.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2011. március 14., hétfő

Gyógyító pilleszárnyak - 19. fejezet

19. LÁZ



HOSSZÚ NAPOKIG NEM MENTEM HAZA egyáltalán. Próbáltam elfoglalni magam a laborban és a kórházban, de folyton elkalandoztak a gondolataim. Annyi minden történt, amit tisztába kellett tennem magamban. Aro, Vania és Isis. Sosem volt még ennyire bonyolult semmi. Korábban mindig tudtam, mi a helyes, mit kell tennem, de most… Mintha a világ a feje tetejére fordult volna. Amit eddig jónak hittem, az rossz lett, amit pedig korábban elítéltem, az vonzott.

Képtelen voltam teljesen meggyőzni magam arról, hogy helyesen cselekedtem-e Aróval kapcsolatban. A felesleges gyilkosságot – legyen szó emberről, állatról vagy vámpírról – mindig elítéltem, mégis vágytam arra, hogy a saját kezemmel végezzek vele. De bármilyen hatalmas is volt ez a vágyam, meghátráltam. Az egyik pillanatban örültem, hogy elég erőm volt ehhez, a másikban gyengének és gyávának tartottam magam.

Olyan jó lett volna beszélni Esmével. Ő biztosan meg tudott volna nyugtatni egyetlen szavával. Sőt, igazi szavak sem kellettek volna hozzá, csak egyetlen pillantás, amiből tudom, hogy szeret és büszke rám.

Az a gyönyörű aranybarna szempár olyan csodálattal tudott rám nézni, hogy pillanatokra elhittem, tényleg jó lélek vagyok, nem pedig elátkozott. Ez éltetett, ez adott reményt nekem, hogy a tetteink számítanak, nem az, mik vagyunk. Ha Esme észrevette bennem a jót, Isten, aki mindent lát, miért ne vehetné, mikor egyszer elé kerülök…

Ez a gondolat pár pillanatra felderített, miközben rendezgetni kezdtem a farkasoktól vett vérmintákat. Aztán ahogy a jókedv jött, úgy egy ujjcsattintásnyi idő alatt el is szállt. Esmét csak elvakította a szerelem. Így volt, nem is lehetett másképp, hiszen a tetteim egyáltalán nem azt bizonyítják, hogy olyan jó és erkölcsös lennék. Amit Vaniával tettem, ahogyan kihasználtam, az megbocsáthatatlan bűn volt.

Még mindig láttam magam előtt a fájdalomtól eltorzuló arcot, és hallottam a sikolyát. Isten látja lelkem, nem akartam ártani neki, de ez nem ment fel az alól, hogy mégis megtettem. A legszörnyűbb pedig az volt, hogy nem csak a testét bántottam.

Fáradtan túrtam a hajamba, aztán az ajtó felé kaptam a fejem. Mielőtt még Nokomis elé ért volna, már a kilincsen volt a kezem, de csak akkor nyomtam le, mikor meghallottam a halk kopogást.

- Baj van a betegünkkel? – érdeklődtem, bár a folyosó vége felől jövő hangok alapján pontosan tudtam, hogy nem Dave-ről van szó, hanem új páciensek érkeztek. Amióta itt voltam, ez volt a harmadik eset. Dave, egy felhorzsolt térd és…

- Miss Donaghan lázasan jött be. A váróban leültettem – közölte velem Nokomis.

- Lupe? – ráncoltam össze a homlokomat. – Menjünk – tereltem arrébb az ajtóból az egyetlen ápolónőmet, aztán elindultam végig a folyosón a kis várószoba felé.

Mrs. Donaghan a váró egyik székén ült a lánya mellett, és sanda pillantással mért végig, ahogy beléptem. Ő még a régi, törzsi mítoszokon nevelkedhetett – legalább is az indián ruhák viselése ezt jelezte számomra.

Már csak kevesen voltak La Push-ban, akik az öltözködésükben is kinyilvánították a származásukat, a legtöbben úgy öltözködtek, mint bárki más. A bizalmatlanságát felismerve, azonnal tudtam, hogy Lupe nem lehet túl jó állapotban. Azok a lakók, akik tartózkodnak tőlünk, csak akkor jönnének el hozzám, ha tényleg baj van.

- Dr. Cullen… - hallottam meg a gyenge hangot.

Ahogy Lupe felnézett rám a köré tekert kendő alól, aggódva guggoltam le elé. Az arca sápadt volt és fénylett az izzadtságtól, ahogy megérintettem, azonnal tudtam, hogy nagyon magas láza van. Gyorsan, a látszat kedvéért úgy tettem, mintha meghallgatnám a szívverését, és végigtapogattam a nyakát. A tüdeje eléggé szörcsögött ahhoz, hogy tüdőgyulladásra gyanakodjak.

- Le kell vinnünk a lázát! – közöltem Nokomisszal. Bólintott, aztán elcsoszogott a gyógyszerszekrény irányába, és végül megjelent egy lázcsillapító tablettával és egy pohár vízzel. Azonnal beadtam Lupénak, majd felnyalábolva őt elindultam a betegszoba felé. Mrs. Donaghan megtartotta tőlem a távolságot, de a tekintetét egy pillanatra sem vette le a lányáról.

- Jól van, most csak pihenned kell egy kicsit… - fektettem le az egyetlen betegszobánk szabad ágyára.

- Ő meg ki? – jött a morgás a másik oldalról. Dave nyűgös tekintettel mérte végig a szobatársát.

- Egy beteg – közöltem vele nyugodt hangon, miközben kibugyoláltam Lupét a kendőből.

- És nem fertőző? – ült feljebb az ágyon óvatosan. – Még a végén a nyakamba varrnak valami vírust is ezen a lepra helyen… - bosszankodott. Visszanyeltem a számba toluló szavakat, és próbáltam Lupéra koncentrálni.

- Nokomis, kérem, idehozná a paravánt? – intettem a fejemmel a sarokban álló fehér anyagfalra.

- Az nem fog megvédeni egy fertőzéstől… - puffogott tovább Dave.

- De minket megvéd attól, hogy a morgolódásodat kelljen figyelnünk – húzta Nokomis a két ágy közé a paravánt. – Bocsánat, Dr. Cullen, ez már kicsúszott… - lépett a mi oldalunkra. Egy pillanatra egymásra néztünk, és ugyanaz a cinkos elégedettség csillant a tekintetünkben. Dave egy kicsit fárasztó beteg volt – és akkor még enyhén fogalmaztam.

- Semmi gond, megértem, de máskor ne forduljon elő – feddtem meg mosolyogva, hogy tudja, egyáltalán nem neheztelek rá, sőt, egyetértek vele.

- Igenis, doktor – mosolygott vissza rám.

Bár tényleg jó volt egy kis nyugalom, valójában a paravánt Lupe miatt kértem. Ahogy takarva volt a kéretlen tekintet elől, azonnal a blúzához nyúltam, és gombolni kezdtem. Még csak a második gombnál tartottam, mikor Mrs. Donaghan felszisszent.

- Mit csinál? – kérte számon rajtam gyanakvón.

- A lánya lázas. Valószínűleg tüdőgyulladás. Le kell vennünk a lehető legtöbb ruhát róla, hogy csökkenjen a testhőmérséklete – magyaráztam. Pár másodpercig csend volt, aztán a nő közelebb lépett az ágyhoz.

- Majd én levetkőztetem – nézett rám. Megadóan visszahúztam a kezem. Lényegtelen volt, ki szabadítja meg a ruháitól, csak az számított, hogy minél előbb lemenjen a láza.

- Kérem, vegyen le egy kis vért és kössön be infúziót – adtam ki a további utasításokat Nokomisnak. – Egy óra múlva megnézzük, hogy állunk… Addig csak próbálj aludni… - fordultam Lupéhoz, aki fogvacogva nézett vissza rám. Az anyja keze az ágy lábában lévő takaró felé nyúlt, de megállítottam. – Ne takarja be! Tudom, hogy fázik, de csak a láztól, és pont ezért nem szabad betakarni.

- De hát…

- Tényleg így van – szólt közbe Nokomis is. Mrs. Donaghan elgondolkozva fürkészte az arcát, aztán beleegyezően bólintott. A saját népének egyik tagjában jobban bízott, mint bennem. Ha ő is azt mondta, amit én, akkor elfogadta a tanácsot.

- Hamarosan visszajövök – ígértem, aztán elhagytam a szobát. Nehéz volt úgy dolgozni, hogy bizalmatlanság vett körbe. Persze, a városi kórházban is mindig voltak olyanok, akik tartottak tőlem, de mivel nem értették ennek az okát, így orvosként mégis hallgattak rám.

Ahogy az irodámba értem, azonnal elővettem a mobilomat. Tartoztam annyival Benjaminnak a barátságáért, hogy értesítem a fejleményekről.

- Halló? – szólalt meg egy női hang a vonal másik végén.

- Esther? Carlisle Cullen vagyok – mutatkoztam be. Párszor már találkoztam Daniel és Benjamin édesanyjával még az oltással való kísérletezgetések idején és azóta is, hogy ideköltöztünk.

- Doktor? Miben segíthetek? – jött azonnal a meglepett kérdés. Valószínűleg előbb számított az elnök hívására, mint az enyémre.

- Tudná adni nekem a fiát, Benjamint? – érdeklődtem.

- Per… persze… - dadogta, aztán hallottam, hogy odakiált a fiának. Pár pillanatnyi csend után újabb hang szólt a telefonba.

- Doki? – Benji is döbbentnek tűnt, hogy otthon keresem. – Valami baj van?

- Történt valami, de ne ijedj meg – próbáltam előre megnyugtatni. – Lupe bent van a kórházban, és… Benjamin? – szaladt össze a szemöldököm. Halk búgás jelezte, hogy a vonal megszakadt. Ennyit arról, hogy nem fogom ráhozni a frászt.

Kisétáltam a kórház elé, mert tudtam, hogy pár percen belül úgyis felbukkan majd – a bevésődése iránti aggodalom arra készteti, hogy azonnal idejöjjön. Nem tévedtem. Alig másfél percbe telt csak, hogy felbukkanjon a poros úton.

- Hol van? Mi baja? – rohant el mellettem anélkül, hogy megvárta volna a válaszokat. Felvettem  tempóját, és a betegszoba felé tereltem.

- Tüdőgyulladásnak néz ki, lázas. De nem kell aggódnod! – próbálkoztam újra, hiába.

Benjamin úgy tépte fel az ajtót, hogy attól féltem, kiszakad a helyéből. Mrs. Donaghan  arcán először meglepettséget láttam, aztán aggodalmat. Valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy mi is van valójában a fiú és a lánya között, legfeljebb érezte, hogy valami több, mint tanár-diák kapcsolat. Ez pedig zavarba hozta és megrémisztette.

- Lupe… - Benjamin térdre borult az ágy mellett, és megragadta a női kezet. A láztól csillogó barna szempár azonnal arra fordult, amerről szólították.

- Nem kellett volna idejönnöd… - suttogta.

- Igen, a lányom még nincs olyan állapotban, hogy fogadhassa a tanítványait… Megkérlek, hogy távozz! – szólt közben Mrs. Donaghan.

- Nem – jelentette ki Benjamin anélkül, hogy elszakította volna a pillantását Lupéétól.

- Nem? – futott végig ránc a női homlokon. – Doktor, ha jól tudom, csak a családtagok lehetnek a beteggel… - fordult felém.

- Anya, kérlek… - jött a rekedtes hang kicsit hangosabban, mint eddig.

- Nem, ez nem normális… Kicsim… Ez… - nézett kétségbeesve az ágyban fekvőre. – Ha mások megtudják, hogy… Ha… Doktor… - kapta rám a tekintetét könyörgően, hogy segítsek. Most először nem láttam rajta, hogy tartana tőlem – valószínűleg sokkal jobban rettegett valami mástól. Valamitől, ami tönkre teheti a lányát.

Csak a másodperc egy töredékébe telt, hogy kitaláljam a megoldást, és átgondoljam, hogyan tálaljam megfelelően.

- Nokomis nagyon jól végzi a munkáját, de kéne egy kis férfisegítség. Valaki, aki vállalja a fizikailag megterhelő dolgokat… - léptem közelebb. Benjamin felkapta a fejét, és reménykedő tekintettel próbált rájönni, hogy arra gondolok-e, amire ő. – Huszonnégy órás munka lenne egy pár héten keresztül, úgyhogy az éjszakákat is kéne töltened. A fizetésedről nem én döntök, de…

- Vállalom! – vágott közbe. – Elvállalom!

- Így senki sem mondhatja, hogy Benjamin ok nélkül van itt. Ez a munkahelye, itt kell lennie – mondtam immár Mrs. Donaghannek. Tétován igazgatta meg a vállára terített kendőt, miközben a fejét rázta és magában motyogott.

- Nem tetszik ez nekem. Ebből még nagy baj lesz, én mondom. Ez nem normális… - sóhajtott fel, de végül leült az ágy melletti székre, és magában tartotta a további kétségeit.

- Rendben – bólintottam elégedetten. – Benjamin, csak maradj itt és szólj, ha valami történne. Nem sokára visszajövök ellenőrizni, hogy lement-e a betegünk láza, és… Jobb lenne, ha nem érnél hozzá… - tettem hozzá. Mrs. Donaghan az ágy felé kapta a tekintetét, mintha azt várná, hogy az ágy mellett térdelő fiú illetlen helyeken fogdossa a lányát, de mikor látta, hogy csak egymás kezét fogják, nem tudta mire vélni a kérésemet. Benji ezzel szemben azonnal eleresztette a gyenge ujjakat, és csak a pillantásával simogatta Lupe arcát.

Olyan nyilvánvaló volt, mit éreznek egymás iránt, hogy valószínűleg a vak is rájött volna. Nem csodáltam, hogy Lupe anyja ennyire ideges. Ha kiderülne, hogy egy tanárnő beleszeretett egy épphogy csak tizenöt éves fiúba, az hatalmas felháborodást váltott volna ki sokakban. Aki nem értette a bevésődés lényegét, az nem foghatta fel, mivel is jár ez. Milyen erős kötelék…

Halk sóhajjal fordultam ki az ajtón. Minden gondjuk ellenére irigyeltem ezt a két fiatalt. Bármennyire is igyekeztem mélyre ásni, még emlékeztem rá, milyen érzés, mikor szeretnek és viszontszerethetsz.

Odakint nekidőltem egy pillanatra a falnak, és lehunytam a szemem. Esme gyönyörű arca azonnal megjelent előttem. Olyan valóságosan, amilyen egy fantáziakép csak lehet. A határtalan és feltétel nélküli szerelem ott ült minden egyes vonásán. Annyira hiányzott, bár nem tudom, hogy merészkedtem volna a szeme elé, azok után, hogy megcsaltam és elárultam. A bűntudat reszketeg sóhajjal távozott a tüdőmből, hogy átvegye a helyét az üresség.

Az egyetlen, aki képes volt legalább egy kicsit kipótolni a bennem lévő űrt, az Isis. Vagyis csak ő volt. Amíg el nem veszítettem a szeretetét. Az a C. betű még mindig kísértett. Talán azt jelenti, hogy én is kezdek eltávolodni tőle? Nem…

Akármi is dúlt bennem, abban biztos voltam, hogy Isis a világon mindennél fontosabb számomra. Még akkor is, ha én már nem kellek neki. De akkor mégis miért jött a kezemre ösztönösen az az átkozott kezdőbetű? Miért nem tudom már leírni: nagypapa.

- Dr. Cullen! Doktor… - Az érintéstől a karomon összerezzentem.

- Nokomis? – fókuszáltam rá a valódi világra.

- Jól van? – vizsgálgatta az arcomat gyanakvóan, mire zavartan elkaptam róla a pillantásomat. Nem tudom, miért, de olyan érzésem támadt, mintha ki tudna olvasni belőlem valamit. Valami szégyenleteset.

- Igen, semmi baj – bólintottam. Egy pillanatig még magamon éreztem az átható tekintetet, aztán Nokomis újra megszólalt.

- Egy hölgy keresi.

- Egy hölgy? Mi baja van? – érdeklődtem. Micsoda különös nap… Hetekig nincs egyetlen új beteg sem, aztán egyszerre kettő is jön.

- Be van kötözve a csuklója, de nem hiszem, hogy emiatt jött. – Hirtelen összerándult a gyomrom. – Azt mondta, hogy magánügyben szeretne beszélni Önnel, ezért az irodájába kísértem. Remélem, nem gond… De ha nem akar vele beszélni, megmondhatom, hogy tévedtem, és már hazament – ajánlotta gyorsan a feszültségemet látva.

- Nem, köszönöm. Beszélek vele – indultam el azonnal, de amint befordultam a folyosón, lelassítottam a lépteimet. Miért jött ide? Mit mondjak neki? Hogy viselkedjek? Olyan bizonytalannak éreztem magam, akár egy kiskamasz, akinek fogalma sincsen, hogyan kezelje a lányt, akivel előző éjszaka elvesztette a szüzességét.

Töprengve álltam meg az irodám ajtaja előtt, és a kezemet a kilincsre helyeztem. Mások baját megoldani sokkal könnyebbnek tűnt, mint a sajátomat. Mikor Benjaminnak kellett segíteni, azonnal tudtam, mit kell tennem, de most…

- Szia! – köszöntem Vaniának, mikor végre összeszedtem a bátorságomat ahhoz, hogy kinyissam az ajtót, és belépjek a helyiségbe. Az asztalom előtt álldogált, és az arca megviseltnek tűnt.

- Szia… - toporgott tétován. A jó modor, amiről a legutolsó találkozásunk alkalmával teljesen megfeledkeztem, azt kívánta, hogy én szólaljak meg először és oldjam a feszültséget, de fogalmam sem volt róla, mivel kezdjem.

- Azt hittem, többé nem akarsz majd látni – csúszott ki a számon.

- Megfordult a fejemben… - sütötte le a tekintetét a padlóra és halvány pír öntötte el az arcát. Olyan szép volt így, és ettől csak még jobban összezavarodtam. A pillantásom a bekötözött kezére kúszott, csak hogy eltereljem a figyelmemet.

- Fáj még? – kérdeztem a lelkifurdalással küszködve.

- Egy kicsit, de nem vészes… - harapta be a gyöngyfehér fogsor a rózsaszín alsóajkat. – És te jól vagy?

- Én? – A kérdés kicsit meghökkentett. Nem hittem volna, hogy a történtek után Vania még az én lelki világom miatt fog aggódni. Pedig a zöld szempárban lévő féltés valódinak tűnt.

- Nem tudom, mi történhetett, de… Biztosan valami komoly dolog, ha… - próbálta megfogalmazni a gondolatait akadozva. – Tudom, hogy sosem viselkedtél volna úgy, ha nem vagy teljesen a padlón. – Megfeszülve álltam egyhelyben, miközben kiszúrtam magamnak az ablakkereten egy apró repedést. Erre szegeztem a tekintetemet, csak hogy ne kelljen Vaniára néznem. A szégyentől képtelen lettem volna rá. Hallottam a lépések hangját, mégis váratlanul ért a gyengéd érintés a karomon. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. – Mondd el! – kérte kicsit megkésve. Akkor, ott a lakásában kellett volna beszélnem, ahelyett, amit tettem, és akkor minden másképp alakul.

- Aro… Aki… megölte az én Esmémet… Elfogták és elhozták őt hozzám. – A fülemben visszhangzó szívdobogás felgyorsult, és éreztem, ahogy a női ujjak megremegnek a karomon. A tekintetem Vaniára emelkedett, ahogy kimondtam. – Képtelen voltam megölni.

- Ó, Carlisle… - A smaragdtekintet csak nézett engem a könnyfátyolon át. Annyi szeretet és együttérzés volt benne, amennyit meg sem érdemeltem. Összeszorítottam a szemem és megrázkódtam a néma zokogástól. A női test hirtelen hozzám simult, átölelt, védelmezően körbefont. – Semmi baj. Nem tettél rosszat… - hallottam meg a fülem mellett a halk susogást. – Ő sem várta el tőled – mondta ki azt, amire úgy vágytam. Újra és újra elismételte, míg a karom fel nem emelkedett, és nem viszonozta az ölelést.

Az arcomat Vania nyakába fúrtam, és mélyen belélegeztem az illatát. Egyszerre volt megnyugtató és felkavaró. Az izmaim lassan ellazultak és megszállt a békesség. Azt hittem, hogy ez egy kellemetlen beszélgetés lesz, ahol szembe kell majd néznem a vétkeimmel, ehelyett viszont csak megbocsátást és megváltást kaptam.

- Dr. Cull… - Ahogy kinyílt az ajtó, azonnal elengedtem Vaniát, aki elpirulva lépett hátrébb. – Bo… bocsánat… - köszörülte meg a torkát Nokomis.

- Mi történt? – érdeklődtem magamra kényszerítve a nyugalom álarcát.

- Már eltelt egy óra azóta, hogy a beteg megkapta a lázcsillapítót, de nem csökkent a láza, sőt, feljebb ment. Aggódom érte – tördelte az ujját a nő. – Előkészüljek a hűtésére?

- Igen, kérem… Azonnal megyek én is – ígértem.

- Rendben – sietett el Nokomis, miután kíváncsian végigmérte a vendégemet.

- Menned kell… - motyogta Vania maga elé, amikor ismét magunk maradtunk. – Pedig még annyi mindent meg akartam beszélni… - szőtte át a csalódottság a hangját.

- Akarod, hogy… - kezdtem volna bele, de nem mertem felajánlani neki, hogy átmegyek hozzá. Nem voltam biztos abban, hogy ez nem lenne-e kellemetlen mindkettőnknek – de főleg neki.

- Hogy átgyere? – fejezte be a kérdésemet nagyot nyelve. Biztos voltam benne, hogy látja rajtam a kétségeimet, ahogyan én is észrevettem a tétovázását. Önkéntelenül végigsimított a gézkötésen és megborzongott.

- Nem jó ötlet, sajnálom – tört ki belőlem.

- Nem! Mármint… - A túl hirtelen tiltakozástól sikerült megint elpirulnia. Olyan ostobának éreztem magam, amiért önkéntelenül is zavarba hoztam mindkettőnket.

- Találkozzunk a ház aljában lévő kávézóban… - segítettem ki őt a kényes helyzetből. Tudtam, hogy sosem mondaná ki, hogy fél tőlem, mégis így van. Hogy is ne félne, mikor épp elég hatásosan sikerült rádöbbentenem, milyen erőm is van, és mennyire nem tudom uralni. Kettesben pedig nem érezte volna magát többé biztonságban velem.

- Rendben – egyezett bele azonnal. A megkönnyebbülése nyilvánvaló és fájdalmas volt. – Hívj fel, ha odaértél, én pedig lemegyek. Viszlát, Carlisle… - köszönt el tőlem lágy hangon. Ahogy elhaladt mellettem, az ujjai végigsimítottak a karomon. Tudtam, hogy csak egy szánakozó mozdulat volt, amit a kiborulásom váltott ki belőle, mégis újra a tüdőmbe szorult a levegő.

Bármi is történt, még mindig kívántam őt…


19 megjegyzés:

  1. Annyira vártam az új részt, de megérte:)
    Benji és Lupe annyira édesek.
    A doki valami fantasztikus, ahogy szenved, gyötrődik és szeret.
    Vania egy áldott lélek, aki minden félelme ellenére lement a dokihoz, hogy megtudja nem szenved e.
    Az elmúlt rész után azt mondtam, hogy Isis a nyerő, de ma meg Vania. Most már lehetne egy kicsit egyértelműbb jelet adni...,de inkább mégse, mert akkor vége lesz és mit fogok olvasni?
    Én mondjuk el tudnám képzelni Spiritről, hogy összehoz egy Dave Isis párost és egy Carlise Vania párost is. Nekem ez lenne a boldog vég.:)

    Remélem a következő rész hamarabb fog jönni. ;)

    Üdv Nóra

    VálaszTörlés
  2. Huh, Spirit, hát ez :):)
    Nagyjából ennyi az értelmes gondolataimnak az összessége. Sajnos a boldogságomat beárnyékolja Lupe betegsége, pedig felőle nem sok jót sejtek. Annyira nem szeretném, ha valami komoly baja lenne. Bár lehet, hogy csak vámpirizálással lehetne megoldani, és akkor örökre együtt maradhatnának Benjivel, feltéve, hogy beleegyezik...

    Vania és Carlisle olyan édesek együtt, ezek az apró mozdulatok, az érintések... jaj, leírni sem tudom, hogy mit gondolok :) Szerintem C nem lenne képes érzelmek nélkül szexelni, ezért tuti érez valamit, csak szegényem milyen zavarodott lehet. A vámpírok nehezen lépnek túl az elvesztett szerelmen, de drukkolok neki, hogy sikerüljön.

    Dave... ez mekkora egy ÁÁÁ. Szerintem csak színészkedés a részéről ez a kemény fiú vagyok, biztosan van érző oldala is.

    Imádtam minden sorát! Izgatottan várom a következőt.
    Tengernyi ihletet
    Puszillak

    VálaszTörlés
  3. Vania-Vania-Vania... subidubi... subidubi... subidubi....

    kíváncsi vagyok a nagy beszélgetésre, no meg arra, hogy hol végződik a beszélgetés ;-))

    VálaszTörlés
  4. Átfutott az agyamon egy kósza gondolat, de azt már csak felvetni se merem, majd meglátjuk az idő folyamán, hogy igazam lett-e.
    Team Isis. Kicsit már hiányolom.
    Mit írjak? Nem jut semmi az eszembe.
    Remélem Lupenak nem lesz semmi komolyabb baja. SZegény Benji. Carlisle jófej volt, hogy felevette, hogy ott dolgozzon.

    VálaszTörlés
  5. Most olyan vigyoroghatnékom támadt, hogy csak na.. :D
    És akárcsak Borókának, nekem is csak ez jár a fejemben, hogy VANIA VANIA VANIA.. imádom a kettőjük párosát. és főképp most, ahogy Carlisle kezdi felismerni a Vania iránti gyengéd érzelmeit.. de rájöttem, hogy az Isis-Carlisle párost sem bánnám, valahogy.. van a kapcsolatukban valami különleges, aminek érdekelne a végkifejlete, de majd meglátjuk, hogy Spirit mit hoz ki belőle..
    és persze kaptunk egy kis Lupe-Benji ízelítőt.. mindenesetre sajnálom, hogy Lupe beteg, de tetszik, ahogy kötődik Benjihez, hisz Benji olyan ártatlan, és kedves, és annyira Seth. :D
    Edant viszont hiányoltam. már nagyon várom a csak Edanről szóló ficet.. húú.. lehet, ebbe most nem kellett volna belegondolni.. *újabb vigyorogatnék* :D
    Davet pedig egyre jobban bírom. tipikus rosszfiú. pont az esetem. ;D kaphatnánk egy képet róla? érdekelne, hogy képzeled el.. és azt hiszem, még a kinézetéről nem kaptunk leírást (vagy elkerülte volna a figyelmem? meglehet) mindenesetre lájkolom őt mindenestül. :D
    hja.. és mondtam már? nagyon kedvelem Nokomist. :D

    azt hiszem, egyenlőre most ennyi lenne. mindenesetre a következő fejezetet már tűkön ülve várom. ez közel sem elégítette ki az étvágyamat (sőt, a perverz fantáziámat se.. SAKK. :D)
    üdv: angeldia.
    u.i.: TEAM EDAN!
    and Vania. :$
    és Carlilse.
    & egy picurit Isis..

    VálaszTörlés
  6. Szia Spirit!

    Lupe és Benji édesek! Még jó, hogy a mi dokinknak ilyen jó ötletei vannak, h Benji dolgozzon a kórházban:) Örök hála neki érte!

    Vania eddig nekem sosem volt túlzottan szimpatikus, mármint semmi rosszat nem tett, és alapvetően nagyon is szerethető karakter, de valamiért mindig is ellenszenvet váltott ki belőlem. Talán azért érzek így, mert mikor bekerült a történetbe, addigra sikerült megbarátkoznom a gondolattal, h Isis lesz Carlisle párja. Sőt már annyira biztosra vettem ezt a végkifejletet, h nagyon is szerettem volna. Aztán mikor megjelent Vania, felforgatta az egész elképzelést, és valószínűleg ezért van ez az ellenszenv, mert megváltoztatta az elképzelésemet, és már Isis nevében vagyok féltékeny:)

    Ebben a részben viszont nagyon megkedveltem Vaniát, főleg amiatt, ahogyan a történtek után viselkedett:)

    Szerintem valójában Vania jobb lélek, mint Isis, de valamiért mégis inkább Isist szeretném Carlisle párjául.

    A Carlisle-Isis párost esélyesebbnek is tartom Carlisle gondolataiból. Már csak a mai fejezet miatt is. Hiszen akármennyire is vonzódik Vaniához, Isis sokkal fontosabb számára:

    "Az egyetlen, aki képes volt legalább egy kicsit kipótolni a bennem lévő űrt, az Isis."

    "Akármi is dúlt bennem, abban biztos voltam, hogy Isis a világon mindennél fontosabb számomra."

    TeaM Isis!:)

    Puszi
    Naomi

    VálaszTörlés
  7. Szia:)

    Hát ez..aranyos volt:)
    De komolyan.:D ez ugrott be elsőre amikor elolvastam az utolsó sort!:D
    Az elején amikor Behozta az anyja Lupe-t:/ még most sem értem h. mi baja van:S:/ Talán átváltozik? vagy mi? De akkor dühösnek kellene lennie...vagy nem? valami erős érzelmi hatás kell érje a farkasokat..vagy nem? jaaj nem tudom:/Újabb talány. igaz?:D
    Carlisle ötlete h. Benji náluk dolgozik majd és így nem lesz feltűnő h. mindig ott van:D tök jó megoldásnak tűnik:D mivel úgyis tényleg napi 24 órában ott lenne vele:DxD
    Viszont Carlisle összetört lelkivilága..:/
    Teljesen megváltozott szegény:( Bár ezt eddig is tudtuk, de most valahogy megint feljött bennem ez az érzés h. mintha Edwardnál fiatalabb vámpír lenne..:/ elveszett oroszlán..magányos oroszlán, aki egyedül bolyong a sötét erdőben..:/ nagyjából így tudnám jellemezni most.:S
    Vania viselkedése viszont..hmm.. nem is tudom..jó volt h. összeszedte magát annyira h. elmenjen Carlislehoz:) A beszélgetésük..vagyis inkább az a része amikor Carlisle kibrult:/ hát az igazán...furcsa volt..nem azért mert kiborult az a bizonyos bili, hanem azért mert ezt nem Esme vagy Isis vállán tette meg.:/
    mindegy!:D
    A lényeg h. jó feji volt:D mint mindig;)

    Sok puszit és ihletet!:*

    VálaszTörlés
  8. ,,Aki nem értette a bevésődés lényegét, az nem foghatta fel, mivel is jár ez. Milyen erős kötelék…,,

    Hát én ezt egy jelnek észleltem. :D
    Utána meg majd kiderül. Bár nekem mindegy hogy hogy alakul a ,,szerelmi háromszög,, csak C érezze jobban magát. :)

    VálaszTörlés
  9. Oké, én rájöttem. Isis párti vagyok. Továbbra sem bírom követni, hogy merre billen a mérleg (jó, most éppen Vania, de ez úgyis változni fog még párszor, gondolom.. :D), de most ahogy így olvastam.. Nem tudom.. Vania az elején nagyon szimpatikus volt, és most sincs vele semmi bajom, csak valahogy nekem ő nem az igazi. :D Szóval megvilágosodtam, Team Isis. :D Jaj, és Lupe meg Benji olyan aranyosak. :] És Nokomis többször is beszólhatna Dave-nek, lenne miért. :D Várom a frisst. :]
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  10. Szia Spirit!

    Vania nagyon jó lélek, ha a történtek után is képes így viszonyulni egy férfihoz. Talán a mély érzelmei miatt hasonlít leginkább Esmére, és ez vonzza Carlisle-t is.
    Míg Isis mindenben ellentéte Esmének: Akaratos, türelmetlen, stb. Persze, ez nem feltétlenül negatív tulajdonság, egyszerűen csak temperamentumosabb. És ez segíthet elszakadni az elvesztett kedvestől... Mert kinek kellene egy "majdnem olyan", aki folyton rá emlékeztet, de mégsem ő!
    Kérdés, hogy mi kell Carlisle-nak? Az viszont, hogy szexuálisan vonzódik Vaniához, jelent valamit, mivel ő nem az a fajta férfi, aki csak úgy megkíván egy nőt...

    Nem lehet, hogy Lupe láza farkasgének játéka? :))) Az sok mindent megoldana...

    Nagyon jó rész volt, bár nem lettem okosabb a befutót illetően. Minden esetre nagyon remélem, akármelyik lány kerül ki "vesztesen", azért gondoskodsz számukra is egy társról! :)))
    Várom a következőt! :)

    Puszi: Gabriella

    VálaszTörlés
  11. Elmaradt a múltkori után a komi, most pótolom.
    Hát kedves, nem csalódtam, sikerült megint mindkettőt belevonni a dologba, és nekem még egy kicsit mindig nehezemre esik feldolgozni, hogy Carlile ilyen kis pajzán lett, már bocsánat a szóért.
    Látom, hogy Isis jobban kell neki, de azért csak izgatja Vania is. Amolyan lelki társ féle lesz ő szerintem. Jó barát, aki segít neki feldolgozni a sérüléseit, de ettől még lehet Isis az igazi.

    És tetszett a Benji -Lupe párosítás, jó volt már végre róluk is olvasni. Nem tudom, régebben volt egy elbúcsúzós rész. Az az Volturival való ütközet előtt volt, vagy még ezután lesz?
    Most nem vagyok képben.
    Carlile jó fej volt, így legalább legálisan együtt lehetnek.

    Összességében tetszett, de tudod mikkel nem értek egyet. Nekem néhol már túl csavaros. De te írod, én meg olvasom .)

    Puszi
    Aranymag

    VálaszTörlés
  12. Aranymag: Szerintem Carlisle mindig is pajzán volt. Az eredeti történetben is. :) Csak azt mi nem láttuk. :) Emlékszel arra a Twilightból kivágott jelenetre Esmével? Amiben egyáltalán nem anyucit és apucit láthattuk, hanem egy férfit és egy nőt? :) A falhoz taszítós jelenet miatt nem is akármekkora szenvedéllyel. :D Az, hogy nem látjuk mindig bele kívülállóként Carlisle-ba a pajzán férfit, nem jelenti, hogy nincs ott amióta csak létezik, csak annyit, hogy eddig nem az ő fejében jártunk, és nem vettük észre. :)

    VálaszTörlés
  13. Húh. Most olvastam el a fejezetet. Én bajban vagyok, de komolyan, olvasom mindig mindenki véleményét, várom, hogy felbukkan közte az enyémhez hasonló, de nem igazán látok ilyet, szóval már végképp nem merem leírni a véleményemet erről a háromszögről.:/ Vagyis de, de, mindenképp leírom, csak próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy minél kevésbé legyen éle a dolognak.

    Végül is, mikor azt írtam, hogy Vania és Isis közül én Edant választanám, arra gondoltam, hogy nekem egyik lány se passzol (még) Carlisle-hoz.
    Isis gyerek. Pont. Jó, lesz még (HÉT ÉVESEN....) felnőtt kinézetű is, meg minden...de most még nem az. Kész.
    Carlisle meg a nagypapi (Mondjuk nem tudom, melyik a meredekebb: Lenagypapizni egy 23 éves kinézetű félistent, vagy összeboronálni az amúgy egyáltalán nem vérrokon "unokájával"?), bár mint olvashatjuk, ez a státusz már neki sem "fekszik", még a cetlire se tudja leírni, hogy Üdv, nagypapi.

    Vania meg ezek szerint (és kérlek, kérlek, ne kövezzetek meg, imádom az összes karaktert) csak számomra túl egysíkú és kívülálló. Próbálom megszeretni, de tényleg, de nekem totál nem passzol se a sztori környezetébe, se magához, Carlisle-hoz. Még. (Ja, de ha már "fújfúj, Isist Carlisle hozta a világra, az Isten szerelmére", akkor az nem fújfúj, hogy amúgy Vaniát is?)

    Egyébként imádom a ficet is és titeket is.:):)

    U.i.: Tuti, hogy az egyik lány tökéletes befutó lesz, Spirit mindig úgy csűri-csavarja a dolgokat, hogy muszáj azonnal beleszeretni.:)

    Viki

    VálaszTörlés
  14. WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.......ezek a függő végeek, olyan szörnyűek, de mégis olyan édesen jó csalogatók :-D
    Imádom őket!!! :-D
    Olyan jókat vihogok itt egyik-másik komin :-D
    És igazatook van, nekem is olyan vigyoroghatnékom van ettől a fejezettől....de nem tudom miért :-D
    Én is élvezem ezt a találgatást és még mindig Isis párti vagyok, amit soha nem értettem, hogy miért alakult ki, de Mindig is Természetesnek tűnt! Nem gondolok úgy rájuk mint unoka-nagypapi páros, mivel tudom, hogy "semmi közük nincs egymáshoz", csak úgy nézek rájuk mint két különálló emberkére. Erről már volt szó...de a többi családtagot is eltudtuk fogadni pároknak...és már más is mondta (Viki), hogy Vaniát is Carlisle segítette világra, akkor az, hogy az ő nagyapja is lehetne....miért nem olyan rémisztő a számotokra???

    DE....Mégis most olyan kíváncsi vagyok, hogy hová is fog C. eljutni Vaniávaal!!???? :-D
    Az oldalam majd kifúrja a kíváncsiság, hogy MII LESZ EBBŐL? :-D És mégis, van egy olyan érzésem is, hogy a találkozás fájdalmas beszélgetés és búcsú is lesz (ami nem végleges, "csak maradjunk barátok búcsú") Várom a fejleményeket :-D

    Sajnálom a betegséget, de olyan jót szórakoztam a Benjis és Lupés részen...nagyon jóó....imádom őket, ahogy Rajonganak egymásért :-D , na és Lupe anyukájaaa.....ahogy tudja mi is van, de mégis......elnézii :-D Carlisle ötlete a munkáról és Benji lelkesedése....szinte láttam, ahogy felugrik és "Vállalom....Vállalom"-ot mondogat :-D ÁÁÁÁ.....Imádom őket :-D
    Csak vigyorogni tudok rajtuk! :-D

    Remélem, hogy értelmesen írtam le a kusza gondolataimat :-D

    Spirit köszönjük neked, ezt a jó hangulatot :-D

    Ui: mindenkinek jó olvasást és jó vitatkozást :-D

    VálaszTörlés
  15. SZIA!
    Amikor elkezdtem olvasni, arra gondoltam, hogy egy szép nyugis fejezet lesz. Levezeti nálunk is a múlt fejezet okozta feszültséget, mint Carlisle levezette, de tévedtem.
    Benji és Lupe páros nagyon aranyos.
    Ilyen egy bevésődött viselkedése, tűzön-vízen át minden áron.:D
    Carlisle akkor érezte a szeretet hiányát és az ürességet, amikor a két fiatal szerelmest sikerült összehozni. De nem Vania-ra gondolt, hanem Isisre.
    Vania egy gyenge kis ember, mint az ábra is mutatja nem Carlisle-hoz való.
    Majd a beszélgetésből (remélem)sok minden kiderül.:)
    Csak az a félbe hagyott mondat ne lenne a fejezet végén.:P
    Team Isis!:D
    KÖSZI:zsuzsa

    VálaszTörlés
  16. Szia!
    Nagyon jó volt, imádom Benjit és Lupét, aranyosak voltak. :))
    Nem vagyok Vania-Carlisle párti, de ez tényleg jó, hogy megbeszélték a dolgot. :) De nem tudom, nem hinném hogy bármikor is összejönnének Vaniával... A beszélgetésre viszont én is kíváncsi vagyok. :D Nagyon remélem, hogy nem fog kiderülni, hogy V. véletlenül terhes lett, de azért az csak nem... :D
    És arra is kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen szerepe lesz még Dave-nek?!
    És még persze sok egyébre... :))
    Örülnék neki, ha lenne a következő részekben soook-sok benjis rész. :D
    Köszi a fejezetet, jó Kígyók sziszegése írást!!! :)
    Kitti

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Volt egy kis elmaradásom, de most bepótoltam mindent! Le is esett az állam rendesen!!:)))

    Örülök, hogy Aro elnyerte méltó büntetését, és annak is, hogy nem Carlisle ölte meg. Bár az persze így sem úszta meg önmarcangolás nélkül... Esküszöm, csoda, hogy ezek nem vérrokonok Edwarddal, annyira imádnak dagonyázni a szenvedésben:)) Persze látom a lényeget és meg is értem a problémáját...

    Örülök, hogy végre Vaniával továbbléptek egyet, még akkor is, ha nekik ez a mód egyáltalán nem nyerte el a tetszésüket. Természetesen én se vagyok erőszak párti, de sejthető volt, hogy Vania nem hiába tetszik Carlislenak, biztosra vehető volt, hogy ő meg fogja érteni a férfi viselkedését. És mert ilyen lelkiismeretes, csak még inkább bele fog szeretni - elvégre a bonyolult pasik mindig is vonzóbbak voltak. Legalábbis én így látom. (tudom: a tetszés és a kívánás nem ugyanaz, valami közük azért mégiscsak van egymáshoz)

    Ezzel a Carlisle-Isis vonallal egy kicsit bajban vagyok. Isist sose kedveltem, nekem mindig is túl elkényeztetett kiscsaj volt (az a csókkitörlés pláne betette a kaput nálam), szóval nagyon kíváncsi vagyok, mit fogsz kihozni belőlük. Én szívem szerint annak örülnék, ha Isis belezúgna egy olyan fiúba, akit nem tud az ujja köré csavarni, és az egy kicsit helyretenné - mármint nem kihasználná és nem játszana vele, hanem egyszerűen csak nehezen tudná meghódítani magának. És akkor talán Carlisle-val is rendeződne idővel a viszonya. Aki most jól bezavarodott ezzel a hülye C betűvel:)) Már csírájában kéne elfojtani a téves utakat (mármint a nekem nem tetszőeket természetesen:))))

    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakul a sorsuk!! Akkor is olvasni foglak persze ha a nekem nem tetsző irányba mész tovább, de azért reménykedek, hátha mégse...:))

    (végigolvastam a kommenteket és tökre csodálkozom magamon. Én mért utálom Isist? Mit nem látok, ami ott lehet benne, az, amiért mások szeretik?? Passz! Ettől persze nem változott meg a véleményem:)))
    ggizi

    VálaszTörlés
  18. Hú, ez jó rész volt! :) Benji-Lape páros olyan aranyos! :) Lupe betegsége: Csak nem fog átváltozni? Tudom, hogy ezt már írták előttem, de amikor elolvastam, ez volt az első benyomásom. :)
    Vania nekem is kívülálló egy kicsit(ahogy Viki írta), Isis meg eléggé elkényeztetett (ahogy ggizi is írta)
    kartonka

    VálaszTörlés
  19. Szia Spirit!

    A cím alapján forrongásokat vártam, de inkább kicsit lehűtötted az előző fejezet indulatait humorral, kevesebb érzelemmel, kisimulni látszó szálakkal...
    Inkább azt írom le, mit gondolok a végkifejletről, aztán a könyv végén majd visszajövök ide, és összehasonlítom :)
    Az az érzésem, hogy húzod az időt, és közben Isis felnő. Miután C. szemszögéből írod, szerintem muszáj, hogy a végén ő jusson révbe, és ez Isis esküvője, ergo az övé is. Az eddigi történések még haladhatnak efelé simán. Vania nekem még mindig szürke, és ezen semmi nem változtat. Most az eddigi tulajdonságaihoz hozzáadtam az "idegesítő, hogy mindent megbocsát"-ot is. C. igazán megérdemelne egy olyan szerelmet, amit irigyel a farkasoktól, és ezt Isis megadhatja neki, mert farkasként bevésődhet. Minden "leegyszerűsödik", minek harcolna ez ellen, a szülők, családtagok, - olvasók :) - is elfogadják. Persze nem egyből, hanem folyamatosan.
    De könyörgöm, ha tényleg erre haladnak az események, mondják már ki!!! Isis C-nak, C magának, Edward Isabellának, mindenki mindenkinek folyamatosan. Azt a lelki tusát várom inkább, mikor C magával küzd az érzései miatt ezzel kapcsolatban, nem a Vaniával történtek miatt.
    És nem tudom, feltűnt-e, de az eddigi hozzászólók most inkább I-C pártiak :)
    Köszi, gratula:
    Pálinka

    VálaszTörlés