

Le van gyengülve és már falkája sincs – próbáltam érveket keresni, hogy mindkettőnket megnyugtassam.

De felépül, és minket köt a szerződés… És Carlisle… Néha… Néha úgy érzem, jobb lenne megölni Jade-et. Carlisle csalódna bennem, ha megtudná, hogy ezen gondolkozom – hajtotta le szégyenkezve a fejét Alice.

- Ez nagyon emberi gondolat. Ahogyan az is emberi, hogy nem teszed meg – feleltem hangosan, mire Alice hálás mosolya volt a jutalom. – Ha arra gondolok, hogy akiket szeretek, veszélyben lehetnek, nekem is megfordul ilyesmi a fejemben, hidd el…

- Tényleg?

- Esküszöm – tettem a kezem a szívemre. Alice olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy összerezzentem. Először azt hittem, hogy látomása van, de a szemei nem homályosultak el, aztán mikor koncentrálni kezdtem, én is meghallottam a telefonbeszélgetést, amit Carlisle folytatott Jonathannal a dolgozószobájában.

- Jade magához tért… - motyogta maga elé Alice. – Mennem kell – pattant fel hirtelen. Tudtam, hogy attól fél, Jasper azonnal elindul, hogy beszéljen vele, de kételkedtem benne, hogy az ébredése után Jade azonnal képes lenne találkozni bárkivel is. Valószínűleg, az ágyból sem tud majd kikelni, nemhogy elsétálni a határig.

Rám tört a lelkifurdalás, mikor halk kopogást hallottam az ajtón. Edward úgy kukkantott be az apró résen, mintha azt várná, hogy tüzet okádok felé. Már megbántam, hogy morcos voltam vele, de egyszerűen nem tudtam visszafogni magam. Ha nyűgös voltam, muszáj volt kimutatnom, és valahogy mindig rajta csattant az ostor. Tényleg igaznak tűnt a mondás, hogy azt tudjuk a leginkább bántani, akit a legjobban szeretünk.

- Bejöhetek? – motyogta, mire összeszorult a szívem.

- Persze – nyújtottam ki felé azonnal a kezeimet, mire megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. – Ne haragudj… - húztam le magam mellé az ágyra, és óvatosan hozzábújtam. – Tudom, hogy néha gyerekes vagyok… - nyomtam egy puszit a nyakára.

- Én meg atyáskodó – mormogta a fülembe. Tudtam, hogy nem haragszik, mert a karja a hátamra csúszott, és a sebemre vigyázva szorosabban magához húzott. – De csak, mert jót akarok neked.

- Igen, tudom. Alice már mondta – kuncogtam fel. – Helyre tett egy kicsit, amiért megbántottalak.

- Tudom… Nem kellett volna beleszólnia… Kis kotnyeles.

- Azt hiszem, rám fért már, hogy valaki helyre tegyen – vontam meg a vállam. Edward elhúzódott tőlem, visszadöntött a párnára, aztán elgondolkozva fürkészett. – Mi az? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, miközben éreztem, hogy az arcom felforrósodik a pillantásától.

- Egész héten igyekeztelek az ágyban tartani, hogy ne mozogj sokat… Ha tudtam volna, hogy csak ennyi kell, hogy jó legyél, már rég megkaptad volna a magadét – mondta komoly arccal, de láttam, hogy a szája széle megrándult.

- Ó, igen? – emeltem a számhoz a mutatóujjamat. – Na és, mit tettél volna? – néztem rá kihívóan.

- Először is rád ijesztettem volna… - vigyorgott rám megmutatva a hófehér, éles fogakat, aztán halkan morogni kezdett. Valamiért egyáltalán nem az ijedtség volt az, ami hirtelen végigbizsergette minden porcikámat.

- És aztán? – kérdeztem halkabban.

- Aztán keményebb módszerekkel tartottalak volna a párnák között – fogta meg a csuklómat cseppet sem szorosan. Hagytam, hogy a fejem fölé emelje a karomat, és az ágyhoz szegezzen.

- És miután nem tudtam volna mozogni? – A mellkasom szégyentelenül gyorsan emelkedett, miközben a fülemben dobolni kezdett a vér. Edward még jobban fölém hajolt, hogy az arcunk egy vonalban legyen, és csak aztán válaszolt.

- Aztán levegőhiánnyal büntettelek volna… – Felsóhajtottam, ahogy a szája az enyémre tapadt. Ki akartam húzni a kezem a szorításából, hogy megérinthessem, de tiltakozásképpen gyengéden megszorította a csuklómat. Fogságba esett végtagjaim helyett a lábammal próbálkoztam – felhúztam az egyiket, és Edward csípője köré fontam. Halk, elégedett nyögés hagyta el mindkettőnk torkát.

- Tetszik ez a büntetősdi… - doromboltam, miközben Edward ajkai a kulcscsontomat kóstolták végig. – Azt hiszem… többször kéne nyűgösnek lennem… - A halk, kétségbeesett nyögéstől, ami megrezegtette a sejtjeimet, kuncognom kellett.

Elkábulva hunytam le a szemeimet, ahogy Edward szája egyre lejjebb haladt rajtam kigombolva a pizsamám felső gombjait. Már kezdtem volna átadni magam a kényeztetésnek, mikor hirtelen megéreztem Edward kezeit az oldalamnál, ahogy megpróbálnak befurakodni a ruhaanyag alá.

- Nem, ne! – nyögtem fel, miközben kétségbeesve igyekeztem eltolni magamtól Edwardot. Bűntudatosan pislogott rám, miközben az oldalára gördült és felült.

- Sajnálom, elragadtattam magam… - mentegetőzött.

- Nem, nem, az én hibám – toltam ülő helyzetbe magam, miközben igyekeztem a légzésemet normalizálni. Egyszerűen pánikba estem, mikor Edward keze a hegemhez közeledett. Nem mintha még sosem látta volna, milyen undorító, de valahogy, akkor más volt a helyzet. Nem tudtam volna elviselni a gondolatot, hogy miközben engem csókol és simogat, valójában iszonyodik egy részemtől. Önkéntelenül megborzongtam, mire Edward homlokán megjelent egy ránc. – Én csak… - kezdtem volna megmagyarázni a hirtelen elutasításomat, mikor meghallottam Alice hangját.

- Nem mehetsz el! Jasper Hale, megtiltom! – A szinte kislányosan magas hang most olyan határozott volt, hogy egy pillanatra még én is megdermedtem. Edward felpattant az ágyról, és kisietett a folyosóra. Gyorsan begombolkoztam, és párszor végigfésültem a hajamat az ujjaimmal, aztán belebújtam a papucsomba, és követtem.

Mire kiértem, Jasper már a kezei között tartotta Alice arcát. A tekintete lágy volt, szerelme villámló pillantásának ellenére.

- Így a helyes, és így van esély arra, hogy titeket békén hagyjon. Nem akarom, hogy miattam folyton meneküljetek, mint a vadak. – Jasper hangja meglepően békés volt. Mintha tökéletesen belenyugodott volna a sorsába – ettől a gondolattól kirázott a hideg.

- Úgysem lépheted át a határt! – préselte össze az ajkait Alice. Jasper lassan felém fordította a fejét, mintha akarna tőlem valamit, én pedig értetlenül pislogtam vissza rá.

- Nem! Mondtam, hogy erre nem kérheted meg! – csattant fel Edward hangja.

- Mire? – néztem hol Edward haragos arcára, hol Jasper bűnbánatos, de határozott vonásaira.

- Semmire! – Edward megragadta a karomat, és finoman megpróbált visszatuszkolni a szobájába, de nem hagytam magam. – Az isten szerelmére, most az egyszer hallgass rám! – Edward szemeiben kétségbeesést láttam, de nem értettem az okát.

- De… - próbáltam meg tiltakozni, mire elengedett, és vicsorogva Jasper felé fordult. Összezavarodva érintettem meg a karját, hogy lenyugtassam, de nem igazán jártam sikerrel.

- Azt akarod, hogy egész életében lelkiismeret-furdalása legyen, ha nem úgy sülnek el a dolgok, ahogyan szeretnéd? – Jasper lesütötte a szemeit Edward szavait hallva. – Hogy magát vádolja majd, ha bajod esik? Nem elég, hogy nekünk szenvednünk kell azok miatt, akiknek a vére a kezünkhöz tapad, őt is ki akarod tenni ennek? – A csend hirtelen túl nagy lett a folyosón – furcsa módon, jobban bántotta a fülemet, mintha egy ütvefúró zaját kellett volna hallgatnom közvetlen közelről. Alice és Edward tekintete Jasperre tapadt – az első reménykedő volt, a második még mindig dühös.

- Sajnálom, Isabella… A húgom vagy és szeretlek, de Alice biztonsága és jóléte az első – Jasper hangja halk volt, és még akkor sem láttam ilyen bűntudatot a szemeiben, mikor Jade vőlegényének a haláláról mesélt nekem.

- Nem hagyom, hogy… - Edward fenyegetően lépett előre egyet, de elé fordultam, és a kezemet a mellkasára helyeztem.

- Semmi baj… - néztem a szemébe, amely most olyan volt, mint a kavargó olvasztott arany.

- De. De, igenis baj, nem fogom tétlenül végignézni, hogy a te lelked is mérgezett lesz. Épp elég szörnyűségen mentél már keresztül, és… Kérlek, Isabella! Csak most az egyszer hallgass rám! – helyezte a kezét az arcom bal oldalára. Lesütöttem a szemem egy másodpercre, aztán ismét felnéztem Edward tekintetébe.

- Rendben – bólintottam. Edward arcán egy pillanatra meglepetést láttam, aztán megnyugodva kifújta a levegőt, közelebb húzott magához, és apró csókot lehelt a számra.

- Menj vissza a szobádba… - kérte. Hátrapillantottam Jasperre. Nem tudtam pontosan, mit látok a tekintetében, de abban biztos voltam, hogy nem irántam való haragot a döntésem miatt. Alice arcán viszont elsőre felismertem a megkönnyebbülést és a hálát. – Mindjárt megyek én is, nem lesz gond – ígérte Edward.

Feszülten ültem le az ágyamra, miközben próbáltam kihallgatni a többieket – persze, sikertelenül. Alig pár percig tartott csak az egyedüllétem, és mikor Edward belépett az ajtón, szinte tapintható volt a feszültség, ami körülvette.

- Minden rendben? Hol van Jasper? – kérdeztem azonnal.

- Alice-szel – kaptam a szűkszavú választ, miközben Edward leült mellém. Pár pillanatig csend volt, aztán Edward felém fordult. – Köszönöm.

- Mit? – zavarodtam össze megint.

- Hogy azt tetted, amire kértelek – emelték fel a hosszú ujjak a kezemet, hogy a hűvös ajkak egy csókot nyomjanak rá.

- Mit akart Jasper tőlem? – próbáltam megtudni, mivel a kíváncsiságom nem tudott nyugodni annak ellenére, hogy azt szerettem volna tenni, amit Edward elvárt tőlem.

- Ne foglalkozz vele – rázta meg a fejét, aztán mosoly ült ki az arcára. – Mit szólnál, ha inkább elterelném a figyelmedet… - hajolt közelebb hozzám. Kissé riadt arcot vághattam, mert megdermedt, és végül elhúzódott. Torokköszörülve toltam feljebb magam az ágyon.

- Elfáradtam… - motyogtam magam elé, miközben feljebb húztam magamon a takarót.

- Értem – bólintott Edward feszült vonásokkal. Nem akartam megbántani a visszautasítással, de nem éreztem még magamban erőt ahhoz, hogy beszéljek vele az érzéseimről. Tudtam, hogy úgyis azt mondja majd, amit hallani szeretnék – hogy elfogad olyannak, amilyen vagyok, sebhellyel vagy anélkül -, de honnan tudhattam volna, hogy ez tényleg így van-e. Abban biztos voltam, hogy szeret engem, de pont emiatt voltam bizonytalan benne, hogy nem füllentene-e csak azért, hogy engem boldognak és elégedettnek lásson. – Akkor jó éjt! - sétált az ablakhoz.

Sóhajtva hunytam le a szememet, de valami nyomás a mellkasomon nem hagyott elaludni. Zaklatottan rúgtam le magamról a takarót, és kimásztam az ágyból.

- Valami baj van? – fordult felém Edward kérdő pillantással.

- Én csak… - sétáltam oda hozzá. – Szere… tlek… - nyögtem fel, ahogy Edward hirtelen elnézett mellettem, mintha egyik pillanatról a másikra elfelejtette volna, hogy ott állok előtte, vagy egyszerűen láthatatlanná váltam volna a számára.

- Hé! – lengettem meg a kezemet az orra előtt.

- A pokolba! – csattant fel, és ellépve mellettem feltépte az ajtót.

- Edward, mi történt? Edward! – siettem utána, de mire leértem a földszintre, már csak a nyitott bejárati ajtó fogadott.

- Mi történt? – Alice és Rose jött le az emeletről, alig pár pillanat múlva pedig Esme is megjelent az öcsémmel a karjában.

- Nem tudom… Edward egyszer csak elrohant, és… Hol van Jasper? – néztem körbe. Alice szemei rémülten elkerekedtek.

- Levegőzni ment… Azt mondta, hogy szüksége van egy kis nyugalomra… Ő nem hazudna nekem! – A kusza tincsek ide-oda rebbentek, ahogy megrázta a fejét, aztán kisietett a verandára, és kedvese nevét kezdte kiabálni.

- Alice… - Idegesen mentem ki utána, de nem figyelt oda rám. Megragadtam a vállait, hogy magam felé fordíthassam – a pillantása megijesztett. Még sosem láttam Alice-t ennyire félni. – Alice, mit akar tenni Jasper? Mit szeretett volna tőlem? Alice! – ráztam meg, hogy végre kicsit magához térjen.

- A… A határhoz megy. Át akarja lépni, hogy beszélhessen Jade-del, és tőled akart engedélyt kérni rá – hadarta halk hangon végül, miközben a tekintete még mindig a fákat fürkészte remélve, hogy tévedünk, és Jasper mégis felbukkan mindjárt.

- Tőlem?

- Black leszármazott vagy és alfa. Módosíthatod vagy felbonthatod a szerződést, ha úgy tetszik – hallottam meg Rosalie hangját az ajtóból. – Utána kell mennünk! Ebben a családban mindenki megőrült… - dühöngött magában, miközben elém lépett. – Gyere! – emelte felém a karjait. Kellett pár pillanat, mire rájöttem, hogy fel akar venni a futáshoz, de utána szó nélkül hagytam neki.

Alice mellettünk rohant, de inkább elfordítottam a fejemet, hogy ne kelljen látnom az arcán a kétségbeesést.

2009. november 20., péntek

New Moon premier

Indítottam egy naplórovatot is a másik blogomon, ahová életem nagy élményeiről fogok írni, és első bejegyzésként írtam egy kis élménybeszámolót az esti New Moon premierről: http://spiritblissoldala.blogspot.com/

Akit érdekel, az olvassa el, és ossza meg velünk, hogy ő mit gondol a filmről. :) Jah, és ide is kiírom... Aki pécsi, vagy tud utazni, és most csütörtökön szeretné velünk (Szandi, Freeb és én) közösen megnézni a New Moont (a 15:00-kor kezdődő vetítésre megyünk), az szóljon. :)

2009. november 18., szerda

A jövő reménysége - 30. fejezet

Még nem értétek el a hsz határt (140 volt), de mivel holnap NM-t nézni megyek, a holnaputánt pedig emiatt valószínűleg végigalszom, így gondoltam, előtte még kaptok egy fejezetet. :) Szörnyű migrén közepette írtam, szóval, nem tudom, milyen lett... :D


30. MELLÉKHATÁS



EDWARD GYORS TELEFONHÍVÁSA La Push-ba, nem igazán nyugtatott meg. Egyfelől, zavart, hogy semmit sem látok és hallok abból, ami az erdőben történik, pedig most örömmel osztottam volna meg a gondolataimat Jonathannal. Másfelől, aggódtam Jasperék és a forksi emberek életéért. Maria veszélyesebb volt, mint egy egész terroristacsoport – nem csak a vámpírléte miatt, hanem mert semmit sem számított neki az emberélet.

Igaz, nem sok forksi embert ismertem, de még a legnagyobb ellenségemnek sem kívántam volna, hogy összefusson Mariával, nemhogy olyanoknak, akik soha semmit sem ártottak nekem. Akit a legjobban féltettem, az Russel volt. Nem volt túl sok valószínűsége, hogy pont ő fusson össze a végzetével, mégsem tudtam kiverni a fejemből a rémképet.

Miután Edward befejezte a beszélgetést, elkértem tőle a mobilját, hogy bocsánatot kérjek a parti elmaradása miatt, és hogy Russel hangját hallva megnyugodjak, de csak a nagymamája által tudtam üzenni neki. Azt mondta, hogy Russel éppen a fürdőszobában van, de szinte biztos voltam benne, hogy csak letagadtatja magát. Igazából, nem is csodáltam…

Azt hitte, hogy átvágtuk – tudtam, milyen fájdalmas érzés magányosnak lenni, remélni, aztán csalódni. Elmondtam a mamájának, hogy balesetem volt, megsérültem, és megkértem, hogy adja át a bocsánatkérésünket Russelnek, de ennél többet jelenleg nem tudtam tenni. Így is túl sok gondom volt, ezért inkább későbbre halasztottam az üggyel kapcsolatos problémázást.

Visszaadtam a telefont, és kikísértettem magam a mosdóig pár emberi percre, de már ez is teljesen kimerített. Miután végeztem, megkönnyebbülés volt visszadőlni a párnámra. Edward mellém ült, és a hajammal játszadozott, de biztos voltam benne, hogy gondolatban teljesen máshol jár. Megfogtam a kezét, a számhoz húztam, és egy puszit nyomtam rá, mire kérdő-meglepettséggel nézett rám.

- Ezt meg miért kaptam? – érdeklődött. Mikor válaszként megvontam a vállamat, elmosolyodott, lehajolt hozzám, és egy csókot nyomott a számra. Ahogy el akart húzódni, ösztönösen kaptam utána. Most, hogy végre emberi alakban voltam, és volt szerencsém fogat is mosni, már nem volt miért visszafognom magam. Ujjaim a tarkójába kapaszkodva visszahúzták őt hozzám.

- Azt mondtad, addig csókolsz, amíg bírom szusszal – emlékeztettem a korábban tett ígéretére, miközben a nyakát cirógattam. Legnagyobb megelégedésemre aprót borzongott. Már azt hittem, hogy nyert ügyem van, mikor visszanyomott a párnára.

- De még nem gyógyultál meg. – Sértődötten húztam össze a szemöldökömet.

- De már jobban érzem magam – tiltakoztam, mire felkuncogott.

- Hazudós… - felelte, de azért visszahajolt hozzám, és finoman megcsókolt. Ez végre pont olyan elmélyült és hosszú csók volt, amire már jó ideje vágytam. Elégedetten sóhajtottam fel, mikor jó pár perc után tényleg elfogyott a levegőm.

- Azt hiszem, ezzel teljesítettem az ígéretemet – bólintott Edward elégedetten.

- Szóval, csak amiatt csókoltál meg? – duzzogtam. – Akkor legközelebb nem is kell… - fordítottam oldalra a fejemet.

- Mondtam már, hogy édes vagy így morcosan? – derült rajtam jót Edward.

- Hé, én nem is… - kezdtem volna vitatkozni vele, mikor hirtelen a nyitott ablakon keresztül ismerős illat szállt felém. Hitetlenkedve néztem Edwardra, aki szintén döbbenten meredt rám.

- Itt maradsz! – pattant fel mellőlem, és mielőtt tiltakozni kezdhettem volna, magamra hagyott. Sziszegve tornáztam magam talpra, megkötöttem a derekamon a hálóköntösömet, és a bútorokba kapaszkodva elcsoszogtam az ablakig. Mire odaértem, Edward és Carlisle már az erdő szélén álltak, miközben a fénylő alak egyre közelebb ért. Fél percbe sem telt, hogy kivegyem a körvonalait. Az ujjaim olyan erővel szorították az ablakkeretet, hogy letört róla egy darab. Muszáj volt kimennem, hogy segítsek. Nem hagyhattam Edwardot és Carlisle-t egyedül szembeszállni Jade-ékkel. Elindultam az ajtó felé, de mielőtt elértem volna, kinyílt, és Rosalie állt a küszöbön.

- Edward azt mondta, ne engedjelek kimenni – jelentette ki. Nem úgy tűnt, mintha parancsot kaptam volna, ezért igyekeztem nyugodtan válaszolni a lehetőségekhez képest.

- Ketten vannak három ellen – foglaltam össze Rose szemébe nézve. – Segítenem kell!

- Kettő az egy ellen, és még járni sem tudsz rendesen… - húzódtak a vörös ajkak gunyoros mosolyra, de még mielőtt kijöhettem volna a sodromból, a női kéz a magasba emelkedett, és csendre intett. – Hallgasd…

Lehunytam a szemem, és próbáltam koncentrálni. Odalent Esme egy dalt dúdolt a testvéremnek, hogy megnyugtassa őt – és valószínűleg, saját magát is. Hallottam a babagőgicsélést és az apró szív dobogását. A szél zúgott odakint, és valószínűleg eső közelgett megint, mert a madarak ahelyett, hogy énekeltek volna, teljesen csendben voltak. Aztán megértettem, hogy Rosalie mire célzott. Odakint az erdőben csak egyetlen egy szívhang közeledett felénk.

- De miért? – ráztam meg értetlenül a fejemet.

- Miért jönne egyedül? Fogalmam sincs. Talán a társai rájöttek, hogy zizzent, és magára hagyták – vonta meg a vállát Rose. Először azt hittem, hogy teljesen érdektelen a témával kapcsolatban, de aztán a szemeiben megláttam a dühös szikrázást. Tettem egy lépést az ajtó felé, de a pillanat törtrésze alatt közvetlenül előttem termett. – Mint mondtam, Edward azt mondta, hogy ne engedjelek ki.

- Ha vissza akarsz tartani, ahhoz meg kell ölnöd – fúrtam a tekintetem a sötétarany szemekbe.

- Ha megengeded, nekem lenne egy kevésbé fájdalmas javaslatom is – mosolyodott el, aztán mielőtt egy szót szólhattam volna, egy könnyed mozdulattal felkapott. Döbbenten kulcsoltam át a karjaimmal a nyakát, mikor elindult velem lefelé a lépcsőn, és egyenesen a kijárati ajtóhoz ment.

- Rose… - Esme a nappali bejáratában állt karjában az öcsémmel, és aggódó arccal nézett ránk.

- Edward azt mondta, hogy nem mehet ki, hát viszem… Mindketten tudjuk, hogy így is, úgy is megtenné. Így csak megelőzöm, hogy baja essen – magyarázta Rosalie, aztán az arcvonásai megkeményedtek. – És ott akarok lenni, mikor az a korcs megkapja a magáét. Ha Eddy-nek valami baja esett volna miatta, én… - pillantott gyengéden a testvéremre. – Nem sokára jövünk – ígérte, de Esme vonásai nem lettek nyugodtabbak. Vetettem egy gyengéd pillantást felé és a testvérem felé, aztán Rosalie elindult velem emberi léptekkel. Hallottam Edward morgolódó-átkozódó hangját, ami megígérte a húgának, hogy ezt még nagyon meg fogja bánni, de ez nem igazán hatotta meg az érintettet. Alig egy perc múlva már ott voltunk az erdőszélen.

- Miért nem tudtok csak egyszer rám hallgatni? – sóhajtott Edward.

- Jól van, jól van. Majd később leverheted rajtam – szakította félbe Rose fejével a fák felé intve, miközben letett engem maga mellé a földre. Jade már túl közel járt ahhoz, hogy most egymásnak essünk emiatt. Edward maga mögé tolt, és védekező pozíciót vett fel a többiekkel együtt. Jade emberi alakja már tökéletesen kivehető volt a számomra is, a kezében tartott fáklya lángja vörösesre festette a haját és furcsa árnyékokat vetített a bőrére. Nem értettem, hogy miért emberi alakban jön, vagy hogy milyen módon jutott át a járőröző farkasokon, de ez jelen pillanatban lényegtelen volt. Csak az számított, hogy itt volt.

Mire észbe kaptam, már ott állt előttünk. Az időjárás is mintha megérezte volna a feszültséget, mert hirtelen a szél abbahagyta a faleveleken játszott szimfóniát. Jade hirtelen megtorpant, mintha észre sem vette volna, hogy ott állunk előtte, és furcsa tekintettel meredt ránk. Kérdőn pillantottam Edwardra, aki összehúzott szemekkel figyelte az ellenséget.

- Valami tényleg nem stimmel vele… - motyogta Carlisle-nak.

- Mi történt? – kérdeztem suttogva, miközben Jade hunyorogva nézett ránk, maga elé tartva a fáklyát.

- Segíthetek… - egyenesedett fel Carlisle legnagyobb meglepetésemre, mire a lángoló fadarab felé csapott. Halk sikkantás hagyta el a számat. Mindig is féltem a tűztől, de a tudat, hogy ez az egyetlen dolog, ami végleg elpusztíthatja azokat, akiket szeretek, még jobban megijesztett.

- Hagyjon békén! – Jade hangja furcsán hisztérikus volt. – Maga tette! Ez maga miatt van! – csapkodott a levegőbe. Carlisle felemelt kezekkel hátrált a hő elől. Értetlenül figyeltem az egész helyzetet, fogalmam sem volt, mi történik. Aztán Jade hirtelen oldalra kapta a fejét, mintha meglátott volna valamit. Igyekeztem kivenni, hogy mi kelthette fel a figyelmét, de a fákon kívül semmit sem láttam.

- Jade… - próbálkozott újra Carlisle. Edward feszülten fürkészte Jade arcát, de volt egy olyan érzésem, hogy ő nem a mozdulataira figyel árgus szemekkel, mint Rosalie.

- Bosszút fogok állni érted – hallottam meg Jade hangját. A tekintete még mindig a semmibe bámult. – Már olyan közel vagyok. Úgy fognak lángolni, ahogyan te is… - markolt szabad kezével a hajába.

- Megőrült? – pislogtam magam elé. Jade viselkedése teljesen irreális volt. Az egyetlen magyarázat, amit el tudtam képzelni, hogy mostanra kattant meg teljesen az őt ért tragédiák miatt. A tűz suhogó hangot adott ki, ahogy Jade hirtelen egész testével balra fordult. Furcsán mozgott, mint mikor egyszer még emberként elaludtam a nyakamat, és nem tudtam oldalra fordítani a fejemet. A mancsok hangosan dobogva csapódtak a földhöz, én pedig azonnal felismertem a tulajdonosukat – Joshua volt az.

Edward keze kinyúlt felém, és még inkább maga mögé húzva hátrált három lépést. Egy másodpercig átfutott a fejemen a gondolat, hogy Josh-tól félt, de aztán Jade hirtelen felkiáltott, és mintha valami láthatatlan ellenséggel küzdene, újra meglóbálta a kezében lévő vastag faágat alig pár centire arra felé csapva, ahol még az előbb álltunk

- Beadta magának az oltást. – Edward hangjára Carlisle aprót bólintott, mintha hirtelen mindent megértett volna.

Rosalie morogva észak felé fordult várva az érkezőt, de a farkas megállt pár méterre tőlünk, és ahelyett, hogy állati alakban maradt volna, visszaváltozott emberré. Még mindig összezavarodva pislogtam a jelenlévőkre, mikor Joshua kilépett a bokrok közül.

- Ne bántsátok! – emelte fel a kezét megadóan, miközben a szemeit Jade-en tartotta. – Nincs teljesen magánál…

- Nem mintha ez bárkit érdekelne – vicsorgott Rosalie. Jade dühösen mordult fel, aztán a fáklyával felé csapva lendült előre. Csak egy fehér villanást láttam, ahogy Rose kitért az ütés elől, aztán hirtelen előre vetette magát, de még mielőtt elérhette volna Jade-et, Joshua közéjük ugrott. Az ordítás fájdalmas volt – azt hittem, hogy Joshuában a neki ütődő test tett kárt, aztán ahogy Rose felpattant, és Josh a mellkasáról a hátára fordult a földön, észrevettem, hogy a bőrén apró, vörös hólyagok vannak – túl közel suhant el a fáklya lángja mellett.

- Scott… - Jade hangja bizonytalan volt, ahogy a fűben fekvő férfira pillantott.

- Segítek rajta és magán is – próbálkozott Carlisle újra. – Megbízhat bennem… - Jade egy másodpercig merev tekintettel bámult rá, és már kezdtem azt hinni, hogy sikerül meggyőzni, mikor az újabb érkezők miatt dühösen mordult fel.

A sötétbarna és a vöröses farkas óvatos mozdulatokkal lépett elő a fák közül, miközben igyekeztek felmérni a helyzetet. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor Joshua a földön mocorogni kezdett, aztán felült, de rögtön el is szállt ez a pillanatnyi érzés, ahogy meghallottam a Jade torkából előtörő halk morgást. Az izmai megfeszültek, mintha át akarna változni, megremegett, de nem történt az égvilágon semmi sem. Felpillantottam Edward arcára – összeráncolt szemöldökkel, elgondolkozva nézte a jelenetet.

- Mi történt? – kérdeztem halk hangon.

- Azt hiszi, hogy átváltozott… - motyogta maga elé válaszként Edward. Jade összegörnyedt testtartással, morogva közeledett a két farkas felé, aztán hirtelen megtorpant, és a fejéhez kapott. Ujjai saskarmokként martak a saját halántékába, miközben az arca eltorzult.

- Maradjatok már csendben! Elég volt! – Sokkolva figyeltem őt, miközben valahogy minden iránta érzett haragom elszállt, és csak a döbbenet maradt. Carlisle-t és Edwardot elnézve, pontosan tudták, hogy mi történik Jade-del, de nekem fogalmam sem volt róla. Persze, mindig voltak őrült dolgai, de ez most más volt. Mintha teljesen elvesztette volna a realitásérzékét.

- Segítsen rajta… - Joshua hangja könyörgő volt. – Kérem, doktor…

- Az oltás az átalakult farkasokra nézve kiszámíthatatlan… A tünetei alapján agyvérzése van. Ha nem tudjuk a nyomást csökkenteni, az végzetes lehet. – Carlisle teljesen nyugodt hangon magyarázott, mintha egy kórházi váróterem melegében közölné a diagnózist.

- Agyvérzés? Az nem lehet, mi… Mi farkasok vagyunk… - rázta a fejét Joshua. Jade kezében megremegett a fáklya, nekem pedig rémképek lebegtek a szemeim előtt arról, hogy mi történne, ha leejtené.

- Látászavar, fejfájás, hallucináció, tarkómerevség – sorolta a látható tüneteket Carlisle, miközben nekem kezdett összeállni a kép – Jade karja, ahogy vaktában csapkod felénk, a hangok, amiket hall, a mozgása…

- Jonathan azt kérdezi, hogy tudsz-e rajta segíteni – tolmácsolta a kérdést Edward, de mielőtt választ kaphattunk volna, Jade ismét felmordult.

- Te mocskos áruló! – hörögte a sötétbarna farkas felé. – Vérszívókkal barátkozol! Nekem nem kell gyilkosok segítsége! Hallgass! – csapott újra a fejére, mintha el akarna csendesíteni egy belső hangot, aztán újabb lépéseket tett Jonathan felé. – Azt érdemled, hogy veled is végezzünk. Miattad halt meg Scott. Mert nem állítottad meg a vámpírokat. Mert… - Jade hirtelen elhallgatott, lehajtotta a fejét, és kezét a mellkasára szorítva zihálni kezdett. Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy Joshua lassú mozdulatokkal felkel a földről, és Jade-hez lép.

- Add ide a fáklyát, kérlek… - A hangja halk volt és könyörgő. – Ígérem, hogy nem lesz semmi baj.

- Nem! Végeznünk kell az árulóval! – mutatott Jonathan felé, aki morgással válaszolt neki. – Aztán pedig elpusztítjuk a démonokat is.

- Jade, vége van… - Joshua kinyújtotta a kezét, és finoman végigsimított a női arcon.

- Nem! – Csak a hangos csattanást hallottam, ahogy Jade arrébb csapta a hozzá érő ujjakat, aztán előre vetette magát a farkasok közé. Jonathan és Aidan egyetlen laza mozdulattal ugrott arrébb, és futva megkerülték őt. Rosalie és Carlisle egy másodperc alatt változtattak helyet körbezárva ezzel Jade-et és Joshuát, miközben Edward ahelyett, hogy segített volna nekik, egyre távolabb terelt engem, a lehetséges harc gócpontjától. Más esetben tiltakoztam volna, hogy kivon engem a történésekből, de jelenleg inkább megnyugtatott a tudat, hogy Edward egyre távolabb kerül a lángoktól.

Jade megrázta a fejét, miközben egyre vörösebb arccal kapkodta a levegőt. Carlisle felé eredt, kezében lóbálva az ágat, miközben össze-vissza motyogott magában, de még mielőtt elérhette volna, Carlisle eltűnt a szemei elől – a Jade-et körbezáró alakzat másik oldalára rohant. A kék szempár megzavarodva pislogott maga elé, aztán Jade irányt váltva Rosalie-t szemelte ki újabb célpontnak.

- Rose… Csak nyugodtan… - figyelmeztette fogadott apja őt. Az egész olyan volt, mint egy játék. Jade-nek esélye sem volt, hogy bárkiben kárt tegyen így emberalakban, viszont a többiek sem akartak ártani neki. Ha a fáklya nem lett volna a kezében, már rég lefogták volna sérülések nélkül, de amíg a lángok veszélyesen nyaldosták az ágat, nem akarták senki testi épségét kockáztatni. Rosalie ugyanazt tette, amit Carlisle – helyet változtatott, de nem bontotta fel a kört.

Jó párszor eljátszották ezt, amitől Jade egyre zavarodottabbnak és dühösebbnek tűnt. Nem tudtam, hogy jó ötlet-e még inkább felbolygatni az elméjét, de nem mertem közbe avatkozni. A sebem lüktetve sajgott, és szédülni kezdtem, miközben néztem a szemeim előtt játszódó jelenetet. Belekapaszkodtam Edward karjába – az izmai megfeszülve várakoztak, hátha szükség lesz a használatukra.

- Elég volt! – Jade gyermekien sírós hangon pördült egyet a saját tengelye körül, végül Jonathannal szemközt állt meg. A farkas csak nyugodt tekintettel bámult rá, mintha egyáltalán nem félne tőle. A női arc dühös fintorba torzult, aztán Jade futva indult meg felé.

- Állj! – Jade imbolyogva torpant meg, ahogy Joshua a karjait széttárva ugrott elé.

- Menj az útból! – hangzott a parancs kemény hangon, de az „úttorlasz” meg sem rezzent. – Nem hallod? Menj arrébb! Meg kell öljem! – Jade hangja hisztérikusan magas volt. Aggódva figyeltem őket félve attól, hogy Jade még a végén elveszti a fejét, és valami hülyeséget csinál.

- Nem megyek. Ha valakit meg akarsz ölni, kezdd velem… - fúrta a tekintetét Jade-ébe Joshua. – Elég volt ebből az őrületből. Nem akarom, hogy bajod essen, és azt sem hagyhatom, hogy a testvéreimet bántsd!

- A testvéreidet? Elárultak! Hazudtak neked! – Jade tántorogva kapott a fejéhez, miközben a kezében tartott vastag ág megremegett.

- Lehet… - komorult el Joshua arca. – De szeretem őket.

- Akkor te is áruló vagy! – sziszegte. A fáklya a magasba lendült, mintha bunkósbotként készülne lecsapni, de végül megállt a levegőben. Jade karja reszketve ereszkedett le, miközben másik tenyerét a szájára szorította. A zokogó hangtól összerándult a gyomrom.

- Jól van, semmi baj… - lépett közelebb Joshua kiengedve a tüdejében tartott levegőt, de még mielőtt elérhette volna Jade-et, a fáklya kiesett a női kézből, és egy bokor tövéig gurult lángoló utat hagyva maga után.

Jade rángatózva hanyatlott a földre, miközben Carlisle letépte magáról a pulóverét, és odahajította Rosalie-nak. Ő maga Jade mellett termett egy pillanat alatt, és letérdelve mellé, felhúzta a szemhéját. Rosalie a ruhával püfölni kezdte a lángokat, amik egyre magasabbra csaptak, végül, mikor az anyag is kigyulladt, elhajította.

- Edward, kell a segítséged – pillantott felénk Carlisle.

Tettem egy lépést előre, de Edward keze sorompóként állított meg.

- Maradj itt, kérlek! – nézett rám olyan aggódó szemekkel, hogy nem tudtam mást tenni, csak bólintani. Pár méternyire toporogva figyeltem, ahogyan a lángok teret hódítanak maguknak, miközben Rosalie tehetetlenül elhátrál tőlük. Közben Carlisle a karjaiba kapta Jade-et, és megindult vele a ház felé. Joshua egy lépéssel sem maradt le mögöttük, és Nate-ék is követték őket. Edward, ahogy elhaladt mellettem, vetett rám egy szigorú pillantást. Valószínűleg, úgy találta, hogy a legnagyobb biztonságban akkor vagyok, ha most nem megyek a ház közelébe Jade miatt, de a tűztől is távol tartom magam – vagyis maradok, ahol épp most vagyok.

- Valahogy el kell oltanunk… - sietett Rose kétségbeesve a ház felé. A füst csípni kezdte a szemeimet, így a világ könnyes homályossággá fakult. Az öklömmel dörzsöltem ki a könnycseppeket, és Rosalie után indultam, amint a többiek eltűntek a házban.

- Mit akarsz tenni? – kérdeztem tőle már a garázsban, miközben ő a falat tapogatta. Ijedten rezzentem össze, ahogy az ökle a falba csapott. A kődarabok és a vakolat a földre zuhant, a víz pedig azonnal spriccelni kezdett.

- Ezért Emmett meg fog ölni… - hagyta el egy sóhaj a tökéletes ajkakat. Az egyik sarokból Rose előhúzta a slagot, majd hozzám lépve a kezembe nyomta az egyik végét. – Vidd a furgonhoz! – parancsolt rám. – Elárasztjuk hátul – magyarázta meg. A víz azonnal zúdulni kezdett a kocsi nyitott hátuljába, amint Rosalie a csövön lévő repedéshez tartotta a slag nála lévő végét.

Karjaimmal a kocsira támaszkodva vártam, hogy megteljen a zárt hely, miközben a szemeim előtt a világ újra és újra furcsán mozogni kezdett.

- Isabella? – hangzott fel Rose kérdő hangja, én pedig válaszolni akartam neki, hogy a kocsi még nem telt meg, de már nem jött ki hang a torkomon. Még mielőtt a padlóra zuhantam volna, egy kéz elkapott.

- Azt hiszem, vérzek… - motyogtam elsápadva, ahogy éreztem, hogy lefektetnek a földre.

- Edward! – kiabált Rose hangosan. – Valaki, Isabella rosszul van! – A hívására fél pillant múlva érkezett a segítség.

- Megmondtam, hogy ne hozd ki! – mordult fel Edward, ahogy felemelt a karjába.

- Jó, ezt majd megbeszéljük, miután eloltottam a fél erdőt – lökte ki a slagot Rose a kocsiból, ami idő közben megtelt. Azt már nem láttam, ahogy a vezetőülésre beül, mert Edward elindult velem a ház felé, de hallottam, ahogy felberreg a motor.

- Felszakadt a sebe – felelte valószínűleg egy gondolatra Edward, amikor elhaladtunk az emeleten Jonathan és Aidan mellett, de nem álltunk meg, hogy bővebb magyarázattal szolgáljunk. Alig pár pillanat múlva már az ágyon feküdtem, miközben Edward kihámozott a hálóköntösömből. Más esetben ez izgató hatással lett volna rám, de jelen pillanatban eléggé forgott velem a világ ahhoz, hogy a pír helyett a sápadtság győzedelmeskedjen rajtam.

- Jade? – kérdeztem, csak hogy eltereljem a figyelmemet. Edward óvatosan levette az átázott kötszert rólam, aztán az éjjeli szekrényhez suhant, hogy újat hozzon.

- Carlisle csökkentette a nyomást a koponyájában – felelte. Nem mertem megkérdezni, hogy hogyan, mert mindenféle rémképek jelentek meg már a gondolattól is a fejemben. – Megpróbálja rendbe hozni…

- Mi lesz azután?

- Nem tudom… - rázta meg a fejét Edward komor arccal. – Majd meglátjuk… Az is kérdéses, hogy az ellenanyag mellékhatásai milyen károkat okoztak nála. Ne gondolkozz most ezen! – pillantott fel rám, miközben felragasztotta az új kötést rám. – És most már igyekezz nem mozogni az istenért! Az aggodalomba fogok belehalni a végén – húzta el a száját, mire halványan elmosolyodtam.

- Halhatatlan vagy.

- Eddig én is azt hittem – sóhajtott fel. – De melletted még meg is fogok őszülni… - Összeráncoltam a homlokomat, és már nyitottam a számat, hogy feleseljek, de valószínűleg, sejtette, hogy mire készülök, mert hirtelen előre hajolt, és a szájával betapasztotta az enyémet. Tompán még mintha hallottam volna a földszinten az ajtónyitódást és más zajokat, de végül a vérveszteségnek – Edward szerint, a csóknak – köszönhetően elájultam.

2009. november 17., kedd

Könyvkiadás - Jó hírek!

Ma kaptam a Novum Kiadótól választ. :D Ez még nem a végső döntésük, de már egy aprócska reménysugár... Szóval, azt írták, hogy a regényem első olvasásra felkerült a programjukba, vagyis érdemesnek találnák első blikkre kiadni. Két hetet kértek, amíg a programigazgató, a tulajdonos és a programszervező átolvassák még egyszer a kéziratot, és átbeszélik, hogy szerintük is érdemes-e kiadni a regényemet, és ha rábólintanak, akkor... Na, abba még nem merek belegondolni, mert nem akarom beleélni magam, amíg nem 100%. :D De ez egy pozitív visszajelzés, szóval, már ennek is örülök. :)

Részlet a levélből:

"Tisztelt Hujder Adrienn!

Köszönettel vettük Kiadónk iránti érdeklődését és beküldött kéziratát."Árnyékvilág" című kéziratának első nekifutásra történő áttekintése azt eredményezte, hogy felvétele Kiadónk programjába lehetőségeink szerint javasolt.
Kollegáink kéziratát a következő hetekben intenzíven át fogják vizsgálni. Ezt követően a programszervező, a programvezető és a Tulajdonos között lezajló egyeztetés alkalmával születik meg a végleges döntés. (...)
Kérem, szíveskedjen 2 hetet várni a megfelelő döntés meghozatala ügyében. (...)"


Nagyon-nagyon drukkoljatok! :)

2009. november 15., vasárnap

Nem Twilightos írásaim

Nos, mivel kértétek, készítettem egy új oldalt a nem Twilightos írásaimnak. Ide fognak felkerülni a Harry Potteres korszakomban írt ficek, és a teljesen saját írások. Remélem, hogy ezek között is találtok majd olyasmit, ami tetszeni fog. :)
Feltettem az első frisst, akit érdekel, az itt megtalálhatja: http://spiritblissoldala.blogspot.com/
Mostantól pedig, mivel az ide feltöltött dolgokat nagy részt nem most írom, hanem már készen vannak, minden nap szeretnék majd frisselni, ha látom, hogy megvan az érdeklődés a többi írásom iránt is. Talán, ez segít nektek lefoglalni magatokat, amíg A jövő reménységének az új fejezete mindig elkészül. :)

Kíváncsian várom a véleményeteket az új oldalra... :) Na és persze, A jövő reménységének a 29. fejezetéhez is! :)

2009. november 14., szombat

A jövő reménysége - 29. fejezet

A hsz határ 135 volt most. Átléptétek egy kicsivel, szóval, itt az új fejezet. :)


29. TÜKÖRFARKAS




KELLEMESEN ISMERŐS ILLATTAL az orromban ébredtem. Álmosan pislogva nyitottam fel a szemeimet, és mikor kitisztult előttem a kép, Carlisle jóságos mosolya volt az első, amit megpillantottam. Vissza akartam mosolyogni, de végül csak egy heves farokcsóválásra futotta. Nyugodtan fekve tűrtem, hogy levegye az oldalamról a régi kötést, de az arcát látva összerándult a gyomrom.

- Nyugalom, semmi baj – hallottam meg Edward hangját az ágy támlája felől, de a kötéscsere miatt nem tudtam most arra felé fordítani a fejemet.

Valami gond van velem? – kérdeztem. Megijesztett az a pillanatnyi szánakozás Carlisle tekintetében, amit nem tudott elrejteni előlem.

- Semmi olyasmi, ami miatt most idegeskedned kéne – kaptam meg a választ, de ez számomra nem volt túl kielégítő. Szóval, van valami, amit nem akarnak elmondani… Annyira súlyos lenne a sérülésem? Lehetséges, hogy… bele fogok halni? – akadt a lélegzet a tüdőmben, mire Edward hangja hevesebb lett. – Nem, nem, dehogy is. Dehogy fogsz belehalni – éreztem meg az ujjait a fejem tetején. A jóleső simogatás miatt örültem, hogy nem macskává változtam, mert akkor szégyenszemre dorombolással is hangot adtam volna az érzéseimnek. Halk kuncogást hallottam a fejem fölül, mire bosszús szusszantás hagyta el az orromat.

Magamban sziszegtem, és a lábaim meg-megrándultak, ahogyan Carlisle kitisztította a sebemet. Edward keze nem hagyta abba a cirógatást, és nyugtatóan beszélt hozzám közben. Szerencsére, hamar túl voltunk ezen a fázison, és az új kötés feltevése már nem járt fájdalommal.

- Jól van, pihenj tovább! – paskolta meg Carlisle a nyakamat, aztán elhagyta a szobát. Edward megkerülte az ágyat, és a földre térdelve letelepedett mellém. Furcsa volt, hogy nem a megszokott mézarany tekintet néz vissza rám, hanem egy vörös szempár.

Elmondod, hogy mi a baj velem? – kérdeztem újra figyelemelterelésként, mikor láttam, hogy Edward arca megfeszül az önkéntelen gondolatok miatt a fejemben. Utáltam, hogy ha megnyitom előtte az elmémet, akkor mindent hall, nem pedig csak azt, amit el akarok mondani. Nem akartam, hogy apróságok miatt érezze rosszul magát. Igyekeztem nyugodt maradni, hogy Edward lássa, higgadtan tudom majd fogadni, bármit is titkol.

- Nincsen semmi baj. Ahogy mondtam az este, az a lényeg, hogy életben vagy. Minden más csak mellékes – próbált meg kitérni a válaszadás elől. Halk morgást hallattam jelezve, hogy bosszant a hallgatása.

Ha velem kapcsolatos, jogom van megtudni! – próbálkoztam, de mindhiába. – Ha nem mondod el, akkor csak szörnyűségekre fogok gondolni, és idegesítem magam azon, hogy nem tudom, miért is vágtok ilyen fancsali képet a közelemben – próbáltam meg elővenni a lehető legdurcásabb hangomat gondolatban. Edward arca megfeszült, és szinte láttam a lelki szemeim előtt, ahogy a kerekek a fejében forogni kezdenek, hogy mérlegelhesse, mi a jobb – ha a tények miatt aggódom, vagy ha rémképek miatt. Végül az első mellett döntött.

- Rendben… Rendben, de ígérd meg, hogy nem borulsz ki – fúrta a pillantását az enyémbe.

Mondd már, mert ettől a tudatlanságtól fogok kiborulni! – türelmetlenkedtem.

- A sebed elég nagy és… - sütötte le Edward a szemeit. – Nem csak felületi sérülés. Jade kitépett belőled egy darabot.

De… Mi gyorsan gyógyulunk. Meggyógyulok… ugye? – A belső hangom még a magam számára is túl ijedtnek tűnt.

- Igen, meg fogsz gyógyulni, de… A folyamat lassabb, mint Carlisle várta. Talán, mert túl mély a sérülésed, és a hús nem tudja reprodukálni önmagát – kezdett magyarázatba Edward, de én nem igazán értettem, hogy ez mit is jelent. Kissé zúgó fejjel bámultam rá kérdőn, mire aprót rázott a fején. – Be fog gyógyulni a sebed, de lehet, hogy megmarad a nyoma.

Sebhelyem lesz? – rándult meg az orrom.

- Igen – bólintott. – Valószínűleg.

Ha így néztek rám, akkor nem lehet túl szép… - próbáltam megemelni a fejemet, de Edward kezei visszanyomta a párnára.

- Ne mocorogj!

De látni akarom! – ellenkeztem.

- Nem számít, hogy néz ki. A lényeg, hogy nyugton kell maradnod, hogy mihamarabb rendbe gyere. – Edward úgy beszélt hozzám, mint egy gyerekhez.

De… - próbálkoztam újra a tiltakozással, aztán látva az arcát feladtam. Sértődötten lehunytam a szemeimet, miközben próbáltam elképzelni, milyen lehet egy sebhely. Jasper harapásnyomai nem voltak olyan szörnyűek. Egyedül az állán volt egy nagyobb heg, ami valószínűleg azért lett csúnyább, mint a többi, mert nem csak megharapta egy vámpír, hanem kihasított a testéből egy darabot. Olyan lesz vajon az enyém is? Vagy még rondább? Mi lesz, ha túl csúnya? Ha Edward undorodni fog tőle? Mi lesz, ha…

- Ezt azonnal hagyd abba! – csattant fel Edward dühösen, kizökkentve az önmarcangolásból. Ahogy megéreztem a két hideg kezet a pofám két oldalán, felnéztem. – Szeretlek, bárhogy is nézel ki. Szeretlek emberként, szeretlek farkasként. Szeretnélek, ha egy mázsát nyomnál, és akkor is, ha nem lennél alakváltó, megöregednél, és tele lennél ráncokkal. Hogy hiheted, hogy egy sebhely miatt ez az érzés megváltozna? – A vörös szemek mérgesen és csalódottan szegeződtek rám.

Én nem… Én… - szégyenkezve próbáltam megmagyarázni az érzéseimet, de mire összeszedtem volna a gondolataimat, megzavart a kopogás a földszinten. Hallottam, ahogy valaki kinyitja az ajtót, és önkéntelenül izgatott lettem a látogatók miatt. Edward felsóhajtott, aztán felállt az ágy mellől, és a sarokba húzódott.

- Szia! – dugta be elsőként Benji a fejét a kis résen, aztán belépett az ajtón. A szoba egyik pillanatról a másikra zsúfolttá vált. Az egész falka itt volt, és ami a legjobban meglepett, Juliette is eljött. Nyugtalanul mozdítottam meg a lábamat. Vajon, Edward elmondta a teljes igazságot? Biztos, hogy nem haldoklom? Más esetet nem nagyon tudtam volna elképzelni, ami miatt Daniel megengedné a bevésődésének, hogy átlépje egy vámpírház küszöbét.

- Semmi baj… - hallottam meg Edward hangját a háttérből.

- Mi történt? Fájdalmai vannak? – Jonathan sötétbarna tekintete aggódva szegeződött rám.

- Nem, csak… Azt hiszi, hazudtam, és meg fog halni. – Edward cipője halkan koppant, ahogy tett egy lépést előre. Tudtam, hogy mellettem akar lenni, de nem szeretné irritálni a szobában lévőket.

- Miért hisz ilyen butaságokat? – ráncolta össze a homlokát a volt alfám.

- Elhoztatok egy embert az otthonunkba… - magyarázta meg Edward, mire Daniel lesütötte a szemeit.

- Ha akartam volna sem tudtam volna otthon tartani. Aggódott érted – szólalt meg végül. Jól esett, hogy ennyire törődnek velem mindannyian még úgy is, hogy már nem tartozom hozzájuk ténylegesen.

- Igen, és mind pontosan tudjuk, mi történt – lépett közelebb Benjamin. Azt hittem, hogy az ágyamhoz jön, de végül megkerülve azt Edward elé lépett. Idegesített, hogy nem tudok felemelkedni, és nem látom, mi történik. – Én… örülök, hogy Isabella által családtag lettél. – A szívemmel a torkomban próbáltam hallgatózni, de hirtelen csend lett.

Mi történik? – kérdeztem, de nem kaptam választ. Igyekeztem lejjebb csúszni az ágyon, hogy az új szekrény tükrében lássak valamit, és mikor sikerült, visszafojtott lélegzettel néztem a szemeim elé táruló képet. Benji Edward felé nyújtotta a kezét, aki legalább olyan döbbent képet vágott, mint amilyen az enyém lett volna, ha emberi alakban vagyok, aztán a hófehér ujjak megragadták a vörösesbarna kezet, és megrázták. Ami ezután történt, attól a szemeim megteltek könnyekkel. Benjamin a kézfogást tartva, szabad karjával megölelte az én Edwardomat, és finoman megcsapkodta a hátát, mintha egy régi barátot vagy egy testvért üdvözölt volna.

Ahogy Benjamin hátra lépett, a szoba felbolydult, én pedig megilletődve néztem végig a tükörképjelenetet remélve, hogy ez nem csak egy álom, vagy egy a fájdalomcsillapítók okozta hallucináció. Jonathan és Aidan egy egyszerű, de mégis sokat jelentő kézfogással köszöntötték Edwardot, míg Juliette gyorsan odarebbent hozzá, és egy puszit nyomott az arcára – hirtelen sült csirke illat ütötte meg az orromat, amitől a gyomrom mocorogni kezdett, de jelen pillanatban ez egy cseppet sem érdekelt. Láttam Juliette-en, hogy fél, de mégis sikerült legyőznie az előítéleteit. Daniel felé pillantottam, aki megfeszülő testtel állt az ajtóban. Fél pillanatra a tekintetét az enyémbe fúrta, aztán sóhajtott egyet, és követte a testvérei példáját. Ahogy mind visszatértek a látóterembe, Edwardot figyeltem a tükörben. Még mindig meglepett volt az arca, de láttam rajta valami új érzelmet is – meghatottság, elégedettség, nem igazán tudtam volna pontos nevet aggatni rá.

- Hogy érzed magad? – törte meg a csendet Jonathan.

- A történtekhez képest jól – felelt helyettem Edward. Hálásan megcsóváltam a farkamat, hogy megköszönjem a tolmácsolását. Aidan válla felé pislogtam, mire folytatta. – Azt szeretné tudni, hogy te jól vagy-e… - intett a fejével felé, aztán az ágyhoz sétált, és leült mellém.

- Persze, ez semmiség – legyintett Aidan. – Holnapra már a helye sem látszik. És megérte… - csillantak meg a szemei. Kérdőn böktem meg az orrommal Edward kezét, aki belefeledkezett a bundám simogatásába.

- Bocsánat… - köszörülte meg a torkát zavartan. – Isabella azt kérdezi, hogy érted ezt.

- Saore beszélt! – felelt Aidan helyett Benjamin lelkesen, mire Daniel az oldalába könyökölt. – Na, most meg mi van? – dörzsölte meg felhúzott orral a fájó helyet. Izgatottan próbáltam feljebb emelni a fejemet. Annyira kellemetlen érzés volt, hogy nem értik, mit mondok, pedig ezernyi érzés öntött el hirtelen, amiket Edward nem tudott volna szavakba foglalni.

- Miután hazamentem sérülten, megszólalt. Azt hiszem, megijedt, hogy én is… - Aidan hangja elakadt. Tudtam, hogy mire gondolhat – hogy Saore megijedt, hogy őt is elveszítheti.

- Isabella… Mi – javította ki magát Edward. – örülünk neki, hogy a kedvesed jobban van. – Aidan halványan elmosolyodott.

Kérdezd meg, mit tudnak Joshuáról! – kértem Edwardot. Még mindig reménykedtem benne, hogy végül jól dönt, és hazamegy a családjához, de ahogy a fiúk arcáról leolvastam a választ, ez nem történt meg.

- Próbáltam kapcsolatba lépni vele farkasként, hátha beenged a fejébe, de semmi… - rázta meg a fejét Jonathan. – Lehet, hogy már túl messze járnak ahhoz, hogy kommunikálni tudjak vele – komorultak el a vonásai. Nem tudtam, hogy melyiknek örülnék jobban, ha Joshua és Jade feladták volna az ellenünk szőtt terveket, és elmentek volna a világ másik végére, vagy ha a közelben tartózkodnának, és Josh direkt nem nyitná meg az elméjét előttünk.

- Nem hiszem, hogy elmentek – szólalt meg Edward. – Most, hogy Jade tud Mariáról, már nem csak rajta akar bosszút állni. Mi bújtattuk, minket is meg akar büntetni.

Ezt a fejében láttad? – kérdeztem, mire csak egy apró bólintást kaptam válaszként.

- Visszamegyünk járőrözni. A közelben leszünk, és farkasalakban maradok, hogy Isabella tudjon üzenni nekem, ha bármi történne – lépett közelebb Jonathan. Leguggolt az ágy mellé, és óvatosan megfogta a mellső lábamat. – Gyógyulj meg! – Vakkantottam egyet halkan, aztán megnyaltam a kezét.

- Ezt neked hoztam – nyújtotta Juliette Edward felé a kezében tartott kosárkát, miközben rám nézett. Ismét megéreztem a csábító illatot, és hangosan megkordult a gyomrom. A szobában mindenki elmosolyodott. – Sült csirke, a kedvenced. Bedörzsöltem azzal az isteni fűszerkeverékkel, amit szeretsz – mosolygott rám. Csaptam egy párat a farkammal, és lihegve szimatoltam a levegőbe.

Csirke, csirke, csirke – motyogtam magamban lelkesen, miután Edward becsukta a hálószoba ajtaját a többiek távozása után.

- Miért nem szóltál, hogy éhes vagy? – nyitotta fel a kosarat, és egy nagy tálat emelt ki belőle.

Mert eddig nem voltam – vontam meg képzeletben a vállamat. – De most, ide vele! – próbáltam meg feltápászkodni, de nem igazán akart sikerülni. – A fészkes fenébe! – csattantam fel idegesen.

- Hé, hé, kisasszony! Lehet, hogy most beteg vagy, de azért csak kulturáltan… - nyomott egy puszit az orromra Edward mosolyogva. A kezébe emelte az egyik csirkecombot, és fintorogva megszaglászta. – Ezt te tényleg szereted? – húzta el a száját olyan undorral, mintha az öcsém koszos pelenkáját nézegetné éppen.

Még szép! – Ahogy a tüdőmet betöltötte a hús illata, összegyűlt a nyál a számban, a farkam pedig eszeveszett gyorsasággal csapkodta az ágyat. Edward felém tartotta a combot, én pedig kinyitva a számat ráharaptam. Hangosan nyammogva faltam az ételt újabb és újabb falatokat kérve. Mikor elfogyott az utolsó húsdarab is, a nyelvemmel körbenyaltam a számat, aztán elégedetten visszafeküdtem a párnára. – Mi az? – kérdeztem zavartan, mikor észrevettem, hogy Edward szemei furcsán csillognak.

- Ez most… olyan jó volt – nyögte ki.

Hogy láttad, amint a húscafatok kipotyognak a számból, mert fekve kell ennem? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Hogy gondoskodhattam rólad – hajtotta a fejét a nyakamra, így szinte egyenesen a fülembe beszélt. A hangja lágyan zsongott elbódítva az elmémet egy kissé. – És hogy a családod sem utál már… Annak ellenére, amit tettem… - éreztem meg a komor felhangot, ami hirtelen kijózanított.

Mit tettél?

- Veszélybe sodortalak. Bajod esett miattam.

Ez nem a te hibád! – ráztam meg a fejem, mire Edward felemelkedett rólam.

- Nem kellett volna otthagyjalak – sütött a bűntudat a vörös szemekből.

Én mondtam, hogy menj! Valakinek el kellett vinnie az öcsémet…

- Tudom, de másképp kellett volna megoldani. Úgy, hogy ne kerülj veszélybe közben – tiltakozott. Felsóhajtottam – Edward mindig is jó volt saját maga marcangolásban.

Megmentettél minket. Ha nem így cselekszel, lehet, hogy még mindig ott ülnénk a hegyekben. Vagy még rosszabb… - borzongtam meg. – Inkább nekem lenne okom a lelkiismeret-furdalásra – sóhajtottam fel. Igaz, hogy csak egy fél percig, de megfordult a fejemben, miután Edward megitta a vért, hogy képes lesz-e uralkodni magán. Akartam hinni, hogy elég erős, mégis ott volt bennem az a halovány kétely, amit nem lett volna szabad éreznem.

- Ha nem érezted volna, kételkednék az épelméjűségedben – felelt a gondolataimra Edward. – Vámpír vagyok. Sosem lesz mellettem senki tökéletes biztonságban. Nem… nem garantálhatom, hogy nem veszítem el önmagamat.

Már bebizonyítottad, hogy elég erős vagy. – Edward szégyenkezve hajtotta le a fejét a tenyerébe, és megdörzsölte az arcát.

- Volt egy másodperc, mikor a kételyeid nagyon is reálisak voltak – ismerte be, aztán ismét felnézett rám. – Annyira közel voltam ahhoz, hogy… - Az iszony újra uralma alá vette Edward vonásait, de most nem a csirke okozta, hanem a saját önutálata.

De nem tetted meg! És ez a lényeg! Még a falka is belátta, hogy milyen erős vagy… Hogy különleges vagy… - fel akartam emelkedni, de fájdalom nyilallt a hasamba. Edward riadtan nyomott vissza a párnára.

- Mondtam már, hogy ne mozgolódj!

Akkor gyere közelebb! – kértem, és mikor Edward engedelmeskedett, hozzádörzsöltem az orrom oldalát az arcához. Most sajnáltam a legjobban, hogy nem emberi alakban vagyok, mert mindennél jobban meg akartam csókolni a hűvös ajkakat.

- Kívánságod számomra, parancs! – húzódott el tőlem Edward. Két keze közé fogta a fejemet, aztán előrehajolt, és a száját az enyémre nyomta. Igyekeztem minél jobban összepréselni az álkapcsomat, hogy ne érezze kellemetlennek a leheletemet, de úgy tűnt, őt ez egy cseppet sem foglalkoztatja. Végigsimított a nyakamon, aztán a fülemhez hajolt. – Igyekezz meggyógyulni, és akkor addig csókollak majd, amíg csak bírod szusszal… - suttogta, mire izgatott borzongás futott végig rajtam. A pillanatot egy hatalmas csattanás zavarta meg, amit kiabálás követett. Alice hangja rettentően dühösnek tűnt, de nem értettem, hogy mit mond, mert szörnyen hadart. Kérdőn néztem Edwardra, aki fáradtan kiengedte a levegőt a tüdejéből, aztán felállt mellőlem. – Pihenj, mindjárt visszajövök! – ígérte.

Odalentről még mindig vitatkozás hallatszott, de nem igazán figyeltem oda rá. Bármennyire is embertelennek hangzott, nem bántam volna, ha Alice örökre elhallgattatja Mariát. A tekintetem véletlenül visszavándorolt a tükörre, ami által leselkedtem az előbb. Egy hófehér farkas nézett velem szembe. Furcsa érzés volt, mivel eddig csak a többiek szemén át, vagy egy-egy pocsolya homályos visszatükröződéseként láttam magam ilyen alakban.

Kinyújtottam a nyelvemet, mire a tükörfarkas is ugyanezt tette. Magamban felnevettem, mikor rájöttem, hogy egy pillanatig megfordult a fejemben, talán másképp fog cselekedni… Hogy talán, az a farkas, nem is én vagyok…

Aztán a pillantásom az oldalamat fedő kötésre esett, és újra elöntöttek a bizonytalan gondolatok. Látnom kellett, mire számíthatok. Fel kellett készítenem magam lelkileg rá, hogy minél hamarabb elkezdjek beletörődni, talán, örök nyomot hagytak rajtam. Tudtam, hogy gyorsan kell cselekednem, amíg a lenti balhé lefoglalja Edwardot, mert ha észreveszi, mire készülök, úgyis megakadályozza. Hangosan dúdolni kezdtem magamban, hátha az elnyomja a gondolataimat, aztán óvatosan megmozdultam.

Eltartott egy jó ideig, míg összeszorított szájjal feltornáztam magam ülő helyzetbe – az ágy kissé megnyikordul a súlyomtól. A belső hangom magassá és enyhén hamissá vált, ahogy a sebem húzódni kezdett. Hátrafordítottam a fejemet, és a ragtapasz szélét a fogaim közé vettem. Egy mély levegő után téptem le magamról a gézt, és a fájdalomtól halk vonyítás hagyta el a számat.

Sokkosan bámultam a tükörképemet, fel sem fogva, hogy kicsapódik az ajtó, és a fél Cullen család Edwarddal az élen aggódó arccal ront be.

- Isabella, az istenért, mi a fenét csináltál! – A szeretett hangba egyszerre keveredett rémület és bosszúság.

Ez… ilyen marad? – nyögtem ki gondolatban. Carlisle mellém lépett, hogy új kötést tegyen rám, de morogva löktem arrébb a kezét. A sebem tenyérnyi nagyságú volt. A széleknél már kezdett varosodni, de a tetejére növő új bőrréteg úgy nézett ki, mint egy kiszáradt papirusztekercs.

- Még nem gyógyult be. Lehet, hogy holnapra teljesen eltűnik. Vagy hogy emberi alakban nem is látszik… - próbált Edward megnyugtatni, aztán hevesen rázni kezdte a fejét, mikor észrevette a fejemen átsuhanó tervet. – Nem, nem, Isabella!

Látnom kell! – határoztam el. Muszáj volt tudnom, hogy emberként milyen lesz a sebem látványa. Hallottam Edward kiáltását, de a testem azonnal megrázkódott. Sokkal lassabb és fájdalmasabb volt az átalakulás, mint korábban, de végül az emberi arcom bámult vissza rám a tükörből sápadtan. Carlisle azonnal lehajtotta a fejét, míg Jasper és Emmett a plafont kezdték bámulni – valószínűleg, vérezhettem, mert láttam, hogy visszatartják a lélegzetüket. Alice a szekrényhez lépett, és egy törölközőt vett elő belőle.

- Nem – emeltem fel a kezemet, ahogy körbe akart tekerni vele. Edward még mindig az aggodalomtól dermedten állt az arcomat fürkészve, mikor felnéztem rá. Fájt az oldalam, de nem volt annyira vészes, mint számítottam rá. – Segíts oda a tükörhöz! – nyújtottam ki felé a karomat elpirulva. – Kérlek…

- Őrült vagy! – hunyta le a szemét egy pillanatra fájdalmasan – mintha csak ő érezte volna a kellemetlen húzódást a bordái fölött -, aztán hozzám lépett. Olyan óvatosan, mintha csak egy szappanbuborékot érintett volna, az egyik karját a lábaim alá csúsztatta, a másikkal pedig megtámasztotta a hátamat, majd felemelt. Lassú léptekkel indult a tükör felé, aztán mikor odaértünk, intettem neki, hogy tegyen le.

Félve pillantottam fel, aztán elszörnyedve bújtam ismét a szemhéjam védelme mögé. A sebemből egy kissé szivárgott a vér, valószínűleg az átváltozásnak köszönhetően, de a ráncos, barnás színű bőrfelület így is tisztán kivehető volt.

- Nem olyan szörnyű, mint amilyennek elsőre tűnik. – Edward ajkai a halántékomhoz nyomódtak.

- Csak olyan, mintha egy múmia lett volna a donorom egy bőrátültetésnél – fúrtam a fejem Edward mellkasába, miközben az oldalam lüktetni kezdett.

- Maximum egy nagyon csinos múmia… - Edward kinyújtotta Alice felé a karját, és átvéve tőle a törölközőt úgy tekerte a derekamra, hogy a széle ne érjen fel a sebemig. – Gyere! – irányított az ágy felé. Csak akkor döbbentem rá, hogy félmeztelenül tartózkodom egy szobában négy férfival, mikor végre újra lefeküdtem. A karjaim felemelkedtek, hogy összefonódjanak a mellkasom előtt, de mire megtehették volna, újabb törölköző terült rám elfedve felül is a kínos részleteket.

- Újra felszakadt… - csóválta meg Carlisle a fejét, miután leült az ágyra, hogy megvizsgáljon.

- Változzak vissza? – kérdeztem, miközben még mindig a szemeim előtt lebegett annak a ronda hegnek a látványa. Amint nem lesz szükségem kötözésre, soha többé nem láthatja senki sem – határoztam el.

- Nem, most már ne. Az ide-oda alakulásodtól csak még tovább tart, amíg begyógyul teljesen – tett új kötést rám Carlisle. Éppen visszahelyezte az orvosi táskájába a gézt és a ragtapaszt, mikor odalentről a testvérem sírása és üvegcsörömpölés hallatszott. Felfogni sem volt időm az egészet, a szobában máris egyedül maradtam. Idegesen nyomtam fel magam ülő helyzetbe, miközben hallgattam az öcsém üvöltő hangját. Fogalmam sem volt, mi is történhetett, de azt hallottam, hogy odalent elég nagy a zűrzavar. Már éppen azon voltam, hogy felkelek, mikor Edward megjelent az ajtóban. Az arca feszült és ideges volt.

- Mi történt? Jól van a testvérem? – kérdeztem azonnal.

- Semmi baja, csak megijedt – felelte idegesítően szűkszavúan.

- De mitől? Jade? – hagyott ki egy ütemet a szívem. Edward megrázta a fejét, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam. – Akkor? Az istenért, Edward ne kelljen már mindent harapófogóval kihúznom belőled! – csattantam fel dühösen.

- Rosalie éppen az öcséddel volt elfoglalva, mikor Maria fellökte Esmét, és kivetette magát az ablakon.

- Megszökött? – Újabb pánikroham söpört végig rajtam. Nem akartam belegondolni, hogy mit tehetne egy jó ideje éhező nomád vámpír, ha beszabadulna Forksba.

- Igen, de Jasperék utána mentek. Elkapják – próbált megnyugtatni Edward.

- De miért szökött meg, nem értem – ráztam meg a fejem.

- Jade úgy hiszi, velünk van. Minket fog megtámadni először. Maria pedig nem akart itt lenni, mikor ez bekövetkezik. Alice ezért is ugrott neki többek között odalent az előbb – magyarázta Edward a hajába túrva. – Ha továbbra is velünk marad, két dolog történhet… Jade valahogy végez velünk, és akkor Mariának is annyi. – Megborzongtam a gondolattól. – De ez nem fog bekövetkezni… - tette hozzá gyorsan Edward. – Vagy mi végzünk Jade-del, és ezután Alice félreteheti Mariát az útból.

- A vége így is, úgy is ugyanaz, az ő szempontjából – értettem meg. – Szólok… - kezdtem volna, aztán hangosan csattant a kezem a homlokomon, mikor fejbe vágtam magam. – Hogy az a jó édes… Mi a fenéért nem tudok megülni a hátsómon? Egy hülye, idióta…

- Isabella! – Edward figyelmeztető hangja zökkentett ki a káromkodásból.

- Így nem tudok szólni Jonathannak – mutattam végig magamon. Edward megforgatta a szemeit, de nem mondta ki az „én megmondtam, hogy…” kezdetű mondatot.

- Telefonálok egyet La Push-ba – vette elő a mobilját, miközben én még mindig különböző válogatott sértéseket vágtam a saját fejemhez gondolatban. Örültem, hogy Edward most már nem hallja őket, és így nem tud rám szólni. Megérdemeltem volna, hogy valaki felpofozzon. Nagyon jól tudtam, hogy milyen veszélyes helyzetben vagyunk jelenleg, de nekem csak azon járt az eszem, hogy milyen heg marad rajtam. Egy idióta, hiú liba vagyok! – emeltem fel a párnát a fejem mellől, és az arcomra nyomtam.

2009. november 13., péntek

Kérdezz-felelek

Elég sok hsz. volt, igyekeztem mindegyiket átnézni utólag kérdéseket keresve, remélem, hogy mindegyiket megtaláltam. Ha mégsem, és még maradt bennetek megválaszolatlan kérdés, akkor írjátok meg ide, és válaszolok rá. :)

Mielőtt jönnének a kérdések és válaszok, szeretnék Boldog Születésnapot kívánni Truskának! Ő anno, nagyon szép, kedves és megható ajándékot adott nekem, de én időhiány miatt bevallom, nem készítettem még semmit sem neki. (Bocsánat, amint lesz egy kis szabadidőm, pótolni fogom... *pirul*) Ezért gondoltam, hogy neki ajánlom most ezt a kérdezz-feleleket, bár ez fel sem ér azzal, amit ő dolgozott értem. Szandi is megkért, hogy adjam át neked a gratulációját. :) Szóval, legyen ma szép napod, ünnepelj nagyot, kapj egy csomó klassz ajándékot, és legyél azokkal, akiket szeretsz és akik szeretnek. :) Sok-sok puszit küldünk neked Szandival! :) Még egyszer, BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! :)

A saját regényemről is sokan kérdeztetek, még mindig semmi hírt nem kaptam, de ez akár hónapokba is telhet, szóval, türelem. :)

Kérdeztetek már többen a régebbi Harry Potteres és teljesen saját történeteimről is. Igen, azokat is én írtam. Úgy tudom, hogy Magyarországon egyedül én írok Spirit Bliss néven történeteket. :) Egyébként, ha érdekelnek titeket azok is, akkor jelezzétek itt, és feltehetem őket az aloldalra...

Nah, és akkor jöjjön a kérdezz-felelek. :)


„És hol volt Jasper és Maria? Elmenekültek Jade elől?” (Panda)

Ők otthon maradtak. Mariát nem akarták Jade-ék közelébe engedni úgy, hogy nem tudják pontosan, mi is a felállás, és jelen van kicsi Edward és Isabella is. Jasper pedig egyfelől, vigyázott Mariára, másfelől, őt sem lett volna túl jó ötlet Jade-del összeereszteni, mert abból csak gubanc lett volna.


„Akkor nem halálos az ellenanyag az átalakult farkasokra sem?” (Laura)
„Szerintem Jade biztosra vette, hogy a kifejlesztett ellenszer hatásos lesz (Carlisle jegyzetei alapján), és szerintem hatásos is, csak a dokinak még nem volt ideje átalakult farkasokon tesztelni.” (Lilla)
„De ha Josh magához tért, akkor ő már immunis a vámpírméregre?” (Zafír)

Carlisle-nak csak arra volt ideje, hogy a még át nem alakult farkasok vérén tesztelje az ellenszert. Azt tudta, hogy rajtuk 100%-osan működik. Arról viszont, fogalma sem volt, hogy hogyan hatna egy más kifejlett farkasra, mivel nem volt lehetősége ezt is kipróbálni. Ezt le is írta a jegyzeteiben, csak Jade nem nézte át elég alaposan őket. Joshuának szerencséje volt, mert kiderült, hogy az átalakult farkasok számára is hatásos az oltás, viszont, a tesztek hiányában, akár az is előfordulhatott volna, hogy belehal.


„Én azt értem, hogy Josh miért ment vele, de azt nem, hogy Ouray miért… Ő látta a történteket.” (Borsy007)
„Ouray is elment? Hát ez megőrült? Hisz ő látta, hogy mi történt. Vagy megfertőzte Jade?” (Lukci)
„Azzal még mindig nem vagyok tisztában, hogy Ouray miért követi még ezek után is Jade-et.” (Vicky)

Ouray egy ijedt kölyök. Ő volt az első, aki Jade-et választotta, ráadásul az átváltozása után ő volt az egyetlen, aki nyíltan visszautasította Jonathant. Aztán jött Isáék elrablása is… Szóval, Ouray, valószínűleg, átlátja, hogy Jade nem teljesen százas, viszont, fogalma sincs arról, hogy mi lenne vele, ha most feladná magát, és hazamenne La Push-ba. Nem tudja, hogy Nate-ék megtorolnák-e az „árulását” és az emberrablást. Így rémületében inkább a biztos, de kiszámítható rosszat választotta, vagyis Jade-et, nem pedig a bizonytalanságot.


„Hát ami Edwardot és a vérivást illeti... Szerintem szívesebben evett volna emberi kaját, minthogy egy farkas véréből igyon. Lefogadom, hogy nem ízlett neki.” (Fummie)
„A másik meg a vér dolog. A Sagában a vámpírok undorodtak a farkasok vérétől, és ő is egy farkas vérét itta meg nem?(mmint Edward) Akkor ,hogy hozhatott ki belőle ilyen hatást?” (Truska)

Nem, Edward egy ember vérét itta. A fegyveres srácok még nem farkasok, csak egyszer azok lesznek nem sokára. De amíg először át nem változnak, addig emberek, és a vérük íze is emberi.


„Ugye, nem marad örökre Isa farkas?” (Lukci)
„Ugye, nem arról van szó hogy Isa most már örökre farkas marad?” (Charlotte90)
„Ugye, nem marad Isabella farkas?” (Andi)
„Szóval, most elvileg azért nem alakulhatott át nem, mert a csontjai hamarabb forrnak össze farkasként, és ha átalakult volna, nem tudott volna teljes ember lenni? Egyáltalán a sérülését sem értettem igazán, olyan homályos volt az egész. Most Jade nem csak beleharapott? Mi történt?” (Truska)
„Isa lehet, hogy maradandó sérülést szenvedett?” (Andris)
„De Isa mitől vesztette el az eszméletét? Olyan mélyen marta meg Jade? Vagy mi?” (Barbee)
„Csak egy felvetés, mert valaki kérdezte... Isa miután Jade kiharapott egy darabot az oldalából, először a sérülése miatt esett össze, aztán gondolom Carlisle-tól kapott valami nyugtatót vagy fájdalomcsillapítót, azért "ájult ill. aludt" el olyan hirtelen, ugye?” (Melinda)

Nem, nem marad örökre farkas. Csak azért nem tudott átváltozni, mert súlyosan megsérült, és nem volt hozzá elég ereje. Nem változtatom meg a Saga világának szabályait, és ott nem volt szó arról, hogy egy farkas örökre farkas alakban maradhatna úgy, hogy nem képes többé emberré változni.
Jade egyébként Isabella oldalába harapott bele, és ahogy Isa kifordult a fogai szorításából, kiharapott belőle egy jó nagy darabot. Az adrenalin és a vészhelyzet miatt Isa először észre sem vette, hogy súlyosabban megsérült, csak miután már nagyjából biztonságban volt, akkor ájult el, mert időközben nagyon sok vért vesztett.


„És a fiatalokat, ha átváltoztak, beveszik még a falkába?” (Rose)

Valószínűleg igen. Valakinek felügyelni kell őket, mert farkasok, és nem hiszem, hogy vissza akarnának menni Jade-hez ezek után. Ők is megijedtek szerintem a történtektől. Szóval, ha Nate leül velük beszélni, és nagylelkűen felajánlja nekik a falkatagságot, szerintem, örömmel igent mondanak.


„Ne nevess ki, de mikor először olvastam, hogy Isa farkas lett, volt egy álmom.” (Klaudia)

Milyen álom, milyen álom? Kíváncsi vagyok, mondd el, légyszi! :)


„Isabella eljött La Push-ból, akkor elszakadt a falkától. De elvileg, csak annak a gondolatait hallja átváltozva, akivel falkatag (hiszen, Jade-ékét sem hallotta), de ilyenkor Isa egyetlen falkának sem tagja. Hogy hallhatta mégis Jonathant?” (Másik Zsani)
„De ha Isabella kilépett a falkából, akkor hogy tud gondolat-csevegni Jonathannal?” (Betty)
„És tényleg, igazad van, erre nem is gondoltam, hogy Josh esetleg alfaként "beszélt" gondolatban Jade-del, nem pedig a falkájához tartozóként. És akkor el is tud előle titkolni gondolatokat, nem?” (A.Kata)

Az alfák, ha úgy akarják, tudnak egymással beszélni farkasalakban. Viszont, ha megnyitották egymás előtt az elméjüket, akkor ugyanúgy csak iszonyú nehezen és sok koncentrálással tudnak eltitkolni bármit is egymás elől. Szóval, az alfáknak egymás előtt is nyitott könyv az elméjük, ha beszélni akarnak egymással.
Egyébként, Josh nem csatlakozott Jade falkájához. Ő is ugyanolyan falka nélküli alfa, mint amilyen Isabella, és azért tudott Jade-del farkasalakban kommunikálni, amit fentebb leírtam.


„Jade-t negatív szereplőnek írod, vagy csak olyan helyzeteket írsz, amiben így reagál?” (Névtelen)

Én szeretem Jade-et. Látom, hogy mit miért csinál, tudom, hogy mit érez, ezért együtt is érzek vele. Természetesen, nem értek egyet azzal, amiket tesz, mert szerintem, a cél nem szentesíti az eszközt. De én úgy vélem, hogy Jade nem gonosz, csak túl sok rossz érte az életben, amit nem tudott feldolgozni, és ettől, most, hogy a bosszúja küszöbén ácsorog, megzavarodott az elméje.


„És miben hazudott Nate Isának? Hogy minden rendben lesz, vagy hogy így könnyebben gyógyul?” (P. Andi)

Abban hitte Isa, hogy Nate hazudott neki, hogy minden rendben lesz. Isa úgy érezte, hogy a halálán van, és ezért nem hitt Jonathannak. Farkasalakban tényleg könnyebben gyógyulnak a farkasok.


„Vajon Jade-ék hova mentek? Mert ugye az erdőben nem maradhatnak, Josh meg nem hiszem, hogy van olyan erőben, hogy el tudjon menni valami messzi városba...” (Vampireangel)

Joshua szerintem, ahogy magához tért, nagyjából helyre is jött. Max pár pillanatig szédelgett, de az erejéből nem hiszem, hogy veszített volna.
Egyébként, nem tudom. Nem ismerem Forks környékét, mivel még sosem jártam arra (sem máshol külföldön…), de biztosan van valami hely, ahol el tudnak rejtőzni. Ha kell, messzebbre mennek egy kicsit, hogy ne találjanak rájuk.


„Arra lennék kíváncsi, hogy Jade-ék menekülés közben vittek-e el még ellenszert?” (Lilla)

Hát, Szandival azt beszéltük, hogy Jade-ék, mivel farkasalakban menekültek, maximum 1-2 üvegcsényi ellenszert tudtak magukkal vinni a szájukban. Szóval, a hűtőláda ott maradt, de lehet, hogy Jade vitt az ellenszerből.


„Amúgy ezekben az időkben hiányzik a suliból annyit Benji?” (Barbee)

Nem, az a rész majd csak hónapok múlva lesz, és az egy teljesen más történet. :) Semmi köze Jade-ékhez. :)


„Állandó kérdésem, hogy mit tervezel, miután befejezed ezt a ficet, ami valószínűleg, hamarosan bekövetkezik.” (Büdös könyv)

Erre a kérdésre válaszoltam már egy párszor. Nem olvassátok rendesen a kérdezz-felelekeket, ejnye… :)
Szóval, lesz még egy 3. könyv, A jelen boldogsága lesz a címe. Aztán írok egy +1 könyvet, aminek az alapját a fic-trilógiám adja, vagyis, Isa, Nate-ék lesznek benne a szereplők, nem pedig Bella és Jacobék, viszont, az Carlisle szempontjából íródik majd. De remélhetőleg, legalább olyan izgalmas lesz, mint amilyen A múlt árnyai, A jövő reménysége és a még meg nem született A jelen boldogsága volt és lesz. :)


„Juj, de durva... Akkor most ez azt jelenti, hogy Isa alfa lett?” (B.J.)

Igen, Isa most egy falka nélküli alfa. Bármikor visszacsatlakozhat Jonathanék falkájába, de alapíthat saját falkát is, ha akar.
Szandi később kiegészített, hogy szerinte, nem az alfa alapítja a falkát, hanem a farkasok dönthetnek úgy, hogy őt válasszák, és megkért, hogy írjam ezt még bele. :D Szerintem viszont, az alfán múlik, hogy akar-e falkát, de azért beleírtam. :D


„Egyébként, mikor Edward lehajtja a fejét Isabella mellé a párnára, akkor nem büdös a szája?” (Szupcsi)

Ezen jót nevettem, aranyos kérdés volt. :D Nem hiszem, hogy mikor életed szerelme súlyosan megsérül, akkor azzal foglalkoznál, hogy betegségében nem tudott fogat mosni, és büdös a szája. :D Szerintem, Edward örül, hogy Isa egyáltalán él. :)


„Esetleg tudja valaki, hogy melyik fejezetben van benne a P. Andi kedvenc?” (Lukci)

A jövő reménysége 2. fejezetének a végén található. :)


„Isa farkas maradt... gyógyulgat... kíváncsi lennék, mennyi ideig volt eszméletlen?” (Lilla)

Szerintem, pár óráig, max egy napig. Nem hiszem, hogy túl sokáig ne tért volna magához. Persze, a gyógyulási folyamata hosszabb lesz.


„Mi van a Russel-féle partival?” (Aminata)

Hát, az elmaradt. Szegény Russel várta Cullenékat, de nem ment senki. Ők pedig a nagy zűrzavarban nem értesítették.


„Amúgy, mi van akkor, ha farkas alakban harapja meg egy vámpír? Ugyanúgy immunis a méregre gondolom, de lehetnek következményei, nem?” (Csibe)

Szerintem, mindegy, hogy a farkas állati vagy emberi alakban van-e, ha megharapja egy vámpír. Úgy vélem, mindkét esetben működik az immunitás.
Ahogyan, ha egy farkas nem kapja meg az oltást, akkor a méreg rá emberi és állati alakban is halálos. Szóval, a méreg ugyanúgy működik a farkasoknál, bármilyen alakban is vannak.


„Edwardnak vörös maradt a szeme az embervértől?” (Névtelen)

Igen, valószínűleg, egy ideig most vörös lesz a szeme. Kell egy kis idő, míg kitisztul a szervezetéből az emberi vér, és a szeme visszaváltozik mézarany színűvé.


„És akkor Isa újra csatlakozik Jonathanékhoz, vagy marad magányos farkas?” (Névtelen)
„Összeáll még valaha a falka?” (Wywus)

Még nem döntöttem el… Majd meglátom, hogy a történet szempontjából melyik a hasznosabb. :)


„Isa és kicsi Ed most már maradhatnak a Cullenékkal?” (Névtelen)

Maradni maradhatnak. Hogy Isa ott akar-e maradni, azt még nem tudom, mert még nem gondolkoztam ezen. De lehet, hogy maradni fognak.


„Edward hova vitte kicsi Edwardot? Pár száz méterrel arrébb letette az erdő közepén?” (Truska)

Nem, nem tette le csak úgy. Alice, Emmett, Rosalie és Esme is jöttek segítségképpen, de végül csak Alice, Emmett és Rose harcoltak, mert Edward elrohant kicsi Edwarddal, aztán távolabb az erdőben odaadta Esmének, aki hazavitte a kicsit. Ezért tudott Edward visszamenni harcolni.


„A kicsi nem volt megrémülve, mikor elkezdtek harcolni? Elég nagy már. Azért egy 9-10 hónapos gyerek (azt hiszem, ennyit mondtál) már elég figyelmes. És Isabella rendesen ugatott meg vonyított, Edward meg egy fát is kicsavart...” (Truska)

De igen, néhányszor leírtam a fejezetben, hogy sírt, és az egyik emberkölyök próbálta megnyugtatni. A harc közben nem tudom… Lehet, hogy a zaj miatt sírt, de nem hiszem, hogy félt volna Isabellától vagy Edwardtól, akkor sem, ha zajosak voltak. :)


„Josh ugye Jade UTÁN ment, miután magához tért... Nem lehet, hogy azért, hogy kicsit megtépje az aljasságáért? Elvégre ő most önálló alfa, nem várhat a nem létező falkájára, szerintem, magánakcióba kezdett.” (Andris)

Tetszik, hogy másképp gondolkodsz, mint a többiek. :) Ezért örülök, hogy van egy férfi olvasóm is, mert teljesen más szemszögből nézed a dolgokat. :) Azt nem mondhatom meg, hogy Josh miért ment Jade után. Lehet, hogy még mindig hisz benne, lehet, hogy csak túl szerelmes, de akár a te ötleted is lehetséges lenne. Szóval, klassz, hogy másképp forognak a kerekek a fejedben, ez nagyon tetszik. :)


„Ed főleg azért támadta Isát, hogy átváltozzon, és akkor hallja a gondolatait, és azért nem tért át mondjuk Jade támadására, mert féltette kicsi Edet, hogy ha mást is támad Isabellán kívül, akkor valakinek baja esik?” (Kisildikó)

Igen, Edward félt attól, hogy amíg kicsi Edward a helyszínen van, addig baja eshet, ha ő akcióba lép, és rátámad Jade-re vagy valamelyik farkasára. És azért találta ki ezt a cselt, és támadta látszólag Isát, hogy egyfelől valahogy jelet adhasson neki arról, hogy van valami terve, másfelől, változzon át farkassá, hogy kommunikálni tudjon vele úgymond félig-meddig…


„De először lehet, hogy nem volt kicsit magánál, és ezért vicsorgott rá Isára… Azt lehet, hogy nem játszotta meg… De ezt csak Spirit tudná megmondani.” (Névtelen)

Megmondom. :D Úgy gondolom, hogy mielőtt megitta volna a vért, tartott tőle, hogy nem lesz elég önuralma. Edward mindig lebecsülte a saját akaraterejét, és mindig félt önmagától. Ezért is mondta azt Isabellának, hogy ha szükséges, állítsa meg őt. Ezzel úgymond Edward felmentette a lelkiismeret-furdalás alól Isát, ha esetleg rá kell támadnia, hogy megvédje a kicsit, vagy rosszabb esetben, el kell pusztítania őt.
Aztán mikor Edward megitta a vért, két verziót is el tudunk képzelni Szandival. Az egyik, hogy Edward pár másodpercig inogott csak annak a bizonyos szakadéknak a peremén. Mikor lehajtotta a fejét, és meg-megremegett, ez volt az a bizonyos döntő pont, aztán mikor felnézett Isára, már teljesen önmaga volt. A másik, hogy mikor felnézett Isa szólítására, akkor még a vámpír énje volt az erősebb, de Isa pillantása, plusz Jade gúnyos hangja, hogy ő megmondta, hogy minden vámpír szörnyeteg, rádöbbentette, hogy mit is tesz, és mikor újra lehajtja a fejét, és felnyög, onnantól ura önmagának, és az már csak a színjáték része. Az első a romantikusabb verzió, a második a realisztikusabb. Mindenki kiválaszthatja, melyik tetszik neki jobban. :D


„Lenne egy kérdésem: nem tud valaki valakit aki Alice/Edward párosítású ficen dolgozik. Az eredeti könyvekben ők voltak a kedvenceim, és mindig azt vártam, hogy valami legyen köztük. Bellát mindig is unalmasnak találtam Ed mellett. Spirit, te nem tervezel hasonló párosítású történetet?” (Teddy)

Sajnálom, de én csak olyan Twilight ficeket írok, amiket az eredeti könyvek alapján el tudok képzelni. Vagyis tartom magam az eredeti könyvekben lévő karakterek személyiségéhez. Márpedig Edward és Alice, ha hűek maradunk a karaktereikhez, soha az életben nem jönnének össze. Egyfelől, ott van nekik a saját párjuk, de ha ne adj isten, a párjuk meghalna, és ők kénytelenek lennének sok-sok szenvedés után új életet kezdeni valaki más mellett, akkor sem egymás mellett találnák meg a boldogságot. Ők testvérként szeretik egymást. Szóval, az ilyen párosításba nem tudnám beleélni magam, így megírni sem tudnám. Ez bizarrabb számomra, mintha Edward egy farkas alakba szorult Isabellával élne együtt. :D


„Homályosra sikeredet az a rész ahol leírtad, hogy Isa és Jade egymásnak esnek. Ez nekem tűnt csak így, vagy másnak is?” (Teddy)

Nem tudom, hogy másnak hogy tűnt, de egy harc a harcoló fél szemszögéből szerintem, homályos. Egyfelől az adrenalin miatt az ember nem gondolkozik túl sokat, csak cselekszik ösztönösen, másfelől Isabella megsérült, és kicsit homályos neki emiatt az egész történés a harc alatt. És mivel az ő szemszögéből írom a történetet, ezért úgy kell átadnom, ahogyan ő láthatta és átélhette. :)


„A másik… lopás… Jade ezzel csak a „tekintélyét” akarta növelni, és azt a látszatot kelteni, hogy törődik a falkájával? Vagy csak ki akarta előbb máson is próbálni, hogy mikor ő kerül a sorba, biztos legyen abban, hogy nem halhat meg?” (Dark Kriszta)

Szerintem, egyik sem. Legalább is, nem ezek voltak az elsődleges céljai. Egyszerűen csak előnyt akart szerezni a vámpírokkal szemben. Persze, emellett tekintélynövelésnek is jó volt az ellenszer ellopása, és próbának is, de a lényeg számára az volt, hogy még erősebbek legyenek egy vámpírok elleni küzdelemben.


„Jah, és szerintem Jade igazságtalanul vádolja Cullenékat Maria rejtegetésének ügyében... De azért kíváncsi lennék, mi vitte rá arra, hogy engedje el Carlisle nyakát...” (Lina)

Az, hogy hallották Edwardot érkezni, és úgy döntött, hogy Carlisle-t későbbre halasztja.


„Amúgy Jade bánthatja Edwardot? Ugye nem, hiszen Bella bevésődése, vagy az nem számít?” (Fruzsó)

Én úgy gondolom, hogy csak a falkán belül tilos egymás bevésődését bántani. Egy falkán kívüli farkasra nem hiszem, hogy vonatkozna ez a szabály. Ahogyan a falkatagokra vonatkozik csak a Cullenékkal kötött egyezség is.


„És azt sem értem, hogy miért nem próbálták megakadályozni Nate-ék, hogy Josh elmenjen onnan... Vagy miért nem ment utána senki?” (Barbee)

Gondolom, hatalmas vita volt, és úgy gondolták, hogy nem jó azonnal Joshua után menni. Valamint, valószínűleg sokkolta és kiborította őket a gondolat, hogy Josh kilépett a falkából.


„Korábban meg voltam róla győződve, hogy Josh áruló, és tőle tudja Jade, hogy Cullenék és Isa elmennek, de mint kiderült, ez nem így van. Viszont akkor ki lehet az áruló?” (Vicky)
„Jade honnan tudhatta meg, hogy elutaznak Cullenék? Amikor Josh közli vele, ezt mondja: "Már megkaptam ezt az információt, ezért időzítettük mostanra a tervünket.". Úgy tűnik, van még beépített emberük a faluban, mint pl. az egyik még át nem változott srác öccse, aki az ellenanyagot elhozta...” (A.Kata)

Cavan, az indiánkölyök, aki ellopta a szérumot. Ő volt az, aki tájékoztatta a testvérét, és ezáltal Jade-et arról, hogy mi folyik La Push-ban. Látta, hogy Carlisle és Isabella megérkeztek, és hogy Isabella nagyban búcsúzkodik, és ezt továbbadta telefonon.


„Mariát meg nem tudom elmondani, hogy képzelem, de nagyon meglepődtem, amikor megláttam a képet... Ezt te választottad, vagy az Eclipse-ben azt a részt is forgatják, amikor Jasper meséli a történetét, és ott ő játssza Mariát?” (Kisildikó)

Én választottam, és nem ő fogja játszani az Eclipsében Mariát (bár lesz a visszaemlékezős jelenet, csak más színésznővel). A nő egyébként, aki a képen van, a Futótűz című sorozatban játssza Dani Davist.
Azért őt választottam Mariának, mert a leírás alapján, alacsony, fiatal, mexikói származású lány. Viszont, a kora ellenére elég csábítónak kell lennie, ha elcsavarta Jasper fejét. :)


„Amin viszont most elgondolkodtam én is, hogy Edward miért nem szaladt oda Isához, vagy csinált valamit vagy cselezte ki Jade-et. Nem tiltotta meg, hogy odamenjen, ha jól emlékszem, de legalább, akkor odaszaladhatott volna, amikor már volt rá lehetősége.” (Charlotte90)

Mert igaz, hogy zűrzavar volt, és talán, kihasználhatta volna a lehetőséget, de az kockázatos lett volna. Tudta, hogy a fiatal farkasok fejében milyen kusza gondolatok járnak, hogy össze vannak zavarodva, félnek, idegesek, és ez kockázatot jelent. Egy ideges, rettegő ember tehet olyan dolgot, amit józanul nem tenne. Ergo, baja eshetett volna kicsi Edwardnak vagy Isának.


„Egy valamit nem értek, ha Edward nem tudta megtalálni őket a szag alapján, akkor ez hogy ment Joshuának?” (Névtelen)
„Most elkezdtem azon gondolkodni, hogy ha Edward nem tudta őket szag alapján megtalálni, akkor Joshua hogyan.” (Ainahilien)

Úgy, hogy Joshua korábban járt már arra felé Jade-del. Mielőtt Jade lebukott volna, sok időt töltöttek együtt, és valószínűleg, Josh érezte a környéken a szagokat, és azonnal tudta, hogy ott lesznek, ahol korábban már jártak együtt. Míg Edward ugye, nem tudhatta, hogy mi Jade megszokott helye.


„Itt Jade puszta kézzel nekiesett Carlisle-nak? Csak mert emberi alakban nehéz elképzelni, hogy ártani tudna egy vámpírnak - jó, persze, gondolom Carlisle nem tiltakozott túlságosan, de akkor is, valahogy fura nekem, hogy nem változott át Jade, amikor rátámadt.” (A.Kata)

A farkasok emberi alakban is erősek. Nem annyira, mint farkasként, de sokkal-sokkal erősebbek, mint egy átlagos ember. Carlisle pedig nem védekezett egyáltalán, mert ha megteszi, veszélybe sodorhatja kicsi Edwardot és Isát. Szóval, Jade, akár emberi alakban is elég erős lehetett, hogy Carlisle-t a sziklákhoz vágja.
És azért nem változott át farkassá, mert bár elborult az agya, ő már elég jól tudja iránytani a farkassá változását.


„Igazából, én nem igazán értettem Josh reakcióját, hogy miért is Isabella miatt hagyta ott a falkát, mivel oké, hogy Ő titkolt eddig valamit, de azért ez nem teljes mértékben az Ő hibája, így nem igazán látom át, hogy Josh miért is kente rá az egészet.” (Alinka)

Mert, ha nincs Isa, akkor Nate-nek nincs ilyen erős oka eltitkolni azt, amit tud, és valószínűleg, már az elején elmondja a falkájának. Ezért vádolta Joshua Isabellát. Mert végül is, ő az oka, hogy védeni kellett Jaspert és a Cullen családot, és Nate-nek titkolnia kellett, hogy mi is történt Jade vőlegényével pontosan.


„Amúgy, az jutott eszembe, hogy Russelnek pontosan milyen képessége is van? Hogy csak az utolsó néhány percet tudja formatálni, vagy ha egy bizonyos dologra koncentrál, akkor azt is törölni tudja az emlékeken belül?” (Alinka)

Szerintem, csak olyan emlékeket tud törölni, aminek a részese volt, mivel nem lát bele az emberek fejébe, és nem tudja, hogy milyen emlékeik vannak, amik törölhetőek. És szerintem, maximum napokat tud kitörölni.


„Amit nem értek, hogy Jade-nek miért új a Maria jelenléte? Azt hittem őt követve jött Forksba és miatta szervez falkát! Vagy ez nem a bosszúról szól?” (Lagabri)

Nem a jelenléte új, hanem az, hogy Cullenék bújtatják. Maria után jött erre, de aztán elvesztette a pontos nyomát. Találkozott a la push-i „rokonokkal”, látta, hogy milyen tarthatatlan a helyzet Nate falkájában, és milyen szörnyűséges, hogy a farkasok a vámpírokat védik, és úgy döntött, hogy majd ő rendet tesz. Egyfelől, ezért szervezi a falkát, hogy végre a helyes elvek alapján működjön, és vámpírokat pusztíthasson velük. Másfelől azért, mert ha kész a falkája, ismét Maria után akar eredni, hogy megölje.


„Maria honnan tudja, hogy mikor milyen számot kell hívnia, ha a "biztosítása" mindig telefont cserél? Vagy ő telefonál először, hogy Maria el tudja érni?” (Csibe)

Maria felhívja a kapcsolatát, közli vele, hogy még jól van, ekkor a kapcsolat megmondja az új számát, amin legközelebb hívhatja. Viszont, azt a telefont addig nem kapcsolja be, amíg Maria hívása nem várható újra. Ugyanis elvileg, egy telefon csak akkor mérhető be, ha be van kapcsolva. Szóval, egy telefont mindig csak egyszer használ, utána eldobja, és egy új telefonon tudja Maria elérni, aminek a számát megadja mindig az előző beszélgetésnél.