.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2011. január 30., vasárnap

Varázslatos realitás 96.

Hesz üzenete nektek: Sziasztok! Nagyon, nagyon hihetetlenül sajnálom a hatalmas kihagyást, de mentségemre szolgáljon jobban szívták a tanárok a véremet, mint egy D kategóriás horrorfilmben, a széplányokat a vámpírok… Köszönöm a türelmet meg a drukkot, majdnem minden vizsgám meg is lett. :) Innentől meg vissza a rendes kerékvágásba. És még egyszer, köszi a türelmet. :)




Peter fel-alá járkált a lakásában. Ha dohányzott volna, rágyújt. Ha iszákos, iszik. Ha drogos… nos. Hát igen. Mivel egyik sem volt, levette a pulóverét és nekilátott festeni. A színek, mintha maguk kívánkoztak volna vászonra. A rengeteg sötét szín között, mintha maga Isten nyitott volna egy sávot, és tiszta fehérség került középre.
Mikor már a kávéját kevergetve állt a vászon előtt – hosszú órák után az volt az első pihenője -, sóhajtva vette tudomásul a kép nagyon egyszerű, szinte szájbarágós értelmét. Kezébe vette a telefont és felhívta Katet.
- HAJNALI NÉGY VAN TE ESZEMENT! – Peter elcsodálkozott a köszönés helyett hallott üvöltésen. Fel sem tűnt neki, hogy ennyire eltelt az idő, mikor utoljára körülnézett még alig múlt dél.
- Ezek szerint te nem az a barátom vagy, akit az éjszaka közepén felhívhatok? – egy próbát megért. A lány halkan káromkodott, majd ágyneműsuhogás hallatszott.
- Szerencséd, hogy de, az a barátod vagyok. – Kattant az öngyújtó, a lány mély levegőt vett. – Na, mi a gond?
Peter röviden összefoglalta, mi történt, nem hagyta ki a szégyenletes majdnem megütést, meg Charlotte szemlesütését se, ahogyan elküldte. Próbált gyorsan mindent elmondani.
- Ezért hívtál ilyenkor?!
- Igen...?
- Nézd. Nem haragszik rád, sőt. Ő érzi magát kellemetlenül. A csávó az apja, természetes hogy védi, de úgy érzi, téged megbántott azzal, hogy hátrapasszolt másodiknak. Ne akadj ki, holnap vidd el neki a képet, amit festettél, és ennyi.
- Ennyi?
- Ennyi. Jó éjt! – És a megszokott bíp-bíp.
Peter a képet nézte. Ha ennyi. Hát ennyi.

9 megjegyzés:

  1. Végre!Végre!
    Csak egy igaz barát tud ilyen egyszerű és tömör tanácsot adni!Szerintem jól látja a dolgokat.
    És vajon mi lehet a festményen?

    Szép estét!

    VálaszTörlés
  2. Már nagyon hiányzott, de megérte várni. Nagyon ütősre sikerült. Arwen

    VálaszTörlés
  3. Ohh, Istenem Team Peter. Annyira hiányzott már.
    Vicces volt a második és harmadik mondat, mert én is ezt szoktam mondani. Ha cigiznék, most rágyújtanék. De mivel nem cigizek, csak táblacsokit, forrócsokit, és kávét tömök magamba.

    Ismerős az "éjjel kifestem magamból a bánatot" téma, csak én írok, vagy olvasok mostanában. Annyira jó, hogy a lányok mindig, mindent átlátnak. Mert minden egyszerű, és csak annyira bonyolult, amennyire mi annak látjuk. Hát ennyi.

    Várom a reggelt!

    Pusz nektek
    Aranymag

    VálaszTörlés
  4. igen,igen, igen!!!még, köszi!

    VálaszTörlés
  5. Jaj, de jó! Már úgy vártam. :D Grat a vizsgákhoz, Hesz!
    És nagyon-nagyon várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
  6. szija!
    Huuu már nagyon nagyon hiányzott, és nagyon örülök neki, hogy mostantól remélhetőleg minden a rendes kerékvágás szerint fog menni.
    Ami a szöszt illeti: Hát igen ilyen egy igazán jó barát!!:) Ami pedig az öngyújtós részt illeti...valahogy én is így szoktam a telefonos dogokat elintézni hajnalok hajnalán..
    nagyon jó lett. várom a következőt.

    puszi
    Katarahh

    VálaszTörlés
  7. És igen! :D Jaj, de vártam már. :D Kate mindig is szimpi volt, most sem csalódtam. :D Hát ennyi. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  8. Szuper!:)) Végre! Megérte várni!!! (a jó dolgokra amúgy is szívesen várok)
    Olyan jó, amikor vannak ilyen barátok, akik rögtön helyreteszik az embert, és más megvilágításba helyezik a dolgokat. Kész megvilágosodás!
    Várom a folytatást!
    puszi: ggizi

    VálaszTörlés
  9. már nagyon vártam, és tényleg megérte:)

    VálaszTörlés