.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. szeptember 17., péntek

A jelen boldogsága - 36. fejezet

Hát, íme az utolsó előtti fejezet. Már csak egy lesz, és lezárul A múlt árnyai trilógia. Kérlek titeket, hogy a fejezet olvasásakor gondoljatok arra, hogy mennyire ellenkeztetek az első könyv végén amiatt, hogy Isabella farkas lett és nem vámpír, és hogy utána mégis rájöttetek, hogy jobb így. :) Tudom, hogy most is sok lesz az ellenérzés, higgyétek el, számomra is nagyon nehéz volt megírni ezt a fejezetet, de bízzatok bennem, ahogyan eddig is, hogy így is el tudom hozni a jelen boldogságát. :)

Felmerült bennem, hogy jövő hétvégén esetleg elbúcsúztathatnánk a trilógiát egy kis összejövetel keretében (msn-en, chaten, fórumon, vagy valami ilyen helyen). Lenne beszélgetés, játékok, nyeremények, jó hangulat. :) Amellett, hogy megírjátok, hogy tetszett a fejezet, írjátok meg azt is, hogy lenne-e erre igényetek és hogy szombaton vagy inkább vasárnap lenne-e jó. Köszönöm szépen! :)



36. TÚLÉLÉS ÉS TOVÁBBÉLÉS



FOGALMAM SEM VOLT, mit kéne tennem. Gyorsan felvettem a ruhámat, aztán tehetetlenül figyeltem, hogy Edward a földre rogyva zokog teljesen összetörve. Bár nem mondta ki, biztos voltam benne, hogy Alice… Istenem, Alice…

A szememből potyogni kezdtek a könnyek, és csak akkor tértem kissé magamhoz, mikor Joshua hirtelen megmerevedett, aztán elrohanva mellettem a fák közé vetette magát. Két fiatal farkas is követte. Zavarodottan néztem utánuk, és csak most vettem észre, hogy a távolban, az erdő szélén fekete füst száll az ég felé. A rémület újult erővel támadt fel bennem. Meg kell nyugtatom Edwardot minél előbb. Mielőtt ránk találnak…

- Nem értem volna oda időben. – Edward teljesen megtörten motyogott maga elé. Még sosem láttam ilyennek.

- Persze… persze, hogy nem – ráztam meg a fejemet, aztán végigsimítottam a haján. Az arcát a hasamhoz nyomta és átölelt a derekamnál fogva.

- Nem tudtam segíteni… Nem… Miért? Miért kellett…? Hogy fogja ezt túlélni…? – Jasper említésére újabb könnycseppek csordultak végig az arcomon. Tudtam, hogy ebbe ő is bele fog halni. Hogy ténylegesen vagy csak lelkileg, az nem jelentett sok különbséget.

- Nem a te hibád. Semmit sem tehettél – cirógattam Edward tarkóját.

- Mami…

- Semmi baj, kincseim – fordultam az ikrek felé, de nem eresztettem el Edwardot. A két mogyoróbarna tekintet rettegve figyelt minket. Számukra az erős, legyőzhetetlen apjukat így látni, valószínűleg felért egy világvégével. – Nincsen semmi baj, ne féljetek… - töröltem le gyorsan a könnyeimet. Legalább nekem erősnek kell tűnnöm. Értük.

- Oda kell mennem… Ha megtudja… Ő is meg akar majd… Nem hagyhatjuk! Őt nem – motyogta Edward a hasamba.

- Nem mehetünk oda, amíg veszély van. Edward, gondolj Isisre és Edanre – próbáltam meg magához téríteni az őrült gondolatokból. – Edward, szerelmem… Kérlek, szedd össze magad, azt hiszem, erre felé tartanak már – pillantottam ismét a fekete füst felé. Nem akartam belegondolni, ki lehetett az okozója, de ha a Volturi már kijött az erdőbe, akkor muszáj, hogy Edward is harcra kész legyen.

- Már vége… Mindennek vége – rázta meg a fejét.

- Dehogy is van vége! – csattantam fel. – Nézz rám! – fogtam gyengéden a kezeim közé az arcát. – Tudom… Nekem is fáj… De nincs vége! Mi még itt vagyunk – néztem a szemébe. A fájdalomtól zavaros tekintet lassan tisztulni kezdett.

- Igen, itt vagytok – bólintott. – De akkor is vége van. A harcnak… - magyarázta végre úgy, hogy én is megértsem.

- Ó! – nyögtem, aztán a gyomrom csomóba szorult. – Vesz… vesztettünk? – kérdeztem remegő hangon, miközben azon gondolkoztam, hová rejthetném el a kicsiket, ha a Volturi értünk jönne. Mert hogy nem hagynak elmenekülni minket, abban biztos voltam.

Edward megrázta a fejét.

- Nem? – emelkedett a magasba a hangom. – Nem vesztettünk? – ismételtem meg, mire újra megrázta a fejét. – Akkor… Vége? Győztünk? Vége van? – kérdeztem szinte hisztérikus hangon.

- A Volturi nincs többé – felelte Edward.

- Ó, Istenem! – szorítottam a számra a kezemet, hogy elfojtsam a kitörni készülő zokogást. Nem tudtam, mit is érzek valójában. Megkönnyebbülést, gyászt, fájdalmat, örömet? De azt tudtam, hogy valami belül robbanásszerűen feszíti a mellkasomat. – A többiek… Mi történt? Tényleg nem veszélyes már? – fordultam tétován a város felé. Látni akartam a családomat, tudni, hogy… Alice-en kívül…

Ökölbe szorítottam a kezemet, hogy erős maradjak.

- Marcus, Caius és a tagok egy része megadta magát. Aki ellenállt, az pedig halott.

- És Aro? – kérdeztem, mire Edward teste megfeszült, és összepréselt fogai közül halk morgás tört elő. Megijesztett. Még soha nem láttam Edwardban a vámpírt, aki tényleg képes lenne gyilkolni, de most egy másodpercre ott tükröződött az íriszében. – Edward? – cincogtam. Lehunyta a szemeit egy pillanatra, és mikor ismét rám nézett, már újra önmaga volt.

- Menjünk. Apámnak szüksége lesz ránk. – tápászkodott fel a földről lassú mozdulatokkal. A vállai beesettek voltak és az arcáról nem tudta eltűntetni a fájdalom és a düh nyomait. A velünk maradt fiatal farkasok türelmetlenül kezdtek toporogni.

- Biztos, hogy a kicsiknek biztonságos? – aggodalmaskodtam.

- Csak a város széléig megyünk. Nekem kell… - csuklott el a hangja. – Vissza kéne változnod, hogy időben odaérjünk.

- Rendben – bólintottam. Meg akartam kérdezni, hogy mihez időben, de nem mertem, csak csendben tettem, amit Edward kért tőlem.

Ahogy ismét felvettem a farkasalakot, úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágtak. Nate magához tért és az elméjén keresztül képek suhantak át előttem. Nem… Uramisten, nem! – Hatalmasra nyílt szemekkel pillantottam fel Edwardra, de ő nem nézett rám. Halk nyüszítés hagyta el a számat. Most már tudtam, miért kell sietnünk, de képtelen voltam elhinni. Alice és…

Futás közben nehezen vettem a levegőt és úgy éreztem a mellkasomra hatalmas kőszikla zuhant. Próbáltam az ikrekre és Edwardra koncentrálni, és úgy tenni, mintha a látottak csak egy rémálom részei lennének, de csak arra tudtam gondolni: hogy fogjuk ezt mind túlélni?

Magamban azért imádkoztam, bár soha ne érnénk oda, ám minél inkább vágytam erre, annál közelebbről facsarta az orromat a füst illata. A gondolattól megtelt a szemem könnyel. Először visszatartottam a lélegzetemet, mintha az, hogy beszívom a füstöt, valamiféle szentségtörés lenne. Aztán az jutott eszembe, hogy a légzéssel talán megmenthetek belőle valamit.

Mint az indiánoknál a csók esetében… Néhány törzs úgy gondolta, hogy egy csókkal a két szerelmes lelkének egy része egymásba költözik. Lehet, hogy így bennem is marad belőle egy rész. Bizarr gondolat volt, mégis összefacsarodott szívvel kezdtem ismét lélegezni.

Sajnálom, én nem tudtam… Nem segíthettem… - jöttek felém a gondolatok.

Tudom – feleltem szűkszavúan. Ennél többre most nem voltam képes. – Kérlek, zárj ki! – Nem bírtam tovább elviselni az újra és újra ismétlődő képsorokat. – Majd beszélünk nem sokára, de ez most nem megy.

Rendben
– érkezett a halovány válasz, aztán csend lett.

Edward még azelőtt megállt, hogy odaértünk volna arra a helyre. Először értetlenül pislogtam rá, aztán a fejével a kicsik felé biccentett. Igaza volt, nem kell ezt látniuk.

- Kincseim, mi megállunk a fák mellett, rendben? Megvárjuk, aput… - mondtam, miután ismét átváltoztam, aztán megmutattam nekik, hová üljenek le. – Veled vagyok! – léptem Edward elé, és egy csókot nyomtam a szájára. Végigsimított az arcomon, aztán a farkasokkal együtt tovább ment.

A gyerekeken tartva a fél szememet egy előrébb lévő fához sétáltam, de a lángoló halom látványára nem voltam kész. Háttal a fa törzsének dőltem, és mélyeket lélegeztem.

Edward megint sírt. Nem akartam hallani, de nem volt erőm felemelni a kezemet, hogy befogjam a fülem. Legszívesebben elrángattam volna onnan. Magamhoz akartam ölelni őt és a gyerekeimet, és úgy maradni. Érezni az illatukat, a közelségüket. Tudni, hogy velem vannak. Hogy épségben vannak.

Ahogy meghallottam a többiek közeledő hangját, előbújtam a fa mögül, de a kezem megtámaszkodott a törzsében. Összeszoruló szívvel vettem tudomásul, hogy csak Carlisle, Emmett és Rosalie tart felénk. Hol lehet Jasper? Ő is…

- Maradjatok itt! – szóltam rá a kicsikre, aztán közelebb siettem. Tudnom kellett, mit történt…

- Aro elmenekült, de most már mindegy… - szólalt meg Carlisle, amint a közelünkbe ért. – Hadd fusson – adott neki kegyelmet, mire Edward teste megfeszült. Láttam, hogy ökölbe szorulnak a kezei és egész testében remegni kezd, de Carlisle annyira el volt foglalva, hogy neki nem tűnt fel. Pillantása a fák alá kúszott, ahol Jonathan feküdt. Josh és a fiatal farkasok immár emberi alakban védelmezve vették körül őt. – Emmett, ültesd le Rosalie-t, én megvizsgálom Jonathant. Esme hol van? – nézett körül.

- Apa… - Edward hangja halk és rekedt volt. Carlisle megtorpant lépés közben, és kérdő pillantással tekintett a fiára. – Minden… minden olyan gyorsan történt, nem volt időm… - kezdte, én pedig ledermedve vártam a folytatást.

Carlisle vonásai még nyugodtak voltak, fogalma sem volt, mi vár rá. A vér a fülemben kezdett dobolni, ezért semmit sem hallottam abból, amit Edward mondott. Csak a korábban Nate fejében látott képek peregtek a szemem előtt, képtelen voltam tovább elnyomni őket.

Jonathan arra ébredt, hogy a földre zuhan. Fájdalom hasított az oldalába. Csattanásokat hallott és kiáltásokat. A lába önkéntelenül megrándult, hogy segítsen, de képtelen volt megmozdulni. Attól félt, valaki a szeretteit bántja, és ez elég erőt adott neki ahhoz, hogy ne zuhanjon vissza a kábulatba és kinyissa a szemét.

Tehetetlenül figyelte a harcot. Esme és Aro harcát. Megpróbálta talpra küzdeni magát, de nem ment. Egyébként sem tudott volna segíteni, mert egy másodperccel később a férfi megragadta a női fejet, és… Esélye sem volt.

A lángok a magasba csaptak, fojtogatták őt, nyüszíteni kezdett. Aztán Aro felé közeledett. Tudta, hogy ennyi volt. Vége. Képtelen lesz megvédeni magát, és a vámpír megöli. Abbahagyta a nyüszítést, nehogy Aro azt higgye, magát siratja félelmében.

- Mondd meg Carlisle-nak, hogy kvittek vagyunk. Elvette, ami számomra a legfontosabb volt, én is ezt tettem – guggolt le hozzá Aro és vérvörös szemével egyenesen rá bámult.


- Nem! Az nem lehet! Esme!

Az ordítástól összerezzentem. Annyira szívszaggató volt, olyan fájdalmas, hogy még fel sem fogtam mi történt, már potyogni kezdtek tőle a könnyeim. Carlisle kezei a hajába markoltak, és a tekintete… Az őrület kavargott benne. Rosalie zokogása halk mellékzöngeként hatolt a fülembe. Hirtelen úgy éreztem, nem kapok levegőt.

A következő pillanatban Carlisle a tűz felé fordult és az arcán olyasmit láttam, ami megrémisztett. Ahogy rohanni kezdett a lángok felé, felsikoltottam, de a fiai gyorsabbak voltak. Zihálva figyeltem, ahogyan Edward és Emmett megpróbálják visszatartani. A karját markolták olyan szorosan, hogy szinte recsegtek bele a márványizmok.

- Eresszetek! Engedjetek el! Esme! Esme, szerelmem! – A kiáltások fájóan hasították ketté a csendet. Carlisle megszállott tekintettel bámult bele a lángokba, miközben vicsorgott és morgott.

Aztán egyszer csak hatalmas dörgés rázta meg a világot, és hűvös esőcseppek kezdtek záporozni odafentről mintegy égi jelként. Mind ledermedve figyeltünk, ahogy a tűz lassan kialszik. Carlisle megadóan rogyott a földre és zokogni kezdett, mi pedig követtük a példáját. Együtt sirattuk Esmét.

Hosszú percekig senki nem mozdult, csak csendben gyászoltunk. Aztán apró léptek neszét hallottam. Ahogy Isis előtipegett a fák közül, megtörtem az állóképet, és odasiettem hozzá.

- Mondtam, hogy maradjatok ott – kaptam fel a karomba. A ruhája és haja nedves volt az esőtől, de a szipogás miatt biztos voltam benne, hogy nem csak emiatt vizes az arcocskája.

- Hadd menjek oda a nagypapához… - motyogta elhaló hangon.

- Most nem lehet – ráztam meg a fejem. Felém nyújtotta a kezecskéjét, és megérintette az arcomat. Éreztem a fájdalmat és a rémületet, de emellett a nagyszülei iránti határtalan szeretetet is.

- Engedj oda hozzá, mami – kérte újra. Egy másodpercig csak belesüppedtem a szomorú, barna tekintetbe, aztán bólintottam.

Edward megfeszülve figyelte, ahogy a lányunk odasétál Carlisle-hoz, és én is kiélezett érzékekkel követtem minden mozdulatot, hogy ha baj van, közbe tudjak lépni. Egyéb esetben tökéletesen megbíztam Carlisle-ban, de most… Fogalmam sem volt, mennyi maradt meg a józan eszéből. Ha elképzeltem, milyen lenne Edwardot elveszíteni, arra gyanakodtam, nem sok.

- Nagypapa. – Isis megállt Carlisle előtt, de ő nem nézett rá. Lehajtott fejjel rázta a zokogás – valószínűleg fel sem fogta, hogy hozzá beszélnek.

Isis az öklével letörölte az arcára hulló cseppeket, aztán tenyerét a férfi arcára simította. Pár pillanattal később összerezzentem, ahogy Carlisle karjai kinyúltak, de mivel Edward nem moccant, így én sem tettem. Az apró test szinte eltűnt az ölelésben. Féltem, hogy Carlisle akaratán kívül túl szorosan tartja majd Isist, de úgy tűnt, hogy minden rendben.

Emmett visszasietett Rosalie mellé, aki a földön ült a térdeit átkarolva. Muszáj volt megtudnom, jól van-e, és mi történt Jasperrel, így Edwardra bízva Isis felügyeletét követtem őt.

- Jól vagytok? – guggoltam le, de nem kaptam választ. Emmett lágyan cirógatta Rosalie haját, aki még mindig a lábait bámulta. – Mi… mi történt? Odalent… - motyogtam halkan.

- Meddig láttátok? – kérdezte Rosalie anélkül, hogy rám nézett volna.

- Hogy Alice-t… - akadt el a hangom. Pár pillanatig csend volt, aztán Rosalie felsóhajtott.

- Harcoltunk… Alice-ért… Jasper akarta magának Felixet, de hárman rátámadtak, ezért Emmett küzdött meg vele – mesélte halovány hangon és megremegett. Emmett leült mellé, és szorosan magához húzta.

- Az én hibám volt, annyira szörnyen sajnálom – feszült meg a máskor mindig vidám arc fájdalmasan. – Túl felelőtlen voltam. Azt hittem, olyan egyszerű lesz legyőzni, mint egy medvét.

- De végül sikerült, nem? – ráncoltam össze a homlokomat. Nem értettem, miért kér bocsánatot Emmett, hiszen itt van, nem esett baja, vagyis le kellett győznie Felixet.

- Igen, Felix végül meghalt – bólintott aprót Rosalie, aztán felnézett rám. A döbbenettől tátott szájjal meredtem az arcára és a tüdőmben akadt a lélegzet. – Mikor elkapta Emmettet és majdnem… Segítenem kellett. Én… magammal rántottam a tűzbe. – Rosalie keze megremegett, és csak most vettem észre, hogy a kissé felcsúszott kabát alatt a karját ugyanolyan égési hegek borítják, amilyenek az arcát is elcsúfították.

- De ez… begyógyul. Ti sérthetetlenek vagytok… - fordítottam a föld felé a tekintetemet. Tudtam, hogy nem kéne félrenéznem, de képtelen voltam tovább sírás nélkül elviselni a látványt. Rosalie… A szépséges Rosalie…

- A tűz az egyetlen, ami maradandó kárt okozhat bennünk – remegett meg Emmett hangja. Nem tudtam, mit mondhatnék és azt sem, mit kéne csinálnom. Csak meredtem a fűszálakra a lábam előtt. – Utána mi történt? – szólaltam meg végül rekedten. Rose Emmett vállába rejtette az arcát, így Emmett volt az, aki folytatta.

- Aro – ejtette ki úgy a nevet Emmett, mintha felfordulna a gyomra a hallatától is. – a felfordulásban lelépett, mi pedig győztünk. A többség megadta magát, rájuk most a farkasok és a barátaink vigyáznak Jasper irányításával.

- Akkor Jasper… Jasper él? – szorítottam a kezemet a mellkasomra, mert a szívverésem annyira felgyorsult, hogy féltem mindjárt elájulok.

- Persze.

- És jól van? Mármint… Alice miatt… - kezdtem újra könnyezni.

- Igen. Mindketten megijedtek, de most már rendben vannak nagyjából – felelte Emmett, mire meglepetten kaptam fel a tekintetemet.

- Alice is életben van?

- Igen. Ti… azt hittétek, hogy ő is? – ráncolta össze a homlokát Emmett.

- Én… - gondolkoztam el. Végül is, Edward egy szóval sem mondta, hogy Alice-nek baja esett, csak a viselkedéséből következtettem erre. – Ó, hála az égnek, hogy ő… - sóhajtottam fel, aztán zavartan pillantottam Carlisle-ék felé. Nem akartam örömet érezni azok után, hogy…

Meg akartam tudni, hogyan menekült meg Felixtől, de nem éreztem helyénvalónak a további kérdezősködést. Alice él, Jasper is jól van, és ez elég volt egyelőre. Fáradtan mentem vissza a fa mögé, ahol Edan ücsörgött szipogva, aztán lehuppantam mellé, és magamhoz húztam.

- Nem lett volna szabad leengedni a pajzsodat… - motyogtam a fülébe, miközben a bronzvörös tincseket simogattam.

- Sajnálom, mami – sírta el magát, nekem pedig majd megszakadt a szívem a látványtól. – Nem tudom felhúzni, nem megy… - bújt bele az ölelésembe. – A nagyi… Nem megy…

- Jól van, semmi baj – nyomtam puszit a puha arcocskára, aztán szabad folyást engedtem a könnyeimnek.

Fogalmam sem volt, mennyi ideig ültünk ott csendben, de úgy éreztem, nincs elég erőm megmozdulni. Bár nem harcoltam, mégis úgy éreztem magam, mintha ezer Volturi vámpírt küldtem volna a pokolra. Edan is a sírástól kimerülten szuszogott a karjaim között, és csak akkor emelte meg a fejét egy kicsit, mikor Edward megjelent mellettünk.

- Hol van Isis? – kérdeztem azonnal.

- Carlisle-lal. Félek, ha elvinném a közeléből most, megint teljesen összeomlana – rándult meg fájdalmasan a gyönyörű arc. Edward leült mellénk és bár ez lehetetlenség volt, vagy tíz évvel öregebbnek tűnt, mint korábban.

- Mi lesz most? – kérdeztem meg félve.

- Nem tudom… Nem is érdekel… Semmi sem érdekel – hajtotta ő is a vállamra a fejét. Jó pár percig csend volt, csak aztán szólaltam meg.

- Nem maradhatunk itt örökre. – Edward felsóhajtott. – Mi lesz a Volturival? Mármint… Vezetőkre van szükségetek. Jó vezetőkre – kezdtem a kevésbé fájdalmas témával.

- Ezt meg kell beszélnünk még. Carlisle úgy tervezte, hogy Marcus kezében hagyja a hatalmat, de ő nem kér belőle.

- És Tanyáék? – vetettem fel az ötletet. Valahogy megnyugtatott volna a gondolat, hogy olyan vámpírok irányítanak, akik felhagytak az emberöléssel.

- Nem hiszem, hogy ilyen pozícióra vágynának. És nem tudnának olyanokat vezetni, akik más törvények szerint élnek, mint mi. Nem tilthatják meg minden fajtánk bélinek, hogy embervért igyon. – Ellenkezni akartam, de tudtam, hogy Edwardnak igaza van. Bármennyire is jó lett volna egy erőszakmentes vámpírvilág, nem lehetett ennyi vámpírt megfegyelmezni. – Talán az erdélyiek… Beszélnem kéne velük, de…

- De? – játszottam szórakozottan Edward ujjaival.

- Az ilyesmit mindig apám csinálta. Az ő dolga, hogy… Az övé, és… - Edward a nyakamba rejtette az arcát. Éreztem, hogy mély lélegzeteket vesz, hogy megnyugodjon, ezért nem szólaltam meg. – Carlisle ezt nem fogja túlélni. Ahogyan mi sem. Esme… Az édesanyám volt a családunk lelke. Ő volt a jóság, ami visszafogta a bennünk lévő gonoszt – emelte rám a tekintetét, amiben rettegés ült. – Mi lesz most velünk? – Edan mozgolódni kezdett a karomban. Őt is megviselte ez a kérdés. Igyekeztem összeszedni minden erőmet, hogy olyan választ adjak, ami megnyugtathatja életem két férfiját.

- Túlélünk. Eleinte – köszörültem meg a torkomat. – Aztán emlékezünk és tovább élünk. Boldogan és együtt – fúrtam a tekintetemet Edwardéba. – Mind együtt. Mert Esme odafent van – néztem az ég felé. – Tudom, hogy ott van valahol, és figyel minket. Szeret minket. Vigyáz ránk és velünk van. Lehet, hogy nem úgy, mint eddig, de akkor is velünk van. Muszáj túlélnünk, hogy ő is túlélhesse, mert csak mi tarthatjuk életben az emlékét, érted? Nem hagyhatjuk cserben őt! – remegett meg az alsó ajkam.

- Szeretlek. Annyira szeretlek – csúszott Edward keze az arcomra.

- Én is szeretlek téged – mosolyodtam el szomorúan.

- Be kell mennem Volterrába. El kell varrnom a szálakat – hagyta el újabb beletörődő sóhaj a száját.

- Igen, ezt kell tenned – helyeseltem. – De nem kell most azonnal – bújtam most én hozzá, és lehunytam a szememet. Egyelőre nem akartam gondolkozni, csak érezni, ahogy a karja védelmezően körém fonódik.

55 megjegyzés:

  1. Első! :D ♥ Mindjárt elolvasom és írok rendes hozzászólást! ;D

    VálaszTörlés
  2. először olvastam... huh... oké, értem a bevezetőt...
    annyira (szavakat sem találok milyen) lett (a jó a kicsinyítő jelző lenne csak)
    még 1 hét :)
    Drea

    VálaszTörlés
  3. úristen.
    kiakadtam, de boldog is vagyok.
    mert Alice él...
    de Esme.. ez most nagyon fájt. de mintha múltkor emlegetted volna, hogy írsz majd egy történetet Carlisle 'főszereplésével'. jól emlékszem? :)
    akkor remélem, hogy ennek a sztorinak a folytatása lesz, és Carlisle talál magának egy új társat.
    de nem tudom, hogy tudom majd megszokni.. Esme után.
    hihetetlen fejezet lett, mint mindig. :)
    de kérlek, Carlisle-t valahogy vidítsd fel.. képtelen vagyok azt olvasni, hogy ő, a a bölcs és erős családfő így megtörik.. szegénykéém...

    VálaszTörlés
  4. Úristen... komolyan olyan mintha esmé néllkül nem lenne az igazi minden...
    annyira sajánlom Carlisle-t egy egész életnek a párja. És most elvesztette.
    remélem sikerül meg megoldani a boldogságot.
    puszi Sorriso

    VálaszTörlés
  5. Hát... ha jellemeznem kéne a jelenlegi állapotom, valami olyasmi lenne, hogy "úristeneztnemtudomelhinni,ilyenegyszerűennincs,rosszulértettem,nemiseztírta..."
    De viszont igenis tudom, hogy pontosan az van ott, amit én olvastam. És... ez fura. Mármint, olyan beleremegős... Komolyan kevesebb egy szereplővel... Esmével... a mindig vidám, kedves anyával...
    Legszívesebben, megkérdezném, hogy miért kellett tőle megválnunk. De tudom, hogy úgy sem adhatnál rá választ. Ez a te döntésed volt, és a te történeted.
    Ez most nem egészen idetartozik, de azért leírom: mikor az előző fejezet végére értem, egyszerűen biztos voltam benne, hogy nem a pöttöm Alice ért ilyen véget. Valahogy... ő az a szereplő, akit egyetlen írónak se lenne szíve megölni. Az én tippem az volt, hogy Carlisle áldozza fel magát valahogy érte. Hát, akkorát nem is tévedtem...
    És akkor Carlisle... Szegény Carlisle... Remélem, a következő - és ugye, sajnálatunkra -, utolsó fejezetben adsz majd neki valami vigaszt...
    Az érzelmek olyan széles skáláját rejtetted el ebben a részben is, hogy még most is beleremegek. Hihetetlen vagy. Csak egy elcsépelt "gratulálok, nagyon jó fejezet lett"-re futja tőlem.
    Puszi timsi

    VálaszTörlés
  6. Húh. Ez egy ilyen sírós nap lesz...

    Örülök, hogy megmentetted Alicet, és már értem, hogy a következő könyvet miért Carlileról akarod írni. Nagyon sajnálom Esmét, és azt hiszem, Isa már át is vette egy kicsit a szerepét a "család lelke" helyett. Tetszett a végén a lelkesítő beszéde, és igaz is.

    Arról, ki legyen Volturi vezető... Szerintem is az Erdélyiek, miután a Culleneket, és Tanyaékat kizártuk.
    Még egyelőre keresem a szavakat...

    Ja és én benne lennék egy ilyen könyvbúcsúztatóban a hétvégén, ha lehet msn-en, az talán mindenkinek van, és nekem jó a szombat és a vasárnap is:-)

    Várom a JELEN BOLDOGSÁGÁT, ezek után a harcok után.-d

    Aranymag

    VálaszTörlés
  7. Istenem Spirit.
    Megkönnybűltem amikor megtudtam, hogy Alice és jasper él.
    De még mindig zokogok attól, mert Esme meghalt.
    Esme a csupaszív, kedves anya.
    Jó, hogy Carlisle nem szaladt bele a tűzbe, azt végképp nem éltem volna túl.

    Nagyon várom a következő fejezetet.

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Hát az igazat megvallva imádom. Szerintem ez a legjobb fejezet a Jelen boldogságából. Tragikus, fájdalmas, de végül is boldog. Imádom. Én jobban örülök annak hogy Esmét "ölted meg" nem Alice-t. Őt könnyebben el tudom képzelni angyalként :)
    Szóval jó lett és szerintem ez a könyvbúcsúztató dolog is jó ötlet. És várom az utolsó részt.
    Puszi:
    Lau

    VálaszTörlés
  9. És szerintem egy chat-es könyvbúcsúztató lenne jó.

    VálaszTörlés
  10. Szia! :(

    Szerintem tudod, hogy nem azért lesz ez a hozzászólásom tele szomorú fejekkel, mert neked írok, hanem mert nagyon szomorú lett a fejezet. :( Persze nagyon örülök, hogy Jasper és Alice él, de olyan furcsa, hogy Esme... tudod... Mintha nekem is meghalt volna valakim :'( Természetesen sírtam. Szegény Carlisle... :( Szegény Rosalie... :( Szegény mindenki... :( Remélem, hogy a következő fejezet már nem lesz ennyire siratós :(

    Puszi: Meli

    VálaszTörlés
  11. Most mondanám, hogy meglepődtem, de akkor hazudnék. Amikor kérdezted, hogy ki melyik szereplőre tippel, akkor a fiúk után a végén odabiggyesztettem Esmét is. És igazam lett, sajnos. Már jobban értem, hogy miért Carlisle szemszög lesz a következő. Nagyon szomorú vagyok, hogy tényleg bekövetkezett az, amitől tartottam, de örülök, hogy Alice túlélte. Nélküle, s persze Esme nélkül nincsen Twilight. Az olyan, mintha vennék egy nyalókát, de nem érezném az ízét.

    Jelenleg csak ennyit tudok mondani, még felocsúdom a helyzetből. Nagyon érdekel, hogy hogyan fogod lezárni a trilógiát. :)

    Puszillak,
    Fanny

    VálaszTörlés
  12. Szia!

    Nagyon jó lett a rész. Igazán drámai az egész fejezet. Azért mondjuk Esmére egyáltalán nem gondoltam, hogy esetleg ő eshet "áldozatul" a fantáziádnak. :O
    Én egy farkasra számítottam, de így már logikus, hogy miért fogsz a következő történetedben Carlisle szemszögéből írni. Gondolom megmutatod, hogy milyen lesz az élete a történtek után. Én nem igazán tudok mást elképzelni Esme mellé, de a legesleg elején, mikor elkezdted az egész sztorit, akkor is ezt gondoltam. Edward mellé más? Nem Bella? Ugyaaan! :P
    És mégis bejött az egész! Remélem igazán jó részt hozol jövőhéten, és persze, hogy jöhet a kis össszeröffenés. :)

    Puszi!

    VálaszTörlés
  13. Szia!

    Jézusom... Erre igazán nagyon nem számítottam. Mármint, hogy Esme... Tényleg ő tartotta össze a családot... és... na, te úgyis tudod, milyen rossz így... úgy értem, a fejezet nagyon jó volt. És bízom is abban hogy nagyon jó lesz a folytatás, csak még nem tudom elképzelni, hogy tudnának igazán boldogok lenni, legalábbis, ha Carlisle szemszögéből lesz a folytatás, nem tudom, hogy lesz ő boldog... Gondolom új párja nem nagyon lesz, pár évszadon belül legalábbis biztos nem. De nem is lenne jó, úgy értem, belegondolni, hogy Esme helyett más van, elég furcsa, bár lehet, hogy lehetséges, de akkor is. De legalább ott vannak az unokái. Jajaj :(

    Na és még a ráadás, hogy Rosalie-val meg mi lesz ezután. Mivel hogy a vámpírlétében a vigasztaló dolgok neki Emmett és a szépsége volt, az utóbbi pedig most elveszett - és Esme is; talán ezek után kevésbé maradnak benne a negatív tulajdonságai... de ki tudja nála... szegény :(

    Nagyon szomorú fejezet volt, de jó volt. :)
    Most remélem hamarosan lesz egy felvidítós fejezet.:D

    Kitti

    VálaszTörlés
  14. 1. Esme. :( Eddig nem tudtam, hogy miért szeretnél Carlisle szemszögéből írni... de most már igen =(
    2. Alice él Alice él Alice él!=) Kb ez volt az egyetlen "happy" ebben a fejezetben..
    3. Kíváncsi vagyok h ki lesz az új vezető... Ha már így felhoztad az erdélyieket, akkor ez tényleg lehetséges.
    4. Jaaaaaj nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan csinálsz belőle "Jelen boldogságát". Mert ez még nem az. De remélem h az lesz.

    VálaszTörlés
  15. ÚRISTEN!O_O Ez nekem sok. Én.. Ezt.. ÚRISTEN! Esme.. :'( Teljesen előttem volt Carlisle.. :'( És utolsó előtti fejezet.. :'( Oké, bizom benned, eddig is mindent jól megoldottál. Bár nem tudom, hogy lehetne még ezek után happy end, de annál nagyobb lesz a meglepetés.. (Amúgy csak így nagyon zárójelben megjegyzem. Nem a Twilight volt az, amiben az volt, hogy a vámpírokat muszáj elégetni, mert különben összerakják magukat? Az Eclipse-ben, amikor a legendákat mesélték, akkor volt szó valami ilyesmiről. Nem? Könnyen lehet amúgy, hogy valami másik könyvvel, vagy fanfictionnel keverem. :$ Csak mert akkor Esme is így túlélhette volna, ha nem égetik el. De már elégették. Vagy nem? Most marhaságot beszélek? Mindegy.)Hiszünk benned, Spirit.. El is hiszem, hogy nagyon nehéz volt megírnod, hiszen olvasni is szörnyű volt.. (Mármint a cselekmény miatt. Jó volt, ahogy azt már tőled megszokhattuk, csak nem volt egyszerű feldolgozni az olvasottakat..) Fú, mielőtt még több hülyeséget összehordok, inkább befejezem. És most jön az, amikor ecsetelem, hogy mennyire várom a pénteket, de nem tudom mit várjak, hiszen a kedvenc ficemnek vége, de valamilyen szinten meg várom, hiszen tudom, hogy úgyis nagyszerű lesz a vége is, és.. Áh.. :'( Még most is bőgök.. :'( Ez esküszöm rosszabb, mint amikor a BD-ben ott volt a "VÉGE" szócska.. :'( Na jó, végeztem..
    Üdv.: ewoO
    Ui.: Ezt az msn-es/fórumos cuccot teljes mértékben támogatom. (Ide jönne a mosolygós smile, de nem visz rá a lélek, hogy vigyorogjak.:|)

    VálaszTörlés
  16. Jaj és még u.i.: Aro-t azért remélem megölik... már amikor Edwardnak elmondta Carlisle, hogy Aro elmenekült, azt hittem, rögtön utánamegy és megöli, de aztán ez nem történt meg. Most vagy megölöd az utolsó fejezetben, vagy biztos valami izgalmas dolog lesz Aroval kapcsolatban a Carlisle szemszögben. :)

    A trilógia-búcsúztatóval kapcsolatban pedig nem tudom mennyire érek rá hétvégén és mikor, msn-em meg nincs :D Mindenesetre furcsa, hogy tényleg vége van a trilógiának (majdnem); bár a történetnek még szerencésre nem lesz vége. :) Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Isis-szel és Edan-nel, amikor felnőnek. :) Nem mindennap olvasni félig farkas, félig vámpír gyerekekről.:D Na meg ott vannak még a szálak, amire még nem kaptunk választ, hogy mi lesz Joshuával és Jade-del, Jade összeszedi-e magát, vagy Joshua esetleg bevésődik-e valakibe (remélhetőleg nem Nyúl kisasszonyba, vagy hogy hívják :D najó, tudom, hogy ez lehetetlen, mert nem ez a bevésődés lényege:D egyáltalán él még az a nyúl?) Egyébként ha Jade és Josh egymásba vésődnének, akkor már megtették volna első látásra? (Én úgy gondoltam eddig hogy igen...) De ha meg nem vésődnek egymásba, akkor valószínű, hogy idővel valaki másba fog bevésődni egyikük... (vagyis Joshua, mert ha Jade nem vésődik bele, gondolom más farkasba se, és mivel vámpírba tuti nem fog, akkor olyan alaon mint Leah, lányba fog bevésődni.) Szóval így most átgondolva úgy gondolom hogy nem jönnek össze... pedig eddig úgy gondoltam... na mindegy, meglátjuk, amikor eljön az ideje.:D (Vagy lehet, hogy ha újra találkoznak Jade-del, akkor egymásba vésődnek, mert Jade már elrendezi addigra a dolgokat, és jobbam képes a dologra? Najó nem találgatok:))
    Meg mi lesz Nate-tel, ő gondolom majd bevésődik valakibe.

    Najó "röviden" ennyi. :) Még egyszer köszi a fejezetet. :)

    Kitti

    VálaszTörlés
  17. SPIIIIRIT!!!!!!!!!!!

    MÉRT TETTED EZT VELEM?! Mért, mért, mért???!! Egyszerűen nem tudok mit mondani. Úgy érzem, mintha egy saját családtagom halt volna meg... A csupaszív, szeretet Esme, aki mindig jó volt mindenkihez, sosem ártott senkinek. ESMEEEEEE! Itt zokogok a gép előtt. A halála jobban megviselt, mintha Alice, vagy bármelyik Cullen halt volna meg. Persze "örülök", hogy sem Alice és Jazz sem halott, de.... Kitéptél belőlem egy darabot! És éreztem.... Amikor írtad, 3 fejezettel ezelőtt, hogy Edward utoljára öleli meg Esmét, akkor már éreztem. És a hatodik érzékemnek igaza volt. Bárcsak ne lett volna..... Fúh, van a Carlisle szemszögös fic-re egy ötletem, hogy mi lesz benne. Carlisle gyilkolni akar. Aro-t akarja megölni. bár én ebben a pillanatban olyan gyilkos vágyat érzek az iránt, hogy kitekerjem Aro nyakát, és a tűzbe vessem, hogy nah. Nincs többé teljes család. És remélem hogy Carlisle mellé nem tervezel egy másik társat, mert akkor elpártolok mellőled, Spirit!(Na jó, ez valszeg nem így történne, de most nagyon haragszom rád!)

    Szegény Rose! Nagyon sajnálom. Most ő is megtört. Nem olyan, mint egy rideg kőszikla.

    Remélem nagyon nagy boldogságot tervezel a következő fejezetre, hidd el, ez után kell.

    CandUs, a kisírt szemű.

    VálaszTörlés
  18. Mostmár tényleg utolsó hsz, csak most nézem, hogy az utóiratom nem ideillően vidám lett, de ahogy gondolkoztam a folytatáson és a trilógián, elterelődött a figyelmem az előbb "történtekről"... najó csak ennyi. :)

    Kitti

    VálaszTörlés
  19. Jajj, egyébként én szívesen részt vennék a triológia búcsúján :D Nekem vasárnap lenne jó valamikor délután :D De egyébként ha azon múlik, lemondom a programjaimat :D De mondjuk akkor is inkább vasárnap lenne jó :D

    Puszi: Meli

    VálaszTörlés
  20. Fuhh...nem vaok siros fajta de az h meghalt esme meg nkm is sok volt!!!! ezt enm hiszem el ..esme a kedves a szereto draga esme....igy enm lezs minden za igzai... de kerlke legalabb viditsd fel carlislet mer ezt igy enm birom!!!

    VálaszTörlés
  21. Gonosz nőszemély vagy!
    Utoljára akkor sírtam bármilyen történeten, mikor Dumbledore meghalt a HP-ban.

    Utáltam akkor J.K. Rowlingot.
    Most Téged sem szeretlek. :)
    Reméltem, hogy nem teszed ezt meg, mert valahogy számora nem kerek így már a dolog.
    A Cullenek, olyanok mint a Tininindzsa tekik.
    NA meg egységben az erő:(

    Elvenni a szeretet, az összetartozást, az megegyezik az epusztulással..

    Mi van akkor, ha Carlise szeretne ezek után "uralkodni"?
    Vagy Isabella ül a trónra? Olyan variáció nincs?Najó, nyilván nincs:(

    Ha eleredt az eső, az még nem tudja a tüzet eloltani, hogy Esmét kiszedjék valahogy? sérülésekkel, de mégiscsak összerakni..

    Én hagytam volna Carlise-t, hogy menjen Esme után.Hiszen, mindenki ment volna a párja után..

    Na, a sok gondolatból, ami most megtalált ezeket tartottam érdemesnek a megosztáshoz..

    Én "sajnos" nem érek rá a jövő hétvégén, évfordulózunk.. De azért majd számoljatok b..
    Ez egy korszak lezárása lesz, az tuti.
    Kíváncsian várom a végkifejletet. Találgatni már nem merek, és nincs is értelme..

    Csináld azt, amit jónak látsz.
    A családot ezáltal már kicsináltad..:(
    És az én elképzelésemet is a happy endről:(

    Na, azért gratulálok is, mert nagyon ügyesen megoldod a dolgokat, és ahogy írsz, az félelmetesen jó..:)

    Várom a jövő hét utáni hétfőt hogy én is olvashassam az uccsót:)

    Szép estét:)

    VálaszTörlés
  22. sziia ez kegyetlenség hogy pont esme akkor inkább lett volna bárki csak ne ő ebbe carsailes bele rokkan szegények jól megríkattál
    puszi

    VálaszTörlés
  23. hm! jelen boldogsága?? hogy tudsz ebből boldogságos, minden szálat lezáró, minden kérdést megválaszoló (amiből kapásból legalább két tucatot fel tudnék sorolni. pl: amire eddig még senki nem kérdezett rá:Russel? )utolsó fejezetet összehozni??? na, jó, tudom. eddig is megleptél, most is meg fogsz!! :)
    Esmét nagyon sajnálom, bár talán ő volt a "legmegfelelőbb" áldozat, ha már ennyire ragaszkodtál valaki halálához.
    nagyon várom a boldog véget!!!!!
    zsu

    VálaszTörlés
  24. :'(
    az előző fejezet végén valahogy érzetem h mégse Alice fog meghalni. Na de ESMEE??!! :( szegény Carlisle. :(( és szegéy mindenki! :'(
    tudom h kb mindenki ezt írta, de... jajj Spirit, miért kellet ezt csinálnod??? remélem télleg vmi nagyon jóót hozol ki a végére. kom nem bírnám ki ha nem HappyEnd lenne, már amennyire a helyzet engedi. kár, hogy már minnyá vége :( pedig olyan jó volt heteken át izgulni, hogy most akkor mi is sül ki ebből az egészből :) de a folytatás nagyon furcsa lesz. gondolom egy ideig nem nagyon fogja Carlisle túltenni magát Esmee-n.sztem fog találni magának egy párt, de természetesen Esmeénél nem jobbat.
    háát...sok szerencsét.. bizos vmi nagyon "cool-at" fogsz kihozni belőle.

    és bocsi.. ez a komment most oylan összevissza let.. kb 1000 fele álll a fejem :P

    pusziii
    Macy*-*

    VálaszTörlés
  25. :(
    Esme, de miért pont ő? Ez nagyon fájt. Carlisle ezt hogy fogja kiheverni. Bár néhány komival előrébb volt egy olyan felvetés hogy nem biztos hogy eléget Esme és össze lehet még rakni, ennek látom némi értelmét. És támogatom is.
    Lenne pár kérdésem,mert van egynéhány szereplő akikről semmit se tudunk, gondolok it Jade-re - ezt már írták elöttem is - Russel és a barátosnéja. Meg mégis hova futott Joshua és a fiatal farkasok, meg ilyen apróságok. Remélem a kövi fejezetben ezekre fényderül, nem baj ha késik mert túl hosszúra sikeredik, várunk :)
    Remélem tényleg lesz happy end, mert így nekem nagyon gyászos. És nagyon kár hogy vége!!! Még évekik tudnám olvasgatni.
    Puszi
    Syro

    VálaszTörlés
  26. SZIA!
    Huuú! Nem bírtam ki és a végébe beleolvastam és elkezdtem bőgi(a munkahelyemen).
    Még azt sem tudtam mi történt,de mivel tudtam,hogy valaki meg fog halni én már bőgtem.
    Aztán rövid idővel később rájöttem, számomra teljesen mindegy kit vesztünk el nekem mindegyik nagyon fájt volna, nagyon hiányozna.- Mint az újaid, bármelyiket harapod fáj.
    Aztán mikor végigolvastam,rájöttem,hiszen te megmondtad csak nem figyeltem rád.
    Amikor kérdezted ki fog meghalni:akkor már tudtuk,hogy írsz majd Carlisle szemszöget.
    Ha Esme megmarad mindent csak folytatni tudnál,de így egy teljesen új életet lehet teremteni neki(Carlisle).
    Lehet,hogy hülyeséget beszélek?lehet.
    Majd TE tudod.
    Az biztos nagyon fog hiányozni a minden heti friss.
    Bízom benne, hogy nem sok szünetet fogsz hagyni.
    Én már várom az újat,habár a régitől is nagyon nehezen válok meg.
    DE OTT az EDWARD szemszög,huuúú,nagyon szeretem és újra átélhetjük az egészet.

    Ennek a történetnek kapcán "ismertelek" meg olyan furi,hogy vége.

    Búcsúztató nagyon jó ötlet. Nekem a szombat lenne a jó,vasárnap dolgozom és csak este 9 után vagyok itthon.msn vagy chat mindegy.
    KÖSZI:zsuzsa

    VálaszTörlés
  27. Kattogtam egy kicsit. Zuhanyzás alatt sok minden az ember eszébe jut. :)

    Szóval. Mi van akkor, ha Russel, kisebb főszerephez jut, és kitörli Esme emlékét minden Cullen elméjéből?
    Így is lehet Carlise szemszög.. A párt kereső, MÉG mindig magányos szerencsétlen Carlise.. Aki esetleg még a Vámpír társadalom feje is..

    Amúgy.. Esmét vissza:( még mindig bízom benne:):)

    VálaszTörlés
  28. Neeem.Neem.Nemm.
    Esme??Pont őt??:O Spirit.:( :'(
    Alice-szel jól becsaptál minket,ügyes húzás volt.
    Ebből nm tudom,h lesz jelen boldogsága...:S
    Szegény Carlise,Istenem...szörnyűű...
    Isa utolsó mondata,olyan szép volt... *.* Gyönyörű...
    Nem tudnád Esmét visszahozni?? Írd,h csak egy félreértés történt..kerüljön előő.. o.o
    Így nem lehet vége..:O
    Nate ugye túléli??:O
    Puszi.Zsizsi.

    VálaszTörlés
  29. Én nem sírtam. 5 perce csak bámulok magam elé, és próbálom feldolgozni... Esme soha nem volt a kedvenc szereplőm, de most érzem csak, hogy a Cullen család csak úgy volt teljes, mikor ő is ott volt. Ő volt a lélek, a többi családtag pedig a test... Még próbálom meggyőzni magam, hogy nem is halt meg, dehát ugye, nem lenne elég hiteles, ha mindenki túlélte volna. Én bízom bebnned, Spirit, és már nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy fog a Cullen család a lelkük nélkül élni...
    Noncsy

    VálaszTörlés
  30. Ááááááááááááááá!
    Nemnemnemnem!!!
    Majd talán későbnb vissznézek, h ételmeset is tudjak írni...
    NEMNEMNEMNEM!!!
    Pusz

    VálaszTörlés
  31. Én se tudnék semmi értelmeset írni. Örülök, h nem Alice. És bár nem szerettem Esmét sosem különösebben, de azért most érzem iagzán, h mennyire hiányozni fog. :'( És Carlisle! Carlisle nem ezt érdemli!!!!!!
    Az viszont "tetszett", hogy Rosalie a szépségét sem féltve mentette meg Emmettet. De szerintem ez a fejezet nagyon tragikus. Én... Nem is tudom. Nem tudom, hogy fogod ezekután boldogan lezárni.

    VálaszTörlés
  32. Hát ez most szíven ütött. Az előző rész végén egy darabig elhittem, hogy Alice halt meg. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy talán mégsem... Mert, hát kinek lenne szíve megölni a pöttöm Alicet. Aztán ahogy elkezdtem olvasni ezt a részt, akkor azt hittem, hogy Jasper halt meg. Bevallom reménykedtem is benne, hogy ő halt meg és nem Alice, azt jobban el tudtam volna fogadni. Viszont abba Alice is belehalt volna valamilyen szinten, de amikor Edward azt mondta, hogy hogyan fogja ezt túlélni (vagy valami hasonlót), akkor végig ez járt a fejemben. Aztán amikor kiderült, hogy Esme halt meg... hát... Nem vagyok az a síros típus, de most sikerült elérned, hogy megkönnyezzem. Igaz Esme nem tartozott a kedvenc karaktereim közé (valahogy úgy érzetem, hogy sosem kapott olyan nagy szerepet, hogy igazán meg tudjam kedvelni), de mégis sajnáltam. Nah meg persze Carlislet is. Szegénykém... :(
    Amúgy nekem is eszembe jutott az a megoldás, amit már előttem is írt valaki, hogy nem írtad le konkréttan, hogy Esmet elégették, szóval még nem kizárt, hogy össze tudja rakni magát, vagy nem tudom, hogy mondjam. Ha pedig nem ez lesz a "jelen boldogsága" a végén, akkor azt tudnám még elképzelni, hogy Carlisle veszi át Aro helyét. Nem tudom, lehet hülyeségeket beszélek, de ha Esme tényleg maghalt, akkor én így tudnám elképzelni, hogy Carlisle még boldog lehet. Más társsal nem tudom elképzelni.
    Ami pedig Rosalieval történt...Nem volt a legkedvesebb dolog elvenni tőle az egyik legfontosabb dolgot tőle, a szépségét. Nagyon sajnálom szegényt, de talán így végre kedvesebb lesz a többiekkel, vagy nem is tudom...
    Kíváncsi vagyok, hogy hogyan zárod le ezt az egészet, remélem tényleg boldog vége lesz.
    Üdv: Mones

    VálaszTörlés
  33. Ez az Esme mégis összerakja magát dolog bennem is felmerült. Akkor, amikor elkezdett esni az eső. Mert akkor ugye a lángok eloltódnak (csak hogy szép magyaros legyek), és lehetséges, h Esme túléli. Ebben reménykedek. Ami pedig azt illeti, szerintem mindenképp Carlisle lesz az új vezető. Esme-veé vagy Esme nélkül, de mindenképp. Sztem ő erre született, csak túl jó ahhoz, hogy hatalmat akarjon. Viszont a közjó érdekében elvállalná. De akkor nem tudom, mi lesz a többiekkel. Mert ha Carlisle lesz a vezető (mondjuk Esmével, aki csodával határos módon túléli, és mint amolyan királyi pár uralkodnak, vagy inkább mint egy anya és egy apa védelmezik a nagy vámpírnemzetséget), akkor vagy vele maradnak, vagy visszamennek Forksba. Egyik variáció sem tetszik túlságosan. Mert Carlisle nélkül nem család a család, viszont Cullenék (már csak La push és Isa farkassága miatt is) Forksba tartoznak. Bár, most h belegondolok, az sem kizárt, h áthelyeződjön Forksba a "királyi központ".

    Mindenesetre, remélem Esme tényleg él. Az ő halálát senki sem tudná feldolgozni. És gondoljunk csak bele. Amikor Esméből vámpír lett, akkor is már majdnem meghalt. Carlisle azt is hitte, h nem fog használni a méreg. De mégis vámpír lett belőle. Sztem Esmében annyi az élni akarás, már csak a gyerekei, az unokái és persze Carlisle miatt is, hogy a lehetetlenre is képes lehet, h visszatérjen a családjához.

    VálaszTörlés
  34. Írtam két meglehetősen hosszú kommentet, de nem küldte el. :(:(:( De ha lesz energiám, megírom újra...

    VálaszTörlés
  35. Hát ezt nem vártam. Nem lett volna valósághű ha mindenki életben marad, de jobban viseltem volna bárki más halálát. Esme tartotta össze a családot, ahogy le is írtad. Már az se nagyon tetszett, hogy Cullenék, és a farkasok mennek a Volturi elé. Nekem Carlisle nincs Esme nélkül, szóval fogalmam sincs mit fogsz most tenni. Ha elfogadná a társa halálát az nem lenne Meyer hű. A Carlisle-os folytatásban a bosszúját fogod leírni?:D Mindenesetre kíváncsian várom az utolsó fejezetet, hogy hogyan oldod meg a boldog véget.:)

    VálaszTörlés
  36. El sem hiszem, hogy mindjárt a végére érsz a történetnek.
    Bevallom idáig nem értettem miért pont Carlisle szemszöget szeretnél ezután írni, de ez a fejezet megadta rá a választ. Ha az előző fejezetnél sírtam, akkor a mostani alakításomat zokogásnak nevezném. Esme... hát Carlisle- nak most óriási szüksége lesz a családjára.
    De nagyon örülök, hogy nem Alice halt meg. Nem azért, mert Esmet nem szeretném, de Alice mégis csak Alice. :)
    Így utólag, lenyugodva rájöttem, hogy nem lett volna életszerű, ha teljes lesz a happy end. De azért remélem, hogy tényleg sikerül elhoznod a jelen boldogságát.

    Puß
    Gitka

    VálaszTörlés
  37. Sajnálom... potyognak a könnyeim. Amikor azt mondtad az elején, hogy ellenkezni fogunk, nagyon megijedtem, főleg Alice miatt. Azt hittem, nem lehet annál rosszabb, mint hogy ő meghal. Hát tévedtem. Szegény Esme... Elsősorban nem őt magát sajnálom, inkább Carlisle-t - annyi éven át kereste a társát, és megint elveszítette. Miért van az, hogy mindig az hal meg, aki a legártatlanabb?
    Persze, valahol tudom, hogy ez egy újabb ok a listán, miért szeretem a ficedet jobban, mint az eredetit. Ez hiányzott nagyon annak a végéről. A valódi katarzis, amitől még mindig nem bírom abbahagyni a sírást. Köszönöm, hogy oldottál a feszültségemen, ami héten összegyűlt... Jóleső sírás volt, és várom az utolsó fejezetet. (kíváncsi vagyok arra a boldogságra, amit Esme nélkül teremtesz.)

    VálaszTörlés
  38. Sziasztok!
    Nehéz most írni valamit, mert megmondom őszintén, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki nem érezte át, hogy Esme milyen is volt valójában. Nagyon sajnálom, hogy meghalt, de - remélem nem tartotok idiótának - én jobban sajnálom Carlisle-t, amiért szenvednie kell. Esme - bár nem igazán értettem, hogy pontosan hogyan is halt meg, de - az biztos, hogy a család fontos tagja volt, hiányozni fog a Cullen klánból.
    Én is remélem, hogy valahogy fel fog vidulni majd Carlisle, más nem az unokáiból erőt tud talán meríteni.
    Várom a következő részt és sajnálom, hogy az már az utolsó lesz.
    Én is benne lennék egy búcsú "netbuliban" csak ha lehet esetleg olyan kérés, hogy hétvégén legyen, akkor azt nagyon megköszönném, mert a gyerekek miatt nem tudok akármikor géphez ülni.
    puszi Edina

    VálaszTörlés
  39. Így a kommenteket olvasva, valaki írta, hogy vajon hova futhattak Josh-ék. Nos, nekem lenne egy felvetésem.

    Mivel Aro "elfutott" gondolom utána futottak. Némi esélyre számítva, hogy hát ha eltudják kapni. Hiszen ők is "bent" voltak a teremben, a benti farkasok által (mert Naten kívül más is volt bent, mint farkas, nem?), és így nyomon tudták követni, hogy mi történik. Nem tudom elképzelni, hogy mi másért futottak el.

    Na, csak ennyit, amúgy Cintia voltam. :)

    VálaszTörlés
  40. Sokan írták azt is, h Esme halálával megoldódna az is, h Carlisle története ne simán a trilógia folytatása legyen csupán. Hisz ő lenne a vezető, Esme helyett találhatna új szerelmet és ilyesmik. De sztem ezt is meg lehetne oldani úgy is, hogy Esme túlélje. Mondjuk feltámad az előbb említett eső miatt, de a többiek nem tudják. Ő pedig nem emlékszik semmire. És egyedül kóborol a világban, Carlisle pedig mondjuk mint uralkodó megy valahová, és megtalálja. És újra meghódítja, és próbálja eszébe juttatni, hogy milyen boldogok voltak együtt. Esme pedig a szíve mélyén érezné, hogy vmiért a férfihoz tartozik. És közben Edward lenne otthon az új családfő, amíg Carlisle nincs. Ez tetszene. Bár ezzel még a Jelen boldogságának vége nem lenne happy, mert ha sem Carlisle, sem a többi Cullen nem tudja, hogy Esme él, ott lenne a gyász.

    Alapvetően fel tudom dolgozni a szereplők halálát általában, és nem szeretem az olyasféle csodával határos feltámadásokat, mint Gandalf a Gyűrűk Urában, de most abszolút az Esmét vissza tábort erősítem. Tudom, hogy nagyon kombinálok, de keresem a reményt...

    VálaszTörlés
  41. Ajj,ez nagyon fájdalmas volt..Esme??? de most miéééért?..még emésztgetem a dolgot..de annyira szívenütött,komolyan.
    De ürölök hogy Alice él,meg hogy Jasper is..na meg hogy Isaval minden ok:)
    Még jó hogy Ed és Carlisle rendben vannak, Rosaliet sajnálom,szegény Emett:S
    Most nemtok többet írni,bocsi..de csak árnyéka lenne az írományom annak amit érzek..

    VálaszTörlés
  42. Szia!

    "Az ordítástól összerezzentem. Annyira szívszaggató volt, olyan fájdalmas, hogy még fel sem fogtam mi történt, már potyogni kezdtek tőle a könnyeim." - Egy kis idő múlva aztán az ordítás már csak halk nyüszkölés volt, és ahogy elmém tisztulni kezdett, rájöttem, hogy a saját üvöltésem hangja volt az, melybe még a mennyezetről lelógó csillár is beleremegett. A zokogás nem csitult, a sós könnyek égető érzést hagytak maguk után, ahogy végiggördültek arcomon. A fájdalom pedig, melyet éreztem még most is a mellkasomat mardosta, miközben ezeket a sorokat írtam...

    Kegyetlen vagy csaj! Nagyon az! És még én attól féltem, hogy Benjinek esik majd baja. Még Nate-et is úgy megsirattam az előző részben, ahogyan sose gondoltam volna. Egyszerűen nem! NEEEEEEEM!!!!!!!! Az egy dolog, hogy Isa farkas lett, nekem azzal nem is volt bajom, de a halál és a farkasság nem egy és ugyan az! Nagyon nem!!!!

    Lehet, sőt biztos, hogy nagyon értelmetlen amiket most írtam, de nem tudok gondolkodni, fáj mindenem, bár nem fizikailag, mégis úgy érzem.

    Továbbra is szeretlek, de ez most nagyon fáj!

    Quileute ölel, millió csók, Krisz

    u.i.: Milyen gyorsan tudod küldeni azokat a papírzsepiket? :P

    VálaszTörlés
  43. Jaj! Majdnem elfelejtettem!

    Én akár szombaton, akár vasárnap ráérek, és természetesen szeretnék részt venni az összejövetelen! :)

    Valamint bár nem olvastam vissza az összes kommentet, de én is az "Esmét vissza" tábort erősítem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Felőlem úgy hághatod át a szabályokat ahogy akarod, engem nem érdekel, és szerintem másokat sem!

    Ennyi lenne, akkor majd valahogy tudasd velünk, hogy mikor és "hol" találkozunk. :)

    Pusz...

    VálaszTörlés
  44. hát ez így elég rossz. Esmét nagyon nem kellett volna feláldozni. vagy nem így.

    ESMÉT VISSZA!

    VálaszTörlés
  45. Szia!

    A mozilla utál téged, ezt most kijelentem, mert történelmi pillanat van, kommentet írok neked (tapsot kérek, ez történelmi pillanat), és már tök sokat írtam, amikor ez a drága böngésző (*káromkodik egyet*) összeomlott. Hát én is úgy imádom, tényleg... *káromkodik*

    Szóval igen, történelmi pillanat, írok neked kommentet. És lefogadom, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezt a fejezetet úgy olvasta végig, hogy nemhogy egy könnycseppet sem ejtett, de mosolygott is. Imádom az olyan könyveket (írásokat), amiken tudok sírni, mert azok tényleg megérintenek (jaj de szarul hangzik ez), és tényleg mély értelmük van, és komolyan jó írások. (Na jó, a Twilighton is sírtam, mégse tartom valami sokra...) Szóval most nem sírtam, de tudod jól, hogy ez nem azért van, mert nem tartom jónak az írásod, hiszen az előző könyvnél is sírtam egy csomót a búcsúzós jelenetnél. Most egyszerűen nem tudnék sírni semmin szerintem. Vagyis kevés olyan dolog van, amin sírnék. Bocsi, ez a szerelem, boldog vagyok. :D Amúgy ha nem járnék három lépéssel a föld felett, sírnék rajta, legalább egy picit.

    És valószínűleg én vagyok az egyetlen, akinek tetszik, hogy Esme meghalt. Szerintem tök jó lépés volt. Bár én megöltem volna legalább egy farkast, de lehet, hogy kettőt. Tényleg arra számítottam, hogy Benji vagy Nate vagy Alice hal meg, de Esme, a család szíve, ez tényleg jó ötlet volt. :) Számíthattam volna rá, de persze, megint olyan csavart tettél bele, amire azt mondtam volna, hogy „neeem, ezt biztos nem”. És de, és tetszik. :D A terv amúgy szerintem továbbra is hülyeség, még így is, hogy túl vannak rajta, több „embernek” kellett volna meghalnia, legalábbis itt a Cullenék felől. És igen, te megmondtad, hogy nekem tetszeni fog a vége, és igazad van, ez most tényleg tetszik. Részben, jobban tetszene, ha több halott lenne. *elhajol a felé repülő kövek elől* És nem azért, mert húúú, szomorú vég, sok halott, hanem mert szerintem úgy lenne reális. Na mindegy.

    Ja amúgy, amikor olvastam a fejezet elejét, Isabella tök ki volt akadva, hogy Alice meghalt, én annyira tudtam, hogy ő nem hal meg. Mármint még mielőtt elkezdtem volna olvasni a fejezetet, akkor Krisz megkérdezte, hogy szerintem ki fog meghalni, és akkor Alice volt az egyik tippem, de amikor elkezdtem olvasni, felrémlett bennem, hogy Edward nem mondott semmit, hogy meghalt, vagy nem, csak sírt, és akkor jöttem rá, hogy Alice tuti nem halt meg, csak húzod az agyunkat, és tényleg. :D

    Újabb történelmi pillanat következik...
    *dobpergés* Mivel úgy láttam, hogy van már „Esmét vissza” csoport, ezért megalkotom az”Anti-Esmét vissza, avagy Spirit írja a történetet, és nem ti” csoportot. *újfent elhajol a felé repülő kövek és féltéglák elől*
    Amúgy a gyerekek óta kezdett nem tetszeni a történet, a tervvel meg végleg elástad magad nálam, de Esme kinyírásával megint tetszik. :D Vicces mi? :D Szóval tetszett, és várom az utolsót. Ami meg a búcsúztatót illeti, szívesen részt vennék benne, elvileg hétvégén Drágámmal szoktam lenni, úgyhogy nem tudom, hogy tudok majd részt venni, lehet, hogy nem tudok, de szeretnék. Szóval majd megoldom valahogy. :)

    Ja és ötszáz szavas a komment, úgyhogy remélem, elég kifejtős lett. :D

    Sok pussz: Fummie

    VálaszTörlés
  46. Még most is potyognak a könnyeim....
    Tudom, hogy nem lehet minden sztori vége happy end, de azért ez iszonyatosan szomorúra sikerült. Nem azért, mert nem szeretem a farkasokat, de azért inkább egyet közülük vesztettünk volna el. Vagy legalább Aro-val végzett volna valaki... Nah mind1, de ez akkor is szörnyen szomorú volt...
    :'(

    VálaszTörlés
  47. Szia!

    Egyetlen kérdés: Miért? Miért pont ő? Annyira szomorú volt, mert tényleg ő volt a családjuk lelke. A jóság benne összpontosult. Imádtam a karakterét, és képtelen vagyok elképzelni olyan folytatást, amiben nélküle boldogok lehetnek, és én is. Bevallom, hogy elsírtam magam a végén... Carlisle-t így látni... olvasni... egyszerűen szörnyű volt. Hát most fel van adva a lecke, hogy ebből boldog véget kreálj és jelen boldogságát.
    Sok sikert hozzá!

    Puszi: Nocy

    VálaszTörlés
  48. Hali!
    Fummie kommentjét elolvasva érzek csak annyi erőt magamban, h újraolvassam a fejezetet és írjak egy normálisabb hsz-t.

    1. Az előző feji végén az volt az érzésem, h nem Alice halt meg, de amikor már ennek a sűrűjében jártam, egyáltalán nem gondoltam másként és teljesen összetörtem, h Alice is meg Esme is...
    Így viszont teljesen érthető, h Ed Carlisle-ra utal, amikor azt mondja, h "Hogy fogja ezt túlélni…?", mert Alice esetében inkább őt siratná és nem Japsert sajnálná, míg Esmét elveszíteni mindenkinek fáj, de Ed áll a legközelebb C-hoz Esme után, és sztem jobban is kötődik C-hoz mint E-hez. (Bocs a rövidítésekért, de meguntam.) Mégha ezt nem is vallja be senkinek és nem is látványos a különbség.

    2. Ez az erős-vagyok-a-gyerekek-miatt annyira aranyos...

    3. "- Nem! Az nem lehet! Esme!"
    ...
    Ezt a részt iszonytató még1x olvasni...

    4. márványizmok: bármilyen borzasztó is az a rész, ezt újraolvasva szinte már elindult fölfelé a szám sarka... Olyan... na, remélem érted, h mire gondolok. Ha nem, csak szólj...

    5. "Emmett lopva megtörölte a szemét" ? Mit törölt meg rajta? Aligha könnyeket... A méreg nem folyik ki úgy mint az emberi könny, Meyer írta, h száraz szemmel sírtak.

    6. Edan annyira édes! Furi, h amikor megszülettek, akkor Edan volt az, akit jobban kedveltem, aztán Isis, és igyekszem egyformán szeretni őket, de Edan annyira kis csöndes, h nem tudunk róla sokat.

    7. Am, ha nem lene ez a feji ennyire szomorú, akkor észrevennénk, h vannak benne vicces gondolatok is. :)

    8. Honnan tudod, h a Meyer-féle románok erdélyiek?

    9. Fummie, én nem hajigálok feléd féltéglát, és bizonyos szinten egyetértek veled... A hangsúly a "bizonyos szint"-en volt...

    10. Fummie megalapította a második csoportot, én a harmadikat, ami a kettő keveréke:
    "Szeretném Esmét viszontlátni, de tudom, hogy Spirit mindig tudja, hogy mit miért csinál, ezért ráhagyom a döntést, és nem fogok lázongani, bárhogy is lesz!"
    Huh, ez kicsit hosszú név lett... XD

    Légy oly szíves megírni viszonylag hamar (=nem csak akkor, amikor rákerül a sor az Ed-szszögben) a csatát, különben... XD

    Pusz:
    Kisildikó

    Ui: Már alig bírom kivárni a "könyvemet"...

    VálaszTörlés
  49. Éljen, sikerült!
    Már aszittem, sose rakja föl...
    Én nem leszek itthon a hétvégén, meg amúgy se vok oda a netes talikért.

    Ja, és lehagytam, bár sztem egyértelmű, h a csatát Ed-szemszögben szeretném... csakhát hülye vok, éretlen kamasz, aki túl kicsi ahhoz, h a felnőttek bármilyen gondját-baját megértse... (Bocs a kifakadásért, de apu tegnap fölhúzott.)

    Mostmár télleg meek.
    Pusz

    VálaszTörlés
  50. Szia!

    Édes istenem! ennyire még nem voltam szomorú, bármit is olvastam, vagy láttam. Nem is tudom ,hogy hogy jutott ilyesmi eszedbe.:( Esme-t elveszíteni...*szomorúan,sírva rázza a fejét*
    Alice miatt is megszakadt a szívem. Aztán egyre rosszabb lett, amikor tudatosult bennem hogy még valakit elvesztettünk. Először Jasper-re tippeltem. Aztán nem tudtam, hogy ki lehet azután tiszta lett, hogy Esme-t...vesztettük el. Utána alig tudtam olvasni..annyira elhomályosított a sírás...Carlisle...jaj szegénykém. Én belehalnék, ha elveszíteném a szarelemet.:(:/:S Amikor a tűz felé indult...Azt hittem megpróbálja megmenteni őt..bár tudtam, hogy hiába már minden. Aztán amikor kialudt a tűz...azt hittem a jel, arra utal, h. még meg lehet menteni mégis...csak aztán ébredtem rá a szörnyű valóságra(már attól függ milyen értelemben vesszük a valóságot), h. meg akarja ölni magát... a jel, csak arra szolgált h. megállítsa szegény Carlisle-t.:( Ha egy kicsit jobban belegondolok, azt is bele tudom látni a dologba, h. Esme küldte az esőt...:S:'(

    Tudom h. nagyon bután hangzik ez az egész..de tényleg nagyon elkeseredtem...:S:$:'(

    Várom a folytatást.

    Nem tudom, hogy melyik nap lenne jobb az összejövetelre,de én benne vagyok!:) Csak írd ki melyik napra gondoltál, aztán majd meglátom hogy alakul a hétvége.

    Sok puszit és ihletet!:*

    VálaszTörlés
  51. Én Kisildikó csoportjába jelentkezem. :)
    Spirit tudja, mit csinál, és a végén mindig valami különleges és kiszámíthatatlan dolog sül ki belőle (mégha ezt az ötletet az elején nem is nagyon toleráljuk. :D)
    A kommentárok között olvastam valami olyasmi ötletet, hogy Carlisle maradna Volterrában, és ő helyettesítené Aro-t.. mondjuk ezt meg is érteném.. elkeseredésében.. mivel Esme nincs többé.
    És imádom az ikreket. :)
    Persze Isis aranyos, szeretetreméltó, de én még mindig Edan-es vagyok. :)
    Olyan kis félénk visszahúzódó természet. Olyan kis különleges. :)
    És a netes taliban szeretnék benne lenni.. mivel a személyes találkozókra sose tudok eljutni. :S
    Remélem sikerül majd gépközelbe jutni.

    Várom az utolsó fejezetet.
    Bár az egyik szemem sír, a másik nevet.
    Vége van a történetnek, de azért kíváncsi vagyok az utolsó fejezetre, és persze a Carlisle szemszögéből megírt fan-fiction-re.
    Csupán egy kérdés (ha nem árulsz el semmi konkrétat/fontosat a válasszal, akkor..)
    - A Carlisle-féle story melyik világban játszódik? Meyer-ében vagy ebben az újban (Isabelláéra gondolok)?


    Előre is köszönök mindent, és üdv. :)

    VálaszTörlés
  52. Drága Spirit.
    Komolyan mondom, képtelen vagyok elhinni, ami Esme-vel történt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz. A szeme is kisírtam. Carlisle pedig... Nagyon remélem, hogy helyre tudod hozni valahogy az életét. Ő a kedvencem. Jobban szeretem, mint Edwardot, ami már nagy szó, és így "látni" őt, összetörte a lelkem.=(
    Nagyon várom az utolsó fejezetet és a többi írásodat is.
    Millió puszka...
    XD

    VálaszTörlés
  53. Nemtom mi van, de mostanában nem jelenik meg, amit kommentben írtam...nemtom hogy csk én nem látom, vagy ti sem....:) na mindegy...
    A léyneg hogy nagyon tetszett a fejezet, én sem sírtam rajta, pedig valóban szomorú dolog, hogy a család elveszítette a szívét...bár az emlékéhez hűen nyilván megmaradnak ebben az életformában, sőt, összetartóbbak lesznek, remélem...Amúgy mindenki nagyon aranyos volt benne...Az előző végén én is tudtam, hogy biztos becsapsz minket, Alice tuti nem hal meg, atán ebben már elbizonytalanodtam...először hogy mégiscsak Alice, aztán dehogy Alice, valaki más...aztán Esme és Alice??
    Szóval sikerült megint meglepned, és szerintem is jó csavar volt ez benne...Így van feladatuk a jövőre nézve, összetartani midnen erejükkel a családot, és mégjobban segíteni Carlisle-t, így is tartani magukat az állatvérhez hogy ne okozzanak fájdalmat Carlisle-nak.Roset sajnáltam kicsit, Em nagyon aranyos volt...
    Eden tényleg keveset szerepel, de Isis képességén volt a hangsúly, biztos ezért...
    Nagyon kíváncsi vagyok a nagy utolsó fejire, nagyon tetszett az egész.
    A hangulat, amit adnak az írásaid, utánozhatatlan, és nagyon jó érzés olvasni.
    Sok puszi
    Andi

    VálaszTörlés
  54. Szia Lelkem!

    NA itt vagyok és próbálok, egy hosszú kárpótló kommentet írni neked!:D

    Akárhányszor olvasom végig a fejezetet, az első olvasás utáni katarzis valahogy ismét feltör. Nem ugyanúgy, de hasonlóan. Tudod, az a nagyon kellemes érzés. Tudom fura lehet arról beszélni, hogy kellemes érzés mikor halálról írsz, de a mód ahogy taglaltad, ahogy a szavakat leírtad. Nem tudok jobb szót mondani rá, minthogy ez katarzis.:)

    „A két mogyoróbarna tekintet rettegve figyelt minket. Számukra az erős, legyőzhetetlen apjukat így látni, valószínűleg felért egy világvégével.” – imádom ezt a mondatot, annyira egyszerű de annyira mély jelentésű.:)

    „Legalább nekem erősnek kell tűnnöm. Értük.” – Az elmúlt fejezetekben(sőt könyvekben:D) néhol gyerekesnek éreztem Isabella viselkedését(annak ellenére, hogy édesanyává vált.:). DE ez a mondat a másik oldalra billentette a mérleg nyelvét. Asszem ez a történés is kellett Isabellának ahhoz, hogy felelősségteljes nővé érjen. Aztán lehet, hogy te nem így gondolod.:D:D

    Hát ahogy taglaltad, hogy ki hal meg. Az elején elhitetted velem, hogy Alice, aztán, meg azt is, hogy Alice és Esme.
    Sőt még előtte a mindennek vége mondattal a szívemhez kaptam egy pillanatra.:D
    Aztán ahogy Jasper életét is a levegőben hagyod egy …-al:D meg egy kérdőjellel. Húúú.:D:D
    Bár Carlisle-ék túl nyugodtan mentek oda hozzá:D:D Szóval az utalás volt rá, hogy azon a fronton nem történt tragédia.:):)

    VálaszTörlés
  55. „Aztán egyszer csak hatalmas dörgés rázta meg a világot, és hűvös esőcseppek kezdtek záporozni odafentről mintegy égi jelként. Mind ledermedve figyeltünk, ahogy a tűz lassan kialszik. Carlisle megadóan rogyott a földre és zokogni kezdett, mi pedig követtük a példáját. Együtt sirattuk Esmét.” – tömör, mégis sokatmondó.:) Nagyon jóóóó.:):)

    Rosalie…. Húúú asszem ez neki sokkal nagyobb büntetés mindennél. Még a halálnál is.:) Szóval nem semmi ötlet volt ez tőled. DE valahol azért kellett neki ez is. Kicsit megváltoztatta nem csak testileg, hanem lelkileg is.:) Remélem, hogy nem negatív irányba fog elfordulni teljes mértékben a karaktere ettől a tragédiától.

    „Őt is megviselte ez a kérdés. Igyekeztem összeszedni minden erőmet, hogy olyan választ adjak, ami megnyugtathatja életem két férfiját.” – no komment:D:D

    Szóval minden összevetve iszonyat jól adagoltál mindent. Ez tipikus az a fejezet, amit többszöri olvasás után tud az ember teljes egészébe látni! Imádtam! Persze szomorú, hogy Esme meghalt, de örülök, hogy nem a teljes mértékű happy endet választottad.:)Ez így még jobb!!!! De azért R.I.P. Esme!!! Tényleg sajnálom őt, de ez így volt tökéletes!

    Köszönöm az élményt!

    Puszi,
    Truska

    VálaszTörlés