.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2011. január 16., vasárnap

Varázslatos realitás 93.

- Ne, ne, ne! Kérem! Hagyják! – Charlotte a kanapéra szorult. Az előtte álló nagydarab férfit akkor sem tudta volna arrébb taszajtani egy millimétert sem, ha minden erejét beleadja. Így csak figyelte, ahogy a két társa a saját nappalijuk közepén töri be az apja orrát.
- Két hét! – Az alacsonyabbik úgy köpködte a szavakat a másik vérben úszó arcába. – Ha két hét múlva nincs meg a pénz, akkor visszajövünk, és ennyivel nem úszod meg. Remélem, felfogtad… - vonta fel a szemöldökét.
- Fel – nyögte a férfi.
- Helyes. Gyerünk, itt végeztünk! – intett a fejével a társainak. Ahogy elengedték, az apja a földre rogyott. Charlotte visszafojtott lélegzettel figyelt és reszketett. Ahogy a mellette álló férfi hirtelen felé fordult és elvigyorodva az ujjai közé vette az egyik hajtincsét, hogy aztán az orrához emelje és megszagolja, felkavarodott a gyomra.
- Ha másképp nem megy, a kislány elég csinos, hogy összeszedje az összeget – tanácsolta az apjának. A barna szempár kikerekedett a rémülettől, ahogy felfogta a mondat értelmét.
- Meglesz a pénz, hagyja békén! – csattant keményen az apja hangja. A férfi visszahúzta a kezét, és elindult a társai után, de búcsúzásképpen még gyomron rúgta a földön fekvőt.
- Apa! – Ahogy becsukódott a bejárati ajtó, Charlotte felugrott, és az apja mellé térdelt. Meg akarta nézni a sebeit, de a következő pillanatban félreütötték a kezét.
- Jól vagyok. És megszerzem a pénzt, ne aggódj! – tápászkodott fel a férfi a padlóról, és a fürdőszoba felé botorkált.
Charlotte szédült. A világ ringlispílként forgott és elmosódott körülötte. Az egyetlen, ami szilárd kapaszkodót nyújtott számára, az Peter keze volt. Hallotta, hogy a két férfi vitatkozik, de nem értette a szavakat. Aztán hirtelen eltűnt a támasz, ő pedig a falnak tántorodott nélküle. A hangok felerősödtek, kiabáltak.
Kellett pár pillanat, míg Charlotte rádöbbent, mi történik. Peter egyik keze a folyosó falához szorította az apját, a másik pedig ökölbe szorulva emelkedett a magasba.
- Ne! – Belecsimpaszkodott Peter karjába, hogy visszatartsa. Nem gondolta át, mit tesz, a benne lévő kislány cselekedett, akinek az apját – legyen az bármilyen is – meg akarták ütni. A sötétbarna szempár meglepetten fordult felé. – Ne bántsd, kérlek! Ne bántsd! – tört ki belőle a könyörgés.

9 megjegyzés:

  1. szia!
    huu hát ez...WOW! Charlotte és az apja mindig meglepetést okoz nekem...:) várom a holnapit!:)

    VálaszTörlés
  2. Hű..*-* Ez is olyan nagyon jó volt.*-* Arra kíváncsi vagyok, mit mondott Ch-papa, hogy Peter meg akarja ütni.
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  3. Hát igen, ez pont az az eset, hogy egy apa örökre apa marad még ha meg sem érdemli, hogy annak nevezzék. :(

    VálaszTörlés
  4. UF! Szegénykém, de rossz lehetett neki. És Peter milyen lovagias, nem csalódtam benne XD. Kíváncsi vagyok, hogy reagál erre, a lány apja.

    VálaszTörlés
  5. Remélem ez nem fog kettejük közé állni. Mármint Peter nem fog csalódni Charlotteban, mert hagyja magát megfélemlíteni és nem tud/akar kiállni magáért. És Charlotteban sem lesznek rossz érzések Peter iránt, mert kezet akart emelni az apjára... Abszolút egyetértek veled Edi26!

    VálaszTörlés
  6. Valaki tudna nekem segíteni? Így ezt az első szakaszt nem nagyon értem, hogy kik ezek az emberek( az apján kívül). Előre is köszönöm :)

    VálaszTörlés
  7. Hát, az apukája ugye, néha-néha iszogat. Aki pedig az ital rabja, az általában anyagi gondokkal is küszködik. Valószínűleg az apukája rossz emberektől kért kölcsönt, és nem fizette vissza időben. Én így képzeltem. :)

    VálaszTörlés
  8. Jaaa hogy eljött érte 2 fószer a pénzért...értem :D Köszönöm szépen

    VálaszTörlés