Varázslatos realitás 125.

- Nem fáj már? – érdeklődött Charlotte az utca közepén toporogva. Itt kellett majd kettéválniuk – ő és Peter hazafelé tartottak, Ben pedig állítólag valami ismerőséhez, bár Charlotte gyanította, hogy inkább egy lányhoz.

- Á, semmiség! – legyintett Ben vigyorral az arcán. Az ő kedvét valószínűleg semmivel sem lehetett elvenni. Charlotte irigyelte ezt a hozzáállást. Bár ő is mindig minden helyzetben mosolyogni tudott volna… - Na, menjetek, mielőtt megint halálra fagytok… Boldog karácsonyt, és legyen nagyon kellemes estétek… és éjszakátok… - tette hozzá kacsintva ismét sikeresen zavarba hozva Charlotte-ot. A mai napon sokadszorra.

- Boldog karácsonyt! – köszöntek el ők is. Charlotte vidáman, Peter kicsit morogva, amiért a barátja ennyire képtelen moderálni magát.

Végül hamar hazaértek. Talán túl hamar is. Charlotte csak most fogta fel igazán, hogy kettesben maradt Peterrel. Ahogyan azt is, hogy még hátra van az ajándékozásuk. A gyomrában izgatott csomó keletkezett, és remegni kezdtek az ujjai.

- Kedvesek a barátaid – szólalt meg, miközben levetette a kabátját az előszobában. Peter már megszabadult a sajátjától, és a cipőjét is a fal mellé helyezte. Olyan nyugodtnak tűnt, ettől pedig Charlotte csak még idegesebb lett. – Liz és Kat igazán összeillenek, Ben pedig vicces… - kezdett bele hadarva. Felpislantott Peterre, hátha a fiú megmenti és válaszol valamit.