.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2011. március 21., hétfő

Varázslatos realitás 120.

Peter nem tudta volna megmondani, hogyan is lettek ennyire jóban ők hárman, mert annyira természetesnek tűnt az egész. Ahogy Ben és Kat egymás hecceli, olyanok voltak, mint egy család. Mielőtt még Liz és Kat összejöttek volna, gyakori téma volt, hogy mégis hogyan férnek majd oda a párok. Aztán egy nap megjelent Liz, aki még Peternél is hallgatagabb volt. Csak csöndben ült Kat mellett és örült, hogy ott lehet.
Hosszú idő telt el, mire Peter és Liz kettesben maradtak. Akkor derült ki, hogy sokkal több mindenben hasonlítanak, mint valaha gondolták volna. Valahogy ebből érezte a fiú igazán, hogy barátnője jó párt talált. Így vált szépen lassan Liz a baráti társaságuk részévé és tökéletesen passzolt hozzájuk. Pont olyan magányos volt, mint ők. Peter ezért akarta, hogy a barátai szeressék Charlotte-ot. Nem kellett volna félnie, a barátai mindenkit szerettek, nem is értette, honnan jön az a görcs a gyomrában, ami akkor kezdett kioldódni, mikor Ben tréfáján nevetett a lány, és talán akkor szűnt meg, mikor meglátta, hogy Charlotte feltűri a pulóvere ujját, és Lizzel együtt süteményeket pakol.
- Ne féltsd.
- Én nem féltem, te félted Őt! – mosolygott Peter Benre. A fiú ledermedt.
- Honnan tudod…?
- Láttunk titeket.
- Csak barátkozunk.
- Természetesen.
- Jéé sütemény! – lépett el Peter mellől Ben.
- Nem kerülheted ki örökké a témát! – állította meg.
- Csak még egy kicsit, hadd legyen csak az enyém, jó? – Ben komoly volt, ami mosolyt csalt Peter arcára. Tökéletesen értette, mire gondol a másik.
- Jó.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, de én most egy kicsit összezavarodtam hogy Liz kinek is a barátnője, mert én eddig abban a hitben voltam, hogy Bené:) És kit is félt Ben? Nah mindegy majd gondolom ez is tisztázódik bennem idővel:) NAGYON nagyon jó lett és örülök h nem lesznek mostanában kimaradások:) Ügyesek vagytok:)

    M.Niki

    VálaszTörlés
  2. Liz Kat barátnője és élettársa. :) Ben... Az majd kiderül. :)

    VálaszTörlés
  3. én ott vesztem el, hogy ki mit mond és kinek, kicsit gyors volt a téma váltás, de lehet, hogy bennem van a hiba, majd holnap újra olvasom és akkor lehet, h jobban tudom értelmezni!azért egyet tudok, még kérek!

    VálaszTörlés
  4. Asszem nekem megvan.
    Ben Peter-nek: - Ne féltsd.
    aztán Peter Ben-nek: - Én nem féltem, te félted Őt!
    etc
    szóval Peter, Ben, Kat a három barát
    Kat megtalálta Liz-t, és befogadták
    viszont Peter és Kat látta Bent valakivel (fiú vagy lány, majd kiderül), akit Ben még nem mutatott be nekik
    elsőre nekem sem volt kristálytiszta, de aztán összeállt
    Drea

    VálaszTörlés
  5. Igen, én is bezavarodtam...:)
    Valamiért most olyan gyanum támadt, hogy Ben titokban szerelmes Katbe... vagy az is lehet, hogy már régebben volt valami utalás erre vonatkozóan (mármint a "kit félt Ben?" részre), ami felett átsiklottam.
    Majd kiderül...

    VálaszTörlés