.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2011. január 4., kedd

Varázslatos realitás 85.

Charlotte reggelente sokszor hirtelen riadt fel. Az álmaiba bekúszott egy érzés vagy egy gondolat, és úgy rántotta ki a valóságba, mint egy bungee jumping kötél. Most nem így történt. Csak fokozatosan eszmélt rá a mellette lévő testre, és a halk szuszogás is lassan jutott el a tudatáig. Amikor pedig tudatosult benne a tegnap éjszaka és hogy Peter fekszik mellette, mosolyra húzódott a szája.
Mikor felnyitotta a szemét, rájött, hogy a fiú még alszik. A haja kócosan meredt ezer felé, az állán pedig némi kis borosta mutatkozott. Charlotte-nak tetszett ez a kép, bár zavarba is hozta.
Igaz, hogy néhány csókon kívül nem történt több az éjszaka, de mégis csak Peter mellett ébredt fel. Fogalma sem volt, hogyan is kéne viselkednie ezek után. Talán kimászhatna az ágyból, hogy reggelit készítsen vagy főzhetne egy kávét – futott végig az agyán.
Mielőtt még dűlőre juthatott volna saját magával, Peter halk mormogó hangot hallatott, aztán nyújtózkodásba kezdett. Charlotte ijedten hunyta le a szemét és próbált úgy tenni, mintha még mindig aludna.

15 megjegyzés:

  1. Szerintem nem fog sokáig menni ez az alvás színlelés...:D Túl izgatott hozzá... :)) És az is lehet,hogy Peter sem tudja majd,hogy mit csináljon magával. :D Holnapot! :)

    VálaszTörlés
  2. Lemértem, és 57 másodperc volt elolvasnom:( Szörnyen rövidek, de nagyon jók!!!!:)

    Sok sikert mindenkinek a vizsgákhoz, hétfőn és kedden én is kapok belőlük:S :( És várom a holnapot:)

    VálaszTörlés
  3. Juj, ez olyan jóóóó!! Az első szexmentes együttalvás... Ezt mindig imádtam!
    (na tessék, az uram beleolvasott a hátam mögött, hogy mit írtam és kiröhögött... Tény, hogy a romantikához gőze sincs... :)

    VálaszTörlés
  4. ahhhh anyááááám, olyan kis édesek *---* :P

    VálaszTörlés
  5. @ggizi:

    Szia!

    Nyugi, azért van olyan pasi, aki érti és szereti is a romantikát! :-DDD Egyet biztosan tudok!

    Üdv:

    T-A

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    @Panka:

    Nekem 36mp volt.

    Ha azt nézem, hogy 3 hónap alatt írtam egy könyvnyi történetet, meg 6 hónapig finomítgattam és elolvasni másfél nap alatt képes vagyok, akkor nem is olyan jó dolog belegondolni abba, hogy milyen gyorsan ki lehet olvasni egy könyvet. Spirit is nem tudom meddig írta az Árnyékvilágot, én meg egy délután alatt képes voltam "felfalni".

    Imádni valóak! Olyan balszerencsések külön-külön, de talán együtt sikerre viszik egymás életét? Nagyon remélem, mert különben vérengzést tartok az írók között! Uff! :-)))

    VálaszTörlés
  7. Hát igen, megírni valamit nagyon hosszú idő, elolvasni ahhoz képest egy szempillantás. :) Egyébként jó tudni, hogy még vannak romantikus férfiak is, bár vicces volt olvasni ggizi zárójeles megjegyzését, aranyos jelenet lehetett ez a férjeddel. :) És igen, a szexmentes együttalvás nagyon-nagyon jó dolog, és többet ad lelkileg sokszor, mint maga a szex. :)

    VálaszTörlés
  8. Jaj, de aranyosak!:) Én is remélem, hogy majd együtt boldogok lesznek! :) Várom a következőt. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  9. De jó, ilyen már velem is volt hasonló szituban, hogy nem én akartam előbb felébredni és gyorsan úgy csináltam, mintha aludnék. ;) Csak az a baj, hogy sajnos nem sok színészi képességem van, így hamar lebukok. Ezért nem tudok puskázni sem pl., mert olyankor szinte villog a felirat a homlokomon, hogy "puskázom-puskázom"! :S :))

    Várom a kövit!! :)))

    VálaszTörlés
  10. Legalább egy romantikus pasit én is ismerhetek szerencsére! :P :D

    VálaszTörlés
  11. Hát igen! Én is ismerek romantikus pasikat, mégis egy olyat választottam (és messze nem bántam meg!:), aki tojik rá! De azért a tizenX év alatt már sikerült egy ici-picit ez irányba terelgetni...:)) Talán, mire nagymama korba lépek, vágott virágot is hajlandó lesz adni, nem csak cserepeset...:)))

    VálaszTörlés
  12. Jaj, ma reggel, ahogy ébrdeztem, az ugrott be azonnal, hogy Charlotte is mikor felébredt alvást színlelt, s Peter pont látta, mikor visszacsukja a szemeit. :)

    VálaszTörlés
  13. Annyira jó! Úgy szeretem őket! Remélem, hosszabb lesz a folytatás, mert nagyon-nagyon telhetetlen vagyokXD!

    VálaszTörlés
  14. Ggizi: nálunk meg pont fordított a helyzet, mert a párom mindig vágottat akart venni és én győztem meg, hogy inkább cserepeset vegyen, mert sajnálom, mikor pár nap alatt elhervad a vázában. :( :)))

    VálaszTörlés
  15. Jajj de aranoys (L) like...

    By: Kacey

    VálaszTörlés