Varázslatos realitás 31.

Charlotte apjának általában csak futó kapcsolatai voltak. Aztán egyik nap beállított egy nővel és annak a kislányával. Charlotte a nappali közepén ült a földön és egy könyvet olvasott. Igaz, hogy még csak öt éves volt, de már falta a betűket. A könyveit szent dolognak tartotta. Két ujjal fogta őket, és egyetlen gyűrődés vagy szamárfül sem kerülhetett beléjük.

Az apja és a nő a kanapén beszélgettek, az idegen kislány pedig, aki egy évvel volt fiatalabb nála, odament hozzá, és el akarta venni a könyvét. Charlotte sosem volt agresszív, de most fellökte a lányt. Nem esett nagyot, nem is ütötte meg magát, mégis sírni kezdett.

„- Add oda neki azt a vacak könyvet!” – Az apja kitépte a kezéből a kincsét és egy buksisimogatás kíséretében odaadta a kislánynak. Charlotte felnőtt fejjel már tudta, hogy a gyerek nem rosszból színezte össze zsírkrétával az oldalakat, hanem csak rajzolgatni akart, de akkor gyűlölte őt a rongálásért. Ahogyan az apját is, amiért egy idegen kislány védett helyette. Éjszaka a párnát az arcára szorítva sírt, és elképzelte, ahogy ismét fellöki az ellenségét, de annak most lehorzsolódik a térde. Egyszer az övé is csúnyán megsérült, és emlékezett rá, mennyire fájt. Azt akarta, hogy a lánynak is fájjon.

Másnap megint ellökte a kislányt, és mikor annak vérezni kezdett a lába, Charlotte ezerszer is bocsánatot kért tőle, aztán önként adta neki egy másik könyvét, hogy rajzolhasson bele.

- Tartsd meg őket, ha szeretnéd – vonta meg Charlotte a vállát és Peterre mosolygott. Igaz, hogy az ebben a hónapban kapott ösztöndíjának a nagy részét a festékekre költötte, de nem számított. Úgyis csak ételre kellett a maradék, mert a számlákat már befizette, karácsonyi ajándékot pedig senkinek sem kellett vennie. – Viszont, cserébe, ha tényleg zöld csíkos lesz a szobád, mutass róla egy fényképet. Biztosan viccesen fog kinézni – nevetett fel, aztán elgondolkozva nézett a fiúra. – Azért hazakísérsz? Mármint… tudom, hogy most már nem kell hazahoznod hozzám a festékeket, de csinálok szendvicset – pirult el. – Tudod, megígértem, és nem szeretek tartozni – tette gyorsan hozzá, hogy enyhítse a zavarát.