Charlotte végül elaludt. Dudorászás közben egyszer csak leragadt a szeme, és bármennyire is küzdött ellene, elnyomta az álom. Valószínűleg a szobát betöltő mézeskalácsillat volt az oka, hogy azt álmodta, egy hatalmas süteményekből álló házban vannak Peterrel. Pont olyanban, mint abban a mesében, a Jancsi és Juliskában. Csakhogy itt nem volt boszorkány, aki meg akarta volna enni őket. Inkább ők falatoztak serényen.
Charlotte szinte érezte a csokoládé ízét a szájában, amivel Peter etette. Selymesen folyt végig a torkán, miután elolvadt. Legalább olyan édes volt, mint a csók, ami követte. Ugyanaz a kellemes borzongás futott végig a testén, mint mikor a fiú feltette a nyakába a láncot. Csók közben felemelte a kezét, és megérintette a medált, amit még álmában is viselt. A fiú elhúzódott tőle, a tekintete egyesült Charlotte-éval.
- Szeretlek… - suttogta halkan. – Peter… Szeretlek…
Ez nagyon aranyos! Bárcsak hosszabb feji lenne a következő, van egy olyan érzésem, hogy Charlotte, ezt az utolsó mondatot nem csak álmában mondta ki.
VálaszTörlésÜdv: Arya
Olyan cukik..:D.. Szép karácsonyt!
VálaszTörlésEgyem meg őket!Annyira aranyos! Valahogy pont ilyennek képzeltem a dolgot! Gratulálok! Nagyon jó lett! ^^
VálaszTörlésPuszi: Lulu
Hát igen.. Én is úgy gondolom, hogy az az utolsó mondatocska hangosan is kicsúszott. ;)
VálaszTörlésÜdv.: ewoO