.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. október 22., péntek

Gyógyító pilleszárnyak 4. fejezet

4. JÓ FIÚ



A HANGULAT MOST TELJESEN MÁS VOLT Harlan piros lámpás házában, mint pár napja – már messziről hallani lehetett az emberi fülnek is hangos zenét és a zsivajt. Miközben a kísérőm átvezetett a földszinti termen, igyekeztem a padlót bámulni, de képtelen voltam kizárni a külvilágot. A pultnál egy vörös hajú lány búgott izgató szavakat egy kövér, üzletembernek kinéző férfi fülébe, aztán kézen fogta és megkerülve minket felvezette az emeletre. Egy másik lány, akinek valaha gyönyörű tekintete lehetett, de mostanra a kokain eltompította a fényét, a kanapén ült két kuncsaft között, akik ott fogdosták, ahol érték.

- Gyere, Carlisle, ezt fogd meg, milyen feszes! – Linford belemarkolt a mellette ülő lány mellébe, aki nevetve hajtotta hátra a fejét. Fogalmam sem volt, mit keresek itt. Zavartan figyeltem a barátomat a kurtizánnal és csak arra tudtam gondolni, hogy apám meg fog ölni, ha rájön, hogy merre jártam.

- Én… inkább hazamegyek – pattantam fel és az ajtó felé siettem.

- Várj meg itt, ne mozdulj! – hallottam Linford utasítását a lányhoz, aztán megéreztem a kezét a vállamon. – Most meg mi a baj?

- Semmi, csak ez nem nekem való – ráztam meg a fejem.

- Ugyan már, ne mondd, hogy nem izgatnak fel azok a kerek halmok és a hátsója… Ez az igazi mennyország – pillantott hátra izgatottan a lányra, aki amint észrevette, hogy figyelik, megrebegtette a szempilláját. – Vagy talán apucitól félsz? – húzta el gúnyosan a száját.

- Nem – hazudtam elpirulva. – Csak… Mennem kell – húztam ki magam a keze alól, aztán feltépve az ajtót kisiettem a folyosóra. Szerencsére Linford érdekesebbnek találta a lány társaságát, így nem jött utánam, hogy tovább győzködjön.

Sietős léptekkel mentem le a lépcsőkön és vágtam át a hallon, ahol a kuncsaftokat fogadták. Valószínűleg meg sem álltam volna a kijáratig, ha az egyik kanapé felé nem pillantok. Meglepetten meredtem a könyvre, hátha csak káprázik a szemem. Pár pillanat múlva a könyv lejjebb ereszkedett és egy barna szempár bújt elő mögüle.

- A… Bibliát olvassa, hölgyem? – nyögtem ki nagy nehezen a szempárhoz tartozó nőnek. Olyan harminc év körüli lehetett, vagy tizenöt évvel idősebb, mint én. A bőre fehér volt, hosszú fekete haja pedig csigákban omlott a vállára.

- Meglep? – vonta fel a szemöldökét, de elmosolyodott.

- Ön is itt… dolgozik? – jött az újabb ostoba kérdés tőlem, amibe belevörösödtem.

- Igen, itt. Geraldine vagyok, leülsz? – húzódott arrébb, és megcsapkodta maga mellett a kanapét.

- Nekem mennem kéne… - motyogtam magam elé, ám a kíváncsiságom legyőzött. – De talán pár percig még maradhatok. – Valahogy ide nem illőnek éreztem a Bibliát, és érdekelt, hogy egy kurtizán miért pont ezt olvasgatja. Mély levegőt véve foglaltam helyet a nő mellett, aztán a kezemet tördelve próbáltam rájönni, mit is kéne mondanom.

- Tudod, hiszek Istenben – törte meg a csendet a nő. – Szeretném megérteni, mit miért tesz velünk…

- Apám mindig azt mondja, hogy ezt egy halandó sosem értheti meg. Csak el kell fogadnunk, hogy Isten mindig tudja, mi a helyes és a jó, és az ő akarata szerint kell cselekednünk – mondtam vissza azt, amit a fejembe vertek.

- De hogy akarhatja Isten, hogy olyasmiben higgyünk, amit nem értünk? – kérdezte Geraldine. Elgondolkozva vontam össze a szemeimet, és belemerültem életem egyik legizgalmasabb beszélgetésébe.

Mikor másnap reggel Geraldine ágyában ébredtem, meglepett, hogy nem érezek egy cseppnyi szégyent sem. Ő volt a leggyönyörűbb és legokosabb nő, akivel valaha találkoztam, én pedig ahelyett, hogy bűnösnek éreztem volna magam, amiért vele vesztettem el a szüzességemet az éjszaka során, sokadszorra is szeretni akartam. Az oldalamra fordulva felemeltem a fejem, és végigcsókoltam a nyakát és a melleit, miközben ő álmosan nyújtózkodott egyet.

- Ne ilyen mohón, szép hercegem… - kuncogott fel a hajamba túrva. – Lassan menned kell, mert ha az apád itt talál, még a végén felégeti az egész házat velünk együtt… - tréfálkozott, de én cseppet sem találtam viccesnek. Gondterhelten ültem fel az ágyban. – Hé, ne vegyél komolyan… Nem akartam elvenni a kedved.

- Nem, igazad van. Jobb, ha megyek… - bújtam ki a takaró alól fáradt sóhajjal, aztán öltözni kezdtem. Mikor elkészültem tétován fogtam meg a kabátomba rejtett pénzes zacskót, végül előhúztam és kivettem belőle öt aranyat. – Tessék… - nyújtottam Geraldine felé, de ő megrázta a fejét.

- Tartsd meg, hercegem – térdelt fel az ágyon, hogy megcsókolhasson, aztán a két keze közé vette az arcomat. – Bárki bármit is mond neked Carlisle, te jó fiú vagy – nyomott egy csókot az arcomra is, aztán mosolyogva bólintott egyet és az utamra eresztett.

Ökölbe szoruló kézzel mentem az emeletre, miközben a csukott ajtók mögül jövő nyögések zaja összefojt a fejemben. Vajon meddig élnek így ezek a nők? Van köztük olyan, aki képes lesz tovább lépni vagy majd egy sikátorban végzik túladagolva a drogot, mert tisztán képtelenek elviselni ezt a világot?

Ahogy kinyílt előttem az ajtó, megkönnyebbültem. A sérült lány még mindig az ágyban feküdt, és amíg vele kellett foglalkoznom, legalább elterelhettem kicsit a figyelmemet arról, mi folyik körülöttem.

- Hogy érzi magát? – érdeklődtem, miközben az ágyhoz sétáltam.

- Jobban – jött a válasz egy halvány mosoly kíséretében, miközben a kék szempár fürkészve pásztázott végig.

- Ennek igazán örülök. Rendesen kapta a gyógyszereket és cserélve lett a kötése? – mértem fel az ellátás minőségét.

- Igen, Vania gondoskodott rólam – bólintott a lány, miközben leültem az ágy szélére.

- Helyes, akkor megnézném a sebet – köszörültem meg a torkomat engedélykérően. A lány egy pár másodpercig értetlenül meredt rám, aztán felkuncogott.

- Mármint, engedélyt kér tőlem, hogy felhúzhassa a hálóingemet? – kérdezte vidám hangon, de mikor rápillantottam, a tekintete pont az ellenkezőjéről árulkodott.

- Igen, ha megengedné… - vontam meg a vállam.

- Persze. Persze, csinálja csak – egyezett bele. – Tudja, vicces…

- Micsoda? – nyúltam óvatosan a vékony anyag felé, és felhúztam addig, hogy hozzáférhessek a gézkötéshez. Ahogy láttam, Vania érthetett a dologhoz, mert szépen visszafedte a sebet az új gézlapokkal.

- Hogy most már vagy tíz éve az engedélykérése volt a legkedvesebb gesztus felém egy olyan férfitól, aki a hálóingem alá nyúlt.

- Tíz? - ráncoltam össze a homlokomat, miközben jól megnéztem magamnak a lány arcát. Huszonöt évesnél nem lehetett több.

- Tizennégy évesen, mikor az első kuncsaftom elvette a szüzességemet, megkérdezte, jól vagyok-e… Végül is, kedves dolog volt tőle – sütötte le a szemét.

- Hogy… hogy tud így élni? – csúszott ki a számon a kérdés. Egyszerűen képtelen voltam felfogni.

- Választhattam, hogy vagy éhen halok, esetleg megfagyok az utcán, vagy elviselem… ezt… - mutatott szét. – Nem olyan rossz, mint amilyennek tűnik – halkult el a hangja. – Harlan jobban bánik velünk, mint más tenné. Rendes ételt és ruhákat ad, nem veszi el az összes pénzt és vigyáz ránk.

- Vigyáz? – pillantottam le a szépen gyógyuló sebre, miután félretettem a kötést az éjjeliszekrényre.

- Ez kivételes eset volt – védekezett azonnal a lány. – Tényleg nem lehetett semmit látni a pasin előre. És miután ez megtörtént, Harlan bosszút állt értem. Ő jó ember. – A hangja túl szenvedélyesnek hangzott ahhoz képest, hogy éppen a stricijéről beszélt.

- Igen, tudom, hogy a maga módján jó ember – ismertem el.

- Más biztosan nem hagyta volna, hogy végigpihenjem ezt a pár napot, hanem ahogy fel tudok állni, visszaküld dolgozni.

- Szépen gyógyul a seb, elégedett vagyok – tereltem másra a témát, mert fogalmam sem volt róla, mit felelhetnék. Talán arra várt, hogy megerősítsem, Harlan azért bánik jól vele, mert érdeklődik iránta… Vagy csak pusztán meg akarta osztani egy idegennel az érzéseit, amelyeket nyíltan nem vállalhatott…

- Vania érdeme. Találkozott már vele odakint ma este? – A kérdéstől összeszorult a torkom. Valamiért rossz érzés lett volna Vaniát is azok között a lányok között látni lent. Talán, mert én segítettem a világra és még mindig az ártatlan gyermeket láttam benne, vagy mert az ő nevét tudtam, míg a többi lány csak néhány névtelen idegen volt.

- Nem, még nem – feleltem rekedt hangon.

- Sokat beszélt magáról. Azt mondta, kedves és… gyönyörű – mért végig ismét a női tekintet. – Igaza volt.

- Nagy szerencséje, hogy nem kapott fertőzést, továbbra se hagyja fedetlenül a sebet – vágtam le gyorsan egy újabb nagy alapú gézdarabot, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy zavarba jöttem.

- Vania nem valószínű, hogy bevallaná magának, de Ön tetszik neki. Mármint férfiként – Mozdulat közben megállt a kezem és a gézlap megremegett az ujjaim között. – Ezt csak azért mondom el, mert tartozom neki… Esetleg, ha ő is tetszik magának, akkor…

- Feleségem van – vágtam rá azonnal. Mikor felfogtam a szavaimat, a mellkasom fájó érzés szorította össze, mert olyan igaznak éreztem.

- Ó… - A lány arca csalódottá vált. – Vania tudja? – vonta össze a szemöldökét.

- Nem tudom – ráztam meg a fejem. Fogalmam sem volt róla, Harlan mennyit mesélt rólam neki.

- Szerintem nem. Utálom, hogy el kell keserítsem – sóhajtott fel, mire halkan felnevettem.

- Életében csak egyszer látott, nem hiszem, hogy annyira elkeseredne…

- Ez nem így megy egy nőnél, doktor – biggyedtek le a rózsaszín ajkak, mintha valami ostobaságot mondtam volna. Zavartan megráztam a fejem, aztán lefedtem a sebet.

- Ha jó a közérzete és nincsenek fájdalmai, akkor felkelhet már az ágyból, de óvatosan mozogjon és ne fárassza ki magát. Mondja meg Harlannak, hogy szerintem még nem kész a munkára, rendben? – néztem rá nagyon komolyan. Igyekeztem orvosszerepben maradni, mert így sokkal könnyebb volt.

- Rendben.

- Pár nap múlva megint eljövök egy ellenőrzésre. Addig vigyázzon magára! – húztam vissza a hálóinget a helyére.

- Már megy is? – A női ujjak megragadták a csuklómat. Meglepetten pillantottam a kezemre.

- Várnak otthon – feleltem összeszoruló torokkal. A mellkasomat feszítő érzés, amely eddig tompán lüktetett, most erősödni kezdett. Isis… Isis tényleg vár rám otthon. Ő vár rám – győzködtem magam, de a fájdalom nem akart csökkenni.

- Vania mindjárt itt lesz a vacsorámmal vagy reggelimmel, vagy nevezzük, aminek tetszik – nevetett fel. – Itt kicsit fordítva működik az idő… Éjszaka élünk, nappal alszunk, mint a vámpírok – vigyorgott rám, mire összerezzentem. Vajon tudja? Harlan neki is elmondta? Nem úgy tűnt, mint aki tudja, mibe trafált bele…

- Tényleg nem tudok maradni – húztam ki finoman a kezemet a gyenge szorításból. – Adja át Harlannak és Vaniának az üdvözletemet – kértem, aztán egy biccentés után kisiettem a szobából.

Hugh megint a folyosón várt, és amint kiléptem, elindult a lépcsők felé, én pedig követtem.

- Doktor, de jó, hogy még itt van! – Vania éppen felfelé sietett a lépcsőn, így félúton találkoztunk. – Most szóltak csak, hogy fent van Sarah-nál…

- Igen, de már végeztem – feleltem, miközben a fal mellé húzódtam, hogy a lány majd el tudjon menni mellettem.

- Értem… - harapta be az alsó ajkát. – És nagyon siet? Szükségem lenne a segítségére – ült ki halvány pír az arcára.

- Csak nem beteg? – mértem végig aggodalmasan. Nem úgy tűnt, mintha valami kórral küzdene, de sosem lehetett tudni.

- Nem, nem vagyok beteg – rázta meg a fejét, aztán bizalmasan közelebb hajolt hozzám. A levegő a tüdőmben akadt – bár az emberek általában kedveltek, kevés olyan akadt közöttük, aki ennyire bizalmasan mert viselkedni velem. Főleg, ha tudták, mi vagyok… Még Harlan is megtartotta azt a bizonyos három lépés távolságot, pedig ő egyáltalán nem félt tőlem. Csak óvatos volt. – Nos… Én… Az abortuszról lenne néhány kérdésem… - pislogott fel rám ártatlan tekintettel, miközben én meghökkenve bámultam vissza rá. Abortusz? – csúszott le a pillantásom a hasára. Istenem, ilyen fiatalon…

- Természetesen – bólintottam kelletlenül. Ez volt az a téma, amelyben orvosként pártatlannak kellett maradnom, ám magánszemélyként nem tudtam az lenni. Hittem, hogy az apró embrió ugyanúgy embernek számít, mint bárki más és elvenni az életét gyilkosság. De azt is tudtam, hogy vannak helyzetek, mikor a fehér és a fekete nem elkülöníthető, így próbáltam nem ítélkezni. Mindenesetre mindig gyűlöltem ilyen beavatkozást végezni és amennyire csak tudtam, kerültem ezeket a helyzeteket.

- Feljönne velem a szobámba? – nyelt nagyon Vania, aztán mikor bólintottam, intett Hugh-nak, hogy hagyjon minket magunkra. A férfi egy figyelmeztető pillantás után lesétált a lépcsőkön, mi pedig visszaindultunk az emeletre.

- Sajnálom, hogy feltartom, csak nincs kihez fordulnom… - nyitotta ki előttem az egyik ajtót Vania. Előre engedtem, aztán én magam is beléptem. Ez a hálószoba más volt, mint amiben az előbb jártam. Az ágy kicsi, a falon rajzok, a polcokon személyesnek tűnő tárgyak és sok-sok könyv. Egész… otthonosan festett. Mint egy átlagos fiatal lány szobája.

- És a bátyja? – érdeklődtem. Vania nem mert szólni neki az ügyről?

- Ő azt mondta, hogy nem ért az ilyesmihez, ha többet akarok tudni, menjek a könyvtárba – legyintett fujtatva egyet. Meglepetten kerekedtek el a szemeim. Harlan ennyivel elintézte, hogy az egyetlen húga teherbe esett ki tudja melyik kuncsafttól? Egyáltalán miért nem ügyeltek a védekezésre? Egy ilyen helyen ennek kéne lennie a legfontosabb szabálynak.

- Nem hiszem, hogy erről elég elolvasni pár könyvet – sóhajtottam fel, miközben ismét eszembe jutott, amin pár napja elmélkedtem. Talán tényleg segíthetnék, és ez egy jel, hogy meg kell tennem. – Maga az eljárás nagyon gyors, egyszerű és szinte veszélytelen, de arra kérem, gondolja át. Az a magzat, akit a szíve alatt hord, a saját gyermeke. Lehet, hogy most úgy véli, könnyen fogja viselni, de… Lelkileg nem könnyű feldolgozni egy ilyen élményt – hadartam el, még mielőtt meggondolhattam volna magam, miközben fel-alá járkáltam. – Valószínűleg úgy gondolja, nincs túl sok lehetősége ilyen körülmények között felnevelni egy gyereket, de talán, én tudnék segíteni… Rengeteg pénzem van, támogathatnám, elvégezhetné az iskolát és biztonságos otthont teremthetne a kicsinek és magának.

- Maga most… meg akar venni? – A zöld tekintet döbbenten fúródott az enyémbe.

- Nem! Nem, dehogy is! – ráztam meg a fejem. Hát persze, biztosan félreértette… - Természetesen semmit sem kérek cserébe a segítségemért.

- Pénzt adna nekem csak úgy? – jelentek meg apró ráncok a női homlokon. – Mert azt szeretné, ha fel tudnám nevelni a babámat? Miért? – A kérdés meglepett, de igyekeztem nem kimutatni.

- Mert nem igazán vagyok az abortusz híve, ha van más választás is. Minden élet szent – mondtam el a nézeteimet.

- Nem, félreértett. Miért pont én? Annyi lány van itt, akiken segíthetne. És nem csak itt, az egész világon – tárta szét a karjait. – Miért segítene pont nekem?

- Nem tudom – vallottam be, és elgondolkozva mértem végig. – Talán mert én voltam az első, akire rápillantott – húzódott halvány mosolyra a szám. – Emlékszem még azokra a hatalmas szemekre, és a hangjára, ahogy felsírt. Elég nehéz szülés volt, és… Én csak örültem, hogy hallom a sírását.

- Nem várok kisbabát.

- Nem? – zavarodtam össze a hirtelen jött vallomástól. – Akkor nem értem… Talán valamelyik másik lány? – jutott eszembe.

- Nem, nem. Szerencsére senki sem terhes. Mármint… Örülnék egy kisbabának, de félő, hogy nem várna rá túl jó sors… - ült le az ágya szélére Vania. A tartása kissé feszült volt, úgy tűnt, sikerült megsértenem. – Házi dolgozatot kell írnom arról, hogy az abortusznak milyen hatásai lehetnek egy nőre testileg és lelkileg. Ehhez kéne a segítsége.

- Ó! – nevettem fel enyhén kínosan érezve magam. – Sajnálom, én csak… Azt hittem…

- Azt gondolta, hogy egy kuncsaft felcsinált. Érthető, hiszen csak egy prosti vagyok, nem igaz? – villant rám a zöld tekintet.

- Én nem ítélkezem – próbáltam megmagyarázni.

- Persze, hogy nem – döntötte félre a fejét Vania. – Csak azonnal azt gondolta, hogy terhes vagyok.

- Sajnálom, igaza van – ismertem be bűnbánóan. Pár pillanatig csend volt, én pedig már azon gondolkoztam, hogy talán el kéne mennem, de Vania végül felállt az ágyról és elém sétált.

- Semmi baj. Nehéz nem ítélkezni. Harlan szerint maga jó ember… vagyis… vámpír… - motyogta az utolsó szót. Sejtettem, hogy Vania tudja a titkomat, de ez most bizonyossá vált. Nem tudtam, Harlan miért mondta el neki, de úgy tűnt, nem kell aggódnom a következmények miatt. – Milyen… milyen vámpírnak lenni? – nézett fel rám. Nem félt tőlem és nem is undorodott, egyszerűen csak érdekelte a válasz.

- Nem is tudom… Ez… bonyolult – nyögtem ki. Nem voltam hozzászokva, hogy erről beszélek valakivel. A családom pontosan tudta, milyen a vámpírlét, lévén, hogy ők is azt élték, mások pedig vagy nem tudták, mi vagyok, vagy nem mertek ilyesmiket kérdezni tőlem.

- Talán elég okos vagyok, hogy megértsem. Tegyen egy próbát! – mosolygott rám Vania. Visszahuppant az ágyára és törökülésbe húzta a lábát, aztán az ölébe vett egy nagyobb méretű plüssmackót. Kicsit olyan érzésem volt, mintha esti mesét kellene mondanom egy gyereknek.

- Nehéz, mert sosem változunk. Nem maradhatunk egy helyen sokáig, nem lehetnek igazi barátaink. Csak egymásra számíthatunk – kezdtem bele, miközben leültem én is az ágy szélére, tisztes távolságba Vaniától.

- Harlan mondta, hogy családként élnek – birizgálta a mackó fülét a női ujj. – Azt is mondta, hogy… elvesztette a párját nemrég. – Lehajtottam a fejem és a halványzöld ágyneműt kezdtem fixírozni. Nem akartam erről beszélni. Nem tudtam erről beszélni. – Sajnálom, nem kellett volna felhoznom… És… a vér? – váltott témát gyorsan Vania. – Szokott vért inni, mint a filmeken a vámpírok?

- Csak állati vért.

- Akkor ezért nem veszélyesek… - hümmögött Vania, mire halványan elmosolyodtam.

- Téved, veszélyesek vagyunk. Veszélyes vagyok.

- De nem öl embert – ráncolódott össze a pisze orr bosszúsan, amiért nem érti, amit mondok.

- Nem, nem ölök embert. Mert nem akarok. De a többségünk embervéren él, és még a hozzánk hasonlók mellett sem lehet tökéletes biztonságban egy ember. Bármikor összeomolhat az önuralmunk – magyaráztam, miközben figyeltem a beszélgetőpartnerem reakcióit. Nem úgy tűnt, mint akit sikerült megijesztenem.

- Sok veszélyes embert láttam már, de ön mellett nem érzem úgy, hogy bajom eshetne – takarták el szégyenlősen a hosszú szempillák a zöld tekintetet. Kényelmetlenül igazgatni kezdtem az ingem ujját. Kezdtem úgy érezni, hogy valójában nem is egy házi dolgozat miatt vagyok itt.

- Ez is a vámpírsághoz tartozik. Az emberek többsége tart tőlünk, de egyben vonzódnak is hozzánk. – Ha Vanessa fejében romantikus álmok születtek velem kapcsolatban, jobb volt csírájában elfojtani azokat, mert én képtelen lettem volna viszonozni őket. Meg kellett értenie, hogy csak a vámpírkáprázat miatt érdeklődik irántam.

- Szóval, ha egy ember úgy érzi, tetszik neki egy vámpír, akkor az csak emiatt a vámpírdelej miatt van? – vonta fel a szemöldökét.

- Elég valószínű – bólintottam.

- De nem biztos… - harapta be a száját és mintha reményt láttam volna a vonásain.

- Nem, nem biztos – ismertem be kelletlenül. – Az egyik fiam egy embernőbe szeretett bele, és ő is viszonozta az érzéseit.

- És mi lett velük? – Vania hangja izgatottnak csengett.

- A lányból alakváltó farkas lett, összeházasodtak és most van két szép unokám – mosolyodtam el.

- Unokák? – hökkent meg Vania, miközben engem az lepett meg, hogy nem az alakváltó farkasokra kérdezett rá. – Persze… Mindig elfelejtem, hogy öregebb, mint látszik. Mármint… Nem öreg, csak… - kezdett zavartan dadogni, mire önkéntelenül felnevettem.

- Semmi baj. Több száz éves vagyok, nyugodtan viselem az öreg jelzőt – mosolyodtam el. Vania zavartan ölelte magához a hatalmas játékmedvét és elgondolkozva nézett rám. A pillantása kezdett zavarni, mintha belém akart volna látni. – Talán jobb lenne, ha a házi dolgozata témájáról beszélnénk inkább – vetettem fel gyorsan. Kezdtem kényelmetlennek érezni, hogy magándolgokról beszélgetünk. Vania elvörösödött, aztán mély levegőt vett.

- Az igazság az, hogy nincs is semmilyen házi dolgozat.

- Nincs? – vontam fel a szemöldököm.

- Nincs. Csak kitaláltam, hogy kettesben beszélgethessünk – húzta ki a gumit a hajából. A fekete tincsek lágyan hullottak le a nyakába felkavarva a levegőt. Az orromat végigbizsergette a fűszeres jázminillat. – Sajnálom, remélem, megbocsát nekem… - húzta a csuklójára a gumit. Az arcát még mindig pír fedte és nem mert rám pillantani. Összezavarodtam a viselkedésétől, mintha egy kislány és egy csábító nő váltakozott volna benne pillanatról pillanatra. Talán úgy vélte, hogy ha megjátssza az ártatlan lánykát, akkor majd érdeklődni kezdek iránta…

- Az attól függ, miért akart velem beszélgetni…

- Mert érdekesnek találom – vonta meg a vállát.

- Mert vámpír vagyok? – A beavatott emberek egy része azért próbált közeledni egy-egy vámpírhoz, mert abban reménykedett, hogy őt is átváltoztatják. Reméltem, hogy ez a lány nem annyira ostoba, hogy erre vágyjon.

- Nem – vágta rá azonnal. – Persze olvastam pár vámpíros könyvet, láttam filmeket, és érdekel, hogy milyen is az ön fajtája, de… Én másképp találom érdekesnek.

- Ha arra célozgat, amit már a barátnője is pedzegetett, akkor szörnyen sajnálom, de verje ki a fejéből – tértem a lényegre.

- A barátnőm? Sarah? – Bólintottam, mire szégyenlősen belefúrta az arcát a barna plüssfejbe. – Ó, mondtam neki, hogy ne szóljon egy szót sem… Mit mondott? – mormolta alig hallhatóan.

- Csak annyit, hogy tetszem Önnek. – A zöld szemek előbújtak a medve rejtekéből és érdeklődve várták a reakciómat.

- És Ön mit felelt? – Fájóan akadt a levegő a tüdőmben. Vártam pár másodpercet, hogy múljon az érzés, aztán kicsit elferdítettem az igazságot.

- Hogy lehetetlen a dolog.

- Miért?

- Mert… én soha többé nem leszek képes szeretni egy nőt sem – mondtam ki. Olyan voltam, mint egy törött váza, amelyből akkora darabok hiányoztak, hogy lehetetlenség lett volna összeragasztani.

- És a szex? Szeretkezni sem fog soha többé egy nővel sem? – A kérdéstől zavarba jöttem. Sokszor vágyakoztam Esme csókjai és érintése után, de hogy szerelem nélkül akarjak egy másik nőt…

- Ez a kettő nálam összefügg.

- Higgye el, itt megtanultam, hogy van, mikor a kettőnek semmi köze egymáshoz – nézett rám dacosan.

- Nézze, kisasszony, azt hiszem, ennek a beszélgetésnek semmi értelme… - álltam fel az ágyról. Kissé udvariatlanul viselkedtem, de másképp nem tudtam volna határozottan elutasítani a közeledést ebben a helyzetben. – Jobb, ha most megyek – indultam az ajtó felé, mire Vania talpra ugrott. A plüssmackó a nagy lendülettől legurult a padlóra és mielőtt megállt volna, vetett két bukfencet.

- Várjon! – Vania kinyúlt felém, de aztán mégsem érintett meg. – Csak még egy valamit hadd kérdezzek… - Biztatásnak vehette, hogy nem mozdulok, ezért mély levegőt vett. – A pillangóm… Megtartotta? – nézett a szemembe mélyen. Pár másodpercig nem feleltem, aztán mégis kimondtam.

- Eltört. – A lány tekintetében lévő csillogás kokain nélkül is tompává vált. Bólintott egyet, aztán az ablakhoz sétált.

- Viszontlátásra, doktor!



Megjegyzés: Fogalmam sincs, mit szóltok Carlisle emlékéhez, de ne feledjétek, hogy ő egy másik korban élt, ahol a kurtizánok voltak a legszebb, legokosabb, legműveltebb nők, bejárásuk volt a legjobb helyekre, hatással voltak a politikai vezetésre és a legtöbbször csak a vallási fanatikusok és a papok utálták őket, és még ők is néha meglátogatták a piros lámpás házakat titokban. :D Szóval, az egy másik kor volt, más felfogással. :)

16 megjegyzés:

  1. hello :)
    jujjjj, elsőőőő. végreeee :DDD
    hááátőőőő, én nagyon meglepődtem Carlisle-on o.O tegnap, amiokr kiírtad fb-ra azt akis kulisszatitkot, és elolvastam, utána elég furcsa képt vághattam XD *leesett az állam, és akkorát néztem...:P* nekem az teccett amikor Geraldine "hercegem"-nek szólította :)
    jajj, annyira jók ezek a cisszaemlékezések. sztem ezek az egyik legjobb részek ;) (főleg ha Esme is szerepel benne)
    amikor Vania az abortuszról kérdezősködött, én is azt hittem h terhes :S de azért örülök h mégsem az... úgy sajnáltam amikor kiderült, hogy eltörött a pillangója :(
    wááá, nagyon tetszett ^^) ...és egyre jobban tetszik
    és örülök h nyertem ;)
    csak így tovább (Y) puszi
    Macy*-*

    VálaszTörlés
  2. SZIA!
    Megleptél!?:XD
    Nem is tudom.Valahogy természetesnek hatott az egész.:D
    Még,mielőtt a megjegyzésedet elolvastam volna,elhatároztam,elmesélek egy mai,igazi történetet.Lehet,hogy sokak számára furcsa vagy hihetetlen, de mivel a történeteidet főleg fiatalok olvassák úgy érzem itt a helye:Ma is van nagyon sok olyan egyetemista vagy főiskolás akik nem tudnák kifizetni a tandíjat.Ahhoz hogy a tanulását finanszírozni tudják,külföldre mennek táncosnőnek-jó esetben.De sokan ettől sokkal többet bevállalnak,hogy pár hét vagy hónap alatt megkeressenek annyit ami a félévi-évi tandíjuk.Így mennek a lányok Velencébe,Zürichbe.
    Aztán itthon, mintha mi sem történt volna folytatják a tanulást.
    Mert,kizárt,hogy ismerőssel találkozzanak és kitudódjon hol is jártak.Ezek a lányok is műveltek,beszélnek idegen nyelveken és nem az utcára mennek, hiszen külföldön ezt is másként kezelik mint nálunk.Tehát nem kell ítélkezni! "Soha ne mond,hogy soha!"

    Carlisle nagyon aranyos amikor azt mondja "feleségem" van.Ugye-ugye nem az a bizonyos papír számít,hanem ami legbelül van.
    Ez a Vania sokkal kacérabb, mint azt az előző fejezetekből gondoltam.Vagy csak én hittem azt hogy ő valójában nem is ott dolgozik,hanem csak ott lakik.Már megint az én naiv hiszékeny lelkem!:D
    Azért még biztosan fog próbálkozni,habár szerintem az összetört pillangó miatt egy kicsit megsértődött.Biztosan csinál neki másikat.Hiszen még nincs vége!vissza fog még jönni Carlisle!:))
    KÖSZI:zsuzsa

    VálaszTörlés
  3. Szia Spirit!

    Én nem ítélem el Carlisle-t, hiszen ahogy a megjegyzésben is írtad, abban a korban ez elfogadott volt. Mivel a lányoknak, /főként a felsőbb rétegbelieknek/ illett, sőt elvárás volt szüzen férjhez menni, a férfiaknak máshová kellett "tapasztalat" szerzésért fordulni.

    Vania szerintem nem is prosti, mivel ez egyértelműen nem derült ki. Szegénykének a kis pillangó "halála" azt jelentette, hogy Carlisle nem találta elég fontosnak ahhoz, hogy vigyázzon rá, így érthető a csalódottsága.
    Nos, nem érzem azt, hogy Carlisle-ban bármit is megmozgatott ez a lány, hiszen inkább kínosan érezte magát a társaságában és sajnálatot érzett iránta. Aligha gabalyodnak össze... Vagy mégis? :)
    Nem sokkal lettem okosabb...

    Nagyon jó volt, csak számomra olyan rövidnek tűnt!!! :(((( Megint egy hét...

    PUSZI: Gabriella

    VálaszTörlés
  4. Kezd nagyon tetszeni a "Carlisle szemszög" is. Bevallom őszintén, hogy eddig bennem ő egy apuka személyében élt és nem is gondoltam rá úgy mint férfi. Nagyon szurkolok nekik és egyre jobban tetszik az a kép, amit az előző fejezethez linkelt be valaki (már nem emlékszem ki), de én is újra belinkeltem. Csaj a hajszín nem stimmel, de azon lehet segíteni!
    Gratula ehhez a folytatáshoz Adri! :)))

    VálaszTörlés
  5. Még annyi, hogy szerintem tök egyértelmű, hogy Vania nem prosti. Szerintem egy igazi pasi sem engedné, hogy a húga is úgy keresse a pénzt amiről itt szó van, főleg ha ő itt a munkaadó is. Meg olyan büszkén is mondta, hogy a húga főiskolára jár,... Szóval szerintem csak Vania próbálkozik, hogy megtudja mit is gondolhatnak idegenek róla ... Tényleg rafinált egy csajszi, én sem gondoltam volna az eddigi viselkedéséből! :))

    VálaszTörlés
  6. Nagyooooon tetszett. Szerintem te minket félre akarsz vezetni.

    Gyorsan folytatást. Kérleeek.

    VálaszTörlés
  7. Szia Spirit!

    Még mindig valószínűbbnek tartom az Isis-Carlisle párost. Ha Vania és Carlisle alkotnának egy párt, szerintem az túlságosan hasonló lenne Edward és Bella kapcsolatához, például azért, mert Vania hiába tudja, hogy Carlisle mi, mégsem fél tőle. Bár ez lehet, hogy a bátyja előzetes beszámolói miatt van, de ezt azért nem tartom valószínűnek, mert mint írtad még ő is tartja a 3 lépés távolságot, szóval feltehetőleg Vaniával is közölte, hogy mindig legyen óvatos a dokival.
    Harlan jobb ember annál, mint hogy a saját húga stricije legyen, szóval szerintem Vania nem prosti.
    Puszi
    Naomi

    Kerestem pár képet a szereplőkhöz:

    Vania:
    http://users2.ml.mindenkilapja.hu/users/carmen_villalobos/uploads/carmenvillalobos-3.jpg

    http://4.bp.blogspot.com/_5Lf1TOwDu_c/SQ4AoeqydrI/AAAAAAAADII/60ILsBfcwdw/s400/CARMEN+VILLALOBOS.jpg

    http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/ssnhp/uploads/amd_paraiso2.jpg

    Edan:
    http://i59.servimg.com/u/f59/11/89/88/83/marcus10.jpg

    http://farm3.static.flickr.com/2468/3731558591_46606718f3_o.jpg

    http://images.veer.com/IMG/PIMG/FAN/FAN2046692_P.JPG

    Isis:
    http://1.bp.blogspot.com/_mOVirUtllTQ/SyOnNAhLCTI/AAAAAAAAAX4/QNS3X_VNPno/S220/My-opinion-of-Nessie-renesmee-carlie-cullen-4580968-300-400.jpg

    http://2.bp.blogspot.com/_MNzDQpH8Hlk/SaqAPWAUX6I/AAAAAAAAACA/5YaacCbXxpQ/s320/Renesmee+7.jpg

    http://www.fashionmodeldirectory.com/images/identify/35187_1262650084.jpg

    http://www.worldofstock.com/slides/PCH2732.jpg

    http://joshhackneyphotography.com/wordpress/wp-content/uploads/2009/02/little-girl-bow-hair.jpg

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Szia,nagyon tetszett.Bevallom,mikor tegnap elolvastam azt a kis részletet,totál padlót fogtam,azt hittem kiesem a fotelból:) Ez azért megnyugtató volt,hogy csak visszaemlékezett.Szerintem Vania nem prosti.Megsajnáltam őt,mikor kiderült,hogy a pillangó eltört.Várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  10. Jaj, a vége.. *-* Amikor elmondta, hogy eltört a pillangó.. :'( Kíváncsi vagyok, hogy fog ez az egész alakulni. :] Jaj, nagyon imádtam. Meg Sarah is szimpi. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  11. szia!
    hát annak ellenére h az egy másik kor volt, csodálkozom h carlisle igy vesztette el a szüzességét:O:O am nagyon jó lett a feji:D carlisle viselkedését néha annyira nem értem néha meg tökéletesen átéreztem... ezt ugy értem h néha tök hülye néha meg csak szimplán szomorú:D:D
    szegény vania:( sztem még ha nem is ő lesz carlisle párja, akkor is szoros kapcsolatuk lesz:D
    nagyon szépen megírtad ezt is:)
    grat hozzá:D
    puszi:CC&EC

    VálaszTörlés
  12. Huh... Ez egy emészteni való fejezet. De ezek után tuti, h nem Vania lesz C. párja, nem hinném, h Esme után egy ilyen kacér lánnyal jönne össze.
    Az emlék meg... Hát, nincs különösebb hozzáfűznivalóm. Megtörtént, jól érezték magukat, és mivel a prosti nem fogadott el pénzt, még inkább semmi hozzáfűznivalóm. :)
    Az, h Vania prsti-e v. sem, még nem egészen világos... De télleg főbelőném magam, h C. párja lenne. :)
    :*

    VálaszTörlés
  13. Miért ne lehet Vania Carlise párja? Én még mindig jobban örülnék bárki másnak, mint Isis-nek. Egyébként mindkét változatba bele lehet kötni. Hiszen Isis túl egyértelmű az eddigiek alapján, de nagyon furcsa helyzet. Vania pedig pont az ellentéte Esme-nek és ezért jó, hiszen így soha nem kellene Esme-vel versenyezni, mert egymás ellentétei.
    Nagyon tetszenek ezek a visszaemlékezések, annyi bennük az érzelem és a szeretet, hogy mindig feldobja a kedvem és a sztorit is.
    Bárcsak hamarabb jönne a következő fejezet, mint egy hét.

    Lenne egy kérdésem megvan már a 3. könyv letölthető formában, mert nem láttam még, vagy csak elkerülte a figyelmem?

    Köszi: Nóra

    VálaszTörlés
  14. Sziasztok:)Huh, nos kicsit túl hamar talán, de megítéltem Vaniat..és a valóságban a jelleme egyáltalán nem olyan, mint gondoltam. Valahogy, a véleményem szerint nem illik igazán Carlislehoz: Esmé után persze nem tudok elfogulatlan lenni, de Vania túlságosan kihívó,kacér, sötét szexistennő benyomást kelt..és valahogy nem tudom összeegyeztetni magamban. És az különösen tetszett, hogy a "Feleségem van.." sor után, azonnal Isis jut eszébe: kezd a kislányra egyfajta támaszként, fontos társként tekinteni, még ha nem is "szerelmes, szexuális" értelemben. De látszik a fejezetben, hogy Carlislenek nagyon fontos Isis. Nagyon érdekelne Isis reakciója Carlisle szagára...és Carlisle reakciója Isis újbóli reakciójára...esetleg Edward reakciója ezután kettőjükére. Amúgy abban én is egyetértek a felettem szólóval, hogy túlságosan "sablon" (jó mintha Spiritnél lenne ilyen XD pont az tetszik, hogy nincs) lenne a vámpírféfri és az embernő szerelme..Vaniaból inkább egy féltékeny fúriát nézek ki, hogy lassan tudatosodik benne, hogy egy fiatalabb, számára kevésbé szépnek tűnő, nem egy "szexistennő" stílusú lánnyal kell küzdenie, és egyre alulmarad.És Vania lehetne a gaz "csábító", aki folyton próbálkozna Carlislenél..Isis meg folyton "tombolhatna" rajta...és később esetleg intelligensebb eszközökkel is küzdhet Carlisle ért: Vania saját eszközeivel, persze nem úgy mint a nő..^^Bocsi a kisregényért...Mindent összesítve nagyon tetszett a fejezet és várom a következőt. Sok sikert és ihletet hozzá :3

    VálaszTörlés
  15. Jaj, kihagytam valamit: Spirit nagyon tetszett a visszaemlékezés a szüzesség elvesztésére, és úgy gondolom nagyon hitelesen adtad vissza az akkori kor. Elég sokat olvastam a különböző korok szokásairól, és tényleg ilyen könnyen ment^^ és az akkori nők szintje tényleg nem azonos a mai "prostikéval". Tetszett a nő bölcs szemlélete, az, hogy okos, intelligens és művelt stb.Szóval gratulálok hozzá^^

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok
    Régi olvasó vagyok, de csak ritkán írok. Mivel látom, hogy többen kárhoztatjátok Vania-t a 'rámenősségéért', gondoltam, kicsit megvédem! :)

    Arról van szó, hogy szerintem nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy bármilyen fiatal is, eddigi rövidke életét csak egy kupiban töltötte, ahol - legyen Harlan bármennyire jó báty is - az élet sűrűjét tapasztalhatta meg testközelből. Azt akarom ezzel mondani, hogy ő nem az osztálytársnőktől leste el a csábítás művészetét, hanem vérbeli profiktól... Szóval, ha kicsit dévajnak tűnt, az valószínűleg ezért van.
    Nekem egyébként egyáltalán nem tűnt annak, sőt, inkább kedvesen bénácskának találtam azt a dolgozatos próbálkozást, csakúgy, mint a Carlisle elkövetkezendő szexuális életére vonatkozó őszinte kérdést is. Ezekben szerintem sokkal inkább egy kamaszlány hevessége és elszántsága fedezhető fel, semmint egy agyafúrt famme fatale ördögien sötét mesterkedése.
    A lány szerintem egyszerűen csak őszinte és tiszta lelkű, ezért tud másokkal is őszinte lenni.

    És én most még sokkal inkább azt gondolom - azt remélem :) - hogy ő lesz Carlisle párja, mert nagyon is illene hozzá. Ugyanazok miatt a dolgok miatt gondolom így, amiket felettem pár komival már Nóra is leírt.

    A Carlisle - Isis párost kizártnak tartom, ezt egész egyszerűen nagyon beteg ötletnek tartom. Gyomorforgatóan gusztustalan, amit még Spirit sem lenne képes úgy megírni, hogy másként vélekedjek róla. Ilyen egész egyszerűen nincs, és hála a jó istennek azért, hogy ilyen nincs. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy külsőleg képesek azonos korúaknak kinézni, vagy hogy valódi vérségi kötelék nincs közöttük.
    Az ember nem attól lesz szülő illetve nagyszülő elsősorban, hogy vérségi kötelék van közte és a gyereke/unokája között. És végképp nem attól, hogy egy vagy két generációval idősebbnek tűnik tőle.
    Az által válsz szülővé, hogy arról az ártatlan apró kis ficergő izéről te gondoskodsz az első perctől kezdve. Rád van utalva mindenben, és neked eszedbe sem jut ezt a kiszolgáltatottságot kihasználni, és ha valaki megpróbálná megtenni, akár meg is ölnéd.
    Egész egyszerűen képtelenség, hogy egy normális ember vagy vámpír egyszer csak képes legyen nőként, potenciális partnerként gondolni az unokájára, akit mindennél jobban szeret.
    Ha megteszi, onnantól kezdve már nem tekinthető normálisnak. Carlisle viszont a LEGnormálisabb vámpír, szóval...

    Vania lesz az! :) Valahogy úgy képzelem, hogy Harlan egyszer kétségbeesve hívja Carlisle-t, hogy segítenie kell, és Carlisle megy, és kiderül, hogy valami elmebeteg halálosan megsebesítette Vania-t (aki nem prosti, ebben én is ezerszázalékig biztos vagyok, csak mondjuk rosszkor volt rossz helyen, vagy hasonló), és az egyetlen esély az "életben" tartására az átváltoztatás. Carlisle teszi a dolgát, aztán boldogan élnek, amíg meg nem halnak... :)

    Pilu

    VálaszTörlés