A jövő reménysége - 27. fejezet

A hsz határt lecsökkentettem 150-re, ami szerintem, elég reális, mivel már többször is át tudtátok lépni, viszont, most nem sikerült... De egy héten belül így is ígértem új fejezetet, szóval, van friss. :) Az új hsz határt remélem, hogy sikerül megdönteni. :) Egyébként, ez a fejezet megint kicsit hosszabb lett, mint az átlag, és remélem, hogy elég izgire is sikerült, szóval, lesz egy-két dolog, amin elmélkedhettek, és amiről írhattok hsz-t. :)

Holnap kiteszem majd a nyertesek nevét és a kedvenc idézetüket a blogra, ahogyan ígértem. :)


27. TÚSZOK



A TESTVÉREMET SZOROSAN MAGAMHOZ SZORÍTVA mentem arra, amerre a fegyveres fiúk és a farkasok tereltek minket. Kissé irigyelni kezdtem a nagyobbik Edward képességét, mert jó lett volna tudni, hogy mit tervez Jade, és hogy Carlisle mire gondol éppen. Néha felé pislantottam, de azon kívül, hogy a karja védelmezően a vállamon nyugodott, nem adta semmi jelét annak, hogy érzékeli a jelenlétemet – vagy hogy jelezni akarna nekem egy szökési kísérlet miatt.

- Hová megyünk? – kérdeztem jó félórás rohamtempónyi gyaloglás után. Edward nyűgösen tekergőzött az ölelésemben megérezve, hogy valami nem stimmel.

- A főhadiszállásunkra – közölte Jade nemes egyszerűséggel. A hangja vidám volt, mintha piknikre indultunk volna.

- És miért? – tettem fel a legfontosabb kérdést. Fogalmam sem volt, mire jó ez az emberrablás. A vakcina már nem volt nálunk, így Jade nem lophatta el tőlünk, és ha arra vágyott volna, már a La Push felé vezető úton elkaphatott volna minket.

- Bebizonyítom, hogy igazam van – vonta meg a vállát.

- Miben? – vontam össze a szemöldökömet.

- Abban, hogy minden vámpír gyilkos – nézett hátra ránk összeszűkült szemekkel. Felpillantottam Carlisle-ra, de ő csak megszorította enyhén a vállamat, hogy nyugodjak meg. Idegesen haladtam tovább próbálva csendben maradni, de a tehetetlenségtől úgy éreztem sikítani tudnék. Gyűlöltem ezt az érzést.

- Rendben, itt vagyunk. – Álltunk meg végre egy újabb fél óra múlva a hegyek lábánál. – Leülni! – mutatott Jade Carlisle-ra, aki teljesítette az utasítást. Jade elém lépett, és olyan szemekkel mustrálta az öcsémet, ami egyáltalán nem tetszett. – Add ide! – nyújtotta ki felénk a kezét, mire dühösen megrándult a szám.

- Soha! – jelentettem ki határozottan, és hátrébb lépve még erősebben szorítottam magamhoz Edwardot.

- Ha ellenkezel, csak az ő életét kockáztatod. Ha kell erőszakkal is elvesszük tőled, de akkor megsérülhet… - intett fejével az egyik fegyveres fiúnak, aki tett pár lépést felénk figyelmeztetésképpen. Kétségbeesve pörgette végig az agyam az esélyeimet. - Megmondtam, nem akarom, hogy baja essen! – keményedtek meg a női arcvonások, és a kitartott karok nem mozdultak. Kétségbeesve kerestem Carlisle tekintetét, de csak a földet bámulta kitartóan. Reszketve nyomtam egy puszit a testvérem fejére, aztán odaadtam Jade-nek.

- Ha valami baja esik, megöllek! – közöltem hideg hangon. Jade bólintott, hogy felfogta, aztán olyan gyengéden ölelte magához az öcsémet, mintha az előbb nem az életét fenyegette volna.

- Tessék! – vett át az egyik indiánfiútól egy mobiltelefont, aztán felém dobta. Az ujjaim között forgatva értetlenül néztem a készüléket. – Hívd fel a szívszerelmedet! – fintorogtak a vörös ajkak.

- Miért? – vontam össze a szemöldökömet gyanakvóan. Nem értettem, mi ennek az egésznek a lényege…

- Azt akarom, hogy jöjjön ide! Egyedül!

- Nem fogom idehívni! – horkantam fel.

- Isabella, nézz már körül… Nincs más választásod, fogd fel! – Jade olyan hangon beszélt velem, mint egy kisgyerekkel, és ettől ökölbe szorult a kezem, de az bosszantott a leginkább, hogy igaza volt. Akár egyetlen szorosabb ölelésével összeroppanthatta volna az öcsémet, és abba belehaltam volna, ha valami baja esik. Cullenék hatan voltak, és ha Jonathanéknak is szólnak, akkor már tizenegyen. Biztosan kitalálnának valamit, amivel megállíthatják Jade-et…

Reszkető ujjakkal nyomkodtam be Edward számát, aztán a fülemhez emeltem a telefont.

- Edward? – szóltam bele.

- Isabella? Mi történt? – Edward hangja idegesnek tűnt – valószínűleg, nem értette, hogy miért idegen számról hívom, és hogy mit szeretnék, mikor nem sokára úgyis otthon kéne már lennünk.

- Figyelj rám, kérlek! – A hangom halk volt, de tiszta. Igyekeztem nem kimutatni, hogy félek, és büszke voltam magamra, amiért ez nagyjából sikerült. Nem magam miatt aggódtam elsősorban, és ez erőt adott ahhoz, hogy összeszedjem magam. – Jade és a falkája megállították az autónkat az úton. Most velük vagyunk.

- Jól vagytok? – jött az első kérdés még idegesebb hangon. Hallottam, hogy Edward légzése felgyorsult.

- Igen, semmi bajunk. Jade… Jade-nél van az öcsém, azt mondta, hogy hívjalak fel.

- Mit akar? – Edward hangja megkeményedett. Szinte láttam magam előtt, ahogy az aranybarna tekintet elsötétül a dühtől.

- Hogy ide gyere. Egyedül… - felnéztem Jade-re, aki az öcsémet ringatva figyelte a beszélgetésünket. – Edward… - A hangom elcsuklott. Nem tudtam, hogy mondjam meg neki, ne jöjjön. Találjanak ki valami mást. De egyedül semmiképpen ne hősködjön… - Ha valami történne, üzenem mindkét családomnak, hogy szeretem őket – mondtam direkt megnyomva a számomra most fontos szavakat. Reméltem, hogy megérti, mit szeretnék mondani – hogy rám nem csak ők vigyáznak, számíthatnak hátvédként a volt falkámra is. Biztos voltam benne, hogy Jonathan segíteni fog nekik, ha rólam és a testvéremről van szó.

- Add a kagylót! – intett Jade.

- Szeretlek Edward! – mondtam még gyorsan, mielőtt kivette a kezemből a mobilt.

- Egyedül gyere a hegyek déli lábához! Semmi trükk, és akkor nem esik baja senkinek sem – utasította Edwardot, aztán megfeszült az arca – Edward cseppet sem finom szavakkal közölte vele, hogy mi vár rá, ha egy hajunk szála is meggörbül. Büszkén húztam ki magam. Jade szó nélkül kinyomta a hívást, aztán visszaadta a mobilt a fiúnak.

Összerezzentem, mikor lépések zaja ütötte meg a fülemet. Jade várakozóan fordult arra, amerről a zaj jött, aztán mintha meglepett arcot vágott volna. Ahogy a szél megfordult, és felém hozta az ismerős illatot, hirtelen megkönnyebbültem. Talán, mégis lesz esélyünk a szökésre. Alig fél perc kellett csak, hogy a bokrok szétnyíljanak, és előlépjen közülük egy magas férfialak.

- Joshua… - Jade előrébb lépett felé, miközben az intésére a puskacsövek megint leereszkedtek, és a farkasok morgása is elhalkult. – Mit keresel itt? – A fekete szemek feldúltan fürkészték a jelenlévők arcát.

- Valami hasonlót akartam én is kérdezni… Ők mit keresnek itt? – intett a fejével Joshua felém és Carlisle felé zaklatottan.

- Ez is a tervem része… - tett még pár lépést Jade. – De… Te most nem maradhatsz itt. Menj vissza a falkádhoz! – Furcsamód tényleg úgy tűnt, mintha aggódna Josh miatt. Nem értettem, miért küldené vissza La Push-ba, de örültem neki. Így Nate-ék megtudják, hogy mi történt, és idejönnek kiszabadítani.

- Nincs többé falkám! – A dühösen csattanó hangtól összerezzentem.

- Tessék? – Jade és én egyszerre nyögtük ki a döbbent kérdést.

- Azt mondtam, hogy nincs többé falkám – remegett meg Joshua egész testében, miközben a szavakat úgy szűrte át összeszorított fogai között.

- De hát, miért... Miért hagytad ott őket pont most? Ha miattam, akkor… - Jade feldúltan rázogatta Edwardot, aztán az egyik indiánfiú kezébe nyomta, aki esetlenül próbálta megtartani.

- Nem miattad – rázta meg a fejét Joshua, és közelebb lépett. – Miatta – fúrta a tekintetét az enyémbe, én pedig hirtelen megértettem mindent.

- Joshua, én hadd magyarázzam el… - kezdtem volna, de dühös hangon közbevágott.

- Ezen nincs mit magyarázni! – A pillantása szinte égetett, ezért lehajtottam a fejemet. Tudtam, hogy az ő szemszögéből nézve micsoda bűnt követtem el, és hogy ebben az esetben, tökéletesen igaza van, de ott volt a saját nézőpontom is, ami miatt nem cselekedhettem másként. – Ha az én szüleim gyilkosát rejtegetnék, akkor is hallgattál volna? – Felszisszentem, ahogy az erős kezek satuként fogták körbe az államat, és kényszerítettek, hogy felnézzek. – Gyerünk, halljam! Azt is eltitkoltad volna?

- Igen, de… - A szemeim megteltek könnyekkel. Nem a testi fájdalom miatt, az elhanyagolható volt. Azért, mert bármelyik oldalra is álltam, így is, úgy is áruló voltam. Esélyem sem lehetett tisztán kijönni a két tűz közül.

- Miről beszélsz? – Jade szakította félbe a lelki kínzásomat. Joshua elengedett, aztán felé fordult.

- Kérlek, Josh! – ragadtam meg a karját. Rettegtem attól, mi történik, ha elmondja, amit tud. Hideg tekintettel feszítette le magáról az ujjaimat.

- Cullenék ma el akartak utazni – mondta Jade-nek, miközben én kétségbeesve túrtam a hajamba. Nem értettem Carlisle hogyan tud ilyen nyugodt maradni, miközben én remegtem a feszültségtől.

- Igen, tudom – bólintott Jade. – Már megkaptam ezt az információt, ezért időzítettük mostanra a tervünket.

- És azt is tudod, miért akartak elmenni? – feszült meg Joshua teste. Tudtam, hogy hiábavaló lenne a könyörgés, ezért csak a szemhéjamat szorosan lehunyva vártam a világvégét jelentő mondatokat. – Jonathan összehívott minket Isabella könnyes búcsúja után, és közölte velünk hogy jó ideje tud valamiről, amit el kell mondania.

- Mit mondott? – Jade hangja izgatottnak hangzott.

- Cullenék bújtatnak egy nomád vámpírt maguknál. Mariának hívják. Ő a vőlegényed gyilkosa. – Hirtelen a világ ezernyi üvegszilánkra zuhant szét. A fülemben a vér hangosan dobolt valami törzsi temetési zenét, amire a szívem veszett iramban táncolt. Csak a hangos robajlásra tértem magamhoz kissé. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon a világ, aztán felnyögtem, mikor megpillantottam Carlisle-t a hatalmas, letört kődarabok mellett a földön feküdni. Fél pillanat alatt felpattant, de Jade előtte termett, és a torkánál fogva a szürke, egyenetlen sziklafalhoz szegezte.

- Ereszd el! – Előre vetettem magam, de még mielőtt elérhettem volna Jade-et, az egyik farkas vicsorogva állta az utamat – fogai éles pengeként csattogtak felém. Újabb kövek hasadtak le a földre zuhanva, ahogy Carlisle feje nekivágódott a sziklának. Aztán hirtelen a farkasok izgatottan csaholni kezdtek, Jade kezei pedig ernyedten ereszkedtek le.

- Tudtam, hogy nem lehet bízni bennetek, de ezért még megfizettek! – sziszegte Carlisle arcába, aztán a farkasok mellé sietett. – Most menj innen! – szólt Joshuának. – Nem kell, hogy belekeveredj… - lágyult el a tekintete. Még mindig reszketve botladoztam el Carlisle-hoz, és aggódva fogtam meg a kezét.

- Semmi baj – suttogta oda nekem megszorítva az ujjaimat.

- Ez az én harcom is! – hallottam meg Joshua hangját. A gyomrom összerándult attól, ahogy hirtelen megrázkódott, és a következő pillanatban már fekete farkasként állt be a többiek közé. Úgy éreztem, mintha pofon vágtak volna, és bele sem akartam gondolni, hogy Jonathan miken mehet most keresztül. Annyira biztos volt abban, hogy Joshua sosem hagyná el őket. Megdörzsöltem az öklömmel a szememet, mert nem adhattam meg azt az örömet Jade-éknek, hogy elbőgöm magam előttük.

A levegőbe szimatoltam, és tudtam, hogy Edward már nagyon közel jár. Annyira tehetetlennek éreztem magam, és csak arra tudtam gondolni, hogy ha bármelyik Edwardomnak baja esik, azt nem fogom tudni elviselni.

- Erre vagyunk! – kiáltott Jade a fák közé segítségképpen. Túl sok illatot hagyhattak szanaszét a környéken az elmúlt napokban, így Edwardnak nehezebb dolga lett volna, ha csak ez alapján próbál betájolni minket.

Alig egy másodperc múlva jelent meg az egyik fa mellett. Az arcvonásai kemények voltak, mintha tényleg márványból faragták volna őket. Azonnal felénk pillantott, és mikor látta, hogy jól vagyunk, egy kicsit megkönnyebbült.

- Helyes, látom, tényleg egyedül jöttél – mosolyodott el Jade.

- Itt vagyok – tárta szét a kezét Edward megadóan, miután felmérte a helyzetet.

- Tudod, hogy mit akarok tőled… - vonta fel a szemöldökét Jade. Edward arcán egy pillanatra mintha undor futott volna át, aztán leült a fa alá, ami mellett eddig álldogált. – Ti is, leülni! – fordult felénk. Ahogy teljesítettük az utasítását, egy mozdulattal a földre csúsztatta a ruháját, aztán megremegett, és felvéve állati alakját félrevonult Joshuával megbeszélni valamit.

Éreztem, hogy a szívem erősebben kezd dobogni, de valahogy meg is nyugtatott a tudat, hogy Edward jelen van. Mindennél jobban oda akartam menni hozzá, de nem keverhettem bajba, így csak a tekintetünk kapcsolódott össze. Ha csak pár szót válthattam volna vele, megtudhattam volna, hogy mit eszeltek ki a megmentésünkre – reméltem, hogy valójában nem egyedül jött -, és hogy mit szándékozik tenni Jade, de ez jelen pillanatban lehetetlen volt. Joshua morgó-vakkantó hangjára egy másodpercig elfordítottam a tekintetemet – úgy tűnt, mintha valami miatt veszekedne Jade-del -, aztán ismét Edwardot figyeltem.

Az ujjaim idegesen kaparászták a földet magam mellett, miközben eldöntöttem magamban, hogy amint szabad leszek, veszek egy órát magamnak. Borzasztóan irritáló volt, hogy nem tudtam, mióta is várunk pontosan. Sosem voltam jó a napállásból való idő-megállapításban, de ez a módszer a felhőknek köszönhetően nem is működött volna Forks környékén.

Épp azt figyeltem, ahogy a magasabb indiánfiú rázogatni kezdi a testvéremet, hátha attól elalszik, mikor halk reccsenéseket hozott magával a szél. Mindannyian idegesen néztünk fel. Edward arca megfeszült, és én tudtam, hogy valami rossz dolog közeleg, de arra semmiképpen sem számítottam, ami történt. La Push-ból ismerős volt a fiú, aki érkezett – úgy emlékeztem, hogy az egyik fegyveres leendő farkasnak az öccse -, a kezében pedig azt a kék hűtőládát cipelte, amit reggel vittünk el Nate-nek. Kérdőn pillantottam Carlisle felé, aki bólintott, megerősítve a feltételezésemet.

- Ügyes fiú vagy! – vette át a ládát Jade izgatottan, miután visszaváltozott emberré, és a tátott fiúszájat figyelmen kívül hagyva visszavette a ruháját. Felpattintotta a fedelét, megcsodálta a benne lévő apró üvegcséket, aztán inkább a jegyzetekre fordította a figyelmét, amit a fiú szintén magával hozott. Joshua gyors köröket írt le körülötte, mintha idegesítette volna, hogy nem tud elmondani valamit.

- Minden rendben ment? – vetette csak úgy oda a kérdést Jade fel sem nézve Carlisle papírjaiból.

- Észre sem vettek… El voltak foglalva azzal, hogy vitatkoztak – vonta meg a vállát a fiú, aztán mikor látta, hogy már nem foglalkoznak vele tovább, elsomfordált a testvére mellé. Jó pár perc azzal telt, hogy Jade csendesen átfutotta Carlisle tökéletes betűkkel írt sorait. – Rendben – bólintott végül. – Ouray gyere ide! – A szürke farkas azonnal megindult felé a parancsra. – Változz át! – parancsolta. A szégyenérzet miatt azonnal lesütöttem a szememet, de aztán a történések iránti kíváncsiságtól pirulva néztem fel. Igyekeztem Ouray arcára koncentrálni, ami éppolyan szederjes volt, mint az enyém lehetett. – Te leszel az első… - emelt ki egy kis üveget a hűtőládából, aztán megrázva azt a fény felé fordította. Vörös volt, mintha csak egyszerű vér lett volna benne.

- Ezt nem teheti! – Carlisle olyan hirtelen pattant fel mellőlem, hogy összerezzentem. Edward is azonnal talpra ugrott, a farkasok pedig mind morogva vették fel a támadóállást. – Átalakult farkasokon bizonytalan a hatása. Akár meg is ölheti! – Carlisle kezei ökölbe szorultak. Még sosem láttam ilyennek. Tudtam, hogy nagyon fontos neki minden emberélet, és az, hogy az ő lelkén száradjon közvetve egy fiatal fiú halála, valószínűleg, nem volt túl kellemes gondolat a számára.

- Meg… megölhet? – Ouray bizonytalanul pislogott hol Carlisle-ra, hol az alfájára.

- Semmi bajod nem lesz tőle. Csak azért mondja, hogy ne adjam be, és ne legyél erősebb. Így nagyobb az esélyük a szökésre – magyarázta teljesen nyugodtan Jade. A fekete farkas mellette lökdösni kezdte az oldalát az orrával, de ő nem vett róla tudomást. Joshua arrébb futott pár méterrel, aztán visszaváltozott emberré.

- Jade, ezt nem teheted!

- Ne kezdd te is! – csattant fel a megszólított. – Gyere! – ragadta karon Josh-t, aztán távolabb lépve hadarni kezdett neki halk hangon. Örültem, hogy azért Joshua próbál józanul gondolkozni az érzései ellenére is – nem mintha sokat számított volna a szava, és bármit tehetett volna Jade akarata ellen. – Ha nem tetszik, menj vissza a falkádhoz! – kaptam fel a fejem Jade utolsó mondatára. Joshua a keze után nyúlt, ahogy hátat akart fordítani neki. Egyszerre öntött el a düh és a sajnálat – dühös voltam Joshuára, amiért hagyta ennyire elcsavarni a fejét, de sajnáltam is, mert tudtam, hogy mennyire szenvedhet az érzései miatt.

- Nem akarok visszamenni. Veled akarok lenni… - Josh hangja kétségbeesett volt.

- Akkor bízz bennem egy kicsit! - A kék tekintet összekapcsolódott a fekete szemekkel. – Én nem foglak elárulni úgy, ahogyan Jonathan tette. Ígérem! – A gyomrom forogni kezdett az undortól. Alig vártam, hogy végre esélyem legyen harcolni Jade-del. Akkor visszaadnék neki minden fájdalmat, amit Josh-nak okozott és még valószínűleg, okozni fog.

- Rendben, rendben, bízom benned! – bólintott Joshua. Jade közelebb lépett hozzá, és egy csókot nyomott a szájára. Ouray arca megrándult, én pedig hirtelen rádöbbentem, hogy mi Jade gyenge pontja. Majdnem kacagni kezdtem a felismeréstől, de sikerült időben elfojtanom az érzelmi kitörést, mikor rájöttem, hogy Edward összeráncolt homlokkal néz felém, és valószínűleg, épp azon gondolkozik, hogy miért mosolygok ilyen vidáman. Nem akartam, hogy másnak is feltűnjön, hogy forralok valamit. Csak aprót ráztam a fejemen, amit csak Edward vett észre, aztán ismét az elől folyó események felé fordítottam a figyelmemet.

Jade elővett a láda tetején lévő kis fakkból egy injekciós tűt és egy fecskendőt, aztán felszívta az üvegcsében lévő folyadékot. Az egyik farkas az intésére Carlisle elé lépett, hogy megakadályozza, ha készülne valamire. Carlisle elkínzott arccal nézte az öcsémet – valószínűleg, csak az tartotta vissza, hogy az ő élete fontosabb volt a számára érthető okokból, mint egy idegené. Kinyúltam magam mellé, és hálásan megszorítottam az ujjait.

- Rendben van, csak egy apró kis szúrást fogsz érezni, mint a vérvételnél – mosolygott Jade Ouray-re. Láttam, hogy a tinédzserfiúsan hosszú, de férfiasan izmos kar megremeg, ahogy előrenyúl. – Nem, nem – nyomta vissza Jade a karját a törzse mellé. – Az egyik nyaki verőérbe adom, hogy gyorsabban felszívódjon – magyarázta. – Így lesz a legjobb – bizonygatta. Ouray arcát elnézve most láttam elérkezettnek az időt ahhoz, hogy közbeszóljak.

- Tényleg hagyod, hogy az életedet kockáztassa, csak azért, mert tetszik neked? – Ouray felkapta a fejét, és önkéntelenül hátrébb lépett, ahogy a tű közelíteni kezdett felé. Jade dühösen fordult felém, miközben Josh megtorpant az eddigi ideges fel-alá járkálásban. – Mit gondolsz, miért nem magán próbálja ki először? Mert nem jelentesz neki semmit. Carlisle igazat mond, nem tudhatjuk, mi lesz a hatása egy kifejlett farkason. Belehalhatsz.

- Ne foglalkozz vele – simított végig Jade Ouray arcán ismét magára vonva a figyelmet. Joshua kezei ökölbe szorultak.

- Miért nem magadon próbálod ki először? – néztek fel ártatlanul a barna szemek Jade-re.

- Mert én vagyok a falkavezéretek, valamint az egyetlen olyan kórházi tapasztalattal rendelkező ember, akiben megbízhattok – pislantott lenézően Carlisle felé. – Szükség van arra, hogy felügyeljem az egészet. Nem fogsz belehalni, de lehet, hogy szükséged lesz ápolásra. Esetleg belázasodhatsz, vagy elveszítheted az eszméletedet. Nem hazudok neked, történhet ilyesmi. De meghalni nem fogsz – biztosította róla immár sokadjára, aztán a jegyzetek felé nyúlt, és Ouray orra alá dugta az egyik oldalt. – Nézd meg, száz százalékos a hatékonysága. Egy tesztnél sem voltak gondok.

- De azokat csak még át nem változott farkasok vérén teszteltem – szólt közbe Carlisle ismét. Jade türelmetlenül emelte fel a fecskendőt, aztán kispriccelt rajta egy kis folyadékot, kiszorítva a felesleges levegőt.

- Rendben, azt akarod, hogy magamnak adjam be először? – emelte a nyakához a tűt.

- Megőrültél? – Joshua aggodalmasan csillogó tekintettel lépett Jade mellé.

- Azt mondtad, bízol bennem!

- Igen, de… - tiltakozott.

- Semmi de. Nem lesz bajom – jelentette ki Jade magabiztosan. Visszafojtott lélegzettel vártam, mi fog történni, azt remélve, hogy tényleg beadja magának a szert. Ha nem is lesz tőle baja, csak olyan hatással lesz rá, mint énrám, mikor Edward foga megkarcolt, már akkor esélyünk lesz a szökésre. – Figyeljetek a foglyokra, ha elájulnék – adta ki az utasítást Jade, de még mielőtt a tű átszúrhatta volna a bőrét, Ouray hatalmas lapátkeze lefogta a karját.

- Ne! Igazad van. Szükségünk van arra, hogy te felügyelj mindent – döntötte oldalra a fejét, én pedig hitetlenkedve horkantottam fel. Jade egy elégedett mosolyt lövellt felém, és tudtam, hogy ő mindvégig erre számított. Esze ágában sem volt beadni magának az oltást. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy a férfiak hogy lehetnek ennyire ostobák és hiszékenyek. Miért nem látnak át végre rajta…

- Ez megőrült… - motyogtam magam elé, miközben teljes erővel szorítottam Carlisle kezét. Tudtam, hogy Ouray az ellenséges oldalon áll, ahogyan azt is, hogy csak magának köszönheti, ha valami baja lesz, mégsem akartam, hogy baja essen. Csak egy fiatal, naiv fiú volt, aki ha másképp alakulnak a dolgok, a testvéreim közé tartozhatott volna, mint Benjamin, Daniel, Aidan, Jonathan és még Joshua is. Oldalra fordultam, és a fejemet belefúrtam Carlisle pulóverébe. Nem akartam látni, ha rosszul sül el az egész. Éreztem a simogató ölelést a hátamon, és örültem, hogy a kötött anyag felszívja a szemeimből előtörő könnyeket eltűntetve gyengeségem bizonyítékát.

- Ne, Joshua! – A riadt kiáltásra, ami Jade torkából tört elő, felkaptam a fejemet. Összezavarodva néztem Jade kezére, ami üres volt. A pillantásom a fecskendőt kereste, és mikor észrevettem a földön teljesen üresen, megdöbbenve pillantottam fel Joshuára. A nyakán apró vérző pont jelezte az injekció helyét.

- Nem hagyhattam, hogy baja essen… Még gyerek… - motyogta Josh. – Azt hiszem, minden rend… - kezdte volna, aztán elakadt a lélegzete.

- Joshua… - suttogtam magam elé. A fekete szemek hirtelen felakadtak, és a hatalmas férfitest hangosan puffanva zuhant a földre, hogy ott rángatózva csavarodjon ki.

- Nem, ne! – Jade kétségbeesve vetette magát térdre, hogy lefogja a vonagló végtagokat. A farkasok tehetetlenül vonyítottak, miközben fogalmuk sem volt, hogy most mit is kéne tenniük. Itt volt a nagy lehetőségünk a szökésre, de jelen pillanatban, egyáltalán nem érdekelt. Joshua teste rángott még egy párat, aztán elernyedt. – Joshua – Jade végigsimított a markáns férfiarcon, aztán ráborult Joshua mellkasára – a tüdőmben akadt a lélegzet, mikor rájöttem, hogy az nem emelkedik és süllyed, mint ahogy tennie kéne.

- Carlisle… - néztem fel az aranybarna szemekbe könyörgően.

- Eresszetek oda hozzá! – parancsolt az előtte álló farkasra, aki morogva figyelmeztette, hogy álljon meg.

- Meg akarja menteni, te idióta! – ordítottam lehajolva a farkas képébe. – Takarodj az útjából, különben a te lelkeden fog száradni a halála! – Pár pillanatig csend volt, csak Jade halk szipogása kúszott tompán a fülembe, aztán a farkas arrébboldalazott utat adva Carlisle-nak.