.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. október 6., szerda

Varázslatos realitás 27.

„- Miért gyűlölsz? – Charlotte a falhoz vágta a porcelántányért a tortaszelettel együtt. Órákig sürgölődött a konyhában, hátha ez a születésnap most más lesz. Várta, hogy az apja hazajöjjön és felköszöntse őt. Délelőtt még izgatott volt, délutánra kezdett fáradni, este már csak a fásult beletörődés maradt. Most másnap reggel volt.
- Bolondokat beszélsz, nem gyűlöllek – felelte a férfi a szemébe nézve.
- Rendben, akkor felteszem a helyes kérdést. Miért nem szeretsz? – akadt el Charlotte hangja, és mélyet kellett lélegeznie, hogy ne sírja el magát. Az apja félrefordította a tekintetét. A vékony ujjak megragadták az ingét és rázni kezdték. – Gyerünk, mondd, hogy megint bolondokat beszélek! Mondd, kérlek! – A könnyek önkéntelenül is megindultak, de csak csend volt a válasz rájuk. Charlotte reszketve eresztette el az apját, aztán az öklével megtörölte az arcát. – Albérletbe költözöm. Most láttál utoljára – közölte, aztán kifordult a konyhából.”
Soha ne kérdezz, ha félsz a választól! Charlotte örökre megtanulta ezt a szabályt, de most nem félt, hanem kíváncsi volt.
- Milyen zöld volt? – nézett fel a fiúra, miközben újabb festékesdobozt tett a kezébe. A barna tekintet értetlenül meredt rá, ezért magyarázatba kezdett. – A múltkor egy zöld festékcsík volt az álladon, itt – mutatta meg a pontos helyet. – Azóta keresem azt a zöld árnyalatot, de nem jövök rá, melyik lehet – sóhajtott fel bosszankodva, miközben egy újabb dobozért hajolt.

10 megjegyzés:

  1. "Soha ne kérdezz, ha félsz a választól"-ez nagyon tetszett...:) És tényleg: mi más is lehetett volna a kérdés?! :):):)

    VálaszTörlés
  2. Egyértelmű, hogy a zöld szín neve érdekelte:-D

    Mondtam én Hesz, és tényleg igazad lett, hogy kettőt kellett rá várni:-d

    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Tudtam, tudtam. :) Na most nézhet nagyot Peter, hogy nem egy szokványos lánnyal hozta össze a sors. :)
    Nagyon tetszett a visszaemlékezős rész is. Úgy látszik, egyiküknek se felhőtlen a kapcsolata a felmenőkkel...

    VálaszTörlés
  4. zöldzöldzöld. amúgy utálom a zöld színt, de kezdem megszeretni;)
    Maycsi

    VálaszTörlés
  5. Jujj,végre! Igen, igen, újabb bizonyíték Peter-nek, hogy Charlotte nem hétköznapi. :D És mi van, ha maga keverte ki azt a színt? Ez megmagyarázná azt is, hogy Char miért nem találta! :D Nekem tetszene, ha kiderülne, hogy az árnyalat saját Peter-gyártmány! :D Várom a kövit!

    VálaszTörlés
  6. Tudtam, megéreztem, hogy a ZÖLD szín körül forog majd tovább minden. Érdekes, hogy mindkettejüknek vannak kérdéseik, a másik felé amit mindjárt meg is válaszolnak magukban. Mégis meglepődnek, ha ha nem az elképzelt séma a reakció.
    Ettől bonyolódik tovább a történet és lesz még érdekesebb.

    ui. Már látom őket pemzlivel a kezükben, ahogy festik a szobát, talpig ZÖLD foltmaszatokkal. XXDD

    Pussz TERRA

    VálaszTörlés
  7. Na akkor ebbe pont beletaláltam végre, bár nem volt nehéz kitalálni! Tök jó, mert ezzel most elárulta azt, hogy mennyire is odafigyelt a srácra az első találkozásukkor. Legalábbis én nőként ezt biztos levonnám következtetésként, főleg, ha még meg is mutatják pontosan hol volt.
    Na nem ragozom, a lényeg, hogy egyre jobbak ezek a szöszik és már várom is az Adri egyik extra szöszijét! ;) :D :D

    VálaszTörlés
  8. Egyszerűen ha a te írásodról van szó, Spirit - és most már Hesz írásairól is :) - telhetetlen vagyok! Nagyon szuperek vagytok mind a ketten! :) Csak így tovább!;)

    VálaszTörlés
  9. Hehehehe...
    Az a bizonyos zöld folt... :)

    VálaszTörlés
  10. Nekem is tetszett ez a "Soha ne kérdezz, ha félsz a választól" rész. :) És igen! :D Zöld folt! (Y) :'D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés