Varázslatos realitás 139.

Charlotte mosolyogva ébredt. Ilyen még sosem történt karácsony másnapján. A tél ellenére a nap bekandikált az ablakon és fényárba vonta az ágyat, de ő kivételesen nem bánta a kéretlen ébresztőt. Ahogy pislogva felnyitotta a szemét, azonnal egy barna tekintettel találta magát szemközt, ami fáradtnak tűnt, mégis csillogott. Kellett pár pillanat, mire rádöbbent, hogy a kezén lévő finom nyomást a fiú keze okozza. Az ujjaik össze voltak fonva. Nem tudta, hogy már eleve így aludtak-e el, vagy Peter később fogta meg a kezét, de ez nem is számított.

- Jó reggelt! – Peter hangja rekedt volt kissé.

- Jó reggelt! – mosolygott rá Charlotte félénken. Pár másodpercig csend volt, amit végül a fiú tört meg.- Akartam reggelit csinálni neked, hogy behozhassam az ágyba, de képtelen voltam kikelni mellőled, sajnálom – vágott bűnbánó arcot. Charlotte felkuncogott. Sokkal jobban esett neki arra ébredni, hogy Peter mellette van, mint bármilyen fenséges reggelire. Így volt tökéletes.