.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. november 10., kedd

Felolvasó est

Nemrég írtam nektek, hogy megjelent az egyik novellám a Páholy című művészeti folyóiratban (akik kértek belőle példányt, azoknak a hétvégén írok majd mailt...). Szóval, ennek a folyóiratnak a szervezésében lesz egy felolvasó est, ahol a novellám is elhangzik majd.

Az időpont: 2009. november 11. (azaz holnap) 19 óra
A helyszín: Pécs, Szántó Kovács Kollégium, JESZ színpada

A belépés ingyenes, valamint, én is ott leszek, szóval, akit érdekel és szeretne találkozni velem, azt örömmel várom. :)

9 megjegyzés:

  1. ohh Spirit Gratula !
    Úgy elmennék de sajnos a szegedi egyetemen vannak más kötelező hallgatnivalóim, viszont akkor várom hétvégén a mailedet az újsággal kapcsolatban.
    Puszi charlotte90

    VálaszTörlés
  2. Én is szeretettel gratulálok!
    De sajna én sem tudok most Egerből elmenni:(
    Pont holnap 7től lesz fellépésünk itt:):):) énekelni fogok:) szóval lélekben ott leszek ésmost küldök egy virtuális ölelést:):):)
    puszi!
    Andi

    VálaszTörlés
  3. húú én eddig nem kommenteltem de most muszáj :P nagyon jó rész volt. végre akció és újabb rejtély a végén. fantasztikusan írsz. így tovább :)
    xoxo nóra

    VálaszTörlés
  4. Sajna én sem tudok menni. :( De még lehet kérni abból a novellából? Akkor kérnék...

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok :D! Szívesen elmentem volna, de hát a távolság most nagy úr :(

    VálaszTörlés
  6. Apropó, lehetne még kérni egy példányt? Egész Nyíregyházát bejártam, de nem volt sehol ez a folyóirat:( Remélem még nem késtem le róla!

    VálaszTörlés
  7. Jajj Spirit,ott voltam a felolvasó esteden.De nem tudtam oda menni hozzád,mert unokatesóimmal voltam,és nagyon siettek!De nagyon szívesen megismertelek volna!!Különben ez a rész is nagyon ott volt.Annyira izgultam h majd véresre haraptam a számat!Már nagyon várom a kövi részt!Puszi

    VálaszTörlés
  8. még lehet kérni abból a példányból?? :)

    VálaszTörlés
  9. :) Gratulálok! Tényleg nagyon tehetséges vagy, igazán megérdemled a sikereket.:) ewoO

    VálaszTörlés