- Gyerünk, gyújtsd már meg azt a rohadt gyertyát! – csattant fel az apja hangja a sötétben. Kiment a biztosíték, Charlotte kezében pedig ott remegett a gyufaszál, de nem merte végighúzni a dobozka oldalán. Mindig is félt a tűztől. Nem tudta, hogy miért – talán egy régi gyerekkori emlék lehetett a ludas vagy egy lehetséges előző életéből hozta át ezt a fóbiát -, de egyszerűen képtelen volt használatra bírni egy gyufát vagy egy öngyújtót. Folyton látta maga előtt, ahogy a ruhája és a haja lángra lobban, ő pedig csak tehetetlenül sikoltozik a fájdalomtól.
- Főnix? – ült le Charlotte Peter mellé az asztalhoz. Most először látott valamit gyönyörűnek, ami a tűzzel kapcsolatos volt.
- A tiéd. Jó étvágyat! – tette a fiú a Charlotte előtti tányérra a kenyeret. Vagy műalkotást… Charlotte nem tudta eldönteni, hogy melyik a kettő közül. Csak bámulta a madarat és nem volt szíve beleharapni.
Hmmm, főnix. Tudtátok, hogy főnix virágai lesz a címe az irományomnak, vagyis te Spirit, mivel ez Charlotteos rész. Nem tudom, hogy jutott ez eszedbe, de kíváncsi lennék rá. Édesek, ahogy még a kajából is elművészkednek. Én is így szoktam.
VálaszTörlésPuszi
aranyosak!
VálaszTörlésBoldog nyuszit mindenkinek!!!
Alig várom, majd az ő nyuszis történetüket!az enyém szép volt!
Gabi, életem már az előző fejezetben is főnix volt az meg én vagyok :)
VálaszTörlésJa, bocsi, csak most tűnt fel:-)
VálaszTörlésAranymag