.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2011. február 2., szerda

Varázslatos realitás 98.

Peter az első kávéját szürcsölte és a képet tanulmányozta, amit az éjszaka festett. Nem tudta volna megmondani, hogy tetszeni fog-e a lánynak vagy sem. Fogalma sem volt arról, hogy milyen Charlotte ízlése, de ha Kat azt mondta, adja neki a képet (ha már ő ihlette), akkor neki akarta adni.
Letette a bögrét az asztalra és nekilátott felkutatni a barna csomagolópapírt. Mindig tartott belőle egy raklapnyit a lakásában.
Mikor végzett a becsomagolással, már éppen indult volna ki a lakásból, amikor rájött, a tegnapi ruháját viseli, lassan nem borostás, hanem szakállas és nem mosott fogat.
Miután tisztának és kellőképpen jólfésültnek minősítette magát, a lépcsőn leszáguldozott Charlotte-hoz, de teljesen hiába. Vagy negyed órán keresztül csöngetett, de a lány nem nyitott ajtót.
A képet a falnak támasztva felrohant a lakásába, és gyorsan papírra vetett egy üzenetet:

Ezt a képet bocsánatkérésnek szánom a viselkedésem miatt, ha nem tetszik, csak fordítsd a fal felé és tűzzél rá jegyzeteket!

Peter

Ui.: Ha nincs más programod, nem töltenéd velem a karácsonyt?

Borítékba tette a rövidke levelet, ráírta, hogy Charlotte-nak, majd ismét lerohant a lépcsőn és a kötözőzsineg meg a papír közé csúsztatta az üzenetet.
Egyet hátralépve szemlélte az ajtó mellett hagyott csomagot. Mint a filmekben, állapította meg magában mosolyogva. Mikor visszaért a lakásába, hirtelen kibírhatatlan fáradtság lett úrrá rajta. Ruhástul aludt el a kanapéján.

7 megjegyzés:

  1. Jujj, ezek után de várom a holnapit! :D Már így is teljesen lázban voltam, de most... :)

    VálaszTörlés
  2. hűhaaaa. karácsony. kíváncsi vagyok, hogy dönt Charlotte :))

    VálaszTörlés
  3. Ah, úristen! :D Wá, és meghívta, és jaj! :D Csak Charlotte mondjon igent! :D *-* Fúh, de várom a következőt!*-*
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  4. Olyan kedves ez a pasi...:)) Remélem célba ér a levél és nem fog a folyosón elkallódni...

    VálaszTörlés
  5. Juppí, Juppí.
    Együtt kell karácsonyozniuk!!!!!
    Ugye lányok? Biztos tetszik majd neki a kép, ennyit megérdemelnének már mindketten, főleg most a veszekedés után. Remélem időben hazamegy és meglátja.
    Én elolvadnék, ha festenének egy képet rólam, vagy valamit amit én ihlettem.-D

    Várom várom a holnapot. :-D

    VálaszTörlés
  6. MIben fogadunk, hogy Charlotte-ot el fogja kerülni, legalább a cetli.. De lehet, h a kép is..
    De nagyon aranyos ez a Peter:)

    VálaszTörlés