.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. október 8., péntek

Gyógyító pilleszárnyak - 2. fejezet

Hétvégén fel szeretném tenni A jelen boldogságát majd könyv formájában, hogy le tudjátok egyben tölteni, szóval, ne feledjétek, hogy vasárnap délután 16 óráig lehet megírni hozzá a véleményt, ami bekerül majd a könyv végére. :)




2. PILLANGÓ



EMBERKÉNT VALÓSZÍNŰLEG a frász kerülgetett volna, ahogy áthaladtunk a sötét sikátorokon, de vámpírként nem nagyon volt félni valóm. Kísérőmnek annál inkább. Legalább is, ő úgy érezte, mert minden izma pattanásig feszült volt. Sejtéseim szerint nem a környezet, sokkal inkább a jelenlétem miatt. Fogalmam sem volt róla, tudja-e, mi vagyok, de ha nem is tudta, minden érzéke figyelmeztette a veszélyre.

Ha nappal találkoztunk volna a kórházban, valószínűleg ez az érzés csökkent volna. A munkahelyemen a leglágyabb hangom használtam és figyeltem a viselkedésemre – egy idő után pedig már ösztönösen jött, mit tegyek, hogy lenyugtassam az emberek irántam érzett természetes félelmét. Könnyű volt, főleg, ha egy kedves beteg tűnt fel…

A kórlapot nézegetve léptem be a vizsgálóba. Esme Anne Platt, lepottyant a fáról és fájlalja a jobb lábát.

- Nos, kisasszony, nézzük azt a sérülést… - pillantottam fel a papírokból, és egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A melegbarna tekintet az enyémbe fúródott, az idő pedig mintha megállt volna. Kellett pár másodperc, mire összeszedtem magam. Zavartan köszörültem meg a torkomat.

Hány éves is ez a lány? – pillantottam le gyorsan újra a kórlapra, mintha nem emlékeztem volna pontosan, hogy tizenhat. Már eladósorban van, de hozzám képest… Hozzám képest még csak egy gyerek. Mégis… Istenem, de gyönyörű! – tört ki belőlem egy sóhaj.

- A lába fáj? – kérdeztem tőle, csak hogy megtörjem a csendet.

Esme kábultan pislogott rám, mintha ő is elvarázsolódott volna, ahogyan én. Persze, ez más volt… Az ő csodálata nem nekem szólt, hanem a vámpírszépségnek. Pár nap, és el is felejt majd – rándult össze a gyomrom. De én… Én örökre emlékezni fogok az arcára, a vonásaira, a pillantására, az illatára – szívtam be mélyen a levegőt. A magány elkezdte kikészíteni a józan eszemet…

- Tes… tessék? – dadogta elpirulva.

- A lába fáj? – érdeklődtem újra, mire bólintott egyet. Azt kívántam, bár inkább beszélne. Hallani akartam a hangját. Megjegyezni minden egyes szót, a hangszínt, a hanglejtést. – Elnézést! – térdeltem le elé, és óvatosan feljebb hajtottam a szoknyáját. Az apró lábon nem volt cipő, valószínűleg túlságosan fájt ráerőltetnie.

Még soha nem érintettem így senkit vizsgálat közben. Az ujjaim forróvá váltak a selymes bőrtől és bizseregni kezdtek. Finoman végigtapogattam a bokát, és igyekeztem nem foglalkozni a bűnös gondolatokkal. Esme felszisszent a fájdalomtól, én pedig bocsánatkérően néztem fel rá.

- Ez eltört – mondtam ki röntgen nélkül. Volt már annyi tapasztalatom, hogy tapintással is megállapíthassam. – Szólok egy nővérnek, hogy gipszeljék be – mondtam, ám nem eresztettem el a lábát. Az ujjaim simogatni akarták, érezni a puhaságát, de nem engedtem mozdulni őket.

- Dr. Cullen… - Esme hangja halk volt, mint egy sóhajtás. Felnéztem rá, és tudtam, hogy érzi. Ez az elektromosság, a vonzás számára is létezett.

- Írok fel fájdalomcsillapítót – engedtem el kelletlenül. Úgy éreztem, mintha egy végtagomtól kellett volna elszakadnom. Fogalmam sem volt, mit ütött belém… Bolond, magányos vénember!

Ahogy kisétáltam az ajtón, utoljára visszapillantottam. A barna szempár elbűvölten követett engem. Istenem, bármit megadnék azért, hogy ezt az égi teremtményt nekem add! – mormoltam magamban, miközben pontosan tudtam, hogy amit kérek, lehetetlenség.

- Erre! – nyitott ki előttem a kísérőm egy ajtót. A ház kívülről elég romosnak tűnt, de bent adtak a higiéniára és a designe-ra. Egy jól felszerelt bárpult, vörös kanapék és fotelek, festmények a falon és nők… Fehérneműben, csinos ruhákban, jelmezekben. Egy kupleráj – döbbentem rá. A látványból ítélve pedig elég elit kupleráj.

Az egyetlen, ami fura volt, a csend. Az emlékeimben úgy élt egy ilyen hely, mint ahol zene szól, az emberek nevetnek és beszélgetnek, hogy ellazuljanak egy kicsit, mielőtt az emeletre indulnának. Mikor rájöttem, hogy a lányok ijedten pislognak rám és egyetlen vendéget sem látok, összeszaladt a szemöldököm.

- Mi folyik itt? – kérdeztem. A velem lévő férfi egy szó nélkül haladt tovább a lépcsők felé, én pedig – más választásom nem lévén – követtem őt. Az emeletre érve éreztem csak meg a fémes illatot. – Megsérült valaki? – próbálkoztam újra. A kérdésem ismét nem nyert választ, csak kinyílt előttem egy szoba ajtaja, és Harlan jelent meg a küszöbön. Jó volt végre egy ismerős arcot látni.

Harlan magas, vékony férfi volt, akiről első pillantásra senki sem mondta volna meg, hogy milyen kétes ügyekkel foglalkozik. Az a típus, aki nem gonoszságból vagy élvezetből végzi a dolgát, hanem kényszerből.

A szoba egy kissé sötét volt, de ez az én szememnek nem számított. Várakozva üldögéltem az asztal melletti széken, és figyeltem, ahogy az alig tizenkét éves fiú a sarokban éppen tisztába teszi az újszülött kishúgát. Az anyjukért semmit sem tehettem, túl gyenge volt a szervezete…

- Doktor, kérem, ezt fogadja el… - Harlan – az idősebbik – belépett a szobába, és egy dobozt nyújtott felém. – Köszönöm, hogy megpróbálta – szipogott. A felesége mindig is beteges volt, az is csodaszámba ment, hogy a kislányt meg tudtam menteni. Meglepetten nyitottam fel a fadobozt, és mikor megláttam benne az arany ékszereket, a fejemet rázva toltam el magamtól.

- Nagyon köszönöm, de azt hiszem, maguknak nagyobb szüksége van ezekre – pillantottam ismét a gyerekek felé. A fiú kék tekintete hálásan tapadt rám.

- Ha bármire szüksége van, doktor, akármire… Tudja, hol talál… - rázta meg a kezemet a férfi. Bólintottam, aztán kisiettem a házból.

Alig értem az utca végére, már hallottam is a kiáltást.

- Doktor! Doktor, várjon! – Az ifjabbik Harlan rohant utánam – kíváncsian torpantam meg. A vékony kar kinyúlt felém egy kézfogásra, a fiatal arc pedig olyan komoly volt, hogy egy pillanatra megfeledkeztem róla, nem egy felnőtt áll előttem. – Ha bármire szüksége lesz, engem is meg fog találni. – Elmosolyodtam. Az apja kitűnő hamisító volt, de mit adhatna nekem ez a fiú? – Persze, nem most… De pár évtized múlva, mikor apám már… nem lesz… - sütötte le a szemét döbbenetet csalva a szemembe. Sejtette, hogy mi lehetek? Vagy pusztán csak annyit érzett meg, hogy biztosan nem ember?

- Doktor! – Harlan hangjában mintha megkönnyebbülést hallottam volna. – Önt az ég küldte ide pont most! – ragadta meg a kezem, és azonnal behúzott a szobába.

Körülbelül fél másodperc alatt felmértem a helyzetet. A selyemlepedős ágyon egy fiatal lány feküdt, hálóingét átáztatta a vér. Arca fénylett az izzadtságtól, a fogai pedig össze-összekoppantak a hidegrázástól. Szúrt seb. Valószínűleg az egyik kuncsaft kattant be.

- Gondolom, mentőkre és kórházi felszerelésre ne is számítsak – motyogtam magam elé. – A támadó? – pillantottam Harlanra, miközben az ágyhoz siettem.

- Elintéztük – morogta maga elé. A kezei ökölbe szorultak. Nem akartam tudni, mit jelent ez…

- Sajnálom, az én hibám. Észre kellett volna vennem, hogy valami nem stimmel vele – siránkozott egy középkorú nő az ágy mellett. Valószínűleg valami madame-féle volt itt a vörös lámpás házban.

Mellette egy húsz év körüli lány térdelt sérült társa kezét szorongatva. Hosszú, fekete haja két copfba volt fogva és szexis hálóing vagy fehérnemű helyett, egyszerű pillangós pizsamát viselt. Mintha valaki kislánynak öltöztette volna. Bele sem akartam gondolni, miféle perverz talált ki ilyesféle játékot magának, hogy kiélje a pedofil hajlamait.

- Kérem, menjen ki mindenki! – néztem Harlanra. Nyugalom kellett a sérültnek és nekem is, és semmi szükség nem volt arra, hogy nők végignézzék, mit csinálok.

- Rendben, kifelé! – adta ki a parancsot azonnal Harlan. Az idősebb nő és a kísérőm elindult az ajtó felé, ám a lány nem mozdult az ágy mellől. – Vania, menj! – érintette meg a törékeny vállat a hatalmas férfikéz.

- Maradok. – A halk hangra felkaptam a fejem. Annyira… ismerős volt. Az elszántság, a védelmezés, a szeretet és a félelem mind ott volt benne. Azt hittem, Harlan majd tiltakozni fog és elzavarja, ehelyett halkan sóhajtott, aztán csak bólintott egyet.

- Mire van szüksége, doktor? – kérdezte. Kellett pár másodperc, mire meg tudtam szólalni, bár fogalmam sem volt, mi ütött belém. Megköszörültem a torkom és zavartan pillantottam le a sebre.

- Ahogy látom, nem túl mély a seb, de a fertőzésveszély elég nagy. Kell valami fertőtlenítő, tiszta géz és antibiotikum. Ha tudnak szerezni fájdalomcsillapítót, az sem ártana – soroltam.

- Két perc és itt lesz – pillantott Harlan az ajtóban álldogáló emberére, aki elsietett.

Ahogy az ajtó becsukódott, nekiláttam a munkának. Először is a területről el kellett távolítanom a ruhaanyagot, hogy rendesen hozzáférjek. Óvatosan megpróbáltam lehúzni a lány válláról a hálóing pántját, de ahogy megmozdítottam, azonnal jajongani kezdett, úgyhogy egy egyszerűbb megoldást választottam. Az anyag egyetlen mozdulattal szakadt szét a kezeim között.

Közelebb hajolva megvizsgáltam a sebet és megtapogattam a szélét. Szerencsére, tényleg nem volt túl mély, és a széle sem roncsolódott össze.

- Segíthetek valamit? – Vania kérdőn pislogott rám. Csak most vettem észre, hogy milyen hihetetlenül zöld szeme van. Zavarba hozott, mert ehhez a helyhez túl ártatlannak nézett ki.

- Csak legyen mellette, a többit én elintézem – mosolyogtam rá. Feszülten bólintott egyet, aztán kinyúlt és simogatni kezdte a verejtékező homlokot.

Tényleg alig két percbe telt, mire újra kinyílt az ajtó. Harlan az ágyhoz hozta, amiket kértem, én pedig a fájdalomcsillapító beadása után elkezdtem kitisztítani a sebet.

A lány nem tűrte valami jól. Sírva szorongatta Vania kezét, és alig tudtam rendesen dolgozni, annyira mocorgott. Mikor végre lefedtem a sebet gézzel, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Még beadtam az antibiotikumot is neki, aztán elkezdtem összeszedni a véres gézdarabokat.

- Nyitva hagytam a sebet egyelőre, vigyázni kell, hogy tiszta maradjon a környéke, mert elfertőződhet. Minden nap be kell adni neki az antibiotikumot legalább egy héten keresztül, és ha fájdalmai vannak egy ampulla vénás fájdalomcsillapító. Naponta maximum kétszer – mondtam el Harlannak a további tennivalókat. – Pár nap múlva visszajövök megnézni – ígértem.

- Köszönöm, doktor! – tartotta elém a szemeteskukát Harlan, és ahogy kidobtam a szemetet, azonnal kiadta az ajtón, hogy tűntessék el – valószínűleg meg akart óvni az illat okozta fájdalomtól.

- Igazán nincs mit – biccentettem.

- Ó, majdnem elfelejtettem! – fordult az ágy mellett térdelő lány felé halvány mosollyal az arcán. – Doktor, ő itt Vanessa, a kishúgom – mutatott rá. – A doktor segített világra anno – mesélte, mintha valami hőstettet követtem volna el. Vania szeme elkerekedett, és végigmért engem. Valószínűleg csak most döbbent rá, ki és ezáltal mi is vagyok – legalább is a pillantásából ezt szűrtem le. A gyomrom apróra zsugorodott a lézerként pásztázó tekintettől.

- Köszönöm – felelte fojtott hangon.

- Ugyan – legyintettem. – Sajnálom, hogy csak ennyit tehettem… - utaltam az édesanyjára, mire a vonásai szomorúvá váltak.

- De gondolom, nem ok nélkül keresett meg, doktor. Menjünk át az irodámba – invitált Harlan.

Mielőtt kiléptem az ajtón, visszapillantottam az ágy felé. A zöld szemek még mindig engem figyeltek. Szomorú volt belegondolni, hogy miféle életet kell élnie ennek a fiatal lánynak. Azt hittem, a bátyja jobban vigyáz majd rá…

Harlan átvezetett egy kisebb szobába, ahol csak egy íróasztal és két szék volt. Az apja is ennyire aszketikusan rendezte be anno azt a helyiséget, ahol fogadott. Leültem az asztal vendégeknek szánt oldalára, aztán megköszörültem a torkomat.

- Hallgatom, doktor! – fonta össze az ujjait Harlan az asztalra könyökölve.

- Meg kell találnom valakit – jelentettem ki.

- Aro Volturit, gondolom… - komorodott el. – Részvétem a párja miatt. Hallottam az esetről… Megváltoztatták a fajtájuk egész további létezésének alapját, és ahogy hallottam, egész jó irányba.

- Remélem… - motyogtam halkan, miközben a mellkasomban lévő űr megint fájóan lüktetni kezdett.

- Tudtam, hogy el fog jönni, ezért kutattam egy kicsit – húzta ki Harlan az íróasztal fiókját, és elém csúsztatott egy mappát. – Titokzatos halálesetek és eltűnések az utóbbi pár hónapban, melyekre nem találtak magyarázatot.

- Ó, én… Nem is tudom, mit mondjak – lepődtem meg. – Igazán hálás vagyok ezért a segítőkészségért.

- Megmentette a húgom életét, és mindig segített, mikor szükségem volt rá. Ez a legkevesebb. Ha hallok még valamiről, értesíteni fogom, és ha bármi másban tudok segíteni, szóljon nyugodtan.

- Köszönöm. Ez pedig… - nyúltam a kabátzsebemhez és előhúztam belőle egy kötegnyi pénzt. – …az öné – nyújtottam át.

- Ha visszautasíthatnék ennyi pénzt, nem fogadnám el – sütötte le a szemét Harlan. Furcsa volt ezt a gesztust látni egy törvényen kívülitől. – Sajnos manapság nem megy valami jól az üzlet, és a húgom tanulmányait is fizetnem kell… Képzelje, főiskolára jár! – mosolygott rám büszkén.

- Ennek igazán örülök. Ez… a környezet nem igazán való neki – vágtam bocsánatkérő arcot, de Harlan helyeslően bólogatni kezdett.

- Egyetértek. Az én Pillangóm nem erre a helyre való.

- Akkor megyek is. A társaim már várnak – álltam fel a székről kezemben a kapott mappával. – Három-négy nap múlva visszajövök ellenőrizni a sebet.

- Köszönjük doktor. Hugh kikíséri majd – nyitotta ki előttem az ajtót Harlan, majd intett a folyosón várakozó férfinak, aki azonnal tudta, mit kell tennie.

Éppen elhaladtunk a sérült lány szobája előtt, mikor kinyílt az ajtó.

- Elnézést egy pillanatra… - dugta ki a fejét Vania a résen. Hugh megtorpant, aztán némi hezitálás után intett nekem, hogy odamehetek. A lány kijjebb lépett, a pillantása ide-oda járt, mintha zavarban lett volna.

- Tehetek a kisasszonyért valamit? – érdeklődtem. A zöld szempár meglepett csodálattal állapodott meg rajtam. – Valami rosszat mondtam? – vontam össze a szemöldökömet.

- Nem, csak… Ritka itt, hogy valaki kisasszonynak szólít. Látszik, hogy… - kezdett bele, de aztán elharapta a mondat végét.

- Hogy?

- Hogy igazi úriember – felelte, bár biztos voltam benne, hogy nem ez lett volna az eredeti mondanivalója. – Én csak szerettem volna megköszönni, amit a barátnőmért tett – pislantott a szoba felé, aztán a háta mögül előhúzta a kezét. – Tudom, hogy csak egy kis apróság, amivel nem tud mihez kezdeni, és úgyis kihajítja majd valószínűleg az első kukába, de nincs más, amit adhatnék – nyitotta szét az ujjait. A tenyerében egy apró, zöld üvegpillangó csücsült.

- Ezt ön készítette? – vettem át tőle két ujjal fogva, nehogy baja essen.

- Igen – kaptam meg a választ. Komoly tekintettel néztem a zöld smaragdokba.

- Nem fogom kidobni. – Az ígéretem halvány mosolyt csalt a női ajkakra. Hugh figyelmeztetően megköszörülte a torkát, mire Vania sóhajtott egyet.

- Viszontlátásra, doktor! – köszönt el.

- Viszontlátásra – feleltem, aztán egy utolsó pillantás után ismét elindultam Hugh után. Szórakozottan forgattam az ujjaim között az ajándékomat, miközben átjárt egy furcsa, szomorú érzés. Reméltem, hogy ennek a kedves, fiatal lánynak tényleg sikerül kitörnie innen.

Még akkor is rajta gondolkoztam, mikor visszaérkeztünk a kocsmához. Már kora délelőtt volt a nap állásából ítélve. Edward türelmetlenül járkált fel-alá, és mikor messziről meglátott minket, azonnal elénk sietett. A többiek követték. Csak megállt előttünk, de nem kérdezett semmit – a képessége miatt pontosan tudta, hogy mi is történt.

Hugh, amint látta, hogy megtaláltam a társaimat, azonnal szó nélkül sarkon fordult, és elsietett. A helyében én sem akartam volna a szükségesnél több időt eltölteni vámpírok társaságában.

- Indulhatunk vissza? – kérdezte Edward kissé ideges hangon. Nem értettem, mi baja lehet, de a tekintete zárkózott volt, ezért tudtam, hogy bármi is az, nem akar róla beszélni. Legalább is, egyelőre.

- Először ezt nézzük át. A víz nem tenne túl jót neki – mutattam fel a mappát. Gyorsan átpörgettem a lapokat az emlékezetembe vésve minden egyes betűt, aztán továbbadtam a fiaimnak. Mikor ők is végeztek, előhúztam a zsebemből egy öngyújtót, és megsemmisítettem a papírokat.

Az út visszafelé kicsit hosszabb volt, mivel fényes nappal lévén kerülőket kellett tennünk, de végül szerencsésen megérkeztünk a tengerhez. A pillangómat először zsebre akartam tenni, de aztán úgy döntöttem, mégis fogom úszás közben, mert féltem, hogy elveszítem. Persze, csak egy értéktelen üvegtárgy volt, de megígértem, hogy megtartom, és szerettem volna betartani.

Kedveltem Harlant. Mindig úgy gondoltam rá, mint egy tisztességes, jó emberre, akit az élet rossz útra sodort. De most nem értettem… Hogy hagyhatja, hogy a húga eladja önmagát? A szemem előtt önkéntelenül felderengett egy nyálcsorgató, undorító férfi arca, amint belép annak a szerencsétlen lánynak a szobájába. Az iszonyattól megborzongtam.

Talán segíthetnék valahogyan… Fizethetném a főiskoláját vagy vehetnék egy lakást valami rendes környéken. Végül is, annyi félretett pénzünk van, hogy öt életre elég. Miért ne oszthatnám meg?

A gondolattól fellelkesülve szeltem ketté a tengervizet.

Mikor Emmett hirtelen elszáguldott mellettem, meglepetten tudatosult bennem, hol is vagyok – mostanában túlságosan elnyeltek a gondolataim elszakítva a külvilágtól. Figyeltem, ahogy nekimegy egy túl bátor cápának, aki a közelünkbe merészkedett, de a küzdelmüktől összeráncolódott a homlokom.

Rengetegszer láttam már Emmettet harcolni, oroszlánokkal, szarvasokkal, medvékkel, és mindig úgy fogta fel a küzdelmet, mint egy jó játékot. Semmi kegyetlenség nem volt a tettei mögött, csak szimplán jókedvű bolondozás. A mostani harc teljesen más volt. Emmett dühös arccal rontott neki újra és újra a cápának, mintha az a szerencsétlen állat tehetett volna a világ összes gondjáról és bajáról.

Ahogy balra fordultam, a tekintetem találkozott Edwardéval, és az övében viszontláttam a saját aggodalmamat. Tudtam, hogy Emmett és Rosalie kapcsolata elég rossz mostanság, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.

Hiszen mi lehetne fontosabb annál, minthogy ott vannak egymásnak? Önként nyúznám le az egész testemről a saját bőrömet, ha… - A kezem a mellkasomra szorítva álltam meg, és összeszorított szemhéjjal vártam, hogy elmúljon az érzés. A fájdalom nem fizikai volt, mégis úgy éreztem, mintha a szívem ki akarna szakadni a helyéből.

Meglepetten éreztem meg a rántást a karomnál, majd a levegő érintését az arcomon.

- Jól vagy? – Edward aggodalmas hangja térített magamhoz. Felhúzott magával a felszínre és most ijedten fürkészte az arcomat.

Azt akartam felelni, hogy semmi baj, de aztán rádöbbentem, hogy ez nem igaz. Mikor rájöttem, mit tettem, remegve emeltem ki a karom a vízből.

- Ne… - suttogtam magam elé a tenyeremben lévő zöld üvegport figyelve. Nem értettem, miért bánt a kis pillangó halála, mégis úgy éreztem magam, mint mikor először vettem el egy szerencsétlen állat életét a saját kezemmel. Pedig csak üveg volt… Értéktelen… Semmiség… Miért nem tettem mégis a zsebembe? – hagyta el halk sóhaj a számat.

- Carlisle…

- Jól vagyok, csak… - néztem fel az aranybarna tekintetbe, de végül nem tudtam, mit mondhatnék még. – Jól vagyok. Menjünk – néztem a távolba. Már majdnem elértük a másik partot, nekem pedig szükségem volt Isisre. Érezni akartam a szeretetét, és elnyomni az űrt. Lebuktam a víz alá, és amilyen gyorsan csak tudtam, úszni kezdtem hazafelé.

29 megjegyzés:

  1. HEllo:)

    Nem Carlise lesz Isis férje...
    (Szerintem..:))

    VálaszTörlés
  2. Gyógyító pilleszárnyak, mint gyógyító pilangó szárnyak?

    Hm, érdekesnek ígérkezik..
    Remélem, így lesz:)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    Szerintem, ez csak drága Spiritünk figyelem elterelő manővere akar lenni. Mert ő nem csak szenzációsan jó író, hanem egy ravasz nőszemély is egyúttal. :-DDD (Spirit, remélem, nem haragszol meg ezért!) Képtelenség, hogy feleségül vegyen egy halandót. Azt nem lenne képes elviselni, amikor meghal. Átváltoztatni pedig nem lenne hajlandó. Emlékezzetek! Csak a vőlegény az, aki nem láthatja a menyasszonyt, és Alice majdnem őrjöngeni kezdett, amikor Carlisle fel akart menni Isishez, tehát...

    Szenzációsan jó az összes történet, kár, hogy ezeket nem lehet kiadni. :-((

    Üdv: T-A

    VálaszTörlés
  4. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez lesz a kedvencem a fic-sorozatodból, Spirit. Azt meg ne vegyétek biztosra, hogy nem fogja átváltoztatni – elég veszélyes környéken él Vania, könnyen lehet, hogy Harlan fogja erre kérni... inkább, semhogy meghaljon egy őrült miatt... Kár a pillangóért :)

    VálaszTörlés
  5. Az az érzésem,hogy Carlisle gyógyító pillangója nem más,mint Vania:)..Én nagyon remélem hogy egymásra találnak.Vania sok mindenben emlékezteti Carlisle-t Esme-re,és én nagyon drukkolok hogy ez a megérzésem beigazolódjon:D

    Spirit, annyira láttam magam előtt ahogy Esme-t vizsgálja a rendelőben..ahogy megérinti stb..

    Bocsi hogy nem írtam fejleményeket az oviról,de az a helyzet hogy annyira flottul megy minden hogy nincs okom panaszra:D
    ajj most mennem kell,lekésem az órámat.:D
    Puszi,csak így tovább:)

    VálaszTörlés
  6. Szia.
    Zöld?:) (Mármint a pillangó:D)
    A visszaemlékezős (Esme) rész nagyon tetszett!
    És ez a Vania... fogalmam sincs mit szeretnél vele kezdeni... Hogy Ő legyen a "Gyógyitó pilleszárny"? Szerintem Te ezzel a pillangóval csak össze akartál zavarni minket;) A "Gógyító pilleszárny" Isis, a fejezet végén is hozzá igyekszik Carlisle.
    Nemtudomnemtudom.
    Remélem nem hagysz minket sokáig bizonytalanságban.:)
    Ja, és még egy: Nem tudom h észrevettétek-e, de NINCS FÜGGŐVÉG!:)
    Maycsi

    VálaszTörlés
  7. Amúgy Esme nem öngyilkos akart lenni, és úgy került Carlise-hoz? A gyereke miatt.
    VAgy rosszul emlékszem?

    VálaszTörlés
  8. Szerintem ez az első találkozása volt Esmével. Én is láttam magam előtt a jelenetet, megható volt és bájos.

    De mivel a halálakor találkoztak az eredeti szerint, biztosan látja egész élete során, és most ezekre emlékszik vissza.

    Érdekes, Vania, 'gyógyító pilleszárnyként', de én még minidg tartom, hogy Isis lesz a menyasszony. Nekem nem illik bele a képbe az új leányzó.. bár az Isten tudja itt a sok félrevezető és valós jel között.
    Úgyis Spirit kavarja a szálakat, mi meg csak örülünk.

    Viszont érdekes színfolt volt Harlan, szimpatikus a karaktere. Megsajnáltam. És Emmettet is. Nem tudom mi történt otthon, de sok jót nem sejtek.

    Izgalmas a téma, várom a folytatást.

    Pusz

    Aranymag

    VálaszTörlés
  9. Drága, Panka!

    Esme 16 éves korában egy almafáról leesve eltörte a lábát. Carlisle látta el a kórházban. Ekkor találkoztak először. Ebben az időben még Carlisle is magányos volt, hiszen(ha jól emlékszem)ez 9 évvel Edward átváltoztatása előtt történt 1911-ben. 10 évvel később akart öngyi lenni Esme.

    VálaszTörlés
  10. Draga Spirit!
    Imadom :) Carlisle mindig is erdekes szemelyiseg volt szamomra, es ahogy Te atadod :D Meses :)
    Nekem szimpatikus Vania, remelem meggyogyitja Carlisle lelket. Nem feltetlenül gondolok arra, hogy egy par lesznek, de hogy segit neki, az biztos :)
    Isis ferje meg mindig szurkalja az oldalam, csak ne Carlisle legyen... olyan, nem is tudom :)Nekem meg mindig nem tetszik ez a varians.
    Varom a folytatast :)
    Puszik

    VálaszTörlés
  11. Szia!

    Tetszett, kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle. :) A visszaemlékezések is nagyon jók voltak.

    Kicsit olyan, mint egy teljesen más világ a trilógiához képest - pl. a más hangulat (jó, ez főleg a másik elbeszélő miatt van) és az új szereplők miatt; és főleg az, gondolom, hogy ez a rész, hát, eléggé emberi világan játszódott, nem pedig természetfelettiben... :)

    Sajnálom a (palackzöld? :P) üvegpillangót. :( Hogy mi van a Vania-pillangó és a pilleszárny közt, majd meglátjuk. :) Nyilván nem véletlenül ismertük meg Vaniát, csak azt nem tudjuk még, milyen célból... Legalább a házat biztos megveszi neki Carlisle szerintem.

    És jajj, oké, tényleg logikusnak tűnik, hogy "csak a vőlegény nem láthatja a menyasszonyt ==> Isis + Carlisle = <3" De... Én még mindig nem tudom őket úgy elképzelni, csak nagyapa-unoka viszonyban... :D Oké, mindegy, megint azt mondom hogy majd meglátjuk. :)

    Köszi,
    Kitti :)

    ui: Felraktam még két dalomat a blogomra, úgyhogy, ha van kedved, meghallgathatod őket! :-)))

    VálaszTörlés
  12. Kedves Addenda!

    Köszönöm a segítségedet, ezek szerint újra kell olvasnom a dolgokat, mert nagyon nem maradnak meg bennem részletek! :)

    Szép napot!

    VálaszTörlés
  13. Szívesen, bármikor!

    Volt egy kis puskám is hozzá, de nem akarom magamat reklámozni, így nem árulom el hol találod meg.(pedig fent van a neten)

    VálaszTörlés
  14. Hellóka!
    Ez is nagyon érdekes fejezet volt.Én még mindig nem emésztettem meg Esme halálát.Azt meg tényleg nem tudná bevenni a szervezetem, hogy Isis legyen Carlisle felesége.Nekem ez túl morbid.Persze, tudom, nem vérrokonok.Na, majd kiderül.Mesterien csavarod a történetet!:)

    VálaszTörlés
  15. SZIA!
    Nem szoktam ilyet csinálni - már csak azért sem, hogy ne befolyásolják a véleményem - de most végigolvastam a HSZ-eket.
    Most értem ide,(igazoltan voltam távol-színház).:D
    Hihih!:))
    Szerintem még sosem okoztál ekkora fejtörést, még sosem osztottad meg ennyire az olvasóidat és még sosem volt ilyen rejtély egyik fejezetben(történetben sem):D
    Nekem nagyon tetszik. Hihih :))
    Az egész történetet végig kíséri "ki lesz Isis férje?" Mert ugye nem az a titok ki "vigasztalja" meg Carlislet, hanem az ki lesz Isis férje?
    Hogy a fejezetről is írjak:D
    Szuper!!:D
    Más a hangulat,titokzatosabb,sötétebb, mint amit eddig megszoktunk.Igazi krimi. Nekem ez jutott eszembe a sikátor, a kocsma és környéke jelenetnél. És a bosszú, az is ide tartozik.A visszaemlékezések: szívszorítóak.Az első találkozás Esmével=szerelem első látásra.
    Az a bizonyos pillangó,szerintem hasonlat. Na mindegy, nem bocsátkozom találgatásokba....vagy mégis? azt hiszem igen, de csak titokba.
    KÖSZI:zsuzsa

    VálaszTörlés
  16. Kismolly és a többiek!

    Nekem is bizarr ötlet, hogy Carlisle és Isis egy pár legyen, de az utolsó fejezetben Isának van egy olyan mondata, hogy ~Jó, hogy a közelünkben marad, és biztonságban.~ Sehol sincs leírva, hogy kettős lagzi lenne. Nekem sajna semmilyen más lehetőség sem jön ki a dologból. Hacsak nem úgy, hogy Isis kapcsolatától függetlenül Carlisle is együtt van valakivel, de akkor Alice miért örjöng amiatt, hogy a "nagypapa" megnézze az "unokáját"? Meg Isis sem emlegeti a nagypapit, holott a kapcsolatuk miatt rá kéne kérdeznie, hogy hol jár, hiszen mindenki tiszteletét teszi nála, Carlisle-t kivéve. Meg a másik! Isis "gyógyítja" Carlisle-t, ha férjhez megy, az valamilyen szinten ennek a speciális kapcsolatnak a megszakadását is jelenti, attól pedig Carlisle minden lesz, csak boldog nem.

    Spirit, Spirit! Jó kis agyalni valót adtál itt mindenkinek!

    Más! Szerintem Vania nem "dolgozik" a bordélyban. Ez csak Carlisle feltételezése, de az öltözéke se stimmel a "munkaköréhez". Neki szerintem, sajnos a bordély az otthona.

    "Hosszú, fekete haja két copfba volt fogva és szexis hálóing vagy fehérnemű helyett, egyszerű pillangós pizsamát viselt."

    Őööö... Spiritet elkapta szerintem, egy kicsit a pillangó, meg a zöld mánia. Nem gondoljátok? :-))))

    VálaszTörlés
  17. Bocsi!

    Az előzőből kimaradt egy fontos gondolat:

    Carlisle-ból nem Vania látványa, hanem a szerető ragaszkodása váltja ki újra Esme emlékét. Esmenek barna szeme volt emberként, mint az előtte! a visszaemlékezésből kiderül, ugyanis Esme emlékét Harlan embere váltja ki Carlisle-ból a félelmével. Csak Spirit szépen ügyesen összemossa itt a dolgokat, hogy ne tudjuk hol is áll a fejünk. Szerintem, Ő már pontosn tudja, hogyan vezessen az orrunknál fogva minket a végkifejletig. :-DDD

    Nem kell itt függővég, hogy tűkön ülve várja mindenki a folytatást.

    Egyébként érdekes dolog az, ha az ember elveszít valakit(mindegy, hogy halál vagy szerelmi téren!), egy ideig mindenki és minden az adott személyre emlékezteti az embert(vámpírt), bármi, vagy bárki képes összekötni az adott személy emlékét valamivel. Baromi érdekesen működik az elme, így aztán baromi nehéz felejteni és beletörődni a dolgok alakulásába. Nem csodálnám, ha minden fejezetben lenne valamilyen Esmevel kapcsolatos visszaemlékezés.

    Befejezem, mert a kommenttábla már velem van tele!

    Sziasztok, holnap jövök szösszenetet olvasni!
    (Vagy még ma, kommentfalat nézni?)

    VálaszTörlés
  18. hello!
    ezek szerint nem ck én gondoltam úgy, hogy nem Carlisle lesz Isis férje??! :O habár az előző kommentekben volt egy-pár ésszerű ellenérv. (én nem nagyon lennék oda a Carlisle-Isis párosításért :D de Spirit tuti megcsinálná úgy, hogy idővel más véleményen legyek :).)
    ohh. ez a fejezet nekem is nagyon tetszet. sztem egész más, mint amilyet megszokhattunk tőled :) ezek a visszaemlékezéses részek is jóóók vvoltak :) és az az üvegpillangóó..meg amikor porrázúzta :'(
    jah..nem olvastam végig az összes komit, ezért nemtudom h már le lett-e írva, de TWILIGHT ADDENDA..te ki vagy?? :O mm h kb mindegyik hsz-re reagálsz vmit. nem rosszból, ck érdelkődöm :P
    további szép 7végét mindekinek :)
    puszi
    Macy*-*

    VálaszTörlés
  19. Totál jó érzés olvasni, ahogyan elmélkedtek, összeszeditek az érveket és ellenérveket. Nagyon klassz! :D Írjátok csak mindig nyugodtan le, ha eszetekbe jut valami, mert számomra ez igazán érdekes és teljesen feltölt energiával. :) A vicces az, hogy nem hittem volna, hogy ez a "Ki lesz Isis férje?" kérdés ennyire felkavar majd titeket érzelmileg és szellemileg is, de nagyon örülök, hogy ez így lett. Köszönöm, hogy ennyire aktívak és érdeklődőek vagytok. :)
    És jó látni, hogy a fiúknak is tetszik az új történet, és ők is aktívkodnak. :D Mindig érdekes olvasni a ti szemszögetek is, mert másképp látjátok a világot, mint mi lányok. :) És ez a másképp számomra nagyon izgalmas. :)

    Kitti, meg fogom hallgatni az új szerzeményeidet, köszönöm, hogy szóltál róluk, és hagyok majd véleményt neked. :)

    Twilight Addenda: Külön köszönöm ennél a fejezetnél az aktivitásodat. Egy csomó nagyon érdekes és élvezetes gondolatot olvashattam tőled. :) Remélem, hogy máskor is megosztod majd velem őket. :)

    Macy: Twilight Addenda egy lelkes olvasó és kommentelő. :) Ha úgy értetted a kérdést, hogy rokonom, barátom, ismerősöm-e, akkor nem. :) Viszont, nagyon örülök, hogy ilyen sok okosat írt. :D

    Meg mindenki hozzászólásának nagyon örülök. Bocsánat, hogy nem emeltem ki mindenkit név szerint, megtehettem volna, mert mindenkinél voltak nagyon érdekes gondolatok. :) Köszönöm nektek a támogatást. Féltem tőle kicsit, hogy tetszeni fog-e nektek Carlisle története, és nagyon jól esik, hogy látom a lelkesedést. Sok puszi mindenkinek a támogatásért! :)

    VálaszTörlés
  20. Szia Spirit!

    Bocsi, hogy mostanság kevesebbet írok hozzászólást, csak sok feladatom lett, mivel a HotDog-on két magazinnál is szerkesztek,egynél pedig még próbaidőn vagyok :D Ja meg persze az itthoni feladataim, és még az iskolai feladataim is. Szóval ezer bocs. :D
    A fejezetről: az Esme-s visszaemlékezős rész az nagyon jól sikerült! :D Persze a többi is, de ezt így külön kiemelném :D
    Vania... hm... szerintem neki még lesz szerepe a történetben, de nem ő lesz az új Esme vagy ilyesmi. Dehogy! A pillangó, amit kapott Carlisle, el tudtam képzelni, és nagyon gyönyörű! :D De amúgy olyan, mint ha amúgy már láttam volna valahol egy ugyanilyen pillangót...
    Isis, mint Carlisle felesége? Ne már! Ez olyan... bizarr...
    Nekem eddig nagyon tetszik ez a kötet is! :D
    Várom a következő fejezetet! :D

    Puszi

    Meli

    VálaszTörlés
  21. Újra itt vagyok!

    Nos, Macy! Visszaigazolom. Sajnos tényleg semmi közünk egymáshoz Spirittel, azon kívül, hogy mindketten az Alkonyat bűvkörében élünk. De ez a tényállás még változhat. ;-)) A kommentnél a nevemre kattintva megtalálhatsz.

    Azért nem tudhattok rólam semmit, mert ugyan hónapok óta olvasgatom Spirit blogjait, eddig nem igazán voltam aktív kommentelő, mert azt az időt, amit komment írással töltöttem volna, inkább másnak a megírására használtam fel. Magamról csak annyit, hogy a másik nemet erősítem, és egy Alkonyat témában nagyon mérvadó személy szerint "Twilight folyik az ereimben", bár ha igaza van, akkor nem tudom, hogy kevesebb, mint egy évvel ezelőttig mi folydogált bennem, de már biztos igaza van, tehát nem számít! A lényeg, hogy itt, és Veletek vagyok, mert ez egy hihetetlenül jó világ.

    Hogy miért? Mert a sok negatív kritika ellenére, Stephenie világának igenis van erkölcsi mondanivalója, amire nincs jobb bizonyíték, mint az, hogy egyetlen vérbeli Alkonyatos blogon, vagy fórumon sincs szitkozódás, vagy bármilyen más visszataszító dolog, hanem kizárólag értelmes emberek beszélgetése, vagy egymás véleményének tiszteletben tartása melletti értelmes vita. Ez pedig a mai névtelenségbe burkolódzó internetes világban igazi ritkaság. Ezen már egy ideje gondolkozom, de csak arra tudom visszavezetni, hogy ez a történetsorozat egyszerűen előhozza a másik ember, mint másik lélek, sors iránti feltétel nélküli tiszteletet az olvasókból, ezáltal jobbá, érzékenyebbé téve mindannyiunkat minden embertársunk iránt. Ez pedig ebben a közönnyel teli, és önző világban amiben élünk, igazi csoda. Főleg, ha belegondolok abba, hogy 100 millió eladott könyv után a legszerényebb jóslatok alapján is 200 millió olvasót saccolnak az Alkonyatnak. Ha ennek csak a negyede megváltozik az előbb leírt irányba, már fel kéne terjeszteni Stephenie-t a Nobel-békedíjra.

    Jesszus! Mennyit dumálok már megint?

    Drága Spirit! Biztosan számíthatsz rám! Itt leszek!

    Spirit! Szívesen! Megérdemled, mert fantasztikus vagy. Remélem, még nem késtem el azzal, hogy véleményezzem a trilógiádat! Rá is hasalok, hogy még időben megkapd.

    Jó éjt!

    VálaszTörlés
  22. Szia Spirit!

    Nagyon jól sikerültek a visszaemlékezések( és az egész fejezet), tetszett a sorsdöntő első találkozás, szomorú tudni, hogy Carlisle és Esme szerelme nem tart örökké.

    Gyönyörű lehetett az üvegpillangó, kár hogy Carlisle porrá zúzta. Vanianak szerintem még lesz jelentősége, de nem hiszem, hogy ő lesz Carlisle párja. Erre a posztra Isist tartom esélyesebbnek, de ha mégsem így lesz, akkor ki lesz majd az ő férje?

    Remélem Emett és Rosalie kapcsolata rendbe jön, és újra boldogok lesznek.

    Kíváncsian várom a folytatást!
    Puszi
    Naomi

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok újra!

    Két újabb elmélet, hogy piszkáljam a kedélyeket!

    1., Azon gondolkodott már valaki, hogy ki lett Rosalie "pszihológusa", mert nekem van egy nagyon, de nagyon elvetemült ötletem, amiért szerintem, néhányan akasztófára, vagy vámpírharapásra fognak ítélni! A tippem(dobpergés!): Joshua (sortűz a kivégzőosztag részéről)

    2., Ez nem is annyira elmélet, inkább csak egy szintén elvetemült ötlet, ami összeköti Spirit alternatív világát a valódi folytatással, mintha párhuzamos világok lennének, időnként egyező eseményekkel és nevekkel. Az ifjabb Harlan nagypapáját/dédnagyapját nem J. Jenksnek, vagy Dr. Jason Scottnak hívják egész véletlenül? Spirit,hm? :-))) Az irathamisítók világa igencsak zárt világ és a szakma apáról fiúra szokott szállni.

    Most ennyi, mert lassan ki leszek moderálva, annyit firkálok itt össze-vissza.

    Puszi, csajok! ;-D

    VálaszTörlés
  24. Hali!
    Már éppen írtam vna ide a hsz-met, amikor elzavartak a géptől... :@
    De végre ideszabadultam. Szóval.

    A cím - mmint a Gyógyító pilleszárnyak - elgondolkoztatott. Vania sztem nem lesz Carlisle párja, C. nem fog tudni elszakadni Isistől ami folyamatos féltékenységre adhatna okot. Az persze lehet, sőt vszínű, h Isisszel karöltve fognak segíteni Carlisle-nak. Később akár egy farkas bevésődése is lehetne, talán épp Edyé... Bár ehhez tudni kéne, h Edy és Vania most épp hány évesek... :)

    Én tegnap írtam Rose pszihológusára tippnek Jade-et. Ez nagyon hasonlít a te ötletedhez, Twilight Addenda, és meg is lepődtem, amikor olvastam ma amit írtál. Dehát logikus, illik mindkettőjükre az, h ki akarták nyírni korábban az egész Cullen-családot.
    Az összefüggés J. Jenks és Harlan között eszembe sem jutott, de nem kizárt, h így lenne. Vicces lenne. :)

    És Kittinek az Echo című darabja nekem nagyon tetszik!!!
    :* Kisildikó

    VálaszTörlés
  25. Ja és a zöld nekem is szemetszúrt. És sajnálom szegény üvegpillangót, bár így C. tudott kicsit másra is gondolni mint Esmere és a bosszúra.
    :*

    VálaszTörlés
  26. Twilight Addenda: Nekem is Joshua volt a tippem :)

    VálaszTörlés
  27. Szia Spirit!

    Hűűű, ha tudnád, mennyi gondolat kering az én fejemben is! Vania felbukkanása egyértelműen megváltoztatta a dolgokat és remélem, ő lesz Carlisle társa. Mert az azért elég furi, ha a vámpír az unokájába zúg bele, még akkor is, ha nem vér szerinti. Mert ami a farkasoknál bevésődés, az vámpíroknál már furább dolog... Persze, ezt a verziót is el tudnám fogadni, hiszen Te nagyon meggyőző tudsz lenni! :)
    Talán Isis férje is csak ez után fog felbukkanni, mert a jelenlegi felhozatalból nem nagyon tudok választani...!
    De az sem kizárt, hogy ez csak félrevezetés a részedről, amihez szintén nagyon értesz! ;)))
    Edward feszültsége minek szólt? esetleg nem tetszett neki, amit az apja fejében látott?

    Nos, akkor megint csak ismételni tudom magam: ESZMÉLETLENÜL JÓ RÉSZ VOLT!
    A visszaemlékezések, amivel jól tudtad érzékeltetni Carlisle érzéseit és egyúttal az olvasó is megértette a miérteket. Gratulálok és köszönöm!

    Puszi: Gabriella

    VálaszTörlés
  28. Carlisle-nak eléggé fontos ez a pillangó.. (ami mellesleg zöld.. már tényleg mindenhol ott van.. :'D) És pillangó! És még Harlan is Pillangónak szólítja Vanessát.. És Gyógyító pillaszárnyak! Mintha lenne némi összefüggés. :'D Bár, Spirittől kitelik, hogy csak direkt húz minket.. :D Mindenesetre lehet, hogy nem Vanessa, de az is biztos, hogy nem lesz Isis férje. :D Legalábbis szerintem biztos. :D És olvastam valamelyik hozzászólásban, hogy Harlan megkéri Carlisle-t, hogy változtassa át Vaniát, mert rossz környéken van, meg ilyenek. Na, szóval szerintem is simán átváltoztatná. Jó, annyira azért nem simán, de megvan rá az esély, hogy összejönnek. Szerintem.
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  29. Sziasztok :) Én az írói vénámra hagyatkozva keverném a kettőt: azt gondolom, Vania egy későbbi Vania-Isis ellentét miatt került bele. Valószínűleg Carlisle Vaniat akarná először (ha kilábalna a gyászból..stb), de Isissel különleges kapcsolatban áll, így megeshet, hogy a végén köztük szövődik szerelem. Érdekes lenne a két "nőt" küzdeni látni, főleg, hogy nincs jó és rossz, nem lehet egyértelműen szurkolni senkinek. Érdekes lenne Isisben először (na jó nem először, csak most másképp) meglátni a féltékenységet, és ennek a lelki történéseit, és erre Edward reakcióit...és lehetséges, hogy Carlisle mindeközben semmit sem érez "úgy" irántuk (egyenlőre). Én valamiért Isist szeretném, mert szerintem illene Carlislehoz: kedves, gondoskodó, vidám, szeretetteljes...de ha nem így lenne, nekem akkor is tetszene. Meg legrosszabb esetben a szerelmes Isis belevésődik valakibe :D Szóval nem kell feltétlenül "szerelmi csalódást" elkövetni :D
    Üdv.: Gaiaea

    VálaszTörlés