Varázslatos realitás 25.

Charlotte most már végképp összezavarodott.

A fiún még a jól bevált tesztek sem úgy működtek, ahogyan másokon. Először pókerarccal állta a tekintetét, csak aztán sütötte le a szemét elpirulva. De mikor lehullt az álarca… Charlotte még sosem látott ennyi érzést átfutni egyszerre egy ember arcán. Nem mindegyiket ismerte fel, de tudni akarta, mit jelentenek. Rájönni, hogy mitől van az a halvány barázda a fiú homlokának bal szélén, vagy a ránc az orra tövében. Miért rándult meg az arcizma és mi vette rá arra, hogy a kezeit ökölbe szorítsa egy pillanatra, mintha épp egy harc megvívására készülne. Talán önmaga ellen.

Aztán a fiú maszkot húzva felnevetett, mintha az elmúlt pár másodperc meg sem történt volna. Ahogy beszélni kezdett és közelebb hajolt Charlotte-hoz, a lány tudta, hogy a saját fegyverét fordították ellene, de képtelen volt időben védekezni. Érezte, ahogy a forróság az arcába kúszik és a gyomra izgatottan rándul egyet.

- Esetleg azzal szolgálhatok… - felelte, aztán csak hogy a zavarát leplezze, lehajolt a festékekhez. – De csak, ha a dobozok cipelése mellett válaszolsz egy kérdésemre is – nyújtotta oda az első festékesdobozt a fiúnak.