Varázslatos realitás 20.

Peter kicsinek nem volt népszerű. Az iskolában irigység tárgya volt a hatalmas házuk, a házvezetőnő, a gyönyörű anyukája. Mindig magányosan firkált a szünetekben és egyedül ebédelt.
Nyolc éves volt, mikor az iskolája előtt megállt játszani egy kutyával. Keverék kutya volt, de hagyta, hogy simogassák, sőt elterült, hogy a hasát is vakargassák már meg egy picit. Peter rossz helyen ért hozzá a kutyához. Hogy sérülése volt ott vagy valami más, sohasem derült ki, de az addig barátságos eb mérgesen kapott oda Peter kezéhez és elég csúnyán megharapta.
Mikor a nevelőnője meglátta a kezét, megrémült és azonnal orvoshoz sietett vele. Három öltés. Ahogy hazaértek a nagyapja fitymálóan jegyezte meg, hogy eddig legalább a művészetekben sikereket tudott volna elérni, de egy ilyen sérülés után ne is álmodjon arról, hogy az ecsetnek tökéletes ura lehet.
Édesanyja aznap este bement hozzá a hálószobájába. Mióta az apja elhagyta őket, nem járt ott. Megsimogatta Peter fejét és azt mondta, ne hallgasson senkire, mert annyi tehetség lakik benne, hogy kéz nélkül is képes lenne mindent a vászonra vinni.
A lábközépig érő hóban keresztülvágva végigfutott az agyán a kutya, aki megkapta, a nagyapja, az anyja bíztató szavai… Nem játszotta végig a fejében az egészet, csak ott villogtak, mint valami figyelmeztető jelzések. Nem törődött velük.
Odaért a lányhoz éppen akkor, mikor az leseggfejezte a már egyébként is mérges férfit, ezzel semmit sem javítva amúgy is szorult helyzetén.
- Sajnálom, Uram, kérem, nem tekinthetné ezt egy véletlen balesetnek? – mosolygott rá magabiztosan a férfira.
- Oh, hát… természetesen, ha maga kéri. Khm, akkor… viszlát. – Feltartott fejjel elvonult a kutyájával.
A barna hajú lány úgy bámult Peterre, mintha oroszlánszelídítő lenne, de ő csak rendületlenül mosolygott.
- Ez valami rossz szokás, hogy megtalálod a környék legnagyobb seggfejét, és magadra haragítod?