.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. november 22., hétfő

Varázslatos realitás 65.

A Peterből áradó szomorúság és magány körüllengte az asztalt. Charlotte-nak már volt tapasztalata, hogy felismerje ezeket az érzéseket. Amióta az eszét tudta, őt is körülvették. Az emberek többsége szintén megérezte ezt a szürke, nyomasztó felhőt, de valószínűleg nem jöttek volna rá az okára. Nevetgélve sétáltak el mellettük, egy lány még egy karácsonyi dalt is dudorászott halkan, de megtartották a távolságot. Ösztönösen megérezték, hogy a szélső asztalnál ülő két fiatal más, mint ők.
Charlotte mindig is úgy képzelte, hogy egy buborék van körülötte, amely megvédi, de el is zárja. Sokszor szeretett volna beengedni valakit a védőburok alá, de fogalma sem volt róla, hogyan vághatna rést, ajtót vagy valamiféle bejáratot mások számára.
- Talán, állíthatnék azért egy karácsonyfát… - mondta ki félhangosan. Aztán mély levegőt vett, és megpróbálta a lehetetlent. – Ha van kedved… segíthetnél kiválasztani. – Egy másodpercig az asztallapot bámulta, aztán összeszoruló gyomorral emelte a tekintetét Peterre.

9 megjegyzés:

  1. Na, erre nem gondoltam. Azt hittem, Peter hívja majd Charlotte-t, nem fordítva. De jó ez így is. :D Várom a holnapit! :D

    VálaszTörlés
  2. NaneexD Nem tehetitek ezt!!! Miért lett ilyen rövid?! Pedig már kezdtem örülni, hogy hurrá erre nem vége van a fejinek????:(:(

    Mostmár nagyon várom a holnapit!!

    puszi
    Katarahh

    VálaszTörlés
  3. Nagyon várom már a holnapit.Olyan jó hogy Charlotte ennyire igyekszik Peter felé utat találni..remélem hogy igazán boldogok lesznek.Mire belemelegedtem az olvasásába,vége is lett,de nagyon tetszett,kösziii:)))

    VálaszTörlés
  4. Huh, ha elképzelem, h a valóságban mennyi időbe telhet ez a párbeszéd, és mi mennyit várunk 1-1 mondatára... :P XD
    Nyúztok minket, lányok, nagyon nyúztok!
    De legalább tom, h most már napi rendszerességgel lesz mit olvasni, megint. :)
    És igenigenigen, plz, válasszanak 1ütt karácsonyfát és karácsonyozzanak 1ütt és stb!
    Bár, ahogy kinézem belőletek - bár nem szeretnék vészmadárkodni -, Peter esetleg még megijed, és otthagyja, h aztán átkozza magát...
    Ááá, legyen már hnap, és akkor már lesz Démoni is, remélem...
    Joccakát!
    Pusz

    VálaszTörlés
  5. Na! A mi Charlotte-unk végre felbátorodott! :)
    Remélem együtt fognak tényleg karácsonyozni. Jó kis "összejövős" jelenet lenne a fa alatti első csók, ...! :D

    VálaszTörlés
  6. nagyon ott van!

    Köszi! MÉG!!!!

    VálaszTörlés
  7. legyszi legyszi ne legyen vege a gyogyito pilleszarnyaknak!!!! IMADOM a storyt es annyi jo dolgot ki lehetne belole hozni egy egesz kis konyvet en nagyon szeretem kerlek folytasd addig amig erzel benne eleg inspiraciot esenergiat!
    puszi lilly

    VálaszTörlés
  8. Ma csak én nem realizálok realitást, vagy ti sem realizáltok? :(:(:(

    VálaszTörlés
  9. Fú, meghívta! :D De jó, de jó! :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés