.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. november 25., csütörtök

Varázslatos realitás 67.

- Mit csinálsz, te ördögfajzat! – A dühös hangtól Charlotte felkapta a fejét, aztán magához szorítva eddigi zsákmányát rohanni kezdett, ahogy csak apró lábai engedték. Az ujjait szúrták a tűlevelek, mégsem dobta el az ágakat. Csak akkor tette le őket, mikor kicselezve a mogorva idegent, akinek a kertjéből lopott, végre hazaért, és a szobája magányába zárkózhatott.
Kellett pár perc neki, míg lenyugodott. Hátradőlt a földön és kezét a mellkasára szorítva csak figyelte, milyen gyorsan ver a szíve. Aztán, végül felkelt, és keresett egy vázát. Olyan gyengédséggel rendezgette el benne a fenyőágakat és díszítette fel őket a saját kis kartonpapírból kivágott díszeivel, mintha csak egy hatalmas fenyőt díszített volna fel a város közepére, amit mindenki láthat.
Végül meggyújtott egy gyertyát, lekapcsolta a villanyt, és boldog karácsonyt kívánt magának.
- Szerinted az beférne a szobámba? – mutatott rá az egyik fára a sok közül. Végre tényleg valami gyönyörűt akart, valami hatalmasat. Igazi karácsonyfát, igazi díszekkel. Reménykedve nézett Peterre, aki elgondolkozva méregette a fenyőt.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett most is és még egyszer köszönöm szépen! :)

    VálaszTörlés
  2. Összefacsarodott a szívem....
    Én sosem szerettem bevinni a fákat a házba, mert az csak árt neki... olyan szépek kint is mint bent... Anyával évekig csak gallyakat vittünk be és azt díszítettük fel, de már évek óta nem igénylem azt se... Majd ha lesz egy bátor férfiú aki ellopja a szívemet és lesz egy pici babám tőle, talán újra rákapok, de csak műfenyőre néhány igazi fa gallyal:)
    Köszike a jéggleccsert a hátamra Spirit!!!!:)

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon aranyos!
    Mmint nyilván nem a fenyőlopás, hanem a saját karácsonyfásdi a szobában. Legalább annyira aranyos mint amekkora szégyen ez az apjának...
    Na és, Spirit, mire hazajövök vasárnap, már két újabb szösz fog várni, szinte egy kész párbeszéd? :P
    Pusz

    VálaszTörlés
  4. Szatmári: aranyos volt ez a jövőkép, hogy baba akkor lehet fa! :)))
    Egyébként én is sajnálom, hogy kivágják a fákat, de semmiért sem cserélném le az igazi fát műre. :( Mi úgy oldjuk meg - kellemest a hasznossal vegyítve - hogy gyökeres fenyőt veszünk. Így pár napig van csak bent, viszont utána tök jó látni a kertben. Nyilván egy bizonyos határig lehet ezt csak csinálni, mi is csak kettőt ültettünk el eddig (mindkét csajszink legelső karácsonyán díszített fáját! :))) ) mert erdőt azért nem akarunk :P de el is lehet ajándékozni, ahol lehet kiültetni a természetbe,... A legjobb az lenne, ha visszavennék őket ha nem is teljes összegért, de hogy megérje azért visszavinni. Lehet, hogy sokan átszoknának így a gyökeresre, nem? Főleg, hogy árban nincs is néhol sok különbség, mivel horribilis áron kínálják néhány helyen a fákat!

    VálaszTörlés
  5. Jaj, de aranyos volt ez a papírdíszes dolog.. :') Várom a mait. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  6. Ugye ma majd lesz? lééééééci

    VálaszTörlés
  7. Szerintem ma sem:(:(

    VálaszTörlés
  8. De, de, teszek fel este 8 körül. :)

    VálaszTörlés
  9. Edi26: Szeretnék családot és hát ha család akkor ünnepek és boldogság a a fa alatt... nekünk is van pár fánk, anyuék vették amikor kicsi voltam, szeretem őket mert boldog voltam akkoriban nagyon, de fásításban én se vok benne...hogy nézne ki ha az alföldön fenyő erdő lenne...xd
    Persze a mű se olyan, de annak nem kell néznem, hogyan haldoklik... attól csak szomorú leszek...
    AdrineXD

    VálaszTörlés