.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. december 31., csütörtök

Pályázat és újabb nyertesek

Először is, a jövő évre ficíró pályázatot írok ki. A pályázat első három helyezete díjként olyasvalamit kap, amit eddig még sosem engedtem meg senkinek sem. :D Vagyis, hogy az írása kikerül a blogomra. Hogy ez miért is nyeremény? :D Egyfelől, mert szeretem a blogomat, és eddig még a barátaim írásait sem tettem ki, csak a saját írásaim voltak olvashatók itt. Másfelől, mert a győztesek elég nagy publicitást kaphatnak ezzel, mivel a blogomon elég nagy a látogatottság, vagyis, ez jó reklám a számukra. :)

A pályázat feltételei, elvárásai, részletei (olvassátok el jól!!!):

1. A pályázatra beadott fic az én ficem világában játszódik. Bárki lehet a főszereplője, Isabella, Cullenék, valamelyik farkas, Russel, vagy akárki, aki feltűnt a ficemben.

2. A pályázatra beadott fic nem csak hogy az én ficem világában játszódik, de hű is hozzá a karakterek tekintetében, vagyis Edward nem jön össze Alice-szel, ahogyan Carlisle sem Isabellával, mert ez az én ficemben nem történhetne meg. :D

3. A pályázatra beadott fic tartja magát Meyer világának alapszabályaihoz, vagyis, a vámpírok nem véreznek, nem alszanak, nem izzadnak stb.

4. A pályázatra beadott fic bármiről szólhat. Lehet egy a ficemben említett jelenet, amit szívesen olvastatok volna részletesebben, lehet egy kis életkép, lehet humoros, lehet szomorú, megható, tanulságos, szerelmes, erotikus, vagy amilyen még az eszetekbe jut.

5. A pályázatra beadott fic műfaja novella legyen. Ha az írás nem felel meg a novella követelményeinek, akkor nem vehet részt a pályázaton. Aki nem tudja pontosan, hogy milyen műfaji jellemzői is vannak egy novellának, az inkább nézzen utána vagy kérdezzen engem, mielőtt írni kezdene. :)

6. A fic terjedelme és kinézete: A ficet wordben kérem, .doc formátumban. 12-es betűmérettel, Times New Roman betűtípussal, szimpla sorközzel. Minimum 4 oldal legyen, maximum 25 oldal.

7. Ha nem jó a helyesírásotok, keressetek egy bétát, mert csak átbétázott pályaművet tudunk elfogadni. Higgyétek el, ha egy írás tele van hibával, lehet bármilyen jó, az olvasó elveszti iránta az érdeklődését. Szóval, bétázott írásokat kérünk.

8. A beküldési határidő: 2010. február 28. éjfél. Persze, folyamatosan küldhetitek, amint elkészültök vele, de ez a végső határidő. :) A spiritbliss24@gmail.com címre kell küldeni a kész pályaműveket.

9. Eredményhirdetés: 2010. március 31-én. A győzteseket Szandi és én választjuk majd ki.

10. Aki részt vesz a pályázaton, az elfogadja, hogy a novelláját csak és kizárólag az én blogomon, az általam működtetett honlapokon, valamint, ha van ilyen, akkor a saját honlapján jelentetheti meg. Mivel a saját szereplőimet adom át nektek, akik olyanok, mintha a gyerekeim lennének, ezért nem szeretném, ha olyan oldalakra is felkerülne egy róluk szóló írás, amelyre valamilyen ok miatt én nem szeretném, hogy felkerüljön. :)


Kíváncsian várom a novellákat, jó írást és sok sikert mindenkinek! :)




Nah, és akkor... Így egy hónapos csúszással megvannak a novemberi nyertesek is, valamint csúszás nélkül a decemberiek. És igen, az ajándékot két ünnep között akartam feladni, csak beteg lettem, úgyhogy egyben megy mindenkinek minden. És azt hiszem, mostantól bevezetem szabályként, hogy negyedévente küldöm az ajándékokat, vagyis három hónap nyertesei kapják meg egyszerre a nyereményeket, és így legalább megspórolom magamnak a lelkiismeret-furdalást, amiért késik az ajándék. :D

Szóval, a nyertesek...

November:

A hónap legszerencsésebbje: Barbee. Őt sorsolással választottuk ki mindazok közül, akik november hónap során írtak nekem hsz-t a fejezetekhez vagy a novellákhoz. :)
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg.

A hónap kérdezője: Szupcsi. Azért ő, mert vicces, mégis életszerű kérdést tett fel, amin Szandi és én jót derültünk. Valamint, mert a kérdését bele tudtam építeni a ficem egyik fejezetébe. :)
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg + a kérdésére kiemelt helyen válaszolok a blogon, és a neve, ha szeretné a fényképe és a kedvenc idézete is kikerül.

A hónap kritikaírója: Andris. Azért, mert mikor Joshua a hegyekben történtek után Jade után megy, ő volt az egyetlen, aki más szemszögből nézve a dolgokat egyedi elméletet állított fel. Nekem nagyon tetszett, hogy ő férfiszemmel teljesen másképp lát dolgokat. :)
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg + a blogomon a nevének kiírása, ha szeretné a fényképének kitétele, és a kedvenc idézetének kiírása.


December:

A hónap legszerencsésebbje: Lilla. Őt sorsolással választottuk ki mindazok közül, akik november hónap során írtak nekem hsz-t a fejezetekhez vagy a novellákhoz. :)
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg.

A hónap kérdezője: Brizsith. Azért őt választottuk, mert olyan okos kérdést tett fel, ami egyfelől teljesen logikus, másfelől, senki másnak nem jutott eszébe, és amivel megdöntött rögtön egy elméletet. :)
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg + a kérdésére kiemelt helyen válaszolok a blogon, és a neve, ha szeretné a fényképe és a kedvenc idézete is kikerül.

A hónap kritikaírója: Kisildikó. Azért választottuk őt, mert minden fejezethez hosszú, kifejtős kritikát szokott írni, amik tele vannak érdekes kérdésekkel, összefoglalásokkal, és amelyek mögött látni, hogy elméleti tudás van az eredeti könyvekről és Meyer világának a működéséről.
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg + a blogomon a nevének kiírása, ha szeretné a fényképének kitétele, és a kedvenc idézetének kiírása.



A győztesek írják meg nekem a postai címüket a spiritbliss24@gmail.com címre. A hónap kérdezői és a hónap kritikaírói, ha szeretnének kikerülni a blogomra, akkor küldjenek magukról egy fényképet, és írják meg a ficemből a kedvenc idézetüket is. :)

Ha a győztesek közül valaki nem ír vissza nekem január 10-ig, akkor új győztest választunk vagy sorsolunk!

Gratulálok minden győztesnek, és köszönöm mindenkinek még egyszer a hsz-eket! :)
A verseny folytatódik, szóval írjatok sok-sok érdekes hsz-t! :)



És természetesen nagyon boldog, sikerekben és egészségben (én jelen pillanatban értettem meg, hogy ez mennyire fontos) gazdag új évet kívánok mindenkinek! :) Köszönöm szépen, hogy ebben az évben velem tartottatok, olvastatok, hsz-eket írtatok, biztattatok, elmondtátok az erényeimet és a hibáimat, tanulhattam tőletek és általatok, valamint remélem, hogy annyira élveztétek az olvasás örömeit a ficem által, mint amennyire én élveztem írni nektek. :)
Külön köszönöm Szandinak, hogy van nekem. Életem legjobb történése, hogy rátaláltam újra és mégis igazából először. :)
Sok puszi mindenkinek és BUÉK!!! :)

Rossz hírek

Kezdjük a rossz hírekkel... :-/ Még mindig szörnyen beteg vagyok, és hamarosan itt a 2-a. :-/ A mai napot is itthon fogom tölteni, pedig két helyre is hívtak szilveszterezni. *sír* Szóval, nem merem megtenni azt, hogy azt mondom, 2-án tali, de nem gyógyulok meg addigra... :-/ Éppen ezért, aki jött volna a találkozóra, főleg akikről tudom, hogy messziről jönnének, mi lenne, ha áttennénk a találkozót 1 vagy 2 héttel későbbre? Ahogy nektek jobb... Szóval, vagy január 8. 9. 10. vagy január 16. 17-hez mit szólnátok? Írjátok meg, melyik nap lenne a jobb nektek.

Tényleg nagyon sajnálom, hogy így összezavartam mindent, és higgyétek el, betegen is elmásznék hozzátok, ahogyan ma is elmászhattam volna Szandiékhoz szilveszterezni, csak félek, hogy megfertőznék valakit, és azt nagyon nem akarom. :-/

Remélem, hogy nem okoztam túl nagy gondot, és az 5 nap közül valamelyik jó lesz mindenkinek. :) Aki jönni szeretne, írja meg, hogy melyik nap lenne oké neki. Köszönöm. :)


A ficem új fejezete készülget... Tegnap sikerült nagy nehezen haldoklás közben megszülnöm másfél oldalt. :D Igyekszem, hogy a szülés hátralévő része gyorsabban menjen, de valószínűleg, csak 2-án lesz új fejezet, mert Szandiék lehet, hogy még holnap is szilvesztereznek, vagy épp kipihenik a mai éjszakát, nem tudom... De 2-án igyekszem frissíteni. :) Jah, és ma még nézzetek be később, mert tervezek feltenni valamit, ami talán, érdekelhet titeket. :)

2009. december 27., vasárnap

Karácsonyi meglepetés - A jövő reménysége - 34. fejezet (Edward szemszög)

Hát, egy kicsit megkésve, de azért elkészült... :D Boldog karácsonyt mindenkinek így utólag! :) Szandi időhiány miatt még nem olvasta, szóval, nem tudom, milyen lett. :D

A jövő reménysége

34. A RÓZSA
(Edward szemszög)





A rózsák illata bekúszott az orromba, miközben guggolva fürkésztem a virágokat. A legtökéletesebbet akartam kiválasztani, hogy maga a pillanat is tökéletes legyen. Már jó ideje ott lapult a gyűrű a szekrényem egy titkos rekeszébe rejtve – nehogy Isabella véletlenül rátaláljon -, de csak tegnap határoztam el, hogy most adom oda. Eredetileg úgy terveztem, kivárom Isabella tizennyolcadik születésnapját, és akkor lepem meg vele, de ez csak felesleges időhúzás lett volna. Most azonnal bizonyosságot akartam arról, hogy egyszer a feleségem lesz majd. Egyszerűen képtelen lettem volna tovább várni a történtek után.

Persze, Alice és Tanya valószínűleg, morcosak lesznek, amiért lemaradnak a nagy eseményről, és nem a születésnapi ünnepségen előttük és mindenki más előtt teszem meg ezt a nagy lépést, de úgy éreztem, nem várhatok tovább. Most és Isabellával kettesben kell átélnem ezt a pillanatot.

Ehhez kerestem a rózsát. A legtökéletesebb rózsát, ami – ha már elmarad a nagy ünnepi leánykérés – különlegessé teszi az egészet. Azt akartam, hogy Isabella lélegzete elakadjon, hallani akartam, ahogy a szíve gyorsabb iramra vált, látni az arca pirulását, és persze, hogy az ajkai az „igen” szót formálják meg.

Rettegtem, hogy nem így lesz. Persze, az is érthető lett volna… Isabella még olyan fiatal volt, annyi mindent meg kellett volna még élnie, mielőtt leköti magát, de az önzőségemet nem tudtam legyőzni.

Ahogy az ujjaim végigsimítottak a selyempuha szirmokon, azonnal tudtam, hogy megtaláltam, amit kerestem. Óvatosan téptem le virágot, letörtem róla a töviseket, aztán az orromhoz emeltem, és mélyen belélegeztem a belőle áradó illatot. Elégedetten mosolyodtam el, majd felegyenesedtem, és a zsebembe nyúltam. Az apró gyűrű pont a bimbó közepébe illett – nem lógott és nem is pottyant ki belőle.

A konyha felé vettem az irányt, és alig egy perc alatt elkészítettem a reggelit Isabellának, a rózsát pedig a tálcára tettem a tányér mellé. Ha a szívem még élt volna, biztosan a torkomba ugorva verte volna a tam-tamot őrült iramban. Ehelyett a gyomrom tájékán éreztem valami furcsa bizsergést, ami egyszerre volt kellemetlen-kellemes.

A szobába lépve az ablak felé pillantottam, hogy felmérjem, milyen állapotban van lelkileg Isabella, aztán letettem az ágyra a tálcát.

- Ügyes próbálkozás, de egy rózsa nem lesz elég… - hallottam meg a hangját – nem hangzott dühösnek, inkább mintha mosoly bujkált volna benne. – Háromnapi aggódás, nyugtatózás és egyéb megpróbáltatások után, minimum háromszáz szál járna… - Ahogy felém fordult, a tekintete megerősített abban, hogy már nem haragszik rám. Kissé megkönnyebbülten emeltem a kezembe a rózsát.

- Igazad van – kezdtem játszadozni a szárával, aztán lassan Isabella elé sétáltam. Igyekeztem visszafogni magam, és nem rögtön letámadni a kérdésemmel, de iszonyúan nehezemre esett uralkodni magamon. Még a vér iránti vágyamat is könnyebb volt leküzdeni, mint ezt a belülről szétfeszítő érzést. – De ez különleges rózsa – nyújtottam oda neki, hogy ő maga jöhessen rá a titokra, de úgy tűnt, nem esett le neki, hogy valami plusz meglepetést is rejt az apró virág.

- Tényleg csodaszép. – Ujjai végigsimítottak a szirmokon, de nem vette észre a gyűrűt. Vagy csak nem akarta észrevenni… Lehetséges, hogy még mindig haragszik rám, és nem ez a megfelelő időpont? – rándult nagyot a gyomrom. Muszáj volt elnyernem a bocsánatát…

- Sajnálom, ami történt. Ha nem gondoltam volna úgy, hogy ez szolgálja a biztonságodat, sosem hagytam volna, hogy ezt tegyék veled. Csak… Te annyira… - magyarázkodtam kétségbeesve. Egyszerűen meg kellett értenie, hogy mindent azért tettem, hogy őt és a családomat megvédjem és biztonságban tudjam. Ez volt az egyetlen lehetőségünk.

- Makacs, önfejű, kíváncsi vagyok? – sorolta fel a saját magára aggatott jelzőket, de én egyáltalán nem ilyennek láttam őt. Igaz, hogy folyton beleütötte mindenbe az orrát, de csak azért tette, mert bátor és önfeláldozó volt. Többek között ezek tették őt naggyá a szememben. Értem és a családunkért bármikor kész lett volna szembeszállni akárkivel.

- Én inkább a vakmerő szót használnám… - javítottam ki. Nem bírtam tovább a közelében anélkül, hogy megérinteném, ezért felemeltem a kezem, és végigcirógattam az arcát. – Megbocsátasz nekem? – kérdeztem közelebb hajolva hozzá, miközben a barna szempár fogva tartotta a pillantásomat. A szám bizseregni kezdett – csak egy apró mozdulat kellett volna, hogy egy csókot lopjak, mégsem tettem meg. Féltem, hogy ha most hagynám elragadtatni magam, elrontanám a pillanatot. Még egy kicsit türelmesnek kellett lennem.

- Azt hiszem, nincs más választásom. – A hangja halk volt, és ahogy szégyenlősen lesütötte a szemeit, egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A hosszú pillák árnyékot vetettek az arcára, amitől olyan ártatlannak tűnt, hogy elszégyelltem magam a vágyak miatt, amiket keltett bennem a közelsége. Emiatt az angyali látszat miatt lepett meg igazán a kérdése. Valahogy a pillantásához egyáltalán nem illő bűntudat sütött belőle, és nem értettem, miért. – És te nekem? – Az agyam sebesen végigpörgetett minden az utóbbi időkben történt dolgot, de fogalmam sem volt, miért haragudhatnék rá.

- Én?

- Hogy nem engedtelek át a határon, és hogy majdnem elrontottam mindent, mert nem tudtam megülni a fenekemen – sorolta még mindig a térdeire szegezve a tekintetét. Az egyik ujjamat az álla alá csúsztattam, és megemeltem a fejét, hogy belenézhessek a szemébe. Az arcán viruló rózsák mellett a kezében tartott virág már nem is tűnt olyan tökéletesnek.

- Azt hiszem, nincs más választásom. – A hangom karcosabbnak tűnt a vágytól és az izgatottságtól, de reméltem, hogy ezt nem vette észre. – Nem is érdekel, mitől olyan különleges ez a rózsa? – kérdeztem. A szemei az arcomat fürkészték kíváncsian, mintha csak onnan akarná leolvasni a választ, pedig a megoldás a saját kezében volt, csak még nem fogta fel. – Nézd meg a bimbót… - vezettem rá, aztán szinte remegve vártam, hogy mi fog történni. Ahogy a kecses ujjak óvatosan széthúzták a szirmokat, a pillantásom Isabella arcára szegeződött. Nem akartam lemaradni az első reakciójáról – tudni akartam, hogy mit gondol és érez valójában.

Ahogy a lélegzete elakadt, én is megfeledkeztem egy pillanatra az oxigén-cseréről. Igyekeztem örömet, boldogságot vagy akár ijedtséget meglátni a vonásain, de a meglepettségen kívül semmit sem tudtam leolvasni róluk. Ha képes lettem volna izzadni, mostanra patakokban folyt volna rólam a víz. Megrezzent a kezem, hogy idegesen a hajamba túrjak, de aztán mégis megfegyelmeztem magam, és nem mozdultam.

- Ez… mi? – nyögte, én pedig még mindig nem voltam biztos benne, hogy mit is érez most. Őrjítő volt, hogy nem láttam a fejébe. Próbáltam rákoncentrálni, hátha mégis sikerül emberalakban is kiolvasnom pár gondolatot, de úgyis tudtam, hogy hiába igyekszem. Régebben egy csomószor teszteltem már Isabella elméjét, de csak farkasalakban láthattam belé, és akkor is, csak úgy, ha ő maga átengedett a pajzsán.

Csak egyetlen módon tudhattam meg a válaszát, ezért összeszedtem minden bátorságomat, és féltérdre ereszkedtem előtte. A szemei még jobban elkerekedtek a döbbenettől, mintha eddig nem lett volna biztos benne, miért is kapta a gyűrűt. Átfutott egy pillanatra a fejemen, hogy talán, még tényleg túl korai a számára ez az egész, és mégsem kéne ezt tennem, de már nem hátrálhattam meg.

- Várni akartam vele a születésnapodig, de azok után, ami történt, rájöttem, hogy egy másodpercet sem szabad elvesztegetnem többé – magyaráztam meg neki a döntésem okát. Látni Alice és Jasper példáján, hogy bármikor történhet velünk is valami, ami miatt elveszíthetjük a másikat, olyan volt, mint egy pofon. Ki akartam használni minden egyes másodpercet, amit Isabellával tölthettem – akkor is, ha egy örökkévalóságnyi időnk van még hátra, és akkor is, ha véges ideig lehetünk együtt ezen a világon.

Éreztem, hogy reszket, mikor megfogtam a kezét, és az ujjai közül óvatosan kivettem az apró gyűrűt, de nem tudtam, hogy csak az izgatottság miatt, vagy más oka is van ennek.

- Edward… - A barna írisz könnyektől csillogott, én pedig úgy éreztem, elviselhetetlen tovább ez a bizonytalanság.

- Isabella Black… Hozzám jönnél feleségül? – mondtam ki azt, amire a világon a legjobban vágytam. Hallottam a szívverése sebes ritmusát, és hogy egy másodpercre leáll a légzése, de a vágyott válasz nem érkezett meg. Furcsa érzés tört rám. Olyan, amilyet azelőtt még sosem éreztem. Mintha a szoba mozogni kezdett volna, és a falak össze akartak volna roppantani. Talán, ilyen lehet a pánik – futott végig az agyamon a gondolat, miközben még mindig Isabella ajkaira koncentráltam, hátha mégis csak kimondta az igent, csak én süketültem meg valami iszonytató „csodának” köszönhetően. – Isabella… - A hangom most már hallhatóan remegett a kétségbeeséstől, ahogy megszólítottam. Végre vett egy mély levegőt, és tudtam, hogy alig pár másodpercen belül végre megtudhatom a válaszát.

- Edward, én… - Ahogy a mobilom csörögése hirtelen félbeszakította, a harag végigsöpört minden egyes porcikámon. Nem akartam tudomást venni róla, egyszerűen úgy akartam tenni, mintha nem is hallanám. Továbbra is Isabellára szegeztem a tekintetemet, várva reményeim szerint, az „igent”. Akár az egész világ összedőlhet, az sem érdekel! – mordultam fel. A zsebemhez kaptam, hogy kivágjam az ablakon a készüléket, de aztán észrevettem Isabella arcán a zavartságot. A tökéletes pillanat elmúlt, én pedig, ha megfeszültem, sem tudtam volna most ismét visszavarázsolni. Márpedig azt akartam, hogy Isabella úgy emlékezzen arra a pillanatra, amikor igent mond nekem, mint élete egyik legszebb eseményére.

- Halló – szóltam bele a lehető legmogorvább hangomon a telefonba, miközben azon gondolkoztam, milyen módon fogom megölni az illetőt, aki megzavart minket. Isabella felkelt a székről, és az ágyhoz sétált. Az arca feldúltnak tűnt, de nem voltam biztos abban, hogy amiatt, mert félbeszakítottak minket, vagy azért, mert rossz, elhamarkodott ötletnek tartja a lépésemet.

- Edward… - hallottam meg Joshua hangját a telefonban. Először arra gondoltam, hogy egyszerűen elküldöm a fenébe, de így is épp elégszer szóltam már bele Isabella életébe. Nem akartam most is elvenni tőle a döntés jogát, mint nemrég, mikor hagytam, hogy nyugtatókkal fogják vissza. – Joshua vagyok. Muszáj beszélnem Isabellával! – kérte eléggé kétségbeesett hangon.

– Veled akar beszélni – nyújtottam oda végül a mobilt Isabellának, aztán az ablakhoz sétáltam, és a zsebre tettem a gyűrűt. Talán, a végzet nem akarja, hogy feleségül vegyem Isabellát; talán, hiba lenne magam mellé kényszeríteni ilyesmivel – futott végig az agyamon. A pillantásom egy másodpercre az ablak melletti falra esett. Legszívesebben megint belevágtam volna az öklömet, mint anno, mikor Isabellának megpróbáltam bebizonyítani, hogy nem való hozzám. Nem, nem, nem és nem! – ráztam alig észrevehetően a fejemen. Annyi akadályt legyőztünk már, hogy adhatnám fel pont most... Egyszerűen nem hagyhatom, hogy a Sors keresztbe tegyen nekünk ismét!

- Tényleg oda akarsz menni? – szólaltam meg, miután Isabella letette a telefont. Az agyam egy kis szeglete a vámpírképességeknek köszönhetően az elmélkedés és önmarcangolás mellett a hátam mögött zajló beszélgetésre is tudott figyelni.

- Joshuának szüksége van rám – felelte. Meg sem érdemeltem őt. Annyira jó és önzetlen volt. Én a helyében nem biztos, hogy meg tudtam volna bocsátani az árulást.

- Ő sem foglalkozott a családjával és veled, mikor szükségetek volt rá… - mondtam el a véleményem.

- Nem számít. Joshua a testvérem, és a szerelem sokszor őrültségekre is ráveszi az embert. – Éreztem, ahogy lefagyok hirtelen. Vajon, ez azt akarja jelenteni, hogy őrültségnek tartja, amit tettem? Hogy nem akar hozzám jönni, ezért inkább felejtsük el az egészet, és ne is próbáljam később ismét megkérni a kezét? Vagy pusztán csak Joshuára gondolt, és nem ránk?

- Értem – feleltem próbálva uralkodni az érzéseim felett. – Veled megyek – mondtam. Reméltem, hogy ez eltereli majd egy kicsit a figyelmemet, és kitisztítja a gondolataimat, hogy rendesen átgondolhassam a történteket.

Isabella bólintott, aztán az ajtó felé indult.

- Edward – torpant meg hirtelen. A testemen forró reménykedés söpört végig. Talán, mégis megkér, hogy tegyem fel neki ismét a kérdést, vagy egyszerűen csak kimondja, hogy a feleségem akar lenni.

- Igen?

- Semmi – rázta meg a fejét, és kisietett a folyosóra. Leforrázva álltam egy másodpercig a küszöbön, aztán követtem őt.

Carlisle odalent várt ránk, de Isabella nem akarta, hogy velünk jöjjön. Kettesben a fákhoz mentünk, ahol megvártam, amíg átváltozik, majd futni kezdtünk. Eszeveszetten igyekeztem fürkészni a gondolatait, hátha megtudok belőlük valamit, de lezárta őket előttem. Megijesztett, hogy nem enged be a fejébe. Mit akarhat elrejteni előlem…

Pár perc alatt a végletekig őrjítettem magam, és ezen az sem segített túl sokat, mikor végre a hegyekben rátaláltunk Joshuára – az elméje szinte üvöltött felém. Félelem, fájdalom, kétségbeesett szerelem, remény… Mind átéltem már, és most felerősödve kaptam vissza őket gondolatok formájában.

Ahogy Isabella Joshuával kezdett beszélni, és a mentális pajzsa leereszkedett, én is azonnal ismét fülelni kezdtem. Jobban szomjaztam egyetlen gondolatfoszlányra a lánykérésről, mint a vérre, de még csak morzsákat sem kaptam. Hát ennyire nem is foglalkoztatja az egész? Tényleg hibás lépés volt tőlem megkérni a kezét? Vagy túl korai? Csalódottan rohantam a többiek után. Legszívesebben olyan gyorsan futottam volna, ahogyan csak képes vagyok, de végül visszafogtam magam.

Alig pár perc után végül beértük Jade-et, én pedig a háttérbe húzódva hallgattam végig a Joshuával való beszélgetését. Az érzéseim annyira ellentétesek voltak ezzel a nővel kapcsolatban, hogy valójában én magam sem tudtam, mit is gondolok róla. Egyfelől, megértettem őt. Ha Isabellát vette volna el tőlem valaki, én sem nyugszom addig, amíg nem állok bosszút érte – aztán elmentem volna meglátogatni a Volturit. De nehéz volt elvonatkoztatnom attól, hogy a szeretteimnek mennyi mindenen kellett átmenniük Jade fanatizmusa miatt. Azt hiszem, legerősebben sajnálatot éreztem iránta. Láttam, hogy tényleg komolyan gondolja a szavakat, amikkel Joshuának megpróbálta megmagyarázni, miért is nem lehetnek együtt. Valóban megfáradt a sok-sok évnyi gyűlölködés során. A fejében hatalmas volt a zűrzavar. Fogalma sem volt, ki is ő valójában, mi a létének értelme a történtek után. Szüksége volt arra, hogy újra önmagára találjon, vagy ha ez nem sikerül neki, akkor másképp leljen békére…

- De nekem szükségem van rád! – A föld felé fordítottam a tekintetemet, és Isabella is félrenézett, mikor Joshua térdre vetett magát. Sosem hittem volna, hogy egy farkast egyszer majd ennyire sebezhetőnek, mégis erősnek láthatok. Sokak szerint, behódolni egy nőnek és könyörögni a szerelméért gyenge, férfihoz nem méltó cselekedet, de én úgy véltem, odaadni a szívedet valakinek önként, és kitárni előtte a lelked kapuját, olyasvalami, amihez hatalmas bátorság szükségeltetik. Ez a pillanat mégis olyan személyes és intim volt, hogy kellemetlen volt a részesének lenni.

Hirtelen felkaptam a fejem, ahogy az ismerős gondolatok elöntötték az elmémet. Szeretem őt. Meg kell védenem. Gyűlöljön meg, hogy könnyebb legyen felejtenie. Gyűlöljön engem. Gyűlöljön.

- Nekem viszont, nincs szükségem rád! – Jade hangja pofonként csattant, én pedig hirtelen, mintha egy nagyon régi jelenet szemtanúja lettem volna, csak most más perspektívából. Tisztán láttam magam előtt Bella tekintetét. Mintha meghalt volna benne valami abban a pillanatban, amikor kimondtam, nem akarom többé őt, nincs rá szükségem. Joshua fekete szemei pont olyan fakóak lettek, mint az övé. Megborzongtam, mikor rádöbbentem, hogy Jade és én nem is vagyunk annyira különbözőek. Nem csak magunkból pusztítottunk el egy részt, hanem megöltünk valamit abban a személyben is, akit szerettünk.

Ahogy Jade elrohant, és Isabella vigasztalni kezdte Joshuát, még jobban a fák közé hátráltam. Én sem akartam volna, hogy egy idegen ilyen összetört állapotban lásson, ezért ha csak szimbolikusan is, kettesben hagytam őket, de a tekintetemet nem tudtam levenni róluk. Joshuát először elöntötték a fájdalom szülte gondolatok, aztán ahogy ez az érzés fokozatosan tompult, úgy jött a szomorú üresség. Vajon Bella is ezt érezhette? – szorult össze a gyomrom a felismeréstől.

Mindig úgy gondoltam, hogy az emberek könnyen felejtenek, de már egyáltalán nem voltam ebben olyan biztos. Mikor úgy éreztem, belepusztulok Bella hiányába, az ő szenvedését ideiglenesnek hittem. Egy szükséges pillanatnyi rossznak, ami a későbbi boldogságához kell. Önfeláldozónak képzeltem magam, de valójában csak gyáva és öntelt voltam. A saját fájdalmamat dédelgetve sajnáltam magam, miközben Bella fájdalmát lekicsinyeltem halandó léte miatt.

Nem akarom újra elkövetni ugyanazt a hibát – suhant át rajtam a megvilágosodás, miközben Joshua és Isabella ismét átváltoztak farkassá, és bevetették magukat az erdőbe. Követtem őket, de lassabban, mint idefelé jövet.

Jade gondolatai még mindig a múltam visszhangjaként kiabáltak a fejemben. Alig pár hónapja még őrjítő lett volna végigélni mindezt felidézve létem egyik legnehezebb és legszívettépőbb pillanatát, de most olyan volt, mint egy kozmikus pofon, amit azért kaptam, hogy végre észhez térhessek.

Egyszer már lemondtam a szerelemről csak azért, mert úgy hittem, jobban tudom, mi a jó annak, akit szeretek, de Isabella mellett kezdtem megérteni, hogy ez nem így működik. Hiába éltem több emberöltőnyi ideig, hiába tapasztaltam többet, mint az emberek többsége, nem voltam mindentudó.

Ahogy Isabella átlépett a határon, megálltam az egyik fa mellett. Egy pillanatra hátrafordult, és a barna tekintet az enyémbe kapcsolódott, aztán tovább rohant Joshua után.

Egyenlő velem – értettem meg végre a lényeget. Ha tényleg szeretem Isabellát – márpedig az érzéseimben tökéletesen biztos voltam -, nem irányíthatom. Nem vehetem el tőle a jogot, hogy a saját életéről dönthessen. Lehet, hogy fiatalabb, lehet, hogy gyengébb, akkor sem uralkodhatok fölötte, Nem vagyok isten.

Miután tékozló fiúként visszatértem apámékhoz az eltévelyedésemet követően, azt hittem, felfogtam ezt, de nem így volt, egyszerűen csak más formát öltött bennem. Többé nem gyilkosok és bűnözők felett ítélkeztem, hanem azoknak az életét akartam a kezemben tartani, akiket szerettem. Először Belláét, most pedig Isabelláét. De ennek most vége – győzködtem magam.

Tudtam, hogy én mit akarok, de Isabelláé volt a döntés joga. Felteszem neki ismét a kérdést, ő pedig eldöntheti, mit szeretne. Ha túl fiatalnak érzi még magát, várni fogok. Ha úgy gondolja, soha nem akar majd férjhez menni, mert az esküvő felesleges, hát, mellette élek majd férje helyett szerelmeként. Felajánlom neki a választást, és elfogadom, akármi is lesz a válasza – hoztam meg a saját döntésemet.

Izgatottan járkáltam fel-alá a határ mentén, miközben elővettem a gyűrűt, és az ujjaim között forgatva figyeltem a gyémánton megcsillanó fényt. Újra erőt vett rajtam az izgatottság és a félelem, de igyekeztem nem foglalkozni vele. Megteszem, amit tennem kell, aztán lesz, ahogy lesz.

Mikor meghallottam Isabella mancsdobogását, gyorsan visszarejtettem a zsebembe a jegygyűrűt.

Várj meg itt! – hallottam meg a fejemen átsuhanó gondolatot. Isabella elrohant mellettem, majd az egyik fa mögött átváltozott és felöltözött.

- Van kedved sétálni egyet? – lépett végül elő a kezét felém nyújtva. Kissé bizonytalanul fogtam meg, de aztán szó nélkül hagytam, hogy maga után húzzon engem. Nem tudtam, mit tervez, de minél előbb meg akartam kérni újra a kezét. Mielőtt még idegösszeomlást kapok a kétségeimtől…

- A ház az ellenkező irányban van – szólaltam meg egy idő után, hogy kipuhatoljam, hová is visz, de nem árult el semmit, csak titokzatosan kuncogott. Kellett pár perc, míg rájöttem, merre is tartunk, de végül mikor rátértünk az egyik ismerős ösvényre, már biztos voltam benne, hová megyünk. A remény ismét újult erővel tört rám – talán, ő is azért akar kettesben maradni velem, hogy újra tökéletes legyen a helyzet és az idő a kérdésemhez.

Szó nélkül vezetett ki a tisztásra, és csak a közepén torpant meg, hogy aztán szembefordulva velem olyan pillantással jutalmazzon meg, amitől a jégszívem olvadva kezdett éledezni. Még fel sem fogtam, ő már a nyakamba csimpaszkodott, és az ajkai olyan szenvedéllyel falták az enyémeket, ahogyan még sosem. Egy pillanatra meginogtam a hevességétől, de végül sikerült megtartanom magunkat – furcsa volt, hogy ilyen erővel rendelkezik, még mindig nem szoktam hozzá teljesen. A testem azonnal fájón reagált a közelségére, ujjaim a hátába mélyedve mohón szorították őt magamhoz.

A teste hirtelen ernyedt el, én pedig ijedten kaptam utána, hogy ne zuhanjon a földre. Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat, hogy túl erős volt az ölelésem, de aztán ahogy lefektettem a fűbe, rájöttem, hogy nem esett semmi baja. A légzése és a szívverése egyenletes volt – egyszerűen csak elveszítette az eszméletét.

Mellé feküdtem, és óvatosan végigcirógattam az arcát. Annyira gyönyörű volt, hogy a már régóta halott szívem egyszerre telt meg boldogsággal és fájdalommal. Annyira akartam őt – a lelkét, a testét, mindenét -, hogy az már szinte fizikai kínt okozott a számomra. Ujjaim végigjárták az orra vonalát, végigsimítottak a csukott szemhéjakon, hogy aztán az arcán nyíló tűzrózsákat rajzolják körbe. Halkan felkuncogtam, ahogy a szempillái aprót rebbentek, aztán felnyitotta a szemeit, és zavartan rám nézett.

- Mi történt? – A halk sóhaj elégedett vigyorra késztetett. Jó érzés volt tudni, hogy még mindig ilyen hatással van rá a csókom.

- Elájultál – közöltem vele kiélvezve a válaszomtól sötétebbé váló vörös foltok látványát az arcán.

- Ó… Bocsánat – nyögte halkan. Egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a simogatását – az ujjaimat vonzotta a két apró, piros köröcske. Olyan forró volt azon a kis területen, ahol összegyűlt a vére, és az illata is sokkal vonzóbbnak tűnt. Mintha a zavara valami az adrenalinhoz hasonló édesítő hormont szabadított volna fel az ereiben.

- Miért hoztál ide? – kérdeztem végül, hogy eltereljem a figyelmemet a bűnös vágyakról, amiket nem csak a szomjúság okozott.

- Én csak… gondoltam, szeretnél velem egy kicsit kettesben lenni… - motyogta. Majdnem felnevettem a megkönnyebbüléstől, mikor megértettem, miért is akart a rétünkre jönni pont most. Ha nem értettem valamit nagyon félre – márpedig reméltem, hogy nem -, akkor ő is pontosan arra vágyott, amire én. Fogai végigkarcolták az alsó ajkát, én pedig legszívesebben azonnal rájuk hajoltam volna, hogy ismét ájulásközeli állapotig csókoljam. Ehelyett ujjaim megálltak a bőrén, és egy pillanatnyi gondolkodás után a hátamra fordultam.

- Jó ötlet volt… - feleltem szemeimet az égre tapasztva. Nem nézhettem Isabellára, mert akkor biztosan kiestem volna a szerepemből, és elveszítve a fejemet azonnal könyörögni kezdtem volna neki, hogy jöjjön hozzám feleségül.

- Igen, néha vannak jó ötleteim – ült fel, miközben a pillantása az arcomat pásztázta forróságot hagyva maga után. – De neked is. Az a rózsa tényleg csodaszép volt… - Alig bírtam visszafojtani a kuncogásomat. Most már tökéletesen biztos voltam benne, hogy mire megy ki a játék, és az elégedettségtől szinte repülni tudtam volna.

- Vagy egy percet keresgéltem Esme kertjében, mire megtaláltam a tökéleteset – nevettem fel. Annyira könnyűnek éreztem magam – mintha egy tonnás súly zuhant volna le a mellkasomról. Bosszús sóhaj hagyta el Isabella ajkait. Még mindig nem pillantottam rá, de szinte láttam magam előtt az arcát. Biztos voltam benne, hogy két apró ránc van a homlokán, és a szemei apró réssé szűkülve merednek rám. – Valami baj van? – feszítettem tovább a húrt. Fogalmam sem volt, mi ütött belém, de felizgatott ez a játék – koncentrálnom kellett a légzésemre, hogy ne kezdjem el kapkodni a levegőt.

- Semmi – felelte, aztán egy időre csend lett. Vártam, hogy mi lesz a következő lépése, és mikor hirtelen felpattant, megijedtem, hogy túl messzire mentem. – Na jó, hazamegyek! – Azonnal előtte termettem, hogy mentsem, ami menthető, miközben magamat átkoztam az előbbi gonoszkodásért.

- Csak miután válaszoltál… - A hangom szinte kérlelő volt. Reméltem, hogy hamar megbocsátja nekem ezt a kis játékot.

- Mire? – Láttam rajta, hogy még durcás, ezért finoman magamhoz húztam, és a füléhez hajoltam. Az együtt töltött idő során kitapasztaltam már, hogy ez az egyik legérzékenyebb pontja – már csak attól remegni kezdett, ha a fülébe suttogtam valamit. Biztos voltam benne, hogy ez megenyhíti majd.

- Akarsz velem lenni, amíg világ a világ? – kérdeztem tőle, mire megéreztem az apró reszketést végigfutni a testén.

- Igen… - felelte mormolva. Még közelebb hajoltam hozzá – az ajkaim szinte érintették beszéd közben a fülcimpáját.

- És mindezt Mrs. Cullenként? – Belebizsergett az egész testem a kifejezésbe – Mrs. Cullen… Lélegzetvisszafojtva vártam a válaszát, és minél többet késett, annál idegesebb lettem. Az ujjai az ingembe markoltak, én pedig úgy éreztem, a lábam hirtelen olvadt masszává változott. Talán, mégis félreértettem valamit, és nem is ezt akarta? – Isabella, kérlek, válaszolj, mert most már nem tartom lehetetlennek, hogy hamarosan én is elájulok… - nevettem fel kétségbeesve.

- Igen, szeretnék Mrs. Cullen lenni. Szeretnék a feleséged lenni – hadarta végül. Kellett egy másodperc, mire felfogtam a szavait, de mikor megtörtént, úgy éreztem, a föld felett lebegek jó pár centivel. Óvatosan toltam el magamtól, és lassan vettem elő az apró gyűrűt a zsebemből. Féltem attól, hogyha túl gyorsan mozdulok, szertefoszlik a szemeim előtt, mint valami álomkép. Aztán mikor a kezeim közé vettem a kezét, és a gyűrűt az ujjára húzva még mindig hús-vér alakban állt előttem, végre kezdtem elhinni, hogy ez a valóság. . – Hűha… Tényleg össze fogunk házasodni… - szipogta. Csak most vettem észre, hogy könnyezni kezdett a meghatottságtól. Legszívesebben azonnal magamhoz öleltem volna, de a zavartságát látva hagyni akartam még neki egy kis időt, amíg feldolgozza a tényt, hogy a feleségem lesz. Még számomra is olyan sokkoló volt ez a boldogság, hogy el sem tudtam képzelni egy félig emberi lény hogyan képes elviselni ilyen erőteljes érzéseket.

- Igen, ez általában így szokott menni a leánykérés után – kuncogtam felszabadultan.

- És mikor? Szükségem… szükségem lesz ruhára, és… Hol fogjuk tartani? Jonathanéknak is ott kell lenniük! – Záporoztak felém a kérdések. Isabella izgatottsága rám is teljesen átragadt. Örültem, hogy ennyire felélénkíti az esküvőnk gondolata. Arra számítottam, hogy majd időre lesz szüksége a döntéshez, de úgy tűnt, hogy azonnal tudta, mit is akar. Talán, már korábban is gondolkozott ezen, ahogyan én is, csak nem volt mersze felhozni ezt a témát eddig…

- Ez természetes – bólintottam, aztán mosolyogva végighallgattam az újabb adag kérdést.

- Hol fogunk lakni utána? A házatokban? Talán, a városban találhatnánk egy házat… Elég egy kicsi, csak legyen kert, ahol a testvérem majd játszhat…

- Még van elég időnk megbeszélni mindent, nem holnap akarlak elvenni – vigyorodtam el. Az igazság az volt, hogy már én is sokat gondolkoztam ezen. Egyfelől, nem akartam túl messze lenni a családomtól, másfelől, szerettem volna saját, külön életet kettesben Isabellával.

- Persze, persze, tudom. Csak… Mindegy, ne is figyelj rám – rázta meg a fejét, amitől a tincsei ide-oda röpködtek az arca mellett. A lelkesedéstől úgy csillogott a szeme, mint két csillag a tiszta, éjszakai égbolton. Egyszerűen nem tudtam elszakítani tőle a pillantásomat. Vonzott, akár egy fekete lyuk, én pedig szíves örömest merültem volna el benne teljesen.

- Nem tudok nem rád figyelni – vallottam be, miközben kezem önálló életet élve felemelkedett, és megsimogatta arca forróságát. – A menyasszonyom vagy… - mondtam ki most először a tényeket. Ez az egy mondat úgy hatott rám, mintha valami boldogságszérumot adtak volna be nekem. Szinte éreztem, ahogy újra életre kelnek a sejtjeim, és csodálkoztam, hogy a szívem nem támadt még fel, hogy lüktetve pumpálja boldogságom bizonyítékaként a vért.

Ebben a pillanatban mindennél jobban akartam őt. Nem számított, hogy még nem házasodtunk össze, vagy hogy én vámpír vagyok, ő pedig farkas, ahogyan a korkülönbség sem. Minden egyes porcikám akarta őt elnyomva minden egyéb vágyamat.

- Az vagyok… - suttogta maga elé, én pedig nem bírtam tovább várni. Bármennyire is erős volt az önuralmam, most értem a végére. Végül is, miért kéne tovább kínoznunk magunkat… Most már nem tehetek benne kárt, nem árthat neki a vámpírméreg sem. Az esküvő pedig… Eredetileg úgy terveztem, várunk addig, de most, hogy itt állt előttem, és olyan szemekkel nézett rám, amitől úgy éreztem, a fagyott testem lángokban áll, ostobaságnak tűnt egy papírdarabra várni.

Lassan, puhatolózva hajoltam előre, és finoman nyomtam a számat az ajkaira, de a puha, meleg bőr érintésétől az akaraterőm utolsó cseppje is elpárolgott. Olyan vadul és szenvedélyesen csókoltam tovább, mintha az életem múlna azon, hogy minél többet faljak fel belőle. Kezeim magukkal húzták a fűbe, ujjaim a combját simogatták, aztán mikor rájöttem, hogy milyen illetlen is rögtön ilyen helyeken érintenem, összeszedtem magam, és a derekára csúsztattam a tenyerem.

- Ne… - A tiltakozó hang úgy hatott rám, mint egy áramütés. Kezeim azonnal a magasba emelkedtek, és mire felfoghattam volna, mi is történt, Isabella már felült, és a térdeire hajtotta a fejét, hogy elrejtse előlem az arcát.

- Mi a baj? – ziháltam. Csak most vettem észre, hogy úgy kapkodom a levegőt, mint az emberek futás után. Megpróbáltam rájönni, mit követhettem el, ami kiborította Isabellát, de fogalmam sem volt róla. Talán, túl vad vagy gyors voltam… Lehet, hogy ő még nem akar velem lenni?

- Semmi – kaptam tőle egy fejrázást válaszul, de nem hagyhattam ennyiben a dolgot. Azt akartam, hogy tudja, nekem bármit elmondhat. Nem fogok haragudni rá akkor sem, ha visszautasít. Tökéletesen érthető lenne, hogy még időre van szüksége.

- Isabella… Épp most mondtál igent nekem egy egész örökkévalóságra – térdeltem fel, és óvatosan megérintettem a vállát. – Ezek után bármit elmondhatunk egymásnak – győzködtem. Szerettem volna, ha megbízik bennem. Ha olyan intim lelki kapcsolat alakul ki közöttünk, mint amilyet Esme és Carlisle között láttam mindig. Ők bármit meg tudtak beszélni egymással, és néha egy pillantásból értették, hogy mire is gondol a másik. Csodáltam azt a szerelmet, amit egymás iránt éreztek, és példaként könyveltem el magamban. Olyan példaként, amelyet mindenképpen követni akartam a saját házasságomban is Isabellával.

- Ronda a sebem. – Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy először fel sem fogtam, hogy Isabella megszólalt, csak pár tizednyi másodperc múlva jutott el a tudatomig, hogy mit is mondott. Megkönnyebbülten mosolyodtam el. Hát csak ennyi lenne?

Ujjaimat a csuklójára fonva igyekeztem lazítani karjainak szorításán a lába körül, és bár éreztem az ellenkezését, kivételesen nem hagytam magam. Most készültünk letenni közös életünk első alapköveit, és nem hagyhattam, hogy sérült kövek kerüljenek alulra, hiszen, akkor nem tudnák megtartani a később rájuk nehezedő súlyt.

– Ne… - tiltakozott, de végül sikerült elérnem, hogy ránézhessek.

- Bolond vagy. Hányszor mondjam még el, hogy nem érdekel az a heg?

- Tudom, hogy csak azért mondod, mert nem akarsz megbántani. – Az arcvonásaim hirtelen megkeményedtek. Tényleg azt hiszi, hogy hazudnék neki ilyesmiben? Miért nem érti meg, hogy nem undorodom semmitől sem, ami hozzá tartozik… Minden egyes porcikáját szeretem.

- Ha rajtam lenne egy sebhely, te azért mondanád? – kérdeztem kissé mérgesebben, mint akartam, de muszáj volt felfognia, hogy mennyire fáj nekem, hogy nem hiszi el, amit állítok.

- Nem, dehogy is – tiltakozott azonnal, én pedig majdnem elmosolyodtam. Biztos voltam benne, hogy a tekintetében csillogó fény, enyhe rémület, amit az okozott, hogy úgy véli, megbántott engem.

- Akkor miért hiszed, hogy én hazudnék neked? – lágyult el kissé a hangom.

- Nem hiszem… Csak… Te olyan gyönyörű vagy. Én meg annyira tökéletlen. – A vallomása egyszerre esett jól és hozott zavarba. A gondolatok pörögni kezdtek a fejemben – meg akartam valahogy értetni vele, hogy számomra ő ugyanolyan gyönyörű, mint amilyennek engem lát.

- Nézz a szemembe! – kértem egy hirtelen jött ötlettől vezérelve. Reméltem, hogy ezzel képes leszek megmagyarázni neki azt, amit iránta érzek. – Mondd el, hogy mit látsz! – utasítottam, de csak zavartan pislogott rám. – Gyerünk, Isabella, mit látsz? – bíztattam.

- Kavargó mézet. – Muszáj volt elmosolyodnom a hasonlaton. Az ő pillantását én mindig úgy definiáltam magamban, mint forró, olvadt csokoládé…

- És még?

- Apró világosbarna pöttyöket, amik vonzzák az ember tekintetét. – A kuncogásom felerősödött. Isabella annyira a külsőségekre koncentrált, hogy pont a lényeget nem vette észre.

- Nézd meg jobban! – dőltem előrébb, mintha eddig a távolság miatt nem látta volna meg, amit mutatni szeretnék.

- Magamat? – A kérdés bizonytalanul érkezett, de már sokkal jobb meglátás volt, mint az előző kettő. Ahogy Isabella közeledett a megoldás felé, úgy lettem egyre izgatottabb.

- Igen, és még? – A tekintete hirtelen bosszússá vált, én pedig kezdtem azt hinni, hogy mindjárt robbanni fog, de aztán a detonáció helyett hirtelen elkerekedtek a szemei.

- Csillogást… Boldogságot – érkezett meg a helyes válasz, én pedig büszke voltam rá, hogy kitalálta, amit mondani akartam neki.

- Te vagy az oka, hogy ezt láthatod benne. Valahányszor rád nézek, úgy érzem, Carlisle-nak mégis igaza van, és a mennyország kapui a számomra is kinyíltak annak ellenére, ami vagyok – nevettem teljesen fesztelenül, aztán hirtelen a jókedv a torkomon fagyott, mikor észrevettem az arcán végigcsorduló könnycseppeket. – Jaj, ne! Nem akartalak elkeseríteni ezzel a butasággal… - Legszívesebben a falba vágtam volna a fejemet az ostobaságom miatt – bár az a falnak jobban fájt volna, mint nekem. Nem akartam elrontani azzal a pillanatot, hogy elszomorítom Isabellát, de úgy tűnt, már túl késő. Felemeltem a kezem, hogy letöröljem a nedvességet az arcáról. – Sajn… - kezdtem volna újabb bocsánatkérésbe, de legnagyobb meglepetésemre, a következő pillanatban az ajkai az enyémekre tapadtak.

Fogalmam sincs, meddig csókolóztunk, de Isabella csak akkor húzódott el tőlem, amikor már nem kapott levegőt. Ilyenkor sajnáltam egy kicsit, hogy szüksége van friss oxigénre, mert én akár az örökkévalóságig képes lettem volna az ajkait falni.

A szemeim elkerekedtek, ahogy Isabella a ruhája alá csúsztatta a kezét, és megértettem, hogy mire készül. Olyan hálás érzés öntött el, hogy ha működött volna a szívem, biztosan beleremeg. Ez a gesztus, a bizalomról szólt. Isabella bebizonyította nekem, hogy hisz bennem, és hajlandó csupaszra vetkőztetni előttem a lelkét is. Olyan gyengéden értem hozzá, ahogyan még sosem. Hátradöntöttem a földön, és fölé gördülve csókoltam végig a vállát. A bőre selymesebb volt, mint a rózsa szirmai, amit reggel adtam neki. Ajkaim végigjárták a kulcscsontját, hogy aztán a mellei között haladjanak lefelé. A belőle áradó forróság őrjítően hatott rám. Egyszerűen nem tudtam visszafojtani az elégedettségem hangjait.

Az egész testem vágyakozva kívánta őt. Kóstolni akartam, simogatni, érezni és a részévé válni. Minden, ami eddig gátolt benne, hogy megtegyem, mintha most megszűnt volna létezni. Egyszerűen csak élveztem a bőréből kipárolgó illatot, a sóhajait, a szívének eszeveszett dobogását, és az apró reszketéseket, amiket én váltottam ki belőle.

A teste hirtelen dermedt meg, amikor a hasát csókolva oldalra haladtam tovább a sebhelye felé. Azt akartam, hogy lássa, tényleg egy cseppnyi undort vagy taszítást sem érzek a heg miatt. Egyszerűen hozzá tartozott, ezért imádtam minden egyes négyzetcentiméterét.

- Semmi baj… - próbáltam megnyugtatni, mielőtt az ajkam a megsebzett területre tévedt volna. Az érzet tejesen más volt, mint a bőre többi részén, de egyáltalán nem volt kellemetlen. Mintha az ajkaim selymes csokoládékrém helyett egyenetlen felületű mogyorós csokoládét kóstolgattak volna. Elég emberi példa volt, de valószínűleg, ezzel tudtam volna a leginkább megmagyarázni Isabellának, mit is éreztem pontosan. Ugyanolyan csodás íz, ugyanolyan kellemes élmény, csak más formába öntve.

Szerencsére, nem kellett szavakba öntenem a magyarázatomat, kizökkentve magunkat ebből a csodából, mert éreztem, hogy Isabella izmai maguktól ellazulnak, és megkönnyebbült sóhaj hagyja el a mellkasát.

Visszatértem az ajkaihoz végül, miközben ő igyekezett lesimogatni rólam az ingemet – a bőröm bizsergett mindenhol, ahol csak hozzám értek az ujjai. Nem akartam abbahagyni ezt az egészet. Nem akartam visszafogni magam. Egyszerűen csak élveztem az érintéseit, ahogy a szája bejárja a nyakamat apró, édes csókokat lehelve fagyos bőrömre. Fogalmam sem volt, hogy érdemelhettem ki egy ilyen csodás lény szerelmét és vágyait, de ha már elnyertem őket, nem voltam hajlandó többé kiereszteni a kezeim közül ezt az ajándékot.

- Akarlak… - Fogalmam sincs, mikor döntöttem el végleg, hogy tényleg ezt szeretném, de még sosem voltam semmiben ennél biztosabb. Ujjaim a térdhajlatába kúsztak, és úgy mozdították a lábát, hogy az ágyékunk egymáshoz préselődjön. Az érzés, ami végigsöpört rajtam, hihetetlen volt. – Most azonnal akarlak – ismételtem meg rekedtebb hangon, aztán felnéztem Isabella arcába. Tudnom kellett, hogy ő is így érez-e… A tekintete zavart volt, de ott csillogott benne az a vágy, amit én is éreztem.

- Úgy érted, hogy…

- Szerelmeskedni akarok veled – mondtam ki, hogy még véletlenül se értsen félre.

- Eddig nem akartad… Mármint… - Isabella elpirult, és a szemei önkéntelenül lefelé pillantottak. Még csak most tudatosult bennem, hogy az ágyékom kőkeményen nyomódik a hasához, de csak apró zavart éreztem. Végül is, teljesen természetes volt, hogy kívántam őt. Az lett volna a furcsa, ha nem így reagál a testem a közelségére. – Mármint, várni akartál…

- A feleségem leszel… - tűrtem egy vándorútra indult tincset a füle mögé kissé tétovázva, miközben igyekeztem megmagyarázni neki a hirtelen pálfordulásom okainak egy részét. Ha még mindig ember lett volna, valószínűleg, bármennyire is vágyom rá, sosem jutunk el idáig. De Isabellának most már emberfeletti ereje volt, aminek köszönhetően nem kellett rettegnem attól, hogy egy rossz mozdulattal összeroppantom őt. Ezen kívül bár fontosnak tartottam az esküvőt, egy papírnak csak szimbolikus jelentése volt. Az érzéseim viszont már most azt súgták nekem, hogy Isabella hozzám tartozik, ahogyan én is hozzá. A feleségem volt szertartás nélkül is. A szívem birtoklója. – Most már biztos vagyok benne, hogy így lesz. És boldoggá akarom tenni teljesen az én asszonyomat. Ha te is akarod… - néztem rá bizonytalanul, de mielőtt fellángolhattak volna bennem a kétség szikrái, az ajkait az enyémre nyomta. A megkönnyebbüléstől mosolyogva csókoltam vissza.

Isabella sokkal mohóbb volt, mint számítottam rá, pedig én voltam az, aki többet várt erre a pillanatra. Az érintéseim olyan nyögéseket csaltak ki belőle, amik már magukban majdnem elégnek bizonyultak ahhoz, hogy elveszítsem a kontrollt a saját testem felett, de igyekeztem kitartani. Végigcsókoltam és simogattam minden egyes porcikáját, amit csak elértem, ő pedig könyörögve próbált meg még közelebb préselődni hozzám, mintha még az sem lenne elég közel, hogy tökéletesen összetapadva öleljük egymást.

Mikor a kezei megpróbáltak kihámozni a nadrágomból, össze kellett szorítanom a fogaimat, és jobban kellett koncentrálnom, mint mikor a vér miatt kellett uralkodnom magamon. Az ujjai véletlenül hozzáértek a testem legérzékenyebb pontjához, és így több, mint százötven évnyi cölibátus után senki sem vethette a szememre, hogy alig bírtam visszafogni magam. Egyedül csak az a gondolat segített, hogy nem akartam csalódást okozni Isabellának.

- Ha… Ha valamit nem jól csinálnék, vagy… - néztem fel rá. Egyfelől, nyernem kellett egy kis időt, amíg összeszedem magam, másfelől, tényleg aggódtam. Számomra is ez volt az első alkalom, és a vámpírszexről csak annyit tudtam, amennyit a családom férfitagjai elárultak, valamint, amennyit Isabellával kitapasztaltunk a kölcsönös örömszerzéseink alkalmával. De mi van, ha ez nem elég? Mi van, ha elrontok valamit… Vagy ha Isabella számára nem lesz akkora élvezet, mint nekem… Inkább a saját gyönyörömről mondtam volna le, minthogy azzal a tudattal kelljen élnem, hogy nem tudom neki megadni a kielégülést.

- Minden rendben lesz – felelte magabiztosnak tűnve, miközben megemelte egy kissé a csípőjét cseppet sem könnyítve a helyzetemen.

- Csak szólj… Szólj, ha mégsem, és… megállok – feleltem akadozva, bár próbáltam komolynak tűnni, hogy megértse, ha valami nem jó a számára, én megállok, bármilyen nehéz is lesz.

- Csak csináld már… - Gondolkodás nélkül csókolt meg, mintha egyáltalán nem aggódna semmi miatt, ez pedig segített, hogy én is lerázzam a félelmeimet annyira, amennyire szükséges.

Finoman becsúsztattam a kezemet a hosszú combok közé, és végigsimítottam a vágytól nedvedző szirmokon. A lélegzetemet visszafojtva igazítottam a férfiasságomat a gyönyör bejáratához, aztán egyetlen határozott mozdulattal előre löktem magam átszakítva a lányságot és a nőiséget elválasztó hártyát . Hirtelen úgy éreztem, meghaltam és a mennyországba kerültem. A kéj végigzubogott a sejtjeimen, ledermesztve teljesen. Hitetlenkedve pillantottam Isabella szemébe, hogy vajon, ő is érzi-e ezt a földöntúli dolgot, de csak rémülten pislogott rám. Egy másodpercre megijedtem, hogy túl nagy fájdalmat okoztam neki vagy kellemetlen számára a testem hidegsége a sajátjában, de aztán rájöttem, hogy csak miattam aggódott.

- Minden rendben – sóhajtotta talán inkább saját magának, miközben a csípője előre lendült. Újabb sokkoló gyönyör remegtetett meg, és egy pillanatra, mintha a testemet elhagyva lebegtem volna a semmiben. A szemeim előtt apró, fényes és színes foltok jelentek meg, miközben úgy éreztem ép ésszel lehetetlenség elviselni azt, ami velem történik. A kéjes érzés hullámokban vágtatott át rajtam, ahogy Isabella újra és újra előre lökte magát. Igyekeztem felvenni a ritmust, ahogy a testem hozzászokott a meglepően erőteljes élményhez, hogy Isabellának is örömet okozhassak.

Vadul kezdtem marni a korábbi csókjainktól vöröslő ajkakat, ami egy kicsit segített abban, hogy az ágyékomat kínzó vágy helyett másra is tudjak koncentrálni, de nem csak én voltam ilyen heves. Isabella kezei néha már-már fájdalmasan kapaszkodtak belém, a nyögései pedig arról árulkodtak, hogy ő is legalább annyira élvezi a násztáncunkat, mint én.

A tudatom egy része hallotta, hogy egyre hangosabb morgások törnek elő a torkomból, de nem tudtam irányítani őket. Ösztönösen élvezte a bennem lévő vámpír is testeink sóvárgó vágtáját.

Isabella combjai összeszorultak a derekam körül, és még gyorsabb ütemben igyekeztek maguk közé húzni. Biztos voltam benne, hogy nem bírom már sokáig, így megkönnyebbültem, mikor Isabella lélegzete elakadt, a teste pedig rángatózva kínlódott a gyönyör súlya alatt. A nőiessége lüktetése majd elvette az eszemet, de mielőtt megadtam volna magam az őrületnek, tudni akartam, hogy vele minden rendben van-e.

Összepréselt szájjal vártam, hogy lecsillapodjon a gyönyöre, aztán végigsimítottam az arcán. Felnyitotta a szemeit, és csillogó tekintettel pislogott rám, mint aki még nincs teljesen ebben a világban. Ahogy ismét megmozdította az altestét, tudtam, hogy jól érzi magát, és azt akarja, hogy én is leszakítsam a saját élvezetem gyümölcsét.

Lassabban mozogtam, de mélyebbre löktem magam a testében, miközben ujjai kedveskedve simogatták a tarkómat. A kéj lassanként vette át felettem ismét a teljes uralmat. Éreztem, hogy egyre erősebben lüktetek, míg végül a világ elhomályosodott a szemeim előtt. Morogva csapódott az öklöm a földbe, mert úgy éreztem, képtelen vagyok elviselni a rám törő gyilkos kéjt. Az érzékeim összessége egyetlen testrészemre korlátozódott, míg a testem többi része csak bénultan várta, hogy túlélem-e a túlélhetetlent.

Beletelt pár percbe, míg megbizonyosodtam róla, hogy életben maradok, de aztán elöntött a teljes kielégültség érzése. Nem csak a testi kielégültségé… Tökéletesen boldognak és teljesnek éreztem magam, talán, életemben most először. Az összes eddigi félelmem elpárolgott – Isabellával egymáshoz illettünk minden szempontból.

Olyan elragadtatással hallgattam a fülem alatti szív dobogását, mintha csak egy szimfónia lenne, és biztos voltam benne, hogy ha ember lennék, ez lenne a legmegnyugtatóbb hang, ami édes álomba tudna ringatni.

Teljesen belemerültem Isabella testének zenéjébe, így csak későn vettem észre, hogy milyen illatot hoz felém a szellő. Semmi kedvem nem volt megmozdulni, de nem akartam, hogy Isabellának az legyen az első szeretkezésünkről a legerősebb emléke, hogy a sárban kellett feküdnie.

- Mindjárt esni fog – mormoltam a fülébe. Elégedettség öntött el, mikor éreztem a reszketést, amit kiváltott belőle a hangom.

- Nem érdekel. Úgysem tudok megfázni… - jött a makacs válasz.

- Tudom. De érdekesen fogunk kinézni, miután a sárban dagonyázás után visszamegyünk – nevettem fel, aztán bevetettem az adukártyámat. – Bár, ha jobban meggondolom… Legalább lenne okunk egy közös zuhanyzásra. És Emmett heti poénadagja is meglenne – vigyorodtam el, aztán majdnem hangosan felnevettem, ahogy Isabella szemei hirtelen elkerekedtek a gondolattól.

- Hazamegyünk. Most – jelentette ki, aztán lassan felült, és a ruháit keresve körbenézett.

Ahogy öltözködtem, éreztem magamon a pillantását, de nem tettem szóvá. Túl jól esett a gondolat, hogy nem képes levenni rólam a szemét, semmint hogy zavarba hozzam – és én is jó párszor pislantottam felé, mikor úgy tűnt, nem figyel. Sokkal tökéletesebb volt, mint azt képzelte magáról. Ezt bizonyította, hogy a testem annak ellenére reagált a látványára, hogy nem sokkal ezelőtt már kielégült egyszer.

- Gyere… - nyúltam felé, hogy felsegítsem a földről. Tartottam tőle, hogy ha nem indulunk el most azonnal, akkor túl erős lesz bennem a késztetés, hogy az eső közeledte ellenére tovább marasztaljam. Ahogy hirtelen meginogott, és a kezei belém kapaszkodva igyekeztek egyensúlyt találni, ijedten fonódtak az ujjaim a derekára, hogy segítsek. – Hé, hé, minden rendben?

- Uh, igen – pislogott kissé zavart tekintettel rám. – Csak megszédültem. Túl sok energiát kivettél belőlem. – Kissé megkönnyebbülve fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt, mikor kacéran elmosolyodott, és csókra nyújtotta az ajkait.

- Biztos, hogy… - fürkésztem az arcát a rosszullét újabb jeleit kutatva. Persze, nem csoda, ha kimerült azok után, amit átéltünk – engedtem meg magamnak gondolatban egy elégedett vigyort -, hiszen, a vámpírokkal ellentétben, a farkasoknak szükségük van a pihenésre.

- Tökéletesen jól vagyok! – kaptam egy bosszús morgást válaszképpen, aztán Isabella a nyakam köré fonta a karjait, és megcsókolt.

- Mennünk kéne, mindjárt itt az eső… - próbálkoztam a józan eszem összekaparásával, de ezt egyáltalán nem könnyítette meg, hogy a puha ajkak éppen az államat és a nyakamat kényeztették. A testem ismét harcra kész állapotban volt, így egyáltalán nem bántam, mikor Isabella gombolgatni kezdte az ingemet, amit épp az imént vettem fel.

- Meggondoltam magam. Ha Emmett beszól, most már elég erős vagyok, hogy megverjem – jött a válasz. Igazság szerint, ha Emmett elhallgattatása kellett csak ahhoz, hogy Isabella újra az enyém legyen most azonnal, én magam is elintéztem volna.

Megint a földön kötöttünk ki, és mire az esőcseppek hullani kezdtek, már semmivel sem foglalkozva szerettük egymást újra. A külvilág tökéletesen megszűnt létezni körülöttünk, hogy ő és én végre ismét „mi” legyünk.



Megjegyzés: Az utolsó mondatot a Micimackóban szereplő egyik párbeszéd ihlette, amit Szandi nemrég mutatott nekem, és szerintem, nagyon édes. :)

Újabb elgondolkodtató elmélet

Először is, készül még mindig az ajándék. Most úgy tűnik, hogy kora estére kész leszek vele, hacsak nem jön közbe egy hirtelen rosszullét vagy ilyesmi... Drukkoljatok, hogy jól legyek, és befejezzem végre. :)

Másodszor... Végigolvastam a közvélemény-kutatáshoz írt hsz-eiteket, és nagyon köszönöm, hogy a többségetek feltétel nélkül megbízik bennem. :) Természetesen, azt is köszönöm, hogy kifejtette mindenki, hogy melyik elmélet mellett tenné le inkább a voksát, vagy miért hagyná rám teljesen a döntést. :) Jól esik, hogy ennyien írtatok. :)

Sok érdekes dolgot olvastam, ami alapján dönteni fogok majd, mert tényleg mindkét elméletet Meyer-hűnek érzem. És volt olyan hozzászólás, ami újabb elméletet juttatott eszembe.

Szóval, a 3. pontban lévő elméletemet kibővíteném egy kicsit Evee hozzászólásának köszönhetően. :) Ő arról kezdett tanakodni, hogy vajon a farkasok testhőmérséklete mennyire alkalmas arra, hogy teherbe essenek, hiszen a spermáknak, mint tudjuk, nem igazán használ a meleg. Igazából ez volt az, ami még inkább megerősített abban, hogy a 3. pontban leírt elméletem is helyes. Megmagyarázom miért...

Az emberi spermák számára lehetséges, hogy nem előnyös a farkashőmérséklet, ezért Leah nem vésődhetett be emberbe, mert a bevésődés lényege a szaporodás. A farkasspermák szintén magas hőmérsékletűek lehetnek alapból, és a még magasabb hőmérséklet, amit egy női farkas teste nyújthat, szintén nem feltétlenül hasznos a számukra, ezért vésődnek inkább emberbe, vagy Nessie és Jacob esetében, legalább is valamivel alacsonyabb hőmérsékletű lénybe, mint ők maguk. Leah sosem lenne képes beleszeretni egy vámpírba, mert undorodik tőlük, ergo, nála ez a szaporodási lehetőség is ki van lőve. Vagyis, Leah számára megint csak nincs megfelelő partner a szaporodáshoz. Vagyis, a Sors szerint, menstruálnia sem kell, mert felesleges.

Ezzel szemben Isa testhőmérséklete tökéletes Edward hűvösebb spermáinak. Gondoljunk csak vissza, hol is esett az eredetiben teherbe Bella... Egy szigeten, ahol a hőmérséklet igencsak forró volt. És Nahuel anyja is egy őserdőben élt, ahol magas a hőmérséklet. Mi van, ha a vámpírspermáknak fontos a magas hőmérséklet a szaporodáshoz, és ehhez Isabella teste tökéletes? Vagyis a Sors direkt arra teremtette, hogy Edward legyen a párja, és megszülhessen egy olyan lényt, amilyen még nem létezett a világon? Egy vámpír-ember-farkas keveréket. Éppen ezért nem szüntette meg a Sors Isabella menstruációját.

Ha azt mondjátok, hogy ez túl sok a Sorsból és a különleges dolgokból, akkor csak emlékezzetek az eredeti könyvekre... Ahogy a hsz-emben is leírtam, Bella mindig is különleges volt mindenben.
Különc volt a társai között.
Ő volt az első nő, aki felkeltette Edward figyelmét.
Különleges volt abban, hogy mindenki más ösztönösen félt a vámpíroktól, de ő nem.
Ő volt az a kivétel, akinek Edward nem tudott olvasni a gondolataiban.
Nem csak a szerelme volt mitikus lény, hanem a legjobb barátja is teljesen véletlenül...
Kivételes volt abban, hogy képes volt teherbe esni egy vámpírtól.
Kivételes volt abban, hogy "túlélt" egy ilyen terhességet, még ha képletesen is, míg a többi nő, akiket vámpír ejtett teherbe, mind meghaltak.
Ahogyan abban is kivételes volt, hogy vámpírként azonnal képes volt uralni a szomjúságát.

És ha már Bella ilyen kivételes és különleges volt, akkor miért ne lehetne az unokája is az?

Arról már ne is beszéljünk, hogy mennyire végzetszerű az eredetiben, hogy Jacob azért zúgott bele Bellába, mert a Sors már akkor tudta, hogy egyszer Nessie létezni fog, és muszáj volt Jacobot Bella közelében tartania addig, amíg be nem tud vésődni a kicsibe.

Az eredeti Twilight saga a végzeten, a kivételességen és a csodákon alapul, és szerintem, ha az én ficemben is történne néhány Sors által vezérelt, de mégis tökéletesen logikus dolog, az csak még inkább Meyer-hű lenne.

Ez persze, egyáltalán nem jelenti azt, hogy Isabella terhes lesz, vagy hogy a 3. pontban található megoldást választom. Lehet, hogy nagyon meg foglak lepni titeket... :D Egyszerűen csak nagyon izgat ez a téma, mint tudományos dolog, mint filozofikus elmélet és mint történetszál, és jó róla közösen elmélkedni veletek. :)

Bocsánat, hogyha untattam valakit az elméletem újabb szálával, de engem nagyon feldobott, hogy ez eszembe jutott bizonyítékképpen Evee-nek köszönhetően. :D Ezer hála neked! :D Szóval, csak meg akartam osztani veletek a gondolataimat, és továbbra is örömmel várom azt, hogy ti hogyan gondoljátok a dolgokat. :)

Most megyek vissza írni, tényleg remélem, hogy estére készen leszek. :) Viszont, most már a 12. oldalt írom, szóval, azért is tart ilyen sokáig, mert extra hosszú ajándékot kaptok. :)

2009. december 25., péntek

Közvélemény-kutatás

Szóval, páran felbolydultak az új elméletem miatt, miszerint, Isabella farkasként is lehet terhes. Én, mivel ez a kérdés Meyernél nyitott maradt, úgy gondolom, hogy a régebbi elméletem is lehet helyes, és a mostani is. Bármelyikre lehet bizonyítékot találni, mert bármelyik lehetséges. Fogalmunk sincs, hogy működnek a farkasok, főleg a női farkasok, mivel Leah esete lehet egyedi is, de lehet, hogy minden női farkas úgy működik, mint ő. Valószínűleg, sosem tudjuk már meg, hogy Meyer hogyan is képzelte ezt az egészet.

Szóval, mivel én mindkét elméletet helyesnek találom, és mivel mindkét elméletnek megfelelően van a fejemben egy történetszál, amivel folytathatom a 3. könyvet, ugyanis a régebbi elmélet szerint is kitaláltam valamit még régebben, aztán az új elmélet szerint is kitaláltam valamit nemrég, ezért kíváncsi lennék, hogy szerintetek melyik elmélet fogadható inkább el.

Mivel én magam is elvárom egy Twilight fictől, hogy az eredetihez hű maradjon (számomra ez nagyon fontos), így tudom, hogy egy ilyen fontos elmélet mennyire befolyásolhatja az olvasás élményét annak, aki számára nem könyvhű. Én pedig azt szeretném, ha továbbra is élveznétek a ficemet. Vagyis 3 választási lehetőségetek van most:

1. Rám bízzátok a döntést, hogy melyik elmélet szerint írom meg a ficemet, mert úgy gondoljátok, ahogyan én, hogy mindkét elmélet Meyer-hű lehet, hiszen a női farkaskérdés nyitott maradt az eredeti könyvekben. Vagyis bíztok abban, hogy bármi is lesz, jó lesz. :)

2. Úgy gondoljátok, hogy az első elmélet a Meyer-hű (Isa csak úgy szülhet, ha előtte lemond a farkasságáról). Ebben az esetben az első ötletemet írom meg. Én ezt az ötletet is szeretem és érdekesnek találom, szóval, nem bánnám a dolgot... :)

3. Úgy gondoljátok, hogy a második elmélet is Meyer-hű (Isa farkasként is szülhet - az elméletet lásd az utolsó kérdezz-felelekben). Ebben az esetben a második ötletemet írom meg. Ami szerintem, szintén érdekes, és amit szeretek, szóval, ezt sem bánnám... :)

Vagyis, mivel én mindkét szálon örömmel elindulnék, így kíváncsi vagyok a véleményetekre, amivel meggyőzhettek, hogy az egyik vagy a másik elmélet-e a helyesebb (mert szerintem, mindkettő helyes lehet, csak lehet, hogy az egyik jobb, mint a másik...). Viszont, van két feltételem:

Az első, hogy aki szavaz, megírja nekem, hogy miért abban az elméletben hisz, amire szavazott, mert tudni akarom, hogy ti mit gondoltok a kérdésről, és hogy látjátok az egész témát. Aki csak leír egy számot, vagy pár semmit mondó szót, azt nem veszem figyelembe, mert az nem tud meggyőzni engem.

A második, hogy utólag nem fogadok el reklamációt, ha valami nem tetszik majd abban a szálban, ami felé végül tereltek majd a véleménytekkel. :D Ez egy kivételes alkalom, így ha meggyőztök, hogy az egyik teória helyesebb, azt én úgy írom meg, ahogyan akarom. Most először és utoljára azért hagyom rátok a döntést, mert számomra mindkét elmélet és mindkét szál azonos mértékben vonzó megírás szempontjából, valamint azért, mert számomra az írás legfőbb célja, hogy aki elolvassa a műveimet, annak örömet okozzon az olvasás és hasson rá érzelmileg és gondolatilag. Viszont, ha a kiválasztott szálban valami nem tetszik nektek utólag, én mosom kezeimet, ugyanis a többi részlet kitalálásához és megírásához fenntartom a teljes jogot! :D

Szóval 1. 2. vagy 3.? Ti döntötök! :) Itt a kivételes alkalom, győzzetek meg engem a ti teóriátok helyességéről! ;)

2009. december 24., csütörtök

Boldog Karácsonyt!


A mai napom nem úgy alakult, ahogy terveztem, így még nem készültem el a karácsonyi meglepetésetekkel, de holnap mindenképpen kész leszek vele estére. :)

Addig is boldog karácsonyt mindenkinek! :)

Megjegyzés: A fenti képet nem én készítettem, a google-ban találtam. A készítők honlapjának a címe a kép alján látható. :)

2009. december 23., szerda

Kérdezz-felelek

Szóval, először is, kitettem mindenki linkjét és bannerét, aki kérte tőlem. Aki nincs kint, az szóljon nekem, mert vagy nem kaptam meg a mailjét, vagy vak vagyok, és elkeveredett a sok levél között.

És akkor a kérdezz-felelek...



„Mi lett Bella nagyi naplójával? Isabella elvesztette vagy megvan neki, csak feledésbe merült a sok cselekmény miatt?” (Kopi)

Természetesen, megvan Bella naplója, csak Isabellának egyfelől nincs túl sok ideje mostanában olvasgatni, másfelől lehet, hogy direkt nem akarja tovább olvasni. Bármennyire is szereti a nagymamáját, és akármennyire is bizonyos abban, hogy Edward belé szerelmes, nem Bellába, mégis csak bizarr érzés lehet arról olvasni, hogy a saját nagyanyád szerelmes volt abba a férfiba, akibe most te vagy szerelmes… Szóval, amíg Isában nem tudatosult, hogy szerelmes Edwardba, addig természetes volt, hogy érdeklődött a nagymamája múltja iránt, de most már inkább furcsa lenne neki ezekről a dolgokról olvasni.


„Edward és Isa elköltöznek vagy ott maradnak a Cullen házban?” (Kopi)
„Isa és Edward elfognak költözni?” (Flohh)

Még nem tudom… Mindig csak a főszál van meg a fejemben, és egy-két közepes nagyságrendű szál, a kisebb dolgokat írás közben találom ki, és arról, hogy maradnak vagy költöznek, még fogalmam sincsen.


„Szóval, Isa ugy,e mindig vagy farkas alakban, vagy ember alakban van. És ugye a farkasok szőrösek, és... Isa nem lesz ettől szőrös? Mert az embernőkön is van szőr, és ez a farkasdolog nincs hatással erre?” (Thara)

Hát, a filmen a farkasférfiak sem szőrösek, sőt… :D Babapopsi simaságú a mellkasuk, ami elég furcsa számomra egy pasitól. :D Jó, persze, ne legyen egy pasi sem bozontos, de azért annyi szőr, mint ami mondjuk Edwardon van a NM-ban, simán elmegy. :) Szóval, nem hiszem, hogy a farkasszőr kihatással lenne az emberi testükre, vagy ha van is, akkor is gondoskodnak arról, hogy ez emberi alakban ne legyen zavaró (lásd borotva, gyanta, epilátor stb.). Szóval, szerintem, maradnak olyan szőrösek, amilyenek alapból voltak emberként. :) Viszont, fordítva igaz, hogy az emberi „szőr”, vagyis a haj, kihatással van a farkaskinézetükre, hiszen, minél hosszabb a hajuk, annál hosszabb szőrű a bundájuk, ha pedig levágatják a hajukat, a farkasbundájuk is rövidebb.


„Dominicnál tulajdonképpen mi történt? Lehet esetleg összefüggés Isa akkori eszméletvesztése és a mostani ájuldozása között?” (Kisildikó)
„Mikor Isa és Edward először voltak ÚGY együtt, akkor Isa vérzett, nem?Ha igen, akkor Dominik hazudott és nem történt köztük semmi míg Isa eszméletlen volt.” (Névtelen)

Dominicnak semmi köze a mostani rosszullétekhez. És igen, A jövő reménysége utolsó fejezetében, mikor Edward és Isa először szerelmeskedtek, Isa vérzett egy kicsit, ezért is ijedt meg, mikor Edward hirtelen megdermedt felette. Szóval, még szűz volt biztosan. Vagyis Dominic hazudott, és nem erőszakolta meg.


„Maria kapcsolata. Két variációm van, mi lehet majd a kérdezz-felelekben, téged ismerve” (Kisildikó)

Hát, Maria kapcsolata, mivel azt az utasítást kapta, hogy ha Maria nem jelentkezik a megadott időpontokban, akkor adja át a levelet Jade-nek, ezért valószínű, hogy megpróbálta megkeresni őt. De mivel Jade eltűnt La Push környékéről (Maria pedig azt mondta a kapcsolatának, hogy itt keresse, mert ha Cullenék tüntették volna el Mariát, attól még Jade a környéken maradt volna…), ezért nem találta meg. Lehet, hogy még egy ideig kutat utána, aztán feladja, mert nincs sok választása. Mondjuk, a levél tartalma már úgyis lényegtelen Jade számára, mert tud Jasperről, de ezt persze, a kapcsolat nem tudja, csak mi. :D


„Apropó a vámpíroknak lehet nemi betegségük?” (Szupcsi)

Nem. :D Ha életükben volt is, amint vámpírok lettek, minden sérülésük, betegségük be- és meggyógyult. :) Egyébként, Szandi vagy fél napig kuncogott azon, ahogy írtad, hogy milyen vicces lenne, ha baba helyett nemi betegséget kapott volna Isa. :D


„Nem úgy volt, hogy a farkasoknak csak akkor lehet gyerekük, és csak akkor öregedhetnek, ha feladják a farkas énjüket?” (Zsepi)
„Elvileg a farkasok nem lehetnek terhesek, csak akkor, ha föladták a farkasságot. Akkor most ő föladta, vagy mi? Azért gyógyult olyan lassan, mert nem akart farkas lenni, vagy hogy van ez? Vagy ez egy újfajta betegség ami kitört Isabellán?” (Dawn)
„tényleg nem lehetne gyerekük? Ed nemzőképtelen? vagy Isa… a farkasoknak lehet gyerekük egyáltalán?” (Helga)
„A farkasoknak nem lehet babája, nemde? De ha Isa mégis terhes, akkor elvileg nem is szabad majd átváltozni? Mert azzal árthat a magzatnak.” (Tia)
„Még írtad régebben, hogy Meyer szabályait követed, de ott nem úgy volt, hogy nem lehet gyerekük a farkasoknak, amíg nem mond le a farkas énjéről.” (Ancsa girl)

Hát, egyszer régen, még az első könyv idején azt írtam, hogy valószínűleg, csak akkor lehet gyereke egy farkasnak, ha lemond előtte a farkasságáról, és hogy szülés után bármikor újra farkas lehet belőle… Mikor ezt írtam, akkor még csak a Breaking Dawn közepén tartottam, és hát… kissé érdekes fordításban olvastam, ami azt jelenti, hogy zavaros volt az egész.
Aztán mostanában hozzáolvastam angolul is, és Szandival is sokat gondolkoztunk ezen, és egy teljesen más kép alakult ki bennem a farkasságról, mint amit először írtam nektek. :D
Szóval, ahogyan most képzelem:
Először is, Leah esete nem lehet szabály, mivel egy példa, nem példa. Az eredeti könyvben ő volt az egyetlen női farkas, és ő maga sem tudta pontosan, hogyan is működik a farkassága és a nőisége. Azt tudjuk, hogy elvileg nem menstruált farkasként, és úgy gondolta, hogy nem lehet gyereke (vagy egyáltalán, vagy csak addig, amíg farkas). Azon is gondolkozott, hogy Sam lehet, hogy azért nem belé vésődött, mert ugye, a bevésődés egyik lényege, hogy olyan partnert találjon a farkas, akivel szaporodhat, és aki tovább viheti a génjeit, és lehet, hogy Leah, már azokban az időkben, emberként sem lett volna képes teherbe esni.
A másik, ami érdekes, hogy lehet, hogy Leah azért nem menstruált és azért nem vésődött be senkibe, mert egyszerűen nincs olyan férfipartner számára a világon, akivel képes lenne utódokat létrehozni. Egy farkasnő fizikailag erősebb, mint egy embernő, és lehet, hogy ha még szűz, akkor hát, nehezebb elvenni a szüzességét, mert a szűzhártya is megerősödik, és egy emberférfinak ez nem is sikerülhetne. Vagyis marad a lehetőség, hogy egy farkassal jön össze, vagy egy vámpírral. A vámpír megint csak kizárva, mert Leah undorodik tőlük, és a szaporodáson kívül, az érzelmek és a vonzódás is fontos, hogy valaki bevésődjön egy másik személybe (ebben az esetben, vámpírba). Maradnak a farkasok, de mivel Leah Sambe szerelmes (aki ugye, már másba vésődött), ezért nem tud a többi farkasra férfiként nézni, és mivel, mint már írtam, a vonzódás is fontos a bevésődésnél, így nem képes bevésődni egy másik farkastársába sem. Ergo, a sors, természet, isten, vagy valami felsőbb erő, ami irányítja a bevésődést, tudja, hogy Leah számára nincs megfelelő partner, és ezért nem is menstruál.
Ezzel szemben, Isa számára létezik a tökéletes pár Edward személyében. Vámpír, aki elég erős ahhoz, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen egy szűz farkasnővel, nemzőképes, még ha nem is tud róla (de mi tudjuk a Breaking Dawnból), és Isabella szereti őt és vonzódik hozzá, valamint Leah-vel ellentétben, el tudja fogadni a vámpírokat és így Edward vámpírságát is. Szóval, Isa számára létezik a tökéletes pár, ezért vésődhetett bele Edwardba, és mivel a bevésődés egyik lényege a szaporodás, így teherbe is eshet tőle bármikor.
Hogy ez testileg hogyan lehetséges? Először is, így újra elolvasva a Twilight saga könyveit, jobban belemerülve, kielemezve, az angol szöveget is hozzáolvasva, és Szandival még egyszer átrágva, rájöttünk, hogy igen, a vámpírok teste tényleg nem képes a változásra, de a farkasoké képes! Igaz, hogy erősek és nem öregszenek, de a testünk nem csak öregedés hatására képes változni (lásd hízás, fogyás, terhesség, körmök és a haj növekedése stb., amik függetlenek a kortól…), ahogyan a farkasok teste sem az öregedés hatására változik, de mégis változik. Lásd, Jacob levágatja a New Moonban a haját rövidre, de az Eclipse-ben ismét növeszteni kezdi, mert Bellának úgy jobban tetszik. Ergo, a teste változik. Bella azt is mondja, hogy Jacob az átváltozás után is még magasodik, izmosodik. Ergo, a teste változik. A farkasok teste nem halott, így nem dermedt meg, mint a vámpírok teste a haláluk pillanatában. A farkasoknak van vérkeringésük, testhőjük, pulzusuk, el tudnak fáradni, a csontjaik törnek, megsérülhetnek és vérezhetnek stb. Vagyis, a testük él. Ergo, a testük képes a változásra is, ha él.
Szóval, míg a vámpírnők teste nem képes egy baba kihordására, mivel nem tud tágulni a méhük és a hasuk, addig a farkasnők teste képes lehet a változásra, így egy magzat kihordására is.
Az már más kérdés, hogy valószínűleg, a babának nem tenne jót, ha az anyja terhesen ide-oda változna, és hol farkasalakban lenne, hol emberiben, de ez megoldható annyival, hogy a női farkas a terhesség idején nem változik át.
Vagyis, jelen pillanatban, a Twilight saga alaposabb átolvasása és Szandival alaposabb átbeszélése után, úgy gondolom, hogy egy farkasnőnek nem kell lemondania a farkasságáról feltétlenül ahhoz, hogy teherbe essen.
Persze, ez nem jelenti azt, hogy Isabella terhes.
És igazából, ez csak az én magyarázatom, mivel Meyer a farkaslétről is elég keveset írt, de arról, hogy hogyan működik egy női farkas, még kevesebbet, így szinte, bármit lehet kezdeni ezzel a szállal. :D


„Alice most depis, vagy haragszik a fiúkra vagy Bellára, vagy egyszerűen csak Jasperrel szeretne lenni?” (Flohh)

Alice nem haragszik senkire, mert érti, hogy ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy megmentsék Jaspert és biztonságban tudjuk a jövőben az egész családjukat. Egyszerűen csak halálra rémült szegénykém. Látni, hogy életed szerelme a halálba sétál, a világ egyik legsokkolóbb élménye lehet. Szóval, most egyszerűen, képtelen távol lenni Jaspertől. Meg kell nyugodnia a kis lelkecskéjének, hogy Jasper jól van, nem esett baja, és remélhetőleg, amíg csak világ a világ, nem is történik vele semmi.


„Ha esetleg gyerekük lenne, akkor ő milyen lenne? Vagyis milyen vámpír, vérfarkas és emberi tulajdonságai lesznek?” (Flohh)

Szandival azt beszéltük, hogy alapból vámpír és ember keverék lenne, némi farkasmutációval. :D Nem tudom, hogy ez így helyes szakkifejezés-e, de mindjárt megmagyarázom, hogy hogyan is képzeljük ezt, és miért így képzeljük. :)
Szóval, az emberi gén és a vámpír gén elsődleges, hiszen, amint megszületik egy kisbaba, máris ember, nem kell semmi ahhoz, hogy emberré váljon. A vámpírsággal is így van, amint valakibe vámpírméreg jut, három napon belül vámpírrá válik.
Ezzel szemben a farkasgén lappangó gén. Vagyis egy farkasgénekkel rendelkező kisbaba, amikor megszületik, akkor még nem farkas, csak egy emberi gyerek. Farkassá később válhat vámpírok közelségének a hatására.
Vagyis, ha egy vámpír és egy farkas szeretkeznek, és baba lesz a dologból, akkor a baba elsődlegesen ember és vámpír keverék, és maximum csak később alakulhatnak ki valamiféle farkastulajdonságok.
Szóval, a baba szerintem, fehér bőrű, vérrel is táplálkozik, de étellel is, melegvérű, van szívdobogása, gyors, erős, egy ideig növekszik, de aztán megáll a növekedésben, és halhatatlan. Vagyis, olyan nagyjából, mint Nessie az eredeti könyvekben. Erre az alapra tevődik rá pár tulajdonság a farkasgének által. Hogy ezek között az alakváltás is ott van-e… Hát, lehet, de az is lehet, hogy nem.
Igazából, ez is egy elég nyitott kérdés, így érdekesen el lehetne vele játszadozni, ha Isa terhes lenne… De ki tudja, hogy az-e… :D


„A kis Edwarddal mi van? Vagyis mostanában kicsit el lett felejtve a többi dolog miatt, de én kíváncsi vagyok rá, hogy meg volt e az első szava vagy ilyesmi?” (Flohh)
„Kicsi Edward amúgy most a Cullen házban van?” (Fummie)

Kis Edward még mindig jól van. Rose és Esme vigyáznak rá, és ha nem is írok róla, Isa is foglalkozik vele. De itt, bármennyire is hosszabb időnek tűnik, napok, hetek telnek csak el öt-tíz fejezet alatt, szóval, nem fejlődik olyan gyorsan kicsi Edward. :) Ha majd kimondja az első, igazi szavát, vagy bármi nagyon fontos történik vele, azt megírom. :)


„Akkor most Mariával mi van? Őt megölte Jade?” (Flohh)

Igen, őt megölte Jade, aztán elégették a máglyán. Ezért láttak Alice-ék fekete füstöt, mikor a határhoz igyekeztek.


„Egyébként, Spirit! Úgy vettem észre, hogy a "zenék, amelyek megihlettek" topicot már nem frissíted. Ez azért van, mert egyszerűen már nincs rá időd, vagy mert már nincsenek olyan zenék, amelyek megihletnek téged?” (A. J. Cryson)

Hát, az igazság az, hogy ritkán hallgatok zenét írás közben, egyfelől, mert nem egyedül lakom, és van, mikor anyuékat zavarja a zene, másfelől, mert sokszor eltereli a figyelmemet az írásról a zene (ugyanis, imádok énekelni, és ha olyan dalt hallok, aminek ismerem a szövegét, akkor muszáj énekelnem :D ), és olyankor lassabban készül el a fejezet.
Ettől függetlenül vannak még zenék, amiket írás közben hallgatok, csak amik kint vannak, azok a kedvenceim, és nem akartam végtelenített listát kitenni oldalra. :D


„Lehet, hogy volt már ilyen kérdés, akkor előre is bocsi, de hány oldal a fic, úgy össz-vissz wordben?” (A. J. Cryson)

A múlt árnyai 315 oldal wordben úgy, hogy könyvnyomtatáshoz van szerkesztve, vagyis van címoldal, tartalomjegyzék, ilyesmik…
A jövő reménységét nem tudom, mert minden fejezetet külön dokumentumként mentettem le, és még nem szerkesztettük össze egy .doc-ba. De majd egyszer megnézem nektek, ha lesz rá időm. :) Az tuti, hogy A múlt árnyainál hosszabb lett… Én olyan 350-400 oldalra tippelnék.


„Vagyis nem csak Isa volt szűz még... szegény Ed, azért így 100 felett már megérdemelte :D Vagy én értettem teljesen félre a dolgot, és csak Isának volt ez az első alkalom?” (Névtelen)

Nem értetted félre. Edward is még szűz volt, és ez volt az első alkalom a számára. Az eredetiben ugye, Bellával szeretkezett először a nászéjszakájukon, de mivel a ficemben sosem vette el Bellát, így Isabella volt számára az első. :)


„a nem twilightos regényedet folytatni fogod még?” (Névtelen)

A Gyermeki pillantást? Igen, szándékozom folytatni. A 2. fejezete már megvan, csak fel kéne tenni. :D Nem gondoltam, hogy azt is várjátok, mert annyira nem volt nagy az érdeklődés, mint a ficemnél. :D


„Melyik pasi lenne arra képes, hogy 100 évig várjon élete nőjére úgy, hogy a férfiasságát bent tartsa a gatyájában?” (Hira)

Hát, sajnos, én sem hiszem, hogy létezne ilyen férfi… :-/ A férfiak nem képesek ilyesfajta romantikus önmegtartóztatásra. Legalább is, nem nagyon hiszem… Edward a kivétel, aki sajnos, nem létezik. :D Pedig milyen jó lenne, ha létezne… :D


„de még a 2. könyvbe Ed beszélt Nate-tel, és úgy emlékszem Isa erről megfeletkezhetett... mert rá akart kérdezni csak nem sikerült :D Tehát mi volt az a beszélgetés?” (Borsy)

Arról már volt szó, mikor Edward betörte Nate orrát, hogy arról beszéltek akkor, hogy ha Nate még egyszer hozzáér Isához, akkor nagyon megbánja. Hogy ezen kívül másról is esett-e szó, az még nem derült ki. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. :D


„Az én kérdésem csak annyi , hogy majd Isabella is vámpír lesz, ugye ?” (GothicPrincesse)

Nem terveztem, hogy vámpírrá teszem. Isabella számomra már farkas, nem tudom, hogy el tudnám-e képzelni vámpírként. És azt sem tudom, hogy miután ugye, immunis a vámpírméregre már, egyáltalán hogyan lehetne belőle vámpír…


„És mi lesz a Jövő reménysége könyv borítója?” (Kiki)

Hát, ezen még nem gondolkoztam. :D A múlt árnyait az egyik volt osztálytársam, és jelenlegi barátom, Gabi tervezte, és szerintem, gyönyörű lett, szóval, ha A jövő reménységének is lesz borítója, akkor biztos, hogy őt kérem meg a tervezésre. De hogy milyen borítót szeretnék pontosan, azt még nem találtam ki. :)


„Kb. hány napon keresztül játszódik a történet, és meddig hiányzott Isa a suliból?” (Kiki)

A hiányzása kb. 1 hét volt, pontosan nem számoltam ki. Hogy a történet maga hány napig játszódik, azt nem tudom, de a fejezetekben mindig írom, hogy hány nap telt el éppen, szóval, ki lehet számolni, ha valakinek van ideje rá. :) Aki kiszámolta, mondja meg nekem is. :D


„Alice látta Edward döntését arról, hogy el fogja jegyezni Isát?” (Kiki)

Lehet, hogy voltak halovány, zavaros látomásai róla. Ahogy írtam valamelyik fejezetben, Alice megszokta a farkasok közelségét, és kezdenek látomásai lenni róluk is, csak nem olyan pontosak, mint amúgy. Az eredeti könyvekben is Alice először semmit sem látott a farkasokkal kapcsolatban és a farkasok közelében, aztán mikor megszokta Jacob miatt a jelenlétüket, azután már voltak apróbb, zavarosabb látomásai. :)


„Carlisle megállapította, hogy egyre kevesebb idő kell ahhoz, hogy Bella véréből eltűnjön a vámpírméreg, és akkor már nem is lesz tőle olyan rosszul, mint elsőnek, hanem csak gyengébb lesz és ennyi? Szóval akkor (Ha úgy van ahogy Juliette állította) később már észre se veszi, ha méreg kerül a szervezetébe?” (Fanni)

Ha Isa a mérgezéstől lenne rosszul, akkor valószínű, hogy idővel elmúlnának a mérgezés okozta tünetek, ahogyan a harapás okozta mérgezés esetében is… De persze, csak ha a mérgezéstől van rosszul. :D


„Ja, és még egy kérdés Russellel mi van?Annyira haragszik Bellára hogy már szóba se akar vele állni?” (Fanni)

Hát igen… Jelenleg annyira haragszik rá. De ez nem marad így. :)


„A fejezet többi része meg érdekes volt. Az aranyos volt, hogy a fiúk kurjantottak, mint a filmben. :) Gondolom olvastad, hogy ezt igazából is így szokták...” (Fummie)

Igen, olvastam, és nekem ez a kedvenc kulisszatitkom a filmből. :D Annyira klassz, hogy igazi quileute szokásokat is beletettek. Nagyon tetszik! Olyan jó lenne többet megtudni a szokásaikról… Nagyon kíváncsi lennék rá. :)


„Ohhh... és most akkor minden rendben van Dannel? Csak mert ezelőtt eléggé kemény volt Isával, most pedig vicces, kedves, könnyed. Vagy csak azért volt vele olyan, mert Juliette vámpírokkal utazott egy autóban?” (Barbee)

Hát igen… Az egy dolog, hogy Dan elfogadja, hogy Isa kedvese egy vámpír, az meg egy másik, hogy egy vámpírt Isabella ne engedjen Juliette közelébe. Persze, a helyzet azóta már változott, hiszen, a farkasok rájöttek, hogy Edwardnak milyen önuralma van. Hogy akkor is képes önmaga maradni, ha emberi vért itatnak vele. Szóval, az egész hozzáállásuk megváltozott Edward felé. Ez nem jelenti azt, hogy azonnal puszipajtások lesznek, de már valamiféle tiszteletet éreznek Edward iránt. És Carlisle-t is tisztelik.


„Edward olvas a gondolatokban, Carlisle pedig ahogy elolvassa, akaratlanul is „lejátssza” a fejében a mondatokat, mintegy gondolatként, vagyis Ed tudni fog Isa aggályairól, nem?” (Barbee)

Okos kérdés. :D Vajon, mikor Edward azt mondta, hogy nem fog fülelni, akkor csak a kimondott szavakra gondolt-e vagy azt is megígérte, hogy nem fog Carlisle gondolataiban olvasni… :D Egyáltalán, meg tudja-e tenni, hogy direkt nem olvassa valaki gondolatait, vagy csak úgy áramlanak felé a belső hangok irányítás nélkül, és nem tehet mást, minthogy meghallja őket… Hát, majd kiderül. :D


„De Isabellának hogyhogy nem az járt a fejében, hogy terhes?” (Cacty0729)

Mert Isabella azt hiszi, hogy ez lehetetlen. A Breaking Dawnban Edward és Bella is úgy hiszik. Edward teljesen sokkolódik, mikor rájön, hogy nemzőképes. Szóval, senki nem gondol arra, hogy ez egyáltalán lehetséges, így Isa is úgy gondolja, hogy egyszerűen nem lehet terhes, és bármilyen más okot hamarabb elfogad.


„de ez akkor azt is jelentené, hogy ha egy vámpír lefeküdne egy "beoltatlan" farkassal az meghalna, és ha emberrel tenné meg, akkor az illető átváltozna vámpírrá?” (Brizsith)

Szandi adott neked egy pontot a legértelmesebb komment versenyen. :D Na meg, persze, én is. :D Teljesen logikus a kérdésed. Igen, ha Isa a mérgezéstől lenne rosszul, akkor ez azt jelentené elvileg, amit leírtál… :D Ezt most mindenki gondolja tovább… :D


„Hogy áll a könyvkiadás?” (Deszy)

Hát, most karácsonyi szünetet tartunk éppen, mert Katona Ildikót is lefoglalják az ünnepek (engem meg a vizsgák és a karácsony). :) Azt mondta, hogy karácsony után folytatjuk a javításokat, addig pedig el kellett készítenem egy reklámtervezetet, hogy lássa, hogyan is képzeltem, és mit tudunk belőle megvalósítani majd. :)


„Mi lesz velünk, ha befejeződik A jelen boldogsága? Fogsz írni valami más fanfictiont?” (Deszy)

Ahogyan már említettem, lesz egy +1 könyv, ami Carlisle szempontjából íródik, de az én ficvilágomban játszódik majd, vagyis találkozhattok még a Nate vezette falkával, Isabellával, kicsi Edwarddal és a többiekkel. :)
Az utánra pedig már van vagy 3 Twilight fic-ötletem, ami független A múlt árnyai trilógiámtól, de remélem, hogy attól még tetszeni fognak. :)


„Akkor mostantól kezdve Edwardnak és Isának óvszert kell használniuk?” (B.J.)

Nem hiszem, hogy tudnának óvszert használni. :D Ők elég intenzíven szerelmeskednek, és az óvszer nem bírná a gyűrődést. :D Még az embereknél is elszakad néha, nemhogy egy vámpír és farkas ágycsatájánál. :D


„Egy kérdés: volt egy pillanatkép Benjiről, hogy el kell mennie vagy valami ilyesmi, az mostanában lesz vagy még nagyon messze van?” (Franci)

Ez A jelen boldogságában lesz majd, de még nem most. Még jó pár hónap eltelik majd. :) És jó sok bonyodalom áll még előttünk addig. :)

Karácsonyi ajándék fic

Először is boldog névnapot farkasfalkánk egyik tagjának, Vickynek! :) És boldog születésnapot és jobbulást, Zsaninak!

Tegnap együtt karácsonyoztunk a farkasfalkánkkal, és Juca, kapott egy novellát tőlem ajándékba. Megengedte, hogy megosszam veletek az ajándékát, így most ez következik... :) Ez egy Jacob/Nessie novella, mivel Juca nagyon vágyott már egy ilyen párosítású ficre. :)

A kérdezz-feleleket már megírtam és elküldtem mailben Szandinak, estére átnézi, és az is fel fog kerülni még ma. :)

Hát, kíváncsian várom a véleményeteket... :) Persze, azért a ficem új fejezetéhez se felejtsetek el hsz-t írni. :D



Piroska és a farkas



Úgy rohantam a fák között, mintha az életem múlt volna rajta, pedig semmi veszély nem fenyegetett. Egyszerűen csak az a láthatatlan kötelék mágnesként vonzott magához – mindegy volt, hogy pár lépésnyire, vagy éppen mérföldekre voltam-e a másik végétől.

Az első pillantás óta kényszert éreztem, hogy magam mellett tudjam a gyönyörű, barna szempár tulajdonosát, és megadjak neki mindent, amire csak szüksége van – egy barátot, testőrt, játszótársat vagy éppen táplálékforrást. Cserébe pedig ő olyan volt számomra, mint az oxigén, a napfény vagy a víz. Létezésem elengedhetetlen alapköve…

Korábban nem értettem Quilt. Nem tudtam, miért jó neki, ha feladja az egész életét egy pelenkás miatt, de mostanra rájöttem, hogy ez egyáltalán nem áldozat a részéről. Minden perc, amit Nessie-vel tölthettem, maga volt a földi mennyország. Látni, ahogyan a mogyoróbarna szempár felcsillan, mikor meglát, a cseresznyepiros, apró ajkak pedig olyan sugárzó mosolyra húzódnak, amelytől egy jégszív is megolvadna, felért bármivel, amit akkor élhettem volna át, ha csak egy egyszerű kamasz fiú maradok.

Lehet, hogy abban az esetben több időm maradt volna szórakozni, és a lányok összekavarodott mozaikarca is helyre állt volna, de velük sosem tapasztalhattam volna meg ezt a földöntúli érzést. Tudni, hogy valakit neked rendelt a sors, olyan volt, mint valami szellemi és lelki megvilágosodás.

Minél közelebb értem a házhoz, annál izgatottabb ütemben vert a szívem. Vakkantva tettem meg az utolsó métereket, mert tudtam, hogyha Nessie meghallja a közeledtemet, kiviteti magát a tornácra, hogy minél hamarabb velem lehessen. Rosalie-t az őrületbe kergette ezzel a szokásával. A szőkeséget bosszantotta, hogy Nessie szereti az ő farkasát – a mellkasom hirtelen melegség öntötte el a gondolattól.

Rosalie birtokolni akarta őt. Csak a magáénak tudni. Nem mintha elítéltem volna emiatt, hiszen én is pontosan ezt éreztem. Ez az őrjítő és kínzó vágy, hogy Nessie szeretetét kiérdemeljük, morbid módon hasonlóvá tett minket. Tudtuk, hogy ez egy bűnös és önző érzés, ahogyan azt is, hogy ennek ellenére, mindketten elengednénk Nessie-t, ha az érdekei azt kívánnák.

Valószínűleg, ezért is utáltuk egymást a szőkeséggel többek között. Egymásban gyűlöltük azokat a vonásokat, amiket magunkban igyekeztünk elnyomni. Megráztam a fejem – még a gondolatát is el akartam felejteni, hogy az IQ-negatív vérszívóhoz hasonlítottam magam.

Az egyik fa mögött gyorsan átváltoztam, és felvettem a rövidnadrágomat, aztán kiléptem a tisztásra. Pillantásom azonnal a szeretett lényt kutatta, de most nem találta sehol sem. Ijedten siettem a ház felé, és mikor bentről meghallottam a keserű sírást, rohanni kezdtem.

Mire feltéptem az ajtót, a gyomrom már csomóban volt. Egyenesen a nappaliba mentem. Nessie a szőnyegen ült kezében egy könyvet szorongatva, a szemeiből pedig hatalmas könnycseppek peregtek. Rosalie mellette térdelt, és igyekezett megvigasztalni, de mindhiába.

Nem foglalkoztam a szőkével, egyenesen Nessie-hez léptem, és felkaptam őt. A könyv puffanva esett ki az apró ujjak közül a földre, de nem érdekelt.

- Jól vagy? Mi a baj? Fáj valamid? – záporoztak a kérdéseim, miközben szemeim végigjárták a törékenynek látszó gyermektestet. Tudtam, hogy nem eshetett fizikai baja, mégis rettegtem attól, hogy egyszer csak elveszti a sérthetetlenségét, és baja esik. Igaz, hogy a doktor és Edward megtudott mindent a félvérek működéséről, amit csak lehetett, de ez egy cseppet sem oszlatta el az aggodalmaimat. Még így is egy csomó homályos részlet maradt…

A kis karok szipogva ölelték át a nyakamat, és jó ideig nem voltak hajlandóak elengedni.

- Mi történt? – tátogtam oda Rosalie-nak, miközben kezem Nessie hátát simogatta nyugtatóan.

- Csak olvasott egy mesét… - sütötte le a szemeit a szőkeség, mintha bűnösnek érezné magát valami miatt.

Nessie az egyik kezét a nyakamról a halántékomra csúsztatta, a képek pedig filmként kezdtek peregni az agyamban. Láttam, hogy Rosalie egy könyvet ad Nessie-nek, aztán leül mellé, és elégedetten figyeli, ahogyan a kislány falni kezdi a történetet.

Azt hittem, hogy betűk, szavak és mondatok fognak majd megjelenni a szemeim előtt, de ehelyett újabb képek jöttek. Nessie fantáziaképei…

Ő, egy édes, piros kapucnis köpenyben, amint az erdőben sétálgat egy kosarat lóbálva a kezecskéjében. Én, hatalmas farkasként. Esme nagymamafőkötőben. Edward pedig zöld vadászruhában, puskával a kezében. Aztán a cső egyenesen rám meredt. A dördülés hangjával együtt jöttek az érzések is – a veszteség fájdalma, ijedtség, félelem. A mancsaim feladva a testem terhét, összerogytak.

Nessie keze visszacsúszott a nyakamra, arcocskáját pedig meztelen vállamba fúrta – éreztem a nedves cseppek melegségét a bőrömön.

- Te hidrogénezett agyú ostoba liba! Képes voltál odaadni neki a Piroska és a farkast? – csattantam fel dühösen.

- Én… nem gondoltam, hogy ilyen hatással lesz rá… - mentegetőzött. Láttam rajta, hogy bánja a dolgot, mégsem tudtam megbocsátani neki, hogy fájdalmat okozott az én Nessie-mnek.

- Persze, mert nem tudsz gondolkozni agysejtek hiányában – morogtam felé.

- Te beszélsz, aki az izmaiban hordozza őket? – húzta ki magát, és olyan fenyegetően nézett rám, amitől egy átlagember behúzta volna fülét-farkát, de engem nem tudott megijeszteni.

- Majd mindjárt bebizonyítom neked, hogy mennyit tudnak az izmaim… - A vörös ajkak gúnyos mosolyra húzódtak, én pedig – bár sosem vallottam volna be –, a dühöm ellenére kíváncsi voltam a visszavágásra.

- Majd, ha simogatásra vágyom, szólok Emmettnek…

- Nyugodt lehetsz, mert bottal sem piszkálnálak meg soha – fintorodtam el. – Még a végén szilikonmérgezést kapnék…

- Nem is hagynám, hogy hozzám érj. Így is épp elég minden este Nessie-t átnézni, nem kapta-e el a bolháidat. Nem akarnám magamat is alávetni egy bolhátlanításnak miattad. – Megforgattam a szemeimet.

- A bolhákon kívül új poén már nem jut eszedbe? Ez kezd kicsit unalmas lenni… - imitáltam ásítást.

- Még mindig elmésebb vagyok, mint te a hajamról szóló beszólásaiddal. Értem én, hogy hiányoznak bizonyos dolgok, de másképp is kiélhetnéd magad a hajfétisen kívül… Teszem azt, követhetnéd őseid példáját, és előnyben részesíthetnéd a kézműves munkát. Ha érted, mire gondolok… - vonta fel a szemöldökét kérdőn, én pedig akaratom ellenére és legnagyobb bosszúságomra fülig vörösödtem.

- Megőrültél? – néztem villámló tekintettel rá, aztán a pillantásomat Nessie-re kaptam, aki megérezve a zavaromat kíváncsian rám függesztette hatalmas, a könnyektől még csillogó szemeit.

- Nem érti még… - vonta meg a vállát Rosalie, de láttam rajta, hogy rájött, előbb beszélt, mint gondolkozott volna.

- Mit? – jött a kérdés gyermekien ártatlan hangon, ami miatt csak még inkább elpirultam.

- Semmit. Csak a nagynénéd már megint ostobaságokat fecseg össze-vissza – próbáltam meg lazán válaszolni, de nem úgy tűnt, mintha Nessie bevette volna a dolgot. Összefonta maga előtt a karjait, és bosszúsan ráncolta az orrát. Annyira elbűvölő volt, hogy egy pillanatra kiürült az agyamból minden értelmes gondolat, és csak nézni tudtam őt.

- De mondd meg! Tudni akarom! – ébresztett fel a bambulásból az akaratos hangocska.

- Majd, ha nagyobb leszel, elmondom – ígértem neki, de nem elégedett meg ennyivel.

- Tegyél le! – parancsolta. A szívem vadul verni kezdett a mellkasomban. Olyan nehezemre esett akár csak pár centire is eltávolodni Nessie-től, hogy inkább váltam volna meg bármelyik testrészemtől, mint tőle.

- Kérlek, hercegnőm… Tényleg elmondom majd idővel… - néztem rá könyörgő szemekkel.

- Tegyél le! – fordította el a fejét. Felsóhajtottam, aztán teljesítettem a kérését. Nessie sértődötten totyogott ki a nappaliból.

- Azt hiszem, elérkeztünk a dackorszakhoz… - nézett rám elgondolkozva Rosalie. Amióta Nessie a világra jött, ostoba gyermeknevelési és –pszichológiai könyveket bújt.

- A te hibád! – mordultam fel bosszúsan.

- Na persze, mert én kezdtem a sértegetést, ugye? – szorultak ökölbe a női kezek.

- Te adtál neki olyan könyvet, amiben farkasokat mészárolnak le.

- Hozzáteszem… gonosz farkasokat… - rándult meg a szőkeség szája, ahogy igyekezett elfojtani egy elégedett mosolyt.

- Lényegtelen. Megyek és kiengesztelem Nessie-t – indultam a hátsó kert felé. Ha nem hallottam volna Nessie halk dúdolgatását, akkor is tudtam volna, hogy ott van – szeretett a rózsabokrok alatt üldögélni, és énekelgetni a virágoknak. Rosalie vett egy mély levegőt, aztán a nyomomba szegődött.

- A férfiak bénák az ilyesmiben – vetett rám egy pillantást, ahogy kinyitottam a hátsó ajtót, és kilépett mellettem a fűbe. – De csak azért segítek, mert akaratomon kívül megríkattam Nessie-t, és nem szeretném, hogy még miattad is szomorú legyen – magyarázkodott.

- Nem beszélek veletek – ült le nekünk háttal a fűbe Nessie, mikor meglátta, hogy közeledünk.

- Kicsi szívem, ne haragudj erre a vakarékra… - guggolt le mellé Rosalie. Megrándult az arcizmom, de inkább visszanyeltem a sértést, ami a nyelvem hegyén ült. – Sajnos, az értelmi szintje elég csekélyke, így nem tehet arról, ha valami rosszat mond vagy tesz.

- Kösz… - szisszentem fel. – Ha így segítesz, milyen lehet, mikor ártani akarsz? – mormoltam magam elé.

- Ha akarod, megtudhatod – villantott meg egy kegyetlennek tűnő mosolyt Őszőkesége.

- Elég volt már! – A hirtelen felcsattanó gyerekhangra úgy rezzentünk össze mindketten, mint két rosszalkodó ötéves, mikor szülői szidást kap. Nessie felpattant a földről, és két apró karját csípőre téve, villámló szemekkel nézett ránk. – Ha továbbra is utáljátok egymást, akkor nem fogok hozzátok szólni soha többé! – préselte össze az ajkait. Egy pillanatra pont olyan volt, mint az apja, mikor éppen mérges volt rám valami miatt.

- Sajnálom… - emeltem fel azonnal a kezemet megadóan. Nessie várakozó pillantást vetett a nagynénjére is.

- Oké, én is sajnálom… - sóhajtott fel.

- Akkor szeretitek egymást? – nézett ránk ártatlan szemekkel Nessie. Az agyam szélsebesen pörögni kezdett, hogyan tehetném boldoggá őt a válaszommal úgy, hogy közben nem hazudok.

- Én nem utálom Rosalie-t – jelentettem ki. Végül is, igaz volt… Az utálat túl enyhe kifejezés lett volna arra, amit érzek – győzködtem magam.

- Én sem utálom a kor… Jacobot – javította ki magát Rosalie, miközben kaptam tőle egy furcsa pillantást. Valószínűleg, megkönnyebbült, hogy kitaláltam, hogyan kerülhetnénk meg a kényes kérdést.

- Helyes – biccentett Nessie elégedetten. – Akkor most öleljétek megy egymást! – Hirtelen mindkettőnk arca önkéntelen fintorba rándult.

- Inkább játszom veled fodrászosat… - próbálkoztam. Eredetileg azt akartam mondani, hogy inkább mártom a karjaimat sósavba, de valószínűleg, ezzel csak még inkább magamra haragítottam volna az én hercegnőmet. Nessie imádott gyöngyöket fűzni a hajamba, én pedig bármennyire is ódzkodtam ettől a játéktól, mégis ezerszer inkább vállaltam volna, minthogy a jégszobrot ölelgessem.

- Én pedig lopok neked egy zacskó, finom AB negatív vért – ajánlotta sorstársam olyan mosollyal az arcán, hogy megmintázhatták volna róla magát a Kísértést. Bella és Edward éppen próbálták leszoktatni Nessie-t arról, hogy emberi vért igyon, és mindenkinek megtiltották, hogy engedjenek Nessie szinte ellenállhatatlan bűbájának.

- Nem! Ölelést, most! – követelte eltántoríthatatlanul a mi kis zsarnokunk.

Tétován pillantottam Rosalie felé, aki szintén ódzkodva pislogott vissza rám. Gépiesen kinyújtottam a karjaimat, és igyekeztem visszatartani a lélegzetemet. A fehér karok is kinyúltak, és próbálták elkerülni, hogy az enyémekbe ütközzenek. Villámgyorsan összezártuk egymás körül őket, aztán azonnal elhátráltunk.

- Csodás – csapta össze elégedetten a tenyereit Nessie.

- Akkor beszélsz velem? – guggoltam le hozzá, és ismét kitártam a karjaimat – most már vágyakozva. Amint közéjük szaladt, magamhoz öleltem, és felkaptam.

- Igen – bólintott, és nyomott egy puszit az arcomra. – Játsszunk, jó?

- Fodrászosat? – kérdeztem kissé félve.

- Nem, butus farkasom… - kacagott fel csilingelő hangon. – Tegnap olvastam egy másik mesét, a Hófehérkét – mesélte, miközben intett, hogy tegyem le a földre. Kelletlenül engedtem el. – Te leszel a herceg, rendben? – mutatott rám, mire öntudatlanul is kihúztam magam. – Te pedig… - fordult a nénikéje felé. – Hófehérke leszel. Igaz, hogy szőke a hajad, de majd azt képzelem, hogy fekete – meredtek egy pillanatra a távolba a szemei, mintha tényleg látná maga előtt azt, amit kitalál.

- És mit kell csinálnunk? – érdeklődött Rosalie mosolyogva. Valószínűleg, tetszik neki a gondolat, hogy egy olyan karaktert játszhat, aki egy beszélő tükör szerint, a legszebb lány a világon – húztam el a számat magamban.

- Hát, te megetted a mérgezett almát, ezért mély álomba merültél. Feküdj le a földre! – kapta a rendezői utasítást. Rosalie a ruháját igazgatva tette, amit kértek tőle. – Oké, te pedig azt hiszed, hogy meghalt. Térdelj mellé!

- Oké… - A fűbe térdeltem, és a sarkamra ülve vártam a következő kérést.

- Most, hogy felébredjen, meg kell csókolnod… - A szőkeség szemei azonnal felpattantak, én pedig úgy ugrottam fel a földről, mintha az lángokba borult volna. A hangos kacagás betöltötte az egész kertet, az emeletről pedig mély brummogó nevetés hangzott fel.

- Olyan arcot vágtatok, mintha… mintha… - kereste a szavakat Nessie a térdét csapkodva a nevetéstől.

- Emmett Cullen, ezért megöllek! – pattant fel Rosalie, és azonnal el is tűnt a ház irányába.

- Az egészet az az idióta nagybátyád találta ki? – fújtam ki a levegőt megkönnyebbülve, bár a gyomrom még mindig csomóban volt. Visszarogytam a fűbe, és eldőltem, mint egy zsák krumpli.

- Nem idióta! – vigyorgott rám Nessie mellém térdelve. – Ez nagyon vicces volt…

- Majdnem infarktust kaptam… - szorítottam a kezemet a mellkasomra.

- Pedig Rosalie szép… - kúszott be Nessie arca a látóterembe, ahogy fölém hajolt.

- Nekem nem tetszik – borzongtam meg.

- Mert vámpír? – komorultak el a barna szemek. – Én is az vagyok… Félig... Engem is csúnyának látsz?

- Dehogy is! – tiltakoztam azonnal. – Te vagy a világ leggyönyörűbb kislánya… - mosolyogtam fel rá.

- Akkor miért nem tetszik Rosie? – követelte a választ Nessie.

- Egyszerűen csak nem ő az az egyetlen… - próbáltam megmagyarázni anélkül, hogy ráijesztenék Nessie-re. Nem mondhattam azt neki, hogy reményeim szerint, ő lesz az a nő, aki felnőve a társam lesz, és mások egyáltalán nem érdekelnek.

- Az egyetlen? Mint a hercegnek Hófehérke? – kérdezte, mire bólintottam.

- Pontosan.

- Értem… - A mogyoróbarna szemek egyenesen az enyémbe fúródtak, mintha valamit nagyon ki akartak volna olvasni belőlem. – Én sem tudnék megcsókolni mást, csak azt az egyetlent – felelte Nessie. Az apró, puha ajkak csak a másodperc tört részéig nyomódtak a számra, aztán a hozzájuk tartozó kislány felpattant, és elfutott. A kezem felemelkedett dörömbölő mellkasomról, és megérintette a bizsergő bőrfelületet. Most már biztos voltam abban, hogy infarktusom lesz… Na meg abban is, hogy Edward ezért meg fog ölni, de jelen pillanatban ezt egyáltalán nem bántam.