.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. október 2., szombat

Varázslatos realitás 22.

Peternek volt egy háza. Nem egy lakása, egy háza. Pontosabban egy háztömbje. Nagyon kevés ember tudott róla. Ez volt az egyik előnye annak, hogy a nagyapja unokája volt. Illetve leginkább annak, hogy nem csak ő, de az édesanyja is egyke volt, így a nagyapja bármennyire gyűlölte őt, nem tudott mást tenni, mint ráhagyni a vagyonát. Persze egy része az anyja irányítása alatt maradt, de Peternek jutott annyi, hogy többek között vett egy házat.
Arról, hogy az a tömb az övé, a lakók többsége nem tudott. Mással intéztette az ügyeket, csak egy ott lakó magányos fiú volt, akinek a szomszédban lakó fiatalasszony néha főtt ételt vitt át, mikor azt látta, hogy már megint soványabb.
Mr. Glanville pont tudta, hogy kicsoda ő. Egy nagyon gazdag, nagyon befolyásos család egyetlen igazi örököse, akiről még a cégek vezetői se tudták, hogy egyáltalán valaha át akarja-e majd venni a vezetést vagy örökre az ő kezükben maradhat.
Utált erről beszélni, így amikor a lány rákérdezett, nem tudta, mit mondjon. Csak a vállát vonogatta, és hirtelen esetlen kamasznak érezte magát, akivel vagy gonoszkodnak, vagy irigykedő megjegyzéseket tesznek rá.
Peter már csak arra emelte fel a fejét, hogy a lány a nyelvét nyújtogatja, érdeklődve fordult meg, de csak két gyereket látott, akik fütyültek. Ráadásul hamisan. Úgy állt ott, mint aki két körből kimaradt és nem érti a játékszabályokat. Az ismeretlen jókedvűen elfordult tőle és elindult a járdán elhagyott festékesdobozok felé. Peter nagy levegőt vett. Úgy gondolta itt az ideje egyenlíteni. Két nagy lépéssel utol érte a lányt.
- Segítsek vinni őket?

13 megjegyzés:

  1. HÚÚÚ!
    Vagyonos művész? Ritka párosítás.
    Eltudom képzelni azt a morgós, mogorva, kötekedő vénembert.Hihih mégis az állandóan kritizált unokájára maradt az összekuporgatott vagyona.
    Ez egy kicsi elégtétel.
    Igen-igen,segíts neki festéket cipelni!Sőt, festeni is! KÖSZI:zsuzsa

    VálaszTörlés
  2. wáóó:D:D akis azdag :D de azért szeretjükD dejó a dolgok kezdenek izgalmasabá válni ^^:D várom a folytatást puszi :Daphnee

    VálaszTörlés
  3. Szia Spirit!
    Tegnap megkaptam a kártyát. Nagyon szuper lett. :)) Ezer hálám.
    Üdv
    Laura

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Igen, segítsen vinni őket!!! :)
    Ezek szerint Charlotte az ő házában lakik? Tök jó!
    Tölthetnék együtt a karácsonyt... :)

    Puszi: Gabriella

    VálaszTörlés
  5. :)
    Már megint mosolyogni támadt kedvem. És igen, az első fejezetek borongósak voltak azzal a sok hiszek-nem-hiszek, nem-törődtek-velem-mégis-élek, goromba-velem-mindenki-a-fiú-megvár-mégse-várt-meg stb., minden borongós, most meg hirtelen hógolyózunk, lágyékon dobunk egy goromba frátert, és kiderül, h a kiskölykök gyanítják azt, amit még a két főszereplő sem, és mindketten tudnak mosolyogni...

    De persze az is lehet, h nekem volt rossz kedvem a sulikezdés miatt amin talán sikerült túltennem magam... Én arra szavazok, h mindkettő. :)
    Remélem Peter rájön, h uazt az árnyalatot keveri ki Charlotte, mint amit a tükörbe nézve észrevett magán... Vicces lenne! :D

    Pusz, zöldfoltos napokat mindenkinek! XD

    VálaszTörlés
  6. Zöldfoltos napok, ez jó! :D

    Mik ki nem derülnek a mi Peterünkről: udvarias, tehetséges a festészetben, jóképű, vagyonos, és még van egy zöld foltja is, nahát, elég érdekes srác! :D :D

    VálaszTörlés
  7. Azt hiszem, ennyi volt... Az összes blogomnak, a mail címemnek. :,( Valószínűleg valaki feltörte a jelszavamat gmailen, ami a blogomhoz is tartozott. :,( Nem tudok belépni. Vége... Ennyi volt az összes blogomnak. :,( Nem tudom, most mi lesz... Facebookon elérhető vagyok, ott megírom, mi lesz, hová költözik a blogom. Istenem, olyan, mintha az otthonomból kéne kiköltöznöm. *sír*

    Spirit Bliss

    VálaszTörlés
  8. Most mi mimimimi???? :(

    VálaszTörlés
  9. Ah, megoldottam. :D Valaki feltörte a mailfiókom, és ugye, ahhoz kapcsolódnak a blogok is, és igaz, hogy egész éjjel nem aludtam, de rájöttem, hogy szerezzem vissza. :D Istenem, totál sokkban vagyok még mindig. :D

    VálaszTörlés
  10. Wow.
    Huh.
    Ránk ijesztettél.
    És nem lehet valahogy visszakeresni, hogy milyen IP címről törögetnek?
    Mert valószínűleg ez újra meg fog történni, ha egyszer megtörtént..

    VálaszTörlés
  11. Bocsi, csak én is nagyon megijedtem... Dede, Szandinak szólok, hogy nézzen utána. A pasija szakember, az anyukája a rendőrségen dolgozik, szóval, tuti megtalálják, ki volt. Most jelszót változtattam, remélhetőleg, azt nem találja ki senki.

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Huh nem semmi. A lényeg, hogy meg tudtad oldani és minden rendben van. :)
    Velem is előfordult már, és gyorsan jelszavat cseréltem. Idegesítő volt, de nem engedtem meg magamnak, hogy mindenkin azt nézzem, vajon ő volt-e. Ma meg már nem is bánom, mert ő maga árulta el, jobb volt így.
    Egyre jobban tetszik a Varázslatos realitás! Ügyes vagy! Olvasok is tovább. :)
    Sandra

    VálaszTörlés
  13. Jaj, de jó lett ez is. =)
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés