.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. szeptember 28., kedd

Varázslatos realitás 18.

Peter a nyitott szekrényajtó előtt állt és azon gondolkozott, hogy mennyire klisészerű az öltözködése. Farmer, tornacipő, póló, sokszor zakóval, persze korddal. Hosszú sálak, furcsa sapkák… Tudta jól, hogy mit gondolnak róla az emberek. Művész. Nem éppen kedves hangsúllyal.
Ő persze tisztában volt azzal, hogy a szekrénye tartalma nem úgy született meg, hogy reggel felkelt és azon gondolkozott, milyen ruha illene egy festőhöz, majd elment vásárolni, hanem így alakult ki. Egy nap azt vette észre, ilyen darabokkal van közepesen feltöltve az akasztós szekrény és a fiók.
Belenézett a tükörbe. A szemüvege. Ritkán viselte, nem azért, mert hiú volt, hanem mert megfeledkezett róla. Nem volt nagyon rossz a szeme, így nem kellett állandóan hordania, leginkább vezetéshez használta meg a nagyelőadóban.
Meredten bámult a saját szemébe. Régóta gondolkozott egy önarcképen és most látta festékréteggé válni az üveglapot. Csak barna kócos hajat, alatta a fekete szemüveget és egy hatalmas zöld sálat kéne festenie.
Zöld sál…
Homlokára csapott. Majdnem elfelejtette miért öltözött fel! A művészellátóba akart menni, mert elfogytak a festékei.
Felhúzta a cipőjét, kabátot vett és elindult a hóban. Éppen keresztül akart vágni a parkon, ami a házak között bújt meg, mikor meglátta a remegő, barna hajú lányt, amint éppen egy jól összegyúrt hógolyóval intim részen talált egy amúgy békésen kutyát sétáltató bácsit, aki ettől a támadástól minden lett a továbbiakban, csak békés nem. Elmosolyodott. Még át sem gondolta, hogy helyes döntés-e odamenni, azok után, hogy a múltkor szó nélkül eltűnt, már úton volt, hogy megmentőt játsszon.

28 megjegyzés:

  1. elsőőő!!!
    :) kár hogy nem a srácot dobta meg:) de így is jó :P
    legalább újra találkoznak

    VálaszTörlés
  2. Szegény bácsi...
    Azt hittem,hogy nagyobb jelentősége lesz annak a hógolyónak.. Vagyis hogy az ágyék tulajának:D

    Annyira várom a havat meg a karácsonyt..
    Nemsokáááára:):)

    VálaszTörlés
  3. Lesz jelentősége annak, hogy kit dobott meg. :D Csak majd később derül ki. :) De a lényeg, hogy Peter is ott van és újra találkoznak. :) Amúgy én csak azért nem várom a karácsonyt, mert 12 éve mindig vizsgáim vannak abban az időszakban, és sosem tudom élvezni. :D Gimiben is pont téli szünet után vizsgáztunk, az egyetemen előtte, két ünnep között és utána is van vizsga, szóval, szívás. :D

    VálaszTörlés
  4. Jó volt és én is azt hittem, hogy Petert találta el, de akkor kíváncsi vagyok, hogy ki lesz akit megdobott! :)

    A karácsonyról közeledtével pedig nekem is már jó ideje pont ez a vizsgával járó stressz jut eszembe. De te már végeztél Adri, nem? Vagy rosszul emlékszem?

    VálaszTörlés
  5. Óhh. Nekem a Karácsony szent és sérthetetlen. Én nem vizsgázom, nem tanulok.
    Lesz később is vizsgaalkalom.

    Imádom, imádom , imádom.
    Ugyan tavaly kicsit több hó volt a kelleténél, idén mégis, újult erővel várom:D

    VálaszTörlés
  6. Edi, bár jól emlékeznél. :D De nem, még nem végeztem, csak halasztottam egy félévet anyagi okok miatt. Viszont, most visszamentem, sajnos. :-/

    Panka, hát, ha tehetném, én sem vizsgáznék karácsonykor. :) De volt olyan, hogy 15-20 vizsgám volt egy vizsgaidőszakban, és azt nehéz úgy beosztani, hogy az ünnepekre ne jusson. Meg van olyan vizsga, amiből csak egy időpont van, mert szeminárium. Szóval, ez van, ezt kell szeretni vagy nem szeretni. De csinálni muszáj. :D
    Meg én amúgy sem vagyok nagy karácsony szerető... Nálunk nincsenek nagy ünneplések, családi főzőcske, meg hasonlók. Az utóbbi pár évben ajándékra sem nagyon futja, szóval, a karácsony max arra jó, hogy tévét nézzek és bedepizzek, hogy már megint elmúlt egy év. :D
    Viszont a havat szeretem. :) Az egyetlen jó és szép dolog a télben. :)

    VálaszTörlés
  7. Én is csak januárban szoktam vizsgázni és épp ezért szokott tiszta stresszes lenni, hogy mindig az jár a fejemben mikor pihizünk, ünnepelünk,... hogy most is tanulnom kéne, mert nem fog sikerülni. :((((
    Egyébként én is szeretem a karácsonyt csak a kötelező vásárlást el kéne felejteni, hogy csak azoknak vehessek ajándékot, akiknek tényleg szeretnék is. :(
    A fehér érintetlen hó látványa pedig ugyan olyan szép szerintem is, mint mikor tavasszal friss zöld hajtásos minden, mikor virágoznak a fák, ... szóval gyönyörű! :))

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Én is azt hittem Peter dobta meg, de szerintem a gonosz tanár lesz az, azért sápadt el ennyire. És vicces ez a falfestés a zölddel. Legyen Shrek-zöld, nekem olyan a szobám.

    És a találkozásuk megint egy olyan spontán véletlen lesz? :-D A zöld úgy,látom maradt, csak most sálként. Fogadjunk, hogy Charlottenak megtetszik a sál színe, és olyan színű lesz a szobája:-D Szeretem ezt a sok zöldet benne.-d

    Várom, várom.

    Aranymag

    VálaszTörlés
  9. Emese: Uh. Sajnálom :S

    Panka: Lesz ám jelentősége ^^ és hát én se tudok nem vizsgázni akkor :S Van olyan, hogy nem tudsz mit csinálni :S

    Edi: Ugye? Hiányoznak a régi szép idők mikor ez még téliszünet volt és nem vizsgaidőszak :S

    Aranymag: Shrek zöld... ez eszembe se jutott x'D
    Ez a zöldelés pedig nagyon vicces, ugyanis nekem ez a hivatalos kedvenc színem (még a bögrém is zöld...), de ugyebár nem én hoztam be a sztoriba hanem Adri... fura :)

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!

    Hihi, Zöld! Elvileg ez a szín nyugtató-stabilizáló hatással van az emberre és az érzékeire, de nálatok? Benneteket csak felspannol nap mint nap. Peter és Charlotte életében is meghatározó ez a négy betű, mert a ZÖLD miatt találkoznak újra és pörögnek az események tovább, egyre gyorsabban. Ha ez az ellentét véletlen: akkor érdekes paradoxon, ha nem: akkor mesteri húzás kettőtöktől.

    Sok puszi Nektek

    Terra

    ui. Spirit! Mégiscsak eljutottam idáig!!! XDD

    VálaszTörlés
  11. Bizony Hesz, hiányzik de csak ebből a szempontból! :P :D

    Rólad nem is tudunk semmi ilyesmit. Suliba jársz még vagy dolgozol, család esetleg mind egyszerre? Majd ha lesz kedved pár publikus dolgot írhatnál magadról, ha már ilyen jókat írsz te is! :))

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!
    Hú de izgi! :-) Csak remélem hogy nem az apját találta el - najó tuti nem, valószínű még nem ismerjük az illetőt. :)
    Na, én nagyon szerencsés vagyok, még nem járok egyetemre ==> nincs vizsgaidőszak :D most is sok dolog van, alig tudom elképzelni, mi lesz a vizsgákon :-/ najó, kb el tudom, mert a nővéremen látom, és hát nem irigylem :D (Mindenkinek előre is sok szerencsét...:-))
    Megint köszi a szöszt.:-)
    Kitti

    VálaszTörlés
  13. Ez is nagyon jó lett:)
    Csóri bácsi..pedig én annyira azt tippeltem, hogy Petert, vagy az egyetemi tanárt találta el..
    És most jön...és Nem csak egy MÁR nem nyugodt bácsit.
    És jön Peter és megmenti:)))

    Viszgaidőszak..nekem még nincs,De nem is várom, hogy őszinte legyek..De a telet azt szeretem..sosem az ajándékok vagy a sok nyüzsi miatt, inkább azért mert este kint esik a hó, bentről nézed úgy hogy a tenyeredet rátapasztod az ablakra, melletted a karácsonyi fények villognak.Az olyan varázsos szerintem:)XDD
    Nagyon jó lett a mai szösz:D

    várom a holnapit is.

    puszi
    Katarahh

    VálaszTörlés
  14. ezek szerint mint tévedtünk affelől illetően h kit doott meg...:D
    de nembaj ígyis j volt:D főleg h lesz jelentősége a bácsinak is (mint olvastam a kritkára adott válaszokban:D)
    sztem am a művészek nem törödnek úgy az öltözékükkel mint peter hiszi.. azért is kicsit elvontak öltözködés terén mert művészek és nemm figyelnek rá . :D na mind1
    megint egy szupi fejezet
    puszi :Daphnee

    VálaszTörlés
  15. Egy mondat : LEGYENEK HOSSZABBAK!!!
    Légyszíí..:)

    VálaszTörlés
  16. Hát igen, én is azt hittem, h Peter volt az, de így is jó... :)
    Majd írok a jelen boldogsága végéhez is, csak nem volt annyi időm, h gép előtt olvassam el, csak gyorsan kinyomtattam, de most sincs annyi időm, h újraolvassam és írjak, mert nem otthon vok.
    Szal Pusz:
    Kisildikó

    VálaszTörlés
  17. TERRA: váó. ez... eszembe se jutott :)

    Edi: 22éves leszek nemsokára, magyar alapszakos irodalomtudomány szakirányos naplopó vagyok Szegeden. Idén végzek a három éves alapképzéssel. Négy nővérem van és én vagyok a legfiatalabb. Van két unokaöcsém (két és fél meg egy évesek) meg egy unokahugim ( még nincs 6hónapos se ^^). Sokat járok bulizni, de mellette nagyon sokat is tanulok, ha nagy leszek, egyetemi oktató szeretnék lenni. Még valami? :)

    Kitti: Tök szívesen és hát... hu én spec úgy nézek ki mint egy hulla olyankor :S

    Katarahh: Téli gyerek vagyok szóval hó rulz szerintem is :)

    Daphnee: pont erről van szó. Peter nem válogat vagy ilyesmi, hanem egyszerűen csak felfogja, hogy a többiek mit gondolnak róla az alapján, ahogy kinéz. Nem így válogatja össze, így alakult. Ez spec saját tapasztalat, mert egy nap azt vettem észre, hogy a ruhásszakerényem alapján is bölcsésznek tűnnék... pedig eskü nem így terveztem x'D

    Zsizsi: na amit én tegnap írtam ami fogalmam sinc smikor fog felkerülni pl ghiga rövid lett :S Sajnálom de ezek a hosszak ilyen... furák :S

    Kisildikó: nem szeretem a kiszámíthatóságot :)

    VálaszTörlés
  18. Hello:)

    Nekem is a zöld a kedvencem. Már mindenki megőrül tőle.. Még a mosógépet is Zöldinek hívjuk..
    Csak kicsit gázos a dolog:D

    És még mindig remélem, hogy Setont dobta meg:D

    VálaszTörlés
  19. *-* Wááá, de jó lett! :D Én sem szeretem a kiszámíthatóságot! :D Az úgy egy kicsit unalmas, hogy tudod mi fog történni :D
    várom a következőt! :D

    Puszi: Meli

    VálaszTörlés
  20. Hesz:D
    Én is téli ember vagyok.December 6 án születtem.:D régen mindenki irigyelt, hogy engem hozott a mikulás...:DxDD

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok!
    Hihi hihi!
    Ez nagyon tetszett!Jót nevettem,hogy nem Peter volt az akit eltalált a hógolyó.
    Nagyon jól esett.
    Lehet,hogy közel laknak egymáshoz? Vagy legalább is egyfelé járnak,csak nem
    figyeltek még fel egymásra? Hmnn rejtélyek....!
    KÖSZI:zsuzsa

    VálaszTörlés
  22. Panka: egy ideig felém is komoly probléma volt a zöld mánság. de már kezdem túltenni magam rajta XD

    Meli: Remélem az is ennyire fog tetszeni ;)

    Katarahh: Depoén! Én ennyire ügyes nem voltam, de első hóesés napján születtem ^^

    VálaszTörlés
  23. Zsuzsa: Lehet ;) ebbe még én se gondoltam bele O___O

    VálaszTörlés
  24. Jaj, remélem nem vetted tolakodásnak a kíváncsiságomat, csak nem volt tippem sem Rólad.
    De köszi azért, hogy megosztottad velünk.
    Irodalomtudomány szakirány? Hű az tőlem nagyon távol állna, de akkor már érthető miért is szeretsz írni. :)
    4 tesó? az jóó mi "csak" 3-an vagyunk lányok, de az is bőven elég volt időnként. :))

    VálaszTörlés
  25. Jaj dehogy vettem, sőt tök jól esett ^^
    Én imádom az irodalom elméleti részét. Meg felfejteni egy rakat egyéb réteget a szövegben. Kifejezetten izgalmas. Szerintem :)
    Ja négy tesó kavarodós fokon mert az én családom magába vonzott az összes aniomáliát ami a család fogalmában megtörténhet :S Eredetileg mi is hárman vagyunk csak csatlakoztak mostohatesók :)

    VálaszTörlés
  26. És gondolom ennek nálatok is a család egyetlen férfi tagja örül a legjobban. Nőuralom!!!!!! :D :D
    Várom a következő fejit, remélem nemsokára felkerül! :)

    VálaszTörlés
  27. Most olvasom Hesz, hogy Szegeden tanulsz, és BTK-N? Én is itt lopom a napjaimat, ha lenne kedved egyszer összefuthatnánk:-d Mit gondolsz.
    Megadom az emil címem, ezen cseveghetünk:
    charlotte9018@freemail.hu

    Puszi

    Aranymag

    VálaszTörlés
  28. Hát, végülis ott van Peter is.. :D Szegény kutyát sétáltató bácsika.. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés