.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. november 5., péntek

Gyógyító pilleszárnyak - 6. fejezet

Kicsit lejjebb csúszott a bejegyzés, de ne feledkezzetek meg az Árnyékvilág végére szánt véleményekről sem. Köszönöm. :) És ezer hála és köszönet azoknak, akik már írtak! :)

Edward szemszögből hétvégén lesz friss, ahogyan Leah történetéből is. Kicsit sűrű volt ez a hét, és nem volt időm sajnos eddig rájuk.



6. ÚJ ÉLET



A SZŰK SIKÁTOR EGYÁLTALÁN NEM nőnek való hely volt. Idegesen fürkésztem a sötétet, és mikor Vania feltűnt, megkönnyebbülten fellélegeztem. A szeme piros és karikás volt, mintha sírt volna, és abból, ahogy körbepillantott és a bőröndje fülét szorongatta, úgy tűnt, hogy eléggé ideges. De legalább nem esett semmi baja az idefelé úton.

- Hát eljött! – sóhajtott fel, mikor nagy nehezen észrevett a sikátor fala mellett. – Köszönöm.

- Megígértem – léptem kijjebb a fényre, hogy ne kelljen erőltetnie a szemeit. – Most pedig mondja el, kérem, mi is történt… - néztem rá, mire lesütötte a pillantását.

- Semmi… - Az elhaló suttogás nem volt túl meggyőző. – Csak szeretnék elmenni innen. – Kinyúltam, és a mutatóujjammal feljebb toltam Vania fejét, hogy lássam az arcát. Aprót remegett a szája széle, mintha a sírást próbálná visszafojtani, de állta a tekintetemet.

- A testvére mit szól a tervéhez? – érdeklődtem. Biztos voltam benne, hogy van valami más is a háttérben, minthogy Vania megunta a mostani életét, de jobbnak láttam későbbre hagyni a faggatását.

- Ő… nem tud róla – vallotta be.

- Nem vihetem el úgy, hogy nem szól neki.

- Nem fog elengedni – remegtek meg újra az ajkak, és a zöld tekintet könnyfátyolossá vált.

- Harlan is azt szeretné, ha biztonságos, nyugodt környezetben élhetne a húga – próbáltam megnyugtatni.

- Igen, de ő akarja megteremteni ezt nekem. És… menne is neki… Talán, pár év múlva már más lehetne az életünk. De nekem nincs pár évem! Kérem! – A gyenge női ujjak megmarkolták a karomat. Tökéletesen megértettem Vaniát. Lehetőséget adtam neki egy új életre, és ezt elszalasztani jövőbeli remények miatt, nehéz döntés lett volna számára.

- Beszélek Harlannal – ígértem. – Megértetem vele, hogy magának így a legjobb. Okos férfi és szereti magát, biztos vagyok benne, hogy meg tudom győzni.

- Nem tudom… - rázta meg a fejét Vania és az arcára aggodalom ült ki. – Úgy fogja érezni, hogy nem bízok benne, hogy gyengének tartom.

- Ha elszökik, akkor is úgy fogja érezni.

- De akkor nem tud visszatartani már, és idővel rájönne, hogy az ő érdekében tettem – csúszott ki Vania száján olyasmi, amit nem akart elmondani. Zavartan harapott rá az alsó ajkára, miközben elengedte a karom.

- Az ő érdekében? – vontam fel a szemöldökömet. Vania hátrébb lépve hátat fordított nekem, aztán ismét rám nézett.

- Van egy befolyásos kuncsaft. Elég sokat járt hozzánk, és először egész kedves volt. Udvariasságból beszélgettem vele, de semmi több – tette hozzá gyorsan. – Egy idő után kezdett zaklatóvá válni a viselkedése, és mikor Harlan rájött, kérdőre vonta, és megmondta neki, hogy hagyjon békén. De Harlan hozzá képest kishal, félek, hogy baja esik a bátyámnak, ha én nem… Ha nem teszem, amit az a férfi akar.

- Megzsarolta önt a bátyjával? – feszült meg az arcom. Vania bólintott.

- Ha elmennék, nem állna érdekében, hogy bántsa őt. Kérem, vigyen magával! – A női hang szívszaggatóan könyörgő volt. Nem volt kérdés, mit kell tennem, de kellett pár másodperc, hogy átgondoljam, hogyan lehetnék a lehető legtisztességesebb Harlannal.

- Rendben, biztonságos helyre viszem, aztán visszajövök beszélni a bátyjával. Meg kell próbálnom meggyőzni, de akár sikerül, akár nem, tartom az önnek tett szavam.

- Köszönöm – Újabb halk sóhaj hagyta el a női ajkakat.

- Jöjjön! – indultam el a sikátor kijárata felé, miután átvettem a bőröndöt.

Bár nem úgy tűnt, hogy Vania tartana tőlem, mégsem ajánlottam fel neki a karomat, ahogyan más esetben tettem volna, mert nem akartam, hogy kényelmetlenül érezze magát mellettem. Ahogy kiértünk az utcára és meglátott néhány részegen nevetgélő alakot, önmagától húzódott közelebb hozzám, mintha a közelemben nagyobb biztonságban hinné magát. Kissé meglepődtem, mikor a női kéz belekapaszkodott a felkaromba, de nem fejtettem le magamról az érintést.

Jó fél órába telt, mire emberi léptekkel elértük a város határát, és több órányi séta lett volna még hátra a tengerpartig, ezért amint emberektől mentes területre értünk, megálltam.

- Valami baj van? – Vania szívverése felgyorsult.

- Nem, csak ha nem gond, innentől én vinném tovább. Úgy gyorsabb lenne… - magyaráztam.

- Re… rendben – eresztett el, aztán tétován toporogva nézett rám. Megköszörültem a torkomat, és közelebb léptem hozzá. Éreztem, ahogy megrezzen az érintésemtől.

- A karomba kell vennem, hogy futni tudjak magával – fejtettem ki, nehogy félreértsen és megijedjen tőlem.

- Persze – kapaszkodott a nyakamba, miközben a karomba emeltem. Zavartan jöttem rá, hogy elakadt a lélegzete és a tekintete elhomályosulva fürkészi az arcomat. Túl közelről…

- Hunyja be a szemét! – kértem tőle, mire nagyot nyelt. – Elszédülne a gyorsaságtól… - magyaráztam. Halvány csalódottság suhant át az arcán, aztán teljesítette a kérésemet. Úgy tűnt, még egyszer el kell beszélgetnem vele a múltkori témáról, még mielőtt azt hinné, nem csak kedvességből segítek neki.

Ahogy rohanni kezdtem, éreztem, hogy a törékeny ujjak megfeszülnek a nyakamon és a női test még közelebb bújik hozzám. Gondolkodás nélkül, ösztönösen kerültem ki a fákat, miközben azt próbáltam kitalálni, mit is mondjak majd Harlannak.

Nem akartam megsérteni őt férfi mivoltában azzal, hogy közlöm vele, nem tud úgy gondoskodni a testvéréről, ahogyan kéne. Ez nem is lett volna igaz. Biztos voltam benne, hogy Harlan minden tőle telhetőt megtett a húgáért, amire csak képes volt. Egyszerűen csak nehéz helyzetben volt. Rossz helyre született és felelősségként a nyakába kapott egy gyereket, akit nagyrészt neki kellett felnevelnie, mikor még ő maga is gyerek volt.

Már hallottam a tenger zúgását, mikor megálltam. Vania mélyet sóhajtva emelte fel a fejét a vállamról és kinyitotta a szemét.

- Jöjjön… - tettem le őt a talajra. Egy pillanatra meginogott, de végül mikor eleresztettem, talpon maradt. Csak most vettem észre, hogy egész testében didereg és az ajkai elkékültek. – Maga fázik… Tessék… - vettem le a kabátomat remélve, hogy a testemtől nem olyan hideg, hogy inkább árt, mint használ, majd a női vállakra terítettem.

- Köszönöm – húzta össze magán. Biccentettem felé egyet, hogy nincs mit, aztán a karomat nyújtva neki elindultam a part felé.

Nem kellett már sokat mennünk, mire megláttam a motorcsónakot. Direkt ezzel jöttem, mert nem akartam Vaniát úszva áthurcolni a hátamon.

- Maradjon itt, amíg beszélek a bátyjával - segítettem be őt a csónakba, aztán beemeltem a bőröndjét is.

Előhalásztam az elemlámpát a csónak aljába rejtett túlélő-dobozból, és bekapcsolva odaadtam neki. Az én szememet nem zavarta a sötétség, de ő nem túl sokat láthatott a holdfényben.

Ahogy ki akartam szállni a csónakból, Vania ujjai a csuklómra fonódtak. A tekintete riadtnak tűnt.

- Igyekszem vissza! – ígértem neki. Nyugtalanul bólintott egyet, aztán eleresztett.

Vámpírgyorsasággal száguldottam visszafelé igyekezve kikerülni a lakott területeket, és mikor beértem a városba, akkor is a lehető leggyorsabb emberi tempóban haladtam, ami még nem lehetett feltűnő senkinek. Nem a kocsmához mentem, ahogyan eddig, hanem azonnal a bordélyház felé vettem az irányt. Ahogy beléptem a fogadószalonba, Hugh azonnal ott termett mellettem.

- A főnök nem mondta, hogy jön… - nézett rám gyanakvóan.

- Mert nem tudta. Beszélnem kell vele sürgősen. A húgáról van szó – tettem hozzá, hogy a férfi biztosan felfogja, fontos az ügy.

- Várjon itt! – utasított, aztán felsietett az emeletre. Nem kellett sokat várnom Harlanra. Alig egy perc múlva dühös arccal jött le a lépcsőkön és valószínűleg csak az tartotta vissza attól, hogy megüssön, hogy tudta, mi is vagyok.

- Hol van? Eltűnt a szobájából! A szekrénye is üres! Tud róla valamit? – zúdultak rám a kérdések.

- Biztonságos helyen van – feleltem nyugtató hangon, de a Harlan homlokán lüktető apró érből úgy tűnt, nem nagyon használt.

- Merre van? – követelte ismét a választ.

- Leülhetnénk nyugodtan beszélni? Így nem tudom elmondani, amit szeretnék. Kérem, Harlan… - néztem a szemébe. Fújtatott egyet, aztán hátat fordított és visszaindult az emeletre. Ahhoz a szobához vezetett, amiben a múltkor is voltunk, feltépte az ajtót, aztán levágódott a székébe.

- Most pedig beszéljen, mielőtt olyat teszek, amit meg fogok bánni! – mordult rám a vele szemben lévő üres székre mutatva.

- A húga felhívott telefonon és segítséget kért tőlem – kezdtem. Harlan arcizma aprót rándult, de nem szólalt meg, ezért folytattam. – Elmesélte, hogy az egyik kuncsaft túl messzire ment, és úgy gondolja, az lesz a legjobb Önnek és önmagának is, ha elmegy és új életet kezd.

- Új életet? – horkant fel Harlan, miközben ökölbe szorultak a kezei. – Na és, miből? Azt hiszi, ha lett volna lehetőségem rá, hogy más életet finanszírozzak neki, nem tettem volna meg eddig is?

- Tudom, hogy megtette volna – bólintottam, és megpróbáltam kapni az alkalmon, hogy meggyőzzem. – És most meg is teheti. Állom egy lakás és a főiskola költségeit, valamint minden egyéb kiadását a húgának, így lesz esélye egy jobb, új életre.

- Azt ígérte neki, hogy eltartja? – Harlan arca eltorzult a dühtől. – Mit gondol, hogy csak úgy megveheti a húgomat? Ad némi pénzt és luxust és magával viheti? – csapódott hátra a széke, ahogy felugrott. Remegve támaszkodott rá az asztalra és fújtató bikaként meredt rám.

- Félreért. Tudja, mi vagyok. A hosszú évek során felhalmoztam egy kisebb vagyont, amiből gond nélkül tudok segíteni. És ha megtehetem, miért ne tenném – vontam meg a vállamat. – Nem akarom őt elvenni magától, de itt nincs biztonságban.

- Meg tudom védeni! – sziszegte az arcomba.

- Mondja, hogy teljesen biztos benne, hogy nem eshet a húgának baja itt, és elhiszem – néztem a szemébe. Egy pillanatra elsötétült a tekintete, aztán dühösen hátat fordított nekem. – Harlan, Ön jó báty. Láttam azzal az apró csecsemővel a karjában, és tudtam, hogy az élete árán is meg fogja védeni bármitől… De belegondolt már, mit érezne Vanessa, ha tényleg az életét kéne adnia érte? – mondtam ki a húga legnagyobb félelmét.

- Nem érhet hozzá, nem kötelezheti semmire viszonzásképpen, nem bánthatja és a szavát kell adnia rá, hogy más sem fogja – fordult vissza Harlan.

- Ez mind természetes – helyeseltem.

- És apránként visszafizetek magának mindent! – húzta ki magát büszkén, mire elmosolyodtam.

- A húga is pont ugyanezt ajánlotta. Magára hasonlít, ami a tartást és a büszkeséget illeti.

- Hol van most? – Harlan hangja nyugodtabbnak tűnt, de még mindig éreztem a sok adrenalint a vérében.

- Biztos helyen vár rám. Átviszem az Egyesült Államokba, megkeresem neki a legjobb iskolát, hogy befejezhesse a tanulmányait és kibérelek neki egy tágas, kényelmes lakást – soroltam a terveimet. – Üzenek majd róla, de jobb, ha nem mondom meg, hol érheti el, nehogy rossz fülek is meghallják az információt – biccentettem az ajtó felé. Hugh valószínűleg mégsem tudta pontosan, mi vagyok, mert a folyosón állva hallgatózott.

Harlan két nagy lépéssel az ajtó előtt termett, és nagy lendülettel kitárta.

- Főnök… - Hugh meglepetten hátrébb lépett két lépést, aztán megköszörülte a torkát.

- Neked odalent kéne vigyáznod a lányokra!

- Igen, főnök, csak… - kezdett volna bele a magyarázkodásba Hugh, de Harlan egy kézintésével elhallgattatta.

- Elég! Menj le, és végezd a dolgod! Ezt majd később még megbeszéljük… - ígérte fenyegető hangon. Hugh fülét-farkát behúzva bólintott, aztán egy utolsó felém vetett dühös pillantás után, eltűnt.

- Én is megyek, nem akarom, hogy a testvére túl sokat aggódjon feleslegesen – álltam fel.

- Várjon! – lépett vissza Harlan, és kihúzta az íróasztala fiókját. – Ezt vész esetére csináltattam, ha egyszer úgy alakulna, hogy el kell tűnnünk – nyújtott felém egy kis műanyag kártyát. Egy személyi igazolvány volt Valori Fairfax névre, de a képen Vanessa volt látható. – Még jól jöhet… És adja oda ezt is – kapcsolt le a nyakából egy vékony aranyláncot, amelyen egy apró pillangó lifegett. – Vania tudni fogja, mit jelent.

- Rendben – vettem át az ékszert is, aztán az ajtó felé indultam.

- Doktor! – állított meg Harlan hangja. – Életem legnagyobb kincsét bízom magára. Ha bármi baja esik, nem érdekel, hogy mi maga, rájövök, hogyan ölhetem meg! – fúrta a tekintetét az enyémbe.

- Tudom – feleltem komoly hangon. Harlan visszaült a helyére, és az asztalra könyökölve a tenyerébe hajtotta a fejét. Úgy tűnt, többé nem akar tudomást venni rólam, ezért magára hagytam.

Anélkül, hogy szétnéztem volna, átsiettem a fogadóhelyiségen, és amint kiértem a szabadba, azonnal még inkább felgyorsítottam a lépteimet. Most, hogy egyedül voltam, sokkal hamarabb kijutottam a városból, futva pedig már csak egy pillanatnak tűnt leérni a tengerpartra. Ahogy megközelítettem a motorcsónakot, nem láttam benne Vaniát, de hallottam a szívdobogását és a szuszogását. Túl egyenletes volt ahhoz, hogy ébren legyen.

Mikor beléptem a csónakba, elmosolyodtam. Ott aludt összegömbölyödve az aljában a kabátomat szorongatva, és arra sem ébredt fel, mikor beindítottam a motort, és elindultunk.

Óvatosan végighúztam az ujjamat a finom bőrön alig érintve azt. Éreztem, ahogy a női test megremeg, aztán halk sóhaj hangja töltötte be a szobát.

- Már fel is ébredtél? – Geraldine álmos szemekkel fordult felém.

- Gyönyörű vagy – suttogtam neki megilletődve.

- Te pedig kedves… - mosolyodott el úgy, hogy melegség öntött el tőle. Mély levegőt vettem, aztán összeszedtem minden bátorságot, amit az elmúlt hetek alatt gyűjtögettem.

- Gondolkoztál már azon, hogy abbahagyod ezt az egészet? – kérdeztem tőle komoly hangon. Az arcáról lefagyott a mosoly, és gondterhelten ült fel az ágyon maga elé szorítva a takarót.

- Persze, ki ne gondolt volna rá – vonta meg a vállát. – De nincs más választásom. Ez van, ezt kell szeretni.

- És ha lenne választásod?

- Carlisle, hagyjuk ezt. Nincs. Kész. Nem éri meg arról álmodozni, mi lenne ha… - kelt fel, és a takarót maga után hurcolva lépett a szekrénykéhez, ahol a bort hagytuk az este. Leemelte az egyik poharat és kortyolt belőle egy nagyot.

Felkeltem, és az alsómat felvéve mellé léptem.

- És ha én adnék választást? – néztem a szemébe. Egy másodpercig csak bámult rám, aztán felnevetett.

- Ne tréfálkozz! – rázta meg a fejét. A fekete fürtök parfümillata eltöltötte az orromat.

- Szeretlek! – mondtam ki, ami már napok óta összeszorította a torkomat. A nevetés elhalt és a női arc elsápadt.

- Bolond fiú – próbált meg ellépni mellettem, de megfogtam a karjainál fogva és nem hagytam.

- Szeretlek. És feleségül foglak venni – jelentettem ki.

- Menj el! – A barna szempár szomorúan nézett rám, de a mondat túl határozott volt ahhoz, hogy ne rémítsen halálra.

- Mondj igent, és én… - próbálkoztam újra.

- Azt mondtam, takarodj! – Geraldine ellökött magától, és feldúltan rángatta fel magára a köntösét.

- Úgysem mondod komolyan – ráztam meg a fejem. Egy másodpercig nem fordult felém, de mikor ismét rám nézett, a vonásai kemények voltak.

- Azt hiszed, hogy ez szerelem? Ugyan már, Carlisle, még csak egy kisfiú vagy… - legyintett lenézően.

- Férfi vagyok! Szerelmes vagyok beléd. És tudom, hogy te is belém. – Az újabb nevetés hidegségébe beleborzongtam.

- Te komolyan azt hiszed, hogy szeretlek?

- Nem hiszem, tudom. – Próbáltam magabiztosnak tűnni, de a kezeim reszketni kezdtek.

- Na és, honnan vetted ezt az őrültséget? – pillantott rám várakozóan Geraldine.

- Abból, ahogy rám nézel, ahogy beszélsz velem, ahogyan szerelmeskedünk… - soroltam a tényeket.

- Szegénykém… Te tényleg úgy gondolod, hogy csak veled vagyok ilyen? – húzta el a száját. – Ez csak a színjáték része… A kuncsaftnak meg kell adni, amit elvár.

- De én nem fizetek! – csattantam fel.

- Nem, tényleg nem. Te… amolyan szórakozás voltál. Kikapcsolódás. Egy kedves fiú, aki figyelt arra is, hogy nekem jó legyen a szex.

- Hazudsz! – ragadtam meg a karját. Egyszerre voltam dühös, sértett és megrendült. Lehetséges lenne, hogy ilyen hatalmasat tévedtem?

- A legjobb lesz, ha tényleg elmész, és többé nem jössz vissza. Egy nyavalygó kamasz fiú már egyáltalán nem olyan szórakoztató – húzta ki magát a szorításomból. Pár pillanatig még mozdulatlanul meredtem rá, aztán megértettem – egy idióta vagyok!

Próbáltam nem kimutatni az érzéseimet, miközben összeszedtem a ruháimat és felöltöztem, de minden tagom reszketett a csalódottságtól.

- Isten veled, Carlisle! – hallottam a fesztelen női hangot a hátam mögül, ahogy az ajtóhoz léptem. A könnyek keserű ízével a számban léptem ki a folyosóra.

- Vanessa, ébredjen… - szólongattam Vaniát, miután átértünk a túlpartra, de csak mormogva a másik oldalára fordult, és az arcát belefúrta a kabát anyagába. Óvatosan megérintettem a vállát, és pár simító mozdulatot tettem, de ahogy megrezzent, azonnal vissza is kaptam a kezem. Zavartan húzódtam hátrébb, mikor felemelte a fejét és álmos szemekkel felém pislogott.

- Elaludtam? – érdeklődött halovány hangon, miközben kipirult az arca.

- Végigaludta az utat – mosolyodtam el. Ahogy felült és körülnézett, az ajkai a meglepettségtől „ó” betűt formáztak. – Jöjjön, teljesen átfagyhatott, meleg helyre viszem… - segítettem talpra.

- Hová megyünk? – érdeklődött. Kiemeltem a csónakból, aztán a bőröndjét cipelve elindultam arra, amerre a kocsimat hagytam.

- Egyelőre haza. Bemutatom a családomnak – feleltem.

24 megjegyzés:

  1. naszóval, most jöjjön a bővebb kommentár.
    Először is: ez most vagy rövidebb fejezet volt, mint a többi, vagy csak én olvastam ilyen gyorsan el? :D
    És pont most félbehagyni? Amikor bemutatja a családnak? Főképp Isis-nek? Spiriiiit. *szikrákat szóró tekintet*
    Már most látom magam előtt Isis reakcióját.. húú, de féltékeny lesz. :D
    Vania pedig... valahogy kedvelem. Remélem ő lesz Carlisle párja. :)
    Annyira aranyos, ahogyan Vania időről időre elpirul, felgyorsul a lélegzete.. jó lenne, ha végre Carlisle is hasonlóan reagálna a lányra.. örülnék neki. :)
    üdv: angeldia

    VálaszTörlés
  2. Váó. Lesz még itt féltékenygedés Isis részéről.
    Nagyon nagyon nagyon tetszett. nagyon nagyon nagyonvárom a folytatást.
    (ne ez nagyon nagyon nagyon hülye komi lett xD)

    VálaszTörlés
  3. szia
    Huh. Hát ez jó volt:)
    Vajon mit fog szólni a család???
    Már nagyon várom:)
    Üdv:Brigici

    VálaszTörlés
  4. Juj mi lesz itt ha hazaérnek!
    Azt hittem, h Harlan még mérgesebb lesz, bár tény, h C. úgy tudja előadni a mondanivalóját, h nehéz rá haragudni... :)
    Az a prosti meg... én azért reménykedem, de csak mert nálad sosem lehet tudni. De sajnálom szegény C-t, iszonyatosat csalódhatott... *hüpp*
    Vaniának meg kívánok minden jót, de továbbra sem szeretném ha C. párja lenne. De te persze mindent meg tudsz írni és állandóan megingatsz a C-I párosba vetett hitemben. :P Remélem Vaniát bevési vki, és akkor mindenki hepi lesz. :)
    Pusz

    VálaszTörlés
  5. Na Isis megismeri végre az ismeretlen "szag" tulajdonosát! :D Nagyon jó rész volt ez is, de nem is én lennék ha nem tenném hozzá, hogy csak kevés volt! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Hát...Valahogy olvastam volna még..:D
    Kezdem azt hinni h. a pillangó, valami családi jelkép lehet..mint Cullenéknek az oroszlán.:D Vania pillangót adott Carlislenak. Harlan Vaniának egy pillangó medálos nyakláncot küldött... A címben is benne van valamilyen formában:D
    Geardine...tényleg hazudott? vagy csak megjátszotta, mert nem akarta Carlisle-t "veszélybe sodorni" azzal, hogy egy kuplerájból jött nőt kelljen felvállalnia?:O Esetleg megijedt attól h. valaki azt mondta neki h. szeretlek?
    viszont nem tudom, hogy direkt nem raktál e ebbe a fejibe már Esme-re emlékezős részt. Mert ha direkt volt, akkor ez lehet, hogy azt jelenti már kezd "kimászni" Emse gyászából?
    Vagy csak a fejezet "rövidsége" miatt nem került bele ilyen rész?
    Vania lelépése..hát én valami bonyolultabb dologra gondoltam volna XD:D Persze így is tökéletes volt, csak amikor olvastam miről van szó, egyszerűen csak annyi volt a reakcióm, hogy :Jaaaaa...XD:D bár...végül is logikus..Vania kicsit Edwardos xD Mentsük-meg-a-szeretteinket-még-önmagunktól-is című érzésem volt XD:D
    Arra viszont kíváncsi vagyok (mint mindig),hogy mit fognak szólni Vania-hoz a többiek.:D Biztos mindenki örülni fog az új családtag érkezésének, kivéve egy személynek: Isis-nek :D:PXD:/ Na meg Rose sem fog tuti oda meg vissza lenni tőle, bár lehet nem is fogja érdekelni.:/:S
    Tényleg!Rose-ról jut eszembe! Megtudhatjuk már hamarosan h. ki Rose legújabb barátja? Lány lesz. Igaz? nem hiszem h. Rose pszichológusa pasi lenne..mert azt valahogy nem tudnám elképzelni, h. egy idegennel haverságba lenne, ha a férjétől még az érintését sem képes elviselni.:/:( De azért ők rendbe jönnek majd ugye? mármint Emmettel.

    Legyen már újra péntek!:DXD
    Várom a kövi fejezetet!

    sok puszit és ihletet!

    VálaszTörlés
  7. hújújúúúújjjj. mi lesz itt még pénteken *ughhh* van egy olyan érzésem -és amint látom, nem vagyok ezzel egyedül- hogy Isisnek nem nagyon fog ez tetszeni. erre nagyon kíváncsi leszek, mit hozol ki belőle :DD
    Harlantól én is nagyobb dühkitörést vártam volna, és hogy jobban ellenkezni fog majd Carlisle-lal, de gondolom belátta h igaza van.
    és megint hamar elolvastam, és nem tudom, hogy ogom kibírni jövő pétekig, főleg hgy mostmár suli is lesz (n) :S
    pusziii.és csak így tovább :)
    Macy*-*

    VálaszTörlés
  8. Szia Spirit!

    Hát, egyre inkább úgy érzem, nem Vania lesz az igazi Carlisle számára, mivel a közelsége nem mozgatott meg benne semmit. Sokkal inkább arra a régi "barátnőre" emlékezteti, akibe fiatalon reménytelenül szerelmes volt. :(
    Viszont feltűnt, hogy most nem jutott eszébe Esme, ami bizonyos értelemben a gyógyulás jele...
    Én nem csak Isis reakciójára leszek kíváncsi, hanem a többiekére is!
    Hát, igen, most újabb hosszú hét következik... :(

    Remélem Leah v. Casimir történetét is hamarosan olvashatjuk! :))))))))))))))))))))

    Puszi: Gabriella

    VálaszTörlés
  9. Szia.

    Hát igen, az biztos, hogy Isis nem fogja kitörő örömmel fogadni, de mi mást tehetett volna? Hotel? De így érdekesebb:-D

    Én nagyon sajnáltam Carlilet. Soha el se képzeltem volna, hogy Carlile ilyen életet is élt, de hát sok száz éves, ki tudja mi mindent csinálhatott mindez alatt, de most nagyon sajnáltam a kis lelkét, és teljesen átéreztem. Bár érdekes mert a helyzet az általában fordítva szokott előfordulni, itt viszont teljesen hitelesnek éreztem, tekintve Carlile kis mimóza lelkét. Itt látszik, honnan gyűjtötte a tapasztalatokat.

    Én viszont helyénvalónak érzem Harlan reakcióit, mert bár egyértelmű, hogy nagyon félti, és a szeme fénye, tisztában van vele, hogy ez lesz a húgának a legjobb.

    És az is érdekel, hogy fogja ez a sok vámpír elviselni sokáig a házban, mert itt most elvileg még senki nem 'szerelmes belé' habár Carlile védelmezni fogja.
    Most az is eszembe jutott, lehet, hogy ő lesz Rose lélekbúvára. EZ jutott eszembe.

    Várom a kövit:-D

    Aranymag

    VálaszTörlés
  10. Szia Spirit!
    Azért ez nem lesz egyszerű Vanianak. Teljesen egyedül, rokonok, barátok, ismerősök nélkül egy másik országban, új élethelyzetben... Remélem azért nem veszíti el majd a talajt a lába alól. Vagy legalább nem végleg. Nem esne jól a rideg valóságról olvasnom.
    Nagyanyó

    VálaszTörlés
  11. Szia,nagyon tetszett.Örülök,hogy Vaniának sikerült kiszabadulnia onnan.Hú,kiváncsi vagyok,hogy a többiek mit fognak szólni Vaniához,főleg Isis:)
    Alig várom a kövit.

    VálaszTörlés
  12. SZIA!
    Nem, nem tudom elhinni,hogy Geraldine csak megjátszotta a szerelmet.Azt,hogy egy-egy alkalommal egy-egy embernek valami ehhez hasonlót mutatnak,azt elhiszem.De itt, Carlisre állandó kuncsaft volt.Egy prosti még hamarabb lesz szerelemes a kuncsaftba,mint viszont.Szerintem itt Geraldine szíve összetört amikor azt mondta nem szerelmes.Ezzel csak egy fiatal ember életét próbálta a megszokott kerékvágásba tartani,hiszen az esze "beszélt" nem a szíve.
    Ez a a pillangó egyre jobban beindítja az agytekervényeimet,de én ezt már az elején mondtam Neked. TE ebből/ezzel még sok meglepet fogsz okozni nekünk.
    Szegény Isis, hogy fogja ezt feldolgozni?
    Borítékoltam a teóriámat.Őszintén el fogom mondani ha majd erre kerül a sor.
    KÖSZI:zsuzsa

    u.i.:Ewardot nagyon-nagyon várom.:D Ja és nem csak én.:D

    VálaszTörlés
  13. Szia Spirit!
    Nagyon tetszett ez a fejezet is.:)
    Én annyira nem szeretném,hogy Vania legyen Carlise párja jobban örülnék egy Carlise-Isis párosításnak.:)
    Váron a következő részeker már kiváncsi vagyok,hogy mit szól majd a család Vaniához és hogy ki segít Rosalienak van egy tippem szerintem lehet hogy Saore mivel ő is elvesztette a kisbabáját és Rosalie pedig a 'szépségét' de lehet hogy nagyon rossz úton haladok.
    Siess az Edward szemszöggel légyszi!:)
    Fanni

    VálaszTörlés
  14. Amikor olvastam Mosi bejegyzését nekem is eszembe jutott, h Vania legyen Rose barátja , de az ötlet leírásával Aranymag megelőzött. :)
    :*

    VálaszTörlés
  15. Szia!
    Nagyon tetszett!
    Sajnáltam Carlislet Geraldine miatt, de tudom, hogy valójában csak Carlisle miatt tette ezt vele. Így volt jó!
    Örültem mikor kiderült, hogy Vanessának nincs nagy baja! Carlisletől nagyon kedves volt, hogy segít neki.
    Már kíváncsian várom, hogy hogy fogják fogadni Vanessát a többiek, legfőképpen Isis! Remélem, hogy nem lesz baj és, hogy Isis is majd kibékül a helyzettel!

    Puszi: Gemma

    VálaszTörlés
  16. Nagyon tetszett ez a fejezet is, kíváncsian várom a fejleményeket, hogy hogyan fogják fogadni Vania-t a többiek. :)
    Megmondom őszintén hogy Vania karakterét még nem sikerült annyira megszeretném, vagyis nem szeretném hogy Ő legyen Carlisle új párja. Mondjuk még változhat a véleményen. :)

    VálaszTörlés
  17. Szia Spirit! :)

    Én amúgy arra számítottam, hogy Vania el fog tűnni a csónakból, de ezek szerint ne gondoljak mindig a legrosszabbra. :)
    Hú, milyen balhé lesz itt! És szerintem nem csak Isis fog balhézni, hanem Rose is. :D De ez csak az én halványlila balsejtelmem. :)
    De amúgy most tényleg (az Árva angyalos reklámból idézve): "Mindig a legjobb résznél hagyják abba!" Asszem így mondja a nénike xD Nem igazán szeretem az ilyen sorozatokat, szóval nem nagyon tudhatom :)

    Várom a következőt!
    Jó munkát a megírásához! :)

    Puszi
    Meli

    VálaszTörlés
  18. Fú, elmondhatatlanul várom a frisset, imádtam!*-* Kíváncsi vagyok Isis reakciójára.. :D Meg, hogy mit tervezel ezzel a pillangóval.. :D És amúgy én is arra gondoltam először, hogy amire Carlisle visszaér, Vania már nem lesz a csónakban. :D Meg beleolvastam a hsz-ekbe, és láttam olyat, hogy Rose 'pszichológusa' majd Vania lesz, és jobban belegondolva nem hülyeség.. Mindenki farkasokra gondolt először, de hát közben megismertük Vaniát, és ki tudja.. Nekem tetszene. :D Na, mindegy. :D Kíváncsian várom, mi lesz. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  19. Sziasztok!
    Elég rövidke lett ez most, ugye? Már most alig várom a következőt! Ilyen befejezéssel talán nem csoda! :) Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra!
    Remélem Vania-t is sikerül most már jobban megismernünk, mert eddig még elég keveset mutatott magából.
    Megmondom őszintén, kicsit félek Isis reakciójától: ha túl hisztérikusan fogadja a "szagos nőt", amilyen hülye vagyok, még képes leszek megutálni. Egy gyereket... :) De remélem az a jó svádájú apukája azért moderálja majd drága gyermekét! :)))

    Kisildikó: az előző fejezetnél válaszoltam neked. :)

    Pilu

    VálaszTörlés
  20. Szia Spirit!
    Örülök, hogy találtál Carlisle-nak "küldetést", így kevesebbet gondol a fájdalmára, és ha jól sejtem, mostantól Vania és Isis harca miatt nem is lesz rá ideje ;)
    Egyszer írtam, hogy olyan volt, mintha Edward gondolatait olvasnám, de ez azóta fel sem merült! Nagyon jól érzed és formálod a karaktert.
    Jó volt a múltkori lehangoló rész után egy kis izgalmat olvasni.
    Köszi, gratula:
    Pálinka

    VálaszTörlés
  21. Szia(sztok)!

    Lévén új olvasó volnék. Cirka két hét alatt végig hámoztam magam a fic-en. Múltárnyai trilógián. Volt meglepetés számomra benne, volt amire a fejezet elején tippeltem és bejött, ennek ellenére végig olvastam mert élvezetes írás volt. A megható részeknél mint Esme halála szipogtam is, sajnáltam Őt nagyon, hiszen a szívemhez nőtt.

    A Gyógyító pille szárnyakhoz annyit fűznék hozzá, hogy sztem Carlisle Isis-t mint unokája szereti, legalább is így vettem észre,bár , ha figyelembe vesszük a jellemfejlődést, és miegymás, talán tévedek és Isis lesz C. következő párja. Mindazon által sztem C. egyik páciense lesz Isis párja a rezervátumból... Talán :P :D

    Kíváncsian várom a következő részeket és bátran böngészek az eddigi történetek közt.

    Jah, és Spirit gratulálok az idő közben kiadott könyvedhez :)

    VálaszTörlés
  22. Pilu: asszem ott fogjuk lefolytatni a beszélgetésünket, én is odaírtam. :)
    :*

    VálaszTörlés
  23. Hahó!

    Érdekes ez a Carlise. Még mindig nem szoktam meg.
    Teljes meggyőződésem, hogy elolvasod a hozzászólásokat, és úgy írod tovább, ahogy senki se tippelte:D

    Cseles lenne:D Biztos van egy fő szál, ami már megvan a fejedben, de az apróbb és kevésbé fontos, de mégis érdekes dolgokat szerintem így csinálhatod. Nem lehet, hogy mindig más rugóra jársz, mint ez a sok-sok ember:D

    Ettől függetlenül, hogy nem szoktam meg, természetesen nagyon tetszenek az írásaid:)
    De most a Varázslatos realitás a favoritom:D

    VálaszTörlés