.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. október 13., kedd

A jövő reménysége - 21. fejezet

21. RUSSEL



EDWARD A KEZEMBE NYOMTA a mobilját, hogy hívjam fel Juliette-et, aztán eltűnt Alice szobájának az ajtaja mögött. A konyha felé menet bosszúsan morogtam magamban. Nem szerettem, mikor Edward kihagyott valami fontos dologból. Tény, hogy kíváncsi természet voltam, aki mindenbe beleütötte az orrát, de szerintem, senki sem tudott volna belenyugodni abba, hogy mindenki más tud valamit, amit csak ő nem. Próbáltam a farkashallásomat bevetni az ügy érdekében, de Edward sejthette, hogy nem bírom ki hallgatózás nélkül, mert annyira lehalkították a hangjukat, hogy még számomra is csak értelmetlen susogásnak tűnt.

Ahogy elhaladtam a nappali mellett minden fej felém fordult, én pedig fülig vörösödtem. Emmett vigyorogva emelte fel a hüvelykujját, mire Rose-tól kapott egy taslit, Esme pedig szemérmesen próbált meggyőzni arról, hogy a fal mintázata érdekesebb, mint bármi más a szobában, így kitartóan arra szegezte a pillantását. Maria volt az egyetlen, akinek a tekintetétől kirázott a hideg. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy hatalmas szelet, szaftos húsdarab egy három napja éhező ember tányérján. Megborzongtam, aztán tovább siettem a konyha felé.

Megmosolyogtatott, hogy Esme számított a jelenlétemre a házban, ugyanis, pont azok az ételek sorakoztak a hűtőben, amelyekről tudta, hogy szeretem őket – csak ő volt képes ilyen kedves gesztusra. Újra tökéletesen otthon éreztem magam itt. Talán, még inkább, mint La Push-ban, bármennyire is oda kötött a vérem, a származásom, és az is, ami voltam.

Készítettem egy sajtos-sonkás szendvicset, aztán lehuppantam a pult mellé enni. A gyomrom megtelésével egyenesen arányosan öntött el a teljes elégedettségérzés. Mikor megettem az utolsó falatot is, a tányért gyorsan elöblítettem, aztán visszahuppantam a székre, hogy telefonáljak egyet. Benyomkodtam a megfelelő számokat egymás után, és reménykedtem benne, hogy Juliette veszi fel a telefont, nem pedig Daniel. Az összezördülésünk óta nem tudtam még beszélni vele, és fogalmam sem volt, milyen hangulatban lehet.

- Igen? – szólt bele a telefonba a halk női hang, én pedig megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

- Szia, Juliette, Isabella vagyok – szólaltam meg.

- Szia! Mikor jössz haza? – Juliette hangja elég izgatottnak vagy idegesnek tűnt – nem tudtam eldönteni. Kényelmetlenül érezve magam mocorogni kezdtem a széken. Nem akartam távol tölteni a ma éjszakát Edwardtól.

- Hát, eredetileg azért hívtalak, hogy megmondjam, ma itt alszom a Cullen házban… - haraptam be a számat bizonytalanul. – De ha valami baj van…

- Nem, nem, semmi olyan, ami ne várhatna – kezdte bizonygatni Juliette, de nem igazán tudott meggyőzni.

- De mi történt? – kezdtem kapargatni a címkét az előttem lévő narancsleves dobozról.

- Hát… Daniel egy kicsit ki van bukva.

- Még mindig amiatt, hogy Edwardék elfuvaroztak minket? Nem igaz, hogy nem lehet túllépni ezen… - morogtam bosszúsan, aztán felpattantam, és a mobilt a fülem és a vállam közé szorítva visszatettem a gyümölcslevet a hűtőbe.

- Nem, ennek nincs köze ahhoz. Benjiről van szó.

- Mi történt vele? – torpantam meg a nyitott hűtőajtó előtt. – Jól van? Nem esett baja? – Persze, tudtam, hogy nekünk nem lehet olyan könnyen ártani, de Benjamin olyan kis szerencsétlen volt néha…

- Semmi baja, csak… - Egy másodpercre csend lett a vonal másik végén, aztán Juliette mégis csak kibökte. – Tegnap azzal jött haza az iskolából, hogy bevésődött.

- Mi? – tátottam el a számat meglepetten. Persze, tudtam, hogy a mi fajtánk akármikor megláthatja a számára rendelt embert, de a szememben Benjamin még csak egy lökött kölyökfarkas volt. Belegondolni, hogy úgy érezhet valaki iránt, mint én Edward iránt, egyszerűen bizarrnak tűnt. – Akkor ezt akarta nekem elmondani tegnap… - nyögtem fel. – Én pedig csúnyán leráztam – tört rám a lelkiismeret-furdalás.

- Igen, mesélte… De Benji sosem tud senkire sokáig haragudni. És most úgyis lefoglalja Daniel aggodalmaskodása. Esthernek még el sem mondtuk, mert biztosan infarktust kap – sóhajtott fel Juliette.

- De hát miért? – vontam fel a szemöldökömet. Persze, érthető volt, hogy mindenki aggódik egy kicsit Benjamin kora miatt, és valószínűleg, egy ideig szabályok közé lesz szorítva ez a kapcsolat, de szimpla esetekben is ilyen korban már érdeklődnek a fiatalok a szerelem iránt. Ez azért nem olyan nagy tragédia, ha nincs elkapkodva semmi.

- Majd… Majd elmondom, ha hazajöttél holnap. Ez nem igazán telefontéma… - motyogta Juliette. A háttérben hallottam, ahogy becsukódik egy ajtó, aztán Daniel közli, hogy hazaérkezett.

- Nem tudsz most beszélni, értem – bólintottam, bár a kíváncsiságtól majd kilyukadt az oldalam. – Biztos, hogy ne menjek ma haza? – kérdeztem rá újra, de megint csak nemleges választ kaptam.

- Edward akkor nálam marad éjszakára, rendben? – kérdezte Juliette, aztán lepisszegte Dant, aki cseppet sem halk hangon megkérdezte tőle, hogy már megint a vérszívómnál vagyok-e.

Magamban morogva indultam vissza az emeletre, miután elköszöntem a telefonban. Jasper szobájában maradt még néhány cuccom régről, ezért beszereztem fehérneműt és pizsamát – bár, nagyjából, biztos voltam benne, hogy nem lesz sokáig szükségem rá, de azért nem akartam, Edwardot pőrén várni -, aztán visszamentem Edward szobájába bosszankodni. Csak akkor terelődött a figyelmem Dan bunkóságáról másfelé, mikor Edward benyitott a szobába. Természetemhez hűen igyekeztem kiszedni belőle, hogy mi történt Jasperékkel, de nem volt hajlandó elárulni, és mikor közöltem vele, hogy akkor átmegyek Alice-hez, és megkérdezem tőle magától, akkor tisztességtelen eszközöket bevetve – vagyis, hogy kifulladásig csókolt -, eltérített az eredeti tervemtől.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki csiklandozza az arcomat. Morogva csaptam el a hideg kezet, aztán bosszúsan megvakartam az orrom hegyét. Fáradt voltam, és semmi kedvem nem volt kimászni a takaró alól, még annak ellenére sem, hogy a kanapé kényelmetlen volt, és Edward meg én épphogy csak elfértünk rajta ketten.

- Ébresztő, álomszuszék! Már a második napodon el akarsz késni az iskolából? – hallottam meg magam mellett a mosolygós hangot.

- Nem akarok iskolába menni – motyogtam, aztán hatalmasat ásítottam.

- Szegény Russel biztosan hiányolna… - jött az újabb csiklandozás ezúttal a nyakamat kiszemelve célpontként.

- Na! Ne már! – fogtam le Edward kezét, és megpróbáltam kiszedni belőle a nyugalmamra törő valamit. Mikor rájöttem, hogy mit is tartok az ujjaim között, meglepetten kinyitottam a szememet. A látvány egyszerre volt komikus és meghökkentő. Mintha a szobában az éjszaka havazott volna, ezernyi tollpihe borította az ágyat, a földet és minket is. Kissé kábultan húztam magam ülő helyzetbe, hogy biztos legyek benne, tényleg felébredtem már. – Te meg mi a nyüves manónak szaggattad szét a párnát? – kerekedtek el a szemeim. Edward röhögve szedett ki egy tollat a hajamból.

- Tévedsz kis farkasom, ez te voltál!

- Én? – vontam össze a szemöldökömet. – Akkor módosítom a kérdést… Mi a nyüves manónak szaggattam volna szét én a párnát? Csak emlékeznék ilyesmire! – kértem ki magamnak a vádat.

- Hát, amilyen átszellemült állapotban voltál a „Még Edward, még! Könyörgöm, ne hagyd abba!” és az orgazmus utáni ájulásod között, nem csoda, hogy kiesett a párnaszaggatás – kaptam meg a választ egy vigyor kíséretében. Biztos voltam benne, hogy még a fülem hegye is elvörösödött.

- Füllentesz… Tuti sosem viselkedtem volna így – keltem fel az ágyról, magam köré csavarva a takarót, aztán zavartan keresni kezdtem a ruháimat.

- Én nem bánom, mikor ennyire elveszted a fejed – éreztem meg két kart a derekam köré csúszni, épp, mikor az íróasztal lámpáján megleltem a bugyimat. – Igazán édes vagy olyankor.

- Jaj, ne mondj már ilyeneket! Így is épp eléggé szégyellem magam… - fordultam meg, és Edward mellkasába fúrtam a fejemet.

- Pedig nem kéne… Főleg nem előttem. Én csak örülök, hogy ilyen erőteljes vágyakat tudok benned ébreszteni – emelte meg a fejemet, és egy csókot nyomott az ajkaimra.

- Tényleg én téptem szét a párnát? – motyogtam elvörösödve a kérdést.

- Igen, de nem gond, van másik. Holnapra is marad szaggatni való – nevetett fel, mire én elhúztam a számat. – Már, ha itt alszol megint… - bizonytalanodott el a hangja. Legszívesebben azonnal rávágtam volna, hogy igen, de még fogalmam sem volt, hogy tudom úgy szervezni az életemet, hogy elég időm jusson az én két Edwardomra, az iskolára és a farkasokra is. – Persze, ha nem akarsz, nem muszáj – tette hozzá azonnal Edward a tétovázásomat látva.

- Nem arról van szó, hogy nem akarok. Legszívesebben minden éjszakát veled töltenék – fűzem a karjaimat a nyakába. – Csak vannak kötelességeim.

- Tudom… - sóhajtott fel Edward. – Mindegy, kibírom. És remélhetőleg, nem sokára megváltozik majd ez a helyzet – mosolyodott el titokzatosan. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, mire felkacagott. – Később, szerelmem... Még mindig nem mondhatom el, türelem. - Megforgattam a szemeimet, aztán a fehérneműmet lehalásztam a lámpáról, és tétován körbenéztem a pizsamám után. Edward elengedett, én pedig alig pislantottam egyet, máris ott állt újra előttem, kezében a keresett ruhaneműkkel.

Egy gyors zuhany és reggeli után – Edward addig nyúzott, amíg nem ettem pár falatot -, elindultunk az iskolába. A hátsó ülésen gyorsan megpróbáltam megcsinálni a matekra feladott példákat, de a második után rájöttem, hogy ez nekem nagyon nem megy, így félretettem a füzetet. Edward vezetett ma, Alice pedig az anyósülésen a táskáját szorongatta, és csak üveges tekintettel meredt ki az ablakon. Reggel megpróbáltam beszélni vele, de csak összepréselt szájjal rázta a fejét, aztán Edward megmentette a vallatásomtól.

- Nem megy? – zökkentett ki a gondolataimból Edward. Kérdőn pillantottam rá. – A matek.

- A geometria nem az én világom… - fintorogtam. Az egyenletekkel még egész jóban voltam, de ha szerkeszteni kellett, vagy térfogatot, területet és egyéb finomságokat számolni, akkor csak néztem, mintha kínaiul beszélnének hozzám.

- Miért nem szóltál tegnap? Segítettem volna… - ráncolta össze a homlokát Edward szigorúan.

- Mert nem érdekelt a matek – vontam meg a vállam. – Majd azt mondom, hogy megette a kutya – viccelődtem.

- Nem lenne szabad ezt ilyen komolytalanul venned – kaptam a kiokítást.

- Hát persze, apuci – forgattam meg a szemeimet, mire Edward szeme megvillant felém a visszapillantó-tükörben.

A napom ugyanolyan unalmasan telt, mint az előző, egészen az utolsó óráig, ami matematika volt. Edward minden szünetben nyaggatott a házi feladattal, de míg az elején kedvem nem volt megcsinálni, a végére már csak dacból sem voltam hajlandó meghallgatni a magyarázatát – nem tetszett, hogy úgy beszél velem, mintha tényleg csak a kislánya lennék, akit nevelnie kell.

Mrs. Joyce, ahogy bejött a terembe közölte, hogy mindenki tegye ki a pad szélére a füzetét, a házi feladatánál kinyitva, én pedig hirtelen egyszerre izzadtam le és rázott ki a hideg. Pánikolva próbáltam meggyőzni magam arról, hogy elegendő kifogás lesz az, hogy új vagyok, és nem vettük ezt a témát régebben, de ez a reményem összeomlott, mikor a kettővel előttem ülő lány arra hivatkozott, hogy betegség miatt hiányzott az adott témakör tanításakor, és a tanárnő beírta neki a hatalmas karót.

- Hé! – lökdöste meg a karomat Russel.

- Most ne! – próbáltam meg a kezeim reszketését szabályozni.

- Tessék! – lökte felém a füzetét Russel, miközben Mrs. Joyce éppen háttal nekünk állt, és a mellettünk lévő oszlopban az eggyel előttünk lévő sorban ülők feladatait vizsgálgatta. Bármennyire is csábító volt a gondolat, hogy lemásoljam a házit gyorsan, tudtam, hogy már nincs rá elég időm. Azt kívántam, bár Edward is járna erre az órára, akkor biztosan egy századmásodpercnyi idő alatt megírná nekem a feladatot, úgy hogy senki sem venné észre – méghozzá gyöngybetűkkel.

- Kösz, de már késő… - súgtam vissza neki kétségbeesett tekintettel. A keze hirtelen kinyúlt, egy gyors mozdulattal magához húzta a saját füzetemet, és elém lökte a sajátját. Hitetlenkedve néztem a zöld szemekbe, és éppen tiltakozni akartam, mikor Mrs. Joyce felénk fordult.

- Nos, lássuk… - nézett bele Russel előttem lévő füzetébe, aztán bólogatva hümmögött. – Ez jónak látszik. Rendben, szép munka! – biccentett felém, én pedig hirtelen nem tudtam, mit is tegyek. – Mr. Sutcliff? – nyúlt ki a ráncos kéz a padtársam felé.

- Nos, tanárnő… Én nem csináltam meg – hallottam a halk választ magam mellől. Ujjaimmal a pad szélét markoltam, miközben a lelkiismeretem önmagával küzdött.

- Én… - szólaltam meg, de egy láb a pad alatt bokán rúgott. Helyettem Russel szisszent fel. Nem tudhatta, hogy egy farkas sokkal keményebb annál, mintsem hogy csak úgy rugdosni lehetne.

- Valami gond van, Miss Black? – pillantott rám a tanárnő. Russel hevesen rázni kezdte a fejét, hogy ne tegyem, én pedig éreztem, hogy a gyomrom felcsúszik a torkomba.

- Rosszul érzem magam. Kimehetnék a friss levegőre? – csúszott ki a számon teljesen más, mint amit valójában mondani akartam.

- Tényleg elég sápadt… - fürkészte az arcomat Mrs. Joyce, aztán Russelhez fordult. – Mivel a matematika úgysem érdekli, csináljon valami hasznosat, és kísérje ki az osztálytársnőjét. Ha rosszabbul lenne, vigye az orvosiba.

- Igenis – pattant fel Russel, aztán megvárta, amíg feltápászkodok a helyemről, és elindulok az ajtó felé.

- És ne higgye, hogy nem írom be az E-t – vetette még oda Mrs. Joyce önfeláldozó hősömnek, mire szédülni is kezdtem.

Gyors léptekkel sétáltam ki az udvarra, aztán lehuppantam a kőlépcső egyik fokára, és igyekeztem mélyeket lélegezni.

- Jól vagy? – ült le mellém Russel. Az aggódó pillantás, amivel rám nézett, csak még nagyobb lelkiismeret-furdalást okozott.

- Nem kellett volna feláldoznod magad.

- Gondoltam, nem lenne jó indításnak, ha rögtön magadra haragítanád Mrs. Joyce-t – mosolygott rám halványan.

- De rossz jegyet kaptál miattam – sütöttem le a szemeimet, miközben a gyomrom kezdett visszacsúszni a torkomon.

- Nyugi, matekból jó vagyok, sec-perc alatt kijavítom – kaptam egy játékos oldalba lökést. – Egyébként, fogalmam sincs, miből vannak a csontjaid, de azt hiszem, eltört a nagy lábujjam – kuncogott fel Russel, mire riadtan pillantottam fel rá. Ha még a rossz jegy mellé egy törést is kapott tőlem, én esküszöm, élve ásom el magam! – Nyugi, csak vicceltem… - erősödött fel a nevetése. Bosszúsan vontam össze a szemöldökömet, aztán rájöttem, hogy azok után, amit értem tett, semmi jogom arra, hogy bármi miatt mérges legyek rá.

- Köszönöm, hogy segítettél – sóhajtottam.

- Igazán nincs mit – biccentett felém. – Megérte – vetett rám furcsa pillantást, amit nem tudtam hová tenni, aztán a kérdő tekintetemet látva, megmagyarázta. – Ma még egyáltalán nem gúnyolódtál velem – kezdte birizgálni elpirulva a lépcső kövét.

- Sajnálom – haraptam be a számat. – Tegnap elég rossz napom volt, és… Nem, nincs mentségem arra, hogy bunkó voltam veled – hagytam abba a magyarázkodást szégyenkezve.

- Tudom, mit éreztél… Az itteniek úgy néznek a kívülállókra, mintha cirkuszi látványosságok lennének. – Észrevettem, hogy Russel aprót borzongott. Elgondolkozva figyeltem az arcvonásait.

- Te sem innen származol? – tippeltem.

- Nem, mi egy éve jöttünk a városba – túrt bele zavartan a vörös üstökbe a feje tetején. – Az apám itt született, de New Yorkban éltünk. Miután leépítések voltak, kirúgták a cégtől, ezért visszajöttünk ide. Most a nagymamám házában lakunk – mesélte, aztán hirtelen elhallgatott.

- Értem – bólogattam. A közeledő léptekre és a röhögésre felkaptam a fejemet. Három számomra teljesen ismeretlen fiú állt meg előttünk olyan rosszindulatú vigyorral a képén, ami nem ígért túl sok jót.

- Na mi van, csóró, barátnőre akadtál? – lépett közelebb hozzánk a legmagasabb. Russel keze ökölbe szorult, de a szemeit lesütötte és fülig vörösödött.

- Most ne, Dave… - A hangja szégyennel teli volt, de nem igazán értettem, hogy miért, és hogy valójában, mi is folyik itt.

- Nem akarsz beégni előtte? – intett a fejével felém Dave. – Elég csinoska, nem is értem, mit keres itt veled… Nem akarsz igazi férfiakkal lenni inkább? – fordult felém olyan pillantással, amitől ütni lett volna kedvem.

- Hát, én nem látok errefelé más férfit Russelen kívül – néztem körbe színpadiasan. – De ha mutatsz egyet, meggondolom… - álltam fel a lépcsőről kihívóan. Mordulást kaptam válaszként, aztán Dave előrébb lépett, és megragadta a karomat. A kezem ökölbe szorulva lendült előre épphogy csak annyira megütve őt, hogy az fájjon neki, de ne tegyen kárt benne. A furcsa az volt, hogy teljesen tudatosan cselekedtem. Azt hittem, hogy egy ilyen helyzetbe kerülve megint átveszi felettem az uralmat a pánik a múltban velem történtek miatt, de ehelyett csak dühös voltam. Nem tudtam volna elviselni, hogy még egyszer egy férfi gyengének lásson és megfélemlítsen.

- Hülye ribanc – tapogatta az arcát Dave. Csak most vettem észre, hogy Russel is felugrott, és félig előttem áll, hogy megvédjen. Megmosolyogtatott az elképzelés, hogy egy egyszerű ember szeretne a védelmemre kelni. Egy másodpercre ez a gondolat elterelte a figyelmemet, így csak az utolsó pillanatban vettem észre azt a szemvillanást, amivel Dave utasította a barátait, hogy fogjanak le. Az egyikük durván arrébb taszította Russelt – szerencsétlen, vagy két fejjel alacsonyabb és húsz kilóval könnyebb volt, mint az ellenfele -, miközben a másik megragadta a felkaromat. – Engem senki sem üthet meg büntetlenül – lépett közelebb Dave ökölbe szorított kézzel. Közben a másik ölebe – vagy a kinézetét nézve, inkább pitbullja – is visszajött mellém, és megragadta a hozzá közelebb eső karomat. Halvány mosoly ült ki az arcomra, mikor elképzeltem, ahogy Dave ökle belém törik, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy nem lenne túl jó, ha a jelenlévő négy fiú rájönne, keményebb vagyok, mint egy átlagos ember.

- Hé, figyelj, beszéljük meg… - próbáltam megelőzni a totális lebukást, de hiába. Dave ökle a levegőbe emelkedett, én pedig éppen ki akartam húzni magam a két fiú szorításából, hogy elhajoljak az ütés elől, mikor olyasmi történt, amire nem számítottam.

- Elég! – hallottam meg Russel hangját. A keze Dave vállán volt, pillantása felváltva járt a három fiú között, és az arcvonásai furcsák voltak – mint mikor egy súlyemelő erőlködve próbál megemelni valamit.

Döbbenten figyeltem, ahogy Dave arckifejezéséről eltűnt a düh, a szemei pedig egy másodpercig a távolba meredtek. Aztán, mint aki egy álomból ébredt, megrázta a fejét, és körbepillantott. Az ujjak a karomon szintén engedtek a szorításból, és ahogy hátrapillantottam, a másik két tekintet is zavartnak tűnt.

Russel zihálva húzódott a fal mellé, miközben Dave és a haverjai tanácstalanul pillantottak egymásra, aztán mintha mi sem történt volna elsétáltak.

A döbbenettől pár pillanatig szóhoz sem jutottam. Nem értettem semmit sem, de abban biztos voltam, hogyha nem találkoztam volna vámpírokkal és nem lettem volna magam is farkas, akkor ez vitte volna „a legfurcsább dolog, amit egész életemben láttam” verseny első díját.

- Mi volt… ez? – nyögtem ki végül Russel felé fordulva, amikor már elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy megszólaljak.

- Sajnálom, ez az egész az én hibám… Nem akartam, hogy ezt lásd. Azt akartam, hogy te másképp nézz rám - lépett közelebb hozzám elkínzott arccal. – Én csak normális akartam lenni, és… - tétován nézett a szemembe, aztán hirtelen megváltozott a pillantása. – A barátod akarok lenni. Annyira szeretném! – A légzése felgyorsult, én pedig kezdtem attól félni, hogy esetleg valamiféle sokkot kapott.

- Nem értem. Üljünk le, és magyarázd el, hogy… - kértem, de megrázta a fejét.

- Nem, nem lehet – állt meg közvetlenül előttem. – Tényleg sajnálom. Én sosem akartam ezt tenni veled, de nincs más választásom.

- Mit? – pislogtam rá értetlenül, miközben kezdtem úgy érezni magam, mintha egy bizarr álomba kerültem volna, ahol semminek nincs értelme. Russel kinyúlt a kezem felé, és megfogta, én pedig annyira össze voltam zavarodva, hogy egy pillanatra megfeledkeztem még arról is, hogy általában zavar, ha valaki, akit alig ismerek, testi kontaktusba kerül velem.

- Bocsáss meg! – kérte, aztán ismét kiült a vonásaira a koncentrálás. Apró bizsergést éreztem a koponyámban, de nem értettem, honnan jön. A hangos dudálásra oldalra kaptam a fejemet – Jonathan autója fékezett le az iskola előtt.

- Mi történt? – pillantottam vissza Russelre, aki elégedetten bólintott, de cseppet sem tűnt boldognak. Meg akartam érteni, hogy mi volt ez a furcsa érzés az előbb, és miért viselkedtek Dave-ék úgy, mint az agymosott zombik – Nate várhatott még pár percet.

- Semmi. Most már minden rendben van – kaptam egy meleg mosolyt Russeltől, aztán anélkül, hogy egyetlen szót szólhattam volna, fogta magát, és hátat fordítva nekem, visszasietett az épületbe. Teljesen összezavarodva néztem utána, még azt sem vettem észre, hogy Jonathan kiszállt az autóból, és felém sétált, egészen addig, míg egy hatalmas férfikéz nem landolt a vállamon.

- Hát ez meg ki volt? – jött a kérdés, mire megráztam a fejem.

- Azt hiszem… fogalmam sincs – nyögtem ki. Csak annyiban voltam biztos, hogy nem egy átlagos, idegesítő tinédzserfiú a sok közül, ahogy alig pár órája gondoltam.

86 megjegyzés:

  1. Dobogóós vagyok!!! namindegy, szívből gratulálok Spirit, mint mindig nagyon jó fejezet lett... Russel... XD
    Nóri

    VálaszTörlés
  2. Enyém az 1. HSZ!!!:)
    Ugye Edward marad a szerelme nem ez a Russel...mond ,hogy Edward marad a szerelme!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon jó lett!!! Most már omolyan kezd érdekelni, hogy ki ez a Russel... o.O és honnan ez a képesség? és váá.. ő egy ember... akkor hogy tudja így irányítani??? o.O vagy nem az? o.O
    Sprit megint sok kérdés maradt.... xD
    Nagyon jóóó lett
    várom a folytatást:D
    pussz
    Barbee

    VálaszTörlés
  4. úristen! én érzem úgy, vagy mégsem, hogy valahogy kitörölte a memóriáját? vagy nemtudom... nekem ez ugortt be, hogy kitörölte a memóriáját. Ez az első. A második, meg az, hogy megváltoztatta az életét. Nem tudom hogy jó-e valamelyik. De nekem ez ugrott be. "– Tényleg sajnálom. Én sosem akartam ezt tenni veled, de nincs más választásom."
    Ez igy nem teljesen világos! :S
    Amúgy nagyszerű fejezet. Jót nevettem a párnás cuccon XD puszillak :)

    VálaszTörlés
  5. Szijó Spirit :)
    Hmm nagyon örülök, hogy ilyen hamar felkerült a folytatás..:D
    Úristen, ki ez russel? Úgyértem, mit csinált a többiekkel? Nekem semmi tippem sincs, de egyetlen dolog meglepett, hogy nem bukkant fel Edward....:(
    Nah mind1, bizti mindennek megvan az oka..;)
    Megint nagyot alkottál :P
    Puszil: Flohh

    VálaszTörlés
  6. Hűűű és megint csak.... Egyre több váratlan fordulat, ez tetszik. :D És újabb elméletek. Nos lássuk őket.
    1: Russel nem ember, nem is vámpír, és nem is farkas. Valami más, nem tudom.
    2: Russel ember, csak van egy különleges képessége. És ez a képessége az, hogy befolyásolni tudja az embereket, vagy valami hasonló.
    Nate tuti nem véletlen került oda. És hol volt Edward, amikor ott kellett volna lennie? És mennyi idő telt el, amíg Isabella "öntudatlan" volt, vagy mi. És mit csinált ott Nate? Nekem ez az egész tök gyanús... és egyre csak gyártom magamban az összeesküvés-elméleteket. :D
    Amúgy tetszett a párnás beszélgetés, az aranyos volt. :)

    VálaszTörlés
  7. Hali!

    Még mindig fenntartom, h emberkínzásból ötöst érdemelnél!

    Azt ne mondd, h Russelnek van egy olyan képessége, h "agymosott zombikká" teszi az embereket. Bár, ha szabad tovább fejtegetnem, akkor ez minden lényre érvényes (lehet), Isabellára csak azért nem, mert van mentális pajzsa.

    Gondolom, ez a képesség olyan lehet, mint Alice-nek még emberéletében a jövőbelátás. Vagyis ilyesztő, és másokat megrémítő. :-)
    Ugye Russel azért mondja, h semmi nem történt, mert félreérti Isabella kérdését, h "Mi történt?"

    Egyébként meg sajnálom szegényt amiatt, amit mondtak neki Isabella előtt, bár először tényleg Mr. Igazán Levakarhatatlan Idegesítőnek látszott.

    Remélem, vmikor végre választ kapunk a kérdésekre, amiket már vagy 5 fejezet óta kérdezgetünk félig tőled, félig magunktól... (Jade, Alice-Esward-Jasper beszélgetés, mostmár Benji bevésődése – ugye nem egy idősebb lány???)

    És el ne felejtsem: a párnák... Olvastam, aztán még1x... és még1x... Nem hittem a szememnek! Isabella, amint párnákat szaggat... Ááá! :D

    Ha nem szórakoztam vna ennyit a hszvel, én lettem vna az 1., de nem jött össze... De nem baj, legalább kiírom magamat! ;-)

    Hihetetlenül jó lett ez a fejezet is!
    Pusz:
    Kisildikó

    Ui: Elsie: sztem biztos, h Edward marad a szerelme, hiszen még be is vésődött azontúl, h tényleg szereti.

    VálaszTörlés
  8. huuhh...
    Ez is óriási volt!!!
    Én nagyon izgulok a folytatás miatt...
    Annyi kérdésem van ,de remélem idővel kapok rájuk válsz:D:D
    Köszönöm!!

    Lukci

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó lett ez a fejezet is! ;)
    Áááh,várom a folytatást!!:D

    Solaha^^

    VálaszTörlés
  10. Úristen, most már tényleg nem értek egy kukkot sem... xD
    Ezt egyszer ki kell bogoznom...
    Várom a folytatást! ;)
    Pusz: Angely

    VálaszTörlés
  11. Szia Spirit!!!
    Hűűű én annyira le vagyok most nyűgözve!!! Ez a fejezet számomra a legtökéletesebb...Annyira boldoggá és izgatottá tesz hogy Russel sem egy hétköznapi fiú!!!:D Ebből még lesznek bonyodalmak de már alig várom őket! Na és az én kis Benjim!!! Fúúú baromira kíváncsi vagyok ki a párja...olyan furi mert ő még annyira gyerek, pont ezért nekem eszembe sem jutott hogy ő fog bevésődni! És Daniel már megint felhúzott a seggfej stílusával...nem hiszem el hogy nem lehetne már végre szegény Iza érzéseit megérteni!!!! Igen tudom...farkaslány létemre most Edward párját fogom:D, de tudom hogy jogosan! Mi a nyüves manónak szaggattad szét a párnát??? Na ezen mekkorát röhögtem!!!:D Köszi az élményt! Puszi és a többit személyesen!!:D Luna

    VálaszTörlés
  12. WOW!!! :) egy újabb "lény" :) persze a pajzs változatlanul működik, különben honnan emlékezett volna Dave-ék zavarára? :D Ez egyre jobb... kezdek függő lenni - kénytelen vagyok kitöltés gyanánt újra olvasni a Twilightot meg a többit :D

    VálaszTörlés
  13. áááááááááááá hát te mindig meg tudsz minket lepni! Jajj de izgulok, vajon mi is ez a Russel fiú??? Fummie-nek van igaza szerintem, hogy Russel egy eddig számunkra ismeretlen fajnak a tagja, vagy pedig emberként valamiylen természetfeletti képessége van.Lehet hogy ő is nyugtatni tudja az érzelmeket, mint Jasper? Vagy valami más hatással volt Isara...Vagy pedig pont hogy nem lenyugtatta, hanem összezavarta...hogy ne azt érezze, hogy Russellel nem stimmel valami, hanem hogy saját magával...
    Amúgy Izike elfogadhatná a segítséget Edtől a matekban...Nem kellene ennyire flegmán reagálnia...az autóban például olyan gyerekes volt...na mindegy...csak bírom amikor ygerekesen viselkedik, és elvárja hogy Ed felnőttként bánjon vele.
    Szegény Alice! Még mindig sötétben tapogatózom az ügyben...de nagyon sajnálom a csajt hogy bedepizett...hülye Jazz! Mit csinált? Ezen még gondolkodom, aztán majd megtudjuk...
    Ja és Benji...húú vajon mi lehet a baj a bevésődésével? El akarja mondani a csajnak hogy farkas? Vagy nem tudja, hogy elmondja-e? Vagy egy idősebb nőbe szeretett bele:):):)
    Ezt is biztos hamarosan megtudjuk...
    Ennyit tudtam most hozzáfűzni, mennem kell.
    Köszönjük drága Spiritünk az új fejit, gratula a könyvedhez és várjuk róla a híreket!
    További jó munkát!
    puszi
    P.Andi

    ui: úgy érzem, születőben van egy új mozgalom...a neve: Team Russel -ugye nem tévedek nagyot?Elvégre szerintem mostmár egyre többet fog szerepelni a srác...
    na pá:):):)

    VálaszTörlés
  14. vááh.. mi a... Russel? Boszi, ugye boszii!! vagy,vagy nemtom. És vváh szegény alice, és váá ugye Benji nem Jade be vésödött vagy ilyesmi , azt nem bírnám
    Pucca: Katica

    VálaszTörlés
  15. sztem aahhoz a dilis vampirhoz van koze ennek a Russelnek , de biztosra nem tom .
    Most is nagyon jo lett ez a fejezet = csak igy tovabb
    GothicPrincesse

    VálaszTörlés
  16. szerintem meg russel ki tudja törölni/módosítani tudja az emberek memóriáját, de mivel isabellának nem "normális" az agyfelépítése(edward sem tud olvasni a gondolataiban) ezért rá nem hat.:P
    szóval isabella tudja, hogy russal nem átlagos, de russel még nem tudja, hogy isabella sem az:P

    VálaszTörlés
  17. Először is: nagyon jó a fejezet!
    Másodszor: mia francot csinált a Jasper-Maria-Alice trió? Már tűkön ülök.
    Harmadszor: Russel... Edward az ő gondolatait is hallja? És ha igen, akkor miért nem szólt a különleges képességéről Izabellának?
    Huh. Jó sok kérdésem van. Remélem hamar kapok válaszokat. ;)

    VálaszTörlés
  18. Szia!
    Még nem írtam ide,de már régóta olvasom a töriket.
    Fantasztikusak!Ha lesz könyved én is tuti megveszem.remélem dedikálod majd :)
    Ez a fejezet is tényleg nagyon jó lett. Szerintem amúgy Jaspernek és Alicenek köze van Benjihez. Lehet hogy Aliceba vésődött be?(lehet rossz megérzés,de ki tudja.Ezért lehet kibukva Daniel,mivel Alice vámpír)nemtom,elgondolkodtató.
    Szerintetek?
    /Laura

    VálaszTörlés
  19. nagyon-nagyon jó lett!! méég mééég! :D
    sztem isabella titokban fogja ezt tartani..még sztem ednek se mondja el h mi történt vele..:D ha csak nem olvas a gondolataiban farkasként..:D kiváncsi vok a kövire..=) :D lesznek még itt bonyodalmak..:D várható még ezen a héten egy újabb feji? *bociszemekkel néz* folytasd hamar!!:D nagyon-nagyon jól írsz..a tied a legjobb fanfic..=)teljesen beleélem magam..xD /Niky/

    VálaszTörlés
  20. szerintem nem Alice-be vésődött be, mivel nem is találkozhattak...

    VálaszTörlés
  21. Szerintem Laura ez nem is olyan rossz ötlet:-), vicce, de nem hiszem h erről van sző, mert akkor miért lenne Edward és Alice mérges Jasperre + ezt azért Edward csak elmondta volna Isabellának, nem?
    Nóri

    VálaszTörlés
  22. hali nem lehet ne edward szemszögéböl a 20-as fejezetet . léci

    VálaszTörlés
  23. hmmm, elöször is... Spirit Russelről nem rakott fel képet, tehát nemrég találhatta ki vagy nem lesz túl nagy szerepe a történetben...szerintem.
    2. Edward tud olvasni Russel fejében, mert mikor az első órám Izával leveleztek , akkor írta, hogy Russel azt hiszi, hogy gyengék Iza idegei. S ha Edward látja Russel gondolatait, tudnának róla, ha valami extra lenne a srác :))

    VálaszTörlés
  24. Újabb rejtély, Russel... Ááááá, mikor tudunk már meg mindent? Én is kíváncsi természet vagyok, mint Isabella. Ezt miattam emelted ki? :D
    A párnás rész lol. :) "Tévedsz kis farkasom, ez te voltál!" ez a mondat nagyon nagy! :P
    Vajon ki lehet Benji bevésődése?
    De izgiiii! ;)

    VálaszTörlés
  25. na,csak emlitenem kellett a Russel képet, egyből lett :DDDD

    VálaszTörlés
  26. Hát, figyelek rátok, még ha úgy tűnik, hogy nem is vagyok itt, mert külön mindenkinek válaszolni nincs időm - sajnos :( -, és számomra kívánságotok parancs. :D

    Egyébként, olyan okos dolgokat írtatok a mostani fejezethez. :D De komolyan. :D Alig bírom ki, hogy ne áruljam el, hogy miben van igazatok, és ne lőjjem le a poént. :D De írjátok csak az elméleteket, mert imádom őket olvasni. Bárkinek bármi gondolata van, ide vele nekem, mert jobb a boldogsághormonjaim számára, mint a csoki (meg a testsúlyomnak is :D ).

    VálaszTörlés
  27. Huh,hát nekem lenne egy javaslatom:D Szóval,lehetne valami olyasmi rész,h Isabella egyedül van éjszaka,és Edwarddal álmodik...olyat:P Igenám,de a mi kis huncut Edwardunk belopózik éshát Isa álom és valóság között "lebeg",finoman kifejezve:P Na mindegy,ez csak úgy jött,miközben olvastam a fejezetet,gondoltam,h megosztom veletek :)

    EsMée

    VálaszTörlés
  28. hÚÚÚ nagyon teccik:D:D
    imádom(L)
    de, ki ez a Russel? és miből fakad a képessége? hogyhogy Isabellára nem hat??
    áá olvasás közben miközben a srácokkal "verekedik" az Isabella azt vártam hogy mikor jön és tépi szét Dave-et:D nagyon jó lett:D
    kivi vok mit tesz majd Edy ha rájön h megakarta ütni :DD: szupi lett(L)

    VálaszTörlés
  29. Szia Spirit!
    Hát elöször is fantasztikusan irsz! Teljesen felcsigázol! ÉS egyszerűen varázslatos, ahogyan ezeket az érzelmeket átadod nekünk. Csodálatos!!!
    Én is nagyon szivesen olvasnám Edward szemszögéböl a 20. fejezetet!!!
    Nagyon kiváncsi vagyok!!! Mi lesz a Russel bulin!!!
    Hát az én elméletem... Russel félvér... Edward szerintem tudja, hogy Russel nem hétköznapi de nem akarja beavatni Isabellát. És szerintem Jasper is Russel miatt agonizál...Isabellára nem gondolom hogy hatna Russel képessége(hisz azt mondta nem átlagos mint ahogy gondolta! Tehát emlékszik)...Csak Russel ezt még nem tudja
    A másik Edward mért vár még a együttléttel? Én az esküvőre gondolok.
    Benji... Hmmm na Őt nem igazán tudok senkihez kötni! Netán melegfront??? Na jó ez lehet hogy elég durva de mondom nem tudom senkivel összehozni...
    Na jó itt be is fejezem az elméleteim!! Inkább türelmetlenü és izgatottan várom a folytatást!!! Hiszen te mindig meglepsz!!! Imádom :D
    Melinda

    VálaszTörlés
  30. Jaj ez nagyon tetszett de megint adtál egy csomó gondolkodnivalót:) ,hol is kezdjem Russeltől nagyon kedves volt hogy kicserélte a házit de Isának meg kéne rendesen írnia a házit és nem elhanyagolnia :D nagyon meglepődtem Russelen nem is tudom hogy mi de már nagyon sok mindenre gondoltam és öszintén szólva fogalmam sincs hogy mi lehet épp ezért már nagyon várom hogy megtudhassam, az eleje nagyon jó volt amikor felébredt és hogy meglepődött azon Isa hogy ő tépte szát a párnát szívesen olvasnék még ilyeneket mert ez nagyon izgalmas és még ott van a többi rejtély amit remélem hamarosan kiderítünk. Jó írást és köszi remélem hamar lesz friss :)

    VálaszTörlés
  31. szia!
    nagyon jó lett ez a feji is...
    mi lehet russel, hogy ilyen képessége van?
    és most isabella emlékszik vmire???
    és olyan jó volt amikor kiderült h ,,tévedsz kis farkasom, az te voltál'' XD
    várom a következő fejit is!!! siess vele :D
    puszi R.Viki

    VálaszTörlés
  32. Tyűűha!Ez a Russel gyerek nem semmi!! Ki ő valami varázsló? Esetleg UFO? Na jó nem térünk el végülis maradjunk a vámpír-farkas világban! :D
    Benji-ről az jutott eszembe...szóval, hogy talán...meg ne kövezzetek de mivan ha egy fiúba vésődött bele?? :$

    Puszi-puszi! Ügyes vagy! Hajrá Spirit!!
    xoxo C

    VálaszTörlés
  33. Ugye nem töröte ki az Edwarddal kapcsolatos emlékeit!!!!!kérlek mond hogy nem!!!most kétségbe vagyok esve emiatt!!!
    /hahi/

    VálaszTörlés
  34. Ha elolvassátok még egyszer az utolsó pár bekezdést, akkor láthatjátok, hogy Isa emlékszik a dolgokra. :) Ott a mentális pajzsa, valamint a bevésődése is, amit nem lehet csak úgy kitörölni. :) Szóval, nyugalom, ilyesmiről szó sincs. ;)

    VálaszTörlés
  35. Ez nagyon jó volt!!:D:D
    IMÁDOM!!:D:):)
    Van egy két tippem ki lehet Benji bevésődése....de ugye mond hogy nemJade lesz...mert akkor nem küldhetik el:O:O:O nagyon tetszik a Bella Edwardos rész...kiváncsi leszek Edward ha megtudja mi volt hogy fog reagálni. Na meg persze Russelre, hogy mi is ő valójában...ő is vámpír vagy valami másféle új karakter??:D:D
    nagyon várom a kövi részt!!:)

    VálaszTörlés
  36. Szia!
    Nagyon tetszik ez a rész is!!:) Te aztán ügyesen írsz. És egyre izgalmasabb:D:D
    puszi

    VálaszTörlés
  37. Jaj ez nagyon jó volt, várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  38. Hát most feladtad a leckét, imádtam az elejét amikor Isa rájön hogy ő tépte szét a párnát :)
    Nagyon kiváncsi vagyok arra hogy mi van Alical de még van máson is gonydolkodni pl: ki is az a Russel és mi ő? nagyon kiváncsi vagyok rá és már nem bírom ki hogy ne olvashassam a kövi fejezetet, úgyhogy siess! :)

    VálaszTörlés
  39. Nor@ szerintem nem Jade lesz mert vele már régebben találkoztak és és szerintem a suliból lesz valaki de viszont ott is már találkozott szerintem mindenkivel de lehet hogy egy új tanuló lesz aki most jött és meglátta és rögtön belé szeretett de nem tudom, már nagyon várom hogy kiderüljön ki lesz az meg a többi rejtélyt is :)

    VálaszTörlés
  40. Nekem van egy csomó elméletem pl: Edward szerintem meg akarja kérni Isa kezét és csak utánna akar vele lefeküdni de ez csak egy elmélet és remélem így lesz viszont nem értem mire vár, lehet hogy azt akarja hogy minden rendben legyen hogy Maria elmenjen meg stb. de viszont nagyon fiatalok így nem tudom. Russelel kapcsolatban nagyon sok gondolatom van és nem tudom mi lehet ő de szerintem várjunk és majd kiderül hogy mi is ő valójában. Jó írást :)

    VálaszTörlés
  41. Másik Zsani:
    Szia Spirit!
    Tudod, olyasmit forgatok a fejemben, ami most logikusnak tűnik, de aztán meg borul az egész. Na szóval, olyas valakinek kell lennie Benjamin bevésődésének, aki valamilyen veszélyt hordoz, vagy akire veszély leselkedik... Egy szó: Jade. De megesküdtem volna Joshua lesz az aki bevésődik vele. Jó, ha nem is ő lesz, de... Joshua biztosan érez valamit Jade iránt (még ha ez nem is viszonzott...), akkor is hatalmas harc lehet ebből, vagy a falka szétszakadása (juj, erre nem is gondoltam, csak most jönnek az ötletek:))Tényleg ez egy jó indok lehet, hogy Joshuának végleg elege legyen, és leváljon. Na meg ha kiderül, hogy Jade gonosz, a falka akkor sem bánthatja, mert a falka egy tagjának a bevésődése. Akár így van akár nem, nagyon-nagyon várom a következőt. (És még Russelről meg a Edwardos részekről nem is elmélkedtem...)
    Most én is írok egy függővéget, jó? Csak hogy átérezd, mit érzünk mi, amikor ilyennel kínzol... (bár most megjegyzem kifejezetten nyugis a vége -így talán kibírom pár napig még...)


    "Szóval én (azaz Másik Zsani) nyugodtan olvastam az utolsó fejezetet, amikor csöngettek. Félszegen - az izgalmas részektől kábultan - az ajtóhoz léptem. Gondolkodás nélkül kitártam, de akivel szemben találtam magam, jobb lett volna, ha kint marad. Bronzos haja rendetlenül szélfútt, bőre a folyosó neonfényében is elképesztően fehér. Lezserül az ajtófélfának támaszkodva állt, és várta, hogyan reagálok.(Nem lett volna illendő most emgkérdeznem: - Kérsz valamit inni? -. De aztán mégsem hagyott elég időt, hogy akár egyet is pislantsak. Rámemelte vörösen izzó szemeit (mi történt az arany íriszével?), és kivillantak pengeéles fogai."
    (folytatása következne, ha lenne...:D)

    VálaszTörlés
  42. Szia!
    A minap újra olvastam ezt a fejezetet és van egy pár elég furcsa ötletem, de hátha van benne valami igazság.:)
    1. Russel szerintem, nem lehet félvér, mivel az Isabella is érezné. Mert egy félvérnek is valamilyen szintem vámpír szaga van:) Vagy nem?
    2. A Jasper-es dologban először maria-ra gondoltam, de utána beugrott hogy Edward nem lenne dühös, hanem inkább szégyellné magát egy kicsit:D
    3. Benji szerintem meleg lesz. De ez csak tipp szóval lehet, hogy elég butaság:D:D
    Hát egyelőre ennyi jutott az eszembe...

    Lukci

    VálaszTörlés
  43. Szia!
    Nagyon tetszett ez a fejezet is. :)
    Russellel kapcsolatban nekem is lenne egy-két ötletem. Én, amikor először megjelent, akkor sem gondoltam azt, hogy idegesítő szereplő lenne. Nekem szimpi volt. Például a mostani önfeláldozása is nagyon tetszett. :) Ő szerintem nem lehet sem vámpír, sem farkas, hiszen azt észrevették volna. Nekem pedig nem tűnt úgy, hogy bármelyikük el kezdett volna gondolkodni Russel kilétét illetően. Az általam ismert fantasy lények közül nem hinném, hogy bármelyiknek lenne efféle tulajdonsága, szóval szerintem is egyszerűen csak egy emberről lehet szó, spéci képességekkel. Bár ki tudja. :D Nate pedig szerintem egyszerűen csak véletlenül volt ott pont akkor.
    Ami Benjit illeti, lehet valami abban amit Lukci mond. :D Elvégre is, manapság nem olyan furcsa, ha egy annyi idős srác szerelmes. Viszont ha fiúk iránt érdeklődik, akkor úgy már megmagyarázható lenne Juliette zavara. :DD
    Edward pedig... Nagyon aranyos volt a "Tévedsz kis farkasom, ez te voltál!" mondata. Talán az eddigi legaranyosabb. :D
    Csak, hogy le is zárjam valahogy, még egyszer elmondom: szuper lett ez a fejezet is! :D Csak így tovább, puszi!
    Lulu

    VálaszTörlés
  44. Most sikerült elolvasnom és nekem nagyon tetszett, látom már gyártottatok elméleteket és nekem is van egy pár a tarsolyomban:) Fogalmam sincs ki lehet Russel de az biztos hogy nem egy normális emberi lény vagy van valami képessége, nem tudom. Az is rejtély hogy Nate mit keresett ott? Miért ment oda? Edward miért nem tud Russel képességéröl? Lehet hogy rá sem hat a képessége és nem tud a gondolataiból olvasni? És miért nem történik már meg Isa és Ed között az aminek már meg kéne történnie? És ki lehet Benji bevésődése? csupa-csupa kérdés. Remélem hogy a következő fejezetekből kiderülnek a válaszok :)
    Sok puszi: Szilvi

    VálaszTörlés
  45. ez nagyot ütött!!
    Isa amikor rájön hogy ő tépte szét a párnákat és nem Edi.... :D hát komolyan.. akkora fantáziád van!!:D
    hüüj Benjinek vajon ki a bevésődése?? Szerintem biztos nem egy fiú.. valszeg valaki olyan, akit a falka nem kedvel, vagy fogalmam sincs már.. teljesen összezavarodtam..:( Szerintem nem Jade lesz az.. Am Benji hány éves?? tudom h fiatalabb mint a többiek, de nemtudom pontosan, szégyellem is magam. :P
    Russel pedig.. biztos h nem farkas és nem vámpír. nemtudom láttátok e a testvériség c. filmet, de szerintem valami olyasmi "lény" ő.. szóval boszorkány, mivel emberien viselkedik, de van valami képessége, ami testi kontaktus létrejötte után működhet.. pl. rátette a kezét Dave vállára és akkor történt a fiúkkal valami.. befolyásolta a gondolataikat/érzéseiket.. aztán pedig megfogta Isa kezét az arcára kiült a koncentráció, és után mondta h neki "Mostmár minden rendben van".. Meg hogy szeretett volna emberien viselkedni... Szóval itt biztos van valami különleges képesség. Szerintem boszorkány:) de lehet óriási hülyeségeket írogatok..xD Nagyon remélem h a későbbiekben kiderül minden.. Hogy fogom én bírni a következő fejiig?!!

    VálaszTörlés
  46. Én annyira, de annyira szeretem a függő végeket, hogy az le írhatatlan.
    Nem tudom miért, de én ezt a Russel gyereket nagyon nem bírom.
    Az az érzésem, hogy Benji bevésődése vagy pasi vagy Maria.
    A kedvenc mondatom:"Tévedsz kis farkasom, ez te voltál!". Imádom őket együtt!

    VálaszTörlés
  47. Pillanat-pillanat! A bevésődés arról szól, h a farkas megtalálja azt a legmegfelelőbb párt magának, aki biztosítja neki az egészséges UTÓDOT! Tehát Benji nem vésődhetett bele egy fiúba!!!
    Kisildikó

    VálaszTörlés
  48. szia
    van egy olyan érzésem hogy Russel vérfarkas. mármint nem olyan mint jackob hanem olyan telhioldas. Mármint ami a 4.-ben volt. bár nekik nem volt erejük. khm akkor mondjuk megharapta egy vámpír és az neki nem halálos csak tulajdonságokat kap. mármint olyat amilyen a vámpíroknak van. lehet hogy baromság de nekem ez ugrott be.
    egyébként tetszik a feji!

    VálaszTörlés
  49. szijó Spirit:)
    na most jutottam el addig a pillanatig, h le tudjak ülni a gép elé és egy velős kritikát írjak:) na persze aztán sosem tudom kifejezni magam rendesen xD:)
    szóval... nem tetszik nkm igy Alice:S fogalmam sincs mi lesz/van vle de nagyon nem szeretem amikor szomorú:( egyáltalán sosem szeretem ha valaki szomorú de ha egy olyan karakter mint Alice olyan az kifejezetten rossz:(:S Jasper valami oltári nagy butaságot csinálhatott:/

    hát :) ehhem:) persze a párnaszaggatós rész cuki volt:) hát én elástam volna magam a fekete földig:D én is nagyon pirulos vok, valszeg majd meggyulladtam volna xD:D
    Benji...hmmm... ez a bevésődés lehet nem is annyira rossz csak túlreagálják a dolgokat a többiek de abban majdhogynem teljesen biztos vagyok,h nem férfi...hogy nézne már ki:/

    no meg persze Russel:) én megmondom őszintén engem nagyon foglalkoztat az ő személyisége:) persze tudom, h a regény alapján alig ismerjük még de nekem már most tetszik a karaktere:D ez a gondolat-befolyásolós dolog nagyon ütött, teljesen felkeltette a kíváncsiságomat:) szóval várom a következőkben a Russellel kapcsolatos infókat:) és igy a végére megjegyezném h nemértem miért került oda Nate...no nembaj xD:)

    Nos kedves Spirit azthiszem ennyi tellett tőlem és bocsánat a kisregényért de mivel jó ideje nem volt komment tőlem csak mail ugy gondoltam már megérdemelnéd:) Nagyon szeretem ahogy írsz de ha ezt elkezdem ecsetelni akkor sosem jutunk a végére:DxD:D
    Köszönjük szépen a fejezetet:D most egy darabig elleszünk ezzel is de persze várjuk a következőt:)

    Puszi, Tuccko:)

    VálaszTörlés
  50. szia
    meginn én
    szerintem Benji nem buzi. valszeg az illető: vámpír, fiatal-öreg vagy hát nem tudom.
    Xd várom a kövi fejezetet

    VálaszTörlés
  51. Ja, és Másik Zsani:
    Az előbb írt okokból nem vésődhet két farkas egymásba, hogyha a nő nem mond le a farkasságról (márpedig ez Jade és Joshua esetében szerintem nem túl valószínű), mert megint nincs utód...

    VálaszTörlés
  52. őszintén mostmár csak a kövifejiért pedálozok mert baromira izgulok. az is számít ha én egyedül írok 50 hozzászólást? vagy az csalás?
    hehe vicc volt meg nincs is annyi ídőm( csak 110-re hehe) mert tanulok(tanulnom kellene)XD
    kell új feji
    !!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  53. Ez nagyon érdekes!!! :) Nagyon kíváncsi vagyok mi is Russel valójában. Remélem mihamarabb lesz új fejezet és hogy még jó sokáig fogsz írni!

    VálaszTörlés
  54. Hali!
    Én is nagyon ritkán írok véleményt, abból kifolyólag, hogy nem tudok olyan szép, választékos megjegyzéseket írni, mint bármelyik olvasó társam. Nekem valahogy nem megy. De ha ez tényleg fontos számodra, erőt veszek magamon és megpróbálok valami értelmes véleményt hozzáfűzni. Azt kell, hogy mondjam nagyon jó lett a fejezet. A kedvenc mondatom:) : Tévedsz kis farkasom, ez te voltál!
    Ez nagyon jó. Ahogy észerevettem a függővégek a kedvenceid. Nem elég, hogy azon agyalok, hogy vajon mit keres Cullenéknál Maria, vagy, hogy Jadenek mi a titka, amire Iza rájött, de megtoldottad még kettővel:) Benji: legelőször az jutott eszembe, hogy talán melegebb időjárás következik nála, de remélem ez csak a mai világnak köszönhető, hogy ilyesmi jutott eszembe, legalábbis remélem, hogy nem az lesz, valahogy nem illene bele, szerintem. Russel pedig, nekem is az jutott eszembe, hogy ember csak van valami különleges képessége és azért nem hat Izára, mert pajzsa van. Vagyis ezt szürtem le abból. hogy megpróbált hatni rá, de nem jött össze, mert úgyan úgy emlékezett. De hogy Nate, hogy került oda és miért? Tök homály, hacsak nem tudta, hogy Iza suliban lesz és megkereste, hogy elmesélje, a történteket Benjivel.
    Várom a következőt! :)

    VálaszTörlés
  55. Kedves Spirit!
    Eddig még nem írtam véleményt, de hű olvasód vagyok és minden nap megnézem az oldalad, hogy nincs-e új fejezet.:) Nekem nagyon tetszik amit írsz. Ez az új fejezet nagyon érdekes lett és nagyon izgat, hogy vajon ki az a Russel. Mindig nagyon titokzatosan írsz és ez tetszik. Remélem hamarosan kiderül valami erről a Russelről. Sok sikert a további íráshoz!:)

    VálaszTörlés
  56. És ismét egy újabb fordulat. Remélem sosem fogsz kifogyni. Nagyon tetszik, hogy nem olyan fic-et írsz, ami majmolja Meyer stílusát, és mégis hűen tükrözi annak romantikus vonalát. A fordulat(ok)hoz visszatérve ... tetszik még, hogy hirtelen a semmiből jön a csavar, és senki sem számít rá. Tudom, tudom ez a fordulatok lényege, DE sok híres írónál fellelhető, hogy olvasás közben már számít az ember arra, hogy itt már pedig lesz valami, és tényleg. Tetszik, hogy Izabellát visszazavartad az iskolába. Egy ilyen idős leányzó igenis tanuljon (persze ezt gondolom most). Viszont, hogy ne csak jó dolgokat írjak, néha úgy érzem, mintha a farkas csapat és a vámpír család csak amolyan díszletféle lenne. Szerintem kicsit mélyebbre hatóan kéne írnod róluk is. Mondjuk az első kötetben a piknikes rész nagyon jó volt. Hiányolom a család többi tagját, nekem hiányzik a kissé hisztis Rose is. A farkasokat annyira nem kedvelem, de ez nem az írói képességeid hibája, Meyer könyveiben sem rajongtam értük igazán. Vámpír párti voltam világéletemben, nem tagadom! :) Asszem ennyi! :)

    ui: A kritika megírásában a játék csak egy kicsit befolyásolt! ;-)

    VálaszTörlés
  57. Szia Spirit!
    Ez egy kicsit váratlanul ért.:D Itt van ugye ez a Jade-es ügy (amivel kapcsolatban most már lehetnének fejlemények, mert egyre kíváncsibb vagyok), aztán itt van Maria is, ráadásul Alice valamiért haragszik Jasperre. Most meg itt ez a Russel-es ügy. És Benji is bevésődött. Gondolom körülötte is lesznek még problémák, mert ahogy ezt az egészet elmondta Juliette Isabellának...és Esternek el sem merték mondani, ez semmi jót nem jelent.Ha jól számolom, akkor most 5 megoldatlan rejtéllyel állunk szemben. Viszont ezt a bevésődést még mindig nem értem... *gondolkodó képet vág* először arra gondoltam, hogy Jade az, de ő ugyebár nem jár iskolába.Az egyik tanára?:D áh, mind1, majdcsak rájövök...vagyis, majdcsak megírod a kövi fejiben:D...Most senki ne röhögjön, de nekem amikor végigolvastam a fejit Russelről valahogy Vadóc jutott eszembe az X-Men-ből:D Ne kérdezze senki, hogy miért:D Szóóval ez a Russel is egy fura figura. Viszont Edward már találkozott vele, szóval valami furcsát csak talált volna a gondolatai között, nem? Mindegy, ezen majd még gondolkodom:P Nah öszegzésül, amit eddig megállapítottam: az örökösen felhős Forksban egyre több a rejtély és sohasem lehet unatkozni:D Amúgy van egy olyan érzésem, hogy szereted az olvasóidat az őrületbe kergetni ezekkel a rejtélyekkel:D Azért remélem, hogy hamarosan minden kiderül.
    Wywu

    VálaszTörlés
  58. Szia Spirit!

    Csodás lett ez a fejezt is, de én úgy lrzem, hogy elhanyaolódott a farkasos-része a fanfic.nek, nem mintha nem lennék Team Vampire-ös :D Nagyon kígváncsivá tettél, ezzel a Russeles dologgal... Bellával azon agyalunk, hogy vajon mit csinált Russel... kéérlek siess a fejezettel *.*
    puszi : )

    VálaszTörlés
  59. Szióka...kicsit visszaolvastam...
    ez a Russel gyerek is picit különc-féle lehet...észrevettétek, hogy csak mellette volt üres hely??? :))és Spirit azt irta, hogy: mindenki tekintetében ott volt a szánalom vagy a kíváncsiság....ooo...számalom??? miért sajnálták Izát? csak nem azért, mert Russel mellé kellett ülnie? De a lényeg, hogy edward tud olvasni russel fejében...s ha különc faj lenne, tudnák...hacsak...hmm...esetleg ha Russel tudtán kvöl egyes gondalatait el tudja rejteni...hmm..izgi :)))
    Benji szerintem az egyik idősebb tanárába vagy annak rokonába vésődött be...szerintem a túl nagy korkülönbség miatt félnek elmondani Esthernek...
    Jasper meg Alice...huuuha..ha mária ottléte miatt vesztek volna össze, az nem lenne semmi újdonság, szerintem ez állandó probléma.tehát valami súlyosabb dolognak kell lennie..esetleg Jasper el akar menni Máriával egy időre...amíg megoldódnak a dolgok??? nemtom, meglássuk :)))
    viszont...Jasper érző...és ugyebár az este-délután Iza és Edward eléééggééé őrzelmesek voltak..úhygogy az is tutira túlfűtötte Jasper, s akkor vagy utánna tehetett vagy mondhatott valamit, amivel kicsapta a biztosítékot Alicenál... na ezen is majd rágódok még :)
    ...de addig is..jöhet a következő fejezet...
    Lilla

    VálaszTörlés
  60. Szia!
    Hát igen... te aztán tudsz! :D
    Most értem haza a színházból, egy kifejezetten unalmas (és ráadásul kötelező) előadásról, majdnem elaludtam hazafelé, de érdemes volt bekapcsolnom a gépem, és ellátogatni az oldalra... :)
    Egyszerűen nagyon jó fantáziád van, és mindig tudod, hogy mi kell ahhoz, hogy az embereket a net elé és a blogodra csábítsd!
    Nem hiszem, hogy sokan voltak, akik számítottak ilyen fordulatra, hogy Russel egy különleges ember... és ki tudja mennyire... :)
    Nos, én általában nem tippelgetek, és nem akarom kitalálni, hogy mi fog történni, inkább remélem, hogy a következő is ugyanúgy fel fog dobni! (de szinte biztos vagyok benne...:))
    Csak így tovább, mert rengeteg emberrel teszel jót, méghozzá nagyon jót... :)

    VálaszTörlés
  61. Ó, csodás. Komolyan itt örvendezek a gép előtt. :D Annyi okos infót összeszedtetek. :D Nem is értem, miért nem szoktátok leírni a gondolataitokat, pedig annyira értelmesek, okosak és logikusak vagytok! :)
    Benjivel kapcsolatban is nagyon logikus dolgokat írt Kisildikó, mert ugye, én betartom a Meyer alkotta világ szabályait. ;)
    És úgy, de úgy tetszik, amiket Lilla Russellel kapcsolatban kiemelt. :D
    De szinte minden hsz-ben ki tudnék emelni valamit, amit imádok, mert érdekes vagy fontos. :D
    Szóval, nagyon örülök, hogy tényleg nekiálltatok hsz-eket írni, mert zseniálisak vagytok, mikor mindent átgondoltok. :) Köszönöm. :) És persze, várom a további gondolatokat, csak ezt muszáj volt leírnom, mert a lelkem olyan boldog lett a sok értelmes hozzászólástól. :)

    VálaszTörlés
  62. Szóval Kedves Spirit, akkor a hozzászólásom( gyűjtünk az új fejire)!

    Én is nagyon ritkán tudok írni sajnos sokszor még a fejit is csak éjszaka olvasom el, de ez a játék most engem is ösztönöz.
    Megpróbálom kiírni magamból amit most gondolok és hátha még lesz vmi haszna is..

    Mivel nem vagyok túl kreatív ilyen téren, a játékból számomra az új feji az esélyes, remélem már nem vagyunk messze a mondott számtól.

    Tehát Az Alice-Jasper-Marie háromszög, nekem gyanús, hogy Maria még mindig Isára szomjazik és ezért volt olyan heves természetű Edward mert halotta a gondolatait, vagy estleg kint kóstolt bele valakibe, amíg nem vigyáztak rá rendesen és ezért volt ideges Edward, vagy a végső verzió (ami nagyon elvont) Benji esetleg Mariába vésődött be( bár ez elég képtelen lenne, viszont megmagyarázná miért szörnyülködnek La pushban annyira.

    Másodsorban Imádom mikor Isa ilyen kis "harcias" a kedvenc részem nekem is a tollpihe suhogtatás( nagyon mosolyog) és a nyűves manó kifejezés( úgy röhögtem, hogy albitársaim furcsa fejeket vágtak rám).....

    Harmadsorban Russel. Nem tudom mi pontosan de az biztos hogy természetfeletti; de nem hinném, hogy farkas vagy vámpír. Szerintem csak simán egy ember, akinek valamilyen telepatikus vagy ehhez hasonló képessége van. És Bár Edward már olvasta a gondolatait, mint az blúzos részből kiderült szerintem nem ismeri Russel képességét, biztos nem gondolt épp arra(Russel).
    És ami még szerintem biztos, hogy Russel azt hiszi, hogy kitörölte Isa emlékeit arról , hogy bánt el a fiúkkal, pedig Isa csak azért kérdezte, hogy mi volt ,mert érezte és nem tudta mi az. Jonathan pedig csak szimplán odament.
    Kíváncsi lennék Russel hogy szerezte a képességét, vele született vagy kialakult vagy valami baleset féle? Megint lehetne kérdések és válaszok rész estleg, ha egyszer ráérsz egy kicsit, vagy most hogy a könyved már kész van...
    Most Isa majd nyomozhat Russel után is, szegény pedig azt hiszi jó "munkát" végzett.De aranyos volt ahogy megvédte, ée teljesen együttérzek szegénnyel, Milyen hányattatott lehetett a sorsa?

    Ja és még eszembe jutott Edward mondatáról,hogy "És remélhetőleg, nem sokára megváltozik majd ez a helyzet" szóval szerintem lesz vmilyen közös házuk és oda mennének ahol lehetne kicsi Ed is, vagy Estleg vmilyen orvosi dolog( Estleg Carlile-lal kitaláltak vmit, és ennek a végét várja a Nagy Ed.)

    Végül hamár szerelem akkor még lehetséges, hogy Benji esetleg egy kívülállóba (nem La push-i, nem indián stb.) vésődött be, és ezért félnek ettől annyira, mert nem akarják hogy kiderüljön egy idegennek (bár vannak nem lapushiak is akik tudják)... nem tudom?????

    Sokat írtam, asszem egyellőre ennyi.
    Még több ilyet!!!!!!!!!!!
    (Éljen a párnaszaggatás) Egyszer ezeket a párnaszaggatós részeket is megírharnád Edward szemszögéből, érdekelne és vicces lenne mit gondol ilyenkor Ed.
    Na aBBAHAGYOM!
    Puszi és izgatottan vároma kövit!
    Charlotte90

    VálaszTörlés
  63. Csak hogy növeljem a kommentek számát, mégegyszer nekifutottam a fejinek és pár dolog máris eszembe jutott:):):)
    tehát...
    1, Még régebben Ed ugyemondta Isanak a sulis dolgot...hogy isibe kéne járnia...már akkor is volt itt téma hogy vajon miért lehet fontos neki ennyire...most meg felfigyeltem rá hogy első nap a kis levelezésben nem az volt hogy "de jó, méágiscsak suliba jérsz" hanem hogy mit keresel itt...na jó lehet hogy csak meglepődött, meg csak olyan mai szóhasználattal azt jelenti hogy "örülök hogy látlak" de lehet hogy Ed tud valamit Russelről és azért nem akarja hogy közel legyyen hozzá Isa és azért mondta rögtön hogy mindháman mennek a buliba...és leplezi a féltékenykedéssel...ez csak egy ötlet, de elgondolkodtam...és lehet hogy Ed csak sejti hogy valami nem normális dolog van Russellel, de nem tudja még pontosan hogy mi...ezért mondta hogy "mindhárman", így nem csak ketten lesznek ott Isaval, hanem lesz még egy vámpír, ketten már valamit ki tudnak deríteni...de ugye főleg Ed:)
    2,a kritikákat olvasva...találgattak páran hogy kibe vésődhetett be Benji...Alicebe vagy Jadebe vagy iylenek...nem tudom jól emlékszem-e...de az tuti hogy Juliette azt mondta hogy B "azzal jött haza az iskolából" tehát a suliban történhetett valami!De szerintem nem nagy a para mert ha nagy lenne akkor Juliette nem mondta volna hogy várhat a dolog...szerintem csak annyi hlogy Benji fiatal még...vagy nem tudom...de bizti nem nagy dolog, csak Daniel felfújta...ennyi jutott eszembe!
    Remélem értelmesebb lett, mint gondolom...
    sok puszi
    Andi

    VálaszTörlés
  64. Nekem egyetlen egy kérdésem lenne,de ez már egy ideje foglalkoztat.Szóval: a vámpírok ugye halottak,azaz nem ver a szívük nem kell levegőt venniük,nincs anyagcseréjük a testük nem újjul meg stb.Akkor mivel a szexhez kell néhány igencsakértékes nedv (és mi egyéb más)férfiak és nők részéről is.Hogy áll fel a drágának a ,tudjátok hímvesszeje ? [bocsnemtaláltamjobbszótx]
    plusz még egy: ugye ember/farkas nő létére gondolom menstruál.olyankor mi történik,ha épp Edwardal van? (ezt mondjuk az eredetiben sem értettem,ha már egy apró vágástól mindenki begerjed..) aszem ennyi x) Remélem érted a kérdésem és tudsz válaszolni =)

    VálaszTörlés
  65. Szia Spirit!
    Elolvastam újra a fejezetet, ami szokás szerint hihetetlenül jó lett, élvezet olvasni! A párnás jelenet nekem is a kedvencem (és tetszik, hogy kicsit visszakapcsolódik az eredeti Meyer-műhöz, de persze nem ugyanaz a szitu, csak hasonló :)
    Kicsit megpróbáltam rendszerezni magamban, milyen rejtélyek vannak függőben, amikre várjuk a megoldást (segítsetek, ha valamit kihagytam):
    1) mit pusmogott Edward Tanyával még a "Múlt árnyai"-ban
    2) miért akar még várni Edward, hogy igaziból együtt legyenek Bellával
    3) Jade: mért jött Forksba, mik a tervei, mért küldték el annak idején az apját (bár erre volt már utalás, de potosan nem tudjuk)
    4) Maria: mért jött ide, mit akar itt igazából (mert szerintem amit mondott, hogy Jade elől menekül, nem teljesen fedi a valóságot), és hogy mivel tartja sakkban a Cullen családot
    5) mi az, ami miatt Alice és Edward mérgesek Jasperre

    Ahelyett azonban, hogy ezek közül bármelyikre választ kaptunk volna, vagy legalább egy kicsit közelebb kerülhettünk volna a megoldáshoz, még újabb rejtélyek merültek fel (ami persze nem baj, ezért szeretünk, mert megmozgatod az agyzekervényinket):
    6) Benji bevésődése
    7) Russel különös viselkedése és képessége

    Benjivel kapcsolatban annyi a tippem, hogy az iskolában vésődött be, és szerintem nyilván olyan valakibe, akit nem ismerünk még. Jade kizárva, mert vele már találkozott (és a bevésődés az első találkozáskor megtörténik). Az sem valószínú, hogy vámpír az illető, a bevésődés természete miatt (bár egy farkast ismerünk, aki vámpírral vésődött be ;) És szerintem nem is fiú. Legvalószínűbb egy idősebb nő, esetleg egy új tanára? De tudjuk, hogy nálad úgyis hiába tippelgetünk, mindig meglepsz minket. :)
    Russellel kapcsolatban is csak sötétben tapogatózunk. Nyilván nem vámpír és nem farkas, ebben egyetértek az előttem szólókkal, vagy egy különös képességekkel rendelkező ember, vagy valami külünleges lény, akit te alkottál meg. Edward tudja olvasni a gondolatait, és az az ötletem támadt, hogy esetleg Edward és Alice az előző napi beszélgetésük alatt már rájöhettek, hogy valami különleges van Russelben, csak nem akarják elmondani Isabellának. Sőt, lehet, hogy a Jasper-konfliktus is ezzel van összefüggésben?
    Russel egyébként nagyon szimpatikus, rendes volt tőle, hogy felajánlotta a matek háziját Isának (aki tényleg nagyon gyerekes tud lenni néha - persze nyilván nem esik jól neki, ha Edward kislányként kezeli, de ezzel a viselkedéssel nem túl felnőttes :) Russelhez visszatérve, nagyon érdekes, ígéretes karakter ezzel a különös képességgel, kíváncsian várom, mit hozol majd ki vele kapcsolatban. Az biztosan érdekes lesz, amikor rájön, hogy a képessége nem hat Isabellára. És szeretne Isa barátja lenni. Kíváncsi vagyok, Edward mit szól majd ehhez, nem hiszem, hogy nagyon lelkesedne az ötletért. :):):)

    Két kisebb kérdés merült még fel bennem a végén: egyrészt, hogy Edward hogyhogy nem került elő, amikor Dave-ék Isabellára támadtak (nem hiszem, hogy annyira a tanítási órákra koncentrált, hogy ne követte volna az Isát körülvevő gondolatokat...) A másik meg, hogy Jonathan hogy került oda: ellenőrizni akarta Isát, hogy tényleg suliban van-e? Vagy csak véletlenül arra járt?

    Nagyon köszönjük, hogy írsz nekünk, és siess a folytatással, puszi:
    Kata

    VálaszTörlés
  66. Pikchu: erre már sokkal korábban adtunk egy választ, a múlt árnyai 20-as fejezetéhez írt hsz-ek között keress rá az én hsz-emre, ott megtalálod a válaszokat.

    http://twilightfic.blogspot.com/2009/04/mult-arnyai-20-fejezet.html

    Plusz a menstruáció során már halott vér távozik az emberből, ez nem nagyon érdekli a vámpírjainkat :)

    Bocsi de ez a téma a fétisem, szóval....bocsi :D

    VálaszTörlés
  67. pichu: nem akarom csúnyán kifejezni magam de a pöcse a mérgétől áll fell XD

    VálaszTörlés
  68. Ennél kérlek, szebb szavakat használjatok... Nem gond, ha az erotikus dolgokat is megbeszéljük, mert ez is az élet egy természetes velejárója, de lehet ezt kevésbé csúnya szavakkal is, mint ahogy Pikchu tette... Bocsi, de a csúnya szavakra én nagyon allergiás vagyok. Nem is értem, hogy miért lett ez nagy divat a fiatalok körében (tisztelet a kivételnek, és bocsánat az általánosításért), mikor szerintem, egyszerűen csak nagyon ciki, ha valakinek minden második szava káromkodás... Nah mindegy, erről megint csak hosszú sorokon keresztül tudnék papolni, és inkább megkíméllek tőle titeket, de kérek mindenkit, hogy az általa használt kifejezéseket válogassa meg. Köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  69. Szia Spirit!
    Én új vagyok itt, de minden részt elolvastam. Fúú,eszméletlenül írsz. Kápráztató. Egyszerűen lehengerlő. Nem tudom kifejezni mennyire tetszik, így csak megköszönöm.:):)

    puszi:Natííí

    VálaszTörlés
  70. Szia Spirit!
    Istenem nem is tudom mit mondjak!
    Te mindig megleped az embert! Inkább kezdem az elején:

    Nem tudom mit csinált Jasper, de haragszom rá, mert Alice a kedvencem,mert olyan boldog, aranyos és vicces, hogy mindig felvidít. Noha Jaspert is imádom és nem tudok rá haragudni, most mégis haragszom...

    Természetesen Benji bevésődésére is kíváncsi vagyok(pont én ne lennék kíváncsí:D ) csak milyen rémes, hogy mindenki így felnő, szóval megértem Daniel mért aggódik...
    Viszont Dannel kapcsolatban azt nem értem miért ilyen bunkó...Isa a testvére(ha nem is vér szerint) és nincs joga ezt tenni vele, főleg ő, aki tudja milyen a bevésődés...gondoljon bele neki milyen lenne ha Juliettet nem fogadnák el a többiek, na mind1

    Az Ed+Isa rész nagyon cuki volt^^mondjuk h Ed úgy tartotta bent Isát, hogy csókolta és másnap aza párna xD értem, hogy mért jött zavarba, hisz még én is belepirultam (ne nézz flúgosnak, csak egy kicsit bele tudom élni magam abba amit olvasok :D)

    a geometriás részben nagyon hasonlítunk Isával, én is harcban állok vlük. Viszont Russeltől nagyon rendes volt, hogy odaadta neki a sajátját, kár h olyan bunkó tanár van, hogy ezért ír be karót

    és most elértem a történetedfő pontjához:D nem is tudom mit írjak...inkább csak azt ami most eszembe jut:
    szenzációs hogy így meg tudod lepni az embert,olyannal amire egyáltalán nem is számítana. Ezért nagyon irigyellek. Először arra gondoltam, hogy Russel törölte Isa emlékeit a verekedéssel kapcsolatban, de aztán Isa visszagondolt Davekre, úgyhogy ez a lehetőség kiesett...hogy Russel Isabellával mit csinált nem tudom, de az biztos h Davéket elég rendesen manipulálta...nem is olyan hanyagolható személy eza Russel :D bár én már a leckés résznél megszerettem, úgyhogy annyit remélek nem vlmi rossz-gonosz szereplő lesz

    Most többet nem tudok írni,hiszen szerintem ígyis elég kérdést tettem fel,amire választ várok :D- ha másnem a következő fejezetekből
    Milliószor puszillak hiszen egy-egy fejezettel izgalmassá és élvezhetővé(nem mellesleg boldoggá is) teszed a napomat:D ölel:Emily13

    VálaszTörlés
  71. bocs azt én írtam és a pichu nak van címezve xD

    VálaszTörlés
  72. Annyira jó ez a fejezet,hogy csak remélni tudom,hogy nem ájulok el közben(annyira jó).Légyszí írd meg,h mit csinált már megint Jasper.Megőrülök,ha csak arra gondolok,hogy nem tudom,mit csinált.A múltkor 4 órán át meredtem a törikönyvem felett és azon gondolkoztam,mit csinálhatott.A vége szobafogság lett,mert anyám észrevette,h nem a törit tanulom:(.Viszont így több időm marad olvasnni:D.
    Kopi

    VálaszTörlés
  73. Hello!
    Állati jól írsz. egyik nap találtam rá a blogodra és azóta állandóan olvasom és várom az új fejezeteket!:) Nagyon tetszik az alapsztori is és az újabb és újabb rejtélyek. De most már jöhetnének a válaszok és nem újabb kérdések.:) De komolyan! Várom, hogy végre jöjjenek a válaszok a következő fejezetben és nem választ hanem újabb kérdést kapok.
    És hogyan lehet itt befejezni a fejezetet??:P Nagyon idegesítő... Nem bírom ki a következő részig...
    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezzel a Russlellel.:P És most akkor Isabella mire emlékszik vagy nem törölte az emlékezetét vagy mi van? kicsit belezavarodtam...
    xoxo, Nicky

    VálaszTörlés
  74. Szia!
    Khm...tehát:Tetszik a tollas(Isabella tönkretette a párnákat)részlet,de még én is belepirultam:D.Nagyon ötletes volt és az,hogy Russelnek is lehet esélye Isabellánálés ez arra kényszerít,hogy írjak,olvassak,csak azon járjon az agyam,de ezen kívül semmi nem jöhet szóba.Sakkban tartod az olvasókat azzal,hogy nem mondod meg,mit művelt Jasper,ez még érdekesebbé teszi a történetet.
    Az hogy Russelnek(még nem tudom,hogy minek nevezed Russel képességét)ilyen képessége van meghökkentő és fordulatosabbá teszi a történetet.Már azt hittem,semmi akadály nem lesz Edward és Isabella szerelmében,de te mint mindig most is jó alaposan megleptél minket:D.
    Rengeteg jót és ötletet:Kopi

    VálaszTörlés
  75. Annyira jó lett! szerintem Russel kitörölte Dave-ék emlékeit( de csak a verekedésről) és hát Isabellának is ki akarta..csak hát neki pajzsa van..:D de érdekes ez a pajzs dolog is,mert ugye Meyer történetében Bella eltudta "tolni" a pajzsát ha akarta,így Ed hallhatta a gondolatait..tudom itt most más a helyzet mert farkas,és Ed csak farkasként tud olvasni a gondolataiban (azt is csak akkor ha Isabella akarja) de emberként ez lehetséges nála?hogy eltolja a pajzsát..? erre kíváncsi lennék..:D (igaz ott Bella már vámpír volt..)nah m1 nemtom..:Dtudom h nem követed Meyert és ennek nagyon örülök:D és ez a történet egy kicsit jobban tetszik mint az eredeti twilight..:D de azt is szeretem!!:D a fejivel kapcsolatban:
    akkor Russel Edward emlékeit is ki tudja törölni,vagy manipulálni,nemtudom :S itt az a kérdés h Russelnek ez a képessége csak normális embereknél működik vagy vámpíroknál is...Arra vagyok nagyon kiváncsi h Ed miért nem volt ott..igaz h épp óra volt közben de akkor is..:D rem.majd megmagyarázod:D Benji bevésődése sztem meg egy új lány a suliból...én nem reagálom ezt túl..:D meg Nate h került oda..? mert a fejiben nem írtad h megbeszélték volna azt h Nate értejön vagy ilyesmi..de persze attól még lehet így..=) kedvenc jelenetem a párnás rész volt..:D kár h nem írtad le az éjszakájukat..:S:S szívesen elolvastam volna:D rem.több lesz már az ilyen jelenetekből..xD ugye közel járunk már a számhoz? mondd h igeeenn!! mondj róla vmit..=D ezen a héten lesz még? nagyon várom!=)és írj továbbra is ilyen szép hosszú fejiket..=)

    VálaszTörlés
  76. Szia Spirit!
    Tetszenek a fejezetek.
    Mikor lesz következő??????????Még a héten????????????? LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI LÉCCI

    VálaszTörlés
  77. Kedves Spirit!
    Sajnos a szó nem elég szóval egy sikoltást küldök neked!
    Nagyon várom már a kövit!
    Nem tudom elképzelni, hogy ki lehet ez a Russel gyerek. Nyilván nem vámpír és nem farkas, mert azt szó szerint értve is egyből kiszagolták volna.
    Talán van valami különleges anyag ami elnyomja a fajra jellemző szagokat???
    Teljesen fel vagyok paprikázva! annyi kérdés van a fejemben! Remélem egyszer mindre választ kapok! Szerintem hamarosan mindenre fény derül. Az egész fejezet végén azt vártam mikor tűnik fel Edward, hogy megmentse Isabellát, da sajnos ez elmaradt.
    Mindenesetre a fejezet nekem így is nagyon tettszik.
    Puszi puszi: Viki

    VálaszTörlés
  78. Hali!

    Csak engem idegesít, h mindenki azt hiszi, h Russel Edward és Isa közé állhat? Spirit azt mondta, a Meyer-alkotta szabályokat megtartja, tehát, ahogy a Breaking Dawnban is van: aki bevésődött, az "nem látja az arcát" a többi ellentétes neműnek.
    Ez Jake és Quil párbeszédében hangzik el a 8. fejezetben. Aki olvasta, nem emléxik és nem hisz nekem, az keresse ki. Aki nem olvasta, az vagy kérje meg egy barátját aki olvasta, h tegyen így, vagy csak egyszerűen higgye el nekem, h így van.

    A lényeg, h Isa és Russel nem jöhetnek össze!!!

    Pusz

    VálaszTörlés
  79. Bocsánat, természetesen tisztelet a kivételnek.

    VálaszTörlés
  80. szijaa Spirit!
    hűűű hát ez a fejezet :D nagyon tetszett ismét, de hát eddig nem volt olyan fejezet ami ne tetszett volna :D kíváncsi vagyok ki is lehet valójában Russel, de gondolom türelmesen várnom kell h kiderüljön :D eddig nem volt szimpatikus, de kezdem egyre jobban megkedvelni =)
    egész véggi azt vártam mikor jön Edward, a hős megmentő, de sajnos ez msot kimaradt =/ viszont a párnás rész kárpótolt ezért :P remélem sok hasonló rész lesz a következő fejezetekben és lassan kiderül Edward titka is, mert én arra vagyok msot a leginkább kíváncsi :D


    nagyon szurkolok, h sikerüljön kiadatni a saját könyvedet =) én szerintem biztos kiadják, de ha véletlen mégsem(ezt lekopogom :D) akkor ők a hülyék, és nem tudják mit szalasztanak el. kevés ilyen íróval "találkoztam" mint te =) én biztos h megvenném a könyved =)


    remélem gyorsan jön a kövi rész, mert én már nagyon várom *.* puszii

    VálaszTörlés
  81. Szia! Úgy tűnik a játékod nagyon jól bevált, ugyanis nekem nem nagyon volt türelmem végigrágni magam az össze hozzászóláson, de nekem is vannak elméleteim, meg tippek, meg hasonlók. lehet, hogy már mondták őket, vagy nem tudom, de mint már említettem nem nagyon volt türelemem végigolvasni.

    Szóval:
    Russel képessége szeritnem ( biztos ) hogy a memoriát tudja törölni, vagy éppen módosítni, hogy melyik a kettő közül, az nem igazán derült ki.
    Aztán az első egy-két hozzászólásban felmerült a kérdés, hogy Isabella memóriája akkor lett-e módosítva...
    A válaszom az én részemről, hogy nem hiszem, a gondolatai alapján biztos nem... hiszen azon rágódott, hogy mi volt az előbb az a fura helyzet meg minden.
    Arra én is kíváncsi lennék, hogy Edward miért nem jelent meg, ez már olyan velejáró, mint amikor elesel, és megütöd valamid, ugyanígy, ha Isabella valami bajba keveredne, a következő pillanatban megjelenik Edward!
    Aztán visszatérve Russel-re. Szerintem ember, csak van van ez a képessége, hiszen nem lehetetlen. Alice-nek is voltak látomásai már akkor is, mikor még csak ember volt.
    Zárásul, A párnás jelenet nagyon ot van, de még az előző fejezetben a levelezés volt a csúcs. Az nayon tetszett.

    U.i.
    Bocs, hogy nem írtam hsz-eket egy ideje. Szánom-bánom bűnömet... hüp-hüp
    Szóval belehúzok, és lehet, hogy avn htsó szándék is, hiszen türelmetlül váron, hogy újabb és újabb fejezeteket olvashassak el tőled.

    Ancsa_girl

    VálaszTörlés
  82. Szia Spirit!
    Hűűűű, ez a fejezet IS nagyon tetszett, a legjobban az izgat mi történt Jasper-rel és Alice-szel (ők a kedvenc párosom, és Jasper pedig a kedvenc szereplőm). Szerintem megérezte Edward és Isa érzéseit és kicsit elborult az agya. Ennek következtében mondott vagy tett olyat, amitől a baj lett.

    Aztán ott van ez a Russel-ügy is. Szerintem ember, aki természet feletti képeségeket birtokol. Bár persze meg lehet, hogy nem így van és valami teljesen új "lényről" van szó.
    Melesleg ezt sem értem Nate, hogy került oda, talán ahhoz is köze van Russel-nek.

    Aztán a Benji-s dolog, nagyon furja az oldalmat, hogy kibe vésödhetett bele. Szerintem nem meleg (az már elég bizar lenne, legalábbis számomra). Elképzelésem szerint egy új tanár vagy diák, akivel valami nem stimmel.

    A Jade-es kérdés sem derült még ki. Az is nagyon izgat, hogy mi lehet a titka.

    Már régóta olvasom a történetedet, de csak most írok hozzászólást. Nagyon nehezen tudom magam megfogalmazni, de azért általában szokott sikerülni. Ezt a hsz-t is 30 percig írtam. De most majd fogok, nem cska a játék miatt, hanem mert kedvet kaptam hozzá.
    Szurkolok, hogy a saját könyvedet ki tudd adatni. Biztos érdekes, fantázia mozgató történet. Ha majd megjelenik, biztosan elfogom olvasni.
    Momo

    VálaszTörlés
  83. Hű.. Tudom, hogy már mondtad, nem hagysz elvarratlan szálakat, de a helyzet az, hogy lehet, hogy előbb-utóbb mindenre fény derül, csak addig még történik valami, ami új rejtély, és újabb kérdéseket vet fel. És ez a történet szempontjából jobb már nem is lehetne, viszont az ember idegeit eléggé kikészítí.:D Amúgy nagyon jó volt a fejezet, most sajnos már aludnom kell (ha egyáltalán el tudok még aludni.:D), de mives holnap van a suliban az utolsó nap, ha hazajövök, addig fel sem állok a gép elől, amíg utól nem érek mindenkit.:D A félregépelésekért bocsi, de 1. már elég régóta nem aludtam, 2. próbálok minél gyorsabban írni, hogy el ne felejtsem, mit akarok.^^ Szóval bocsi mégegyszer.^^ Na, tényleg megyek, izgulok nagyon, hogy holnap milyen újakat tudok meg. Vagy inkább ma..:'D Sok puszi: ewoO

    VálaszTörlés
  84. Spirit,
    Amerikában nem az F a mi egyesünk megfelelője?
    csiga

    VálaszTörlés
  85. Szia nem tudnád nekem elküldeni pdf formájában ezt a könyvet?

    VálaszTörlés