.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. október 18., vasárnap

A jövő reménysége - 23. fejezet

85 volt a mostani számhatár. Köszönöm, hogy megint meghaladtátok. :) Holnap igyekszem írni egy kérdezz-feleleket, mert sok olyan kérdést és felvetést írtatok, amit nem hagyhatok válasz nélkül. :) Jó olvasást! ;)



23. ÚJ FALKA



A dühös vicsorgás csak egy fél perc múlva szakadt félbe. A szürke farkas remegve és nyüszkölve feküdt le a padlóra megadva magát valami felsőbb kényszernek – ami az ösztöneit is irányítás alatt tartotta -, de a szemeit nem vette le a kiszemelt prédáról. Hátrébb léptem, és az oldalammal meglöktem Carlisle-t kifelé irányítva a szobából, miközben minden idegszálam pattanásig feszülve figyelte Ouray-t és Jade-et.

Carlisle engedelmesen indult el pontosan arra, amerre tereltem, de én még akkor sem könnyebbültem meg, mikor kiértünk a házból. Odakint már senki sem várakozott – Ouray volt az utolsó vizsgálandó személy -, így elkísértem Carlisle-t az autójához, megvártam, amíg beszáll, és beindítja a motort, aztán visszarohantam a házba, nehogy meglásson valaki farkasként.

Hallottam Jonathan üvöltözését, amit a mondatok jelentéséből leszűrve Jade-nek szánt, de a válaszok nem jutottak el a fejembe. Jade teljesen nyugodtan ült a szoba közepén a fejét felszegve, miközben Ouray még mindig a földön reszketett prüszkölő hangot kiadva – valószínűleg, Carlisle illata irritálta még mindig.

Hogy a fenébe történhetett ez? Előre kitervelted, igaz? – ordította Nate hangja. – Válaszolj már! – morgott fel a fogait kimutatva.

Jade teste megrázkódott, aztán emberi alakban felegyenesedett – biztos voltam benne, hogy azért szeretne így beszélni, mert nem akarja beengedni Jonathant az elméjébe a titkai közé. Ouray szeme izgatottan mérte végig őt, de az én farkasaimra büszke voltam. Egyetlen illetlen gondolatot sem tudtam elkapni tőlük. Csak a haragot és a felháborodást éreztem. Elfordítottam a tekintetemet, mikor Nate is visszaváltozott, és igyekeztem Jade arcán tartani a pillantásomat.

- Halljam, mi folyik itt! – csattant fel az Alfám immár emberi hangon.

- Ez egy véletlen baleset volt… Honnan tudhattam volna, hogy átváltozik tőle? – vágott Jade nagyon ártatlan képet. Észre sem vettem, mikor kezdtem el halkan morogni. Álnok, hazug kis kígyó…

- És az is egy véletlen baleset, hogy nem engem választott alfájának? – lépett közelebb fenyegetően Jonathan hozzá.

- Az alfáját mindenki maga választja. Nem tehetek róla, hogy engem választott – vonta meg a vállát. Az egész testem megfeszült, miközben azon gondolkoztam, mit is kéne tennem. Nem kellett tovább hallgatnom arról, hogy mit is láttam a tengerparton, hiszen, már jól tudtam, mi is volt a célja annak a találkozónak, és muszáj volt megakadályoznom, hogy Jade valami hazugsággal meggyőzze Nate-et, hogy ő teljesen ártatlan. Benjaminra pillantottam, és megnyitottam az elmémet előtte. A szemei elkerekedtek, ahogy megértette az összefüggéseket. Az erdőben járőröző társaink egyszerre mordultak fel a fejemben, és miattuk nyugtalan és hitetlen gondolatok kezdtek keringeni bennem. Éreztem Joshua féltékenységét, ahogy az emlékeimben megjelent Ouray, amint Jade megérinti, és tudtam azt is, hogy még mindig úgy hiszi, van magyarázat a szeretett nő viselkedésére. Benjamin teste hirtelen kezdett nyúlni, aztán már felegyenesedve nézett le rám emberként.

- Hazudik – mondta ki helyettem azt, amit én is szerettem volna, csak a szégyenérzetem nem hagyta, hogy az eredeti alakomat felvéve magam mondjam el. Elégedetten vakkantottam. – Isabella látta a parton, ahogy Ouray-jel találkozott. – Jade eddig elégedett vonásai megfeszültek. Nem számított arra, hogy bárki mondhat róla valami terhelőt. – És a származásával kapcsolatban is hazudott. A nagyapját száműzték La Push-ból, mert lázadást szított a farkasok között, és saját falkát szervezett, amivel meg akarta támadni az első falkát – folytatta a vádak sorolását Benjamin.

- Igen, tényleg beszéltem vele, de arról nem tehetek, amit az őseim követtek el – mentegetőzött Jade taktikát váltva. – Nem akarlak titeket megtámadni. Én csak rá akartam döbbenteni mindenkit arra, hogy ami itt folyik, az nem normális. Vámpírokkal barátkoztok, és ez senkinek nem tetszik!

- Úgy vezetem a falkámat, ahogyan jónak látom – nézett bele határozottan Jade szemeibe Jonathan.

- De ha valaki jobban látja az én elveimet követni, miért ne csatlakozhatna hozzám? – felelt a kihívásra Jade. – Vagy talán, rá akarod kényszeríteni az akaratodat a fiatalokra? – vonta fel a szemöldökét gúnyosan.

- Sosem tennék ilyet. De nem hagyom, hogy megfertőzd őket a mérgeddel! – Büszkén pillantottam az Alfámra elfeledkezve egy pillanatra a pőreségéről, aztán gyorsan lehajtottam újra a fejemet. – Ez egyelőre még az én otthonom. Az én területem. Nekem kell vigyáznom az itt élő emberekre, és ebbe az is beletartozik, hogy nem szítok olyan harcot, ami emberéleteket követel.

- Szóval, inkább hagyod, hogy kívülálló emberekből legyen vámpíreledel? – kelt ki magából Jade. – Valld be, hogy egyszerűen gyáva vagy! – szorultak ökölbe a kezei. Hirtelen megfagyott a szobában a levegő.

- Ha nem lennél nő, kitépném a nyelvedet – szórtak szikrákat Jonathan szemei.

- Miért, most már a nőktől is félsz? – A kihívóan gúnyos hangtól a hatalmas férfitest meg sem rezdült. Csodáltam Jonathan hidegvérét, mert én így is alig bírtam visszafogni magam, hogy ne ugorjak Jade nyakának, és marjam addig, amíg az utolsó lélegzetét is ki nem fújja.

- Takarodj La Push-ból. Ha negyed órán belül is itt vagy még, bebizonyítom, hogy mennyire nem félek – jött a válasz teljesen érzelemmentes hangon. A két dühös szempár egy pillanatra összekapcsolódott egymással, aztán Jade elszakította a tekintetét, és meztelenül elindult kifelé. Ouray is felpattant, és követni akarta. – Várj! – hallottam meg Nate hangját. A szürke farkas megtorpant, és hátrapislantott. – Ha akarsz, csatlakozhatsz hozzánk. Mi békét és biztonságot szeretnénk. Gondolj a családodra, és maradj… - ajánlotta fel a falkatagságot Jonathan nagylelkűen. Ouray megvetően prüszkölt egyet, aztán kilépkedett az ajtón Jade után. Nate fáradt sóhajjal hajtotta le a fejét.

- Beszélnünk kell! Most! – pillantott végül rám haragosan. Behúztam a farkamat a hátsó lábaim közé, és a fejemet lesunyva siettem fel az emeletre. A visszaváltozás után gyorsan kölcsönvettem egy hosszú inget Nate szekrényéből, aztán lementem a földszintre. Zavartan léptem be a nappaliba, és vártam a szidást, amit meg is érdemeltem.

- Mi a fenéért nem szóltál eddig? – A mély hang most már inkább csalódottnak tűnt, és ez még annál is rosszabb volt, mintha dühös lett volna.

- Én csak… Nem akartam, hogy elkergesd Jade-et innen, amíg nem tudjuk a tervét biztosan. Féltem, hogy ha távol lesz, nem tudjuk megfigyelni őt – próbáltam megmagyarázni a hallgatásomat. – Joshua pedig túl közel áll hozzá, és ha elmondom neked, mit láttam, ő pedig továbbadja… Nem voltam biztos benne, hogy mi Jade terve. Én...

- Szóval, nem bíztál bennünk, és most ezért annak a nőnek a markában van egy szerencsétlen kölyök – foglalta össze a jelen helyzetet Jonathan. – Gratulálok.

- Én nem így terveztem – túrtam a hajamba. – De Ouray csak egy farkas. Most már tudjuk, hogy Jade tényleg saját falkát akart szervezni. Megakadályozhatjuk, hogy még több tagot szerezzen, és Ouray is még visszajöhet. Ha rádöbben, hogy a családjának szüksége van rá, és…

- Elég volt a mentegetőzésből! – mordult fel az Alfám, mire azonnal elhallgattam. – Vidd el ezeket a dokinak! – mutatott az asztalon álló kémcsövekre. – És lehetőleg ma este már ne kerülj a szemeim elé! – fordította a fejét az ablak felé kimutatva, hogy látni sem akar.

Olyan gyorsan kapkodtam össze Carlisle dolgait, ahogy csak tudtam, és csodálkoztam, hogy semmit sem törtem össze, mert a kezeim reszkettek. A kis hűtőládával siettem ki a házból, még az sem érdekelt, hogy egy szál ingben vagyok. Éppen vacsoraidő volt, így nem találkoztam szerencsére senkivel, mert nem csak az öltözékem hiányossága lett volna zavaró, hanem a lelki állapotom nyilvánvaló külső jelei is, amelyeket nem tudtam álarc mögé rejteni.

A lábamat felsértette egy kő futás közben, de nem igazán törődtem vele. Tudtam, hogy pár perc múlva úgyis begyógyul majd. Épphogy átléptem a határvonalat, mikor megéreztem a levegőben az ismerős illatokat. A könnyeim már potyogtak, mikor egyenesen Edward mellkasába rohantam. Éreznem kellett a közelségét, hogy megnyugodjak egy kicsit. Valaki kivette a kezemből a rám bízott kémcsövekkel teli dobozt, de nem foglalkoztam most ezzel.

- Jól van, nyugodj meg… - susogta Edward a hajamba, aztán olyan könnyedén kapott fel, mintha egy tollpihe lennék, és cipelni kezdett hazafelé. Egész úton nem szóltunk egy szót sem, de az, hogy hallottam az egyenletes légzését és éreztem a hűvös ujjakat a bőrömön, máris sokkal könnyebbé tett mindent.

Carlisle csak azután ment fel az emeletre a vérmintákkal, miután öt percig bizonygattam neki, hogy orvosilag semmi bajom, és lelkileg is hamarosan rendbe jövök. Esme is aggódó tekintettel fürkészte az arcomat, ezért megpróbáltam megnyugodni, és halvány mosollyal tudattam vele, hogy jól vagyok.

- Mi történt? – Jasper volt az, aki legelőször fel merte tenni nekem ezt a kérdést. – Carlisle azt mondta, hogy az egyik kölyök átváltozott, de végül nem volt semmi gond…

- Még… - nyögtem ki, miközben megtöröltem a szemeimet. Zavart, hogy ilyen állapotban látnak, bár igazából Cullenéktól ezt még el is tudtam volna viselni, de Maria olyan szánakozó tekintettel méregetett, hogy attól kicsinek és gyengének éreztem magam. – Igazam volt. Jade saját falkát gyűjt. Az új farkast… Őt már nem Jonathan irányítja. Ezért óvatosnak kell lennetek, már nem vagytok biztonságban.

- Az lesz a legjobb, ha elmegyünk – szólalt meg Rosalie. Az ajtóban állt Emmett mellett, és elég aggódó képet vágott.

- Úgyis utánunk jön – horkantott fel Maria gúnyosan.

- Ki mondta, hogy téged magunkkal viszünk? Majd itt hagyunk neki ajándékba, hátha akkor békén hagy minket – mordult rá Alice dühösen. Maria elhúzta a száját, de cseppet sem tűnt ijedtnek.

- Ha megteszitek, neki is vége – intett a fejével Jasper felé. Értetlenül pislogtam magam elé, mert fogalmam sem volt már megint, hogy miről is folyik a szóváltás. Bosszankodva hunytam le a szemem egy másodpercre. Utáltam a titkokat. Előbb vagy utóbb, de mindig csak bajt okoztak.

- Nem kell sehová mennünk. – Jasper hangjára megint felnéztem. – Csak ketten vannak. Ha megtámadnak minket, még mindig előnyben vagyunk. Az Alfádnak el kell intéznie, hogy a többi farkas az ő vezetése alá kerüljön.

- Az nem biztos, hogy olyan egyszerű – sóhajtottam fel. – Még maga Nate sem kedvel titeket. A farkasok ösztönösen utálják a vámpírokat. Miért követnének valakit, aki azt mondja nekik, nem feladatuk minden fajtátokbelit elpusztítani, mert nem vagytok mind gonoszak?

- Be kell bizonyítanunk, hogy tényleg így van – jelent meg Carlisle a nappali bejáratában. – Szükségem lesz még egy kevés időre, de ki tudom fejleszteni az ellenszert a farkasok számára. Mi lehetne jobb bizonyíték arra, hogy békések vagyunk, mint átadni nekik valamit, amivel egyenlő esélyeket adunk nekik ellenünk?

- Nem is tudom… - haraptam be a számat elgondolkozva. Hinni akartam, hogy Carlisle-nak igaza van, és a farkasok egy ilyen gesztus esetén hajlandóak lesznek végre nyitottan gondolkozni. Talán, a fiatalok elég meggyőzhetőek lennének…

- Azt hiszem, nem igazán van más választásunk, hacsak… - szólalt meg Jasper, és furcsa, fájdalmas pillantással nézett Alice-re.

- Nem! – Összerezzentem a hirtelen kitöréstől. Alice-t még sosem láttam ilyen dühösnek. Felemelt mutatóujjal tett pár lépést Jasper felé, aztán megállt közvetlenül előtte. – Nem! Jasper Hale, ha meg mered tenni, én esküszöm, utánad megyek, és megbánod! – fenyegetőzött, bár ezeket a szavakat inkább a kétségbeesés, mint a harag szülte. Jasper elfordította a tekintetét, aztán megrázta a fejét.

- Túl önző vagyok ahhoz, hogy megtegyem… - motyogta maga elé, mire Maria felhorkantott, Alice pedig kissé megnyugodva fújta ki a levegőt.

- Ajánlom is! – Kérdőn pillantottam Edwardra, de ő csak intett, hogy majd később elmondja. Bár nem voltam teljesen biztos abban, hogy tényleg megteszi-e, de most jobbnak láttam nem faggatózni. Így is szinte harapni lehetett a feszültséget a szobában. Kellemetlenül megborzongtam, mire azonnal rám terült Edward kabátja, holott, biztosan tudta, hogy úgysem fázhatok meg.

- Akkor most, hogy ezt megbeszéltük, megyek is fel dolgozni – fordult sarkon Carlisle.

- Gyere, te meg öltözz fel rendesen – segített fel a kanapéról Edward. Zavartan húztam lejjebb a rajtam lévő, hosszú férfiinget, bár amúgy is minden kínos részt eltakart rajtam. Edward szobájába belépve meglepetten torpantam meg.

- Hát ez meg? – pislogtam hátra rá elpirulva.

- Iskola után vettem ezt-azt – vonta meg a vállát, aztán megfogta a kezemet, becsukta mögöttünk az ajtót, és a szoba újdonsült bútordarabjához vezetett. – Gondoltam, kényelmesebb lesz így neked – ültetett le az ágyra. – És az a szekrény a tiéd. Benne vannak az itt hagyott ruháid, és Alice vett neked pár újat is, hogy ha itt töltenéd esetleg valamelyik éjszakát, akkor ne a régi szobádba kelljen szaladgálnod értük – köszörülte meg Edward zavartan a torkát.

- Akkor, ha nem gond, ma este maradok – feleltem, bár cseppet sem olyan jókedvűen, mint ahogyan szívem szerint tettem volna.

- Mi a baj? – ült le mellém Edward.

- Mármint azon kívül, hogy veszélyben vagytok? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Bólintott, mire fáradtan kifújtam a levegőt. – Jonathan azt mondta, hogy egy ideig ne kerüljek elé. Haragszik rám, amiért nem mondtam el, mit tudok Jade-ről – teltek meg a szemeim könnyekkel.

- Úgyis hamar elpárolog a mérge – próbált meg vigasztalni Edward. – Szeret téged.

- Tudom, de igaza van! Elszúrtam. Mindig mindent elszúrok – tört ki belőlem.

- Hé, hé, ez nem igaz… - húzott magához Edward. Éreztem a hosszú, hideg ujjakat a hajamban, ahogy kedveskedve simogatnak. – Ezt sem szúrtad el… - hallottam a mosolygós hangot a fülem mellett.

- Mit?

- Minket. Ha… rajtam múlt volna, nem biztos, hogy így alakul. De te bátor és kitartó voltál – kaptam egy puszit a homlokomra.

- Mert nem tehettem mást – tiltakoztam lebiggyesztett ajkakkal. – Ha lett volna választásom, tuti elszúrom. De mivel szeretlek, így muszáj volt erősen kapaszkodnom beléd, nehogy lerázz magadról – kuncogtam fel sírós hangon.

- Kis bolond farkasom – tolta fel az államnál fogva a fejemet Edward, aztán lágyan megcsókolt. Az éjszakát a karjaiban töltöttem, bár most pár csókon kívül semmi sem történt. Az idegességtől túl kimerült voltam, és szinte azonnal elaludtam.

Mikor reggel felébredtem, gondolkoztam egy ideig azon, hogy felkeljek-e egyáltalán az iskola miatt – hiszen, most már nem kellett a titkolózás miatt fedősztoriként használnom -, de végül úgy döntöttem, hogy mégis van értelme bemenni. Egyfelől, egy kicsit elterelte a figyelmemet mindenről, másfelől nem akartam, hogy Edward miattam lógjon, és így legalább vele lehetettem. A plusz lökőerő mégis a Russellel kapcsolatos kíváncsiságom volt.

Annyi kérdés járt a fejemben vele kapcsolatban. Vajon, miért közeledett hozzám első nap? Miért akar pont az én barátom lenni? Mennyire erős a képessége és mire szokta használni? És miért nem kedvelik a többiek őt? Nem voltak külső jegyei annak, hogy nem egy átlagos tinédzserfiú, mint Edwardék esetében, mégis megérezték volna, hogy valami nem stimmel vele?

Mielőtt elindultunk volna az iskolába felhívtam La Push-t. Estherék számát ütöttem be a mobilba, és Benjamint kértem a telefonhoz. Biztos voltam benne, hogy ő sosem tudna rám haragudni – főleg a tegnapi beszélgetésünk után -, viszont a többiek nem tudtam, hogy mit gondolnak most velem kapcsolatban.

Nem volt időm túl sokat beszélni vele, de azt megtudtam, hogy Joshua őrjöngött, amiért Jonathan elzavarta Jade-et. Azt mondta, hogy minden farkasnak joga van megválasztani az alfáját aszerint, hogy miben hisz, és Nate nem kényszerítheti rájuk a vámpírok barátságát. Benji hangján hallottam, hogy elég csúnya vita volt, és talán, csak egyetlen hajszál választotta el Josh-t attól, hogy elhagyjon minket.

Feszülten és csendesen ültem be Edwardékkal az autóba, és reméltem, hogy az iskola majd tényleg segít egy pár órára megfeledkeznem az összes gondról, ami a vállaimnál fogva nyomott a föld felé.

Ahogy Edward, Alice és én beléptünk az irodalom tanterembe, a pillantásom azonnal a vörös üstököt kutatta a tömegben, és mikor észrevettem, önző módon elmosolyodtam. A Russel iránti érdeklődésem biztosított arról, hogy egész napra legyen elfoglaltságom. Ahogy észrevettem, a zöld szemek is engem figyeltek kutakodva, mintha valamiről meg akarnának győződni. Biztos voltam benne, hogy Russel azt figyeli, biztosan nem emlékszem-e semmire a tegnapi incidensből.

- Ne ülj mellé! – hallottam meg a fülem mellett Edward hangját.

- Miért? – ráncoltam össze a homlokomat, miközben a kabátomat felakasztottam a falon lévő tartóra.

- Mert nem akarom.

- Azt hittem, csak megjátszottad a féltékenységet – néztem rá tettetett sértődöttséggel, aztán ahhoz a padhoz sétáltam, aminél Russel ült. Edward bosszankodva nézett utánam, de mások előtt semmit sem tehetett. – Szia! – húztam ki a székemet.

- Szia! – Russel megnyugodva kifújta a levegőt, aztán elmosolyodott. Valószínűleg, úgy vélte, hogy ha még szóba állok vele, akkor a képessége hatásos volt rajtam. Kutattam egy pár pillanatig a táskámban, aztán előhúztam egy tábla csokoládét, amit Cullenék hűtőjéből szereztem be reggel.

- Tessék, ezt neked hoztam – nyújtottam Russel felé. – Hálaajándék, amiért megmentettél – fogalmaztam direkt kétértelműen. Tudni akartam, milyen jó az álarc, amit újdonsült védencem kifejlesztett, hogy megóvja magát, de rá kellett jönnöm, hogy a megjátszás nem megy túl jól neki. Legalább is, annyira biztosan nem, mint Edwardnak – húztam el gondolatban a számat. Még mindig bosszantott, hogy valójában nem is volt féltékeny.

- Megmentettelek? – fagyott a mosoly a szeplős arcra.

- Jó, jó, tudom… Nem volt egy élet-halál harc, de semmiképpen sem jó, ha rögtön magára haragítja az ember a tanárokat, úgyhogy mondhatjuk azt, hogy életmentő voltál a házival… - vontam meg a vállamat lazán, mire megkönnyebbült nevetést kaptam válaszként.

- A matek… Hát, persze…

- Igen. Miért, mit hittél, miről beszélek? – kérdeztem a tekintetemet az övébe fúrva.

- Semmiről.

- Olyan rossz a memóriád, hogy már nem is emlékszel? – feszítettem tovább a húrt. Nem igazán tudtam, miért is csinálom... Talán, tudni akartam, hogy meddig bírja. Szerettem volna, ha megbízik bennem, és elmondja magától a titkát. És akkor én is megoszthattam volna vele az enyémet.

- Nem, én csak… Inkább tartsd meg a csokit, nem azért segítettem – tolta vissza a kezemet magam elé egy mozdulattal Russel, csak hogy a szót másra terelje.

- Én pedig nem azért hoztam magammal, hogy aztán a kukában végezze. Nekem nem kell, szóval, vedd el! – nyomtam a kezébe az édességet. Egy pillanatig tétován pislogott rám, aztán átvette a csokoládét.

- Köszönöm.

- Nincs mit – biccentettem. Aztán hirtelen a matematika óráról eszembe jutott valami… Egy ötlet, ami által közelebb kerülhetnék Russelhez, megbüntethetném Edwardot, amiért megjátszotta magát előttem, és lefoglalhatnám a gondolataimat. – Figyelj csak… Ugye, azt mondtad, hogy jó vagy matekból? – Igyekeztem elővenni a legellenállhatatlanabb pillantásomat. A hátam mögött hallottam, ahogy Edward idegesen mordul egyet, de nem törődtem vele.

- Igen. Ne aggódj, tényleg könnyű lesz kijavítanom azt az egyest – igyekezett Russel megnyugtatni a lelkiismeretemet.

- Hát, igazából, most nem erre gondoltam… Tudod, nekem nem igazán megy a matek, és kéne valaki, aki korrepetál. – A hátam mögötti félhangos köhögéstől hirtelen majdnem elnevettem magam – Edward megpróbálta felhívni magára a figyelmemet. – És van egy barátom La Push-ban, azt hiszem, ő is örülne, ha valaki segítene neki tanulni. Elég fontos neki, hogy jól szerepeljen az órákon.

- Beszélnünk kell! – hallottam meg a hátam mögött Edward hangját. A tekintete dühösnek tűnt, ahogy felpillantottam rá. Angyalian elmosolyodtam, és felemeltem a kezemet.

- Csak egy pillanat, Edward… Szóval, elvállalnád? - fordultam vissza Russelhez, még mielőtt szívem jelenleg szörnyen mérges szerelme kirángathatott volna a teremből félbeszakítva ezt a beszélgetést.

Russel arcán hirtelen sokféle érzelem szaladt végig – az ijedt valószínűleg, Edward jelenlétének és pillantásának volt köszönhető -, aztán megláttam a szemében azt a bátorságot, ami akkor is jelen volt, mikor meghívott minket a hétvégi kerti sütögetésre.

- Benne vagyok – felelte, aztán felfelé sandított, mintha azt várná, mikor lendül felé Edward keze, hogy agyoncsapja őt. Mikor látta, hogy ez nem fog bekövetkezni, kifújta a tüdejében eddig bent tartott levegőt.

- Rendben – mosolyodtam el. – Akkor óra után megbeszéljük a részleteket.

- Isabella! – Edward a vállamra tette a kezét, de mikor Mr. Bauer megjelent a küszöbön, elengedett.

- Ó, bocsánat… Majd következő szünetben elmondod – mosolyogtam ismét Edwardra ártatlan arccal. A pillantásából tudtam, hogy ezt nem fogom megúszni ép bőrrel, de kaptam egy kis haladékot Mr. Bauertől, aki elővette a jegyzeteit. Edward faarcot vágva sétált vissza a padjához, aztán leült a helyére.

164 megjegyzés:

  1. Áááááááááááá, ez nagyon jó volt!
    Hogy Isabella milyen kis gonosz. De nagyon bírom, amikor direkt húzza Edwardot. :)

    VálaszTörlés
  2. Húúú.... érdemes volt visszajönnöm a géphez, egyszerűen nem bírtam ki holnapig. :)
    Nagyon tetszett, egyszerűen fenomenális vagy!:)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Már majdnem szó szerint 5percenként nézegettem az oldalt, hogy fenn van-e már az új fejezet. :D
    Tetszett, főleg az, ahogy Isabella feszegette a határt Russelnál. Én is mindig ezt csinálom...:$ Utána pedig a büntetés. :D Aranyos.
    Remélem a fiatal farkasok nem fognak bedőlni Jade-nek, bár azon meglepődtem, hogy Josh nm hagyta ott a falkát. Arra számítottam, hogy se-puszi-se-pá ott hagyja. Úgyhogy megleptél.

    VálaszTörlés
  4. jujj:D Ó kár, hogy nem történt más is azon az éjszakán...xP Imádom, mikor ilyen goszosz Isa xD húú vajon mit fog kapni Edward-tól? hmm kiváncsi vagyok. :D remélem, hogy meg lesz az a bizonyos szám, és holnap is olvashatunk tőled egy ilyen jó kis fejit ;) gratula:D puszi:)

    jah és emberek! hozzászólásokra fel ! ;)

    VálaszTörlés
  5. Még annyit, hogy ha a hsz megint eléri a kiszabott határt, és nem lesz másnap fejezet, nem baj, szívesen várok, csak a minőség ne romoljon. ;) De ez csak az én véleményem. :)

    VálaszTörlés
  6. Ajjaj... xD Isabella, de gonosz vagy... :P
    Remélem, Russel-lel nagyon jóban lesznek.. és azt is, hogy Edwwrd nem fog nagyon kiakadni.
    Szegény Joshua... :( sajnálom, h beleszeretett abba a kígyóba... de örülök, h nem hagyta el a falkát!!! És Benji, egyre jobban kedvelem :)
    Hahhh... de még mindig húzod az idegeinket azzal, h nem mondod el, mivel is tartja sakkban Maria a Culleneket!!! Ahh... nem baj, ezt szeretjük :P
    De vááááá, egyre jobban idegesít, h nem tudom, miről vitázott Alice és Jasper... olyan gonosz vagy.. :P
    Ohh... és Nate... tökre rossz lehet neki... mm, h tudja, h igaza van joshua-nak, de azt is, h a Cullenék jók... nem lennék a helyében. Nem mellesleg ajánom annak az Ouray gyereknek, h megjöjjön az esze, és ne Jade- mellett legyen!!!
    Nagyon-nagyon jó lett ez a rész is:D
    Már most a folytatást követelem!!!! xD
    pussz
    Barbee

    VálaszTörlés
  7. Megmondtam, h nem jó ötlet, h Isabella titkolózik a falka előtt. Nem csodállom, hogy Nate nagyon dühös lett. Jade egy kicsit túl vakmerő volt, szerintem Nate simán elintézné.
    Tök jó volt, ahogy Isabella húzta Edwardot. Russel Isabellát meg Benjit fogja korrepetálni, mert neki aztán fontos, h jó legyen matekból. hehe

    VálaszTörlés
  8. Szerintem Jasper és Alice arról vitázott, h Jasper el akar menni Jade-hez, hogy feláldozza magát...

    VálaszTörlés
  9. Egyetértek Zafírral, szerintem is az lehet a Jasper körüli konfliktus, hogy ő feláldozná magát, hogy a család ne legyen veszélyben, de erről persze Alice és Edward hallani sem akar. Ehhez stimmel az is, hogy azt mondta, hogy túl önző ahhoz, hogy megtegye, meg az is, amit Edward mondott még régebben Isabellának, hogy amilyen lökött, még képes lenne támogatni...

    VálaszTörlés
  10. Jajj istenkém!Ez egyre jobb lesz!Asszem Izától lenne mit tanulnunk.Kíváncsian várom Edward h fog rá reagálni?Amúgy az új ágy már az engesztelés volt?Vagy csak a része?Vagy ez még nem az a téma?Nagyon várom a folytatást!!!

    Andi

    VálaszTörlés
  11. a kis démon:):) abszolút tetszett ez a fejezet is és már kiváncsian vároma folytatást!

    VálaszTörlés
  12. Úristen, ez egyszerűen fantasztikus.
    Ahogy olvastam teljesen kirázott a hideg. Imádom mikor Isabella gonoszkodik Edwarddal...
    Azért remélem Ed sem hagyja magát és jól "megbünteti" Bellát... Már alig várom.XD
    És igen, igen, igen végre Nate kirakta Jade-t, megérdemelte. Remélem azért a régiek közül nem fog senki sem kiválni.
    Ja és Isa olyan rendi volt, hogy még Benjire is gondolt.
    Spirit, megint kitettél magadért, én úúúgy szeretlek, fantassztikus vagy. További sok sikert és kitartást.

    VálaszTörlés
  13. hát ezért érdemes volt egész nap leskelődni az oldalon:):):)
    Isa gonosz, ezt már emgszokhattuk...de nem hiszem, hogy Edward csak féáltékenységnől nem akarja, hogy Isa Russellel szorosabb kapcsolatba kerüljön.Szerintem félti, mert még nem tudják pontosan, hogy mekkora ereje van.
    Amúgy Jaspernek szerintem az az ötlete támadt, hogy ne leygen veszélyben az egész család, ezért Mariaval elmenne valahova, hogy elcsalja Jade-et is...Lehet hogy tényleg valami szövetség van Maria és Jazz között...hogy ha veszélyben van és segítséget kér, akkor mellette kell maradnia ameddig meg nem oldódik? Azért mondhatta Maria, hogy akkor Jazznek is vele kell mennie? Vagy valami iylesmi...ezért haragszik rá Alice! És ezért mondta jazz hogy annyira önző hogy úgyis ott marad...nem tud Alice nélkül meglenni...még jó:)
    Amúgy vicces, hogy majdnem pont azokat a kérdéseket tettem fel előző fejinél Russelről, amiket most Isa kérdezett róla...:) milyen okos valaki!:):):)
    Nate biztos meg fog nyugodni, de abban a szutiban tényleg úgy nézett ki, hogy Isa lesz a hibás...de őt megértjük, mert az ő szemszögéből olvastuk és éltük át...Nate-en csak nagy a nyomás...
    Josh meg hülye:)már bocsánat...de az azért valami, hogy nem ment Jade után...ő érzi legalább, hogy hol a helye...
    Most ennyi jutott eszembe, lehet, sőt biztos hogy holnap megint eszembe jut sok midnen, mert újraolvasom a fejit és megálmodom...:)
    puszi mindenkinek! Köszönjük Spirit!
    Kíváncsi leszek a kérdezz-felelekre:):):)jujuj de várom!!!!!:)
    Andi

    VálaszTörlés
  14. Hm én utálom ha egy pasi féltékeny, de Edwárdnál ez nagyo cuki :P
    Azt értem, hogy egy barátjának (Benjamin) és Bellának is segíthetne Russel a matekozásban.
    De a Jasperes résznél, ott Jasper arra gondolt, hogy a másik választás, ha meghalna? és Alice erre bukott annyira ki?
    Várom a folytatást, mert imádom amikor Bella húzza Edward agyát "gonosz mosoly" Remélem azért nem kap akkora szídást Bella... :D

    VálaszTörlés
  15. HIHI!!! Bella sarkára áll, szegény Edward legközelebb asszem átgondolja egy párszor, hogy megjátszon-e bármit is Bella előtt!!! Szegény Bella, nagyon rossz lehet neki, hogy a farkasok nem fogadják el a szerelmét, ráadásul most még ezért is hibáztatják. Nagyon várom a folytatást...

    VálaszTörlés
  16. Már előre is bocsánat a kifejezésért, de ez a kis "szemétládát" ... így elbánni Edwarddal! :D Igazi önálló nő, aki nem hagyja magát irányítani. Tetszik, határozottan tetszik ez a karakter! :D
    Ja Benjivel kapcsolatban jutott eszembe, hogy ugye Bella idejében ott volt Quil, aki a 2 éves pici Clairebe vésődött be. Ott persze nem volt gond, mert rögtön volt egy ingyen bébiszitter. Itt is mondhatnák azt amit akkor, hogy "nem csak szerelmileg lehet bevésődni ..." - legalábbis nem muszáj azonnal (na jó, csak próbálom bíztatni Benjit, mert én olyan megértő vagyok)! :D

    VálaszTörlés
  17. Ja, és még annyit, hogy lehet, hogy Isabella helyében még jól meg is mondtam volna a magamét Natenek, amilyen pofátlan tudok lenni olykor ... :P De hát ő nem én vagyok.

    VálaszTörlés
  18. Spirit! Ez nagyon jó lett. Kár hogy így lett vége. Most izgulhatok. :)
    De remélem nem sokáig :D

    VálaszTörlés
  19. Húú anyám, ez aztán félelemetes volt és nagyon vicces, ezt imádom Isabellában, ezt Bella sose tette volna meg. Mérhetetlenül kiváncsi vagyok, hogy Edward mit fog csinálni... Amúgy szerintem ezen az estén történt volna valami... nagy, pl: Ed megkérte volna a kezét vagy ilyesmi, de Isa túl rossz állapotban volt ehhez, talán eztért is vette az ágyat meg minden... nagyon édes...
    Kiváncsi vagyok, mi van Maria Jasper és Alice között...
    Imádtam amkor Jazz azt mondta: "Túl önző vagyok ahhoz, hogy megtegyem… " , ez a vámpírok mániája? Edward is mindig ezt mondja...
    Köszi a fejezetet, tényleg iszonyat jó lett, megérte reggel óta félóránként frissíteni, egy ideje pedig 5 percenként... XD

    VálaszTörlés
  20. Wááááh csodás, de jó, hogy még fennmaradtam. Hát várható volt, hogy Jade így reagál.:S Utálom! És szegény kisfiút is, hogy át fogja vágni. Naten csodálkozom, hogy nem zúzta le Jade-et, vagy Isabellát. Nagyon szeretem, és én is pontosan úgyanúgy viselkedtem volna, mint ahogy ő, de Nate helyébe én is elzavartam volna. Annak meg örülök, hogy Josh nem hagyta ott a falkát. Benji a kis cukor!:D Örülök, hogy Isa-val így egymásra találtak. Remélem összejön neki Lupe. Edwardra nagyon pipa lettem a múltkori fejezetbe, mert szerintem bunkóság volt azt mondani Isabellának, hogy nem is féltékeny.:S Na de remélem mostmár az lesz, van rá oka. xD *szeretlek Isa* Aztán kis teóriákat gyártottam, ebben az Alice-Jasper-Maria dologban. Szerintem Jasper el akar menni Maria-val, hogy elcsalja Jadet. Nem hiszem, hogy ilyen feláldozós dolog van benne.:D Mert Isa nem támogatná ha Alice boldogtalan lenne miatta. Russel nagyon jó fej srác, szimpi nekem. És remélem Isa fog még így flörtölni vele, mert Ed megérdemli. Tyűűű de idi vagyok most rá. xD Kivi vagyok ezek után mi lesz. É azt is el tudom képzelni, hogy Jade-ék megtámadják Cullenékat. Persze nem most. Már hiányzik egy kis harc. :$ Mondjuk Jade-Isa...wááá fantázia beindult. Itt megmutathatná, hogy nem gyenge virágszál aki előtt titkolózni kell, és nem bevonni semmibe a "védelme" érdekébe. A titkolózásokból mindig csak a bonyodalom lesz. Várom a kövit, és rem meglesz az a bizonyos szám.

    VálaszTörlés
  21. ÁÁÁÁ tudtam:)
    Egész nap vártam, hogy mikor lesz következő és lám...
    Jól sejtettem én, hogy baj lesz belőle, hogy nem mondta el az igazat Jaderől, de remélem nem fognak rá sokáig haragudni.
    Na meg Russel. Tipikus Iza. Cukkolja Edwardot, kideríti az igazat, újabb gondot, bajt keresve:)
    Ha nem így lenne, talán nem is ő lenne. Így izgalmas az egész.
    Tuti, hogy Maria miatt jött Jade. Bosszút akar állni. hátha nem sikerül nkei, de ha igen akkor is a Culleneknek nem lesz bajuk.
    Nagyon jó lett ez is!

    VálaszTörlés
  22. O.o

    csak íígy tovább, bár ez a fejezet annyira rövidnek tűnt... jajj de kíváncsi vagyok, hogy mit mond majd Edward... Spirit, direkt játszasz az idegeinkkel? :P

    nagyon jó lettt
    uszi : Flóra

    VálaszTörlés
  23. most látom hogy már írták előttem Jazz feláldozós ötletét...köztük a bérmakeresztanyám,a kivel megbeszéltük, hogy elkényeztetsz minket Spirit!:):):)komolyan! új fewji, novella, új feji,kédezz-felelek aztán megint őj feji:D:D:D

    VálaszTörlés
  24. Szia!
    Nagyon nagyon jó lett.
    Főleg a vége tetszet. Alig bírtam ki nevetés nélkül végig olvasni.
    Remélem a kövi rész is ilyen izgi és vicces lesz.
    Puszika.

    VálaszTörlés
  25. Szia!
    Ez a feji is nagyon nagyon jól sikerült.És hát persze,hogy izgalmas résznél lett vége :D Nagyon bírom Isabellában,hogy ilyen kis gonosz:P:D
    Nagyon várom az új fejit!
    Puszi

    VálaszTörlés
  26. Szia Spirit!

    Huh! Ez ismét nagyon jó lett! Kiváncsi vagyok már nagyon, hogy mi ez a titok Alice, Jasper és Maria körül.
    Nagyon várom a folytatást. Ne haragudj, de most semmi más értelmes gondolatot nem tudok hozzászólni.

    Szép estét Mindenkinek!
    Kitti

    VálaszTörlés
  27. SZia,ez asztan isteni volt:D Nagyon tecet mikor Edward vigasztalta Izabellat,nagyon szeretem ahogy irsz,es irtoooooooooo kivancsi vagyok mi tortenhetet az en draga Alice-emel,nagyon kivancsi vagyok mar es alig varom a kovetkezo fejezetet,remelem a tobi konyvkiado felfigyel rad mivel irtooooo jol irsz;)en szoritok,sok puszi Denitol:*:*:*:*

    VálaszTörlés
  28. Nem rossz dolog ez a számlálósdi!!!!
    Tényleg nagyon elkényeztetsz minket!!!
    Szeretünk Spirit!
    Szeretnék már menni a könyvesboltba, a te könyvedért! Ha lányt húzok, akkor neki is ezt fogom venni karira:)!!
    Hányadikos Benji?
    Puszi

    VálaszTörlés
  29. Imádom!!Csak így tovább!!!
    Jade-t úgyse bírtam, örülök, hogy elzavarta Nate, már itt volt az ideje, de gondolom nem ez volt az utolsó szereplése a történetedbe!

    FOLYTATÁST!!FOLYTATÁST!!:-)))

    VálaszTörlés
  30. Tudtam, tudtam, tudtam :D
    Oké, szóval Jade-nek lett egy saját falkája. Szerintem hamarosan Josh is átáll. Meg azzal, hogy elkergették szerintem nem oldották meg a problémát, Jade tuti eléri, amit akar. Mellesleg Jade azt mondta, hogy ő arról nem tehet, amit az ősei követek el ellene. Annak ellenére, hogy azt mondta,a hogy hülyeség vámpírokkal barátkozni, tuti, hogy nem ezért jött. Úgy értem, tudjuk, hogy eleve egy konkrét szándékkal jött, és amikor megérkezett, nem tudta, hogy a farkasok vámpírokkal barátkoznak. Biztos vagyok benne, hogy Mariához van köze. Úgy értem az volt az eredeti célja, és véghez is fogja vinni.
    Jasper meg... Azt gondoltam, hogy Maria valamivel sakkban tartja őket, de azért ez kicsit sok. Jasper feláldozta magát. Szóval ha nem segítenek Mariának, akkor ő elviszi magával. Drasztikusabb esetben megöli, de ezt a verziót kizártam, tekintve, hogy ez lehetetlen lenne az adott körülmények között.
    A vége meg aranyos volt. :) Hogy Edward féltékeny, Isabella meg még direkt rá is játszik. :D

    VálaszTörlés
  31. Szia Spirit!
    Wáó!Ez a fejezet is nagyon szuper lett.Én is nagyon kiváncsi vagyok már erre a Jasper-Alice-Maria dologra.De a Russel-es rész is nagyon izgi.Meg az összes többi is:D:D
    FOLYTATÁST =)
    puszi

    VálaszTörlés
  32. Már nagyon vártam az új fezetet!! :) Jó volt nagyon, de szerintem túl rövid lett! :( Már egy ideje megfogalmazódott bennem, hogy szerintem Edward néha "túl lágy".. Mármint beszédileg, viselkedésileg sokkal kötöttebb volt az eredeti verzióban. Vagy direkt úgy írod, mintha ennyit változott volna? Remélem megírod nekem!! :P
    Ideje volt már Edwardéknak egy ág! Lesz rajta mit csinálni! :DD (Remélem..) Remélem hamar megbékél a falka jó része Isabellával! Ez a Jade... -_-" Szerintem tuti nem fog elmenni La Push-ból.. Lesz még itt elég bonyodalom.. Remélem minél hamarabb olvashatom a folytatást. :)

    VálaszTörlés
  33. Nekem is mindig az az érzésem, hogy milyen rövid volt a fejezet, mert mindig azzal az érzéssel fejezem be, hogy méééééééég, és minél hamarabb szeretném továbbolvasni ;) De el kell ismerni, hogy igazán elkényeztetsz minket ezen a téren is, mert jó hosszú fejezeteid szoktak lenni, ez is, megnéztem Word-be átrakva 7 és fél oldal! Csak annyira olvastatja magát, hogy fel sem tűnik. :) Köszönjük!

    VálaszTörlés
  34. Szerintem Jasper csak simán el akart menni, hogy a többieknek ne kelljen, mert Isabella a bevésődés miatt követné Edwardot, mert ő egyedül nem maradna, a farkasok meg leakadnának, hogy Isabella elmegy... de nem tudom.
    Jade végre... Amúgy értem, h Nate mérges, de ő is felfoghatná Isabella érveit. Egyébként attól félek, hogy attól függetlenül, hogy Russell szimpi nekem, fog okozni némi problémát.
    Mellesleg nagyon várnám már AZ éjszakát. Epedve... Barátnőmmel sokszor emlegetjük az előző könyv 24. fejezetét (rem jól emlélszem, és a 24. volt...) amikor már majdnem...
    Amúgy ma lettem biztos abban, hogy én tuti beleszeretnék Natebe. Annyira férfi *hatalmas sóhaj*
    Amúgy már lassan elkedztem bedőlni Edwardnak azzal kapcs, h Isabella a bevésődés miatt tényleg elfogult egy kissé (erős jellemem képtelen a szerelemre, nézd el nekem, dolgozom rajta) és nem mondom, h nem tetszett, csak mégis... De most megnyugodtam, ah Isabella borsot tört Edward orra alá.
    Őszintén? Annak ellenére, hogy imádom a farkasokat, valahogy nem találtam meg magam mostanság közöttük (vííí mintha a falka tagja lennék, úgy beszélek :D) de néhány fejezet óta ismét balahogy kezdek visszatérni. Majd ha egyszer pontosan tudni fogom, hogyan gondoltam az előbb leírtakat, írok neked.
    Nem hiszem, hogy a minőség rovására menne a játék, de ha véletlenül mégis úgy lenne, tudni fogsz róla, hisz rengeteg olvasód van, akik képesek őszinte, érdemi hozzászólásokat írni. Csak szeretném elmondani, hogy a könyvkiadáshoz sok sikert, az írásaid alapján jót tennél Magyarországnak.

    Agnes

    VálaszTörlés
  35. Szija!

    Nagyon nagyon jó volt ez a fejezet. Tetszett, hogy Izabella féltékennyé akarja tenni Edwardot. Vajon mit fog kapni büntetésként? :P
    Azt viszont nem értem hogy Nate miért ilyen. Na jó, értem, de igazán átgondolhatná Izabella szemszögéből is. Remélem hogy minél előbb megkapjuk a következő fejezetet.
    (Az még egy meggjegyzésnek számít, ha később eszembe jut valami és azt is megírom?)

    Pus

    VálaszTörlés
  36. Szia!
    Ez a fejezet is nagyon jó lett!És tényleg nem befolyásolja a fejezet minőségét az,h. mennyi időd van megírni!!!Azt mondjuk nem értem,h. Nate mért így reagált...Sosem szokott ilyen lenni :S És az nagyon tetszik,h. Isabella féltékennyé akarja tenni Edwardot:P Én is kívácsi vagyok,h. mi lesz a büntetés!Remélem most is meg lesz a megfelelő számú hozzászólás,mert nagyon várom a következő fejezetet.


    Virág

    VálaszTörlés
  37. Szia!
    nagyon jó volt az a fejezet is.
    ez a vége tök jó lett :)
    remélem azért a következő részbe már az is kiderül, h mit titkolnak Alice-ék és mit akart Jasper. sztem azt h elhagyja Cullenkéet mert ugye látszanak rajta azok a harapásnyomok és az ingerli a farkasokat vagy nem tudom. bár lehet h most hülyeséget mondtam. a lényeg h jó volt és várom a következőt
    puszi
    Vivien

    VálaszTörlés
  38. Szia Spirit!
    Az elmúlt pár hétben eltűntem egy kicsit, mert elég sok dolgom volt, de amikor csak tudtam, olvastam az új fejezeteket!
    Sajnos a könyvkiadónak küldött, rólad és az írói tehetségedről szóló vélemény-nyilvánításról is lemaradtam! :(((
    Most már viszont megpróbálok folyamatosan figyelni, és olvasni, meg minden! :)
    Az új fejezet egyébként fantasztikus volt, kíváncsi leszek Edward reakciójára... :PP
    Gondolom jó féltékeny lesz! Hehe... :))

    Pussz,
    Sabyna

    VálaszTörlés
  39. Szerintem Maria aztakarja,hogy Jasper menjen Vele és legyenek úgy mint régen.Mondjuk nem tudom,hogy jön a farkasokhoz.
    Szerintem Edward valamit Russellel kapcsolatban akar mondani és nem azért mert féltékeny,vagy azért is.:)
    Belebújtam a moitorba megint csak anyira jó volt.
    Edet meg egyszerűen imádom :)
    Armanda

    VálaszTörlés
  40. Végre Jade kimutatta a foga fehérjét.Örülök, hogy Nate elzavarta, de lesznek még itt gondok.
    Benjit egyszerűen imádom, tetszett, hogy rögtön Isa mellé állt. Nate viszont kicsit túlreagálta, hogy Isa titkolózott előtte. A vígasztalós rész nagyon tetszett.
    Russelel még mindig nem vagyok kibékülve, van egy olyan érzésem, hogy be fog kavarni Ed és Isa kapcsolatába.

    VálaszTörlés
  41. Szia Spirit!
    Nos...azt tudtam, hogy Jade saját falkát akar...de szerintem az tuti, hogy nem teljesen így tervezte, hogy kiderüljön. Ami pedig az ősét illeti, azt valószínűleg a hatalom vágy fűtötte, de Jadenek konkrét terve van ezzel a falkával, mivel ő Maria miatt van itt, őt követte La Pushig és vele, valamint értelemszerűen minden vámpírral le akar számolni. A múltja miatt bőven van oka gyűlölni a vámpírokat. Most meg esze ágában sem lesz elhagyni La Push-t, főleg hogy tisztában van azzal, többen pártolják az elképzelését és Alfaságát. Nyíltan fogja támadni Nate-et és a falkavezetői posztját. Viszont Carlisle ötlete hatással lesz a "jó" farkasokra és szerintem ezzel elnyeri a bizalmukat. Kifejleszti az ellenszert és így tálcán kínálja a valós halhatatlanságot és ezzel családja "életét" is. Mi lehetne ennél nagyobb bizonyíték a leendő farkasok számára?! Iza meg hibát követett el hogy nem osztotta meg Natetel már régebben amit tud...lehet akkor még elkerülhető lett volna, hogy az Ouray gyerek Jadedet válassza. Mondjuk Izát is megértem abból a szempontból, hogy E. miatt valamilyen szinten bizalmatlanság van felé a falkában. Pont ezért már ő is óvatos azzal mit mikor mond...de ezt előbb kellett volna közölnie. Natenek nagyon nehéz dolga lesz, hogy összetartsa falkáját és az újak bizalmát is megszerezze...Jade borzasztó nagy tapasztalattal rendelkezik már ha csak a korát nézzük is. A farkasokat meg nem nehéz a vámpírok ellen szítani ugyebár! Iza meg már megint nagyon okos!:S Most kitalálta, hogy Russel lesz az ő búfelejtője...azért az kicsit bunkó dolog volt amit szegény sráccal művelt a kétértelmű beszólásokkal...Szegény R. szinte maga alá csinált az izgalomtól!:D Izabella még nem tudja de csak tovább fokozza a maga körül kialakított feszültséget és még E.-dal is összetűzésbe keveredik az újabb csodás döntése miatt. Feszülten várom a következő fejezetet! Addig is puszi és jó munkát!:D Luna

    VálaszTörlés
  42. Jó volt ez a fejeet!Várom a folytatást!Kíváncsian vár m lesz Lupe és Benj sosa, reélem össze jönek!Mert hát a szerelem nem kor kérdése!Iza jól felhergelte Edwardot!Vajon most mennyire fogja lettámadni?Remélem jobban mint a mulkori Russel ügynél!:D
    Puszi Aurea

    VálaszTörlés
  43. Fantasztikus jó volt ez a fejezet is!!
    Nem semmi nőci ez a Jade!!
    Nagyon bejöt a vége! Remélem valahogy Edward ki lesz "engesztelve"! :D
    Puszi, É

    VálaszTörlés
  44. Hááát én meg mondom őszíntén, hogy nekem ez az Isabella sokkal jobban tetszik, mint a normál! Jobban bejön a személyisége.. meg úgy mindene. Szóval Stephenie Bellája, túl uncsi szerintem, ez az Isabella pedig nem fél, nem csak Edwardból áll az élete. *Igen és most lehet dobálni.*
    Tetszett Nate keménysége Isabellával szemben:P:P Joshua meg..... xD
    Ahogy már említették mások, nekem sem a szívem csücske még Russel, szerintem is van valamilyen hátsószándéka... De remélem nem Edwardnak lesz igaza xDDDD Se Nate-nak. Na mindegy. Várom a folytatást *__*

    VálaszTörlés
  45. Hali!

    Ma hajnali 3/4 6-kor olvastam el, mivel tegnap este a szüleim kikapcsoltatták velem a gépet, mivel aludni akartak, pont akkor, amikor láttam, h fölraktad... Node a lényeg, h reggel elolvastam, de hsz-írás elől elkergettek a géptől, mert ők ültek oda. (Ez apu géppénél volt, miel az enyém a hálóban van, ahol előtte negyedórával még aludtak.)

    De elég a rinyálásból! Jöhet a hsz lényeges része:

    Szegény Isabella! Nate úgy leszúrta, pedig csak jót akart. Bár lehet, h télleg nem kellett vna ennyit várni az infóval...
    Kár, h az éjjel nem történt semmi, de meg tom érteni, hiszen Isabella nagyon kibukhatott.

    Jade-et pedig úgy fölpofpznám, h a feje 3x körberepülné a Földet, hogy lehet vki ennyire... áááá.

    Ourayt meg sajnálom, h így elcsavarták a fejét, remélem, h majd a végére megjön az esze.

    Mikor jön végre az igazi éjszaka Ed és Isa között? Annyira várom!
    És persze ahogy Isa húzza Ed agyát... hát, remélem, h Ed nem akad ki túlságosan... (csak eléggé.) És aztán jöhet a kiengesztelés mind2jük részéről.

    Nekem ez a feji most nem tetszett annyira (kiv. a végét az oszt.teremben), lehet, h nem túl jó ötlet ez a hsz-khöz mért frissítés, mert nbem tudod, h mire vunk képesek.
    Persze lehet, h csak így jött ki a feji, és akkor jöhet naponta a friss. De igaza van annak, aki azt mondja, h inkább várunk egy minőségibb fejiért.

    Ettől függetlenül várom a következőt, mivel én függő lettem. :D

    Pusz

    VálaszTörlés
  46. És mielőtt vki kiakadna: azért írok ilyen szellősen, h el lehessen olvasni, mert ha 1beírnám, akkor belefáradna az ember szeme, és könnybben elveszti a fonalat. (Amit 1ébként nálam nem nehéz, néha már a saját észjárásomat se tom követni.) :D

    VálaszTörlés
  47. Nagyon jó lett és össze szedtem erre a fejezetre a pontos leírásokat: fantasztikus,érdekes,egyedi,hihetetlen,szédületes,
    káprázatos,megdöbbentő,csodás,rendkívüli,váratlan.És tök jó hogy ma is volt rész:)

    VálaszTörlés
  48. De jó volt, nagyon köszönjük, nagyon tetszett a vége hogy így féltékennyé teszi Edwardot, az eleje meg, gondoltam hogy külön falkát akart alapítani Jade, de azért nem kellett volna így leszidni Isát. Bocs de nincs erőmm többet írni, hulla fáradt vagyok, de nagyon tetszett!
    Sok puszi:Nikibabácska

    VálaszTörlés
  49. Szia!
    Végre ,hogy elkergette Nate Jade-t.Nagyon nem bírtam.Milyen kétszínű??!!A La Push-iak megbíztak benne és megadtak neki mindent amit tudtak.Teljesen jogos a Nate haragja...
    Szegény Isabellát nagyon sajnáltam mikor Nate elküldte.Azért Nate-nek is meg kell értenie ,hogy Isabella csak jót akart.És szerintem annyira nagy bűnt nem követett el vele...
    Tetszett ahogy isabella féltékenyé tette Edwardot.Vagy lehet ,hogy nem is azért volt olyan ,mert féltékeny??!!
    Nem tudom ,ezen még gondolkodnom kell...:D:D

    Lukci

    VálaszTörlés
  50. anyira jók azok a részek amikor Isabella ilyen kihívó és direkt idegesíti Edwardot. XD
    nagyon jó lett ez a feji is
    siess a kövivel
    Pusz R.Viki

    VálaszTörlés
  51. Szia Spirit!

    Nagyon tetszik az az "újításod", hogy Isabella ennyire kihívó, és "szívatja" szegény Edwardot! Tök muris... Nagyon tetszik, mert visz a kapcsolatukba egy kis színt. ;) Nagyon aranyosak együtt!
    Várom a folytatást!
    puszi

    VálaszTörlés
  52. Szia!
    Most is kitettél magadért... :D
    Isabellát már előre sajnálom, ezt tényleg nem fogja megúszni szárazon... :D
    Nagyon fúrja az oldalamat ez a Benjaminos bevésődés is... Alig várom már... :D

    Zsepi

    VálaszTörlés
  53. Hát ez naggyon jó lett!Imádom.(L)
    Nem bírtam végig olvasni nevetés nélkül.Isabella...xD
    Remélem gyorsan folytatod...mert már fúrja az oldalamat a kiváncsiság:D
    Siess:D

    VálaszTörlés
  54. Gonosz, gonosz naggyoon gonosz... :D
    Szegény Izabella hogy lecseszte Nate, de hát azért meg is érdelmete én már rég elmondatm volna, viszont akkor lehet hogy nem derült volna ki ez....
    Jaj szegény Russel hogy megijed, kiváncsi vagyok milyen képet fog vágni amikor megtudja hogy mégsem törölte ki az emlékeit Izabellának.
    Nem lehetne kitalálni valami becenevet Izabellának mert az így olyan fura és parancsolós hogy IZABELLA ááá nah mindegy csak nekem nem szimpi ez a néz :D
    És végül de nem utolsósorban szegény Edward most aztán jól megkapta (háháááá)*gonosz mosolyra húzza a száját*

    VálaszTörlés
  55. Hihiiii :D nagyon tetszenek Isabella húzásai..:D Legalább Edward érzi hogy nem csak ő van a világon, és küzd egy kicsit Isáért:)
    Jól megoldottad a Jade-es ügyet, hogy nem lett óriási balhé, kulturált volt az egész. Remélem, nem fog ott maradni Jade LaPush-ban, hogy mégtöbb farkast gyűjtsön.. Bár úgyis ezlesz a vége szerintem :) Benji és Isa tök jól összebarátkoztak, aranyosak :)
    Joshua ugyis túlteszi magát Jade-n, mert nem vésődött bele.
    Jöjjenek össze a hsz-ek *-*

    VálaszTörlés
  56. Ohhhh, folytasd gyorsan!!!Nagyon jó a történet, egyre izgalmasabb!!

    VálaszTörlés
  57. Ja és nagyon sajnálom szegény Isabellát,hogy őt cseszte le Nate amikor ő csak jót akart.

    Edwardtól pedig nem is tudom,hogy mire számítsak...soha nem volt valami haragtartó,de ki tudja hogy mi lesz még ebből....

    VálaszTörlés
  58. Imádom a történeted, most is nagyon nagyon jó lett, már vagy tízszer elolvastam!!
    ÉN is remélem, hogy összejönnek a hsz-ek.

    FOLYTATÁST!!FOLYTATÁST!!
    (és mindenki írjon kritikát, hogy minél hamarabb legyen új fejezet) :-))))))

    VálaszTörlés
  59. irok írok , kövit kövit. mennyi a száám??
    huu ez jo volt. imádom amikor isabellailyen kis gonosz. alig várom mit kap Edwardtól. és isa még sokat pisszkálná russelt az szupi lenne XD szegény kölyök. még semmit sem tud XD
    ha megtudja mibe keveredet... Lehet hogy még jól is fog jönni egy esetleges harcban.
    Lehetne egy kérésem majd??
    Léci majd a végén nyírd ki mariát. Jasper az egyik kedvencem és gyűlölöm mariát. nagyon hálás lennék.
    puszi : katica
    ui: van már hír könyv ügyben?

    VálaszTörlés
  60. Sziasztok!
    Fanny96nak: én is arra vagyok kíváncsi h Ed mennyire lesz haragtartó,bár Iza megtalálja a megoldást h kiengesztelje...végülis ha már van új ágy, akor jöhet a folytatás,nem?:D
    Folytatást!

    Andi

    VálaszTörlés
  61. Elképesztő vagy. Ezt nem lehet máshogy kifejezni! A kedvencem az, amikor egy korábbi fejezethez írunk valami hozzászólást, hogy reméljük az nem lesz, vagy az nem lesz benne, esetleg pont benne lesz, és lám lám csodák csodájára belekerül, vagy megemlíted. És mégsem zavaros, hanem mindennek megtalálod a megfelelő helyet, és pont eleget írsz róla. Nem túl sokat, és nem túl keveset. Szóval grat.
    A kedvencem nekem is ella bosszúja volt, ez olyan kis édes volt. De Edward meg is érdemli... még, hogy nem féltékeny hahahaha. Bár az is lehetséges, hogy csak nem akarja, hogy bella kifaggasa Russelt. Ez is benne van a pakliban.
    Amúgy bella kire gondol, amikorazt mondja, hogy avn egy barátja La Push-ban akire szintén ráfér a matek korep... furdal a kíváncsiság mint mindig.
    Joshua ugye nem hagyja el a falkát, az nagyon nem lenne jó, de majd persze kiderül. Rád bízom.

    Azt hiszem ennyi lenne!

    Ancsa_girl

    VálaszTörlés
  62. Szija!

    Jujj, ez nagyon jó volt!!! Amúgy akkor most Jade már nincs La Push-ban? Mostmár 99%-ig biztos vagyok benne, hogy Maria menekül Jade elől és valamivel sakkban tartja Jaspert. És ezért annyira feszült Alice is. Nekem Josh folyton változó szereplő. Egyszer nagyon kedves meg ari, máskor meg goromba és távolságtartó, bár szerintem ez a szülei halála miatt van. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetett amikor még éltek. Most viszont nagyon sajnálom. Jade-et meg utálom. Kihasználta Josht:@ Amúgy Nate-tel nem értek egyet. Ha Isabella előbb elmondja nekik, akkor lehet hogy Jade simán kimagyarázza magát és akkor szintén Isa került volna bajba....Edward nagyon cuki, szerintem most tényleg féltékeny volt:D Amúgy nem értem Isabellát, mért nem mondta el Russelnek,hogy tudja? Szerintem most már bizti barátok lesznek:D nem tudom, mért, de van egy ilyen érzésem....Benji miatt farkas párti is vagyok,DE szerintem nemigazságos ahogy Cullenékkel viselkednek. Ez olyan, mint amikor van egy srác, akinek az apja pl. börtönben volt. és azzal a sráccal te azért nem barátkozol, mert az apja olyan amilyen. Mert jó, a farkasok ősi ellensége a vámpír, ez olyan íratlan szabály. De könyörgöm,a szabályok nem azért vannak, hogy megszegjük őket??? Amúgy Rose-zal és Isabellával mi a helyzet? Mármint eddig Rose utálta, meg még most is, de én azt vettem észre, hoy már nem annyira. Én mondjuk örülnék ha a végére barátnők lennének. Amúgy most 85 fölött kell lennie a hsz-ek számának, mert ha igen akkor jó lenne belehúzni emberek:D
    pusssssssy: Wywu

    VálaszTörlés
  63. Szia!
    Én is meg tudom érteni Isa-t.Ha előbb elmondja,akkor tuti nem hisznek neki,mert 1.vagy Jade kimagyarázza,2.vagy pedig jobban hittek volna Jade-nek(bár ebben nem vagyok teljesen biztos)...De azért egy kicsit túl reagálta nate a helyzetet+ha egy kicsit is tetszik neki Isabella,akkor nem hiszem,h. ilyen dilgokkal kéne Edward karjaiba lökni+amúgy is,ezt az egészet meg lehetett volna rendesen beszélni!!!Kíváncsi vagyok Isa milyen büntit kap Edwardtól :P
    Pusz

    VálaszTörlés
  64. AZTAAAA! Imádom, amikor Edward dühös :D!!! Remek feji és vérge mindenki tudja, hogy Jade gonosz! Russel még mindig nagyon fura nekem... (Bár ameddig csak Edwardot bosszantja, addig semmi gond:D) Szóval nem tok semmi értelmeset fozzáfűzni perpillanat, ha egy két óra múlva (mert még akkor is tuti ezen fogok agyalni...) eszembe jut valami fontos, akkor majd még írok...
    Ennyi
    Másik Zsani

    VálaszTörlés
  65. Ancsa girl!
    Ha jól vettem ki, akkor Iza Benjire gondol, mikor azt mondja, hogy van egy ismerőse a La Push-ban akire ráférne a korepetálás, mivel tudjuk, hogy ki a bevésődése. Valószínűleg így akar segíteni.
    Ha nem jól gondolom nyugodtan javítsatok ki XD

    VálaszTörlés
  66. Tudom ezt már sokan írták,de nekem is az a kedvenc részem amikor Edward morcizik!Várom a folytatást!
    Puszi

    Kriszti,Andi nővére

    VálaszTörlés
  67. szióka..
    tegnap este olvastam, de hsz-t csak most tudok írni..újra elolvastam..szupi lett..
    Jade kidobva..végre...ideje volt :)))
    Jasper meg fel akarná áldozni magát??? de az nem lehet, szerintem csak Mariával el akarjak csalni Jadet...de mi volt az hogy ha Mariat itthagyjak Jaspernak is vége? miért? hogyan? ha Jade meg Maria kinyirjak egymast, ki lesz aki vegez Jasperrel??? van még valaki, aki még nem tünt fel a színen???

    VálaszTörlés
  68. Na, akkor én is megpróbálom összeszefoglalni a gondolataimat a fejezettel kpcsolatban:
    Jade: végre kimutatta a foha fehérjét! Nekem már a kezdetektől nem volt túl szimpi. Hú de pofátlanul viselkedett Nate-tel szemben! Azt viszont kétlem, hogy most szedné a sátorfáját, és ennyi volt... Viszont, ha nem megy el La Push-ból, kíváncsi vagyok, Nate képes lesz-e tényleg bántani. Nagyon izgi ez a szál, az is, hogy Ouray mit fog kezdeni, sajnos, nagyon úgy tűnik, hogy őt megnyerte magának Jade.
    Nate, ha a saját szempontjából nézzük, jogosan mérges Isabellára, hiszen a falka számára fontos információt titkolt el, viszont Isabellát is meg lehet érteni, hogy mért döntött így. Remélem, nem fog sokáig neheztelni rá.

    VálaszTörlés
  69. Edward olyan drága volt, ahogy vígasztalta Isabellát. A kiengesztelős rész elmaradt (vagyis remélhatőleg csak elhalasztódott ;), de most valahogy nem is illett volna bele ebbe az eseménysorozatba egy olyan rész. Azért reméljük, nem felejtődik el. :)

    Az iskolai jelenetek már múltkor is nagyon tetszettek, ez most is így volt. Én is nagyon szeretem, hogy Isabella ilyen, és nem olyan, mint Bella volt anno. Egyszerre húzta a két srácot... ;) Edward megcsinálta magának, mostmár tényleg lehet féltékeny, ha eddig csak tettette is. Tudhatná már, hogy ha megtilt valamit Isabellának, az csak olaj a tűzre...
    Bár Andival azt tárgyaltuk tegnap, hogy lehet, hogy nem is féltékeny, hanem van még valami, ami miatt távol akarja tartani Russeltől, csak nem akarja elmondani Isának, mert nem akarja megrémíteni Isát - ez rávallana...

    VálaszTörlés
  70. Szia.

    Ez érdekes volt, nem gondoltam volna h Nate ennyire dühös lesz Isabellára. Tetszett ahogy Isa ki akar szúrni Edwarddal, kiváncsi leszek mi lesz a 'büntetése':P
    Várom a kövit, remélem hamar kész lesz:D
    Pussz:Csillu:)

    VálaszTörlés
  71. Szia:)
    Érdekes fejezet volt..Persze pozitív értelemben. Először is, nagyon tetszett, hogy tovább csigáztad a kíváncsiságomat azzal, hogy Jasper csak egy apró kis megszólalás elejéig említette azt a bizonyos tervet, ami minden bizonnyal Alice kiborulásának hátterében áll.
    Aztááán.. úgy gondolom, hogy ez a Joshua féle kitörés még nem lejátszott dolog. Szinte biztos vagyok benne, hogy lesz ezen a szálon még valami bonyodalom. Még azt is el tudnám képzelni, hogy Joshua csatlakozik Jadehez. De aztán természetesen meggondolná magát és visszamenne Natehez. :P
    És még valami. Van egy olyan tippem, hogy Edward nem (csak) azért akart beszélni Isabellával, mert eluralkodott rajta a féltékeny énje. Szerintem valami egészen más dolog (is) van a háttérben, természetesen olyasvalami, aminek köze van Russelhez.
    És tessék írni a hsz-eket, ugyanis meg kell tudnom Edward miért akart annyira beszélni Isabellával. És akkor még a Jasper-Alice-Maria dolgot még csak nem is említettem..!Szóval gyerünk!!!:D:D:D
    Fruzsi

    VálaszTörlés
  72. jáááááj..és Iza...hehe...két legyet egy csapásra? hmm... segít Benjinek és még Edwardot is féltékennyé teszi...ravasz :))) és mondtam a korrepetálósdit is Benjinél, csak én Edwardra tippeltem...de ez így még jobb...hehe
    hu...és arra kíváncsi lennék, hogy RUSSEL kipróbálta-e valaha a képességét Edwardékon...bár ahogy olvastam, testi kontaktus kell, hogy működjön az emlékezettörlés, s nemhiszem, hogy Edwardékkal lett volna eddig bármilyen kapcsolata...
    ooo..és esetleg Maria tud Russelről? s azzal fenyegeti a culleneket, ha nem segítenek neki, elmondja a Volturinak???

    VálaszTörlés
  73. A.Kata: én is ezen gondolkodtam ma délután!Kell itt lennie még valaminek ezzel a Russal kapcsolatba!Szerintem bele zúg majd Izaba,vagy már bele van.Edward pedig ezért is féltheti tőle.
    Bár lehet rosszfelé járok.

    Andi

    VálaszTörlés
  74. HŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ!

    Nem tom Isabellának mért kell húznia szegény Russel agyát-én gyorsan robbanok:)
    Viszont hallgatnia kellene néha-néha Edwardra, nem akar rosszat. Jade ezt iszonyúan jól kitalálta-te meg Jade-t! :)
    Viszont h Maria mivel tartja a Culleneket sakkban még mindig nem derült ki...
    wooof wooof béjbik:)

    VálaszTörlés
  75. Közben újra elővettem a rejtély-listámat, hogy hogy is állunk:
    1) még mindig nem tudjuk, mit pusmogott Edward Tanyával még a Múlt árnyaiban
    2) még mindig nem tudjuk, miért akar még várni Edward, hogy igaziból együtt legyenek Bellával
    3) ezzel talán kapcsolatban: még mindig nem tudjuk, mit beszélt Edward Nate-tel
    4) Jade-del kapcsolatban derültek ki dolgok, de újabb talányok merültek fel, és a tényleges célját még mindig nem tudjuk
    5) Mariával kapcsolatban sincs új infó, csak egy utalás, hogy Jasper függ valamiért tőle
    6) mi az, ami miatt Alice és Edward mérgesek Jasperre: erre is kaptunk célzásokat, ami azt az érzést keltette bennem, hogy Jasper fel akarja áldozni magát, hogy a családot megmentse a harctól
    7) Benji bevésődése: ez kiderült még az ez előtti részből, de olyan jó lenne tudni, hogy mért ellenzik a többiek: 'csak' a korkülönbség miatt, vagy áll még valami a háttérben? És jó lenne többet olvasni róluk, nagyon szeretem őket :)
    8) Russellel kapcsolatban is tisztázódtak dolgok, én úgy gondolom, hogy ő egy pozitív szereplő lesz, aki segít majd a Culleneknek, de ki tudja, te mit tervezel vele... :)

    VálaszTörlés
  76. wow!
    megérte feljönnöm:)
    csak így tovább!:)

    VálaszTörlés
  77. Nagyon jó volt ez a fejezet is! Egyre izgalmasabb az tuti!! Nagyon sok nyitott kaput hagytál az elmúlt fejezetek során...de szerintem lassan összeáll a kép minden tekintetben és jó lesz..:P amúgy még hány fejezet lesz? Mert olyan sok van már ígyis és félek h vége lesz...neeee:D:D
    Na csak így tovább énis azt mondom! És örülök, hogy most ilyen gyorsan jött az új rész!

    SOlei

    VálaszTörlés
  78. Kedves Spirit!
    Barátnőm mesélt az oldaladról, hogy nagyon jó történeteket írsz.Bele olvastam ebbe a fejezetbe, és én is meglepődtem... Abba hagytam, és rögtön az elejére ugrottam h végig tudjam olvasni az egész történetet.Nagyon tetszett!Gratulálok!
    Én nem találgatok a folytatással kapcsolatba, én TŐLED várom a folytatást!De már nagyon!

    Puszi: Picur

    VálaszTörlés
  79. Van egy olyan érzésem, hogy attól, hogy Jade el lett kergetve, még lesznek vele gondok. De most akkor a farkasok egymás ellen fognak harcolni?! Szekény kis új farkas. :(
    Viszont ez a Russel-es rész tök jó, jót mosolyogtam Ed-en. Egyre szimpatikusabb ez a Russel gyerek nekem, kicsit még sajnálom is, szegény.
    Nagyon várom a foyltatást!!!!

    VálaszTörlés
  80. Szia!

    Eszméletlen...ezek a csavarok... :)
    Annyira iszonyatosan jó olvasni az írásodat!!!
    Imádom :)
    És ami a legjobban tetszik, azok az igazi emberi cukkolások...
    Komolyan, szinte szó szerint fáj, mikor vége van egy fejezetnek... :)
    Csak olvasnám, olvasnám, és olvasnám.....
    Nem tudok betelni vele... :)
    SZóval nagyon nagyon várom a folytatást....
    Kérek mindenkit, hogy írjon sok-sok-sok Hsz-t, hogy minél előbb lehessen új fejezet, mert ezzel nem lehet betelni :):)

    Gratulálok :)

    VálaszTörlés
  81. Szijó Spirit:)
    még este olvastam a fejezetet,de sietnem kellett, reggel meg fel akartam kelni,hogy írok neked de annyira fáradt voltam, h nem tudtam xD
    izgalmas fejezet volt...
    véééééééégre Jade elmegy LP-ból de nem tudom h ez most jó-e mert hát így végül is nem tudják kontroll alá voni és kitudja mit akar így tenni... én nem lepődtem meg azon h Josh nem lépett ki a falkából, szerintem eléggé fontos neki a család és a származása ahhoz, hogy ottmaradjon és ez nagyon helyes, én így ismertem meg őt. Nagyon örülök h ottmaradt:) szeretem Josht, még annak ellenére is h Jade kisasszonnyal kavart :@ az a nő csak kihasználta:@ valószínűleg most csalódott lesz:S ez van.
    Jasper meg...:-O mondom mi a franc... Alice soha de soha nem menne bele h feláldozza magát a családért meg Carlisle és a többiek sem feltétlen díjaznák szerintem...Maria sakkban tartja őket vlmivel de elég rendesen :S
    Isa meg...:D tényleg elég rendesen leizzasztotta Russelt xD:D amugy szerintem is barátok lesznek:) vagyis remélem:D
    éééés végre Rose :D nekem már úgy hiányzott a drága Emmettel:) bár most közel sem volt jó kedve neki sem:S mi az ami miatt még Rose is aggódó képet vág? Marianak tényleg elég nyomós oka lehet h az egész családot az élen Jasperrel a markában tartja...tényleg lenne olyan íratlan szabály h Jazz nem ölheti meg Mariat mert ő teremtette?:S pff...
    Valaki írta előttem, h Edwardot most nem a féltékenység hajtja, hanem kiolvashatott valamit Russel gondolataiból ami veszélyes lehet...hmmm, elgondolkoztató ötlet de ha eddig nem ártott Russel ISa-nak akkor nem hiszem h most kezdené el... bírom őt, ne legyen rossz:D
    Russel képességét elfogadnám...főleg a mostani időkben:S:S:(:(

    Spirit gratula ehhez is és igyekeztem összeszedett kritikákat írni az utóbbi időben,de nekem ez sajna annyira nem megy...
    köszönjük az olvasás élményét, fenomenális fejezet lett ez is:) most már beindultak teljesen a bonyodalmak de neked ezt is sikerül profin vezetned:)

    Puszim, Tuccko :)

    u.i: emberek kapjátok össze magatokat az új fejezetért;)

    VálaszTörlés
  82. Szia!
    Ahogy így elnézem, ezt a fejezetet inkább az érzelmekre alapoztad. :) Én úgy érzem, hogy talán valóban jobb lett volna, ha Isabella beszél Jade-ről. Az oké, hogy ott akarta tartani, hogy figyelhesse, de ezzel akár nagyobb veszélybe is sodorhatta volna a falkát.
    Hát...bármennyire is vártam, Edward és Isabella között még mindig nem történt semmi. De, jobb később, mint soha. :D Végül is, minél tovább kell várni, annál jobb lesz majd olvasni azt a bizonyos részt. :D
    Viszont Isabella "ártatlansága" nagyon tetszett. Bár Edwarddal gonosz húzás volt. :D (Ezért most Isabellának kell a bocsánatot kiérdemelni, höhö.)
    Amúgy meg eszembe jutott (ne kérdezd hogyan), hogy Bella nagyi naplójával közben mi történt? Úgy emlékszem, mintha azt Isabella nem olvasta volna végig... vagy csak én tudom rosszul és az már le lett zárva? Vagy a sok izgalom közepette elfelejtődött?
    Lulu

    VálaszTörlés
  83. Szia!
    Végre kiderült Jade kis piszkos terve,de szerintem ezzel még nem ért véget.
    Az nem tetszett,hogy csak annyit írtál Cullenék aggódásáról.Naggggyon tetszett Isabella Russellel való beszélgetése és az,hogy nem is ment haza átöltözni csak arra vágyott,hogy Ed karjaiban lehessen és rohant meg minden,az azt mutatja,hogy nem bííííííííííír nélküle élni(de ezt már tudjuk).Szerintem Isabella sokkal jobban szenvedne,mint Bella a New moonban Bella(de ez itt természetes).
    Ó,és majdnem elfelejtettem VÁROM A FOLYTATÁST:)))))))))))))).
    Kopi

    VálaszTörlés
  84. Szia! Gratulalok nagyon jo lett, kivancsi vagyok mar nagyon, hogy mit titkolnak Cullenek Isa elol Mariaval kapcsolatban, remelem hamar kesz lesz a kovetkezo resz.

    VálaszTörlés
  85. Szia!
    Nagyon köszönöm, hogy ilyen hamar lett ez az új feji. Tökéletesen ábrázoltad Isa hogyan bosszulja meg Ed látszat féltékenységét! Tökéletesen tini lány reakció volt én is így csináltam volna.
    Örülök, hogy Nate próbált fegyelmezeten a sarkála állni Jade-del szemben. Remélem senki más nem áll át Jade oldalára és valóban beigazolódk a gyanum, hogy ebben a konfliktusban Russel fog segíteni. Milyen aranyos Benji és Lupe
    szerelme.
    Ugye azt viszont jól gondolom, hogy bár konkrétan sehol nincs kimondva de két vámpír szerelme pont ugyan olyan erős, mint egy farkas bevésődése. Ezért nem tudja Jasper Alice ellen megtenni azt a bizonyos dolgot, ami most még homályos.
    Kérlek Spirit gyorsan írd meg a következő fejezetet.
    És csak így tovább. Nagyon ügyesen fejlődnek a karekterid és valóságos problémáik vannak. Imádom!

    Várunk és siess de ne a minőség rovására!

    Puszi

    VálaszTörlés
  86. Szia!

    Tudod ez isteni volt :)
    Nagyon köszönöm a gyorsaságodat, és nagyon örülök, hogy Nate ilyen higgadtan állt a dolgokhoz!

    Annyira büszke voltam rá :)
    Vezetőhöz méltón viselkedett!!

    Köszönöm még egyszer!

    VálaszTörlés
  87. Hűha...Isabella nagyon vagányra sikerült ebben a részben,tetszett,ahogy visszavágott Edwardnak.:)
    Örülök,hogy kiderült Jade miféle...:SBár elég ravasz egy nőszemély szóval félek mi lesz még ebből...remélem nem lesz több követője és kéyntelen lesz elmenekülni.:)
    Amúgy tulajdonképpen most Josh szerelmes Jade-be vagy csak tetszik neki,esetleg túlságosan összemelegedtek,jobban mondva Jade az ujjaiköré fonta őt..most ez hogy is van?? ^.°
    Remélem meghaladjuk a mostani számodat is..:)Ez egy szupi ötlet volt,bár szeritem ezekután nem fogsz unatkozni az az egy biztos..,teszünk róla...:P23.fejinél tartasz,akkor nem sokára jön a harmadik könyv,mivel azt mondtad 1könyv olyan 32 fejezetből fog állni..akkor lezárul egy témakör/kaland/eseménysorozat vagy folytatod tovább??:P
    Hát egyenlőre ennyíí...Puszi.Sok ihletet neked<3
    Zsizsi

    VálaszTörlés
  88. Sokat gondolkodtam Jade esetén!Sztem tuti össze fog szedni még több farkast maga mellé!Alfa akkar lenni,sőt végülis már az is...
    És nem bírja a vámpírrokkal barátkozókat sem!Ebből tuti csata lesz!!!!
    Várom a folytatást!

    Andi

    VálaszTörlés
  89. Néha egy kapcsolatban muszáj féltékennyé tennünk a párunkat, és ha nem túlzott, akkor milyen jól is esik, hisz ez érzelmeket jelent a másik részéről!-Persze Edwardéknál az érzelmek nem kérdésesek, de azért ügyes volt Isa! Benjire és Lupe szerelmére kivi vagyok, nem hiszem h. a többieknek lehetne kifogásuk ez ellen, hiszen a bevésődés teljesen véletlenszerű, nem lehet befolyásolni! Ugye?
    Jasperre és Alicere kivi vagyok, és hogy Máriának mi az egészben a szerepe.
    Jaddel biztos van valami szándékod, szóval izgatottan várom a fejleményeket.Már naagyon nem szimpi az a csaj!

    Még mindig nagyon tetszik az írásod, és remélem kiadják könyvben is!Drukkolok:))
    Kiváncsian várom a kövit!
    Ginever

    VálaszTörlés
  90. Én még mindig nem értem Alice és Jasper min vesztek össze?Kezdem úgy érezni magam mint Iza!:D
    Jajj legyen már folytatás,kíváncsi vagyok!

    Aurea

    VálaszTörlés
  91. Hozod a formádat, és díjaztam, hogy az erotikus kilengések nem vettek el teret a lendületes cselekményáradattól :D mert ez már nem csak cselekményfolyás... beindultak az események, és ez tetszik! Szép fokozatosan minden rejtély megoldást nyer, már tényleg csak a Jazz-féle háromszög a nagy kérdőjel... mint egy időzített bomba. Mesteri - a függővég nem olyan éles, de cserébe több vonalon is megindult a cselekmény, többfelé is lehet agyalni :D Megérte a csere - és egyelőre Neked nem is kell olyan sok idő a jó munkához :)

    VálaszTörlés
  92. Szörnyű volt a mai napom, de a fejezet miatt jó kedvem lett. Végig mosolyogtam, amikor Isa "húzta" Edwardot. :)
    Az Alice-Jasper-Maria háromszög nagyon érdekel, rendesen fel tudod kelteni az érdeklődésünket az elejtett félmondatokkal.
    Én személy szerint nagyon örülök a Benji-Lupe szerelmi szálnak,mert azért így egy kicsivel több lesz a falkás rész és én Vérfarkas párti vagyok. :)
    Nate szerintem gyorsan lehiggad, hisz szereti Isát, nem tud sokáig haragudni rá. Ha hideg fejjel belegondol meg fogja érteni, hogy Isa miért így cselekedett.
    Remélem következő fejezetekben többet megtudunk a Maria szálról.

    Fantasztikusan írsz, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  93. Olvasva az újabb felvetéseket még valami eszembe jutott: Benji azt mondta Isabellának a telefonba, hogy Josh-t csak egy hajszál választotta el, hogy elhagyja a falkát. Azt hiszem, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy ha történik még valami, ami kiveri nála a biztosítékot, mondjuk megtudja a Jasper-Jade ügyet, vagy hogy Isabella hamarabb beavatta a vámpírokat, mint a falkatársait, amilyen forrófejű, ő is Jade-hez pártol. Nagyon remélem, hogy nem így lesz, de valahogy ez az érzésem...

    VálaszTörlés
  94. Szia Spirit!

    Nagyon jó a történet!!
    Minden nap megnézem, hogy van-e új fejezet!
    Várom a folytatást! Csak így tovább!! (:

    VálaszTörlés
  95. Nagyon jó a történet!Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  96. Sziasztok!

    Tudod Kata, ezen én is elgondolkodtam!!
    És én is ettől félek!
    De nem szeretném ha szétesne a falka!!!!
    Nem szabad... Ugye Spirit... nem hagyjátok... :)

    Gabó

    VálaszTörlés
  97. Szia Spirit!

    Beszállok a játékba :) Megvallom őszintén, először nem tetszett annyira a kiírás (pl én hónapok óta rendületlen olvasó vagyok, de nagyon rendszertelenül írok hsz-t), de most már igen :D Először is megértettem a Te érveidet is, meg aztán akár kétnaponta új fejezet?? Megbékülök :D

    Komolyra fordítva a szót... Nem hittem volna, hogy Russell ilyen különleges ember. Annak a fejezetnek a végét végképp nem értettem, Russell miért visekdeik úgy, ahogy, teljesen kusza volt...

    De! És ez a lényeg, aztán kitisztult a kép :) Gyanítom, hogy már most beleszősz néhány oylan vonalat a történetbe, amelyek majd a harmadik könyv cselekményében szerepelnek. Feltűnik a Volturi? Ezek alapján sztem eléggé valószínű... De csak Russell miatt jönnének? Majd kiderül...

    És ez a két kis szerelmes "ember" XD És igen, Isabella bosszantsa csak Edward-ot, Ed megérdemli! :) Ilyet, hogy megjátszotta magát... Edward is fejlődik, nem olyan papucs :D Csak így tovább mindkettejüknek, erősödjön csak az egyéniségük! :) Csak béküljenek is ki... Tudod... :P

    További minden jót és nagyon szurkolok a könyvedhez!!

    Üüdv
    ZyZy

    VálaszTörlés
  98. "...Egy ötlet, ami által közelebb kerülhetnék Russelhez, megbüntethetném Edwardot, amiért megjátszotta magát előttem, és lefoglalhatnám a gondolataimat. – Figyelj csak… Ugye, azt mondtad, hogy jó vagy matekból? – Igyekeztem elővenni a legellenállhatatlanabb pillantásomat. A hátam mögött hallottam, ahogy Edward idegesen mordul egyet, de nem törődtem vele."
    Ezt muszály volt ide másolnom!Ez a kedvenc részem az egészből!Imádom!
    Várom a folytatást!

    Picur

    VálaszTörlés
  99. Hűha... Jó, hogy végre kiderült Jade terve, de nem hinném, hogy sokat értek az elkergetésével. Nem valószínű, hogy messzire ment. Ouray a szegény újfiú. Hát én annyira nem sajnálom, a döntését nagyban befolyásolta, hogy egy gyönyörű nőt inkább követ, mint Nate-et, és a falkáját, oké, fiatal még, új neki ez az egész, és nem gondolta végig rendesen, hogy mibe keveredett. Ma nem vagyok túl együttérző :D Kíváncsi vagyok már a Jasper-féle titokra, nem sok elképzelésem van arról, mivel tartja sakkban őket Maria, de én is úgy vettem le, hogy Jasper gondolkozott rajta, hogy feláldozza magát a családért, de erre nem kerül sor. Azt nem hinném, hogy Jade és Maria szövetkeztek, szerintem ha találkoznának, abból nagy harc lenne. Aztán Maria "beárulná" Jaspert, bár ezzel nem menthetné a saját életét, de legalább őt is magával rántaná, sőt, az egész családot is. Tehát lehet, hogy Maria Jade elől menekül, de az is lehet, hogy utána jött, és ő akarja megölni, csak egyedül kevés hozzá, ezért Cullenéket használja pajzsnak. Vagy valaki egész más miatt kell neki a család védelme. Ehh, nem tudom, kicsit elszaladt velem a ló :D Fejtegetem itt össze-vissza az elméleteimet. :D
    Egyébként remélem, hogy egyszer majd mindent megtudunk Russelről, a múltjáról, a képességéről, és jófiú lesz, nem áll át a sötét oldalra :D Erről jut eszembe. Edward nagyon nem akarta, hogy Isabella Russel mellé üljön. Lehet, hogy ezzel csak azt akarta bizonyítani, hogy mégiscsak féltékeny rá, vagy esetleg meglátott valamit a gondolataiban, vagy csak egyszerűen az nem tetszik neki, hogy Isabella olyan mellé ül, aki megpróbálta manipulálni (még ha sikertelenül is). Na jól van, befejeztem már, csak most jól esett mindenfélét összerizsázni xD Sok sikert a folytatáshoz, remélem, minél hamarabb elkészül.

    VálaszTörlés
  100. Szia Spirit!

    Úgy gondoltam itt az ideje, hogy én is beszálljak a játékba és hsz-t írjak:) Hónapok óta olvasom a story-dat de még sosem írtam véleményt mert nem igazán megy jól:P Na de 2 naponta új fejezet.. hmm.. ez ki nem hagyhattam. Nem hiába a kedvenc fic-em a tiéd. Most is sikeült úgy befejezned ezt a részt, h biztosan garantálva van az álmatlanságom.(kérdésekkel a fejemben nem könnyű aludni:P) Mi lesz Jade-del? Mit akar Isa a matek korrepetálással Russell-lel? Mit is szeretne Russell Isabellától? stb..stb..stb.. Órákig sőőt napokig bírnám folytatni annyi kérdésem van:p Nagyon kíváncsi természet vagyok:P Körömrágva várom az új fejezetet:p Remélem hamarosan lesz fennt:P(öö nem inkább minnél hamarabb!!) Szurkolok a könyvedhez!! *ujjak keresztbe zsibbadásig* Pusszi Ritus

    VálaszTörlés
  101. szia Spirit!
    Ne haragudj de most nincs időm hoszú kritikát írni :(:(:'( de a fejezet szuper és nagyon vároma folytatást puszillak: Emily13

    VálaszTörlés
  102. Emberek!

    Most 100 hsz-t láttam (ezzel együtt már 101), és akkor nem vontam le azokat, akik többször írtak, pl. A.Kata, és sztem sikerül elérni a számhatárt, mert Spirit nem olyan "kegyetlen", h sokkal 100 fölé vinné így most, a 85 után... Szóval, ha még nem is értük el, akkor már nem sok hiányzik, és abból kiindulva, h biztos van még, aki nem írt, v még nem olvasta, és még írni fognak, ha hnap nem is, akkor hnapután lesz új feji, úgyh hajrá!

    Tom, ez nem igazán hsz-nek számít, de reménykedek egy új fejiban, mert ez arra volt jó, h még ingább csak kiéhezve várjam a kövit, szóval elnézést a buzdításért. (Már ha ezért elnézést kell jérni, hisz én mindenkinek jót szeretnék!)

    Joccakát mindenkinek, aki ezt még este olvassa!

    Pusz

    VálaszTörlés
  103. Bocs, de mért kellene levonni azokat, akik többször írtak? Nem írta Spirit a játékszabályban, hogy egy ember csak egy hozzászólást írhat egy fejezethez... Annyi volt csak a feltétel, hogy tartalmas hozzászólás legyen, de csak annyi, hogy "nagyon tetszett, várom a kövit", azt hiszem az enyéim ennek megfelelnek...
    De amúgy nem csak azért írok ennyiszer, hogy meglegyen a szám (na jó, az is benne van ;), de tényleg nem egyszerre jut eszembe minden, hanem ahogy agyalok, folyamatosan. :)

    VálaszTörlés
  104. Én is folymaatosan gondolkodom, agyalok az eseményeken, hogy mit tudnék még kitalálni, és kérdés is jutott eszembe.De előbb észrevétel: azzal is bizonyíthatnánk, hogy Jade bizony előre eltervezte, hogy kémcsöves-leesős-Carlisle-felvevős trükköt vessen be, hogy Ouray volt az utolsó vizsgálandó farkaskomanövendék.Tehát elképzelhető, hogy megsúgta jade a fiúnak, hogy maradjon utolsónak, és ahogy észrevettem Ouray személyisgéné, nem feltétlenül kérdez vissza hogy Miért? mert nem fontos...de az igen, hogy utolsó legyen, mert így ha balhé van fent, nem tűnik fel kint senkinek...
    A másik...lehet hogy hülye vagyok de nem értem...
    "Jade teste megrázkódott, aztán emberi alakban felegyenesedett – biztos voltam benne, hogy azért szeretne így beszélni, mert nem akarja beengedni Jonathant az elméjébe a titkai közé. "
    Nem úgy volt, hogy csak a falkatagok értik egymás gondolatait? Ha Jade hallja Nate-et farkasként, akkor Ouray miért nem?Lehet hogy már korábban volt erről szó, de most nem jut az eszembe...
    Amúgy nem értek egyet azzal az elmélettel hogy Jasper elmenne jade-hez megöletni magát...ezt miért támogatná Isa???Szerintem csak simán Mariaval kellene maradnia, akárhova megy és elcsalnák Jade-et...
    Remélem kapunk hamarosan új fejit!
    Az eddigi logikát követve(először 45, aztán 85 volt a meghatározott kommentszám) szerintem 120 körül lehet a mostani, ami szerintem simán meglesz! Szóval hajrá csajok!
    puszi mindenkinek:)
    még gondolkodom tovább...
    Andi

    VálaszTörlés
  105. Szia Andi!

    Azért akart emberi alakot felvenni, mert ugye az Alfák, ha akarják, hallják egymást farkas alakban!

    Ez történt azt hiszem az Braking Down-ban is, mikor ketté vált a falka. :)

    Szerintem Spirit is erre gondolt

    üdv:

    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  106. Ez nagyon ütős volt. Edward is szenved egy kicsit az emberi dilgok miatt. Nagyon nagyon jóó.
    Remek ötleteid vannak. De szerintem az nem lenne igazságos ha Isabella bünhődne a többi farkas miatt. De te írod.
    zizi

    VálaszTörlés
  107. Na jó, drága bérmaédesanyám rádöbbentett a nagy igazságra, hogy az alfák hallják egymást, ha akarják...olvashattunk róla, amikor jake kivált Sam falkájából...köszi Kati!:)
    Szóval egy kérdés kilőve...
    Andi

    VálaszTörlés
  108. ja, Zsuzsa már válaszolt is, csak nálam még akkor nem jelent meg:) köszi azért...

    VálaszTörlés
  109. Kedves P.Andi!
    Nos, ha jól tudom ez azért van mert Jade és Nate is falkavezér, ezért ők képesek egymással ilyen módon "kommunikálni".
    Egyébként, bár nekem sem a kedvencem Jade, az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha nem is gonosz, hiszen mindent úgy rendezett el, hogy ha átváltozik Ouray, akkor ne legyen a közelében olyan, aki megsérülhetne, itt elsősorban fiatal farkasokra gondolok.
    Aztán amikor megtörtént az átváltozás, akkor ő is farkas alakot öltött és Ouray és Carlisle közé állt...
    Lehet, hogy csak azért akar egy saját falkát, hogy bosszút álhasson Marián, de mivel Isabelláékra nem számíthat, hiszen ők szövetséget kötöttek Cullenékkal, így más eszközökhöz folyamodik.
    Lehet, hogy tiszta hülyeség, amit most leírtam, de én simán kinézem Spiritből, hogy ilyen csavart tesz a történetbe.
    Meg emlékezzetek, hogy volt olyan szavazás is, hogy szerinted Jade gonosz-e vagy sem.
    Szerintem Spirite csak el akarja hitetni velünk, hogy Jade gonosz, aztán meg jön a nagy csattanó, hogy hoppá nem úgy van az.
    Ti mit gondoltok?
    Húúú, most tiszta büszke vagyok magamra, milyen logikusan tudok gondolkodni...:D
    Ja, és bocsi, hogy ilyen hosszú lett...

    VálaszTörlés
  110. Háát öööö, túl sokáig írtam így nem láttam, hogy már válaszoltak P.Andi kérdésére, szóval a hsz-m első fele törlés.

    VálaszTörlés
  111. Óóó, milyen gonosz ez a Jade. Hogy tehetett ilyet? Hm... ??? *morgós fej*
    Hááháá, a vége mekora, úgy birom amikor Isabella ilyeneket csinál (Szegény Edward...)
    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most mi lesz majd a farkasoknál, és arra is, hogy mit akar Edward mondani Isának... Hm...*gondolkozik* :)
    Izgatottan várjuk a folytit :)

    VálaszTörlés
  112. Húúú most jött az ihlet. Szóval az előző gondolatmenetet folytatva:
    az tuti, hogy harc lesz. Szóval a végén Jade nekiugrik Marianak és jól megöli, ezzel Jade lelkivilága megnyugszik, Jasperék pedig végre végleg megszabadulnak Mariatól és megoldódik Alice-Jasper probléma. Már látom is magam előtt az egészet...

    VálaszTörlés
  113. köszönöm hogy mindenki válaszolt nekem:)aranyosak vagytok:)
    Amúgy kedves névtelen barátunk!Nekem tetszik a Jade-lehet-hogy-jó-elméleted, van benne valami...majd meglátjuk:)
    puszi még mindig!
    Team Benji:):):)
    Andi

    VálaszTörlés
  114. He he Edward ez nagyon elszurta hogy elárulta a fénytékenységet mert szerintem Isa addig fogja feszegetni a határokat míg Ed meg nem adja magát!!!

    VálaszTörlés
  115. Ó, jézusom, ez hihetetlen volt! Még mindig a hatása alatt állok..
    DE akkor is.. Mi van Jasperrel? Alice-szel? Tudni akaroooom! Kész vagyok. Teljesen.. :(
    De Jade! Nagyon csúnya néni, csúnya kutyus :P
    Nagyon remélem a kövi fejezetben lesz szó Benji-ről és arról, szóval a matektanárnőről! Benji olyan aranyoooos :)
    Hajrá! Minnél több komiiit! Új fejit akaroook :)
    Gratulálok még sokszor, Spirit, és sajnálom, hogy nem sikerült a könyvkiadatás! De ne add fel! Egy ilyen tehetség, mint te, nem maradhat felfedezetlenül! :)

    VálaszTörlés
  116. Spirit!
    Nagyon szeretem a írásaidat.Tetszik ahogy átdolgoztad a történetett.Sok ficet olvastam, de eddig a tiéd a tuti befutó.Várom a folytatást!
    Remélem kiadják a könyved!

    puszi őrangyal

    VálaszTörlés
  117. Spirit egy aranyfalatt!A jövő írónője lesz, higyetek nekem!
    A fejezethez:Olyan ötleteket írnak a többiek, amik már nekem is átfutottak az agyamon.Mostmár nem csak az Isa- Ed szerelem miatt fogok izgulni, hanem a Benji-Lupe szerelem miatt is.
    Tiszta romantikus,egy fiatal fiú és egy idősebb csajszi,és egymásba szeretnek...Istenem megöl a kíváncsiság!!! :)

    Panda tesója,Kriszti

    VálaszTörlés
  118. Egyépként tudnád húzni a fejezeteket ha néha Edward szemszögéből is leírnád. Ahogy abban a bizonyos 24. fejezetben :) És most tök jó lenne a 23.-ban is. Kiváncsi vagyok Mi forog Edward fejében mikor Isabella a női praktikáihoz folyamodik. Légyszí az ehez hasonló részeknél néha írj Edward szögéből is!

    Cup Cup Szupcsi

    VálaszTörlés
  119. Szuper volt, különösen a vége tetszett, amikor Isabella direkt cukkolja Edwardot. ELárulnál valamit? Még ebben a könyvben be fog teljesedni a szerelmük, vagy csak a következőben?

    VálaszTörlés
  120. Ez az edwardos szemszög tényleg tök jó ötlet, nekem is tetszene egy ilyen fejezet.
    Plusz annyira örülök, hogy Nate megint színre lépett, olyan volt mintha egy kicsit elhanyagoltad volna. Meg szegény tényleg megérdemelne mostmár egy barátnőt,nem?
    Tényleg olyan hihetetlen, hogy egyetlen lány sincs a közelében. Vagy vele van valami probléma? Az előző fejezetben azért kiderült, hogy elég jól "állnak" a dolgai...:)

    VálaszTörlés
  121. Ja, Spirit tényleg találhatnál már vkit Nate-nek! Mondjuk én feláldozom magam... :DD Micsoda áldozat lenne! :P

    VálaszTörlés
  122. Csak ezzel a Jade-es dologgal az a gond, h ha Jade Jasperről is tudomást szerez, nem csak Mariat akarja eltenni majd láb alól. Lehet, h Maria ezzel zsarolja Jaspert. Ha őt kiadják, akkor ő meg kiadja Jaspert.

    VálaszTörlés
  123. Tudtam, hogy Jade gonosz. Azzal a csajjal, már az elején se stimmelt semmi. :D Megérdemelte, hogy kirúgták. Azért remélem Ouray-nak megjön az esze és átmegy Nate-ék falkájába.
    Szegény Isa hogy kiborult, bár a helyébe biztos én is ki lennék (érzelmileg).
    Iskolában: Kíváncsi leszek a korrepetálásra. Aranyos volt Isabellától, hogy gondolt Benjire. Én bírom, ha egy pasi valamilyen szinten féltékeny. És Edwardnál szerintem érthető, miért is féltékenykedik Russel-re.
    És még mindig várom mi lehet Alice és Jasper között, szinte minden nap velük álmodom, mert annyira érdekel a köztük lévő dolgok miértje.
    Momo

    VálaszTörlés
  124. Szia!

    Eleddig valamiért nem engedett írni, egyik oldalra sem, sőt, még mindig, csak másik gépről...
    A kezdetektől fogva olvaslak és csak gratulálni tudok a történethez!

    Jobban belegondolva Isa helyében én is Russelt kértem volna fel korrepetálásra, csak dacból is, teljes mértékben megértem..:D

    Mária, hű, farkaseledelnek tuti jó, annyira irritál...:D Ahogy Jade is.

    Reménykedem abban, amiben a többiek is, hogy Ouray Nate falkájában megtalálja a helyét, bár Josh miatt annyi vegyes gondolat futott át az agyamon, hisz neki ugyanolyan joga van az alfaságra, mint Nate-nek, náluk jobban talán egyenesági leszármazottságból Isának van, remélem nem lesz ebből gubanc, vagy lesz, nem tudom melyik ígérne jobbat...:)

    Alice-re kíváncsi vagyok mikor robban végleg...:)

    Ahhoz képest, amennyi idő telt el a két fejezet között, nem ment a történet rovására, ez is fantasztikus lett, mint a többi!:)

    Várjuk a következőt!:)

    VálaszTörlés
  125. Szia Spirit!

    Bocsi, már az előzőkhöz is akartam hsz-t írni, de beteg volt a gépem...
    Most kritikát fogsz kapni. Ígérem, szépen fogalmazok, de muszáj már leírnom. Hosszú ideje lappang bennem ez/ezek a gondolat/ok.
    Edward tutyi-mutyi lett!!!
    A szerelem elveszi az emberek eszét, szívvel gondolkodnak. Ez OKÉ.
    De nem lesz ilyen nyálgép...
    Hova lett az a határozott, kissé rideg Ed, akit az elején megismertünk?
    Hisz ő nem 17 éves! Egy felnőtt férfi nem rendeli alá magát egy nőnek.
    A férfi szeret, de általában nehezen mutatja ki. A férfi féltékeny, de sosem adná tudtodra.
    Ed papucs lett.
    Nem lehetne sokkal határozottabb?
    Mellesleg szerintem azért nem szexel Isa-val, mert fél, hogy Dominik már túl volt ezen, és magát hibáztatná, amiért nem mentette meg időben a lányt. Vagy sértené a hiúságát, hogy másé volt először...
    Jade... hát, én Nate helyében legalább egyet behúztam volna neki. Egyébként szerintem Jade tudja, hogy Jazz ott van a közelben, ellene gyűjt falkát.
    Isa szerintem túl lelkis. Az eredeti Meyer-könyvben sem komáltam, hogy mindig mindenen annyit stresszel. Mindenért magát hibáztatja, ezért kicsit olyan, mintha sajnáltatná magát. Élhetne boldogabban, ha nem folyton más bajával foglalkozna. A mai világban az embernek a saját érdekeit kell szem előtt tartania, mert rajta kívül senki sem fogja. Még a családja sem...
    Szóval csak annyit akartam kihozni belőle, hogy szerintem egy férfinak olyannak kell lennie, hogy egy nő isteníthesse. A tenyerén hordja szerelmét, de FÉRFI! A nő fel tud nézni rá, tiszteli, és nem egészen egyenrangúként tekint rá. Egy kicsit múlt századi gondolataim vannak ebben, tudom. De szerintem a férfi hordja a nadrágot...

    Ne haragudj, ha belegázoltam ezzel a lelkivilágodba, nem ez volt a szándékom...
    Örülnék, ha választ kapnék erre a hsz-re.
    Csak szeretném tudni, te hogy gondolod ezeket a dolgokat, amikről írtam.

    Aithra

    VálaszTörlés
  126. szerintem már nagyon közel vagyunk ahhoz bizonyos számhoz! (a logikám szerint:))
    Amúgy tetszik az ötlet amit valaki írt...hogy lehet hogy azzal zsarolja Maria a családot, hogy ha őt kiadják, akkor ő meg Jaspert köpi be...
    odapasszolna...
    Andi

    VálaszTörlés
  127. Majd megírom kérdezz-felelekben is a választ, hátha valaki nem olvassa itt, de érdekelné... És elgondolkoztam most ezen, szóval, muszáj leírnom azonnal. :D

    Aithra: Nem gázoltál a lelki világomba, csak nem értek egyet. :D Mármint, nem mindennel... :)
    Azzal egyetértek, hogy a férfinak határozottnak kell lennie, fel kell, hogy nézzen rá a nő. Ebben én is régimódi vagyok. Az már más kérdés, hogy szerintem, nem azért kell felnézni egy férfira, mert mindig mindenben ő dönt, ő irányítja a nőt, vagyis ő hordja a nadrágot.
    Én akkor nézek fel egy férfira, ha tisztelettel bánik a nővel (ez szerintem, Edwardnál maximálisan megvan, jobban is talán, mint az átlagos srácok esetében), ha biztonságban érezhetem magam mellette (ez szintén megvan Edwardban, hiszen, Isa, ha valami baja van, folyton hozzá menekül, és már attól jobban érzi magát, ha csak érzi Edward közelségét), ha tiszteletben tartja az akaratomat (szerintem, ez is megvan Edwardban. Igaz, hogy néha megpróbálja befolyásolni Isabellát, de soha nem kényszerítene rá semmit, ha Isabella nagyon tiltakozik. Maximum duzzog egy kicsit, amiért Isa megint nem hallgatott rá. :D ).
    Egyébként, az elején Edward azért volt rideg, mert félt a saját érzéseitől. Azóta megváltozott a helyzet, és nem kell megjátszania a távolságtartót. Mint leírtam a kérdezz-felelekben is, Edward és Isabella is egyfajta változáson, fejlődésen megy keresztül a történetemben, attól függően, hogy változnak a történések körülöttük, és hogyan változik, erősödik a kapcsolatuk. :)
    És Edward is néha lázadozik... Ő sem papucs akkor, ha valamit fontosnak érez. Nem rendelte alá magát a nőnek, hanem csak szereti a nőt, és tiszteletben tartja, hogy a nő is önálló, gondolkodó és érző ember, akinek saját akarata van. Szerintem, ilyen egy igazi férfi, akire fel lehet nézni. :)
    Igen, egy átlagos férfi nehezen mutatja ki, hogy szeret, és lehet, hogy nem mutatná ki, ha féltékeny. Pedig milyen jól is esne nekünk nőknek... *sóhajt* De Edward nem átlagos férfi. Ő a Twilightban is minden gondolkodás nélkül bevallotta Bellának, hogy igenis féltékeny Mike-ra és az összes pasira Bella körül.
    Néha persze, ő is álarcot húz, és kicsit rájátszik dolgokra, ezért is mondta az előző elötti fejezetben Isának, hogy valójában nem is volt féltékeny, de általában ő sokkal nyitottabb az érzelmeit illetően, mint egy átlagos férfi. És szerintem, ez jól is van így. Volt jó pár évtizede rájönni, hogy mit is jelent férfinak lenni. :)
    Szóval, értem az alapelvedet, csak azzal nem értek egyet, hogy Edward ne viselkedne tökéletes férfiként. :) Persze, elfogadom, hogy te így látod. Mindenki mindent másképp lát, ettől szép, színes a világ. :) És köszönöm, hogy őszinte voltál a véleményedet illetően. :) Én örülök, ha azt is megmondjátok, mi nem tetszik, mert olyankor átgondolom az egészet. És ez jót tesz az agytekervényeimnek. :) Szóval, csak máskor is ilyen nyitottan és őszintén... :)

    VálaszTörlés
  128. Jah, igen, az Isás dologra is válaszolnom kéne... Mármint, hogy túl lelkis... Hát, egyszer megkapom, hogy önző, mert mindig maga miatt tesz mindent, egyszer meg, hogy mindig másokkal foglalkozik, és rágja magát. :D Ebből is látszik, hogy tényleg mindenki másképp látja még ugyanazt a dolgot is. :D
    Egyébként, sajnálom, hogy úgy gondolod, hogy a mai világban az embernek csak a saját érdekeivel kell törődnie. Szerintem, ez nem így van. Vagy legalább is, nagyon remélem. Pont tegnap beszélgettem az egyik olvasómmal, és mondtam neki, hogy én szinte az egész életemet úgy éltem le eddig, hogy mindig mindent másokért csináltam. Anyukámért tanultam jól, a barátaim kedvéért is sokszor félreteszem azt, amit én szeretnék, hogy jó legyen nekik, és az olvasókért írok. És az, hogy másokat boldoggá tehetek valamivel, engem is boldoggá tesz. Még akkor is, ha sokszor szenvedéssel jár együtt az egész. Végül, mikor látom, hogy mások örülnek, rájövök, hogy megérte szenvedni. :)
    Szóval, nem, nem hiszem, hogy az egész világ önző lenne. Hiszem, hogy minden emberben ott van a jó, a fény, csak elő kell hozni belőlük. :) Én azt hiszem, ezzel is próbálkozom itt. Valami jót akarok átadni azon kívül, hogy élvezitek a történetet, amit írok. :) Nem tudom, hogy ez mennyire sikerül, de próbálkozom. :)
    Szóval, Isa olyan, mint egy átlagos 17 éves, néha önző, néha túlstresszel mindent. Szerintem, ez így reális, és így van jól. :)

    VálaszTörlés
  129. Kedves Spirit!
    Én nem igazán ismerlek, - még - de valahogy így láttatlanba én is így képzeltelek el.Egyszerűnek,jófejnek,TEHETSÉGESNEK és önzetlenek!Osztom a véleményedet arról, hogy a világban nem minden ember önző és csak magával és a maga érdekeivel törődő.Én életem során(talán szerencsére) sok helyen éltem és tanultam, az életről és az emberekről is.Ha valaki nyitott szemmel jár a világba, megláttja a jót másokba (és nem általánosít!),a jót az életbe, az apró dolgokat, amik boldogá tesznek minket,mert ezek az igazi értékek,-nem igaz?!
    Tudom ezt nem ide kellett volna mert nem a fejezethez kapcsolódik,de úgy éreztem lekell írnom!
    Amúgy én és a tesóm már tűkön ülünk a folytatást várva.KÉRLEK mond h lesz új fejezet! :)

    Panda

    VálaszTörlés
  130. Panda: Köszönöm, és örülök, hogy te is ilyennek látod a világot. :)
    Még sajnos, nem értétek el a hsz. számhatárt, de nagyon közel vagytok, szóval, ha elég szorgalmasan töritek a fejeteket, és írtok hsz-eket, akkor holnapra lesz új fejezet. :)

    VálaszTörlés
  131. Spirit!
    Elfelejtettem még valamit megkérdezni!Vagyis inkább észrevétel lenne. :)
    Amikor Iza felmegy Edward szobájába, akkor megláttja az új ágyikót.Akkor ez most utalás, hogy lesz kösztük több is (szerintem az! :D ) vagy csak túl élénk a fantáziám? :)

    Panda

    VálaszTörlés
  132. Kedves Spirit!
    Nagyon tetszett ez a fejezet, amikor féltékennyé akarta tenni Isa Edwardot, az tök jó volt és ahogy Edward "köhögött" :)Natenek nem kellett volna úgy "leordítani" a fejét mert tényleg csak jót akart. Kiváncs vagyok hogy mi lesz Russel kerti partyján, biztos nem egy szokásos party lesz ebben biztos vagyok, csak győzzem kivárni. Nagyon szeretném már olvasni a következő fejezetet, csak annyi segítséget adj hogy közel vagyunk hozzá vagy ,még nagyon sok hiányzik?
    Sok puszi: Nikibabácska :)

    VálaszTörlés
  133. Kedves Spirit!

    Örülök, hogy nem bántottalak meg. Kíváncsi voltam a te szemszögedre, és így már több dolog is értelmessé vált számomra. Végiggondoltam a dolgot ennek tükrében újra. Elfogadom Ed karakterét. Azt hiszem kicsit félreértettem őt/TÉGED... :)
    Az önzőség dolgot megmagyarázom.
    Én egész eddigi életemben (20,5 év) nem tapasztaltam semmi mást magam körül. A szüleimre nem számíthatok, a családomra sem. A barátaim cserben hagytak, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rájuk.
    Egyetlen egy embernek vagyok fontos, az a férjem, s nekem is ő a legfontosabb.
    Nekem sajnos csalódnom kellett a környezetemben.
    Most épp babát várunk, a 4. hónapban vagyok.
    Ha megszületik a kislányunk, én egy olyan világot szeretnék felépíteni köré, amiben csak szeretet és jóság van. Nem szeretném, ha olyan tapasztalatokat szerezne, amilyeneket nekem kellett.
    Remélem, nem ítéltek el az "önző" dolgok miatt. Lehet, hogy írok majd egy blogot egyszer arról, ami eddig történt velem életemben, és akkor mindenki átérezhetné, hogy nekem mennyire csak a rossz oldala jutott az életnek....
    Na mindegy, nem panaszáradatot akartam írni, csak magyárazatot adni az előző hsz-emre.

    Bocsi,

    Aithra

    VálaszTörlés
  134. Sziasztok!
    Nekem eszembe jutott, hogy talán ezt az ágy-dolgot szánta meglepinek Ed, hogy kényelmesebb legyen az élet...csak nem akarta mondani, mert elég rossz passzban volt Isa...
    Amúgy Russel kertipartija...miért szervez egy olyan fiú kertipartit, akivel nem barátkozik senki? Miért menne el bárki is ahhoz a fura vörös fiúhz?Ki akarna elmenni a nagymenő, nagyszájú fiatalok közül a csóró házába?:)Vagy pont azért szervezi, hogy megkedveltesse magát, vagy pedig csak eszébe jutott, amikor rákérdezett Ed hogy miért van ott...vagy nem is tudom msot pontosan, hogy hogy volt...Lehet hogy csak ők hárman mennek el, vagy pedig a kedves emberek mennek el...nem tudom...de valami bizti lesz!
    És még nem is mondatm,d e nagyon szeretem a sulis részeket!
    A Meyer-félében is annyira vártam, hogy a rétes jelenet után hogy mennek suliba együtt meg ilyenek, de nem volt!Csak megemlítette de nekem hiányoztak azok a részek az elsőből, hogy frissen összejöttek és akkor mennek sulikába és akkor a többiek húúú...na jó, akkor nagyon hosszú lett volna, meg akkor már máson volt a hangsúly, de elolvastam volna:)
    És nagyon jó ötlet ez a novellázás közben! Mert ezekre az apróbbnak tűnő dolgokra nem gondolunk!És olyan jó elolvasni, hogy addig amíg itt ez volt, addig ott meg az...szóval nagyon jó, amit csinálsz Spirit!:)
    gyúrjunk a következőre!mennyi kell még?:)jajj úgyse mondod meg...:)
    puszi
    Andi

    VálaszTörlés
  135. Szerinem azért szervez kerti partyt, mert Izaval össze akkar barátkozni, és Edwardékat is azért hívta meg h Iza is biztos így jobban elmegy majd.Lehet h vannak neki barátai csak nem a suliba,nem?Lehet olyan csodabogarak mint ő! :D

    Panda

    VálaszTörlés
  136. Nagyon jó volt ez a fejezet, nagyon örültem neki hogy ilye hamar frissitettél és remélem hogy holnapra már lesz friss, és lealább annyit mondj hogy nagyon sok kell vagy már pár hozzászólás és vége? lécci szólj ha már megvan mert nem bírom ezt a tudadlanságot hogy nem tudom lesz-e holnap új fejezet vagy sem mert én egész nap ezen fogok rágódni. Lécci majd szólj ha megvan.
    Sok-sok puszi.

    VálaszTörlés
  137. Szia!
    Abban én is egyetértek,h. Edward nem papucs,csak ő ki meri mutatni az érzéseit.Általában az emberek azért nem merik ezt megtenni,mert félnek az elutasítástól,és sztem Edward nem is maga miatt ilyen nyílt,hanem azért,h. Isa biztos legyen abban,h. mennyire szereti őt!!
    Amúgy meg nagyon tetszik,h. néha így húzzák egymás agyát.Ezek a kis ,,incselkedések" is hozzátartoznak a kapcsolathoz!!
    Pusz

    VálaszTörlés
  138. Szijja!
    Szegény Isabella:SKíváncsi vagyok h mi lesz a Jades üggyel mi lesz.
    Bírom ahogy Isabella Edwardot hecceli:D
    Imádom az egészet:D
    Puszi
    Niki

    VálaszTörlés
  139. Sya Spirit

    Imádom a töridet!
    Eszméletlen!
    Lenne egy kérdésem.Edwardról miért nem raksz ki képet?Nem a rosszindulat vezérel ez csak egy kérdés volt:)
    Köszi
    Puszi
    K

    VálaszTörlés
  140. óóóó ez a vége!!!:DDD nagyon jó lett... milyen kis gonosz IsaXD:D
    ÉN TUDTAM!!!úgy éreztem, hogy saját farkas falka lesz a vége (ne nem mintha ez már a vége lenne:DD)és akkor most...ÁÁÁ megőrülök, hogy vajon mi lesz?! mert, kézenfekvő egy kitörni készülő háború, vagy legalábbis az, hogy Jade-nek és a falkájának nem fog tetszeni Cullenék jelenléte... és... az lesz az a harc, amit a Lupe-Benjamin részben is sejteni lehetett? :OO jaaaj... bele fogok pusztulni a tudatba, hogy nem tudom!XDXD
    remek rész lett
    köszönöm!!!
    puszi

    VálaszTörlés
  141. jajj annyira jó lett! ugye elértük már azt a számot? rem.hnap lesz uj feji..=) szeretem a sulis jeleneteket..nem szeretnél belerakni a köv.fejibe egy Ed-Isa levelezést?xD kiváncsi vok mit reagál majd ED..:D biztos most ő is meg fogja büntetni vhogy Isát..:D olyan jó mikor így húzzák egymást..:D és most akkor Isa egy darabig nem is megy vissza La Push-ba? hmmm...több vámpíros jelenet..:D hiányolom Emett beszólásait!!:S ő az egyik kedvencem..:D sztem itt előbb-utóbb meg fog jelenni a Volturi,mert amugy nem tettél volna rá utalást sztem..=) nagyon várom már a kövi részt lécci mondj vmi infót arról a számról!:D amugy mindig csak este tudsz frisselni?(mert eddig ugy vettem észre..)

    VálaszTörlés
  142. Tovább agyaltam a történeten, és arra jutottam, hogy Jade-nek tuti van még valami titkos terve, amire nem számítunk. Legalábbis szerintem eddig gondolhatta, hogy így fog alakulni, Ouray úgy tűnik, hozzá csatlakozott, de sejthette, hogy ezzel kivívja Nate haragját. Ketten pedig nem mennek sokra, akár a falka ellen, akár a vámpírok ellen akar fordulni... Attól tartok, hogy Josh-t meg fogja próbálni maga mellé állítani... És ne feledkezzünk meg róla, hogy Jade-hez életkorban csak Jasper mérhető, és a több évszázadnyi tapasztalat őt erősíti... Mi lesz még itt, mamám :)

    VálaszTörlés
  143. Amúgy én nem tudom elképzelni, hogy Jade csak úgy megtámadja a vámpírokat, sőt azt is feltételezem, hogy Belláék is Edwardék mellett harcolnának.
    Szóval tuti, hogy van még valami rejtély, mert ha Jade reálisan gondolkodik, márpedig nekem úgy tűnik, hogy azt teszi, akkor nem fog fiatal farkasok csapatával olyanok ellen kiállni, mint Edwardék.
    Ha még Josh csatlakozik is Jade-hez Cullenék akkor is túlerőben vannak.
    Meg Spirit mondta, hogy Jade egyáltalán nem tud Maria illetve Jasper jelenlétéről, úgyhogy mostmár tényleg nem tudom ,hogy mit higyjek, bár még mindig tartom azt az elméletemet, hogy Jade igazából nem is gonosz...
    Aztán még lenne egy kérdésem: Russel mióta él Forksban? És Edwardék mióta tudnak róla, figyelik meg?
    Lehet, hogy Maria Russellel zsarolja a Cullen családot. Arra gondolok, hogyha nem segítenek neki, akkor értesíti a Volturit.
    Most hogy ezt leírtam, beugrott, hogy mivan akkor, ha Maria a Volturi elől menekül...
    Lehet, hogy elkövetett valamit és Edwardék csak azért segítenek neki, mert annó, ha jól emlékszem Maria is segített nekik a Sagaban a Volturi elleni harcban. Jasper persze nem örül ennek, Alice viszont úgy gondolja, hogy Maria megérdemli a segítséget és most ezért vitatkoznak.
    Edward meg azért nem mondja el Bellának, mert nem akarja a régi időket felhozni, megbántani...
    Na ez elég össze-vissza lett, ha eszembe jut még valami akkor írok.
    Nektek mi a véleményetek?

    VálaszTörlés
  144. Na, most, hogy megint elolvastam a hozzászólásomat és újra végiggondoltam az egészet, leesett, hogy hülyeséget írtam, mert a történetből már kiderült, hogy Jade és Maria már 3-szor összecsaptak és Maria nem bírt el vele és így került Forksba.
    Azért kicsit furcsa, hogy Maria pont Jasper segítségét kéri. Mariának volt még egy társa vagy meghalt? Nem emlékszem rá pontosan.
    Amúgy bocsi, hogy már megint írok.

    VálaszTörlés
  145. Ja, lehet, hogy a Volturi valamiért Mariára pályázik, de Maria felajánlotta maga helyett Jaspert, mert tudja hogy miylen képessége van? És csak úgy mehet el, ha viszi magával őt nekik?
    Amúgy nem hiszem, hogy így van, mert Maria nem úgy tűnt, mintha még pluszban valmai gond foglalkoztatná, szerintem ő csak Jade miatt van ott...
    Igaz, leíram most, hogy tuti nem így van, csak meg akartam veletek osztani, hogy mit sütöttem ki az agytekervényeim meredek ösvényein!:):)
    Remélem nem untattalak titeket nagyon vele...szerintem vicces ilyeneket kitalálni:)
    na puszi, jóéjt!
    Andi

    VálaszTörlés
  146. jaaaj ki sem tértem Jasperre és Mariara! (korábban az egyik névtelen voltamXD)
    wáááóóóóXDXD ez az első reakció. Jasper tartozik vmivel Mariának? ezért kell most neki megvédenie? valami korábbi tarttozását rójja le? de mit? és egyáltalán ez van e a háttérben...áááá tényleg meg fogok őrülniXD

    VálaszTörlés
  147. P.Andi: én rejtve ugyan de azért olvasom a kommenteid, és egyáltalán nem untatsz:D azoktól mindig nekem is beugrik valami új. és ez tök jó!:D

    VálaszTörlés
  148. vicces, h a hsz-k több helyet foglalnak, mint a fejezet... :D

    VálaszTörlés
  149. áááá és megint lemaradt a vége:( bocsiii:((
    P.Andi: szerintem is vmikor belekavarodik a Volturi, de sztem Russel miatt. túlságosan is belekavarodott ez a srác a történet hálójába, hogy miatta ne legyen galiba. Maria csupán felhasználja Jaspert és vele együtt a Culleneket is, hogy megvédjék őt...azt hiszem. De mivel tartja őket sakkban?? ez itt a nagy kérdés...amire az Istenért nem tudok rájönni!!!!XD

    VálaszTörlés
  150. Russel sztem előbb-utóbb tudni fog a farkasokról és vámpírokról,és sztem fontos szereplője lesz a storynak,aki sok bonyodalmat fog még okozni..:D pl.a Volturi..sztem tuti megjelenik..esetleg Russelből még vámpírt is csinálhat Spirit..=) amugy a fejiből kiderült h Ed már 1 éve figyeli Russelt,tehát vmikor akörnyékén költözhettek Forksba.. Ed lesz még párszor féltékeny Russelre azthiszem..:D de h h Isabellát most csak Russel fiú környékezi meg? egyik fiúnak se tetszik Isa? :D az eredetiben egy csomónak tetszett Bella..:D tudom h nem követed Meyert szerencsére,de akkor is..:D csak Russel..xD (sztem nem is néz ki jól..mármint a képen biztos nem..:D ) ugye megvan már az a szám? léccii mondd meg! =)

    VálaszTörlés
  151. Igen,Igen,Igen! Végre behoztam a lemaradásomat és mostmár képben vagyok xD...Szóóóval...Tudom,h már rengetegen írták,de én még nem: fantasztikus írónak tartalak Spirit!! Komolyan...Ahogy olvastam a fejezeteket,együtt sírtam,nevettem vagy éppen dühöngtem a szereplőkkel :P.Hihetetlen,h mennyire át tudod adni a szereplők érzéseit...
    Nagyon tetszik ez a kis csavar Benjivel és Lupéval! Kíváncsi vagyok, a lány mikor fog erre rájönni és hogy reagál majd rá...
    Joshua-t pedig nem értem...Úgyis tudja,h nem vésődött be Jade-be,akkor meg miért szenvedteti magát fölöslegesen...jó,persze,tudom,az érzéseit nem mindig irányíthatja az ember...
    Russel:) Öcsémre emlékeztet teljesen:D Lehet,h a vörös haj miatt is? :P
    Kíváncsi vagyok,h Edward és Isabella hogyan lépnek tovább a kapcsolatukban...:)
    Tehát,írj,írj és írj,amíg csak lélegzel.kedves Spirit Bliss!:) Most szereztél egy újabb rajongót:)

    *Esmée*

    VálaszTörlés
  152. Wáá Spirit, ez egyszerűen állati lett :)
    Először is, végre fényderült, Jade gonosz titkára..bár féltem tőle, hogy Josh is vele tart, de szerencsére nem :)
    Nah, igen és akkor még nemis beszéltem a végéről, amikor Isa bosszantja Edwardot *.*
    Én személy szerint nagyonis szeretem, mikor húzza Edward agyát..:P
    És kíváncsian várom mit fog mondani, ne talán tán tenni Isabellával :D
    Tudom, hogy ilyenkor kissé gyerekes Isabella..de hát az istenért, még ő is egy kamasz, és lehetnek ilyen megnyilvánulásai ;)
    És kíváncsi vagyok, hogy Russel megfog e nyílni Isabellának..de szerintem erre előbb utóbb sor fog kerülni :D
    Nagyon várom a folytatást :)
    És úgylátom, teis szereted húzni a mi agyunkat, ezekkel a fránya függővégekkel :D
    Puszi: Flohh

    VálaszTörlés
  153. Nézétek el nekem, hogy ilyen gagyi vagyok, de Jade és Maria miért ellenségek?Csak azért mert az egyik farkas a másik meg vámpír vagy van valami a háttérbe?És miért segít neki a Callen-család?Csak Jaspert vagy mindenkit sakkba tart?
    Spirit!Láttam már h írták, hogy esetleg feltöltenél egy képet Edwardról is, meg esetleg a Callen családról?A családról lehetne csoport kép is, de Edward lehetne külön!Lécci!!! Tudom h mindenki tudja hogy néznek ki, de nekem meg szerintem másoknak is teljesebb lenne így a bal oldali kis "szereplős fotóalbum"! :)
    Előre is köszi!

    Panda

    U.i.:Lécci mond h ma lesz új rész!Már nem bírunk magunkal (Tesóm és Én)!

    VálaszTörlés
  154. Kedves Helga! Örülök, hogy nem untatlak, megnyugodtam:)
    Annyira jó lenne ha most jönne egy kis levelezés óra közben!!!Mondjuk mert Ed mindig felidegesíti magát, és nem valami türelmes féle fajta, szóval írhatna annak a kis butus Isának, aki jó hogy butus, de annyira a fiatal lányok mintázata, hogy már fáj...pl én...mondjuk én inkább az eredeti bellsre hasonlítok...kicsit béna vagyok, csetlek-botlok, romantikus, stb...:):):)meg hogy teljes odaadással tud valakit szeretni...önfeláldozó...
    Szóval azt akarom kinyögni, hogy akármennyire felpofoznám néha isát, mert gyerekes, én szoktam néha úgy viselkedni, hogy utána csak nézek...hogy...mi van??? ez komoly?? én ezt mondtam??
    Remélem, hogy még koraetse felkerül az új feji, mert ha nem, akkor csak hajnalban tudom elolvasni, amikor hazajövök gólyabálból, de nem baj, mert elolvasom! Anélkül tutira nem fekszem le! Szóval remélem hogy lesz új ma:):):)
    puszika!
    Andi

    VálaszTörlés
  155. Kíváncsi vagyok, mire gondolt Jasper.. Mivel tartja sakkban Cullenéket Maria.. Szegény Russel.. Egy Edward Cullen mellett esélye sincs.. :D Annyira bírtam Isabellát, hogy csak azért is húzza Edward agyát.:'D Még ha csak rá gondolok is röhögök.:'D Hú, egyre jobbak a fejezetek.. Nem is tudok mit hozzáfűzni, csak a szokásos 'nagyon tetszett', meg a 'csak így tovább' illetve a 'leírhatatlanul imádom' lényegű mondatok jutnak eszembe.:D Na, folytatom, mert egyszerűen nem bírom már ép idegekkel, ha akár kajálni is megyek, vagy suliba, vagy akárhová.:D Legszívesebben mindig csak ezt olvasnám, de sajnos vannak kötelességeim... :D Na, olvasom. Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  156. If room is a issue, then there is certainly great
    news considering that it's just 81 inches upwards and extends 38 inches sideways, making it a great match for the majority of homes and having a 300 lbs bodyweight managing potential.

    Feel free to visit my website :: bowflex selecttech dumbbells

    VálaszTörlés
  157. Any finances elliptical which you discover
    is not really suitable for this sort of use and neither is definitely the
    Schwinn 430 elliptical.

    Feel free to visit my web page ... bowflex adjustable dumbbells

    VálaszTörlés
  158. So, you can throw absent those pricey brochures concerning the Bowflex or Whole Gymnasium.


    My blog post :: free weights for sale

    VálaszTörlés
  159. As an example when just one is working on their chest,
    the custom barbell works equally pecs at the same time and only allows for small stretch mainly because it will strike your chest.


    my website ... adjustable dumbbell set

    VálaszTörlés
  160. When you ended up to carry out this elevate by the use a
    bicep curl equipment, then it is actually considerably less challenging to hold your upper body in a very constant situation and use your biceps entirely to raise the weight.


    My blog adjustable weights

    VálaszTörlés
  161. Now after you've your adjustable dumbbells we may get started.

    Feel free to visit my web page ... visit this backlink

    VálaszTörlés
  162. By the way, I desire dumbbells because they need a very little more motion from supporting muscle groups and muscle mass groups that do not get
    quite exactly the same training with barbells.


    Feel free to visit my page; getfitnstrong.com

    VálaszTörlés
  163. The downsides outlined have options, like getting the heavier established and in essence being just
    a little much more careful with them then a standard weight set.


    Stop by my page just click the next article

    VálaszTörlés
  164. I have seen more than one particular one that has smashed or broken a finger returning dumbbells to your rack.


    My site http://www.getfitnstrong.com/adjustable-dumbbells/

    VálaszTörlés