Varázslatos realitás 65.

A Peterből áradó szomorúság és magány körüllengte az asztalt. Charlotte-nak már volt tapasztalata, hogy felismerje ezeket az érzéseket. Amióta az eszét tudta, őt is körülvették. Az emberek többsége szintén megérezte ezt a szürke, nyomasztó felhőt, de valószínűleg nem jöttek volna rá az okára. Nevetgélve sétáltak el mellettük, egy lány még egy karácsonyi dalt is dudorászott halkan, de megtartották a távolságot. Ösztönösen megérezték, hogy a szélső asztalnál ülő két fiatal más, mint ők.

Charlotte mindig is úgy képzelte, hogy egy buborék van körülötte, amely megvédi, de el is zárja. Sokszor szeretett volna beengedni valakit a védőburok alá, de fogalma sem volt róla, hogyan vághatna rést, ajtót vagy valamiféle bejáratot mások számára.

- Talán, állíthatnék azért egy karácsonyfát… - mondta ki félhangosan. Aztán mély levegőt vett, és megpróbálta a lehetetlent. – Ha van kedved… segíthetnél kiválasztani. – Egy másodpercig az asztallapot bámulta, aztán összeszoruló gyomorral emelte a tekintetét Peterre.