Varázslatos realitás 49.

Charlotte a konyhaasztal mellett üldögélt, nem tudott aludni. Ujjai átfogták a forró bögrét, és néha-néha óvatosan belekortyolt a gyógyteába. Fintorogva ízlelgette, mert az íze pocsék volt, viszont, ha görcsölt a hasa, szinte azonnal segített rajta. Ez volt az egyetlen dolog, amiért utált nő lenni.

Persze, a férfiaknak ez sem okozott szenvedést. Nekik minden könnyebb volt. Nem nekik kellett fájdalmasan elveszíteni a szüzességüket, nem ők menstruáltak minden hónapban végigszenvedve minimum három napot, nem nekik kellett világra hozniuk egy gyereket kínok között, kevesebbszer nézték le vagy használták ki őket. Ők voltak a teremtés elkényeztetett koronái.

Charlotte sokadszorra is elhatározta magában, hogy semmi szüksége egy férfira sem. Eddig is jól megvolt nélkülük, ezután is jól meglesz.

Mikor aprót pittyegett a mobilja, meglepetten tette le a bögréjét. Általában csak a tanítványai keresték vagy néhány egyetemi szaktársa, ha szükségük volt a segítségére. De ők sem ilyenkor… Hány óra is van? – pillantott a mikró kijelzőjére. Huszonkét óra harminckét perc.

Kivette a telefont a tartójából és megnyomta a megfelelő gombokat. A szemei elkerekedtek, a levegő pedig a tüdejében akadt. Peter…

Most mit csináljon? Visszaírjon? Mit írjon? Mi van, ha Peter csak szórakozik vele? Miért írt egyáltalán azok után, hogy tegnap csak úgy elrohant?

Charlotte mély levegőt vett, aztán fél percnyi gondolkodás után pötyögni kezdett egy válasz sms-t.