.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. október 19., hétfő

Kérdezz-felelek

Ahogy ígértem, itt a kérdezz-felelek rovat. Az utolsó fejezet kérdései még nincsenek benne, csak a 21. 22. és a novella kérdései. Így is 12 oldal lett az egész wordben. :D Szóval, a 23. fejezet kérdéseire később kaptok majd választ. :)
Igyekeztem mindenki kérdésére válaszolni, ha véletlenül valami mégis kimaradt, akkor csipogjon nálam az illető nyugodtan. :) Hála az égnek, sok a hsz, és lehet, hogy valami felett átsiklik a tekintetem, mikor a kérdéseket keresem (mert amúgy, mindegyiket elolvasom, csak a kérdéseket később szedem ki a hsz-ekből).
Ha valamiről több ember is kérdezett, akkor kiszedtem pár hsz-t, de nem tudtam mindenkiét, ezért is bocsánat... Próbáltam úgy válogatni, hogy mindenkitől bekerüljön valami...
Egyébként, már közel jártok a hsz szám-határhoz, de még nem léptétek át, szóval, hajrá. :D


„Ugye Edward marad a szerelme nem ez a Russel... Mondd, hogy Edward marad a szerelme!” (Elsie)

Edward marad a szerelme. :) Isabella alapból szerelmes annyira Edwardba, hogy más ne érdekelje férfiként, de a bevésődés még pluszban biztosíthat róla mindenkit, hogy soha nem fog más pasira nézni „úgy”.


„Honnan ez a képesség? És váá.. ő egy ember... akkor hogy tudja így irányítani?” (Barbee)
„Kíváncsi lennék Russel hogy szerezte a képességét, vele született vagy kialakult vagy valami balesetféle?” (Charlotte90)

Szerintem, az ilyen képességek veleszületett tulajdonságok. Hogy honnan erednek, azt senki nem tudja… Lehet, hogy egyeseknél genetikai eredetű, míg másoknál csak úgy hirtelen felbukkan valami mutációnak köszönhetően, anélkül, hogy a rokonai között lett volna különleges ember. Szóval, szerintem, véletlenszerűen kapnak képességet bizonyos emberek.
Az irányítást gondolom, megtanulta. Van, akinek ösztönösen működik – lásd Isa emberként ösztönösen használta a pajzsát -, van aki nem tudja irányítani – lásd Alice, mert ha tudta volna irányítani a látomásokat, akkor nem került volna diliházba -, és van, aki emberként is képes irányítani – lásd Russel, de persze, neki sem ment elsőre, csak megtanulta. Az irányítás szerintem, a képesség milyenségétől és erejétől is függ, na meg, a képességet birtokló ember akaraterejétől.


„És mit csinált ott Nate?” (Fummie)
„Bár Nate-ről nem tudjuk, hogy került oda, de logikus: Úgy gondolta, hogy Isabella megint hazamegy Edwardékkal, és elé ment a suliba, hogy elrángassa haza a kísérletre.” (Fummie)
„De hogy Nate, hogy került oda és miért?” (Csibe)

Nate csak hiányolta már Isát emberileg és falkavezetőként is. Meg kellett beszélniük pár dolgot, Isának segítenie kellett a kísérletek felügyelésénél, ezért ment elé az iskolához, és ezért vitte haza La Push-ba.


„Ugye Russel azért mondja, hogy semmi nem történt, mert félreérti Isabella kérdését, hogy "Mi történt?"” (Kisildikó)

Igen, pontosan. Russel azt hiszi, hogy sikerült törölnie Isa emlékezetéből a Dave-es emlékeket.


„Amúgy Izike elfogadhatná a segítséget Edtől a matekban...Nem kellene ennyire flegmán reagálnia... Az autóban például olyan gyerekes volt... Na mindegy...csak bírom amikor gyerekesen viselkedik, és elvárja, hogy Ed felnőttként bánjon vele.” (Andi)
„Amikor Isabella duzzogni kezd, az általam ismert Edward kapásból megmagyarázná, de hogy anélkül is féltékeny volt, vagy valami konkrétabbat is hozzáfűz, és ez most számomra kicsit furcsa volt.” (Ancsa girl)
„Egyet kell értenem Zafírral... Bár én pártatlan vagyok, de Isabella viselkedése sokszor irritáló... Ezért is nem írtam kommentárt eddig. Bár azt kéred, hogy mindig az igazat mondjuk.. nekem ez a véleményem. Sokszor furcsa Isabella. Ez, hogy ennyire ILYEN összefüggésben van azzal, hogy annyi és olyan súlyú titkokat tart magában?” (Mismouth)


Hát, nem szabad elfelejtenünk, hogy Isabella végül is, még csak 17 éves tinédzser. Az első könyvben a veszélyek miatt muszáj volt felnőttesebben viselkednie, mert a saját és mások élete volt a tét, de most, hogy már nem fenyegeti közvetlen veszély, visszatérhet egy kicsit jobban a saját tinédzservilágába. Lehet, hogy komolyabb, mint a többi vele egykorú, lehet, hogy több teher van a vállán, de attól még nagyon fiatal. És ő nem Bella, aki egy 17 éves testébe bújtatott 40 éves volt. :P
Egyébként, ő és Edward is változik a könyvek során. Ugye, mikor még csak bontakozóban van egy szerelem, akkor próbálunk mindenben megfelelni a másiknak, és igyekszünk a kedvére tenni. Isabella és Edward is ezért tepert az 1. könyvben, miután már együtt voltak, és a 2. könyv elején is. Most már, hogy a kapcsolatuk nagyjából biztos alapokon áll, Isabella is mer lázadozni és gyerekesen viselkedni a korának megfelelően, és nem fél húzni Edward idegeit, és Edward is mond és tesz olyan dolgokat (lásd, nem is voltam féltékeny, csak megjátszottam…), amik nem feltétlenül tetszenek Isabellának. Szerintem, egy átlagos kapcsolatban is változik az emberek személyisége, és az is, hogyan állnak egymáshoz. :) És általában az ilyen változásokkor derül ki, hogy el tudja-e viselni egymást két ember akkor is, ha nem mindig felel meg mindenben a másik elvárásainak, és nem teljesíti minden kérését és vágyát, hanem önmagát adja.
Az normális, hogy eleinte mindenki a jó oldalát mutatja csak, de ezt a látszatot nem lehet fenntartani évekig, évtizedekig, életünk végéig. Szóval, egy kapcsolat csak akkor derül ki, hogy működik-e, mikor már nem csak a jó, hanem a rosszabb oldalunkat is meg merjük mutatni a másiknak. Szerintem… :) Aztán, ha a szerelem igazi, a két ember el tudja fogadni egymást olyannak, amilyen. Ha meg nem igazi, akkor jobb is, hogy vége. :P


„Most én is írok egy függővéget, jó? Csak hogy átérezd, mit érzünk mi, amikor ilyennel kínzol...” (Másik Zsani)

Ó, én tökéletesen átérzem. :D Valami hasonlót érzek én is, mikor azt írjátok, hogy „van egy csomó gondolatom, kérdésem, ötletem, de nem írom le, mert…” :D Nah, akkor én is úgy érzem, mintha függővéget kaptam volna, mert szörnyen kíváncsi vagyok minden egyes gondolatotokra. :D
Egyébként, klassz volt a függővéged. :D


„Amúgy Benji hány éves?” (Apple)
„Benji... a fejezet közepe felé leesett, hogy tuti, hogy a tanárjába lesz bevésődve(mielőtt leírtad volna :D).És ez nem annyira szörnyű szerintem...Végül is nem egy 40 évesbe vésődött be. :D” (Lukci)
„Csak nem értem, hogy Daniel miért dühös... A bátyók örülni szoktak, és nem a nő kora érdekli őket... Ez nem olyan fiús dolog... Szóval ez egy kicsit fura nekem...” (P. Andi)

14 éves valójában. :) Ezért is okoz többek között gondot a farkasoknak és okozna gondot Benji anyukájának elfogadni a bevésődését, mert még gyereknek tartják. :)
Ehhez persze, még hozzájön az is, hogy Lupe a tanára, ami az én szememben igenis gond. Tudom, hogy a mai világban már elég sokszor előfordul, hogy egy tanár és egy diák összejönnek (sokszor hallottam fiataloktól ilyen történeteket, és annyira természetesen beszéltek erről, hogy az már szinte sokkoló volt), de ez nem normális alapesetben.
Egy tanárnak példát kell mutatnia (legalább is, azt kéne, csak ezt sok tanár elfelejti, nagyon-nagyon nagy tiszteletem a kivételnek :) ), és soha nem szabad semmilyen módon közelednie a diákjához, mert ez erkölcsileg szerintem, nem megengedett.
A bevésődés az, ami itt megváltoztatja a helyzetet, és az, hogy Benji farkas, így valamivel fejlettebb talán, testileg és lelkileg is, mint a kortársai…
De az indiánok szerintem, elég régimódiak a szokásaik miatt, amiket hosszú évszázadokon keresztül őrizgettek, szóval, szerintem, a szemükben igenis, furcsa és gondokat okozó ez a bevésődés.
Egyébként, Lupét is kirúghatnák, ha rájönnének, hogy egy diákkal kezdett, és azok a la push-i valamint forksi emberek, akik semmit sem tudnak a farkasokról és a bevésődésről úgy néznének rá, mint egy pedofilra. Ezt pedig Benjamin sem akarja, ezért is hallgat végül az alfai parancsnak engedelmeskedve, csak hát, nehéz neki…


„Benji: legelőször az jutott eszembe, hogy talán melegebb időjárás következik nála, de remélem, ez csak a mai világnak köszönhető, hogy ilyesmi jutott eszembe, legalábbis remélem, hogy nem az lesz, valahogy nem illene bele, szerintem.” (Csibe)

Ahogy már a kommentekben is leírták, egy farkas nem lehet meleg bizonyos szabályok miatt. Ugyanis, a bevésődés lényege nem csak az, hogy a bevésődött és a bevésődő tökéletesen illjen egymáshoz lelkileg, testileg, hanem az is, hogy megfelelő legyen a bevésődés tárgya az utódnemzéshez. :)
Egyébként, ha ez a szabály nem lett volna, akkor nyugodt szívvel írtam volna Benjit melegnek, mert szerintem, semmi baj azzal, ha valaki a saját neméhez vonzódik. :) A lényeg a szerelem. :) De ez a vonal ebben az esetben nem volt megvalósítható. :)


„Viszont, hogy ne csak jó dolgokat írjak, néha úgy érzem, mintha a farkas csapat és a vámpír család csak amolyan díszletféle lenne. Szerintem, kicsit mélyebbre hatóan kéne írnod róluk is.” (Judyt)

Hát, az igazság az, hogy néha tényleg csak díszletek. Nem ők a főszereplők. Csak azért vannak, hogy a történetet felfrissítsék, bonyodalmakat okozzanak, és előre vigyék a cselekményt. Nem ők vannak a középpontban, ahogyan az eredeti Twilight sagában sem. Ott is Cullenék az első két könyvben alig vannak jelen pl., és a farkasok is csak akkor jelennek, meg, ha az szükséges a történet szempontjából. Edward és a 2. könyvtől kezdve Jacob kivételével, a többiek ott is a háttérben vannak. :)
Azért néha igyekszem kiemelni őket a homályból, de ez nem megy mindig, mert a történetnek is haladnia kell előre. :)


„Amúgy, van egy olyan érzésem, hogy szereted az olvasóidat az őrületbe kergetni ezekkel a rejtélyekkel.” (Wywu)

Ó, igen! Imádom! :D Bevallom, ez az egyik, ami miatt imádom írni ezt a ficet. :) Nem azért, mert kínozni akarlak titeket, hanem azért, mert isteni érzés látni, hogy érdeklődtök, gondolkoztok, elméleteket állítotok fel. Ennél klasszabb dolgot egy író nem is kaphatna. :)


„De én úgy érzem, hogy elhanyagolódott a farkasos-része a fanficnek” (Flóra)

Nem hanyagolódott el, csak idő kellett Jade-nek, hogy szervezkedjen. :D Addig pedig kifejtettem pár egyéb szálat. :) Tudod, az időt tekintve is reális akarok maradni, és egy nap alatt nem lehet megszervezni azt, amit Jade szervez. Kellett neki adnom egy pár napot. :)


„Ez a Russel gyerek is picit különcféle lehet...észrevettétek, hogy csak mellette volt üres hely? :) És Spirit azt írta, hogy: mindenki tekintetében ott volt a szánalom vagy a kíváncsiság... Ooo... Számalom? Miért sajnálták Isát? csak nem azért, mert Russel mellé kellett ülnie?” (Lilla)

Ezt muszáj volt kiemelnem, mert imádom, hogy észrevetted! :D Igen, Russel egy különc, ezért volt csak mellette üres hely. A szánalom meg… A többség a történtek miatt szánta Isát (Dom, a szülei halála stb.), de tuti akadtak olyanok is, akik pluszban amiatt is szánták, hogy Russel mellé kellett üljön, csak ezt nem mondták ki hangosan, így Isa nem tudhatott róla, csak max Edward. :)


„Szóval: a vámpírok ugye halottak, azaz nem ver a szívük nem kell levegőt venniük, nincs anyagcseréjük a testük nem újul meg stb. Akkor, mivel a szexhez kell néhány igencsak értékes nedv (és mi egyéb más) férfiak és nők részéről is, hogy áll fel a drágának a hímvesszeje ? [bocs nem találtam jobb szót]Plusz még egy: ugye ember/farkas nő létére gondolom menstruál. Olyankor mi történik, ha épp Edwarddal van? (Ezt mondjuk az eredetiben sem értettem, ha már egy apró vágástól mindenki begerjed.)” (Pikchu)

Szandi erre olyan szép, logikus és tudományos választ adott anno. :) Az alábbi oldalon keresd meg a hsz-ét, és elolvashatod. :) http://twilightfic.blogspot.com/2009/04/mult-arnyai-20-fejezet.html


„Légyszi írd meg, hogy mit csinált már megint Jasper. Megőrülök, ha csak arra gondolok, hogy nem tudom, mit csinált. A múltkor 4 órán át meredtem a töri könyvem felett, és azon gondolkoztam, mit csinálhatott. A vége szobafogság lett, mert anyám észrevette, hogy nem a törit tanulom:(.Viszont így több időm marad olvasni :D.” (Kopi)

Jaj, azért tanulj is! Nem venném a lelkemre, ha miattam nem sikerülne valami dolgozatod, na meg a szobafogságot sem… Örülök és megtisztel, hogy ennyire érdekel a történet, és ennyit gondolkozol rajta, de inkább hagyd tanulás utánra. :)
Hogy mit csinált Jasper, arra hamarosan fény derül. :)


„De érdekes ez a pajzs dolog is, mert ugye Meyer történetében Bella el tudta "tolni" a pajzsát, ha akarta, így Ed hallhatta a gondolatait… Tudom, itt most más a helyzet, mert farkas, és Ed csak farkasként tud olvasni a gondolataiban (azt is csak akkor ha Isabella akarja), de emberként ez lehetséges nála? Hogy eltolja a pajzsát? Erre kíváncsi lennék… :D (igaz ott Bella már vámpír volt…)” (Névtelen)

Bella csak vámpírként volt képes eltolni vagy kiterjeszteni másokra a pajzsát, mint írtad, és mivel Isa nem vámpír lett, ezért ő csak és kizárólag akkor képes ezt megtenni, ha farkas alakban van.
Mint tudjuk, akinek emberként van valamilyen képessége, és később vámpír lesz, annak vámpírként a képessége erősödik vagy kibővül. Ez a bővülés a farkasok esetében is megvan. Míg Isa emberként nem képes irányítani a pajzsát, mikor farkas alakban van, a képessége bővül, és ezért képes úgy leereszteni.


„Russelnek ez a képessége csak normális embereknél működik vagy vámpíroknál is?” (Névtelen)

Russel képessége elvileg vámpíroknál is működik. Gyakorlatilag már más kérdés… :D Ha tegyük fel Edwardot lefogná vagy 20 másik vámpír, akkor Russel tudná törölni az emlékezetét. De ha egy vámpír nincs „megkötve”, és tud Russel képességéről, akkor amint Russel egy furcsa pillantást vet felé, elhúzza a csíkot jó messzire egy századnyi másodperc alatt, így Russel nem tudja törölni az emlékezetét.


„Nem tartasz attól, hogy ezentúl naponta kell majd frissítened?” (Agnes)

Nem. :D Ha beleláthatok a fejetekbe, az minden munkát megér. :) Későbbi kiegészítés: Ma délután aludtam két órát, és arról álmodtam, hogy előre írtam a fejezeteket nektek. :D Azt hiszem, a tudatalattim már nem tud meglenni írás nélkül. :D


„Megtalálható lesz a neten is, vagy csak könyv formájában? Mert ha esetleg nem adják ki (amit nagyon remélek, hogy nem így lesz!), akkor felrakod-e a netre?” (Névtelen)

Nem, a neten tuti nem lesz olvasható a saját regényem. Ha egyik kiadót sem érdekli a dolog, akkor igaz, hogy baromi nagy melóval jár, de kiadom magam annyi példányban, amennyire kereslet van, és megvehetitek úgy is, csak akkor nem kiadón keresztül egy könyvesboltban, hanem közvetlenül tőlem. :)


„Kritikának írnám, hogy szerintem nem volt valami jó ötlet, hogy Nate-nek tetsszen Isabella… :/ Így olyan jacobos a sztori. :/” (Lollipoppp)

Nem hinném, hogy jacobos lenne… Szerintem, teljesen más a helyzet Edward-Isa és Nate esetében, mint anno Edward-Bella-Jacobnál.
Nate nem szerelmes Isába, csak tetszik neki. És a két érzelem között elég nagy különbség van. És persze, ott van Isa esetében a bevésődés, ami miatt sosem nézne úgy Nate-re, ahogyan Bella nézett Jacobra.


„Nagyon jól írsz, jó lett ez a fejezet is, de bennem az előző kettőt nem szárnyalta túl. Ezt nem gonoszkodásból írom, de én azt szeretem ha sok Edward és Iza van történetben. Szeretem a többieket is, de őket mégiscsak jobban...Remélem, nem bántottalak meg a véleményemmel, mert amúgy tetszik a stílusod, meg a történet is jó.Bár egy író egyszer azt nyilatkozta, őt a nem túl pozitív kritikák, mindig valami jobb megírására ösztönzik!” (Aurea)

Nem, persze, hogy nem gond, ha valami nem tetszik. :) Mindig mondom, hogy nyugodtan megmondhatjátok, mert nem vagyok sértődős fajta. Átgondolom, amit írtok, ha igazat adok nektek, akkor tanulok belőle, ha szerintem, nincs igazatok, akkor meg elkönyvelem, hogy nem tetszhet mindenkinek minden. :)
Egyébként, tudom, hogy szeretitek az Edward-Isa részeket, de nem írhatok mindig csak róluk. Egy idő után szörnyen megunnátok ti is és én is. Hidd el. :D És a történet egyéb szálainak is haladnia kell. :)
A fluffos, rózsaszín, csak a szerelemről és az erotikáról szóló történetek írását meghagyom másoknak. Tele van ilyen ficekkel a net, szóval, aki ilyesmire vágyik válogathat kedvére. :) Néha én is olvasok ilyesmiket (bár nem Twilight témában), mert van, mikor ez esik jól az ember lelkének. :) Ezzel semmi gond. :) Csak ez, nem ilyen történet. :)


„De két falka megfér La Push-ban?” (Flóra)

Szerintem, ha a két falka békésen megvan egymással, akkor miért ne? A múltban is volt már olyan, hogy több falkavezér és több falka volt egyszerre. Pl. Mielőtt Ephraim Black egyesítette volna a falkáját, 3 külön falka volt. Az egyik, amit ő vezetett, a másik, amit Aetera, és a harmadik, amit Uley.
Ha a falkák között viszályok vannak, akkor viszont már változik a helyzet… Szóval, majd meglátjátok. :)


„Kíváncsi vagyok Edward mit titkolhat... Házasság? Csak nem, még olyan fiatalok… Vagyis… Isabella. :) Még gondolkodom rajta, mi lehet a nagy titok. :P Vagy félreértettem, és amit nem mondott el Ed Isabellának, az Russel képessége volt?” (Zsizsi)

Nem, Edward titkolózásának a szex-szel kapcsolatban semmi köze Russelhez. Miért is lenne?


„Isabella meg egyre kevésbé szimpatikus. Ha nem tudná ezeket a dolgokat Russel-ről, akkor nem is törődne vele. Kétszínű. Nagyon bunkón bánt vele az elején.” (Juca)

Isabella csak védte a saját érzéseit, azért viselkedett bunkón. Képzeld el, hogy bemész első nap az iskolába, és mindenki a múltadról pusmog, ami amúgy is felzaklató és fájdalmas, és úgy néznek rád, mintha valami cirkuszi látványosság lennél. Ezen már alapból felhúzta magát Isa. És lássuk be, Russel első kérdése hozzá, nem volt valami kedves és megértő…
Egyébként, te is kis beszólogatós vagy. :D Szóval, Isa rokonlélek veled, szeretned kéne. :D


„Ez a Lupe amúgy akkor, farkast jelent, nem?” (Juca)

Igen, a Lupe név a lupus szóból ered, és farkast jelent. :)


„Josh-t hiányoltam a fejezetből... Ott volt, aztán csak mégsem... Nem tudom, de én nem olyan karakternek képzelem el, akinek az ottléte csak olyan mellékes.” (Catus)

Hát, nem mindig jut idő minden szereplőre. A fejezet véges, és nagyon sok szereplő van, valamint oda kell figyelnem arra is, hogy a lényeg ne sikkadjon el, és legyen elég időm kifejteni, és a hangsúlyokat is jó helyre helyezzem el egy fejezeten belül. :) Szóval, néha félre kell tennem pár szereplőt, aztán mikor kellenek, ismét előtérbe kerülnek majd. :) Ez már csak így megy, ha nem a főszereplőkről van szó. :)


„Amúgy ez már a 22.fejezet, és már csak 8 van vissza, nem?” (Catus)

Nem tudom, hány fejezetes lesz A jövő reménysége. Lehet, hogy 30, lehet, hogy több. Ez attól függ, hogy a történet hogyan alakítja magát. :)


„Miért akarta kitörölni Russel Isa emlékeiből azt az utolsó pár percet?” (P.Andi)

Mert nem akart lelepleződni előtte. Talán, már korábban volt rossz tapasztalata. Lehet, hogy megbízott valakiben, elmondta neki a titkát, de az rosszul reagált, ezért törölnie kellett az emlékeit.
Mikor Isabella elkezdett iskolába járni, Russel megörült, hogy végre valaki, aki még nem ismeri őt, ezért tiszta lappal indulhat nála, és akire legalább olyan különcként néznek a múltja miatt, mint őrá. És nem akarta megkockáztatni, hogy elveszítse a reményt, hogy Isabella a barátja lehet.
Tudom, most arra gondoltok, hogy miért nem várta meg Isabella reakcióját, és ha rosszul reagál, akkor is megpróbálhatta volna törölni az emlékezetét, de Russel egyszerűen félt a csalódástól. Nem akarta tudni, hogy Isa megijedne-e tőle vagy sem, mert ha igen, akkor minden reményének oda.


„Nem tűnik Russel olyannak, mint aki meg van zavarodva a saját magán felfedezett képesség miatt... Mármint nem látszik úgy, mintha ütődöttnek tartaná magát... Pedig furi, hogy ilyet tud... Akkor nem lehet egyedül ezzel! Lehet, hogy többen is vannak még... Családban vagy barátok?” (P.Andi)

Nem, nincsen több furcsa képességű személy Forksban. Ezért is érzi magát Russel magányosnak.
És szerintem, látni az Isával lefolytatott beszélgetéseiben, hogy ő igenis különcnek tartja magát. Nem szereti a képességét.


„Oké, hogy van ez a képessége, de a natúr emberek a suliban nem tudhatják ezt róla... Akkor miért nem barátkoznak vele? És miért piszkálja a másik két srác? Van valami más ok, amiért kinézik maguk közül? Pedig nem gondolnám, hogy olyan veszélyesnek vagy olyan másnak tűnik... mint pl. Cullenék...” (P.Andi)
„A másik két fiú azért lett olyan zombis, mert náluk is alkalmazta Russel a képességét?Akkor máskor is alkalmazta már...” (P.Andi)

Hát, először is, valószínűleg egyesek azért viselkednek elutasítóan vele, mert szegény. Dave-ék csórónak szólítják, elmondja, hogy az apját kirúgták, és most a nagymamájánál laknak.
Másodszor, ha külső jelei nincsenek is annak, hogy furcsa képességekkel rendelkezik, érzik rajta, hogy jobb távol tartani magukat tőle.
Russel egyfelől szörnyetegnek, furcsának, bizarrnak érzi magát, ezért valószínűleg másképp is viselkedik, mint egy átlagos fiú. Visszahúzódóbb, ezért a többiek kinézik maguk közül. Másfelől biztosan használta már a képességét egyeseken, hogy megvédje magát tőlük, mint Dave esetében is, és az emberek, ha nem is tudják, mit csinált velük, érzik, hogy valami nem stimmel. Megijednek attól, hogy összezavarodnak a közelében.


„Amúgy, nem rossz neked kicsit, hogy mindent - na jó, nem mindent, de elég sok mindent - eltalálunk előre?” (A.Kata)

Nem, egyáltalán nem rossz, sőőőőt! :D Én imádom, hogy annyira foglalkoztat titeket a ficem, hogy gondolkoztok rajta. :) Szeretem látni, hogy logikusan átgondoljátok az egészet, és mikor eltaláltok valamit, akkor nagyon büszke vagyok rátok! :)


„Elvileg vámpírként minden képesség felerősödik. Russelnek már így is elég erős a képessége, mi lenne vele ez után?” (Fummie)

Hát, ha egyszer vámpír lenne, akkor még erősebb lenne a képessége. Mondjuk, képes lenne egy hatalmas csoport ember memóriáját egyszerre kitörölni. Vagy egy egész életnyi emléket elvenni. De van még egy olyan ötletem is, hogy a kitörölt emlékek helyére hamis emlékeket is tudna tenni.


„Hogy követhette Jade Mariát ide, a Cullen családhoz? Mert ugye volt kettejük között beszélgetés, és akkor Maria elmondta volna Jade-nek, hogy itt laknak? Vagy szövetkeztek? Mikor tudunk már meg róluk egy kicsit még többet?” (Juca)

Maria és Jade sosem beszéltek egymással. Miután Jade Mariának (és közvetve Jaspernek) köszönhetően elveszítette a vőlegényét, bosszút fogadott, és hosszú évekig vándorolt, Mariáék nyomait keresve. Aztán véletlenül rátalált Maria nyomára, háromszor harcoltak egymással, Maria pedig mindháromszor elmenekült előle, mert vesztésre állt. Jade nem tudta, hogy Cullenékhoz megy Maria, sőt, a mai napig azt sem tudja, hogy kik is valójában Cullenék (csak annyit tud róluk, hogy egy vámpírcsalád, akinek az egyik tagja Isával jár, és akikkel a farkasok szövetséget kötöttek), egyszerűen csak követte őt. Még arról sem tud, hogy Jasper a közelben van.


„Viszont most elgondolkodtam azon, hogy ugye, Jade-nek az lett volna a legjobb, ha a leendő farkasok már immunisak a vámpírharapásra, de mivel még csak most kezdték el a vizsgálatokat, ezért ez lehetetlen... Pont ebből kifolyólag, nehéz elhinnem, hogy szándékosan késztette átváltozásra Jade azt a fiút...” (Luna)
„És azt sem tartom kizártnak, hogy nem megtervezett volt-e ez a leejtem a vérrel teli fiolát, hogy a doki hirtelen mozdulattal közelebb legyen a még nem farkashoz. Szóval, szerintem, direkt volt.” (Ancsa Girl)

Az, hogy az immunitás megszerzése előtt Jade nem tett volna semmi meggondolatlanságot, egy jó meglátás akkor, ha Jade-nek nincs egy terve arra az esetre is, ha korábban bukna le, vagy zavarnák el valami miatt, mint hogy megszerezné az immunitást. :) De ki tudja… Talán, erre is gondolt előre, és bebiztosította magát. :) Majd kiderül, hogy véletlen vagy direkt ejtette-e el a vérrel teli üvegcsét. :)


„Hogy működik az, hogy amikor először lesz farkas az illető, meghallja az alfát? Mármint, nem az, hogy meghallja, hanem hogy pont az ő alfáját hallja meg? A bizalom? Vagy mi?” (P.Andi)

Bizalom, szabad akarat… Igen. Nos, ha a közelben egy alfa van, akkor egyszerű a helyzet, mert a farkas vagy az ő falkájába kerül, vagy lemond a farkasságáról. Viszont, ha több alfa van, akkor választhat. A szabad akarata, az alfákba vetett bizalom erőssége, vagy csak az ösztönei alapján, hogy melyik alfával jönne ki jobban. Ha pedig az átváltozás pillanatában kiválasztotta az alfáját, akkor már automatikusan az ő hangját hallja meg.


„Mikor fogja Edward átlépni A Határt?? Hiszen, ő oda mehet ahová akar, nemde?” (Leia)
„De nem értem, Edward miért nem mehet La Push-ba, hiszen nem bánthatnák a bevésődés miatt, nem?” (Gitka)

Elméletben igen, gyakorlatban nem. Igaz, hogy Edwardot nem bánthatják a farkasok a bevésődés miatt, de a szabály Edwardra is vonatkozik. Ha megszegi, a farkasok megtorolhatják a családja többi tagján. Ezt pedig Edward nem kockáztatná.


„Jade az összes újdonsült vérfarkast beavatta már, vagy csak Ouray-t ?” (Flohh)
„És kb. még hányan voltak a szobában? A kis farkasokra gondolok. Mi van, ha Jade már egy kicsit az ő fejüket is átmosta?” (Juca)
„Vagy az is lehet, hogy titokban még beszélt pár farkasjelölttel?” (Wywus)

Én úgy vélem, hogy Jade Ouray-nél érezte azt, hogy ő a legbefolyásolhatóbb a fiatal, leendő farkasok közül, mert Ouray vonzódott hozzá. De szerintem, beszélt más fiatalokkal is, vagy másokat bízott meg ezzel. ;) Ez nem jelenti azt, hogy minden újdonsült farkas mellé fog állni, mert nem valószínű, hogy mindegyiküket meg tudta győzni.


„Bár, ha Jade tervez valamit, akkor én Cullenék helyébe Mariát már abban a pillanatban kinyírtam volna, amikor Forks 100 km-es körzetébe került...” (Dena)

Ha megtehették volna, ők is megtették volna szerintem. :D Alice biztosan. :D De van valami, ami miatt nem bánthatják Mariát…


„Van egy új rajongója az írásaidnak! A tesóm! Megkérdezte tőlem, mit olvasok állandóan, én meg meséltem neki a blogodról és az írásaidról!” (Panda és Kriszti)

Üdv a tesódnak! :D Örülök, hogy most már egész kis családok is olvassák, amit írok. :) Igyekszem eleget tenni a kérésnek, miszerint, minél előbb hozzam össze Isát és Edwardot mindkettőtök kíváncsiságának kielégítésére. ;)


„Ha egy vámpír megharap valakit, akkor az vagy vámpírrá változik, vagy meghal, mert kiszívja az összes vérét. Az nem lehet, hogy az "áldozat" emberként folytassa tovább az életét? Minden esetben kerül méreganyag az illető szervezetébe?” (Névtelen)

Ha egy vámpír megharap vagy akár csak megkarcol a fogával egy embert, akkor a fogát bevonó méreg bekerül az illető szervezetébe a seben át, és a legapróbb csepp is halálos lehet. Egyetlen esetben nem hal bele vagy változik át az illető, ami a Twilightban is megtörtént, vagyis, ha kiszívják a sebből a mérget még időben. De ez is csak bizonyos testrészek esetében lehet, hiszen, bizonyos testrészek felépítése nem teszi lehetővé a kiszívást, valamint attól is függ, hogy a megsérült testrész milyen közel van a szívhez, és milyen hamar ér a méreg oda.


„Oh, és Saore, lehet még ezek ellenére gyereke, ugye?” (Gitka)

Elvileg lehet, de kevesebb rá az esély, mint egy teljesen egészséges ember esetében. De mindenképpen van esély rá. :)


„Edward meg hozta a formáját, most komolyan csak tettette a féltékenységet?” (Nikibabácska)

Megnyugodhattok. :D Edward tényleg féltékeny volt, csak pluszban még ez jól jött arra is, hogy távol tartsa Isát Russeltől. Legalább is, ő azt hitte… :D Csak Isa túl makacs. :)


„Amikor Edward még féltékeny volt Nate-re, azt hiszem, a csók után, volt egy jelenet, hogy elvonultak valamit megbeszélni. Az kiderült már, hogy akkor miről beszéltek?” (A.Kata)

Annyi kiderült, miután Edward betörte Nate orrát, hogy Edward azt mondta neki akkor, ha közeledni mer Isához, akkor megbánja. Hogy ezen kívül beszéltek-e még valamit, arról még semmit sem írtam… Még… :)


„A végén miért igyekszik Isabella lezárni az elméjét? Koncentrálni akar a hangokra? Vagy mi?” (P.Andi)

Mert még nem volt ideje átgondolni, hogy elárulhatja-e a titkait a farkasoknak, és ösztönösen levédte azokat. Aztán később, mikor nem volt közvetlen veszély már, és rájött, hogy most már muszáj elmondania, hogy mit tud Jade-ről, akkor felengedte a pajzsát. :)


„És Ouray reakciójánál... Hol Isa felé fordult, hol a többiek felé... De Spirit! Fontos szerepe van annak, hogy nem azt írtad, hogy Carlisle felé fordult?” P.Andi

Igen, annak az a szerepe, hogy lássátok, nem csak Carlisle-t tartja ellenfélnek, hanem a többiekkel szemben is támadóan lép fel. Vagyis, nem lehetetlen, hogy egyszer a két falka ténylegesen egymásnak ugorjon majd.


„Amúgy, mi újság Nyuszi kisasszonnyal? Mostanság nem hallunk róla semmit.” (Wywus)

Nyuszi Kisasszony köszöni szépen, nagyon jól érzi magát. :) Otthon van Joshuával, akivel naponta pár órát játszanak, és este pedig egy ágyban alszik vele, mikor Josh épp nem éjszakai őrjáraton van. :) Szóval, tökéletes ellátást kap, és még egy jó pasival is töltheti az estéit. :D


„Ugye, Jade a falkán kívüli? Tehát ő nem kommunikált eddig mentálisan a falkával?” (Mismouth)

Nem, ő nem kommunikált velük. Szégyentelenül átváltozott előttük, ha valamit mondani akart, ahogyan most az utolsó fejezetben is. :D Nem engedhette a fejébe Nate-et (mert ugye, csak az alfát engedhette volna be a gondolataiba).


„Bár ez lehet, hogy rossz elképzelés, de vannak olyan vámpírtörténetek, ahol az van, hogy egy vámpír a "mesterét/teremtőjét" nem ölheti meg. Lehet, hogy ez köti Jaspert Mariához?” (Mismouth)

Nem, nem ez köti hozzá. Itt nincs semmi ilyesmi, hiszen, mielőtt Jasper anno elhagyta Mariát, egy ideig gondokozott rajta, hogy meg fogja ölni őt, ha esetleg Maria ellene fordulna.


„Maria és Jade szerintem is szövetkeznek, mert Maria úgymond a "vámpíros oldalt környékezi" Jade pedig a farkasosat.” (Flóra)

Jade az, aki miatt ez lehetetlen feltevés. :) Jade a múltja és a vámpírgyűlölete miatt soha nem szövetkezne egy vámpírral. Halálosan gyűlöli az összes vámpírt, és ha tehetné, mindegyiket kiirtaná.


Kérdések a Lupe-Benji novellához:

„És azt, hogy megcsókolta Lupét, nem fogja látni a falka többi tagja?” (Laura)

De igen, fogják látni. Csak ez már jó pár hónappal később történik, mint ahol most a ficben tartunk, és olyan helyzet lesz, amiben megértik, hogy Benjamin mindenképpen lopni akart egy utolsó csókot, hátha többet nem lesz rá lehetősége…


„És lehet, hogy Spirit mondani akar nekünk azzal valamit, hogy pont Emily képét rakta oda a NM-ból?” (Andi)

Nem, kivételesen, ezzel nem akartam utalni semmire, mivel, mikor a képet találtam, tudtam, hogy valahonnan ismerős a rajta lévő nő, de fogalmam sem volt, hogy ő játssza majd Emily-t. :D

„Érdekes, hogyan alakulhat ki valakiben a szerelem, mikor még nem is beszéltek szinte. Jacob elmondása alapján – Eclipse - nem így gondoltam, mindenesetre, tetszik ez is.” (Leia)

Az első két kép esetében nem hiszem, hogy rögtön szerelemről lett volna szó Lupe esetében. Egyszerűen csak Benjamin viselkedése, az, ahogyan ránézett, olyan női érzéseket ébresztett benne, amiket amúgy, bevésődés nélkül, nem lett volna szabad éreznie. A 3. 4. képnél már szerelemről volt szó biztosan, véleményem szerint. Ez pedig azért alakult ki, mert a hónapok során Benjamin kimutatta az érzéseit a maga gyermeki, mégis vonzó módján. :) És mint tudjuk, ki tudna ellenállni valakinek, aki csak az adott nőért él, és bármit megtesz neki. :)
Szóval, a bevésődés csak a farkasra van kényszerítő hatással, de nő legyen a talpán, aki nem borzong bele az első pillanatban abba, hogy egy félisten csillogó, szerelmes tekintettel néz rá, és nem szeret bele, miután látja, hogy bármire képes érte. :)


És akkor jöjjön pár olyan gondolat, amit egy csomóan írtatok, ezért nem emelem ki őket, de muszáj rá reagálnom… :D
A 2. képnél igen, a reccsenés Benjamin volt. Felmászott a fára, és onnan figyelte Lupét. :)


Igen, az alma jelkép. Több szempontból is. Egyfelől Twilight utalás, mint mind tudjuk. :) Másfelől, a Bibliában is a bűn jelképe az alma, csak, itt a fiú adja a nőnek, és nem fordítva. Az pedig, hogy Lupe beleharap, azt jelenti, hogy a tudatalattija már tudja, nincs választása az érzéseivel kapcsolatban, és elfogadja a bűnt, bármivel is jár.
Plusz, ugye, a régen, ha egy diák kedveskedni akart a tanárának, akkor almát vitt neki. Ez még azokban a régi szép időkben volt, mikor még a tanári munkát tisztelték, és amikor még a tanárok tiszteletre méltóan is viselkedtek (ahogyan mindig elmondom, tisztelet a kivételnek, mert vannak még jó tanárok. :) ).


Az eső szintén jelkép, és az is, hogy a papírok a végén leesnek a sárba. Valahogy nekem a lehulló papírok a lehulló leveleket jelképezik, az ősz pedig valaminek az elmúlását… Az eső pedig a borongós hangulatot, valami rossznak az előkészületét jelzi.

25 megjegyzés:

  1. Kedves Spirit!
    Köszi h megemlítettél minket is a kérdezz-felelekbe.A tesómnak nagyon tetszik amit írtál, hogy kis családok olvasák az írásaidat, jót nevetett rajta.Azt üzeni,várja a friss fejezetett!:) És már én is, DE NAGYON! :D

    Panda és Tesója

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönjük! Megint mennyid dolgoztál, hogy kielégítsd a kíváncsiságunkat... Élvezet volt olvasni!

    VálaszTörlés
  3. Ez jóóóó! Jók volta a kérdések, és a jól átgondolt válaszokkal megint kicsit többet tudtunk meg a háttérből :) Kösz! Tiszta élvezet folyamatában látni egy ilyen remek írás születését, és különösen jó érzés, hogy időnként az alkotás mozgatórugóit is feltárod :)

    VálaszTörlés
  4. Húúú..ez tényleg jó volt.
    Köszi,hogy ilyen sok kérdésre válaszoltál.
    Volt egy pár homályos előttem,de köszönhetően neked mostmár nem az.Ha megjelenik a könyved,mindegy hogy a kiadó vagy Te általad biztos veszek egyett.Már azt is alig várom.
    mégegyszer köszi
    Üdv:Laura

    VálaszTörlés
  5. "„Viszont, hogy ne csak jó dolgokat írjak, néha úgy érzem, mintha a farkas csapat és a vámpír család csak amolyan díszletféle lenne. Szerintem, kicsit mélyebbre hatóan kéne írnod róluk is.” (Judyt)

    Hát, az igazság az, hogy néha tényleg csak díszletek. Nem ők a főszereplők. Csak azért vannak, hogy a történetet felfrissítsék, bonyodalmakat okozzanak, és előre vigyék a cselekményt. Nem ők vannak a középpontban, ahogyan az eredeti Twilight sagában sem. Ott is Cullenék az első két könyvben alig vannak jelen pl., és a farkasok is csak akkor jelennek, meg, ha az szükséges a történet szempontjából. Edward és a 2. könyvtől kezdve Jacob kivételével, a többiek ott is a háttérben vannak. :)
    Azért néha igyekszem kiemelni őket a homályból, de ez nem megy mindig, mert a történetnek is haladnia kell előre. :)"

    Na, ezt most jól beidéztem! :)
    Persze tudom - mint minden igazi Twilight rajongó -, hogy a főszerep nem a falkát vagy a családot illeti, de szerintem igenis nagyon fontos szereplői a történetnek. Azt viszont, hogy az első két kötetben alig vannak jelen megcáfolnám, mert azért az első kötetben nem is szerepelnek olyan keveset (mármint Cullenék). A 2.-ban pedig evidens, hogy alig vannak, hiszen elköltöztek. Igazából - elfogultságom miatt - én teljesen meg lennék elégedve, ha Cullenék többet szerepelnének ... az ügyeletes jópasi farkasok annyira nem az én világom. Viszont tudom, hogy mások őket szeretik jobban, ezért az ő kedvükért róluk is írj - KÉRLEK, KÉRLEK, KÉRLEK - egy picit többet. :D

    Puszi: Judyt

    ui: És köszi, hogy megjelentettél! :D

    VálaszTörlés
  6. köszi Spirit a jó sok választ, most nagyon örülünk:):):) és persze tisztázódott jó sok kis rejtély a fejünkben...
    További jó mukát!
    puszi
    Andi

    VálaszTörlés
  7. Szia.

    Kitettelek az oldalamra.
    Megtennéd nekem cserébe te is?

    Amira

    VálaszTörlés
  8. Hali!
    Sok mindent megtudhattam a válaszokból, köszi.
    Azt is, hogy valami nagyon nagy gond lesz, ami miatt Benji úgy érezte, hogy lopnia kell egy csókot. Ezek után már csak az a kérdés maradt, hogy vajon mivel kapcsolatban lesz? Jade új falkájával vagy pedig Maria miatt. Egy újabb fejtörő :)

    VálaszTörlés
  9. szia Spirit..ahogy olvastam a válaszokat, valamin negakadt a szemem... azt írtad, hogy "Nem, nincsen több furcsa képességű személy La Push-ban. Ezért is érzi magát Russel magányosnak." ...La Push-ban???? ezt mosz elírtad (Forks helyett) vagy valamire utalni akarsz vele? hmmm? :)) kíváncsi vagyok :))

    VálaszTörlés
  10. Elírtam. :D Annyira a farkasokon elmélkedtem, hogy véletlenül La Push jött az ujjaimra. :D De kijavítottam, és köszi, hogy szóltál. :)

    VálaszTörlés
  11. nincsmit..máskor is :)))

    VálaszTörlés
  12. Áhh mire elolvastam a kérdezz-feleletet elfejetettem mit akartam kérdezni xDDD Na remélem majd eszembe jut...
    Nagyon tetszettek amiket írtál, mindenben van igazság:D

    VálaszTörlés
  13. Szia Spirit!Ne haragudj de meg tudnád adni az e-mail címed?:$...fontos lenne
    a részek pedig nagyon jók...szoktam verseket írni és azon filózok néha hogy a te sztoridhoz milyet lehetne írni..csak még nem nagyon van ötletemXD
    puszy:Nixy

    VálaszTörlés
  14. Ha egyszer, véletlenül más pályát választanál magadnak, én az ügyvédit ajánlanám XD Nagyon jól érvelsz szerintem, kevesen tudnák utánozni, meg persze igazad is van. Amúgy szerintem jól jött, hogy végre rendet raktál a fejünkben...

    VálaszTörlés
  15. éniis elfelejtettem hogy mi akartam még ideírni.. :( ha eszembe jut írok..:D
    itt is számítanak a hsz-ek a játéknál?
    és köszi hogy beleírtad az én kérdésemet is, jó érzés:)

    VálaszTörlés
  16. Köszi a választ Spirit! Azt, hogy Jacobos az Isabella-Nate kapcsolat arra értettem, hogy Jacob is és Nate is Alfa és itt is baráti kapcsolatból tetszik Nate-nek, nah de.. áhh mind1.. :)

    Az az almásjelkép nagyon jó, akkor így nem esett le, de a kérdezz-felelkből elolvasva tükre tetszik! :D Gratula :)
    Alig várom az új fezeteket! Kérek szépen egy jóóó hosszú szaftos fejezetet!!!!! :P:P LÉGYSZÍÍÍ! ^^

    VálaszTörlés
  17. Szijoka:)
    hűűűű most olyan fontosnak érzem magam:D még sosem emelted ki egy hsz-emet sem és én most is azt hittem h nem írtam semmi olyasmit ami kiemelést érdemelne:D de ez olyan jő érzés xD ...ne néézetek lükének, csak jo kedvem lett Tőle:)
    egyébként a Josh-os hsz-t ugy értettem h hiányzik Josh:D persze én megértem h mindig mindenkiről nem írhatsz:) csak hiányzik ennyit akartam kifejezni:)
    köszönjük h pár puzzle darabot megint helyére raktál:) szeretem amikor a kérdéseinkre válaszolsz mert igy tényleg kommunikálsz az olvasoiddal amit nagyon kevés író tesz meg:)
    és tényleg jól érvelsz:D fel nem fogom mennyi energiád van, írsz nekünk és még kérdezz-felelek rovatot is csinálsz:)
    szóval még1x köszönjük:)

    Puszim, Tuccko:)

    VálaszTörlés
  18. Spirit én azt szeretném megtudni, hogy neked hogy jönnek az ihleteid? Szóval hogy mondjuk megállmodod, vagy ülsz a gép előtt és addig gondolkozol a folytatáson amíg vért nem izzadsz?
    Mert én régen úgy kezdtem írni egy ilyen regényt, hogy lejegyzeteltem füzetbe és csak később álltam át, hogy egyből gépen írjak. És például sokszor a mindennapok történései adnak számomra ihletet és a megtörtént fájó/vidám események. Ez nálad is így van vagy csak én vagyok ilyen fura? :D
    Bocsi, hogy ilyen sok kérdésem van, de érdekel hogy az adott fejezet írásakor milyen gondolataid voltak, milyen lelki állapotban voltál.
    Ez azért is fontos számomra, mert így jobban megértelek mit miért írsz.
    (Ui.:egy fejezet leírása mennyi időbe telik neked?)

    VálaszTörlés
  19. Hali!

    "Mielőtt Ephraim Black egyesítette volna a falkáját, 3 külön falka volt. Az egyik, amit ő vezetett, a másik, amit Aetera, és a harmadik, amit Uley."
    Ez biztos, h így van? Én úgy emléxem, h ők vtak az első falka tagjai. Sztem nem voltak mind3an alfák, az úgy nekem vhogy nem stimmel...

    1etértek másokkal, h jó érzés, ha kiemeled az ember kérdését. A legviccesebb az, h néha olyan kérdésekre adsz választ, amikre nem lenne sztem feltétlenül szükség. pl. hogy az a reccsenés Benji volt-e, mert sztem 1értelmű, h ő volt, és közben milliónyi egyéb kérdést vetsz fel, amiken járhatat ember agya, és persze nem teszem föl őket, mert megmondtad, h még nem írtál róla semmit, és ebből kitalálható, h hiába kérdeznék, mert a válasz esetleg még több rejtélyt tartalmazna. Ld:
    "Hogy ezen kívül beszéltek-e még valamit, arról még semmit sem írtam… Még… :)"

    Szóval, ha most kérdeznék vmit, arra nem kapnék választ, mert mind olyan kérdés lenne, ami majd úgyis kiderül a történetből pl. Jade akkor most pontosan mit is akar, mit titkol Edward, szándékos volt-e a kémcső elejtése, hány farkas csatlakozik még Jade-hez, miért lop Benji búcsúcsókot Lupétól stb.

    Ja és még egy kérdést, amire majd csak a kövi fejezet elején kapok választ: mennyi a mostani számhatár? Szóval, asszem ezekre majd később kapok választ.

    Most csak azért írtam le ezeket a kérdéseket, mert írtad, h rossz, ha vki azt írja, h 'van 1 csomó kérdésem, de azért nem írom le, mert...'
    Szóval, nem panaszkodhatsz (nemmintha szokásod lenne), én most leírtam a kérdéseim, cska nem megyek velük semmire... :D

    És engem is érdekel amit Tia kérdezett az írással kapcsolatban.

    Pusz

    VálaszTörlés
  20. Szia!
    Régebben írtad, hogy lehet hgy Carlisle hazudott azzal kapcsolatban, hogy Isabellát megerőszakolta Dominic. Igazat mondott?
    Lehet h leírtad már, és csak nem figyeltem,akkor bocsi :$

    VálaszTörlés
  21. nane hogy ideis hsz ek kellenek a kövi fejiért. namindegy. én már szeretném tovább olvasniiiiiiiiii

    VálaszTörlés
  22. Szia!
    Most hívták fel a figyelmemet az írásaidra. Gratulálni szeretnék, mert nagyon jó.Én még csak a Múlt árnyinák az elején járok, és nagyon tetszik.Tehetséges vagy! Kívánom, hogy a saját regényed megtettszen egy kiadónak és megjelentesse!

    VálaszTörlés
  23. Vááá te gonosz!!!

    ÚÚÚgy utálooom :D Megválaszolsz, aztán mégsem!!! Mert függővéget teszel, még a válaszolásokkor is!!!

    Pl:

    Én úgy vélem, hogy Jade Ouray-nél érezte azt, hogy ő a legbefolyásolhatóbb a fiatal, leendő farkasok közül, mert Ouray vonzódott hozzá. De szerintem, beszélt más fiatalokkal is, vagy másokat bízott meg ezzel. ;)

    Másokat bízott meg?? És kacsintás?? Ó!

    Esetleg a "Mások" alatt Josh-ra utalsz?? Végülis... megkérhette Jade, hogy CSUPÁN a nézeteit mondja el... :S
    Én annyira féltem Josh-t Jade-től!

    (Ha lenne ilyen a történetedben, akkor szívesen lennék "alakváltó", és akkor én lennék Nyuszi Kisasszony XD

    Jó... ez most elég beteg volt... XD)

    Van pár kérdés, amit megválaszoltál, és amúgy én is írtam rá választ komment formályában :) Úgy látom, azért sikerült eltalálnom a gondolatodat :)

    Pussz...

    VálaszTörlés
  24. Hú..:D Sok mindent megtudtam, jó, hogy mindig tudsz szánni egy 'kevés' időt a Kérdezz-felelekre.:) Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés