Varázslatos realitás 92.

- … Le sem tagadhatnád az anyádat! – Peternek összeugrott a gyomra. Annyiszor hallotta már ezt a hangsúlyt, látta a megvetően villanó tekintetet.

Tizennyolc évesen megszökött. Persze ez túlzás, nem ment messzire. Az egyik barátja felpiszkálta, hogy nagykorú, inni nem ihat, de nem kötelező hazamennie. Nem is tette meg egy hétig. Azonban egyik nap iskola után megállt a családi limuzin a középiskolája előtt, kiszállt belőle az anyja és halk hangon közölte, hogy üljön be és fejezze be a gyerekeskedést.

Egy szó nélkül követte az anyját. Otthon a nagyapjától azt kapta, amit mindig:

- Most már el is szöksz? A legegyszerűbb lenne kitagadni téged, csak egy korcs vagy. Egy koszfolt a családunk tökéletességén. Egy szabadelvű hippi vagy, le sem tagadhatnád az apádat!

Rezzenéstelen arccal hallgatta végig azt a nagymonológot, addigra nem tudta bántani a nagyapja és azóta soha többé nem tudja. Charlotte viszont remegve állt mellette. Őt még bántották a szavak.

- Nézze Uram én próbáltam kedves lenni, de maga próbára teszi a türelmemet. Jól gondolta, pocsék apa! Nem vagyok ficsúr és nem élek a lányával közös lakásban, csak egy házban, de ehhez magának semmi köze! És most vigye a lábát az ajtóból vagy rávágom, eltörik és ugrálhat fél lábon az orvoshoz!