.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2011. január 15., szombat

Varázslatos realitás 92.

- … Le sem tagadhatnád az anyádat! – Peternek összeugrott a gyomra. Annyiszor hallotta már ezt a hangsúlyt, látta a megvetően villanó tekintetet.
Tizennyolc évesen megszökött. Persze ez túlzás, nem ment messzire. Az egyik barátja felpiszkálta, hogy nagykorú, inni nem ihat, de nem kötelező hazamennie. Nem is tette meg egy hétig. Azonban egyik nap iskola után megállt a családi limuzin a középiskolája előtt, kiszállt belőle az anyja és halk hangon közölte, hogy üljön be és fejezze be a gyerekeskedést.
Egy szó nélkül követte az anyját. Otthon a nagyapjától azt kapta, amit mindig:
- Most már el is szöksz? A legegyszerűbb lenne kitagadni téged, csak egy korcs vagy. Egy koszfolt a családunk tökéletességén. Egy szabadelvű hippi vagy, le sem tagadhatnád az apádat!
Rezzenéstelen arccal hallgatta végig azt a nagymonológot, addigra nem tudta bántani a nagyapja és azóta soha többé nem tudja. Charlotte viszont remegve állt mellette. Őt még bántották a szavak.
- Nézze Uram én próbáltam kedves lenni, de maga próbára teszi a türelmemet. Jól gondolta, pocsék apa! Nem vagyok ficsúr és nem élek a lányával közös lakásban, csak egy házban, de ehhez magának semmi köze! És most vigye a lábát az ajtóból vagy rávágom, eltörik és ugrálhat fél lábon az orvoshoz!

9 megjegyzés:

  1. Jajj, de kis harcias, egyem a szívét.
    Kell egy ilyen pasi !!!!!

    Köszi köszi.

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de vártam már!Bekeményített rendesen!Várom a többit!
    Sok-sok ihletet nektek lányok!

    VálaszTörlés
  3. Aztaaa! Ez az Peter adjál neki!!!! :D :D

    VálaszTörlés
  4. Igen, igen! Hajrá Peter!

    Egy kicsit most bezavarodtam. Arra emlékeztem, hogy Charlotte Peter házában lakik, de az nem esett le, hogy ezért Peter is ott lakik. Ezek szerint folyton elkerülték egymást?

    VálaszTörlés
  5. Igen!nagyon jó, érdekesen alakulnak a dolgok!még!!!

    VálaszTörlés
  6. Hajrá Peter vágd ki morcos apucit a házból!!!!! >:)
    kartonka

    VálaszTörlés
  7. Ah, Peter jól megmondta! ;)*-*
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  8. De aranyos =D anyira tetszett, nagyon várom a kövit.
    By: Kacey

    VálaszTörlés