.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. november 18., csütörtök

A végső borító és érdekességek :)


És íme, megvan a borító végső változata. :) Remélem, hogy mindenkinek tetszik majd. :) Valamint készültem egy kis meglepetéssel... Azzal kapcsolatban, hogyan is készült, készítettem egy kis érdekességlistát. :) Mivel elég hosszú lett, így részletekben közlöm majd. :) Az első részlet:



1. Gabi 80 borítóváltozatot készített el.
2. Timi 46 borítóváltozatot készített el.
3. Gabi gépén a borítóval kapcsolatban 4 330 286 863 byte-nyi adat van.
4. Timi gépén a borítóval kapcsolatban 1,82 gigányi adat van.
5. 5 napot dolgoztak a lányok összesen, míg meglett a végső borítóváltozat.
6. 945 levelet váltottunk ez alatt az öt nap alatt Timi, Gabi, Szandi és én.
7. Minden nap reggeltől estig dolgoztunk (Gabi és Timi a borítókon, én pedig tartottam bennük a lelket, ráztam a képzeletbeli pompomokat, véleményeztem és közvetítettem Ildikó és közöttük), kivéve 15-én, mert akkor hajnali fél 5-kor végeztünk, és másnap már kora délelőtt újra a gép előtt voltunk.
8. A kapualjas képen és mindkét angyalos képen a két borítótervezőnk barátja illetve vőlegénye látható. Vagyis az oldalt álló angyalos képen is egy férfi van. :)
9. Először egy földgömbös borítóváltozatot szerettem volna, melynek az ötletét Freeb fanalkotása ihlette.
10. A földgömbös változat a következőképpen nézett volna ki: Középen lett volna, egy földgömb. A bal felső sarokban egy női arc, ami fényárból kúszik elő, a jobb alsó sarokban pedig egy férfiarc, ami árnyékból bújik elő.
11. A földgömbös borító szimbolikája: A földgömb az Árnyékvilágot jelképezi. A bal felső sarokban lévő női arc Camillát, a fény a boldogságot és kedvességet, amit sugároz magából, és amivel megpróbálja megmenteni Adamet az Árnyékvilágtól. A jobb alsó sarokban lévő férfi arc Adamet jelképezi, akit el akar nyelni az árnyék, a sötétség.

11 megjegyzés:

  1. Dejóó,nagyon tetszik ez a borító!Tuti,hogy az elsők között megyek a könyvesboltba,amikor megjelenik..puszi

    VálaszTörlés
  2. Én már be is jelentettem itthon, hogy ha bemutató lesz én szeretnék ott lenni, úgyhogy remélem késő du. vagy hétvégén lesz, hogy a gyerekekre tudjon vigyázni a párom. :)

    Bár írtam már a fb-ra, de azért leírom itt is, hogy nagyon szuper lett! :)

    VálaszTörlés
  3. csini lett nagyon :) Nem is gondoltam volna, hogy ez is egy férfi hát o.O Ez volt a legnagyobb meglepi :)
    Már várom, hogy megjelenjen :)
    Gratulálok hozzá!

    Puszi: Nocy :)

    VálaszTörlés
  4. Valószínűleg késő délután lesz, mert szeretnénk, ha mindenki el tudna jönni, és hát, a suliból meg a munkából nem lehet ellógni. :)

    Tényleg férfihát. :) Ugyanaz a srác van rajta, aki a teljes hátas képen, és ott azért nem lehet összekeverni a hátát egy nőével. :) Itt túl kevés látszik belőle, ezért nem látni annyira. :)

    Köszönöm, örülünk, hogy tetszik. :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Én csak azért írok most, mert mikor elolvastam, hogy egy férfi háta van ezen a képen is, akkor felüvöltöttem. Ezt csak azért tettem, mert még a legelső szavazáskor valaki mondta, hogy ez egy női hát, én meg hevesen ráztam a fejem, hogy de hiszen ez tuti egy férfi háta, még le is írtam neked, csak aztán kitöröltem, mert így is ódákat zengtem. Bocsi miatt. *pirul*
    Szóval igazam lett! *tapsikol a hülye gyerek* XD
    Ahm, még akkor, hogy bizonyítsam állításom rákerestem a New Moon forgatási képekre, ugye ott Rob teste még nem volt annyira kidolgozott mint mondjuk a Remember Me-ben, szóval ott neki is hasonló háta van! :P
    Na jó, befogtam, csak ezt el akartam mondani. Tényleg úgy viselkedem, mint egy hülye gyerek, akinek most először van igaza életében, és ennek most úgy örül, mint az első karácsonyi ajándékának! XD

    További szép hetet, várom a többi infót! :)

    Millió, pusz, Kriszti

    u.i.: Nekem is nagyon tetszett Freeb képe! :) Ja, és a készítőknek hatalmas és őszinte gratulációm küldöm ezekért a csodás képekért! :)

    VálaszTörlés
  6. Ez aranyos volt Krisz! :))
    Én is van, hogy érzek így és végül kitörlöm, úgyhogy ismerős érzés! ;) :)

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Szép lett a borító végleges verziója.:D Az angyalos kép, végül is jó. Nem ragaszkodtam annyira a kapualjas képhez..elég befolyásolható vagyok, és annyit nézegettem ezt a képet, h. a végére már egészen megtetszett!XDXD
    Viszont így jobb. Tetszik a betűtípus is.:)

    Az érdekesség lista pedig eléggé megdöbbentő volt:|:D Sokat dolgoztatok rajta, viszont azt nem gondoltam volna, hogy a saját párjaik "hátát használták" a vázlatokhoz!:DXD De így legalább tuti, hogy egyedi borítót készítettetek!:D
    Timinek, és Gabinak pedig gratulálok, nagyon szép lett!:)
    Neked pedig sok sikert a könyvhöz!;)
    Jó lenne viszont most már ténylegesen megtudni, hogy mikor repülhetek a könyvesboltba megvenni a könyvedet!:D:DXD

    VálaszTörlés
  8. Halló!

    Szép lett nagyon a borító! Eddig is gondoltam, hogy rengeteg melótok volt vele, de már ez a kis lista is több, mint sok... De megvan az eredménye!
    Amúgy nemtom miért, de nekem nem volt kérdéses, hogy férfihát ez is :) És milyen rendesek már ezek a férfiemberek, hogy modellt álltak! :D Köszönet nekik is!
    Ja és még köszi, hogy mi olvasók is be lettünk vonva ebbe a folyamatba!
    Na ok befejeztem :)
    Puszi, Airyca

    VálaszTörlés
  9. Szia Spirit!
    Nos nekem nagyon tetszik ez a borító :)
    Én már alapból erre a képre szvaztam, szóval még örülök is... rgyébként nekem sem volt kérdéses ,hogy az férfihát. Ránéztem és tudtam..xDD Már én is nagyon várom ,hogy a boltokba kerüljön és meghevessem. Egészen felcsigázott az a kemény 16 oldal ami szintén tökúgy lett abbahagyva, mint egy Spirites függővéges feji..:)
    Nah jovan eleget fecsegtem.

    puszi
    Katarahh

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép lett a borító. Jó színek, pazar kompozíció, minden a helyén van.
    Nem semmi, mennyi munkátok van benne:)

    VálaszTörlés
  11. Nekem is nagyon tetszik, szép lett!!! Jó sokat dolgoztatok vele, de abszolút megérte!!!
    Gratula!
    ggizi

    VálaszTörlés