.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. október 21., szerda

A jövő reménysége - 24. fejezet

Először is, köszönöm Szandinak, hogy segített a matekos résznél, mert én ilyesmikre már egyáltalán nem emlékeztem. :D Hiába, régen volt a gimi... :D
A fejezetet három barátomnak ajánlanám. Először is Jucának, aki a játék előtt is lelkesen fejtegette a rejtélyeket, írta a hosszú, kifejtős hsz-eket, és aki észrevette, hogy falkára van szükségem, ezért maguk közé hívott. Hálás vagyok érte, és bizonyos kitüntető címek nélkül is amellett, hogy lelkes olvasóm vagy, a barátom is. :) Remélem, most már megkaptad a mailemet a képekkel. :D
A matekos részeket kiemelten ajánlom Vickynek, és remélem, hogy segít kikapcsolódni egy kicsit a fejezet. :) Holnap gondolok rád! ;)
Valamint ajánlom a fejezetet Csillának pihenésképpen. Gondoltam és gondolok rád ma, remélem, minden rendben megy majd, és a vizsga után a fejezet felüdít egy kicsit. :) És ne szomorkodj semmi miatt! :)
A hsz határ egyébként, most 150 volt. :) Köszönöm, hogy megint meghaladtátok egy kicsivel. :)


24. KÖTELÉK



EDWARD DÜHÖSEN MAGA ELÉ BÁMULVA sétált mellettem a folyosón. Körülöttünk több száz diák sürgölődött, így nem volt lehetősége jól leszidni – kivételesen, nem bántam a tömeget, mert az aranybarna szemek nem ígértek túl sok jót. Edward hangulatától függetlenül, hittem, hogy jól döntöttem. Russel megérdemel egy esélyt arra, hogy a barátom legyen.

Megkönnyebbültem egy kissé, mikor megszólalt a következő óra kezdetét jelző csengő, és Edward otthagyott a fizikaterem ajtaja előtt – neki spanyol órája volt. Kissé unatkoztam, de még mindig jobb volt, mint ami elképzeléseim szerint várt rám. Utáltam, mikor Edward vagy bárki más, fejmosást tartott nekem.

Fizika után végigültem egyedül még egy dupla földrajz órát, miközben azon járt az agyam, hogy a vonalzómmal vajon, fel tudom-e vágni az ereimet. Aztán rájöttem, hogy farkasként ez milyen abszurd ötlet is, és magamban röhögve elhatároztam, hogy másnap hozok magammal egy láncfűrészt a biztonság kedvéért. Miután befejeztem egy vicces rajzot a füzetem szélén minderről, már itt is volt az ebédidő. Edward a terem előtt várt meg, és szó nélkül indult az ebédlő felé, mikor kiléptem. Már épp kezdett bosszantani a szótlansága, mikor végre megtörte a csendet.

- Én is tudtalak volna korrepetálni. – Megpróbáltam elrejteni a mosolyomat, amit az a gondolat okozott, hogy Edward nem bírja ki sokáig, hogy ne szóljon hozzám.

- Nem hiszem, hogy te lennél a nekem való tanár – feleltem, mire felhorkanva torpant meg szembefordulva velem.

- Talán azt hiszed, hogy az a srác többet tud matekból, mint én, aki többször érettségizett le, mint ahányszor mások pislognak? – kérdezte sértett hangon.

- Gyere! - Nem tudom, mi ütött belém, de kuncogva ragadtam meg a kezét, és magam után próbáltam húzni őt, hogy megmutathassam, mit is értettem pontosan azalatt, amit mondtam. Egy másodpercig meglepetten nézett rám, aztán hagyta, hogy vezessem.

- Hová viszel? – érdeklődött, de nem feleltem neki. Reméltem, hogy visszatalálok gond nélkül a biológia szertárba, és azt is, hogy megint üres lesz. Edward szemei elkerekedtek, ahogy rádöbbent, mi az úti célunk. Rávigyorogtam, aztán lopva körbenéztem, hogy figyel-e minket valaki. Mikor elkönyveltem, hogy senki ránk sem bagózik, egy hirtelen mozdulattal belöktem az ajtót, és magam után rántottam Edwardot. – És most? – vonta fel a szemöldökét.

- Most bebizonyítom, hogy nem tudnál tanítani nekem semmit matekból – dobtam le a táskámat a földre.

- És ezt mégis hogyan tervezed? – vágott nagyon magabiztos képet gyanútlanul, miközben én már magamban mulattam a helyzeten.

- Magyarázd el, hogyan oldunk meg egy másodfokú egyenletet – adtam ki a feladatot. Edward elbizakodott mosollyal nézett rám.

- Először is, az egyenletünket általános redukált alakba hozzuk – kezdte, mire a kezeim a blúzomhoz emeltem, és lassan kigomboltam a két legfelső gombot. Edward szája széle megrezzent, de egyébként, rendületlenül mondta tovább a magyarázatát. – Így az egyenlet egyik oldalán nulla lesz, a másikon pedig a polinom.

- Milyen polinom? – kérdeztem – habár egyáltalán nem érdekelt a válasz -, aztán incselkedően beharaptam az alsó ajkamat.

- A szorozva iksz a négyzetennel, plusz bé szorozva iksszel, plusz cé. – Odasétáltam hozzá, és az ujjaimat végighúztam a felkarján – túl hirtelen emelkedett a mellkasa ahhoz, hogy csak szimpla belégzésnek tulajdonítsam a légcseréjét.

- És aztán? – nógattam tovább a beszédre.

- Van egy… megoldóképlet – nyögte, miközben még közelebb léptem hozzá. A testem egészen hozzásimult, karjaimat pedig a nyakába fűztem.

- Halljuk! – hajoltam a füléhez, és abba suttogtam a lehető legkéjesebb hangon, amit produkálni tudtam. Derekasan mondani kezdte a képletet, mialatt az egyik kezem a tarkóját simogatta, a másik pedig lassú vándorútra indult a mellkasán lefelé.

- Iksz egy és kettő… egyenlő mínusz bé, plusz… - A reszketeg sóhaj, ami egy másodpercre félbe szakította a szónoklatot, biztosított arról, hogy az ujjaim pontosan tudják, mit csinálnak. Edward egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán folytatta. - …mínusz négyzetgyök bé a négyzeten, mínusz négyszer a-szor cé osztva… Isabella! – ragadta meg a csuklómat zihálva, mielőtt az ujjaim elérhették volna a céljukat.

- Mi a baj? – pislogtam rá nagy, ártatlan szemekkel.

- Így nem lehet tanulni! – csattant fel, mire elégedetten elmosolyodtam.

- Hát, nem ezt mondtam én is? – léptem hátrébb tőle. Bosszúsan vonta össze a szemöldökét.

- Ez így tisztességtelen.

- Nem tehetek róla – vontam meg a vállam. – Ha a közelemben vagy, egyáltalán nem a matekon jár az eszem. Ezért nem lennél jó tanár az én számomra – dőltem neki somolyogva a hátam mögötti asztal szélének.

- Akkor segíthetne Alice, Carlisle, Jasper, Esme, Rose… Akár még Emmettet is ráveszem, ha nagyon muszáj! – próbált új ötletekkel lebeszélni a tervemről, de én csak ráztam a fejem. – Miért kell ilyen önfejűnek lenned? – jött közelebb hozzám.

- Miért kell ilyen makacsul tiltanod mindentől? – kérdeztem vissza. – Azt mondtad, hogy Russel jóindulatú srác, akkor meg miért kéne kerülnöm?

- Mert mikor te beleütöd valamibe a nózidat, abból mindig csak gond lesz – nyomta meg az orrom hegyét. Sértődötten szusszantottam egyet, és eltoltam a kezét az arcomból.

- Neked ez nem rossz? – Értetlen pillantást kaptam válaszként, ezért folytattam. – Az, hogy ebben az iskolában úgy bánnak veled meg Alice-szel, mintha leprások vagy tetvesek lennétek. Hogy nincsenek barátaitok – mondtam el, ami az első pillanatban feltűnt, mikor beléptem ide, és ami azóta is szörnyen bántott. Nem magam, hanem Edward és Alice miatt.

- Ott vagyunk egymásnak – jelentette ki Edward, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy a nyugodtsága csak egy álarc, ami takarja a valódi érzéseit, vagy tényleg ennyire hidegen hagyja az egész helyzet.

- És ha nem lennétek? Ha teljesen egyedül lennétek? Végül is, mi értelme annak, hogy embert játszotok, ha végül semmi örömötök benne? Ennyi erővel akár elköltözhetnétek a világ végére is, ahol csak állatok vannak, de emberek nem – fejtettem ki zaklatottan a gondolataimat.

- Ez szörnyen bonyolult… Az emberek ösztönösen félnek tőlünk, és…

- Mert ti nem tesztek semmit azért, hogy ne féljenek! Carlisle-tól is félnek? – néztem a szemébe. Láttam a dolgozószobájában azt a polcot, ami tele volt a betegei ajándékaival, és nem csak személytelen dolgokat kapott, hanem leveleket, gyerekrajzokat, olyasmiket, amik számomra bizonyították, hogy szeretik őt és hálásak neki.

- Nem, tőle nem. De Carlisle különleges.

- Egy nagy fityfenét! – mordultam fel. Edward néha olyan értetlen tudott lenni, hogy az már bosszantó volt. – Carlisle egyszerűen csak kedves. És nem vonul el a világtól.

- Úgy beszélsz, mintha te annyi barátot szereztél volna – húzta el a száját gúnyosan.

- Nem a számuk a lényeg. Szereztem egyet, akinek szüksége van rám. Neki… neki én vagyok Alice – próbáltam megmagyarázni, hogy értse, mire gondolok. Elgondolkozva fúrta a tekintetét az enyémbe.

- Ez most fontos neked, igaz? – Mikor bólintottam, sóhajtott egyet.

- Rendben. De ne mondj el neki semmi olyat, amit nem kéne… - kérte.

- Nem vagyok hülye – ráncoltam össze az orromat. – Tudom, hogy veszélyes lenne a számára, ha megtudná, mik is vagyunk.

- És számunkra is veszélyes lenne! – forgatta meg a szemeit. – Na gyere, mindjárt vége az ebédidőnek, te pedig még nem is ettél - emelte a kezeit a blúzomhoz, hogy visszagombolja a felső gombjaimat. Hagytam, hogy rendesen felöltöztessen – igaz, hogy bosszantó volt megint a gyerek szerepet játszani, de ennyit megérdemelt azért, hogy áldását adta Russelre és rám.

Az ebédlő még nyüzsgött a többi diáktól, általában csak az utolsó pillanatban indultak el a tantermek felé. Alice intett nekem az egyik asztal mellől, miközben én és Edward egy-egy tálcát a kezünkbe véve beálltunk a sorba. Edward ugyanúgy telepakolta a tálcáját, mint én, holott, egyetlen falatot sem evett soha semmiből.

Elindultunk Alice felé, de aztán meggondoltam magam. Ahelyett, hogy letettem volna a tálcámat, csak megálltam az asztal mellett.

- Gyere, Alice, átülünk! – szóltam neki, aztán továbbsétáltam Edwardék legnagyobb megdöbbenésére. Tudtam, hogy nem fog tetszeni nekik, amit teszek, de reméltem, hogy az előző beszélgetésünk után Edward követni fog – őt pedig majd Alice követi. Mikor lefékeztem a sarokban lévő asztalnál – az egyetlennél a teremben, aminél csak egy ember ült -, egy zöld szempár pont olyan meglepetten nézett rám, mint ahogy számítottam rá. – Szia, Russel, leülhetünk? – kérdeztem mosolyogva.

- Per… persze – nyögte ki. Felpislantott Edwardékra, aztán arrébb húzta a tálcáját, hogy letehessem vele szembe az enyémet. Alice mosolyogva ült le Russel mellé, aki kissé verejtékezni kezdett a közelségétől – hallottam, ahogy a szíve tam-tamot ver a mellkasában.

- Szia! – köszönt Alice csengően magas hangon, mire Russel elnyökögött egy köszönésfélét.

- És milyen a pizza? Ehető? – érdeklődtem Russel tányérjára pillantva.

- Igen, egész… jó. – Russel lehajtott fejjel piszkálgatta az ételt – valószínűleg, nem mert felpillantani Edwardra.

- Hallottam, hogy korrepetálni fogod Isabellát – törte meg a fél perces csendet Edward hangja hirtelen. Mindannyian megfagyva néztünk rá, Russel kezében pedig reszketni kezdett a pizzaszelet. Persze, Russel is tudta, hogy Edward végighallgatta a teremben a beszélgetésünket, és úgy hitte, hogy ez valami csapda a részéről. Én is kissé ijedten vártam, mit is akar ebből Edward kihozni. – Ez igazán kedves tőled – köszörülte meg a torkát végül zavartan Edward. Megkönnyebbülve mosolyodtam el, és az asztal alatt hálásan végigsimítottam a kezén. Megszorította az ujjaimat, aztán folytatta. – Tudod, én is próbálkoztam vele, és elég nehéz eset, szóval, részvétem – villantak meg cinkosan a szemei Russel felé. Russel egy másodpercig csak pislogott rá, aztán felkuncogott. Fogalmam sem volt, hogy bosszankodjak-e, amiért Edward nehéz esetnek nevezett, vagy inkább örüljek, hogy a kedvemért megpróbálkozik a barátkozás művészetével – végül inkább az utóbbi mellett döntöttem.

- Az igazság az, hogy azért nem ment a tanulás, mert Edward figyelme máshol járt – vágtam vissza.

- Talán, mert valaki – nézett rám jelentőségteljesen. – tisztességtelen módszerekkel próbált meg kibújni alóla. – A mézarany szempár belefúródott a tekintetembe, teljesen elkábítva ezzel. Russel nevetése riasztott fel a kábulatból.

- Viccesek vagytok… Mintha már évek óta házasok lennétek – fejtette ki, mire Edward zavart arcot vágott, Alice viszont olyan hangon kezdett el kacagni, ami miatt a fél ebédlő felénk fordult egy pillanatra. Nem értettem, mi olyan vicces a számára, de örültem, hogy feloldódott a hangulat.

- És mit vigyünk holnap? – tudakoltam Russeltől, miközben kivettem a kezéből az ásványvizes üveget, mert már rossz volt nézni, ahogy feszegeti a kupakját, és egyetlen mozdulattal lecsavartam róla.

- Öhm… - vette át elpirulva a vizet Russel.

- A kerti sütés… - próbáltam eszébe juttatni. Kezdtem attól félni, hogy ez a memóriatörlő képesség néha a saját agyába is belepiszkál.

- Igen, persze – bólintott. – Szóval, tényleg eljöttök?

- Meghívtál minket… Vagy… mégsem akarod, hogy menjünk? – kérdeztem rá kicsit sértetten.

- Nem, nem, dehogy! Vagyis, igen, akarom, hogy gyertek! – dadogta teljesen elvörösödve. – Csak azt hittem, hogy majd ti is lemondjátok.

- Mi is? – ráncoltam össze a homlokomat.

- Hát, meghívtam pár embert… Akik néha normálisan viselkedtek velem – motyogta maga elé. – De aztán mindegyikük nemet mondott, vagy később lemondta valami miatt. Azt hiszem, nem akarják, hogy bárki megtudja, nálam töltik az idejüket – vonta meg a vállát, mintha nem számítana. Elszorult a szívem, ahogy megláttam a szemeiben azt a szomorú csillogást, amit sehogyan sem tudott leplezni.

- Tudod, mit? – mosolyogtam rá lelkesen. – Akkor is nagy banzájt csapunk, igaz, Alice? – fordultam felé. Tudtam, hogy azonnal kapni fog az ötleten, és nem kellett csalódnom benne.

- Persze – bólogatott hevesen. – Én majd elintézem a dekorációt, Emmett meg biztosan szívesen gondoskodik a zenéről.

- Esme és én pedig csinálunk a húshoz salátát, és sütünk valami süteményt is – tettem hozzá. – Már persze, ha meghívsz mindannyiunkat… - néztem várakozóan Russelre, de a fülig érő mosoly az arcán felelt helyette is.

- Rád bízom a vendéglistát. Azt hívsz, akit szeretnél – egyezett bele.

- Helyes. Akkor viszont iparkodnunk kell – kutattam elő a táskámból a füzetemet és a tollamat. – Alice, felírnád nekem, hogy mit kell mindenképpen beszereznünk? – nyújtottam felé. Azonnal írni kezdte a listát, miközben én nekiálltam felfalni a tányéromon lévő hamburgert. Az izgatottságtól mindig megéheztem.

Épphogy csak meg tudtam enni az utolsó falatot is, mikor megszólalt a csengő. Kelletlenül álltam fel hátamra véve a táskámat, aztán egy búcsúcsókot nyomva Edward szájára elindultam Russellel matekórára.

- Köszönöm – hallottam meg magam mellől a halk hangot.

- Mit? A bulit? Ugyan, nincs mit, Alice nagyon élvezi az ilyesmit, és biztosan nagyon klassz lesz az egész – léptem be Russel előtt a terembe – szerencsére, Mrs. Joyce még nem érkezett meg. Néhány fej azonnal felénk fordult, és lenéző pillantással végigmért minket, de nem törődtem vele.

- Nem a bulit – huppant le a mellettem lévő székre Russel. – Ezt… - mutatott rám, aztán magára. Tudtam, hogy arra a kötelékre gondol, ami kialakult közöttünk. A barátságomra.

- Nincs mit – mosolyodtam el.

Egész matematika órán nem beszéltünk ezek után egymással, mégis kellemes melegség töltötte el a mellkasomat. Elégedett voltam, és ahogy Russel néha hálásan rám pillantott, ez az érzés egyre csak nőtt. Még az sem zavart kivételesen, hogy Mrs. Joyce halál unalmas óráján kellett fecsérelnem az időmet.

- Milyen órád lesz most? – érdeklődött Russel, miután kicsöngettek. Előkapartam az órarendemet, és megkerestem a megfelelő rubrikát.

- Testnevelés. Ami vicces, mert nem gondoltam rá, hogy kéne hoznom váltóruhát – ráncoltam össze gondterhelten a homlokomat, miközben kifelé igyekeztem a teremből Russellel az oldalamon.

- Hát, mentesd fel magad mára… - tanácsolta.

- Hogyan? – Elvörösödtek a fülei, aztán mégis csak kimondta.

- Női gondok?

- Oh, oké, nem rossz ötlet – helyeseltem kissé én is elpirulva. – Akkor ezt a gondot is megoldottuk. Életmentő vagy – löktem oldalba játékosan.

- Hát, az ember segít, ha tud – szerénykedett. – Mi a fene folyik ott? – hívta fel a figyelmemet az udvar szélénél álló embertömegre, akik egy fát álltak körbe, és felfelé tekintgettek a lombok közé. Elkerekedett szemekkel pislogtam az ágakon lévő motorra, aztán mikor megláttam az alatta tomboló srácot, alig bírtam visszafojtani a röhögést. Dave felváltva káromkodott és fenyegetőzött, miközben szárnyakat kapott motorját bámulta kétségbeesve. – Ez meg, hogy a fenébe került oda? – hallottam magam mellett a meghökkent kérdést.

- Kit érdekel – vontam meg a vállamat, miközben a szemben lévő épület falánál észrevettem Edwardot, aki elégedett mosollyal az arcán szemlélte a jelenetet. – A lényeg, hogy megérdemelte.

- Ez igaz – váltotta fel a megdöbbenést egy elégedett vigyor Russel arcán. Egy másodpercre Edward tekintete megtalálta az enyémet, aztán hátat fordítva gyorsan elsietett a következő órájára.

A testneveléstanár elég rendesnek bizonyult ahhoz, hogy felmentést adjon nekem némi kis görcs miatt az aznapi duplaórára, így csak ültem a padon, és átolvastam Alice ebédnél készített jegyzeteit. Gyorsan kihúzogattam azokat a pontokat, amiket túlzásnak tartottam, mint például a csoki szökőkút, a kerti pavilon és a tüzijáték – Alice néha túlságosan elszállt, ha szervezkedésről volt szó -, aztán rendszerezni kezdtem magamban, hogy milyen üzletekbe is kéne beugranunk, hogy beszerezzünk mindent.

Mire vége lett az órának, már kész terv volt a fejemben. Elgondolkozva léptem ki az épületből, aztán körülnéztem Edwardot keresve a tekintetemmel. Nem kellett sokáig kutatnom őt, a mellettünk lévő épület falának dőlve várt rám.

- Nincs testnevelésre ruhád, igaz? – vonta fel a szemöldökét dorgálóan.

- Kiment a fejemből, hogy az is kéne… - vallottam be. – Viszont, ma úgyis elmegyünk vásárolni, szóval, vehetünk azt is – fejtettem ki a terveimet.

- Igen, Alice-t elnézve sejtettem, hogy ezt ma nem úszom meg – sóhajtott fel, mire felkuncogtam.

- Este majd kárpótollak – ígértem, és elégedetten nyugtáztam azt a száraz nyelést, amitől hullámzott egyet az ádámcsutkája. Átvette tőlem a táskámat, aztán elindultunk a parkoló felé, ahol Alice már izgatottan mászkált fel-alá.

- Gyerünk már, siessetek! – nyitotta ki a kocsiajtót, még mikor jó pár méterre voltunk tőle. – Egy csomó dolgunk van, egy-kettő! – csapkodta össze a tenyerét. Edward nyűgösen pillantott rám, és a tekintete azt üzente, ezért hatalmas kárpótlást vár el.

A vásárlás végül egész mókásan alakult, ahhoz képest, hogy Alice át akarta harapni a torkomat, valahányszor közöltem vele, hogy valamit lehúztam a listájáról. Sikerült beszereznünk mindent, viszont a hazaút nem volt valami kényelmes, mivel a csomagtartó mellett a hátsó ülés is tele volt pakolva mindenfélével, így alig fértem el – Edward azon viccelődött, hogy ha a dolgok lavinaomlás szerűen rám borulnának, csak tartsam vissza a levegőt addig, amíg kiásnak. Miután kiröhögtem magam a „csodás” poénon közöltem vele, hogy az ő dolga lesz elmondani Rosalie-nak, hogy kötelezően hivatalos a holnapi hússütésre. Ezek után az autóban Edward morgását elnyomta Alice és a saját nevetésem.

Még mindig kuncogva kászálódtam ki a kocsiból a garázsban, aztán fogtam a romlandó dolgokat, miközben Edwardék a többi cuccot pakolták ki a csomagtartóból. Ahogy beléptünk a házba, és megéreztem az ismerős illatot, a jókedvem azonnal elpárolgott, és a gyomrom felcsúszott a torkomba. Majdnem egy teljes napra meg tudtam feledkezni a gondjaimról, de nem hagyhattam őket figyelmen kívül örökre. Az ajtóban toporogva néztem Edwardra, aki felrohant az emeletre, hogy letegye a kezében lévő csomagokat, aztán egy másodperc múlva már ismét előttem állt, hogy átvegye tőlem a többi cuccot, és kivigye őket a konyhába.

- Minden rendben lesz – nézett rám bíztatóan, és egy puszit nyomott a fejem búbjára. Sóhajtva bólintottam, aztán megindultam a nappali felé. Jonathan a fotelben ült - felpillantott rám, mikor beléptem, de nem szólalt meg.

- Akkor mi most magatokra hagyunk titeket – állt fel Esme a kanapéról, és magával húzta Carlisle-t is. Tőlük is bezsebeltem egy együttérző pillantást, aztán eltűntek az emeleten.

- Szia! – köszöntem halkan.

- Ülj le! – hangzott el a kérés, aminek azonnal eleget is tettem. Azt akartam, hogy Jonathan lássa, számít nekem a szava, bármennyire is úgy hiszi, nem törődöm vele. – Ugye, tudod, hogy hiba volt elhallgatnod, amit tudsz? – kérdezte, mire bűnbánóan lehajtottam a fejemet.

- Tudom – vallottam be.

- És ugye, tudod, mennyire fáj az, hogy nem bízol bennem? – fürkészte a sötétbarna szempár az arcomat.

- Ez nem igaz! Én bízom benned! – néztem fel rá kétségbeesetten. – Én csak attól féltem, hogy… attól, hogy…

- Hogy Joshua elárul minket, ha megtud valamit? – vonta fel a szemöldökét. Bólintottam, bár ez így kimondva – hogy Josh képes lett volna az árulásra -, elég hihetetlennek hangzott még a számomra is.

- Mi vagyunk a családja, mióta… A szülei elvesztése óta.

- Tudom – teltek meg könnyel a szemeim. – Csak Jade teljesen az ujjai köré csavarta, és…

- És azt hitted, hogy egy nőt választana a családja helyett? – Jonathan hitetlenkedő tekintetétől szörnyen ostobának éreztem magam.

- Nem tudom, mit hittem – ismertem be, miközben egy könnycsepp végigszaladt az arcomon. – Ne haragudj rám! – tört ki belőlem. Nem tudtam elviselni, hogy csalódást okoztam Jonathannak. Előre vetettem magam a földre, és megragadtam a kezeit. – Annyira sajnálom… Kérlek…

- Nem tudok rád haragudni… - éreztem meg az erős ujjakat a hajamban. – Mostantól viszont mindent el kell mondanod nekem, érted? Mindent! – emelte fel a fejemet, hogy a szemeimbe tudjon nézni. – Nagyon kényes a helyzetünk, ezért fontos, hogy ne legyen semmi, amiről nem tudok – magyarázta. Zavartan haraptam be az alsó ajkamat, és rettegve mondtam ki a következő mondatomat.

- Jonathan… Nekem el kell mondanom még valamit…

226 megjegyzés:

  1. Megint enyém az első megjegyzéés!! Most még nagyon a történet hstása alatt állok, csak annyit mondanék, hogy nagyon nagyon tetszett (és tetszik), majd még később írok.

    VálaszTörlés
  2. Ez annyira jó lett hogy már annyira várom a következőt hogy ahelyett hogyholnapra tanulnék ezt olvasom,de nem bántam meg és örülök hogyilyen gyakran frissítesz

    VálaszTörlés
  3. Spirit... Juheee en vagyok az elso aki ma kommentelhet.. Nagyon tetszik a fejezet! Remelem Edward tenyleg megkapja majd az engesztelest Isatol! ;) Meg pajkos reszleteket.. ez hianyzik a legjobban az eredetiben! Maria ittlete amit el szeretne meg mondani Isa Jonathannak ugye? A kis Edwardot miert hagyja mindig La Pushban amikor Esme es Rosalie nagyon szeretik? Ez csak egyapro otlet.. Ja, es hogy van Saore? Ugye nem olyan depresszios mar?
    Puszi
    Fodor Evi (London)

    VálaszTörlés
  4. Mikor elkeztem irni meg en voltam az elso :) :(

    VálaszTörlés
  5. Hát ez nagyon jó votl!!! Tök jó fejek Russellel, ez nagyon tetszik, szegénykémet sajnálom egy csöppet, de neki lesznek a legjobb barátai!!! :) Nagyon várom a kövi fejezetet, szerintem függő lettem!!! :)

    VálaszTörlés
  6. jajj, ne már... már megint függővég. :/ Ajaj, mit akahta még elomdani Jonathannak? Hmm... Gondolkodok...Ahj nem fog az agyam...xD Szóval, Úgy tetszett Isa mesterkedése a szertárba...:P
    Remélem jól fog sikerülni a buli. Nagyon jól sikerült. Gratula. Puszi.:)

    VálaszTörlés
  7. Ááááááááá, ezek az iskolai jelenetek szenzációsak. Edward matekot korrepetál... :):):):) Nagyon kis cseles Isabella, és úgy tűnik, sikeresen meggyőzte Ed-et, hogy nem jó ötlet, hogy ő korrepetálja. Rendes tőle, hogy elfogadta Isabella barátkozását Russellel, kíváncsi vagyok a bulira, meg hogy egyáltalán milyen szerepet szánsz neki a jövőben.

    VálaszTörlés
  8. Szia

    Ez nagyon jó lett!Tanulos rész tetszett a legjobban.Remélem hamar lesz új fejezet!

    Vivcsy

    VálaszTörlés
  9. Spirit!!!

    Mi lenne, ha egyszer.. tényleg csak egyetlen egyszer nem úgy fejeznéd be, hogy utána tövig rághassam a körmeim a folyatatás miatt...?!
    Szöörnyű, hogy mindig ezt teszed velünk...

    amúgy iszonyat jó a fejezet, és nagyon kíváncsi vagyok a bulira... Főleg Rosalie-ra ...:D
    Köszönöm a kérdésemre, vagyis inkább a feltételezésemre a választ!
    És kíváncsi vagyok arra is , hogy hogyan alakul Isa és Russel kapcsolata...
    De Edward miért tette fel a fa tetejére azt a motort, ha egyszer nem csípi Russelt? Vagy ezzel az Isa-t ért sérelmeket torolta meg?
    Mindenesetre jól tette :D

    Váárom a folytatást
    Puszi: Flóra : )

    VálaszTörlés
  10. WOW WOW és WOW! (Bár én azért bíztam benne, hogy az esti kárpótlás is belefér ebbe a fejezetbe! :D Imádom ezeket a gyors fejiket, így minden nap egy kis reménnyel kapcsolom be a gépem! Imádom továbbra is amikor Edward ilyen morci! Várom a következőt!
    Másik Zsani

    VálaszTörlés
  11. Asszem a mai alvás is kilőve. Mit akar mondani Jonathannak? Itt kell lennie a válasznak a fejemben..csak meg kéne keresni. Újabb rejtély. De sebaj, megfejtem:P. Nagyon jó volt Isa akciója a szertárba. Jól "elbánt" Edwarddal. Én sem vagyok egy matekzseni így a matekos rész enyhén szólva is kínai volt:P Ez a fejezet is fantasztikusan jó lett. Epekedve és körmök nélkül (rég lerágva:P) várom az új fejit. Pusszi Ritus alias Büdös könyv (a végét csak lena kedvéért:p)

    VálaszTörlés
  12. Hali!
    Ez a fejezet is fantasztikus volt.
    Meg ez a másodfokú egyenletes dolog tökre tetszett (főleg az,hogy értettem, miről is van szó:) )
    Nagyon örülök neki, hogy az egész Cullen családot bevontad a buliba, így remélhetőleg mindenkivel találkozunk egy kicsit.
    Igazából én arra vártam, hogy valami kiderüljön a Jade-Maria dologból, de erre még várnom kell...
    Ja, egyébként találtam egy elírást, amikor Edward sorolja a neveket, hogy kiket kérhetett volna meg Bella a korrepetálásra, akkor Carlisle nevéből kihagytad az r betűt. Gondoltam szólok...

    VálaszTörlés
  13. Elolvastam még egyszer, és azt hiszem, felfedeztem egy rejtett utalást. :)
    Szóval, ebéd közben Russel megjegyzi, hogy olyanok Isabelláék, mintha évek óta házasok lennének (csúcs az a beszólás egyébként :), és Alice nagyon elkezd kacagni, Isa meg nem érti, hogy mért. Nem azért nevet, mert ő ismeri Edward terveit, hogy meg akarja kérni Isa kezét? Jó lenne, ha ezzel a titokkal kapcsolatban is kapnánk már valami utalást legalább, meg a régóta esedékes kiérdemlős-kiengesztelős részt is várom. :)

    VálaszTörlés
  14. IMÁDOM!!IMÁDOM!!IMÁDOM!!!

    VálaszTörlés
  15. Annyira jó let az új fejezet:D Megint nagyon kiváncsivá tettél ám ;) :D

    Köszi, hogy megint ilyen hamar hoztad ^^(L)

    nagyon szeretem az Ed-Isabellás részeket :)

    VálaszTörlés
  16. Love(L)Hát ezt imádom(L)
    Jajj...már nagyon kiváncsik vagyok,hogy mit fog elmondani.

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Nagyon örülök az isabella-russel barátságnak.Szegény srácot nagyon sajnáltam ,mivel áttudta érezni milyen is az ha az embernek nincsenek barátai.:S:( De mint nálam ez russel-nál is megoldódott.:)
    Tetszett a szertáros rész is. Nagyon ötletes volt:D
    A russel beszólás engem is elgondolkoztatott...
    Lehet hogy edward meg akarja kérni isa kezét?:O
    Hát annak igazán örülnék:D:D:)
    Éreztem ,hogy jonathan megbocsájt isa-nak.De szegény azért milyen rossz lehet most neki:S:(

    Lukci

    VálaszTörlés
  18. Jajj és rejtett utalást is találtam:P
    Edward megakarja kérni Isa kezét?:O:D

    VálaszTörlés
  19. Szuper! De ez igy kinzas, alig fogom tudni kivarni a kovetkezot. Kivancsi vagyok, hogy mi fog tortenni a kerti partyn...

    VálaszTörlés
  20. Szija!!

    Először hangot kell adnom, annak az érzésnek, ami a hatalmába kerített a fejezet elolvasása után: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

    Most már jobb :D
    Basszus mit kell neki elmondania? Ezzel most nagyon felcsigáztál.
    Egyébként nagyon tetszett az a jelenet, amikor a motor a fán volt és Edward meg Isabella összenézett. Ez nagyon aranyos volt.
    Várom már a következő fejezetet, szóval ne tedd magasra a mércét ;)
    Nem tom miért de ez a fejezet tetszett eddig a legjobban a 2. könyvből.
    Marha jó volt, lehet hogy azért mert én is imádom a matekot.
    Csak így tovább és remélem minél hamarabb olvashatjuk a folytatást.

    VálaszTörlés
  21. Hmm
    Nagyon tetszett ez a fejezet!tudtam hogy Alice-t is belevonja Isabella a buliszervezésbe:)
    De Isabella mit akar elmondani?Azt hogy buliba megy?Vagy nem tudom...:D

    VálaszTörlés
  22. Szia! Fúú, köszi a piros betűs részt:) Annyit röhögtem:D Tök tetszett ez a rész:) Bár lehetett volna több Edward is:D Már értem azt az utalásodat, hogy "forró" volt a korrepetálás. Te pancser! Én meg azt hittem, hogy Russel-re gondolsz! Azt hittem rámászik Isabellára. De én igenis szeretem Russelt, és sose fogja bántani Isabellát:))) Úgyhogy senki se írjon ilyet! Amúgy pont ezt tanuljuk matekból, és a tanárom azt mondta, hogy ez tuti benne lesz az érettségiben, és addig még vagy 20000x el fogjuk mondani, és mondtam neki, hogy oké, akkor számolom, eddig 10-nél tartunk:P Meg az ebédlős rész is nagyon pöpec lett. Tök jófejek voltak egymással, főleg Isa és Ed "cseszegessük egymást" része:) És végre elkezdenek majd barátkozni. Ezt mondatm is neked, hogy szükségük van barátokra. Nem elég az, hogy Isának is ott van Alice és Edward.Az az ing begombolós rész meg arra emlékeztetett, amikor már nem is tudom mikor, de nem tudtad bezipzározni a pulcsidat, és én csináltam meg helyetted:D Leesett a tekercses rész is:D Tudod, amit ma mondtál. Tényleg azt kellett volna, Alice-t meg imádom:D ez a csokiszökőkút nagyon király ötlet:P Erről is az én menő kertipartym jutott eszembe. Soha többet nem csinálok ilyet még egyszer, mert felgyújtom a házat, ez 100%. Szerintem, amikor Russel mondta, hogy olyan, mintha már 100 éve házasok lennének, akkor ugye Edward furán nézett, Alice meg hangosan nevetett, ez azt jelenti, hogy több, mint valószínű, hogy leánykérés lesz:) Tesin én is mindig ezt mondom, vagyis mindenki ezt mondja, a tanár meg elhiszi, hogy mindenki épp akkor menzeszel:D Poén:D A motornál is tudtam, hogy Edward volt az:D Szép volt;) És Naatttteeee is volt benne:) Hurrá! Remélem, Josh tényleg nem fog átállni Jade oldalára:@ Őt is szeretem, ne már, hogy rossz legyen:( Fura... ez olyan átvezető rész volt. Most már hamarosan jönnek a harcok, mi? Ilyen nyugis fejire ne is számítsunk már? Hajrá Vicky holnapra! Csilla, készülj a pornó nézésre;) Puszi: Juca

    VálaszTörlés
  23. Ja, és bakker Spirit, leütlek legközelebb, jössz te még az én utcámba! Mi ez a vég? ÍRJON MINDENKI KRITIKÁT, a fenébe is! Azonnal tudni akarom, hogy mit akar mondani Nate-nek:@:@ Ja, és még mindig röhögök azon, amit tegnap mondtam neked, tudod, az, amikor apa eljátszotta, hogy megfeszül a teste:D:D Juca

    VálaszTörlés
  24. Jaj, és még valami:D Emmett:D Bírnám, ha ő korrepetálná:D Pár szkander is mehetne bele:D Én tuti őt választanám;) J.

    VálaszTörlés
  25. o.O Ez a Mariás dolog lesz?? Vagy miiii?
    Annyira éreztem, hogy Isabella így próbálja majd kijátszani Edward-ot... :P És Russel... szegénykém. Emlékszem, amikor új suliba kerültem... és senkit sem ismertem, az is rossz volt, de az, hogy ha nincsenek barátaid, kiközösítenek... :(
    Ohhh... és csoki-szökőkút??!!xD Ez aranyos... xD
    Ja... és az min nevetett annyira Alice????? o.O Miért csinálod ezt velem/velünk???? xD (Igaz, h én ezt imádom!!!:P de akkor is... :P)
    Nate-ben pedig nem kellett csalódnom... tudtam, h meg fog bocsátani... ő túl jó ahhoz(mármint szerintem)
    És igaz, h Isa kicsit ostoba volt, mert azt hitte, Josh elhagyná a családját miatta, de meg is értem... :S
    De MÉG mindig nem tudom, h miről vitázott Alice és Jasper!!!! lehet, h nem fontos... de engem nagyon-nagyon-nagyon-nagyon érdekel!!! xD
    és ismét nagyon jó lett ez a rész is:)
    várom a folytatást:P
    pusz
    Barbee

    VálaszTörlés
  26. Hali Spirit! Először írok hsz-t. Ez talán azért van, mert imádom az írásaidat és semmi kivetnivalót nem találok bennük. Most is csak egy apróság tűnt fel, hogy hol van kicsi Edward, Isa öccse, mert már rég nem hallottunk róla. Amúgy cool vagy, már alig várom a következő fejit. babsz2

    VálaszTörlés
  27. jajj már megint függővég..hiába agyalok valami utaláson nem tudom mit akarhat mondani..lehet valami elkerülte a figyelmem...nagyon tetszett a bioszszertári jelenet...Isabella nagyon feltalálja magát..jaj eszembe hutott, hogy akkor a bulin csak a Cullenek és Russel lesz? kíváncsi vagyok mi fohg történni..
    egy újjabb csodálatos fejezettel ajándékoztál meg minket Ł

    VálaszTörlés
  28. Spirit!
    Hihetetlenül profin tudod félbehagyni a dolgokat! Egyszer az őrületbe kergetsz vele... xD
    Szóval, mint mindig, ez is fantasztikus rész lett, alig várom a kövit! ;)

    VálaszTörlés
  29. Na jó, ez az utolsó kritikám ehhez a fejihez:D Szerintem Isabella most azt fogja elmondani Nate-nek, hogy Maria tud Jade-ről, és valamivel sakkban tartja Cullen-éket, és ezzel is bizonyítani fogja Nate-nek, hogy igenis bízik benne:) Ennek meg már épp itt lesz az ideje. J.

    VálaszTörlés
  30. igen...
    Tényleg ez a Mariás ügy lesz amit Isa elmondd Nate-nek...
    És ha elmondja akkor már tényleg el kell ,hogy higgye ,hogy Isa bízik benne:)

    Lukci

    VálaszTörlés
  31. Szia!
    Hirtelenjében egy gondolat jutott eszembe: ugye most nem lesz 200 hsz a határ? Megöl a kiváncsiság addig!!!! Nagyon tetszett, hogy Ed hagyja Isát barátkozni Russellel. Biztos jó buli lesz, ha Alice szervezheti... Ja és a kárpótlás... khmmm... bár ott tartanánk már! Ja és Nate! Szerintem Isabella Jade-ról akar vele beszélni, esetleg Benjiről? Ezen még agyalok...
    pussz

    VálaszTörlés
  32. Hűű.Ez megint eszméletlenül jó fejezet lett<3
    Én arra gondoltam,hogy vagy a Maria-s dolgot mondja el,vagy még esetleg azt hogy Russel-nek vna hipnotikus ereje..bár az nem olyan hű de fontos , hogy azt mondja szerintem...hu nemtudom:D nagyon kell a folytatás!!!
    puszi

    VálaszTörlés
  33. Hm ismét egy szupi rész:)
    A motort Edward röpítette fel a fára? vagyis csak ebből hiszem "észrevettem Edwardot, aki elégedett mosollyal az arcán szemlélte a jelenetet."
    A végére még nem jöttem rá, hogy Isabella mit akart mondani, de ha meglesz a feltételezésem még írok ;)

    VálaszTörlés
  34. na igen holnap matek tz...eszembe jutattad hogy tanulni kéne...csak a fejezet miatt még kapom az életérzést.
    nagyon jó vagy kisanyám:)
    meg szeressük ezeket a gyors frisseket is.
    várom a következőt.
    csók puszi meg ilyenek:)

    VálaszTörlés
  35. Szerintem tuti azt karja elmondani Isa Nate-nek, hogy Maria és Jasper ölték meg Jade vőlegényét. Korábban ezt azért nem mondta el, mert ha Nate még nem is csinál gondot belőle, ha a többi farkas meglátja a fejében, biztos nem hagyják annyiban a dolgot (főleg Josh). Már azt is nehezen fogadta el, hogy mért nem bánthatják Mariát, amikor tudják róla, hogy nem vegetariánus. Úgyhogy ebből szerintem nagy bonyodalmak lesznek hamarosan...

    VálaszTörlés
  36. Nos, az a legfőbb kérdésem, hogy MIT??? :)
    Izé, arra gondoltam, hogy ez a buli teljesen jó dolog lesz, feltéve ha nem történik semmi váratlan rossz - ugye nem fog? -, és Russelnek is lesznek végre barátai. Azt hiszem, hogy teljesen szimpatikus ez a srác! :) Gratula meg minden - ismét! :D

    VálaszTörlés
  37. Szuper, már megint rághatjuk a körmünket a következő fejiig, Te kis körömgyilkos:)))
    Amúgy kezdem hiányolni a farkasokat, na jó igaz Jonathan szerepelt benne, dehát ő se sokat. Mi van Benjivel Lupéval meg a többiekkel?
    Csatlakozom egy előttem szólóhoz, és jó ötletnek tartom a kerty partyt, meg hogy sokan szerepelnek majd a Cullenéktől.
    Aúgy lehet csak az a bajom hogy túl rövid egy feji, és ezért nem férnek bele sokan:) Mondjuk a lényeg benne van:Isa és Edward:))
    Várom a folytatást:))
    Ginever

    VálaszTörlés
  38. Szia Spirit!

    Tudod már meg sem lepődök, hogy megint majdnem megfejeltem a monitoromat, a függő vég miatt...
    ÁÁÁÁÁ Lehet hogy azt kellene csinálnom, hogy megvárok mondjuk 3 fejezetet, míg felkerül az oldaladra, és utána egyben elolvasni...
    Persze, csak ha meg nem halnék közben a kíváncsiságban....

    EZ így nagyon nem ér...
    Már megint annyira kíváncsi vagyok...

    Amúgy kezdem megszeretni ezt a Russel gyereket.. :)
    Aranyos egy kiskölyök :)
    És az a motoros dolog... tetszik, hogy Edward megreptette a motort.. :)
    Megérdemelte az a Dave!
    Szóval nagyon nagyon várom a folytatást, és köszönöm !!!

    VálaszTörlés
  39. Szia!
    Először is nagyon megható volt, amit a piros betűs részben írtál! Köszönöm szépen, hogy gondolsz rám! Felfrissített ez a fejezet, így legalább valamit fel is fogok fogni a formális levélírás szabályaiból!
    Nagyon jó átvezető rész lett, egy kis pihenő a bonyodalmak között. A "forró" korrepetálásról én is azt hittem, hogy majd Russellel lesz valami, de erre a felállásra nem gondoltam. Elég gonosz, de célravezető volt, amit Isa csinált. (Volt részem nem egészen ilyen, de hasonló korrepetálásban, csak ott én voltam a tanár:P) Azért azt megnéztem volna, hogy Rosalie vagy Emmet hogy korrepetálna... (Ha szeptemberben festetted be a hajad és egy hónap alatt 2 cm-t nő, akkor milyen hosszú lesz év végére? vagy Mennyi a valószínűsége annak, hogy valaha le fogom tudni győzni Edwardot?) Még mindig úgy gondolom, hogy kedves dolog Isától, hogy Russellel barátkozik, annak ellenére, hogy Juca (ejtsd: Dzsuca:P) próbál meggyőzni az ellenkezőjéről.
    A party nagyon jó ötlet, bár kétlem, hogy a Juca féle grillparty színvonalát elérné. Nem is Alice lett volna, ha nem túlozza el a dolgot! A legtöbb pasi nem szeret csajokkal vásárolni, szóval nem csodálom, hogy Edwardnak sem tetszett igazán az ötlet, főleg, hogy a húga nagyban nyomja:D!
    Szerintem Isa azt akarja elmondani Nate-nek, hogy mi is történt Jade férjével. Szerintem mindenképpen szeretné megvédeni mindkét családját, ezért már nem akar titkolózni.
    Még egyszer köszi a bevezetőt és gratulálok, megint nagyon jó lett a fejezet!
    Puszi, Vicky

    VálaszTörlés
  40. szióka,
    hehe, jo volt..teccet Edy meg Iza...nade azt nagyon megnézém, hogy Rose korrepetálja Izát.. :DDD
    jaj, igen, és Izának abban teljesen igaza volt, hogy Carlisle kedves az emberekhez, így nem félnek tőlük, míg Edwardékról ez nem mondható el...
    viszont van egy olyan megérzésem, hogy Iza el fogja szólni magát Russel előtt.. :))

    VálaszTörlés
  41. Szijó Spirit!

    Úristen, lehet, hogy hülye vagyok, de nekem most nemjut eszembe, mit nem mondott még el Isabella Nate-nek. De kíváncsian várom, mi leget az *.*
    ÍÍ, ittvan a ez a buli, annyira birom mikor Alice ilyen lekes, birom tüzjáték .:D
    És, akkor ezen a bulin, most csak a Cullenek lesznek ott?
    Hmm, várom, hogy Isa, hogy fogja kárpótolni Edwardot, már sejthetjük .:)
    Amúgy énis egyre jobban kezdem megsajnálni ezt a Russel gyereket..:)
    Olyan ksi aranyis, és tényleg jóindulatú *.*
    Várom a folytit:p
    Puszi: Flohh

    VálaszTörlés
  42. jajaaaaj..és az ásványvizes üveg kupakja...hmmm... egy másik megérzésem, meg hogy Russel fogja lassancskán összerakni a darabkákat...vagyis, hogy Iza esősebb, mint a normális emberek... matekházinál volt ugye a bokánrúgás, itt meg ez a kupaklecsavarás...ooo..mi lesz még a bulin.. :)))

    VálaszTörlés
  43. valami eszembe jutott!
    a bulin Russel lesz + 7 vámpír és egy vérfarkas. ugye nem lesz semmi new moon-os.
    mármint ami iza szülinapján volt!
    ugye nem lesz! ugye nem!

    VálaszTörlés
  44. nagyon jo volt spirit:X:Xkivancsi vagyok a kiengesztelesre:>tecet a jelenet a bio szertarban izabella nagyon ert az elterelo hadjaratokban:)):))szoval nagyon kivancsi vagyok a fojtatasra:Des kerleek had legyen shaore-nak kisbabaja,anyira sajnalom szegenyket:Xsok sok puszi Deni(romania)

    VálaszTörlés
  45. Nagyon jó lett ez a fejezet is!!!
    Hihetetlen hogy menyire tehetséges vagy ehhez!!!
    Nagyon tetszenek a fic-e id !
    Kíváncsian várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  46. Hűha, nagyon tetszett ez a fejezet. :) Olyan érzésem lett tőle, hogy most minden rendben van, hogy a háború érzését elfújta a szél, béke van, és boldogság. Hogy nincsen Se Jade, se Maria, csak a farkasok és a vámpírok, akik szövetségben élnek egymással. Mondjuk a vége már nem volt ilyen, de jól esett kicsit megszabadulni a gondoktól, meg a rejtvényektől. :) Isabella is nagyon aranyos volt Russellel, és Edward is, pedig lefogadom, hogy marja a féltékenység. :D
    És Isabella most elmondja Nate-nek az egszet? Úgy értem Maria-t, Jade-et, meg mindent? Uwááááá... Érdekel Nate reakciója. :D

    VálaszTörlés
  47. Szia Spirit!

    Képzeld, most értünk haza Ausztriából, és az volt a 2. dolgom, hogy gép bekapcs. Email-eket néz, Spirit levél, visítás, utána olvasás, olvasás, olvasás. (mert elmaradtam kicsit)

    1. Benji - Lupe Love Story

    Nagyon klassz :)
    Főleg, hogy időt is ugrottál :) Az lenne a kérdésem, hogy ami néhány hónappal későbbi kép, az már ugye a 3. kötetben játszódik?
    Én úgy képzelem el, hogy mindegyik könyvednek van egy fő konfliktusa, ami a könyv végére megoldódik.
    Az 1. kötetben ez Dominic volt. A másodikban úgy képzelem, hogy a Maria/Jade dolog... Aminek talán a megoldása-végkifejlete elhozza a harmadik kötet konfliktusát. És ezért kell elmennie a falkának, vagy legalábbis a falka egy részének. Vagy ha megoldódik a "Jade-ügy", akkor csak az egyik falka megy el, mert üldöz valamit, a másik falka pedig vigyáz LaPushra s környékére. Mivel ugye védtelenül nem hagyják ott az embereket. Tehát szerintem a farkasok nem menekülnek el - volt egy iylen felvetés - egyrészt a farkas habitus nem olyan, hogy meghátráljanak, másrészt nem azért farkasok, hogy gyorsan tudjanak elfutni.

    2. köszönöm a kérdezz-feleleket!!!
    Írtam oda is megjegyzést, azt nem másolom be ide, de igaz, ami igaz: Nagy franc vagy te :D

    3. Ez a fejezet:
    Annyit röhögtem :D

    "Isabella! Így nem lehet tanulni!!!"
    Ez jó :D Milyen kis ravasz Isa :)

    És örültem neki, hogy rendes Russel-lel. Tudom milyen, ha az emberek kinéznek... És tetszett Edward 'bosszúja is'. Majdnem hogy hagyhatott volna egy cetlit a motoron:

    "Még egyszer ne merd inzultálni a csajom"

    A végén Isabella Maria-t akarja elmondani? De Nate-nek tudnia kell, hisz éreznie kellett a szagát, nem? És nem erről beszélt Carlisle Nate-tel? Vagy Nate figyelmeztetni jött Culleneket, hogy most már nincsenek 100%-os biztonságban?

    Nate szavaiból úgy vettem le, hogy Josh ártatlan a dolgokban, és nem volt benne a Jade ügyben. Ennek nagyon örülök :)
    ::nagylevegőtkifúj::

    Néhány tézisemet sikerült megdöntened, néhány elméletemet pedig megerősítened a kérdezz-felelekkel, és pár utalással.

    És most én sem mondom meg, hogy mire gondolok... maaaaajd kiderül ;)

    VálaszTörlés
  48. Ha látnátok most! Úgy vigyorgok, mint a fakutya :D
    Annyira örülök, hogy ilyen hamar lett következő fejezet... de Isabella mit akar elmondani? A találgatásban nem vagyok túl jó, ez nem ééér :)
    Szegény Edward.. néha nagyon az ujjaköré csavarja Isa, és akkor nincs menekvés :D
    De semmi hír Benjiről.. máris hiányolom :(
    Mikor tudjuk meg a fejleményeket róla és Lupe-ról?
    És az Alice-Maria-Jasper story? Jajj, Spirit, te meg a függővégek, amikkel az őrületbe kergetsz minket! Siessünk skacok, minnél több HSZ-t! Hajrá!

    VálaszTörlés
  49. Bocsi, még egy valami: úgy örülök, hogy Edwardot egy másik oldaláról is kezdjük megismerni, egy olyan oldalát, aki már jóval emberibb, hisz barátkozik! Hipp-hipp-hurrá Isának ezért :)
    Ugyan néha makacs egy lány, de imádnivaló!

    VálaszTörlés
  50. Huhh! És ismét huhh! :D Nagyon örülök,h Russel és Isabella között kezd kialakulni a barátság, Russel tiszta öcsém,úgyhogy ezért is szurkolok neki :P...Hmm,Alice pedig nagyon huncutkodik valamiben :P Túl feltűnő volt a kacaja :) Szerintem valóban ez az eljegyzés dolog lesz a nyerő! De mit akarhat elmondani Isa Nate-nek?...Talán Mariával és Jade-del kapcsolatban...Na jó, most egy kicsit fáradt vagyok a további találgatásokhoz, várom a folyt.köv-et! :)

    *Esmée*

    VálaszTörlés
  51. Vháááá.... annyira fúúú! :D Nem emlékszem, hogy mit titkolt még el. Vagy még nem is tudjuk? Még mindig eszméletlenül jól írsz. Azt szeretem a történeteidben, hogy rendesen fel vannak építve. Az események is minig épülnek az előtte történtekre. Úgyhogy gratula és csak így tovább!!!

    VálaszTörlés
  52. sziasztok!
    Vége a remekg gólyabálnak, és elolvastam a még remekebb úf fejit és lenyűgöző volt, de ez nem újdonság!:)
    Annyira jó, hogy mondunk egy oylat, hogy szeretjük a sulis jeleneteket, és egyből egy egész sulis fejezet benne van:):):)
    És tutira azért tette fel a fára a motort Ed, mert így jelzi Isának, hogy elfogadja Russelt, és emgpróbál vele barátkozni is talán...
    Ebéd közben az tényleg poén volt...:):) na meg a házasságtéma! Ed zavart lett, Alice meg nevetett! Ez csak arra utalhat, hogy tényleg lesz lánykérés!
    A végén meg olyan aranyos volt a család!Carlisle és Esmé mindig olyan megértőek, együttérzőek és hát igazi mintaszülők...
    Nate meg aranyos volt...végre megjött az esze...de megérthetné Isát...mármint hogy miért nem mondta el...
    Na jó, ennyi, kipurcantam, alszom, aztán majd ha felkel a nap, meg a fű is elkezd nőni, akkor Andibandi is elolvassa mégegyszer a fejezetet és elkezd gondolkodni és szépen ír még egy kommentet:)
    puszi néktek!
    Andi

    VálaszTörlés
  53. Annyira édesek Edék mikor így húzzák egymást :)
    Russel pedig sztem jó barátjuk lesz a Cullenéknek és segíteni fog majd Nekik.
    Ez a befejezés pedig....halál :D
    Nagyon kíváncsi vagyok remélem hamar jön a kövi rész
    Armanda

    VálaszTörlés
  54. Mit akar Isabella elmondani még?
    Lehet hogy csak nekem ilyen lyukas az agyam, és nem emlékszek rá...:D
    Már alig várom!
    Szia

    VálaszTörlés
  55. Szia Spirit!

    A f..e vigye el a jó dolgodat ezekkel a függővégekkel. :) Komolyan nem lehetne csak egyszer lezárni úgy egy fejezetet, hogy befejezed a történetet? Hidd el még akkor is marad megfejtésre váró titok, ami miatt úgyanúgy mindennap meglátogatjuk a lapot az új fejezet reményében!
    Én is örülök, hogy Isa és Ed is próbálnak barátkozni Russel-el, de remélem nem lesz semmi gond ebből. Szerintem merész húzás volt Edwardtól (vagy Isa-tól?) a motoros mutatvány, mert így most adtak egy esélyt Russelnek arra, hogy gondolkodjon, hiszen ha különc, akkor nem buta és rá fog jönni, hogy túl közel volt az Isa-val történt incidenshez (ráadásul tutira emlékszik rá hogy Isa milyen kemény csontozatú:)), ha pedig gondolt ilyen megtorlásra, akkor pedig még gyanúsabb lehet neki. És a partyn is történhetnek olyan dolgok, amik gyanúsak lehetnek, hiszen 7 vámpir, egy farkas és egy ember összezárva, akkor nem egyszerű elkerülni az ilyen-olyan apróbb baleseteket. Valaki írta, hogy olyan események történhetnek, mint a New Moon eleján Bellával, de az nem lenne eredeti és mint láttuk eddig te elég eredeti történési folyamatot követsz.
    Isa viselkedése a szertárban nagyon bejött. És ahogy mostanában viselkedik Edwarddal az tökéletes, hiszen a női csáberejével irányítja Edwardot. Lányok anyukám mindig azt mondta, hogy úgy kell tudni irányítani egy férfit, hogy az észre se vegye, csak akkor amikor már megtette, azt amit mi akartunk. Hát mostanában Ed is így jár!
    Na ezt a lánykéréses dolgot nagyon próbáltam átgondolni. Először is Edwardtól logikusan ez következne, de nem vagyok biztos benne, hogy okos döntés lenne Isaval szemben. Hiszen neki így most mindenféleképpen választania kellene akkor LA Push és a farkasok, valamint a szerelme között. És szerintem mindegy a bevésődés, de mint ahogy Nate is megjegyezte ebben a részben; ha Josh nem hagyta el a családját egy nő miatt, vajon Isa képes lenne elhagyni a farkas családját a szerelme és a vámpír családja kedvéért? Szerintem ez egy nagyon nagy dilemma lenne a részéről.

    Szóval száz szónak is egy vége hajrá kommentek, hajrá Spirit és gyorsan jöjjön az a folytatás!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  56. Hát mi ez a befejezés? MI EZ?!?! xD Nem ér itt abba hagyni! :P Aligm várom a folytatást! Vajon mit akar mondani Isabella Nate-nek? Russelt? o.o
    Vagy lehet, hogy a Maria/Jasper/Jade sztorit...
    Hmm.. Engesztelés.. Lesz egy jó estéjük Edwardéknak! :D Am azt bírom a legjobban, mikor egy egy ilyen után lemennek, és ugye mindenki hallotta őket.. mekkora poén .. xD Szegények am.. De tény, hogy amennyi mindent Edward már ott hallott, ahhoz képest ez semmi.. :P Csak így tovább! Remélem minél hamarabb fenn lesz az új fejezet! Legalább ennyi örömöm hadd legyen, ezután a nap után! :( :)

    VálaszTörlés
  57. Húúúú nagyon jó volt ez a fejezet, ezek a függővégek az őrületbe kergetnek, kérlek Spirit ne sokáig kínozz minket, várom izgatottan a folytatást!:)
    Micsoda izgalmak lesznek itt... kíváncsi vagyok a bulira,remélem minden jól fog alakulni. :)
    Én is hiányolom a farkasfalkát, most örültem hogy Nate benne volt, gondoltam hogy hamar meg fog bocsájtani Isának!:)
    Benji-ről is szeretnénk információt!:)

    Üdv: Orsi

    VálaszTörlés
  58. Szerintem azt akarja elmondani Isa nate-nek, hogy Maria és Jazz hogyan kötődik Jadehez.
    Lehet, hogy a Russeles dolgot is elmondja neki, de annak egyelőre nincs jelentősége a farasok számára, mivel nem jelent rájuk veszélyt.Csak hogy tudják...
    Andi

    VálaszTörlés
  59. Annyira bírom Nate és Isa kapcsolatát, olyan aranyosan viselkednek egymással. Érdekesen alakulnak a dolgok, de én mindig a farkasos részeket szeretem a legjobban, mert olyan klassz, hogy ilyen szoros kapcsolatban vannak a falka tagjai.Az például, hogy simán mutatkoznak egymás előtt meztelenül szerintem nem a megszokás hanem a feltétlen bizalom miatt van.

    VálaszTörlés
  60. Mamma Mia!
    Isteni volt:D:D Még nekem is jobb kedvem lett a fejezettől. Nagyon tetszik:P Rosalie reakciójára leszek kíváncsi, hogy mit szól majd a bulihoz. Bár lehet, hogy nem írod bele, de tök 120.
    Élveztem ezt is *____*

    Isa mit nem mondott még el Natenak?! Csak én vagyok ilyen hülye? xD Biztos, na mindegy, majd kivárom türelemmel.:D

    VálaszTörlés
  61. Szia Spirit!
    Először is köszönöm a kedves sorokat...komolyan mondom meghatódtam tőlük olyan jól estek!:) Mindig melegséggel tölt el hogy tudom ti mellettem vagytok és boldog vagyok hogy ismerlek titeket!
    És most jöjjön a fejezet! Fergeteges volt! Nagyon sokat nevettem, pörgős, sok vicces csattanóval! Örülök, mert sikerült végül pozitív mederbe terelni az Iza és R. kapcsolatot főleg E. felügyeletével...ez most ügyes húzás volt Iza részéről, mindenki együtt...szép:D Mondjuk vicces lesz ahogy az összes Cullen megjelenik R.-nél...szegény srác, még nem tudja mi vár rá:D De az is fontos hogy Alice-nek is jó kedve lett ettől...szegény mostanában szenved eleget az miatt a hülye Maria miatt:S Jó volt látni, hogy ismét nevet! Tetszett nagyon E. érettsége a korrepetálós dologban...hiába ő már csak ilyen!:D Úgy érzem tényleg elérkeztünk a főcselekményhez, jönnek az izgalmas részek...kíváncsi vagyok Jade mivel töltötte most az időt...biztos nem activitizett a Ouray gyerekkel:D Nate meg...nos csak sóhajtozok ahogy árad belőle a nyers férfierő!Nála tökéletesebb Alfát nem is tudnék elképzelni! Egyszerűen lehengerlő a számomra és megint jött hogy falkája (talán mondhatom hogy a számára legkedvesebb) tagját biztosítsa szeretetéről! Imádom!!!:D De most már tényleg ne legyen melléduma Iza részéről...és el kell mondania a Jasper-Jade dolgot Natenek! Mert akkor ő is mindent fog érteni...Nagyon gyorsan kell cselekedniük mert a helyzet bizony egyre roszabb lesz...Azt meg, csak remélni merem, hogy Joshua tényleg a családját választaná...számomra ez már igen kétségessé vált...Valahol meg is érteném ha Jade mellé állna...de nagyon nem örülnék ennek a lehetőségnek. Jó lenne, ha végre Maria képéről is letörölné valaki azt az önelégült mosolyt! Borzasztóan irritál!!! Oda kéne dobni Jade-nek had játszon vele kicsit, mint a kutya a csonttal!:D hihihi de gonosz vagyok!:D olyan jó elképzelni!!!:D nagyon várom a folytatást! Millió puszi! Luna

    VálaszTörlés
  62. Ismét szuper volt a feji! Nagyon jót röhögtem a láncfűrészes poénon. :D Meg tök jó volt olvasni, h milyen rendesek Russel-lel. Ahogy Edward felrakta a fára Dave motorját, vicces. :D Alice-nek meg ismét van egy kis öröme az életben, partyszervezés, csoki szökőkút meg tűzijáték. :DD
    Elképzelem, ahogy Edward elmondja Rosalie-nak, h milyen partyra hivatalos. hehe Bár valakinek Maria-ra is kell vigyázni. :S
    Nagyon tetszik, h Nate és Isabella között ilyen jó a kapcsolat. Szerintem, ha nem lenne Edward, talán lehetne is köztük valami... Egyértelmű volt, hogy Nate nem fog sokáig haragudni rá. Viszont nem tudom a Jasper-es dolgot hogy fogja megemészteni.

    VálaszTörlés
  63. Szia

    A matekos rész fergeteges lett!!
    Edward olyan ari amikor ilyen sebezhető.

    VálaszTörlés
  64. Szia Spirit!
    Már egy ideje nem írtam kritikát, mindig csak arra volt időm, hogy elolvassam az új fejezetet. Még mindig nagyon tetszik, és most, hogy ilyen gyakran van folytatás... nem tudom, hogy bírod. Félre ne érts, én nagyon örülök neki :)
    Jó volt ez a fejezet, a kedvenc részem az ebédlős jelenet volt. Russel karaktere egyre jobban tetszik; az első megjelenésekor nagyon félreértelmeztem, de szerethető figura, remélem sokat fog szerepelni. Főleg arra lennék kiváncsi, hogy hogyan fog reagálni arra, mikor megtudja, mik is valójában az új barátai (mert ugye megtudja?!). De azért szurkolok, hogy ne szeressen bele Isabellába- ő amolyan barát-típus, csak összetörné a szívét. Amúgy a függővégeid még mindig nagyon jók, sőt. Ez a mostani... el nem bírom képzelni, hogy mit akarhat Isa mondani. Szóval várom már a következő fejezetet, de azért pihenj is néha- nehogy a gyorsaság a minőség rovására menjen.
    Minden jót
    Kati

    VálaszTörlés
  65. nagyon jó lett ez a feji is!
    szerintem jó lesz majd a buli XD
    csak így tovább
    pusz R.Viki

    VálaszTörlés
  66. Nagyon-nagyon jó...Tetszik hogy ennyire kedves Russellel..hát igen a különcökre kicsit mindig is furán néznek..remélem hogy hamar folytatod.

    VálaszTörlés
  67. Hűűűűűűűű ha, ez valami fantasztikus volt!!!
    Nem hiszem el, hogy képes voltál itt abbahagyni!
    Szégyeld magad!!! :)
    Nah a fejezetről annyit, hogy szerintem nagyon jó az a rész a biosz szertárban.
    Tökre meglepő, hogy Edward-ot így lehet irányítani, de nekem nagyon tettszik.
    Kérlek MÉG MÉG MÉG!
    Függővé váltam.
    Viki

    VálaszTörlés
  68. Nagyon jó feji lett!
    Örülök, hogy Isának sikerült Edet meggyőzni Russellel kapcsolatban. :) Nagyon jó volt az a rész.
    Siess a folytival!

    VálaszTörlés
  69. Szia!

    A biológia szertáros jelenet vitte nálam a pálmát!! De a motor elrejtése sem volt semmi.

    Nem tudom, nekem Russel nagyon gyanús. Úgy érzem, hogy lesznek vele még gondok. Jól sejtem? Lesz még kavarodás miatta?

    Izgalommal várom, hogy vajon mit kell még Jonathannek elmondania Bellának. Biztos utaltál rá korábban, csak mi nem voltunk elég figyelmesek, vagy ez megint valami váratlan fordulat lesz?

    Remélem hamarosan jön a folytatás!

    Kitti

    VálaszTörlés
  70. szia!

    Már nagyon régen jártam errefelé sajnos, így most örömmel tapasztaltam, hogy egyszerre mennyi, de mennyi fejezetet elolvashatok... :) Így még fájdalmasabb volt az utolsó fejezet végéhez érnem, mert rádöbbentem arra, hogy nincs már több.. :( na mindegy, enyit a bevezetésről, és most rátérnék a 'tárgyalásra'.. :)
    Csatlakozom az előttem szólókhoz, miszerint szerintem is 90% esélye van annak, hogy Isabella Mariaról fog majd Natenek mesélni, mert tudtommal Ő még így konkrétan nem nagyon tud erről a dologról..
    De viszont egy dolgot nem értek; a farkasoknak, ugye elég ó szaglásuk van, mivel ez már Bellánál is bizonyult, amikor megérezte a "másik vámpír" szagát.. Azt nem értem, hogy Nate-nek hogy nem tűnt fel ez eddig?
    Vagy, ez most nem Mariaval kapcsolatos, de Nate miért nem kérdezősködött tovább Jade jelenlétével kapcsolatban? Ha jól emlékszem arról volt szó hogy nem marad sokáig.. ahhoz képest már elég jó ideje La Pushban van/volt, így pl én a helyében azért utána jártam volna a dolognak.. Szimpatikus benne, hogy ennyire jóindulatú mindenkivel szemben, de azért néha kicsit nyitott szemmel kéne járnia.. :) Főleg ha egy ilyen idős farkasról van szó, akinek hirtelen, pont most kellett itt megjelennie, holott már jóideje tisztában volt a származásával. Na mindegy, ez részlet kérdés, ez csak aJade iránti ellenszenvem megnyilvánulása. :)
    Joshua: Én még azért tartok tőle. MIvel ennyire kötődött Jadehez, aki ennyire hasonló nézeteket vall mint Ő, félek, hogy az Ő története-Jade száműzése ellenére még nem ért véget. Azt hiszem Jade meg fogja még néhányszor kísérteni, és félek attól, hogy egyszer esetleg telibe fogja találni, esetleg átáll, de majd aztán, a csata napján tékozló fiúként vissza fog térni, sőt még talán Ő maga lesz az akinek köszönhető lesz majd a győzelem...
    Azt hiszem kicsit most elkalandoztam..:) bocsánat:D
    Russel: Féltem a srácot. Egyelőre csak ennyit tudok hozzáfűzni,mivel az Ő története még csak most kezdődött, de attól még félek, mivel lesz ez a kerti party, vhogyan Mariatól meg kell szabadulni, ki tudja, lehet hogy véletlenül tudomást szerez róla, etc, etc etc... még minden lehetséges...
    Nah so was.. nagyon várom majd a fejleményeket, és remélem, mire hazaérek külföldről, majd újabb érdekes fejezetet olvashatok majd el.. :)

    puszi, Alinka

    VálaszTörlés
  71. jaaaj Spirit..gyorsan tüntesd már el Mariát, mert nekem nagyon hiányzik Jasper... a Mult árnyaiban is imádtam, mikor annyit forgolódott Iza körül... lehetne egy hosszabb epizód is, ahol Jasper kiengeszteli Alicet..:DDD
    előre is kösy :P

    VálaszTörlés
  72. Flóra:nem Russel motorja volt az,hanem Dave-é.

    Nem gondoltam volna,hogy Edward ennyire kiakad a matek korrepetálás miatt..Bellától tanulni lehet :D
    Ezt a trükköt kipróbálom én is.Biztos izgi lehet a szertárban,főleg hogy nagy a riziko,hogy lebuknak :D:D
    Már gondolom hogy mi lesz a kárpótlás :D

    Szokás szerint ez a fejezet is tökéletes
    így tovább

    VálaszTörlés
  73. jajj, emberek húzzatok bele a hsz-ek irásával!!! olvasni akarom a 25.részt!!! de gondolom, nem csak én vagyok igy ezzel...xD hajrá!!!:D

    Amúgy extraszupi rész lett! ^^

    Vajon mit akarhat elmondani Jonathannak? :O

    mindenesetre nagyon várom már a folytit.

    puszi: Loreláj

    VálaszTörlés
  74. Alinka: szerintem Nate érzi az idegen vámpír szagot, de arról tud is, hogy van náluk egy idegen vámpír (volt is ebből konfliktus, a többi farkas nem értett vele egyet, hogy mért hagyja, hogy egy nem vegetariánus vámpír legyen a közelükben), de a Cullenek kezességet vállaltak érte. Azt viszont nem tudja, hogy Maria ölte meg Jade vőlegényét, de ha ez kiderül, nem kis bonyodalom származhat belőle...
    (Spirit, remélem, most nem egy még nagyobb számra gondoltál! Olyan jó lenne, ha ma elérnénk és holnap lenne friss...)

    VálaszTörlés
  75. Szóval, azt tudjuk, hogy Russel bulijára Cullenék és Isabella fog elmenni. Egy ilyen kertipartyn általában enni szokás.
    Hááát, ez az egész ebből a szempontból elég érdekes lesz, hiszen a jelenlévők közül csak Bella és Russel táplálkozik a "szokásos" módon. Véleményem szerint ez Russelnek is fel fog tűnni...
    Lehet, hogy ezen a partyn tudja meg, hogy kik is ők valójában?
    Meg az is eszembe jutott, hogy ha Russel tisztában lesz a dolgokkal, akkor simán segíthetne a Jades ügy megoldásában. Egyszerűen törölné az emlékeit és kész.
    Persze ez túl egyszerű lenne, Spirit biztos nem fogja csak így ilyen simán megoldani az egészet, de egy elméletnek azért jó...

    VálaszTörlés
  76. Szia!

    Nekem még Joshua-val kapcsolatban van egy olyan megérzésem, hogy dirrekt volt Jade mellett ez volt a feladata. Nekem legalább is ez lenne a kedvemre való. :) Hiszen mióta itt van a liba azóta nem nagyon volt róla szó, hogy átalakult volna és az, hogy nem állt még csak egy kicsit sem Jade oldará, vagy segítségére, lehet ennek a magyarázata is.

    Ha hülyeség akkor bocsi!

    VálaszTörlés
  77. Ez szupi. Mit akarhat elmondani még Isa?? Kérlek folytasd gyorsan. :)
    puszcsi Katica

    VálaszTörlés
  78. Szia Spirit,ez a feji is nagyon jó lett.Huhh,"szegény"Edward,Isabella jól letámadta.Hát ja!Így valóban nem lehet "jól"tanulni,de annyira jófej Edwardtól h megpróbál közeledni Russel felé.Annyira imádom az írásodat!Várom a kövi fejit!!Szia

    VálaszTörlés
  79. szia!
    ez a fejezet is nagyon jó lett.
    nagyon várom a következőt.
    nagyon tetszik, hogy barátkoznak Russellel
    puszi
    Vivien

    VálaszTörlés
  80. NAAAAAAAAAAGYOOOOOOOON jooooo:)

    VálaszTörlés
  81. Mit kell még elmondania?! most nemvagyok képben... vagy nemis tudhatjuk h mit?
    Jó volt ez a fejezet is:) őőőő most nemvagyok képes több dolgot írni..

    VálaszTörlés
  82. Ó mit is mondhatnék még ami téged és történeted dicsőíti? Már nincsenek szavak rá, az én földi elmém nem is mer oly szót mellyel kifejezhetném csodálatom!!
    Gratulálok!!
    :D

    VálaszTörlés
  83. Hát ez irtó jó lett(L)
    Imáááádlak,Spirit!!!!!Ha nem lennél,ki kéne téged találni!(nahh jó)xD
    Én tökre bírom Russelt,kiváncsi vok,mi lesz a kertipartyn.De Benji is irtó édi!!!Pussz

    VálaszTörlés
  84. Most nagyon lassan nő a hsz-ek száma, vagy ez azért lehet, mert azt szeretnénk h. hosszabb fejit írj?!:))Nem célzásnak szántam, de gondolom h. 81nél többet fogsz mondani. Akkor így ma nem fogom fél óránként frissíteni!
    De hogy legyen értelme a hsz-emnek:Jasperre és Alicre én is kivi vagyok, vajon a partyn kiderül valami a balhéról?Mondjuk h. Alice féltékeny Máriara?És Russel vajon rájön h. nem egyszerű halandókat hívott meg?
    Várom a kövit!
    Ginever
    Várom az új fejit

    VálaszTörlés
  85. Kedves Spirit!
    Most, hogy hetente többször is van friss elég hamar vége lesz a történetednek, ami egyrészről jó, mert minden kiderül és verhetjük a fejünket a falba, hogy ez nekünk, miért nem jutott eszünkbe...
    Másrészről viszont vége lesz az egésznek és akkor mihez fogunk kezdeni magunkkal?
    Én már teljesen függővé váltam, minden este ülök a gép előtt és frissítek, hogy ki mit írt, van-e valami új stb...
    Esetleg van valami terved, más ötleted, amit szeretnél megvalósítani, és ami így neten is olvasható lesz, vagy ilyeneken még nem gondolkodsz?

    VálaszTörlés
  86. khm....ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁXDXDXD:DDDDDDDD
    erre nem is tudok mát mondani:DD vagy mégis...ESZMÉLETLEN!!!!!FANTASZTIKUS!!!
    hmm...mit akar mondani Isa? talán Mariát? hát ideje lenne....:) és akkor talán fény derülhet rá, hogy Cullenék (vagyis csak Jasper) miért is tartozik Mariának... vagy legalábbis, hogy miért kell neki megvédenie őt.
    kicsi Ed mostanában elég kevésszer van benne...mármint említés szintjén is. nem mehetne ő is Isával a Cullenékhez? Hiszen Esme meg Rose oda meg vissza lenne az örömtől:DD
    a fejezet változatlanul nagy sikert aratott nálam:DD
    pussz

    VálaszTörlés
  87. Jaj istenkém hát sajna még csak most találtam rá az az oldaladra de nagyon tetszik eszméletlen jól írsz gratulálok és köszi hogy így elkápráztatsz ezekkel a csodákkal puszi(L)

    VálaszTörlés
  88. Imádom!!!! Nagyon jól sikerült várom már a következőt! Kíváncsi vok hogy milyen lesz a Russeles buli :D

    VálaszTörlés
  89. NAGYOON JÓ LETT!!!!!!!!!
    Csak az a baj hogy nemsokára vége lesz a történetnek pedig a annnyira imáádom!!!!!!!!
    De azért várom a következőt!!!!

    VálaszTörlés
  90. Szia!

    Jaj én nagyon imádom az írásaidat. ISTENI VAGY :D Nagyon tetszik mindegyik fejezet,és örülök,hogy Russellel összebarátkozik,ez annyira kedves és aranyos :D JAJ NAGYON IMÁDOM!!!!!!!!!!!!!! :D
    Remélem minél előbb lesz folytatás,már nagyon várom :D Remélem a következőben már lesz a buli :D Arra nagyon kiváncsi vagyok :D

    Puszi: Meli

    VálaszTörlés
  91. drágalátos matematika... de imádom..xD mi is most vesszük a másodfokú egyeneleteket(Y) de én nem bánnék egy iylen szexi matektanárt:D xD
    am sztem nagyonjó lett ez a fejezet is mint az összes többi...csakígytovább:)most mit akar elmondani jonathannak? ezt nem vágom...nem figyeltem eléggé? vagy most fog kiderülni?

    VálaszTörlés
  92. én is nagyon sajnálom hogy nemsokára vége lesz.
    lesz 3. könyv?
    reménykedem benne :D
    Vivien

    VálaszTörlés
  93. Drága Spirit!!:):)
    Megint fenomenálisat "alakítottál"-->írtál:P:D:D
    Nagyon tetszik!!
    Már én is nagyon várom a bulis részt, meg az Edward kárpótlása részt is:D:D:D
    De mit akar még Isabbela elmondani Jonathannak???:O

    VálaszTörlés
  94. Jujj! Találtam egy annyira jó képet! Mondjuk nem erre a fejeztre vonatkozik, hanem inkább arra, amikor Isa még nem tudja kontrollálni magát farkasként és félti Edwardot...Szerintem telitalálat! :) Spirit,elküldhetem neked e-mailben? :)

    *Esmée*

    VálaszTörlés
  95. huhh az a matekos rész...fel se fogtam mit mondott Edward Isabellának:P:D:D
    IMÁDOM!!!
    jajj...de írják a többiek hogy vége lesz a történetnek:O:O:O De ez mikorra várható???
    Én NEM akarom hogy vége legyen....minden nap többször feljárok ide olvasgatni...már tiszta függő vagyok!! Nyugtass meg Spirit, hogy még lesz jó pár rész!!!:O:):)

    VálaszTörlés
  96. Imádom egyszerűen tökéletes(L)(L)

    VálaszTörlés
  97. *Esmée*: Persze, küldd. :) spiritbliss24@gmail.com

    Többiek: Ne ijedezzetek! :D Mint korábban már írtam, lesz egy 3. könyv is, plusz nemrég támadt egy ötletem egy +1 könyvre, ami Carlisle szemszögéből íródik majd meg, és nagyon izgi lesz - legalább is, remélem... :) Szóval, még jó pár hónapig ellátlak titeket olvasni valóval. ;)

    VálaszTörlés
  98. Szia Spirit!
    Én most írok először, eddig csak aktív olvasó és Spirit fun gyűjtő voltam :), de most elszántam magam az írásra. Fantasztikus vagy Spirit... Kérdésem: Honnan vannak ilyen döbbenetesen jó ötleteid? És végezetül szeretném én is megköszönni a másodfokú egyenlet megöldóképletét. Most vettük fizikán/matekon... szóval köszi hogy írod ezt a "kis gyönyörűséget" és bearanyozod a napjaim:)
    Hibiszkusz

    VálaszTörlés
  99. Huh Spirit, ez a fejezet is remekül sikerült! Ez a játék engem is rábírt,hogy írjak egy pár sort ide:) Egyszerűen nem bírok leakadni a könyvről, remekül írsz, de ezt már leírták egy jópáran előttem:D Szóval imádom azt, hogy a karaktereket megőrzöd olyannak, amilyennek azokat Meyer megalkotta! Megjegyzem Edward reakciói néha eltérnek attól, amit én várnék. (na gyerünk, szidjatok, vállalom a saját véleményemXD) Lényegében a történet maga szerintem egyszerűen zseniális, az ötleteid kis fiókja sosem ürül ki(szerencsére), az Ed dolog az egyedüli, amiben kötözködni tudok:D Szóval csak így tovább, írj még sok-sok ilyen fejezetet:D És drukkolok a könyved kiadásához!!Egyébként nagyon tetszik az ötleted a Carlisle szemszögéből megírt könyvről, biztos vagyok benne, hogy az is legalább ilyen jó lesz... Minden jót, Judith:)

    VálaszTörlés
  100. Szia.
    Ez a fejezet is szuper lett:) háh mint mindig mindegyik:P Am elképzelésem sincs mit akarhat még mondani Isabella Nate-nek:O Bár van egy tippem: h Mariaék ölték meg a szerelmét Jade-nek...talán, de ez csak sztem:D És remélem h Edward megkapja azt a kiengesztelést Isától, meg h a buli is jól fog sikerülni:) Kezdem megkedvelni Russelt:) Ja és ebben a fejezetben a matekos rész volt az abszolút favorit rész:D:P
    Pussz:Csillu

    VálaszTörlés
  101. Imádlak, amiért írod nekünk!!! Nem vagyok nagy kritika író, ezért ne haragudj, a rövid hozzászólásért! Várom a folytatást! Pusz =)

    Tímea

    VálaszTörlés
  102. Ez fantasztikus lett. Mééééééééééééééééééég!!!!! :):):)
    A kedvencem a matektanulásos jelenet, de az is mekkora már, hogy Ed fellökte a motort a fára. :D Hihetetlenül jó ötleteid vannak.
    Nagyon várom a kerti partit, meg a kiengesztelést :P Meg hogy mit akar elmonani Isa Nate-nek.
    Úgyhogy siess légysziiiiiiiiiiiii :)

    VálaszTörlés
  103. Halihó!
    Nem nagyon írtam még ide, leginkább e-mail-ben, sajnos már azt is régen, de majd bepótolom... ;)
    Hát nagyon tetszett a fejezet, mint mindig.. :P Eddig ez hasonlított legjobban az eredetire, legalábbis számomra. Magam sem tudom miért, de nagyon.. :D
    A szertáros jelenet egy tipikus olyan amit én is szeretek írkálni.. Egyszerűen minden fejezeted után hossszú hosssszúú oldalakat írok a saját regényemhez, úgy megihletsz.. :$
    Mellesleg jól haladok vele, ha nem lenne a sok hülye vizsgám már én is kész lennék.. :) Remélem sikered lesz a tiéddel.. :)
    Alig várom a következőt, addig is hatalmas puszi.. :)
    Anett/Nemesis

    VálaszTörlés
  104. nagyon jó lett! elejtettél egy utalást..=) itt lánykérés lesz!!xD különben miért lett volna ED zavart,és Alice miért nevetett annyira? :D kiváncsi vok mikor lesz..:D mert most az idő nem a legalkalmasabb rá..=S

    VálaszTörlés
  105. ez is annyira jó lett h nem találok már szavakat..:D szerintem is házasság van a dologban..:D itt is az lesz mint a BD-ben? h csak a nászéjszakán történik meg?ez ED-re vallana..xD még mindig nem tudjuk Alice dühének az okát..:S aranyos volt Ed-től h próbál Russellel barátkozni Isa kedvéért..:D ugye lesz még a héten friss?lécci ne adj ilyen nagy hsz-számot..:S

    VálaszTörlés
  106. ITT ABBAHAGYNI!!:S SZÉGYELLD MAGAD!!xD kedvenc részem a szertáros jelenet..:D sokkal jobb Isa karaktere mint az eredeti Belláé..:D és Edwardé is jobb.. mit akar mondani Natenek?:O sztem a Maria-Jade-Jasper dolgot..:D más nem jut eszembe.. de remélem most már nem halasztódik el ez a kiengesztelés dolog ..megint Nate miatt..:@ nembaj azért szeretjük..:D ugye most nem 200 a határ?? már hnap olvasni szeretném..:D EMBEREK KOMMENTEKET MERT MÁR NEM BÍROK VÁRNI!!! HA MINDENKI ÍRNA EGY KOMMOT MIUTÁN ELOLVASTA 1 NAP ALATT ÖSSZEGYÜLNE!!:D HAJRÁ!

    VálaszTörlés
  107. Spirit! mivan a többi kiadóval? van vmi hír? én drukkolok..=) a fejiről: ismét Szuper lett!! szegény Russelt sajnálom..:S de mostmár van egy barátja..=) kiváncsi leszek a kertipartyra..:D biztos történik vmi..:D énis várom már a kárpótlást..:D nagyon halasztódik ez a dolog..:S én nem is találgatok mit akar mondani Nate-nek..majd kiderül..:D SIESS A FOLYTIVAL!! :D /niky/

    VálaszTörlés
  108. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! (ezt most kiadtam magamból..:D ez a fejezet hatása!!)xD kommentárokat ide!!! :D senki se akarja olvasni a kövi fejit??:S min.200-ig kell most szerintem elmennünk..:S Spirit ne kinozz minket!! ilyen függővégek..KINZÁS! de ezért is szeretünk..=)fantasztikusan jól írsz,és adod át a karaktereket!!! csak így tovább!

    VálaszTörlés
  109. Úristen, ez a fejezet egyszerűen szuper lett! Már nem bírok várni a következőig, szal KOMMENTELJETEK!!! Egyébként szerintem is egyértelmű, hogy leánykérés lesz:) De addig is tuti lesz még egy rakás bonyodalom, gondolom a kertiparty során is érdekes dolgok fognak még történni:D Amúgy mi újság a kiadókkal? Biztos vagyok benne, hogy az egyik ráharap majd egy ekkora tehetségű íróra, reméljük mihamarabb:)Azt hiszem ennyit akartam elmondani:) Jó munkát, puszi:) /Juderon/

    VálaszTörlés
  110. Edward megkéri Isabella kezét?
    Edward megkéri Isabella kezét!
    Edward megkéri Isabella kezét.
    Te jó ég..ezért nincs szex. Mert a mi kis konzervatív Edwardunk várni akar vele az esküvőig. Lehet h rossz tipp,de az az ebédlős jelenet teljesen ezt sugallja..
    Ebédlőről jut eszembe..csatlakoznék egy előttem szólóhoz. Russel szerintem is rá fog jönni Isa titkára. Arra konkrétan biztos nem, hogy farkas, de arra h ő is "különleges", szinte biztos. Mert ugye ott volt a bokán rúgás, utána az ebédlőben a kupak lecsavarása. Aztán most ugye Isabella kihagyta a tesit, de amint lesz váltóruhája ő is részt fog venni az órán. És nyilván sokkal ügyesebb lesz majd, miont a társai. Ezeken kívül pedig még ott van a hétvégi buli. Gondolom ott is fog történni valami árulkodó dolog. Szóval szerintem már csak idő kérdése, hogy mikor lesz Russel is bennfentes. :D
    Jajj annyira sajnálom Isabellát..gondoltam, hogy rosszul érzi magát a történtek miatt, de azt nem gondoltam volna, hogy könyörögni is képes azért, hogy Nate megbocsásson neki. Azért ez nagy dolog, főleg egy olyan büszke természetnél, mint ő. Kíváncsi vagyok mit kell még elmondania. Nekem elsőre nem ugrott be semmi..:/
    Várom a folytatást (mint mindig)!;)
    Fruzsi

    VálaszTörlés
  111. Spirit! lenne egy kérdésem..=) ha egy jó ideig áll a kommentárok száma,tehát nem írnak hozzá sokat,csak 1-2-t,és még elég messze van ahhoz a bizonyos határhoz akkor sem fogsz felrakni új részt? pl.egy hét alatt sem érjük el.. de ugye azért a heti 1 új fejezet megmarad??*kiskölyökkutya szemekkel néééz* vagy azt is befolyásolja már ez a játék? remélem válaszolsz majd erre..=)várom a folytit! puszi (Gabi)

    VálaszTörlés
  112. hejehuja hajj.. ismételten magával ragadott a fejezett... alig várom már a következőt! amm mindig nagyobb számot fogsz kigondolni?

    VálaszTörlés
  113. Szia!
    Ez irtó klasz volt.
    Nagyon várom a kövi.
    Puszi

    VálaszTörlés
  114. Szia, eszméletlen jól irsz!!!!
    Már rég óta olvasom, és nem tudok betelni vele!!!!

    VálaszTörlés
  115. Jájjj... még csak most jutottam el addig, hogy bármit hozzászóljak, de most is rohanok, úgyhogy csak gondoltam, megjegyzem, hogy még az angol érettségi alatt is a te történeted járt a fejemben (persze csak akkor mikor már befejeztem a feladatokat) :D Szóval remélem, hogy hamar jön majd a folytatás :P Amúgy én is szeretnék csokiszökőkutat! :D

    VálaszTörlés
  116. Szia nagyon-nagyon tetszik a történeted..én is megpróbálkoztam egy story írásával de még nagyon kezdetleges..(twilightfanficmania.blogspot.com)
    Az egész történetben azt tetszik a legjobban, ahogy Isabella és Edward kötekszik egymással..ja és, hogy ki nem hagyjam nagyon aranyos, hogy ő sem akarja magára hagyni Russelt.
    Csak így tovább..
    husiyka

    VálaszTörlés
  117. wow, ez annyira-annyira jó :-)
    az a poén, hogy engem nem is a Isabella/Edward rész érdekel, hanem a farkasok :-) ez nagy hiba egy Edward/Isabella sztorinál?
    nagyon jól írsz, várom a következőt :-)

    VálaszTörlés
  118. Na most hogy kicsit agyaltam, de még nem olvastam el másodjára a fejit, ez jutott eszembe:
    Ha minden Cullen elmegy a kertipartyra, akkor muszáj lesz vinniük Mariskát is, nem?Mert nem hiszem, hogy egyedül hagynák otthon...Szóval jó buli lesz...
    hamarosan újra írok, ha elolvasom a fejit mégegyszer és agyalok kicsit a legyötört agyammal...
    pusz
    Andi

    VálaszTörlés
  119. Szuper szuper alig várom a következőt!

    Solei

    VálaszTörlés
  120. Andi, szerintem nem úgy értették, hogy mindenki megy a buliba, hogy a 'szülők' is, hanem csak Alice, Jasper, Rose és Em. Kicsit durva lenne odavinni Mariát... Bár ki tudja. De így is izgi, hogy mi lesz a buliban, elég zártkörű lesz. :) Kíváncsi vagyok arra is, hogy Rose hogy fogadja a hírt.

    VálaszTörlés
  121. Spirit mikor lesz a következő kérdezz felelek??

    VálaszTörlés
  122. Hali!
    Mint mindig Aliceban nem lehet csalódni, ő hozza a formáját. Tök jó, hogy Ed megbékélt Iza akaratával és beadta a derekát a Russeles ügyben, sőt még segít is neki. Szerintem Maria, Jasper és Jade esetét fogja elmondani Natenek, de remélem nem fog rá jobban berágni, ha már így megenyhült. A kerti party: ha minden Cullen ott lesz (remélhetőleg) nem lehet, hogy a többiek, akiket Russ korábban meghívott, nagyobb érdeklődést fognak mutatni? Mert ugyebár őket is különcnek nézik nem csak Russt és az valószínűbb, hogy Russ csak Cullenék után érkezett, így az elsőszámú különcség őket illeti. Na meg persze a kiváncsi emberek. Mi van ha sokan elmennek a partyra ezzel felkeltik a figyelmet, nem csak magukra, hanem Russra is. Nem hiszem, hogy most akarnának mindenkivel összebarátkozni, megismerkedni a suliban.
    De sajnos nem látok a kis csalafinta, fantasztikus képzelőerővel rendelkező, írói fejecskédbe:)
    Kíváncsian várom mi lesz:D

    VálaszTörlés
  123. Sziasztok!

    Nem semmi volt ez a fejezet... :) Abszolút pozitív értelemben :) Isabella néha teljesen Edward hatása alá kerül, mint farkas a bevésődése tárgyának befolyása alá, ugyanakkor tud önálló és felelősségteljes emberként is viselkedni, ami persze nagyon jó! A bevésődés kezelése mellett az alfájának való bizonyos fokú alárendeltségét is kezelnie kell, és ez a tinédzserlét mellett nagyon nehéz lehet... Ráadásul az ösztönös vámpír-undorát is le kell küzdenie, hiszen akiket szeret, azok vmi gonosz paradox módon éppen ebből a fajból valóak. Csak nehogy tudathasadást kapjon itt nekünk.

    Russell egyre szimpatikusabb, remélem nem fogok negatívan csalódni benne XD

    Jelenleg a problémákat az alábbiak körül látom kikristályozódni:

    - Jade - mindössze visszajött és puszta hatalmvágyból kell új falka neki? Vagy Mariá-t követte idáig, és ellene kell? Vagy Mariá-t követte idáig, de nem tudja, hogy itt van, viszont az időközben kialakuló hatalomvágya miatt kell neki új falka?

    - Maria - az ő színrehozatala sztem az egyik legjobb húzásod, Spirit! Az ő karaktere annyira ellenszenves, hogy sztem önmagában jelenthet annyi bonyodalmat, ami elég egy időre :D Maria előbb-utóbb konfliktusba keveredik Jade-el? Ez érinti, és ha igen, milyen szinten Nate falkáját és a Cullen-klánt? Jade és Maria harca "külső" konfliktus lesz, a falkának és a vega-vámpíroknak "csak" a civil embereket kell megvédeniük? Vagy Jade-et kiiktatják, és Maria és a Cullen-ek konfliktusára számíthatunk a jövőben? És ebben milyen szerepet fog játszani a falka?

    - a Volturi - na már megint :D A Volturit sztem nagyon pszichopata vonásokkal kellene felruházni, legyenek igazi anti-hősök! Pl. bántsák Isabellát, Edward bepipul, de nem tehet semmit, mert kinyírnák - nem morbiditásból írom, csak sztem egy olyan ellenségről olvasni, amely megfoghatatlan, sztem biztos izgalmas lenne, idővel persze vhogy le tudnák őket győzni, a farkasok kaphatnának Isa ellenszeréből és úgy.

    Most így ennyi jut eszembe, de így jobban belegondolva nagyon bonyolult sztem ez a Jade-Maria-és a többiek sokszög, szinte lehetetlen kibogozni, grat Spirit :D

    Remélem most is elérjük a megadott hsz-számot, bár sajnos az a sejtésem, hogy mégsem... :( Remélem rosszul hiszem :)

    További minden jót :)
    Üüdv
    ZyZy

    VálaszTörlés
  124. Hogy csillapítsam éhségemet, elkezdtem előlről olvasni a "Múlt árnyai"-t, és annyira jó. :)
    Már többször olvastam, és még mindig vannak olyan utalások, amiket csak most fedezek fel...
    Viszont így újraolvasva biztos vagyok benne, hogy Edward nem a házassági szándékát titkolja Isa elől. Legalábbis amikor Tanjával már titokzatosan pusmogott valamiről (19. fejezet), előtte közvetlenül még azon vitatkoztak Isabellával, hogy el fogja-e hagyni, szóval akkor még tuti nem voltak házassági szándékai. Persze később is beszélnek még (mármint Tanya és Edward), szóval lehet, hogy rosszul következtetek. De Spirit azt írta, hogy ez a titokzatosság összefüggésben van azzal, hogy mért nem akar még Ed igaziból együtt lenni Isával. Hát, fogalmam sincs...
    Egy másik, ami most tűnt fel (és lehet, hogy nincs is akkora jelentősége, de lehet, hogy van ;): amikor Isabella megtudja, hogy Saore gyereket vár, és látja, hogy Aidan milyen előzékenyen bánik vele, azt írja: "Hirtelen furcsa érzés kerített a hatalmába. Láttam magam előtt, ahogy nagy hassal sétálok az erdőben, Edward pedig féltőn átkarol, miközben tudtam, hogy ez a jövőkép teljességgel lehetetlen."
    Lehet, hogy itt a valódi jövőből villant fel egy kép? Végülis nem kizárt, hogy valaha gyerekük legyen, bár most Isabella farkas, de ha lemondana - akár csak ideiglenesen - a farkasságáról, teherbe eshetne. Jó lenne, ha így alakulna. :)

    VálaszTörlés
  125. Egy őstehetség vagy! Ez is nagyon tetszett!
    Kiváncsi vagyok mi lesz Russellel, a korrepetálás meg a party?
    Várom a folytatást!Nagyon:)

    VálaszTörlés
  126. ha lemondana akkor tényleg lehetne gyerekük..=) csak itt Edwardon múlik szerintem h szeretne-e gyereket..=) de nem lehetetlen mert a bevéődés arról szól h a legmegfelelőbb pár az utódnemzésre nem? mert sokan írták ezt már.. szóval tényleg nem kizárt..=) én is már vagy 3x elolvastam az egész történetet..:D annyira jóó! Spirit dobj meg minket vmi új infóval vagy hírrel...=) így sose érjük el a hsz-határt,pedig jövőhéten elutazom és nemtom elolvasni..még a hétvégén szerettem volna egy újabb részt elolvasni..:S

    VálaszTörlés
  127. Szerintem Edwardnak meg Isabellának nem lehetne gyereke. Isabella hogyan tudna lemondani a farkasságról, mikor folyton egy vámpír közelében van? Én nem tudom elképzelni...

    VálaszTörlés
  128. Szerintem meg lehet gyerekük, és ezzel nem kell lemondania a farkasságáról, csak össze kell egyeztetnie a kettőt, meg ott van egy csomó gyermekszerető lény aki segítene neki.:)
    Amúgy ez hogy is van? a bevésődés miatt Isabella sem öregszik, Edward örökléte miatt? Inkább ez lenne a probléma a gyereknevelésben. Mondjuk hogy a 12 éves gyerekük kérdezi a 18-19 éves Isát hogy: Anyu kimehetek játszani?- a későbbiekről nem is beszélve? Bár ezt Meyer könnyen megoldotta: a kis Nessie történetét még időben befejezte:)Persze ez mind azon a feltételezésen alapszik hogy Isa teherbe esik...
    Ha valaki ezzel nem ért egyet nyugodtan kommentálja, legaéább összegyűlik a hsz-szám:)
    Üdv:Ginever

    VálaszTörlés
  129. Zafírnak: Szerintem pedig lehet gyerekük..mert amikor kiderült, h Isabellából farkas lett, és nem vámpír(pedig mindenki arra számított), akkor Spirit azzal nyugtatott minket egy ilyen kérdezz-felelek rovatban, h ettől még együtt lehetnek, sőt még babájuk is lehet. Erre konkrétan emlékszem..bocsánat h nem kerestem vissza, de nem nagyon volt kedvem bogarászni.
    Fruzsi

    VálaszTörlés
  130. Isa az nem a farkas lét miatt nem öregzik?:O:D
    Én nem nagyon tudom.:)
    De amég nem mond le a farkas létről addig életben marad.
    Jade is 100 valahány éves most.Vagy nem?:)

    Lukci

    VálaszTörlés
  131. Egy vérfarkjasnak am lehet gyereke? Mármint Isabellának lehet e ? A alaptörténetbe nem úgy volt h nem lehet gyereke egy vérfarkas lánynak ?
    Hibiszkusz

    VálaszTörlés
  132. Én is úgy tudom, hogy egy farkasnaklánynak csak akkor lehet gyereke, ha le mond a farkasságról.
    És Isa a farkas lét miatt nem öregszik:) Ez biztos, az első mondatom nem biztos xD

    VálaszTörlés
  133. lehet gyereke ha akar..=) és miért nem akarna mikor örökké él?:D ugyse tudna mást csinálni már egy idő után unatkozna..:D de nem tudom milyen faj lenne egy vámpír-farkas gyerekéből.. de valószinű h a gyerek is örökké élne a génjei miatt..=) és a farkaslét miatt nem öregszik..=)de nem is akar mivel Ed sem öregszik..:D

    VálaszTörlés
  134. jó ez a téma,vessézük ki és így gyűlnek a hsz-ek is!!:D de mi értelme van az öröklétnek ha egy halandóba vésődnek be? és nem is öregszenek.. ha a bevésődés tárgya meghal akkor rögtön követik a halálba..:D így ők sem élnek örökké..de ED-ISA esetében ez más..=) reméljük Spirit ugy gondolja majd h lesz nekik babájuk..=)de ilyen bonyodalmak közepette nem tudni mikor jöhet a baba...xD és kicsi Edi is át fog változni majd..:D de lehet h azt már mi nem fogjuk olvasni mert az még több mint 15-17 év..KOMMENTEKET EMBEREK!!!!

    VálaszTörlés
  135. Jade 142 éves ugy emléxem..:D jó öreg..:D
    szerintem több 1000 évig élni kicsit uncsi lehet..:S persze ha van mellette egy társ akkor nem annyira..:D és a sulit is többször elvégezni..uhhh...:S én nem bírnám...így is annyi minden hülyeséget tanítanak a gimiben..xD és ezt többször..:S
    Várom a folytatást!
    Lili

    VálaszTörlés
  136. Nem akarok hülyeséget mondani de Isának nem akkor lehet sak gyereke ha lemond a farkasságról? Spirit még annó valami olyant ecsetelt, hogy lemond szül aztán újra farkas lehet ha szükséges.
    Lehet hogy már rosszúl emlékszem és bocsi ha már írtátok!
    xoxo

    VálaszTörlés
  137. jól emléxel..:D én is erre emléxem...és ez így elég logikusan hangzik..=)

    VálaszTörlés
  138. Sziasztok!
    Sajnos nem volt eddig netem, mert vaccakolt a rendszer!A rész nagyon jó lett!Már nagyon várom Isa és Ed estéjét, h mi lesz belőle ... :D
    De jobban a partyt Russelnél,főleg h a két kedvenc csajszi szereplőm rendezi.Tuti lesz valami bonyodalom!Van egy olyan megérzésem h Jade megjelenik és bajt csinál h bosszút álljon Isabellán és a Callen családon.
    Sipirit most is hoztad a formád és nagyot alkottál!

    Puszi Panda

    VálaszTörlés
  139. Igen, én is úgy emlékszem, hogy úgy írta Spirit, hogy lemond a farkasságáról, szül, utána újra farkas lehet - és megint nem öregszik.
    De ahhoz, hogy gyerekük legyen, előtte más dolgoknak is kellene történni... XD

    VálaszTörlés
  140. Jajj bocsi az előzőből kimaradt h nagyon ügyesek vagytok, szerda óta jó sok véleményt írtatok, és tök jó ötleteket is.Gratula nektek!
    Spirit!Tesómnak is tetszet a fejezet.Azt mondta majd jönn véleményezni!

    Panda

    VálaszTörlés
  141. még holnap össze kéne gyűjteni 200 hsz-ig és akkor vasárnap lenne uj feji!!!:D:D mert tuti h most nem kevesebb 200-nál..:S remélem a köviben már benne lesz az ED-Isa kárpótlás..xD és a party is..:D jujj mi lesz még itt..xD csak így tovább!

    VálaszTörlés
  142. Jujj, hát ez isteni lett. :D Nagyon szeretem, amikor Isabella kihasználja női mivoltát és ezzel csábítgatja Edwardot. Én is akarok egy Edwardot magamnak :P !
    Sztem Isabella Russel-ről akar mesélni Jonathan-nek. Kíváncsi vagyok. :)
    Remélem eléri a hsz-ek száma a kellő limitet és megint hamar lesz a folytatás. :)

    VálaszTörlés
  143. De Russel-ről tud Jonathan, nem? Hiszen ő is ott volt a suliban az incidens után. Vele kapcsolatban legfeljebb annyi közölnivalója lehetne Isabellának, hogy elhatározta, hogy barátkozni fog vele. De ha tartja magát az elhatározásához, hogy nem árulja el, kik is ők, ezzel nem okozhat gondot a falkának. (Az már más kérdés, hogy előbb-utóbb tuti feltűnik Russelnek néhány furcsaság...)

    VálaszTörlés
  144. Ez a bevésődés téma tényleg elég bonyolult, főleg Isabellánál. Az eredetiben, ha jól emlékszem Leah esetében volt arról szó, hogy nem lehet gyereke.
    Ha ebből indulunk ki, márpedig Spirit leszögezte, hogy követi Meyer világának szabályait, akkor egyértelmű, hogy Isa sem lehet terhes.
    A kérdés: ha Isa nem lehet terhes, akkor hogyan történhetett meg a bevésődés? Hiszen ennek az utódnemzés a lényege.
    Persze, ha Isa lemond a farkaslétről,akkor lehet gyereke, de ebben az esetben is rengeteg probléma merül fel. Gondoljunk csak arra, hogy lehetséges az is, hogy később meggondolja magát és újra farkasként éljen. Tehát ezek a gének továbbra is ott vannak a szervezetében.
    Szóval vámpír és farkas gének keverednek egymással.
    Milyen lenne a baba? Ha ugyanúgy elszívná Isa vérét, mint az eredetiben Bella esetében, akkor Edwardnak nem lenne más választása, vámpírrá kellene változtatnia Isabellát.
    De szerintem ez nem igazán tetszene a falkának.
    Továbbá az is eszembe jutoott, ami lehet hogy nagy hülyeség, de hát kitudja, hogy La Push védői "csak" alakváltók, nem igazi vérfarkasok.
    Szóval az elméletem szerint Isa és Ed gyereke vérfarkas lenne... Ez nagy hülyeség?
    Légyszi ne röhögjetek ki miatta.
    Meg még van egy olyan kérdésem is, hogy a vámpírok ugyanúgy érzik az érintéseket, mint az emberek? Hiszen az ő testük olyan kemény, mint a szikla. Tehát, ha mondjuk Isabella Edward testét cirógatja, az ugyanolyan érzés Ed számára, mintha ember lenne?
    Hát igen, azt hiszem kijelenthetjük, hogy ez már beteges, hogy ilyenekkel is foglalkozom... :)

    VálaszTörlés
  145. sztem érzi,mert olyankor megrándul az izma..xD(22.fejezet..:D )sztem ez a bevésődés-baba dolog eléggé bonyolult,vagy csak mi bonyolítjuk túl..:D Isabella testhőmérséklete 42-43 fokos nem? mert ugy emléxem h Jacob-nak ennyi volt..és akkor nem lehet nagy eltérés közötte..:D így viszont Ednek eléggé forró Isabella érintése..xD (hát igen,ezt is megkell beszélni..xD )tehát akkor ED és Isa olyanok mint a tűz és jég..xD nemcsak testileg hanem természetileg is..:D dehát az ellentétek vonzzák egymást..:D mondj vmit Spirit,mennyi hiányzik méégg??:S

    VálaszTörlés
  146. SZia spirit,imadom ahogy irsz,nagyon tecet a fejezet:D:Xalig varom a kovetkezot,kerleeeeeek legyen happy end benji meg lupe kozot:Xanyira edesek:X es miert nem fekszik mar le edward isa-vall??????????????ojan sok rejtej van mar hogy nem tudom mejket probajam megfejteni:)):)irtora jo a tori es meg egyszer kerlek sies a kovetkezo fejezetel mert 5percenkent nezem hogy nincse valami ujdonsag a blog-on:))

    VálaszTörlés
  147. Még egy idézet a "Múlt árnyai"-ból, ami érdekes lehet a mostani történések szempontjából (27. fejezet, közvetlenül azelőtt, hogy Isabella elindul a farkasokhoz, ahonnan másodszor is elrabolja Dominic): "Edward visszavonult Carlisle-lal a dolgozószobába – kezdett az az érzésem lenni, hogy valamit titkolnak előlem, és ettől majd megőrültem -, miközben én a nappaliban maradtam az öcsémmel és Esmével. Alice és Jasper a kanapén ültek, és egy magazin felett sutyorogtak – Jasper néha-néha hátrapillantott rám..."
    Ez a magazin felett sutyorgás mégis azt erősíti bennem, hogy csak esküvőtervezésről lehet szó. :) De azt mért kellene Tanyával egyeztetni? *továbbra is tanáncstalan és nagyon várja a folytatást*

    VálaszTörlés
  148. És még egy (másnap, közvetlenül az indulás előtt): "Rosalie és Edward sutyorogtak egy ideig, de nem értettem, hogy miről. Újból előtört a paranoiám, hogy valamit rólam beszélnek. Próbáltam fülelni, miközben összeszedtem a ruháimat, de egy mukk nem sok, annyit sem hallottam, olyan halkan és gyorsan beszéltek."
    Tehát Rosalie is be van avatva a dologba...

    VálaszTörlés
  149. Nagyon fáradt vagyok, úgyhogy csak egy gyors választ írok nektek, mert látom, nagyon izgatottak vagytok. :) Még hiányzik egy pár hsz., de szerintem, hamarosan összehozzátok azt a számot, amire gondoltam. :)
    Egyébként, érdekes az Isa szülhet-e kérdés, és örülök, hogy az első könyvet is visszaolvasgatják egyesek, és jelek után kutatnak. :)Ügyesek vagytok! :)
    Holnap írok egy kérdezz-feleleket is, mert egy csomó minden eszembe jutott a hsz-eiteket olvasgatva, csak most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy összeszedetten válaszoljak. :)
    Jó éjt mindenkinek, és holnap nézzétek a blogot, mert kérdezz-felelek tutira lesz fent. :) Hogy más frissre futja-e, azt majd még meglátjuk. :)

    VálaszTörlés
  150. Isabella és Bella között nagy különbség van. Bella átlagos ember volt, nála sokkal veszélyesebb volt a vámpír bébi mint Isánál lenne, szal szerintem itt nem lenne szükség átváltoztatásra, főként hogy most már immunis is a vámpírméregre! Vagy cáfoljatok meg ha nem így gondoljátok?

    VálaszTörlés
  151. OK Spirit! ELteszem magam holnapra. ÉS tudom h most többet gondoltál 150nél, úgyhogy Hajrá mindenki, mert még csak az előző limitet léptük túl, és holnap szeretnék új fejit olvasni:))

    VálaszTörlés
  152. Szia Spirit!
    Király a feji, de nekem nagyon hiányzik Jasper!
    A múlt árnyaiban, olyan édes volt, meg Edward-tól is a féltékenységi jelenetek.
    Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért lett fagyos a viszony Alice és Jasper között, jah és arra is, hogy mit akarhat még elmondani Isa.
    Talán azt, hogy Jade azért van itt, mert Jasper megölte a vőlegényét???
    Kérlek írd tovább!!!!!!!!!!!!
    U.I.: Szerintem a legjobb rész a biosz szertáras.
    Puszi Viki

    VálaszTörlés
  153. Hát én nem tudom, hogy pontosan hogy is van ez az egész. De Spirit még régen írta, hogy azt is el tudja képzelni, hogy Isabellából egyszer vámpírt csinál. Persze azóta változhatott a véleménye meg ilyesmi, de úgy gondolom, hogy számára semmi sem jelent akadályt...
    Amúgy látom magam előtt Spiritet, ahogy olvassa a hsz-eket és közben halálra röhögi magát...
    De nem baj, legalább mi is szerzünk neki egy kis örömöt.

    VálaszTörlés
  154. Szerintem jó a meglátás, hogy Isabella könnyebben viselne egy terhességet, mint Bella, hiszen farkas. Viszont ha lemond a farkasságról (hogy teherbe essen), nem veszíti el az immunitását a vámpírméreggel szemben?

    VálaszTörlés
  155. Spirit régebben ezt írta egy kérdez-felelekben:
    "Azt, hogy mi lesz, ha Isabella lemond a farkasságáról, és gyereket szül, még nem mondhatom el. Az sem biztos, hogy meg fog történni, de van róla egy elméletem, ha mégis egyszer eljutnánk idáig… :) Az biztos, hogy Isabella nem marad ember és nem öregszik meg. De hogy vámpír vagy farkas lesz-e, esetleg más történik vele, az még titok. :)"
    Azért másoltam ide, hogy hátha valakit megihlet vagy ilyesmi...

    VálaszTörlés
  156. Ha már a vámpírméreg immunitásánál járunk. Lehet nevetni, de ha Isa leadja a farkasságot az immunitás ugyanúgy megmarad? Vagy ez csak egy "farkasos képesség"?:$:$:$

    VálaszTörlés
  157. Szerintünk ha Isa lemondana a farkasságról, az immunitása még megmaradna. Attól, hogy már nem farkas többé, az immunitás a génjeiben van. Különben hogy lehetne happy end a vége?:D Tudományos megállapításaink alapján, ha lemond a farkasságról és utána újra a régi farkas életét éli, akkor mi lenne? Immunis-nem immunis-immunis? Ez így elég hülyén nézne ki.
    Juca, Vicky

    VálaszTörlés
  158. Jaj, visszaolvasva, elég hülyeséget írtak a csajok:D Megkérdeztek engem is, hogy én mit gondolok, és szerintem ha lemondana a farkasságáról, attól még a génjeiben maradna az immunitás. Hiszen, hogy változhatna át újra, ha nem lenne továbbra is farkas. Később még visszaváltozhat, ezért megmarad benne a farkas gén és a farkas génnel együtt az immunitás is. Viszont nem értjük ezt, amit Spirit írt a kérdezz-felelek-be:S Hogyha benne van a farkas, akkor hogy lehetne még belőle vámpír? Ez nekünk nagyon ködös:S És miért lenne belőle vámpír, ha farkasként is Edward-dal lehet örökké? Meg hát, őbenne már a születésétől fogva benne van a farkas gén. Mi lenne belőle? Valami hibrid? Nem hisszük! Légyszi, Spirit, válaszolj ezekre a kérdésekre! Csilla, Vicky, Juca

    VálaszTörlés
  159. Én remélem lesz gyerekük mert olyan cuki lenne egy kis Edi vagy Isa!!!!!!!!!!
    Kíváncsi vok arra is hogy Isa farrkas marad e vagy vámpír lesz de ezt még csak Spirit tudja.
    Nem baj várok!!!!!!!!!
    puxxxxxxx

    VálaszTörlés
  160. Sziasztok!

    Nagyon jó a blog.
    Az enyém most indul, légyszi olvassatok bele!

    Amira

    VálaszTörlés
  161. Hello Spirit!

    A Tiltott gyümölcs című HP-fic-t is te írtad?
    Mondanál erről vmit bővebben?

    -A-

    VálaszTörlés
  162. WoW, hát ez kész... Az elején annyit röhögtem, nem tudom mi volt velem... xD A közepe nagyon aranyos, olyan rendes volt Isabellától, hogy segít Russelnek :) A végén pedig, mit titkolhat még Isabella Nate előtt ? Ííí, de nagyon várom a folytit!! (L)_(L)

    VálaszTörlés
  163. jóreggelt...
    ha Iza immunis a vámpírméregre, akkor hiába harapják őt meg,nem változik át vámpírrá,mert a szervezete védekezik a méreg ellen, az nem tudja véghezvinni a dolgát..tehát perpillanat Izából NEM lehet vámpír...max.azt tudnám elképzelni, hogy Carlisle kiokoskodik valamt..ha ez lenne Spirit célja :)))
    legalábbis nekem így logikus...pux Lilla

    VálaszTörlés
  164. Remélem most hosszabb fejit ír, hamár ilyen sok időt adtunk Spiritnek:)Amúgy még le sem feküdtek egymással Isa és Ed, és azt se tudjuk mit tervez az írónőnk, így nagyon távolinak tűnik a bébi téma...

    VálaszTörlés
  165. Nem volt időm végigolvasni az összes hozzászólást, csak egy ragadta meg a figyelmem:
    "Isabella és Bella között nagy különbség van. Bella átlagos ember volt, nála sokkal veszélyesebb volt a vámpír bébi mint Isánál lenne, szal szerintem itt nem lenne szükség átváltoztatásra, főként hogy most már immunis is a vámpírméregre! Vagy cáfoljatok meg ha nem így gondoljátok?"

    Lehet, hogy van ebbe valami, de itt is két lehetőség merül fel: vagy tényleg elég erős lenne ahhoz, hogy kihordja úgy, hogy nem hal bele, vagy számára még veszélyesebb lenne egy ilyen terhesség, mint Bellára, mert ha nagy baj történne, nem tudnák megmenteni, mint ahogy Bella megmenekült az átváltozással, mert Isabella immunis a méregre.
    Remélem legalább egy pici értelme van annak, amit írtam :D

    VálaszTörlés
  166. Kedves Spirit!
    A könyveid hatására én is elkezdtem írni egy blogot.(nem twilight-os :D)
    Engem nagyon megihlettél.:)
    Minden nap izgatottan várom a folytatást, és örülök, hogy elindítottad ezt a játékot, mert legalább nem kell annyit várni. Amúgy hány fejezetes lesz ez a könyv? Előre is köszi a választ, és további jó írást.

    VálaszTörlés
  167. hát ez megint eszméletlen volt :)
    kíváncsi vagyok mit akar még Isa elmondani Nate-nek és egyre jobban izgat az is, h mért ilyen fagyos a levegő Alice és Jasper között :D
    a kedvenc részem megint a szertáras volt :$ remélem a kövi fejezetben megtörténik végre a régóta várt kiengesztelés *.* már nagyon nagyon várom azt a részt :D

    ez a baba kérdés szerintem is érdekes, de mivel még le se fedkütek egymással, egyenlőre nem filózok ezen :D
    de kíváncsi vagyok, h ezt, h oldanád meg Spirit! :D

    remélem még ma olvashatjuk az új fejit mert én kb naponta 15× jövök fel megnézni és egyre türelmetlenebb vagyok :$:D

    VálaszTörlés
  168. Szia Spirit!
    Így bele-bele olvasva a többiek hozzászólásába, Bella és Isabella között tényleg nagy a különbség. Például Bella nem igazán tudta ilyen szinten megváltoztatni Edwardot és a családját, rávenni őket, hogy bekapcsolódjanak a társasági életbe. Ami Isabellától nagyon is helyes döntés volt. :) Elvégre is, csak azért mert vámpírok, még nem kell remeteként élniük. :D És ezzel megkönnyítették Russel életét is, mivel neki is biztosítják ezzel a társaságot, a barátokat, amiért ő köszönetet is mondott. :)
    Viszont a fejezet végét látva, van olyan érzésem, hogy miután Isabella elárulja a még fennmaradó titkot, (amire kíváncsi lennék, hogy micsoda) az a béke ami most kialakult közte és Jonathan között, semmivé foszlik. Bár nem tudom, hogy mi maradt még ki, amiről Jonathannek nem tett említést.
    Amúgy, miért tűnne olyan hihetetlennek, ha Josh egy nőt választana a családja helyett? A családi kötelék erősebb lenne a farkasok között, mint mondjuk egy bevésődés? Miért ne lehetne képes hátat fordítani a farkasoknak, azért, hogy Jade-et támogassa? Lehet, hogy úgy gondolja, hogy a történtek után Jade sokkal jobban megérti és mellette áll, mint mondjuk a családja. Például a vámpírokat már páran kezdik legalább eltűrni, viszont Josh még mindig gyűlöli őket, ahogyan Jade is. Ez már egy közös vonás kettejükben. De az is lehet, hogy semmi értelme annak, amit most fejtegetek, mert bármennyi is a közös vonás, ha a család nem engedélyezi, akkor mellettük marad.
    Még sok-sok ilyen szép fejezetet szeretnék tőled! :D
    Lulu

    VálaszTörlés
  169. Szerintem, amit Lulu írt elég érdekes.
    Tehát a kérdés: Mi az erősebb, az Alfa parancsa vagy a bevésődés?
    Ha valaki tudja rá a választ, az írjon, mert én nem tudom.

    VálaszTörlés
  170. Kedves Spirit!
    Szerintem nagyon érdekes a sztori!
    Csak legyen türelmem kivárni...Lehetséges, hogy Isa lemond a farkasságról (pl. gyerekvállalás miatt) és utána visszakapja a farkasság jogát???
    És akkor a gyerek negyed részben farkas, negyed részben ember és félig vámpír lesz???
    Ez egyenlő azzal, hogy a poronty is halhatatlan lesz???
    És mondjuk, ha csak negyen részben farkas, akkor képes a bevésődésre?
    És a terhesség 9 hónapig tart vagy csak 1 hónapig, mint Bellánál?
    Jó tudom, hogy hülyeség ezen gondolkodni hiszen még nem is lett terhes...
    De szerintem Edwrad tutira meg fogja kérni Isa kezét, valószínűleg erre utal az is, hogy a menzán Alice úgy nevetett, mikor Russel megjegyezte, hogy Ed és Isa, olyanok mint egy öreg házaspár.
    Mariát is viszik magukkal a kerti partira?
    Nyilván nem hagyhatják otthon, mert akkor meglógna, hogy valami kaja után nézzen :)
    Alice és Jasper miért vesztek össze???
    Az én elméletem az, hogy Jasper Isa erős érzelmei hatására rámászott a legközelebb lévő nő nemű lényre (sajnos ez Maria volt). Alice tutira felhúzta magát. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz ez a kerti parti, ha még szóba sem állnak egymással...
    Ami Nate-et illeti remélem megtalálja az igazit!!! És már negyon kíváncsi vagyok, hogy Isa mit akarhat elmondani neki???
    Jah és remélem, hogy Benji és Lupe szerelme is Happy End-el zárul!
    Nah ez így is hosszúra sikerült!
    Nagyon nagyon várom az új részt!!!
    Puszi B.J.

    VálaszTörlés
  171. Lulu, tényleg elgondolkoztató, amit írsz, de Josh nem vésődött be Jade-be (vagy Jade-del? sosem tudom, hogy a helyes...), arról tudnánk. Úgyhogy így szerintem érthető, hogy bár szimpatizál vele, a családját választja. De attól tartok, jön majd még valami, ami viszont már áttéríti a másik oldalra... (Lehet, hogy az, hogy megtudja: Jasper ölte meg Jade vőlegényét? Egyébként még itt is lehet majd csavar, mert az nem derült ki pontosan, hogy mi történt Jade vőlegényével. Lehet, hogy még 'él' vámpírként?)

    VálaszTörlés
  172. Kedves Spirit!
    Szerintem nagyon jó lett a feji!!!
    Nem tudom mennyi a kitalált szám, de nagyon remélem, hogy hamarosan átlépjük a határt!!!
    Lupe és Benji, olyan aranyosak, de félek, hogy nem lehetnek együtt meg Lupe mégis csak a tanárnője.
    Nagyon várom a következő részt!!!
    Kérlek tedd már fel!!!
    Puszi Rita

    VálaszTörlés
  173. Szia Spirit!!
    Már nagyon régóta olvasom a történetedet, és csak gratulálni tudok!!!Hihetetlen jól írsz, szinte megelevenedik a történet, miközben olvasom.Szóval le a kalappal előtted!!Várom a folytatást!!
    Oh, és Benji sztoriját is folytasd majd, mert nagyon jó lett!!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  174. Oh, és mindenképpen írd majd meg, hogy honnan lehet a könyvedet megrendelni.Mert én biztosan megrendelem!!!
    Köszi
    Puszi

    VálaszTörlés
  175. Szia, drága Spirit Bliss!

    Eddig elmaradt ehhez a fejezethez a hozzászólásom, de ezt most pótlom. Hát igazából szerintem egészen érdekes. És kicsit más mint az eddigiek, de hogy ezt is be tudjad mutatni szükséges volt. Hogy miről is beszélek? Ez a Russel dolog most nagyon középponba került, és van egy olyan érzésem, hogy nagyon fontos meghatározó szerep lesz még az övé, és még azt is eltudnám képzelni,hogy majd ő oldja meg ezt a jane-s ügyet is. Igazából csak azért gondolom, mert tényleg elég fontos szerepet adsz neki. És nem hiszem, hogy csaa azért, mert Isabella nem szívesen nézi, hogy Russel vagy éppen az ő drága Edrward-ja és Alice, ilyen kiközösített az iskolában. Szóval, még fejtegetem egy kicsit az eseményeket, mindenképpen megjegyzem, azért talán jól jött ez a kis fejezez, hogy visszarángasson minket a valósághoz, és hogy ne feledkezzünk meg teljesen az iskoláról, a fejezetet olvasása mellett.

    Ancsa_girl

    VálaszTörlés
  176. Kedves Spirit!
    Csak gratulálni tudok neked amiért ilyen jól írsz!!:)
    Már alig várom hogy Isabella kiengesztelje Edwardot:P:P:P
    Én személyszerint jobban szeretem a vámpíros részeket. A farkasos túl bonyodalmas...ott mindig történik valami rossz...fenyegető...!! persze ettől izgis...de nekem jobban bejönnek Cullenék!!:)
    Remélem nem baj hogy ezt írtam!!
    várjuk nagyon a következő fejezetet!!:):)
    puszi:serena

    VálaszTörlés
  177. LOVELOVELOVELOVE IT!!!!

    VálaszTörlés
  178. Na ez érdekes:D Végülis nincs rá bizonyíték, hogy Jade vőlegénye halott. Sőt, szerintem él. Szóval, miután Jade átváltozott, a vőlegénye beállt Mariáék seregébe. Nem biztos, hogy fel fog bukkanni a könyvekben, de lehet, hogy él. Viszont mivel Jade bosszút fogadott az összes vámpír ellen, akkor ha találkozna a vőlegényével, akkor megölné? Ha felbukkanna a vőlegény, attól még Jade nem lenne jó, úgyhogy megkockáztatom, hogy megölné. Juca, Vicky, Csilla

    VálaszTörlés
  179. Úúúriisteeen!
    Most olyan jutott eszembe... lehet, hogy ez nagy hülyeség, de mi van akkor, ha Jasper volt Jade vőlegénye...
    Bár nem tudom, hogy Jasper hány éves, meg bevallom, hogy a történetére sem emlékszem már, szóval az egész csak feltételezés...
    De ez megmagyarázná, hogy miért veszett össze Alice és Jasper.
    Mivel Alice csak a jövőt látja nem tudta, hogy mi is történt azelőtt Jasperrel. Jasper pedig csak annyit mondott el amennyit szükségesnek tartott, plusz nem akarta megbántani Alice-t.
    Bár, ha jól emlékszem Jasper azt mondta Bellának, hogy ő ölte meg Jade vőlegényét, de mi van ha hazudott az előző okok miatt.
    Persze Edward hallotta a gondolatait és így kiderült minden... Szerintetek?
    Mondjuk azt hiszem eléggé elragadtattam magam ezzel az egésszel. :)

    VálaszTörlés
  180. szerintem Jasper nem lehetett Jade vőlegénye..:D nem említette..és miért titkolná el? várom már a kövi részt!! remélem ott már benne lesz ED-ISA estéje..:D Spirit ugye ma lesz fejezet??!! lécci mondd h lesz..:S megőrülök a várakozásba..

    VálaszTörlés
  181. Be kell vallanom hogy irígylem Izabellát és Edwardot.Ahogy olvasom a fejezeteket egyszerűen az van a szemem előtt hogy milyen jó nekik hogy ott vannak egymásnak és látszik rajtuk hogy tényleg szeretik a másikat.Néha nem lenne rossz ha ilyen kötődések a való életben is lennének.Bocsánat ezt vhogy le kellett írnom :$
    Niky

    VálaszTörlés
  182. sziasztok! Nem tudom, hogy írt-e iylet most valaki, de csak a hsz-ek elejét olvastam, utóbbikat már nem ...szóval szerintem abszolút lehetséges, hogy Isanak és Ednek lesz gyereke, ahogy írtátok is, a bevésődés tárgya oylan ember lehet, akivel biztosan működhet az utódnemzés.
    Szerintem tutira nem szívná el a baba Isa energiáját annyira, mint amennyire az eredetiben volt Bella iylen élőhalott...Mivel ott vámpír-ember keverék volt a baba, és ott nyilván a vámírlét dominált, mert az az erősebb...de itt van egy farksa és vámpír...mindkettő eléggé erős, így nem hinném, hogy annyira tönkremenne testileg-lelkileg Isa...arra kíváncsi vagyok, hogy miylen teremtmény lesz kettőjük utódjából, nagyon izgis:)
    Ja, és hogy akkor szülhet Isa, ha egy időre feladja a farkaslétet...ehhez annyi kérdésem lenne, hogy akkor teljesen emberré változik vissza? Lehet még vámpír? Vagy emberként is immunis a méregre?Nem hinném, hogy Spirit ugyanúgy oldaná emg a helyzetet, ahogy Meyer...mármint hogy szülés utáni átváltozás...valahogy csavartabban fogjuk itt látni, és már nagyon kíváncsi vagyok rá!
    Majd még írok nemsokára!
    puszi
    Andi

    VálaszTörlés
  183. szia spirit!
    huu márnagyonrég jártam itt volt egykis problémám a nettel...de behoztam a lemaradást és nagyon jók lettek az új fejezetek:)imádom ahogy irsz:Dcsak így tovább!.lesz harmadik része is ugye? remélem igen!:)
    1000puszi:
    emííí

    VálaszTörlés
  184. Szerintem kizárt, hogy Jasper lenne Jade vőlegénye. Pont most olvastam el újra azta részt (8. fejezet), részletesen elmeséli, hogy hogy történt: Mariával együtt épp új sereget akartak létrehozni újszülött vámpírokból, amikor találkoztak Scott-tal. Maria megharapta, de nem ölte meg, csak átváltoztatta vámpírrá. Néhány nappal később Scott találkozott Jade-del, a menyasszonyával, felismerte, de rátámadt, Jade viszont átváltozott farkassá. Utána nem tudjuk, hogy mi történt, Jasper nem látta többé Scott-ot. (Szóval, lehet, hogy még 'él' vámpírként, de lehet, hogy Jade megölte...)
    Azért nem hiszem, hogy Jasper képes lenne egy ilyen sztorit előadni úgy, hogy igazából ő a vőlegény...
    És egy másik dolog: most jöttem rá, hogy eddig rosszul gondoltam, hogy ezt a sztorit akarja elmondani Isabella Nate-nek, hisz ezt már elmesélte neki (a 11. fejezetben, amikor a tengerparton beszélgetnek, mielőtt Saore megint rosszul lesz). Így viszont nincs tippem, hogy mit titkolhat még előtte.

    VálaszTörlés
  185. Kedves A.Kata!
    Köszönöm, hogy válaszoltál erre a Jasper a vőlegény dologra...
    Azért nekem tetszett volna ez a csavar, de hát úgy látszik mást kell kitalálnom.:)

    VálaszTörlés
  186. Jaj, nagyon jó volt és várom az új fejzetet,és Mit akarhat még elmondani? Úgy furdalja az oldalamat a kiváncsiság.
    Edward tényleg nem lenne jó tanár Isának. :D Más részt, szerintem jó dolog, hogy barátkoznak Russel-el.
    A bulira vagyok nagyon kiváncsi, meg arra, hogy Rose-t hogy veszik rá. :D
    Nagyon jó fejezet
    Momo

    VálaszTörlés
  187. Szijja!
    Eszméletlen fejezet lett:DMegint:D
    Edward és Isabella:DÉn se tudnék Edwarddal tanulni:PMegértem Isabellát:DHmm kárpótlás:P:D
    Nagyon kíváncsi vagyok a kerti partyra:D
    Van egy ötletem h mit akar Isabella elmondani Jonathannak!
    Nagyon várom a folytit:D
    Puszi
    Niki

    VálaszTörlés
  188. Rose reakcióját,szerintem mindenki tudja..:D Jajj Emmett süssön már el 1-2 poént..xD úgy hiányzik..:D (akár az estével kapcsolatban is..:D hozza zavarba őket..:D ) az előzőbe is csak a hüvejkujját mutatta fel..xD 1-2-beszólás jól jönne..:D:D ugye ma még lesz fejezet?! remélem h most Spirit az új fejt írja,és nem a kérdezz-feleleket..=D az még ráér..:D mennyi lehet a határ? 200? az jó sok..:S amugy az előző fejinél 150 volt a határ és pont én írtam a 150-ediket..xD megnéztem..=) siess Spirit!

    VálaszTörlés
  189. Szerintem Edward fantasztikus tanár lenne Isabella számára, csak nem a megfelelő tantárggyal próbálkoztak...
    Lehet, hogy a biológia gyakorlati része nagyobb sikerrel zárult volna... :)

    VálaszTörlés
  190. Hűűha,most találtam ide..vagyis nem találtam,hanem Lin küldött hogy olvassak,és kommenteljek:DLenyűgöztél.Csak ámulok-bámulok:)Most is remek volt a fejezet és minden mondtat amit leírtál:) Pusza Andi

    VálaszTörlés
  191. Á, bocs, hogy ennyiszer írok, de találtam még valamit, egy régebbi kérdezz-felelekben:
    „Miért nem veszi feleségül Ed Isát? Akkor nem kéne gyámság alá kerülnie, és a kisöccsét is örökbe fogadhatnák. Nem?” (Aithra)
    Spirit válsaza: "Szerintem, az esküvő maximum Edward fejében fordult meg eddig, de lehet, hogy még ő sem igazán gondolt erre. Isabella még túl fiatal, túl nagy a felfordulás mindig körülötte, még az iskolát is el kéne végeznie… Lehet, hogy Edward már tervezgeti, hogy egyszer megkéri a kezét (majd ha már minden lenyugszik körülöttük), de szerintem, Isabellának az esküvő még nem jutott eszébe."

    Ezek alapján nem túl valószínű, hogy Edward már korábban is a lánykérést tervezte volna... De azóta sokminden történt, szóval ki tudja... :)
    És még valami eszembe jutott ezzel kapcsolatban: nemsokára jön a 18. születésnapja Isabellának. Lehet, hogy akkorra tervez valamit Ed? (Ennyit igazán elárulhatnál... :)

    VálaszTörlés
  192. IMÁDOM!!!!!Hihetetlenül jóvolt ez a fejezet is,és én már alig várom a továbbiakat:)...csak egy kicsit rövid volt,de most végülis egy szavunk sem lehet,amilyen gyorsan kapjuk a frisst! Puszika:Melissza

    VálaszTörlés
  193. Igazat adok az előttem névtelenül szólónak, bioszal kéne próbálkozniuk a fiataloknak... :)
    Szia Sipirit!Visszatértem, és olvastam.Eddig nem volt rá időm, sokat dolgoztam!:(
    Ez a rész is nagyon bejött nekem.Várom a folytatásban a partyt,főleg h Rose mit fog hozzá szólni, mert hát mind tudjuk Ő egy érdekes személyiség. :)DE érdekel a folytatásban még Ed és Isa estéje, Maria és a Callenek kapcsolata és amiért segítenek neki és természetesen Benji és Lupe szerelme is. :)
    Én most nem gondolkodtam a rejtélyek megoldásain, mert nagyon fáradt vagyok,de ha eszembe jut vmi azonnal írok!
    Gratula, most is nagyot alkottál!

    Kriszti (Panda tesója)

    VálaszTörlés
  194. Jajjj a farkaskáimról meg majdnem megfeledkeztem!:) Igen arra is kíváncsi vagyok h Jade mit tervez?Talán támadni akkar?A cullan családod vagy a többi farkast?Esetleg mind kettőt?És Isa mit akkar elmondani az alfájának?Spirit!Remélem már nagyon közel állunk az új fejezethez mert most jönn a szabadnapom és már most tűkön ülök a folytatást illetően!

    Ismét: Kriszti

    VálaszTörlés
  195. Szia!
    Nagyon jó az oldal meg amit írsz:-)
    Russelre kíváncsi vagyok,hogy mi lesz vele,
    Edward most tényleg féltékeny ?
    Vagy,Russel is vámpír lesz vagy nem?
    Hm majd kiderül:-)
    Várom a következő fejezetet:-))))))))))
    szia,Rita

    VálaszTörlés
  196. tényleeeeg:D most jön a 18.szülinapja..=) uhh lehet h ez is tragédiába fullad mint anno Belláé? nemhiszem..:D de tuti akkorra tervez vmit,mert mindig azt mondja h "légy még egy kicsit türelemmel".. és az egyik fejezetben már Nate faragta Isa ajándékát..:D én tudom h mit fog adni Nate Isának..:D hehe de nem akarom elárulni..:D tudom h gonosz vagyok..:D(de ez az infó magától az írótól származik..:D )és nem akarom lelőni..=) de azt megtudhatjuk h Isa melyik hónapban született?=)

    VálaszTörlés
  197. azt jó lenne tudni..:D és Ed melyik hónapban született?? nem lényeges csak kiváncsi vok..=) amugy most a történetben milyen évszakban vagyunk? tél? ősz? nemtom..:S jajj remélem ma lesz új fejezet!! elértük már a határt?

    VálaszTörlés
  198. Jézusom! Ez nagyon fájt, hogy Jasper Jade vőlegénye. Godolkozzatok már el, mielőtt írtok! Világosan le lett írva, hogy Jasper is jelen volt, amikor Maria átváltoztatta Jadevőlegényét! Juca

    VálaszTörlés
  199. Amúgy szerintünk augusztusban van Isabella szülinapja, de mindjárt utánanézünk. Juca, Csilla

    VálaszTörlés
  200. Kedves Juca!
    Ha elolvasod a 8. fejezetet, amit azóta már én is megtettem, akkor ott azt fogod találni, hogy Jasper hogyan mondja el a történetet.
    Véleményem szerint nem kell mindig mindent tény szerint elkönyvelni, hiszen régebben az is felmerült, hogy esetleg Carlisle nem mondott igazat...
    Bocs, ha ezzel a hsz-szel megbántottalak, nem ez volt a célom, de az előző hozzászólásod nekem se esett valami jól...

    VálaszTörlés