.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. november 12., péntek

Gyógyító pilleszárnyak 7.

A facebookos olvasói klub oldalára mindjárt kiírom, hogy ki nyerte az Árnyékvilág 3 ingyenes példányát, amit a kiadó ajánlott fel. :)

Ezen kívül ma tudtam meg, hogy decemberben (a pontos napot még nem tudni) lesz egy közös könyvbemutató Beninával és Kittivel, amit elvileg egy 150 fős étteremben tartunk majd. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg van-e valami ötletetek, kívánságotok, hogy mivel dobjuk fel az eseményt. Mondjátok el, minek örülnétek, és mi igyekszünk megvalósítani. :) Előre is köszönöm! :)

A nyerteseket itt tudjátok megnézni majd: http://www.facebook.com/group.php?gid=127912600569915

A könyvbemutatókkal kapcsolatos kéréseket, ötleteket pedig megírhatjátok itt vagy a spiritbliss24@gmail.com címre. :)



7. IRREÁLIS ÉRZELMEK



HALLOTTAM, HOGY A TÖBBIEK felbolydulnak a házban. Meglepődtek, hogy nem egyedül érkezem haza, azon meg főleg, hogy egy embert hozok magammal. Nem mondtam el nekik, miért is megyek vissza Vancouverbe, és úgy tűnt, Edward sem mesélte el, mit látott a gondolataimban.

Ahogy kinyílt az ajtó, és mindenki kisereglett a verandára, Vania szívverése felgyorsult és közelebb húzódott hozzám. Valószínűleg riasztott a természetes veszélyérzete, ami engem már nagyjából megszokott, de néhány idegen vámpír láttán ismét működésbe lépett.

- Vania, ők itt a családom! – álltunk meg végül a sokaság előtt. Edward azonnal előre lépett, hogy köszöntse a vendégünket. Az utóbbi időben tényleg kezdett ösztönösen úgy viselkedni, mint egy családfő. Örültem neki. Így megmarad a család támasza, ha én már nem leszek velük…

- Ő, itt Edward, a fiam – mutattam be egymásnak őket. Vania halványan elmosolyodott, aztán kinyújtotta reszkető kezét. Edward olyan óvatosan fogta meg, ahogyan egy szappanbuborékkal teszi az ember, ha nem akarja kipukkasztani, aztán ahelyett, hogy megrázta volna, a szájához emelte. Vania arca kipirult, és zavartan sütötte le a szemét.

- Köszöntünk az otthonunkban! – nézett Edward a kézcsók után Vaniára, aztán felém bólintott. Ő már tudta, miért is van itt a lány.

- Hello, nagyon örvendek! – libbent elénk Alice Jasperrel, aztán egy rövid bemutatkozás után Isabella következett.

- Szia! – lépett előre a kicsiket kézen fogva. Edward melléjük állt, és összevont szemöldökkel fordult Isis felé. Aggódva figyeltem a gyermekien dühös vonásokat, de fogalmam sem volt, mi lehet a gond. Persze, az ikrek nem nagyon találkoztak még idegenekkel, de Edan egészen jól viselte a helyzetet. – Isabella vagyok, Edward felesége, ők pedig Isis és Edan, a gyerekeink – jött a bemutatkozás. Vania ajkát megkönnyebbült sóhaj hagyta el, valószínűleg Isabella látványa kevésbé riasztotta meg, mert emberi volt.

- Nagyon örülök! – felelte lágyan, aztán egy kedves mosollyal leguggolt a gyerekekhez, de amint meglátta Isis arcát, visszahőkölt. – Öhm… Sziasztok! – köszönt végül feszengve.

- Isis! – Edward hangja hangosan csattant, de a barna szempár nem fordult felé. A rózsaszín ajkak lassan hátrahúzódtak, és morgás tört elő mögülük.

- Vania, szép lassan gyere ide… - szólaltam meg halk hangon, miközben próbáltam összeszedni magam. Döbbenten figyeltem az eltorzult gyerekarcot és hallgattam, hogy Vania zihálni kezd.

- Isis, elég legyen! – kerülte meg Edward a feleségét és a fiát, és szigorú pillantást vetett a lányára. Egy pillanatig még hallatszott a morgás, aztán Isis dühös szisszenést hallatott, kirántotta a kezét Isabelláéből, és hátat fordítva bevonult a házba. Mind megrökönyödve néztünk utána, én pedig szégyenkezve léptem Vania mellé.

- Szörnyen sajnálom, fogalmam sincs, mi baja lehet… Általában a világ legaranyosabb kislánya – mentegetőztem.

- Én is az elnézésedet kérem! – bólintott Edward. – Megyek és beszélek a lányommal. Kérlek, bocsáss meg neki, és érezd magad otthon, amíg itt vagy – mosolyodott el halványan, aztán besietett a házba.

Csendesen és kissé még mindig döbbenten vonultunk be a házba, miközben próbáltam az emelet felé figyelni, hogy megtudjam Isis jól van-e, de egy hang nem sok, annyit sem hallottam. Isis valószínűleg gondolatban beszélt az apjához, Edward pedig lehet, hogy írásban válaszolt. Aggódva tettem le Vania bőröndjét a nappaliban, miközben azon elmélkedtem, mi üthetett Isisbe, és miért nem hangosan beszélnek – legalább Edward -, hogy tudjam, mi történik.

- Tessék! – Isabella hozott egy pohár vizet a konyhából, és átnyújtotta Vaniának. – Tényleg szörnyen…

- Semmi gond… - rázta meg a fejét. – Kicsit… ijesztő volt, de a gyerekek ilyenek. Nem szeretik az idegeneket.

- Biztos jól vagy? – fordultam én is hozzá, miután rájöttem, felesleges próbálkozás hallgatózni.

- Igen, persze – jött a válasz, és bár határozottnak hangzott, mégis úgy éreztem, nem felel meg a teljes valóságnak. Mikor Edward lejött a lépcsőn, az arca gondterheltnek tűnt.

Mi történt? Mit mondott? – kérdeztem azonnal, de csak megrázta a fejét. A gyomrom táján kellemetlen szorítást éreztem. Miért nem tudhatom meg, mi Isis baja?

- Akkor megyünk? – szakította félbe gondterhelt elmélkedéseimet Alice. Türelmetlenül toporgott a kanapé mellett Edwardot figyelve.

Hová? – futott végig a gondolat a fejemben.

- Alice, Jasper és én úgy terveztük, hogy vadászni megyünk. Ők már régen voltak, én pedig jó, ha eszem az utunk előtt – utalt a hétfőre tervezett magyarországi „túránkra”. – Lehet, hogy neked sem ártana velünk tartani – fürkészte a tekintetemet. Valószínűleg már elég sötét volt, mert jó pár napja ettem utoljára, és akkor is csak zacskós vért.

- Este kimegyek majd ide a környékre – feleltem. Nem akartam Vaniát magára hagyni, főleg azok után, ami Isisszel történt.

- Rendben – bólintott Edward megértve az érveimet.

- Akkor mi menjünk… - intett a fejével Alice-éknek, akik elindultak a kijárat felé. – Hétfő hajnalra itthon leszünk – ígérte nekem.

- Biztosan fáradt vagy. Szerintem, Alice nem bánja, ha elalszol a szobájában, amíg távol van – ajánlotta Isabella, miután magunkra maradtunk, aztán rám nézett megerősítésért.

- Megmutatnád neki a szobát? Beszélnék Isisszel… - kértem. Isabella bólintott. – Jó lesz így neked? – kérdeztem meg Vaniát is.

- Persze – bólintott, aztán felállt és a kezébe vette a táskáját, majd elindult Isabella után.

Vártam pár percet, hogy összeszedjem a gondolataimat, aztán mély levegőt vettem, és én is felmentem az emeletre. Isis az ágyán gubbasztott, mikor beléptem a szobába, és ahogy észrevett, azonnal a fejére húzta a paplant.

Becsuktam magam mögött az ajtót, aztán leültem az ágy szélére.

- Megijesztetted őt, pedig semmi rosszat nem tett… - szólaltam meg. A hangom egyáltalán nem volt vádló. Fogalmam sem volt, mi válthatta ki Isisből ezt az agresszív viselkedést, de biztos voltam benne, hogy megvolt a maga oka rá. Tudni akartam, mi az, és segíteni neki abban, hogy közösen megoldjuk. – Vanessa igazán kedves lány, ha megismernéd, biztos vagyok benne, hogy… - érintettem meg a takaró alatti dudort, ahol Isis fejét sejtettem, mire hirtelen lerúgta magáról az anyagot, és felpattant.

- Miért kellett idehoznod? Ő nem közénk tartozik! Csak egy ember! Semmi keresnivalója az otthonunkban! – Isis kipirulva kiabált velem, miközben a kezei ökölbe szorultak, a szemei pedig szinte villámlottak.

- Isis… - próbáltam lenyugtatni, de annyira meg voltam hökkenve, hogy fogalmam sem volt, mit kéne mondanom.

- Azt akarom, hogy most azonnal menjen el! – fonta össze maga előtt a karjait dacosan.

- Isis, kérlek, üljünk le, és beszéljük meg, hogy mi a baj, rendben? – próbáltam meg hatni a józaneszére.

- Elküldöd most?

- Nem tehetem, bajban van és én… - kezdtem volna bele a magyarázatba.

- Nem érdekel! – csattant fel Isis. – Ha nem küldöd el, hagyjál békén! – fordult az ablak felé. Vártam pár másodpercet, hátha meggondolja magát és rájön, hogy most pont olyan gyerekesen viselkedik, ahogyan egy átlagos korabeli, de hiába. Fájó érzés töltötte el a mellkasomat, ami egy sóhaj képében szakadt fel.

- Ha mégis beszélni szeretnél velem, a dolgozószobámban leszek – mondtam. – És ha ez számít valamit, annak ellenére, hogy nem viselkedsz valami szépen, nagyon szeretlek – tettem hozzá. Hallottam, hogy a szívverése felgyorsul, de egyébként nem reagált.

Nehéz kövekkel a mellkasomon mentem a dolgozószobámba, miközben hallottam, hogy Vania lefekszik pihenni egy kicsit.

- Az csak egy kurva, felejtsd el! Ezernyi más nő van a világon és a helyes pofikádnak egy sem tudna ellenállni – Linford megcsipkedte az arcomat, mire felmordulva húzódtam arrébb, és átfordultam a másik oldalamra. – Ugyan már, Carlisle, szedd össze magad!

- Szeretem őt… - motyogtam magam elé.

- De ő nem szeret téged. Ne legyél már olyan, mint egy lány… - röhögött fel, aztán átsétálva az ágyam másik oldalára felém nyújtotta a borosüveget, amit az apja pincéjéből csórt el. – Esküszöm, tisztára úgy viselkedsz! Megdugtad, jó volt, ennyi volt, lépj tovább!

- Közönséges vagy! – fordítottam ismét hátat neki.

- Te vagy oda egy kurtizánért…

- Ő nem csak egy kurtizán! Sokkal okosabb, értelmesebb, mint bármelyik jó családból való lány a városban.

- Szóval, az eszéért dug… feküdtél le vele, értem én… - hümmögött. – Vagyis nem, de te tudod. Viszont, elküldött, úgyhogy hiába szomorkodsz bezárkózva a szobádba.

- Akkor sincs kedv… - kezdtem volna kifejteni, mikor odakintről zúgolódás hangzott fel. – Jaj, ne… - sóhajtottam. Pontosan tudtam, mit is jelent ez a hang, mert mostanában egyre többet hallottam. Apám és a neki segítő katonák elfogtak néhány embert, akiket boszorkánysággal vádolnak, és végighurcolják őket a városon, hogy példát statuáljanak. Gyűlöltem ezt az egészet! Boszorkányok, démonok… Hülyeség! Persze, hittem, hogy létezik a gonosz, de hogy nem azok között az ártatlan emberek között kell keresni, akiket apámék üldöztek, abban is biztos voltam.

- Gyere, Carlisle, ezt nézd meg! – hallottam meg Linford hangját.

- Nincs kedvem végignézni, hogyan végeznek ártatlan emberekkel – fúrtam bele a fejem a párnámba.

- Nem, Carlisle, ezt látnod kell! Gyere ide gyorsan! – Meglepetten néztem fel, aztán Linford arcát látva összeráncolt homlokkal másztam ki az ágyból és léptem az ablakhoz.

- Mit kéne lát…Istenem, ne! – nyögtem fel.

- Ez Carlisle szobája… - hallottam meg odakintről Isabella hangját, aztán halk kopogás kért engedélyt a belépésre.

- Szabad – dörzsöltem meg az arcomat. Az ajtó kinyílt és Vania lépett be. Másik ruhában volt, mint korábban, mert alvás után vett egy forró zuhanyt és átöltözött.

- Beszélhetnénk? – kérdezte halkan.

- Persze, én is ezt akartam kérni, csak vártam a megfelelő pillanatot – bólintottam, aztán az asztal másik oldalán lévő szék felé intettem. Pár pillanatig csend volt, aztán Vania megköszörülte a torkát.

- Mi lesz most? – érdeklődött a kezeit tördelve. – Gondolom, itt nem maradhatok sokáig…

- Isis nem rossz gyerek, csak… Fogalmam sincs, mi ütött belé.

- Nincs szükség arra, hogy mentegetőzzön – töltötte meg a szobát a fűszeres illat, ahogy Vania megrázta a fejét és a tincsei meglibbenve felkavarták a levegőt. Elgondolkodtam azon, hogy vajon Isis kiborulhatott-e a számára kellemetlen szag miatt, mint a múltkor, de kételkedtem benne, hogy ez a hatalmas hiszti emiatt lenne. Edan még csak meg sem rezdült, pedig akkor őt is irritálnia kellett volna… - Még kicsi. Védi azt, ami az övé.

- Ami az övé? – vontam össze a szemöldökömet értetlenül. Mi lehetne az, amit Vania veszélyeztet a jelenlétével, és elvehetné Isistől? Hiszen nem akar beköltözni ide, csak egy napra húzza meg magát nálunk…

- A bordélyból az egyik barátnőmnek is volt egy kislánya, ha hozzáértünk valamelyik játékához, csípett, rúgott, harapott.

- De nem fenyeget semmit, ami az övé lenne… - Vania halványan elmosolyodott, mintha valami butaságot mondtam volna.

- Ön miatt ilyen. – A kijelentés nevetésre késztetett. Miféle képtelenség ez? – Erősen ragaszkodik Önhöz, és a gyerekeknek jók a megérzéseik… Ösztönösen tudja, hogy… - Vania elpirult. Egy pillanatra szégyenlősen lesütötte a szemét, aztán ismét rám nézett. – Tudja, hogy vonzódom magához – mondta ki egyszerűen. Zavartan fordítottam az asztalra a pillantásomat, és kapkodva előhúztam azt a pár papírlapot, amin a bérlakások listája volt. Még Vania telefonhívása után kerestem pár helyet, hogy hamar megoldódjon a lakáskérdés.

- Kételkedem abban, hogy emiatt borult volna ki… Ez elég nagy ostobaság lenne tőle, hiszen azért, mert idehoztam magát egy napra, nem fog engem elveszíteni.

- A féltékenység nem észszerű – bólintott Vania, mintegy megerősítve újra, hogy hisz az Isisszel kapcsolatos elméletében, bármit is mondok. – Az enyém sem az.

- A magáé? – most már végképp összezavarodtam.

- Egy kisgyerekre féltékenynek lenni, amiért ennyire kötődik a nagyapjához, miközben a férfi semmit sem érez irántam, elég irracionális érzés, nem gondolja? – érdeklődött csevegő hangon, de az ujjai elfehéredve markolták a ruhája szélét. Nem hittem volna, hogy érezhetek még nagyobb meglepettséget, de sikerült.

- Vania… Már megmondtam, hogy… - kezdtem bele, de az apró női kéz tiltakozva a levegőbe emelkedett.

- Tudom. Nem kell még egyszer elismételnie, amit már elmondott – mosolyodott el halványan. – Majd megbirkózom ezzel. – Egy másodpercig csendben hallgattunk, aztán felé nyújtottam a papírokat.

- Nézze át ezeket, és válassza ki azt a hármat, ami a legjobban tetszik. Holnap elmegyünk megnézni őket – közöltem a terveimet. Vania átvette a listát, és pár percig csendesen olvasgatta. A szemöldöke a sorok átfutása és a képek nézegetése közben néha meg-megrándult, aztán gondterhelten nézett fel rám.

- Ha egyik sem megfelelő, akkor…

- Nem, nem. Ezek mind tökéletesek – tiltakozott azonnal. – Az a baj, hogy túl tökéletesek – sóhajtott fel. Hosszú évtizedek után kezdtem rádöbbenni, hogy nem értem a női észjárást, ettől pedig összerándult a mellkasom. Esme különleges volt… Vele minden annyira egyszerűen ment. Tudtam, mikor mire gondol, mikor mit érez. Mintha különleges képesség nélkül is beleláttunk volna egymás fejébe. A hiányérzet olyan letaglózó erővel vágott képen, hogy elakadt a lélegzetem.

Izgatottan néztem fel, ahogy Esme lesietett a lépcsőkön, és felkuncogtam a látványtól. Ő is végigmért engem, és a ruháim szintén mosolygásra késztették. Nem tudta előre, én mit fogok felvenni, ahogyan én sem ismertem az ő végső választását, mégis, mintha egymáshoz öltöztünk volna.

- Vajszín. Jól áll – bújt hozzám megszemlélve a nadrágomat.

- Neked is – csúsztattam a kezem a szintén hasonló színű, egyszerű, mégis csinos ruha derekára.

- Gondoltam, Bella kellemesebben érzi majd magát…

- Ha vidám és világos színeket lát…

- Romboljuk le a vámpírregények hamis képét – vigyorgott rám lelkesen, én pedig nem bírtam megállni, hogy ne öleljem magamhoz szorosan. A friss virágillat, ami a hajából áradt, megtöltötte a tüdőmet és végigbizsergetett. – Olyan jó lenne, ha Bella kedvelne minket…

- Biztosan kedvelni fog. Téged nem lehet nem kedvelni… - csókoltam a tincsek közé, aztán az orrom hegyét az arcához dörgöltem. – Te vagy a legcsodálatosabb lény az egész világon.

- Nem, mert az te vagy – mosolygott fel rám. Ahogy meghallottuk Edward autóját közeledni, az emelvényre sétáltunk a zongora mellé, és izgatottan szorítottuk meg egymás kezét.

- Doktor, jól van? Doktor? – Az érintéstől összerezzentem, és meglepetten jöttem rá, hogy Vania a székem mellett térdel, a keze pedig az arcomon pihen.

- Minden rendben – feleltem rekedtes hangon, aztán finoman megfogtam a csuklóját, és elhúztam a kezét magamtól. Vania engedelmesen az ölébe ejtette, de nem mozdult mellőlem. – Csak elkalandoztam, tényleg minden rendben – biztosítottam róla még egyszer, miközben zavartan álltam fel a székemből és a könyvespolc felé léptem, hogy kicsit távolabb kerülhessek tőle. – Miért baj, hogy tökéletesek a lakások? – tereltem vissza a szót oda, ahol abbahagytuk.

- Mert így is szégyellem, hogy elfogadok Öntől bármit is – hajtotta le a fejét egy sóhajjal. – Nekem elég egy aprócska szoba is, ahol meghúzhatom magam, amíg elvégzem az iskolát. Nem akarom, hogy túlzott anyagi költségekbe verje magát miattam.

- Emiatt ne aggódjon! – mosolyodtam el halványan. – Megígértem a bátyjának, hogy vigyázok magára és gondoskodom arról, hogy mindene meglegyen. A pénz nem igazán számít az én helyzetemben…

- De… - harapta be az alsó ajkát.

- Semmi de. Válasszon csak hármat – intettem a papírok felé. Újra a kezébe vette és átfutotta őket.

- A hármas, a hetes és a kilences – közölte velem. A lehetőségek közül a három legkisebb és legolcsóbb. Magamban nevetve csóváltam meg a fejem.

- Rendben, holnap reggel akkor közösen bemegyünk Port Angelesbe és megnézzük őket. Fel is hívom az illetékeseket – nyúltam a telefon után.

- Én addig ehetnék valamit, doktor? – tördelte ismét az ujjait, mintha valami hatalmas dolgot kérne.

- Persze, érezze magát otthon… - félredöntött fejjel, elgondolkozva néztem rá, aztán végül közelebb léptem, és felhúztam a földről. – Tudja mit, ha már úgyis itt van velünk, esetleg hagyhatnánk a formális megszólításokat, mit gondol?

- Pe… persze, ha úgy szeretné… szeretnéd… Carlisle - dadogta, miközben önkéntelenül lepillantott a kezére fonódó ujjaimra – az izgalomtól édesebb illata lett a vérének. Gyorsan eleresztettem, aztán szólaltam csak meg.

- Akkor érezd magad otthon nálunk, Vania. A konyha odalent van a földszinten, egyél csak, amihez kedved van. Ha kell, Isabella biztosan segít az elkészítésében, szólj neki nyugodtan – mosolyogtam rá.

- Rendben, köszönöm szépen – viszonozta a gesztust, aztán az ajtóhoz sétált. – Tényleg mindent köszönök, Carlisle… - nézett vissza rám rajongó tekintettel. Zavartan bólintottam egyet, aztán elkezdtem bepötyögni az első lakás tulajának a számát. Vania halkan becsukta maga mögött az ajtót és magamra hagyott.

Furcsa volt az a fajta vonzódás, amit nyíltan kimutatott felém, főleg, hogy néha annyira ártatlanul tudott viselkedni, akár egy átlagos fiatal lány. Mintha sosem kellett volna átélnie a valóság sötét oldalait, nem kellett volna eladnia önmagát, eltűrnie, hogy kihasználják és használják. Talán, még épp időben hoztam ki abból a világból ahhoz, hogy megmenthessem a benne pislákoló ártatlanságot.

- Jó napot! – köszöntem, mikor a vonal másik végén bejelentkezett egy női hang. – A bérelhető lakás után szeretnék érdeklőd… - kezdtem, aztán a telefont hirtelen az asztalra hajítottam, és kiszáguldottam a szobából. Korábban is hallanom kellett volna a halk lépéseket és a morgást de túlságosan lekötöttek a saját gondolataim, csak az üvegcsörömpölés hangjára eszméltem fel.

- Isis! – kiáltottam, ahogy átsüvítettem a folyosón, de elkéstem egy tizedmásodperccel. Még láttam az előre vetődő apró testet, ami különleges erejének köszönhetően azonnal a földre terítette Vaniát, de már nem tudtam megakadályozni a szörnyűséget. Azonnal letéptem róla és magamhoz szorítottam a rángatózó és vicsorgó gyereket.

- Uramisten! – Isabella a felfordulás zajára lélekszakadva rohant a konyhába, és mikor felfogta a látványt, ami a szeme elé tárult, elsápadva meredt a kislánya véres arcára. – Mit csináltál? – kapta ki a kezemből, és erőteljesen megrázta. A hadakozás azonnal abbamaradt, és a két barna szempár riadtan meredt egymásra. Isis zihálva fordította hátra a fejét, miközben én Vania mellé térdeltem, és próbáltam elállítani a vérzést.

- Én… nem akartam… Én nem ezt akartam… - Isis minden ízében remegve hátrált el az anyja kezei elől, aztán kirohant a konyhából.

22 megjegyzés:

  1. Huh, nem szívesen lennék Isis útjában.... :)

    VálaszTörlés
  2. Tyűha:O Erre nem számítottam azért, hogy Isis ilyen dologra képes lesz, de minden percét élveztem fejezetnek, megint.:P Kövit, kövit, kövit. :P Fanny

    VálaszTörlés
  3. Csak kapkodom a fejem, nem tudom eldönteni, melyik történet a kedvencem. Úgy tűnik, mindig az, amit épp olvasok. Most ez lett az, holnap egy másik. De a szöszt azért hiányolom. Arwen

    VálaszTörlés
  4. szia!
    jajj ugye nem lesz komolyabb baja Vanianak??:O:O bár ebből a fejiből nekem már egyértelmű h isis lesz carlisle párja, de azért sajnálnám vaniat:(( egymásra féltékenyek:D:D jól összehoztad:D:Dxd
    nagyon szuper lett a feji:D várom a kövit:))
    puszi:CC&EC

    VálaszTörlés
  5. Uramisten!o.O Na EZT nem gondoltamvolna... De teljesen reális, ha jobban belegonolunk... Húha... 1 értelmes dolgot se tudok írni:)... Azt azért sejtettem,h Isis Vania után megy majd, de hogy ENNYIRE nagy balhélesz, azt álmomban sem gondoltam volna.
    Légyszi, légyszi, légyszi minél hamarabb rakj fel újat! Nem fogom kibírni új fejezet nélkül a hétvégét!!!
    kartonka

    VálaszTörlés
  6. Szia! :)
    Na végre végig olvastam a fejezetet :D Na jó, ez azért túlzás volt Isis részéről, de furcsa mód számítottam rá. :O Amúgy mi van, ha Isis emiatt a dolog miatt "megvadul", és rászokik az embervérre? :O Jaj, ne már, most várjak egy hetet? :( Óóó...

    Várom a következőt! :D

    Puszi
    Meli

    VálaszTörlés
  7. Te jó ég!Nem semmi a kiscsaj!Azt gondoltam,hogy hisztizni fog, meg talán nekimegy a nagypapának...Hú, de ez már gáz!

    VálaszTörlés
  8. Fúha, ez a fejezet nem semmi, igazán megleptél vele... Gondoltam, hogy Isisnek nem lesz szimpatikus Vania, de hogy így fog vele viselkedni... Nem semmi. És persze pont nincs itthon Edward, aki tudott volna esetleg segíteni.
    Érdekes így Carlisle szemszögéből nézni a dolgokat. Jók a visszaemlékezős részek - jól veszem észre, hogy ezt tudatosan alakítod így, minden részben van egy visszaemlékezés a régi életére és egy vagy több Esmére? A régi emlékekkel én valahogy nem tudok megbarátkozni, nem fér bele a mostani Carlisle-képembe, és szerintem a beszédük stílusa nem a 17. századot idézi... Az Esmés visszaemlékezéseket viszont nagyon szeretem, olyan jól vissza tudod adni egy-egy pillanat hangulatát... Az egész olyan keserédes, mert tudjuk, hogy Esme már nincs, mégis olyan jelenvalóvá teszed ezekkel a jelenetekkel.
    Várom a frisset, főleg arra vagyok kíváncsi, hogy a magyarországi utazásból mit akarsz kihozni. :) Meg persze, hogy mi lesz közben Isisszel és Vaniával, nem hiszem, hogy ezek után itt lehetne őket hagyni együtt...
    Köszönet, puszi:
    Kata

    VálaszTörlés
  9. Nekem is nagyon tetszett! Én azért még szurkolok, hogy Vaniával jöjjön össze! Egyébként van egy nagy bajom! Annyi fajta vámpír történetet olvasnk és nézek mostanában, hogy már keverem mikor, hol, hogyan változik át vámpírrá valaki. Tudom biztos hülyének néztek most ezért, de nem kéne akkor most átváltoznia Vaniának? Eszembe jutott most az Alkonyat végi Bella megharapása, de ott ha Bella átváltozott volna, ha Edward nem szívja ki a mérget, nem? Szednem kéne memória serkentőt asszem! :S :) Egyébként itt most nekem is tetszenek a visszaemlékezős részek! Várom a kövit!

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!

    Edi26!

    Bocsi, hogy Spirit helyett válaszolok(nem a nevében!!).

    Az Alkonyat világában sincs százasra letisztázva, de a félvér vámpírok közül(Nessie, Nahuel, és az ő nővérei, ???) a fiú(k) mérgezőek, a lányok nem. Bár, Stephenie nyitva hagyta a dolgot, ennek ellenére semmi sem mond ellent ennek a "szabálynak", és egy félmondattal Aro szájába adva a dolgot ez a törvényszerűség van sejtetve az olvasóval. Ezért elvileg Isis harapása nem változtat át senkit.

    Valahogy úgy hangzik, hogy Nahuel elmondja ki mérgező és ki nem az övéi közül, mire Aro rákérdez Bellánál Nessie mérgezőségére, aminek hatására Nahuel felfigyel Bellára.(Lehet, hogy ez csak azért került a könyvbe, hogy megmagyarázza Nahuel figyelmét Bella iránt, de attól még tökéletesen jó magyarázatot ad erre a dologra.)

    Egyre valószínűbbnek tűnik a Carlisle-Isis frigy, viszont Spirit csavaros eszét ismerve egyre kevésbé vagyok biztos benne. :-)))

    KEGYETLENÜL JÓ!! MÉG, MÉG, MÉG, SOKAT, SOKAT!!

    Üdv: T-A

    ui: Démoni mikor lesz? :-))

    VálaszTörlés
  11. Jó volna tudni, mennyi idősnek számít most Isis a személyiségfejlődése szempontjából. Az előző rész végén még biztosan gyereknek számított, és úgy tűnik, a családtagok most is kislányként bánnak vele.
    Minden kislány szerelmes az apukájába, és ha a nagypapával ilyen szoros kapcsolatban van, el tudom képzelni, hogy belé is. De ezt ki szokták nőni a gyerekek, lelkileg leválnak a szülőkről, és családon kívüli kapcsolatokat keresnek.
    Biztos, hogy Isis rajong Carlisle-ért, de ő egyértelműen gyerekként tekint rá. Az, hogy vágyik a közelségére, az érintésére meg ilyenek, a kisgyereknek szóló érzésekbe is belefér. Az anyának is jól esik babusgatni a gyerekét, és valószínűleg a férfiak is érzik ezt, csak ritkábban vallják be.
    Nagyanyó

    VálaszTörlés
  12. Te idefigyelj...!
    És most várjak egy hétig, h megtudjam, h mi a folytatás?! Minden türelmemet próbára teszed!!! GONOSZ VAGY!!!
    XDXDXD
    Na, majd ha lehiggadtam, talán visszajövök normális hsz-t is írni.
    Pusz :D

    VálaszTörlés
  13. Szia Spirit!

    HŰŰŰŰŰŰŰŰ!!!!! Ez eszméletlen jó feji lett!!!!!
    Hát, valaki végre rendesen helyre rakhatná ezt a kiscsajt! Mi lesz, ha valakire okkal haragszik meg? De azt megnézném, mit fog kapni Isis Edwardtól!
    Carlisle emlékei ugyan nem adtak magyarázatot, de azt hiszem, hogy a kurtizánt a saját apja ölette meg. Így már érthető, miért akar annyira segíteni Vaniának. És még mindig azt feltételezi róla, hogy hivatásos, pedig még tutira ártatlan a leányzó! Talán pont ez a hasonlóság, ami az első szerelemre emlékezteti, hozza össze őket, bár nekem ez egyre valószínűtlenebb. Már csak azért is ezt gondolom, mert egy cseppnyi vonzalmat sem érez a lány iránt, még jóleső érzés sem önti el a közelében. Talán...
    Szóval gőzöm sincs! :)))))))

    Nem hiszem, hogy átváltozna Vania, hiszen akkor jó időre a családba kerül, mivel aligha engednék szabadjára!
    Hiányolom a farkasokat, jó lenne tudni, mi van velük. Pl. Ben és Lupe, Saore, stb.

    Tényleg ki kell bírnunk egy hétig?????? :(((((((
    Ahhh, rendben, majd összeszedem magam!

    KÖSZÖNÖM!
    Puszi: Gabriella

    VálaszTörlés
  14. Köszi T-A, pedig én drukkolnék, hogy átváltozzon, de akkor hiába! :S :)

    VálaszTörlés
  15. SZIA!
    De jó,hogy nem csak az én fantáziámat indította be,hogy most akkor Isis mérgező vagy sem?:)) Vissza olvastam!!! Spirit sehol sem írja,legalább is,én nem találtam erre utaló írást.(Nézzetek utána hátha,TI megtaláljátok).
    Attól még hogy S.M. úgy magyarázza a dolgot,hogy a lányok nem mérgezőek, nem jelenti azt ,hogy Isis sem az.
    Mi van akkor ha igen, és Vania átváltozik? Akkor,ugye már semmi akadálya annak,hogy idővel Carlisre párja legyen.
    De,nem valószínű,hogy ezt Isis hagyná, sőt.
    Szerintem egyáltalán nem hisztis,csak vámpír és védi ami az övé! Akár csak a nagyapját, akár ennél többet.....? Ki tudja?
    Edi26: majd Spirit megoldja.
    Emlékeztek még azokra a részekre amikor Edward féltékeny volt? Csak a neveltetésének volt köszönhető, hogy nem támadta le Jaspert.
    Isis viszont még kislány és nem tud uralkodni az érzésein.Hiszen mindjárt bocsánatot is kért.

    Igaz, hogy Carlisle próbál segíteni Vaniának, de nem úgy gondol rá,mint nőre.Viszont,a vissza emlékezéseit,a kurtizánra és Esmére is Vania váltotta ki.

    Húúú!Spirit mindent bele! Nagyon várom a folytatást! Mint mindig....:D
    KÖSZI:zsuzsa

    VálaszTörlés
  16. Igaz Zsuzsa és már várom is a megoldást! :))

    VálaszTörlés
  17. hujajj. most még jobban várom a következő hetet/frisst mint előtte. bár Vania tuti nem változik át, de azért kíváncsi vagyok h ezután mi lesz. vajon Isis egy picit "lenyugszik" és hátha jobb lesz a kapcsolat kettejük között. én még mindig ott tartok, hogy fogalmam sincs, hogy C lesz-e Isis párja. sok ellenérvet olvastam már, de legalább ugyanannyi okot, amiért mégis ez lehetséges ;)
    jajj Spirit. siess a következővel. mert már most nehezen bírom :S :P
    am nagyon jóó fejezet volt. a visszaemlékezések... még mindig azok a kedvenceim =)
    puuszi
    Macy*-*

    VálaszTörlés
  18. Szia Spirit!
    Nagyon izgalmas lett! Milyen jó lenne ezt Edward vagy Isabella szemszögéből is látni :)
    Valami azonban nem tiszta: nem úgy volt, hogy Vania nem űzte az ipart? Vagy mégis? Már nem értem...
    A visszaemlékezések közül nagyon tetszett a Bellás
    Köszi, gratula: Pálinka
    Csak halkan kérdezem: Jelen boldogsága könyvváltozat mikor lesz?

    VálaszTörlés
  19. Spirit!
    Köszi, nem kell aggodnom, hogy alacsony vernyomasban fogok szenvedni.
    Sajnalom, nem tehetek rola, de nekem Isis abszolut unszimpatikus. Nekem csak egy hisztis gyerek, aki birtokolni akar, es elvenni mindent.
    Edanröl meg mindig nem tudunk semmit, pedig jo lenne egy kicsit öt is jobban megismerni.

    Azt az elmeletet en is fenntartom, hogy fontos neki a nagyapja, meg vedi a nagyanyja emleket, de nekem akkor is bizarr lenne egy Isis-Carlisle parositas. Meg mindig nem sikerült megbaratkoznom vele, es titkon remelem, hogy nem is kell.

    Vania nekem nagyon szimpatikus, szerintem meg nem erintette meg ferfi. Hianyzik Esme, de ettöl függetlenül nagyon jo ez a Carlisle szemszög.

    Jo lenne, ha mar Rose is kicsit megenyhülne, az ö szenvedese nagyon rossz, mert nem az elvesztett szepsege miatt kesereg csak, az tuti.

    Varom a penteket, nagyon kivancsi vagyok.
    Remelem nem bantottalak meg.
    Köszi es puszillak

    VálaszTörlés
  20. Ejha, eszméletlen fejezet volt. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  21. Húúú. Ez a fejezet... szóval... bizarr lett. Itt a kommentekben mindenki azt mondja h Isis férje Carlisle lesz. De miaz hogy a nagypapi az unokájával összejön?-tetudod. Jólett, csak nem értem Isist... Ez egy kicsit már sok volt a részéről,hogy rátámadt Vaniára... ennyire nem lehet féltékeny. :)pusz ui: jó lett a feji.:))

    VálaszTörlés