Varázslatos realitás 35.

„Félsz beengedni a hálószobádba?”

Igen, Charlotte félt. Nem Petertől, valahogy érezte, hogy a fiú képtelen lenne bántani őt vagy bárki mást. Nem is attól, hogy a szobája túl rendetlen egy vendég fogadásához, mivel előző nap takarította ki. Az igazság az volt, hogy maga sem tudta, mitől is fél.

Gimnáziumban volt egy osztálytársnője, Martha, aki már attól sírógörcsöt kapott, ha egy fiú véletlenül hozzáért a kezéhez a szűk folyosón. Néhányan folyton gúnyolták emiatt, aztán kiderült, hogy otthon a mostohabátyja zaklatta őt. Talán meg is erőszakolta, ezt Charlotte sosem tudta meg. Egy másik lány jelentette fel hasonló eset miatt a fiút, és Martha csak ezután merte elmondani a dolgot az osztályfőnöknek. Egyébként valószínűleg sosem derült volna ki az eset…

Charlotte-tal nem történt semmi ilyesmi. Ő maga sem értette, miért érzi mégis ugyanazt, amit Martha. A félelmet, a kényszeres távolságtartást, a levegő fájdalmas szorítását, ahogy a mellkasába szorul.

„Félsz beengedni a hálószobádba?”

- Nem… - hazudta, de a hangja cincogóvá vált, mint egy kisegéré. Az egyik karját kinyújtotta, hogy mutassa az utat, és csak akkor vette észre, hogy sebesre rágta a száját, mikor megérezte a vér fémes ízét.