Varázslatos realitás 68.

Peter nagyon örült annak, hogy kényelmes cipőt vett fel és nem hótaposót. Mikor elindult Charlotte-tal fát nézni, azt hitte, ez a programterv azt jelenti, amit. Fát fognak nézni. Nem sejtette azt, hogy a fához díszek, égősor és leginkább hatalmas üzletek járnak.

Természetesen az ilyen helyek rengeteg embert vonzottak és még több elfuserált boltvezetőt, aki úgy gondolta jó ötlet sok apró műfenyőt elszórni egy üzletben, mindegyiket más csillogó színbe öltöztetve.

Mikor egy kedves eladó megkérdezte tőlük, hogy segíthet-e valamiben, Peter szíve szerint azt mondta volna, hogy „igen, vigye ezt a sok giccset a szemem elől!”, de inkább csöndben maradt és Charlotte-ra bízta a választ. A lányt legalább annyira feszélyezte a közeg, mint őt, de sokkal derekasabban állta a kihívásokat. Fél óra alatt megtalálták a tökéletes díszeket és egy gyönyörű angyalt a fa tetejére.

Egy óra múlva az árusnál Peter már bánta, hogy nem hótaposót vett fel. Lézengett a fák között, és fogalma sem volt arról, melyik is lehetne jó. A növények többsége kórónak tűnt. Már éppen szólni akart a lánynak, hogy nézzenek körül máshol, amikor meghallotta a kérdést:

- Szerinted az beférne a szobámba? – abba az irányba fordult, amerre a lány mutatott. És meglátta őt, a tökéletes fát. Az egyetlent, amit érdemes lett volna valaha megvenni karácsonyfának. Nagy volt. Talán túl nagy, de Petert nem érdekelte.

- Abszolút befér! – mosolygott rá Charlotte-ra, és elindult előkeríteni az eladót.