.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. december 4., szombat

A tegnapi könyvbemutató (élménybeszámoló)

Izgatottan vártam már a könyvbemutatót, ezért az előtte való este nem sokat aludtam. Az izgatottság mellett amiatt is aggódtam, hogy az időjárás miatt rendben felérjen mindenki Pestre velem egyetemben.

Reggel gyorsan összepakoltam, felkészültem, és már kabátban, egy táskával és egy nagy szatyorral a kezemben igyekeztem az ajtó felé, mikor kopogott a postás. Gyorsan átvettem tőle, amit hozott, aztán rohantam, nehogy elkéssek. A nagy sietség ára az lett, hogy nem figyeltem, rosszul léptem a lépcsőn, és leestem. Vagy 5 fokot sikerült megtennem térden, agyonzúzva a térdcsontomat. Most is tiszta lila. :D Szóval, elmondhatom magamról, hogy bénább vagyok, mint Bella. :D

Sántikálva elmásztam a boltba, hogy vegyek az útra két zsemlét és valami innivalót, aztán Szandi és a párja felszedtek kocsival a házunk mögötti parkolóban, és szerencsésen elértük végül a vonatot. :)

A vonaton Szandi felvágta a könyvjelzőket, én meg szedtem utána a szemetet és tépkedtem az ajándéknovellákat, közben pedig beszélgettünk. Elmondtam, hogy már nagyon várom, hogy mindenkit láthassak, de még egyáltalán nem érzem azt az izgatottságot, amit kéne, mert egyszerűen nem fogtam még fel, hová is megyünk… Tényleg akkor még nem voltam képes elhinni, mintha csak egy álom lett volna. :D

Végül megérkeztünk Pestre, és mikor leszálltunk megláttam egy kis csapatot egy táblával: Team Spirit. Fummie vicces kedvében volt. :P Zsuzsa, Fummie, Kriszti és Truska kikísértek engem és Szandit a parkolóhoz, ahol Kitti már várt ránk autóval. Először nem nagyon találtuk, de aztán telefonos segítséggel végül ő lelt ránk. :)

Mivel az autójában nem volt mindenkinek hely, így két csoportra váltunk. Engem és Szandit Kitti vitt az étteremhez, a lányok pedig metróztak egyet. Az étterem felé vezető úton végig csipogott valami az autóban jelezve, hogy valamelyik ajtó nyitva van, de megrángattam az enyémet, és úgy tűnt, az nincsen, viszont később kiderült, hogy mégis.

Végül némi várakozás után átjutottunk a sorompón, és bejutottunk az étterembe. Évi, Kitti olvasója és az étterem vezetője, nagyon aranyos és segítőkész volt. Többször is megkérdezte, hozhat-e nekünk valamit, kaptunk tőle forralt bort és pogácsát. :) Köszönöm neki ezúttal is, hogy felajánlotta a helyet a könyvbemutatóhoz. :)

Évi beengedett minket egy kis irodaszerűségbe, ahol lepakolhattunk, Kitti megleshette a könyvét, és megpihenhettünk. :) Jó pár percig simiztük az egyik könyvön a gyémántokat. :D

Utána kaptunk forralt bort, amit életemben először kóstoltam meg és nagyon finom volt, de csak három kortyot mertem inni belőle, mert egész életemben eddig pár kortynyi alkoholt ittam (krémlikőrt), és nem tudtam, mennyi alkohol maradhatott a forralás után a borban, és nem mertem megkockáztatni, hogy ami másra egyáltalán nem hat, az engem teljesen kiüt. :D

Szandiékkal gyorsan átöltöztünk, kipirosították az arcomat (ez fontos infó, később még vicces lesz…) meg hasonlók.

Aztán Kitti odaadta az ajándékát. Kaptam egy szál kála virágot, ami itt csücsül most a hátam mögött egy vázában, és még mindig gyönyörű, és egy doboz finom csokit, ami viszont azóta el is fogyott. :D

Amíg várakoztunk, tovább tépkedtük az ajándéknovellákat, miközben pogácsát majszoltunk és beszélgettünk. :) Aztán Leia hívott, hogy Reni számát nem tudom-e, mert nem érkezett meg a megbeszélt helyre a megbeszélt időpontban. Megírtam sms-ben gyorsan a számot, miközben megérkezett Benina is. :) Miután elrendeztem a telefonos ügyeket, kimentem Benináék után a kis irodába. Benina hozott nekem egy gyönyörű rajzot, amin én vagyok és az Árnyékvilág borítója, és annyira-annyira széééép! Benina nem csak csodásan ír, de még a rajzoláshoz is van tehetsége. :) Majd megmutatom nektek a rajzot, mert Reninek köszönhetően be lett szkennelve. :) És kaptam egy rajzot a kislányától is, ami nagyon aranyos lett. :)

Végül Ildikóék is megérkeztek a könyvekkel, kipakolták őket az asztalokra, átrendezték a termet, hogy mindenki jól láthasson, eközben én néhány olvasómmal beszélgettem. Ekkor jött rám az izgulás a sok ember láttán. :D Kaptam egy gyönyörű karácsonyfa süteményt, amit egyébként nincs szívem megenni, úgyhogy megtartom emlékbe díszként. :D Remélem, nem baj, mert olyan csodaszép lett… Majd mutatok róla fényképet később :). Egy kis angyalkát Zsuzsától, aminek olyan cuki pofija van tényleg, és ami vigyáz rám és szerencsét hoz. :)

Megkaptam a gyönyörű dobozkát is, ami telis-teli volt szeretettel. :) Nagyon-nagyon köszönöm, hogy gondoltatok rám, összefogtatok, elkészült a dobozka, megírtátok a leveleket, kiválasztottátok az idézeteket. Igazán meghatott, hogy mennyien akartatok örömet okozni nekem. Köszönöm! :) Akkor sajnos, nem volt lehetőségem elolvasni a leveleket és idézeteket, de később Reninél megtettem, és azóta is elolvastam őket újra, és hát, bevallom nőiesen, igazán meghatottak és megkönnyeztem őket. Ti vagytok a legjobbak! :)

Kaptam Fummie-tól egy Rob rajzot, amiről muszáj elmondanom egy történetet… Fummie odajött hozzám, és azt mondta, csinált nekem valamit, de ronda lett, és nem is tudja, hogy odaadja-e… Aztán végül mégis csak átnyújtotta a rajzot, én meg ránéztem, és az arckifejezésem kb. ilyen volt: leesett áll, elnyíló száj, elkerekedett szemek. :D Gyönyörű a rajz, majd ezt is megmutatom nektek, mert Reni volt olyan aranyos, hogy ezt is beszkennelte nekem (bocsi, Fummie, de a világ elé kell tárnom :D).

Mikor minden asztal, szék és könyv a helyére került, elkezdődött a könyvbemutató. Ildikó szólt pár szót, aztán a jelenlévők részleteket hallhattak mindhárom könyvből. Az Árnyékvilágból Szandi olvasott fel gyönyörűen. :) A többiek részleteit is érdeklődve és izgatottan hallgattam, ahogyan a többi jelenlévő is. :)

Miután a részletek elhangoztak, Ildikó felajánlotta, hogy lehet kérdezni tőlünk, de mindenki kis nyuszi volt. :D Szóval, végül áttértünk a könyvvásárlásra és dedikálásra.

Nagyon meglepődtem és nagyon örültem, mert Ildikó megkérdezte a teremben lévőktől, hogy hányan tudják, hogy ingyen fel van töltve az Árnyékvilág a netre, és 2-3 ember kivételével mindenki feltette a kezét, de ennek ellenére rengetegen megvették a könyvet, sőt, volt, aki több példányt is vett. :D Amit ismét nagyon köszönök! :)

Olyan jó volt ismerős arcokat látni, és az új embereket is megismerni, látni, hogy örültök a könyvnek és az ajándékoknak, amiket hozzájuk készítettünk. :) A barátaimnak köszönhetően a könyv mellé tudtam adni könyvjelzőket és szórólapokat, valamint egy-egy kis ajándéknovellát, amit az Árnyékvilághoz írtam. :) A dedikálásokat pedig azzal a tollal írtam, amit még két éve kaptam ajándékba az első nyári olvasói találkozómon Melkától, Diától és Zsanitól. :) És Mártinak át tudtam adni azt a nyereménykönyvet, amit a facebookon nyert, és jó volt látni, hogy örül neki. :) A másik kettőt is hamarosan viszi a postás. :)

Mikor volt egy-egy kisebb szünet a dedikálás közben, kisorsoltuk a két posztert, amit Gabi készített az Árnyékvilághoz Timi észrevételeivel. Két kérdést tettem fel, az egyik az volt, hogy melyik film tette híressé Adamet, erre Fummie tudta a választ. A másik pedig az volt, hogy hol találkozott először Camilla Adammel, ezt pedig Adri válaszolta meg elsőként, akiről lentebb majd még írok bővebben. :)

A dedikálás után beszélgettem néhány emberrel, és fotózkodtunk. Leia szeretett volna fotót készíteni, de csak úgy jutottam át hozzá, hogy át kellett másznom az asztal alatt, ami fájós térddel elég nehéz volt, de végül legyőztem az akadályokat, és elkészültek a fényképek is. :D

Aztán az egyik nagyon kedves olvasóm, aki már sok-sok szép hozzászólást hagyott az írásaimnál, félrehívott, és kaptam tőle egy gyönyörű tollat. Belegravíroztatta a dátumot, a monogramját, és azt, hogy Kedvenc írónőmnek. Nagyon meghatódtam. :) Igaz, hogy 20 évvel előre megelőlegezte nekem az írónő titulust, mert még nem vagyok az, de nagyon jól esett, és nagyon örültem az ajándéknak. Köszönöm szépen! :)

Aztán beszélgettem egy olvasómmal, akit Adrinak hívnak és töri szakos (a sors keze :D ), és kiderült, hogy ő nem ismerte a ficeimet, csak az Árnyékvilágot olvasta tőlem egy pár napja, és úgy érezte, el kell jönnie a könyvbemutatóra, mert annyira tetszett neki. És ennek úgy örültem. :) Mert ti mellettem voltatok két évig, szeretlek titeket, ti is engem, és akit szeretünk, azzal néha elfogultak vagyunk. :) És jó volt egy olyan emberke szájából hallani, hogy tetszett neki a regényem, akinek korábban fogalma sem volt arról, ki is vagyok, miket írtam eddig. :)

Mikor vissza kellett ülnöm az asztalhoz, hogy aláírjam azokat a könyveket is, amelyeket majd postán küld el a kiadó a megrendelőknek, magammal hívtam Adrit is beszélgetni, és még páran odaültek az asztal másik oldalára hozzánk. Nagyon klasszul elbeszélgettünk, és képzeljétek, aláírtam nem is tudom, hány könyvet, de 100-at biztosan (valószínűleg jóval többet, csak nem akarok hülyeséget mondani), és egyáltalán nem fájdult meg a kezem. :D Azt hittem, hogy majd a 10. könyv után úgy érzem, letörik azonnal, de annyira fel voltam spannolva, hogy egyáltalán meg sem éreztem. :)

A pirosítóra visszatérve… Szóval, meséltem a lányoknak, hogy Szandi és Timi pirosítót tettek az arcomra, mire mindenkinek elkerekedett a szeme, mert még így is hulla sápadt voltam. :D Hiába a pirosító, hiába a zavar, hiába a 3 korty forralt bor. :D Már kezdtek megijedni, hogy vámpír vagyok, de megmutattam, hogy meleg a bőröm, szóval, végül megnyugodtak. :D

Amíg a lányok beszélgettek, odamentem egy kicsit Ildikóhoz Kittivel együtt és beszélgettünk. Képzeljétek, Ildikó is nagyon rákattant a facebookra, mert éppen nektek írt üzenetet. :D Végül visszatértem az olvasókhoz, barátokhoz beszélgetni, és mi maradtunk a legtovább, kb. este 10 óráig. :)

Egyébként, Ildikó is nagyon kedves volt, és hozta magával két munkatársát, akik szintén nagyon szimpatikusak voltak. Mindegyikük olyan kis mosolygós. :)

Végül sajnos, vége lett az estének, nagyon hamar elrohant az a pár óra, de nagyon jól éreztem magam a kezdeti izgalom ellenére. :)

Az éjszakát Reninél töltöttem, aki a szívemben nem egy csücsköt kapott, hanem egy Roxfort méretű kastélyt. :) Van pár olvasóm, aki végül a barátom is lett, és nagyon közel áll hozzám, és ő az egyikük. :)

A lakása picike, de annál csinosabb és otthonosabb. Imádom! :D Ha nem hiányoznának anyuék, mert mondjuk felköltözhetnének velem, és itthon nem lenne saját életem, akkor hozzáköltöznék. :D

Egy konyha, szoba és fürdőszoba, de olyan… Renis… De tényleg… Tele van apró, cuki dísztárgyakkal (Éljen az Ikea! :D ), barátságos, meleg… Szóval, nagyon tetszik! :)

Reni csinált nekem vacsira egy isteni tojásos, szalámis, salátás, paradicsomos, fűszeres vajkrémes szendvicset, amit azóta is visszasírok. :D Tegnap álltam itthon a hűtő előtt, amiben alig volt valami étel, és az volt az első gondolatom, hogy Reni szendvicsét akarom! :D Jaj, és volt nagyon finom gyümölcslé is hozzá. :)

Aztán vacsi után megnéztük a Vampire Suck-ot, van benne pár klassz poén. :D Reni közben elaludt, de én képtelen voltam rá, úgyhogy még megnéztem 3 részt a Vámpírnaplók 2. szériájából, és vááááááááá, imádom Damont! :D Végül hajnali fél 4-kor hagytam abba a filmnézést, de utána sem tudtam sokáig elaludni. Pedig nagyon klassz volt az ágy! :D

Reni eredetileg készült egy pótággyal, de végül úgy aludtunk, hogy az ő ágyán ketten. Ő a felső részen kuporogva, én az alsó részen kuporogva, de annyira jó volt. :D Előző életemben lehet, hogy macska voltam vagy ilyesmi, mert imádok kuporogva aludni. Itthon is fotelágyam van, és mikor össze van csukva fotelnek, és belekuporodom, olyan jó aludni benne. Sokkal jobb, mint kinyitva. :D És kaptam Renitől egy finom puha párnát is. :) Reni néha felébredt az éjszaka közepén, és olyankor, ha látta, hogy ébren vagyok, bocsánatot kért, amiért elaludt, aztán bizonyos időközönként megkérdezte a sötétben, hogy nem vagyok-e éhes, szomjas, nem fázom-e. :D Aranyos volt! :D

Reggel aztán felkeltünk olyan 8 óra körül, és Reni közölte, hogy maradjak vele, nem menjek sehová, majd bezárt a lakásba. :D Na jó, nem… Csak annyi időre zárt be, míg lerohant a boltba, hogy hozzon nekem friss zsemlét, aztán megint kaptam isteni finom szendvicset *csorog a nyála az emléktől*, és isteni finom kakaót. Nem tudom, ki lesz Reni férje majd, de azt tudom, hogy összeteheti a két kezét, mert nem elég, hogy a lányzó a világ egyik legkedvesebb, legszórakoztatóbb embere, még szép is, gondoskodó és isteni ételeket csinál. :D Uraim, lehet sorakozni, tényleg egy főnyeremény! :)

Aztán még beszélgettünk Renivel egy kicsikét, beszkenneltük a rajzokat, majd indulnunk kellett a vonathoz.

Hazafelé Gabival jöttem, végigbeszélgettük az utat, úgyhogy nagyon rövidnek tűnt, és ő is elmondta, hogy mennyire meglepte pozitív értelemben, hogy milyen kedvesek és jófejek az olvasóim. :) Mondtam neki, hogy engem ez nem lepett meg, mert én már rég tudtam, hogy csodásak vagytok. :)

Aztán hazaértem teljesen felspannolva, és rögtön megmutogattam anyunak a könyvet és az ajándékokat. :)

Hát, nagyjából ennyi volt, remélem, hogy semmit sem felejtettem ki, de ha mégis, akkor szóljatok. :)

Köszönöm még egyszer a gyönyörű és kedves ajándékokat, a sok kedves szót, hogy annyian megvettétek a könyvemet annak ellenére, hogy kint van a neten. Köszönöm, hogy szerettek és támogattok, és hogy ilyen csodás élményt okoztatok nekem/nekünk. :)

14 megjegyzés:

  1. Tényleg nagy élmény volt, összefutottam olyan kedves ismerősökkel is, akikkel személyesen nem is tudtam addig találkozni, de sokat beszélgettünk már a neten twiligt szeretetünk miatt. Most ez is összejött váratlanul! :))

    Az asztal alatt bujkálást pont elkaptam én is! :) Remélem a térded hamar meggyógyul!

    Lemaradt az arcpirosítás története, vagy csak nem esett le nekem?

    Egyébként én is nagyon szeretem a VD-t! Folyamatosan nézem a 2. évadot. Nagyon izgi és jó történet az is. :)

    Kíváncsi lennék, hogy mennyi könyv ment el egyébként. Publikus lehet ez majd, vagy inkább bizalmas infó?

    VálaszTörlés
  2. Szia Spirit !

    Én is nagyon élveztem a könyvbemutatót! Külön örültem, hogy személyesen láthattalak és válthattunk pár szót.
    A könyv fantasztikus, imádom. Nem tudtam letenni.
    A Démoni érintés-t még szívesen fogadnám könyv formátumban is tőled, az még az egyik kedvencem tőled.
    Bár eddig minden nagyon megfogott, amit olvashattam tőled. És ez a könyv... imádom !!!
    Puszi
    Szilvi/Jakee

    VálaszTörlés
  3. Szia Adri!

    Mikor azt írtad:"A vonaton Szandi felvágta.." majdnem azt hittem "az ereit" lesz a következő szó..ugyhogy hangos nevetésben törtem ki:D,ezért elnézésedet kérem..de tovább olvasva nagyon örülök hogy élve megúsztátok a vonatozást ;)
    Remélem már nagyon-nagyon nem fáj a térded:)
    Örülök hogy jól sikerült a könyvbemutató.
    Drukkolok hogy sokan vásároljanak a könyvedből,ellenére annak hogy ingyen is elérhető.
    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Az igazság az, hogy számszerűen fogalmam sincs, mennyi fogyott, mert eszembe sem jutott, hogy számolhatnám is esetleg, hányat írok alá. :D De nagyon sokat vettetek. :D Majd megkérdezem Ildikótól, meg azt is, hogy elárulhatom-e. :)

    A Démoni érintés említettem Ildikónak pont azért, mert mostanában nagyon sokan mondtátok, hogy szeretnétek könyvben, és úgy vettem észre, hogy érdeklődő volt. Szóval, ha látja, hogy tényleg szeretnétek, szerintem, még akár szó is lehet róla. :) De majd még meglátjuk, mi lesz ezután. :)

    Nagyon örülök, hogy ti is jól éreztétek magatokat! :) Köszönöm, hogy eljöttetek és feledhetetlen élménnyé tettétek számomra az estét. :)

    VálaszTörlés
  5. Alice7610: Nem, nem az ereit szerencsére. Mihez is kezdenék Szandi nélkül? :)
    A térdem még kicsit fáj, de ez a legkevesebb most. Ennél nagyobb fájdalmat is megérte volna elviselni az élményért. :)
    Köszönöm szépen! :) Pussz neked is. :)

    VálaszTörlés
  6. Juj, akarok még ilyet!!!
    A legviccesebb az volt, h miután dedikáltad a könyvemet, teljes örömmámorban úsztam és nem gondolkoztam, szal nemám azt mondtam vna Beninának és Kittinek, h Eszternek hívnak, nem, nekem azt kellett mondanom, h Kisildikó vok, ígyhát Beninah Kiss Ildikót írt, Kitti pedig 1szerűen Ildikót... :P De kellett nekem Kisildikót mondani. De nem baj, a könyvek ettől még uolyan jók. :)
    Pusz

    VálaszTörlés
  7. Ja, megint én..ujabb félreolvasás: a *pirosítót* PIRITÓSNAK olvastam..ne kérdezd :D

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Az interneten hova van feltöltve a könyv? Szeretném elolvasni.:$ A könyvet majd karácsonyi ajándékként fogom kérni de nem tudok addig várni!:D
    Előre is köszi ha válaszolsz

    VálaszTörlés
  9. Ide: http://konyvmolykepzo.chr.hu/wg3/files/download/10/e_arnyek.pdf

    VálaszTörlés
  10. Szia Spirit!

    Örülök, hogy klasszul sikerült a tegnap estéd!Egyébként minden nap többször is megnéztem az oldalad,hogy van-e friss valamiből.Hát nem volt.:(De eszembe jutott, hogy biztos készülsz a nagy napodra!
    Sok sikert neked!Ja, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy TE MÁR ÍRÓNŐ VAGY!HIDD MÁR EL VÉGRE!De ez is azt bizonyítja, hogy te egy szerény csajszi vagy.maradj is ilyen!És írj nekünk sok-sok jó történetet!
    Sok puszi,
    Maja

    VálaszTörlés
  11. Kisildikó, nem is te lettél volna.-DD eZ ÉDES.

    jAJJ, sPIRIT, Jobbulást a lábadnak!

    És furdal a kíváncsiság... nagyon örülök az 2. első fejijének, de sajnos még várnom kell, mert lassan halad az első is.

    Vampire Suck... hihetetlen jó az a film, 3-4 naponta megnézem, és csak lesnek a szobatársaim, hogy min kacarászok annyira.
    És igen DAMON... nekem már a Lostban is tetszett.-D

    Nekem is csorog a nyálam egy általad leírt Reni féle szendvicsre, mert itt tanulok nem tudom mióta... és nagyon jól esne. Reni, Mehetünk lakni? Reni az Mismouth Reni, ugye?
    És még egyszer bocsánat, hogy nem jutott el hozzád a hír.-( De így bepótoltad.-D

    Tetszik a Démoni érintés könyvben ötlet!!!!! Csináljunk annak is facebook csoportot!!! Szerintem sokan lájkolnánk.-D

    kÖSZÖNÜNK mindent. (Edward szemszögért sír -*-, ha lesz egy kis időd)

    Pusszil
    Aranymag

    VálaszTörlés
  12. Maja: Igyekszem elhinni. :)

    Aranymag: Igen, Reni, Mismouth Reni. :D
    Egyébként, a Démoni érintésnek van már facebook csoportja, csak nem nagyon reklámoztam eddig. :D De írd be a keresőbe, hogy Démoni érintés, és kidobja. :) Ha mégsem, holnap megadom a linket. :) Pussz :)

    VálaszTörlés
  13. Olyan jó volt olvasni. Sajnos nem tudtam elmenni, habár elég közel lakok pesthez, de hát suli volt másnap (sajnos) pedig úgy elmentem volna. Már az elején tudtam, hogy ez sikerülni fog neked, mert rettenetesen tehetséges vagy és az érzelmeket hihetetlen módod adod át az olvasóknak. Egy szó, mint száz, gratulálok, tisztellek és imádlak! :D
    Az első utam, ha egy könyvesboltnál járok az lesz, hogy Árnyékvilágot megvegyem! :D

    Team Damon? Ah az a pasi istenem olyan helyes! :D *-* Fogjunk össze mi Team Damon-ok! :D

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Örülök, hogy találkoztunk!! :) Szívesen elmennék majd egy sima találkozóra is. :) Nem is tudom, mit írjak; ahogy láthattad, a beszéd nem mindig az erősségem... :D Köszönöm a könyvet és minden egyebet! :)

    VálaszTörlés