.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. július 24., péntek

Kérdezz-felelek

Köszönöm szépen mindenkinek a dicséreteket és a hsz-eket. :) Örülök, hogy tényleg sokat gondolkoztatok a felmerülő titkokon, és egy csomó klassz és érdekes ötletet írtatok le nekem. Nagyon élveztem az olvasásukat, szóval, bármikor ha valami eszetekbe jut, írjátok le. :) És akkor a kérdések...



„Ugye A múlt árnyaiban Edward és Isabella elég közel kerültek...konkréten falták egymást. :D Amit őszinte örömmel fogadtam. :D De sajnos a 2. részben eléggé úgy érzem, hogy Edward szerepe lényegesen lecsökkent, sőt, olyan kis mulya lett. Komolyan elkezdtem szurkolni Jonathannak, mert már úgy hiányzik valami szikra. Szerintem Isabella átváltozása után a vágyának erősebbnek kéne lennie...persze értem én, hogy le van foglalva a gondolata az új helyzettel, de a bevésődésnek mégis az a lényege, hogy állandóan Edwarddal akar lenni.” (Renascense)
„Egyetértek Renascence-szel, hogy Edward és a Bella vonzalom tényleg kicsit alábbhagyott a 2. könyvben. Persze megvan, de a bevésődés itt még pluszban fokozta volna, de nem is tudom, én ezt sajnos most nem érzem.” (Ancsa girl)
„reménytelenül romantikus lelkem már alig várja, hogy Edward és Isabella kapcsolata ugyanolyan...hmmm bensőséges legyen, mint előtte, de nem vagyok telhetetlen tudok várni addig a részig, csak hát Edward olyan letört, és még most is, hogy úgy ahogy sikerült megbeszélniük a dolgokat olyan kis esetlen és tanácstalannak tűnik nekem.” (Helga06)

Nem, a vonzalom még erősebb köztük, majd később meglátjátok, és ők minden egyes pillanatban fájóan vágyódnak egymás közelségére és szenvednek, csak ha folyton erről írnék, akkor a végén már uncsi lenne az egész. Ők szépen magukban kínlódnak, miközben teszik a többi dolgukat. :)


„Megtudhatnám hogy, az idegen farkasnak, (akiről megtudtuk hogy nő :D) miért ezt a nevet adtad hogy Jade?” (Kitty)
„De hogy kell ejteni a nevét? Dzséd?” (Brigitta)

Van itthon egy könyvem, amiben az összes külföldön adható fiú és lánynév megtalálható. Az egyetemen vettem mindössze 100 Ft-ért. :D Szóval, abban keresgéltem nevet az új farkasnak, és megláttam a Jade nevet. A hangzása nagyon illik a karakterhez szerintem. Nőies és mégis van benne valami csábító és erotikus. A jáde kő jut eszembe róla…
A jelentése egyébként, lánygyermek, az édesanya legdrágább ékköve. Majd kiderül később, hogy a jelentése alapján is illik hozzá a név. :)
És igen, „Dzséd”-nek kell ejteni. :)


„Isa szerintem egy kicsit önző énjét mutatta meg, és igazából nem is értettem, hogy miért is féltékeny egyáltalán. Talán attól tart, hogy nem ő lesz a középpontban ezután vagy talán érzi, h Jade veszélyt jelent majd a falkára és Cullenére?” (Dena)

Mindkettő. Úgy érzi egyfelől, hogy csak most találta meg a farkas családját, és máris elveszi tőle valaki őket. Hiába Edwardba szerelmes Isabella, és hiába van bevésődve, és hiába nem tud férfiként nézni a többi farkasra, azért amolyan testvérként, emberként, igenis igényli és elvárja, hogy a fiúk vele foglalkozzanak. Mint mikor van egy báty és egy húg, és a báty folyton a húgával foglalkozik, aztán születik még egy lánytestvérük, és a bátyus az új húgocskára fordítja a figyelmét. A nagyobb húgocska biztosan féltékeny lenne a kisebbikre, amiért az elveszi tőle a bátyjuk figyelmét. :)
És igen, tényleg úgy érzi, hogy Jade veszélyes. Nem tudja magának sem megmagyarázni, hogy miért érzi így, de hát, a nőknek sokszor van ilyen megérzésük… :)


„A Cullen háznál Edward hallotta amikor Isabella szólt neki gondolatban hogy elmegy haza, de majd visszajön? Ezek szerint Isabella farkasként tud kommunikálni vele, ha "eltolja" a pajzsát?” (Heidi)
„Ez az Edwarddal való kommunikálás is érdekes. Három lehetőség jutott eszembe:1, Jó ötlet, amit az előttem lévők állítanak, és eltolta magától a pajzsát, bár nem tudom, hogy ez Edwarddal kapcsolatban mennyire működik. Lehet, hogy ez csak a farkasokkal működik.2, Isabella önkénytelenül is úgy mondta a dolgot, hogy a többi farkas hallotta, és az ő fejükből olvasta ki Edward.3, Szimplán megérezte - ha lehet ezt így mondani - hogy mit akart Isabella mondani.” (Fummie)
„Amikor Isabella az elején felhúzta a pajzsát, akkor nem lehet, hogy Edward is tudott olvasni a gondolataiban? És akkor felelsleges volt Isabellának elmutogatni, hogy haza megy, nem?” (Juca)

Igen, igen. Mikor Isabella a farkasok előtt felhúzza a mentális pajzsát, olyankor Edward is hallja a gondolatait. És mikor a Cullen háznál Isabella el akarta neki magyarázni, hogy most mennie kell, de majd visszajön, akkor Edward nem a mutogatásból jött erre rá, hanem Isabella gondolataiból. :)


„Meg mi az, hogy csak úgy véletlenül átváltozott? Ennek nincs semmi értelme. Ahhoz kell egy vámpír tartós közelsége. Ez nem egy véletlen műve.” (Fummie)

A véletlent úgy értettem, hogy Jade nem tudott arról, hogy farkas leszármazott, mivel a nagyapja lemondott a farkasságról, mikor elhagyta La Push-t, az apja pedig sosem változott át farkassá. Valamint azért is véletlen, mert Jade nem tudott arról, hogy vámpírok vannak a közelben, és csak a véletlennek köszönhető, hogy vámpírlakta területen tartózkodott, és ezáltal átváltozott farkassá.


„Láttam, hogy inspiráló zenének Within Temptation is van írva. Szereted is őket, vagy csak néha jó hallgatni? Csak mert én szeretem őket. :) És ha már itt tartunk, milyen típusú zenéket preferálsz?” (Fummie)

Igazából, Szandi volt az, aki megismertetett a Within Temptationnel. Megmutatta youtube-on néhány klipjüket, és nagyon tetszettek. A klipek maguk is érdekesek, a zenéjük is nagyon jó, és az énekesnő hangja… Olyan, mintha a mennyekből szállt volna le… :) Egyébként, magáról az együttesről nem tudok szinte semmit, de nagyon tetszik a zenéjük. :)
Zenék… Igazából, bármit meghallgatok, ami jó. Ének-zene tagozatos voltam, tanultam zongorázni, furulyázni, szeretek énekelni is, szóval, nagyon fontos a zene is az életemben, nem csak az írás. :)
Tényleg bármilyen stílusú zenét meghallgatok, komolyzenét, R&B-t, rockot, musicalt, népzenét (nem csak magyart, hanem mondjuk írt, törzsi zenét stb.). Az egyetlen, amit nem szeretek az a gépi tucc-tucc „zene”. Még a fejem is belefájdul. :P


„Mellette drága az nem gond hogy Jadet nem kötik a szabályok vagyis a szerződés ami Cullenék és a farkasok kötöttek?Vagy őt is kötik?” (R.E.)
„Ha Jade új falkát alapít, rá vonatkozik az egyesség?” (Timi)

Nem, Jade-re nem vonatkozik az egyezség. Az csak a la push-i farkasok Alfájára és az ő falkájára vonatkozik, mivel ők adták a szavukat anno Carlisle-nak. És csak a la push-i Alfa az, aki felbonthatja ezt a szerződést.


„Joshnak lehet hogy ő lesz a bevésődése?” (R.E.)

Ez még a jövő titka… Még én sem tudom, mi lesz Josh-sal, hogy lesz-e bevésődése, és ki lesz az… :)


„Lesz a két lány között harc?Azért kérdezem mivel Jade kicsit úgy tűnik hogy magasabb rangúnak tartja magát. Vagy így fog Isabella megerősödni és kiválni a csapatból?” (R.E.)

Hát, a szóbeli harc már most elkezdődött… Hogy tovább fajul-e a dolog fizikai harccá, azt majd meglátjátok. :)


„ja és a saját könyved mikor jön és hol lehet rá rendelést leadni?” (R.E.)

A saját könyvem szeretném, ha ősz végén, tél elején megjelenne. De még nem tudok pontos dátumot. Rendelést… Hát, ha kiadó adja ki, akkor majd a könyves boltokban meg lehet találni, ha nekem kell kiadni, akkor majd nálam rendelhettek. :) De majd mindig mondom az aktuális infókat, mikor már tudok valami ténylegeset. :)


„először az jutott eszembe hogy Jade is belefog vésődni Edwardba… De aztán elhessegettem ezt a gondolatot... vagyis mostanra tényleg nem tudom… Ugye nem?” (Bojti)

Nem, nem, nem fog bevésődni Edwardba. A bevésődés lényege, hogy megtalálod azt az egy embert, akit neked rendelt a sors. Edwardot Isabellának rendelte, senki másnak. :)


„Kb. milyen gyakran jelennek meg a fejezetek?” (Emese)

Hát, 4-5 naponta kb. De van, mikor korábban, van, mikor később. Ez mindig a szabadidőm mennyiségétől és az ihlettől függ. :)


„szia, árulj már el léci pár kulisszatitkot Bella nagyi naplójáról? az egész élete benne van?? Isabella az egészet elolvasta már?” (Papagájlány)

Bella akkor kezdte el írni a naplót, amikor Forksba költözött, és egészen addig írta, míg hozzá nem ment Jacobhoz. Ez afféle Edwardról szóló napló volt. A vele kapcsolatos eseményeket és érzéseket írta le benne Bella, és az esküvője után úgy vélte, hogy nem lenne tisztességes folytatnia a naplóírást, és arról keseregni oldalakon át, hogy elhagyta élete szerelme. Ehelyett inkább megpróbálta a lehető legjobb és legboldogabb életet élni, ami csak Edward nélkül lehetséges volt.
Isabella még nem ért a napló végére. Az eredeti könyvek szerint kb. a New Moon közepén tart az eseményekben. Még a sziklaugrás előtt, de már Edward távozása után.


„Jut eszembe, maradnak az Isabella névnél, vagy valamikor áttérnek egy becenévre is???” (Sylvi)

Nekem Isabella már csak Isabella. Nem hiszem, hogy bárki becézni fogja. :)


„Nate nem érzékeli azt, hogy van a közelében olyan valaki, aki mellette Alfa lehetne?” (M.S.)

Nem, ezt nem tudja érzékelni. Szagból meg semmiből sem lehet megmondani. Ha meg lehetne, akkor anno azt hiszem, az Eclipsében volt az a srác… váh, sosem jut eszembe a neve… Embry, igen, ő… :D Szóval, akkor meg tudták volna állapítani, hogy ki is az apja, mert Sam látta volna, hogy lehet-e Alfa vagy sem. :)


„Emmett, Rosalie, Alice, Jasper járnak most suliba?” (Lou)

Csak Alice és Edward járnak most iskolába. A többiek már 18 éven felüli szerepet öltöttek magukra.


„Szeretnék egy szívességet kérni. Elolvasnád az én történetem?” (Lena)

Persze, csak fogalmam sincs, hogy mikor. Már vagy 10 történetet el kéne olvasnom, van aki már hónapok óta vár, de valahogy sosem úgy jön össze az időm, hogy nekiállhassak. De egyszer mindenkién átrágom magam, ígérem, és megírom a véleményemet, csak legyetek kérlek türelmesek. :) Bocsánat, hogy várnotok kell, és köszönöm a türelmet! :)


„Jade 120 éves ugye?” (Timi)

Nem. Jade farkasként 142 éves, emberi kinézetre pedig 30 körül van. :)


„És ahogy eddig "megismertem" Josh-t, nem olyan, mint aki hatalomra vágyik.” (Juca)

Nem, tényleg nem egy hataloméhes személyiség. Viszont, ha úgy látná, hogy a falka és az emberek érdeke azt kívánja, hogy ne Jonathan legyen az Alfa, akkor lehet, hogy cselekedne valamiképpen. Akár segítene egy másik Alfát is hatalomra juttatni, szerintem… De persze, ez csak elméleti feltevés. :)


„Elég csak annyit mondanom, hogy feketében járok, metált hallgatok, és a gót szubkultúrába sorolom magam, és máris mindenki menekül.” (Fummie)

Nekem mindig is bejött ez a stílus. :D Hiszen, vámpírokról olvasunk itt mind, én meg írok is róluk. :D Ez az egész szubkultúra, ha nem is aszerint élek, engem mindig vonzott. Titokzatos, misztikus, sötét, vagyis érdekes. :)
Meg különben is, nem az öltözködése alapján ítélek meg másokat. :) A fontos az, hogy milyen ember vagy. És a hsz-ek alapján kedves és nagyon-nagyon okos. :) Amiket végigelmélkedtetek Jucáékkal, ezt bizonyítja a számomra. Szóval, érdekes ember lehetsz, akit szívesen megismernék attól függetlenül, hogy milyen színű ruhában jársz, milyen zenét hallgatsz, és milyen szubkultúra szerint élsz. :)
Ahogy az utolsó fejezetemben is írtam, nem külsőségek, származás, vallás, nemi beállítottság, vagy egyéb ilyen dolog által kell megítélni valakit, hanem a cselekedetei alapján, mert azokból derül ki, hogy valaki jó vagy rossz ember-e. Én ebben hiszek. :)
Szandi is üzent neked külön:
Ő is rockerlány volt/van, metált hallgat, abból is különösen szereti a gótikusabb beütésű együtteseket, hosszú évekig feketében járt, és a gót szubkultúrát a sajátjának tekintette, és bár azóta változott az élete, és a párjának köszönhetően kiszínesedett és nőiesedett a ruhatára, az ízlésvilága nem változott.
És ha összefutna veled, akkor biztosan lenne miről beszélgetnetek, és inkább te ne ítéld el, amiért már nem látszik rajta, hogy mit is szeret (én ekkor tettem hozzá, hogy annak nem feltétlenül kívülről kell látszania :D ).
És az ízlése szélesedett a zenék terén (csak a tucc-tuccot és a rapet nem szereti), de a régi dolgokat ugyanúgy szereti és meghallgatja, és bármikor szívesen belebújik az acélbetétes bakancsába. :)
És velem együtt imádja, ahogy elmélkedtek a ficemről Jucával és Lanával. :)


„Ti nem emlékeztek olyasmire, hogy az egyik falka tagja belevésődött Jacob nővérébe? Vagy én ezt csak álmodtam?” (Timi)

Nem álmodtad. Paul volt az. Bevésődött Jacob nővérébe, akit azt hiszem, Rachelnek hívnak, de ebben nem vagyok biztos… :)


„Jut eszembe... Spirit magyart tanul... vajon tud finnül?” (Fummie)

Tanultam finnül, de nem tudok. :D Volt finn óránk az egyetemen, de ott inkább a nyelvészeti dolgokra mentek rá. Arra, hogyan működik a finn nyelv és miben hasonlít vagy különbözik a magyartól. Számomra ez is érdekes volt, mivel specializációként nem az irodalmat, hanem a nyelvészetet választottam, azon belül is az anyanyelvi nevelést, viszont, nem tanultam meg tőle finnül. :)


„ha jól emlékszem Jasper kb most 100-110 éves” (Kanga)

Ahogy Szandi is írta, Jasper 1863-ban változott át vámpírrá, ezért Meyernél több, mint 140 éves. Nálam eltelt még kb. 60 év Meyer regényeihez képest, vagyis Jasper kb. 200 éves mostanság. :) Vén a drága, de kit érdekel, mikor olyan szexi… *sóhajt*


„Tudtam én, hogy bűzlik a csaj.. tehát ezért jött vissza? Bosszúállás?” (Mismouth)

Hehe, tudtam én, hogy azt hiszitek majd, hogy Jade azért tért vissza, mert bosszút akart állni Jasperen. :D De nem. :D Jade azt sem tudja még, hogy Jasper a környéken van. :D Más oka volt visszatérni. :) Szóval, törjétek még a buksitokat nyugodtan, mert azt én mindig nagyon élvezem. :)


„Ezt irtad le egyszer, hogy van egy olvasód, aki ilyen genetikai dolgokkal foglakozik és ő adott egy ötletet, amit még nem mondasz el? Ez lenne az?” (Bella)

Nem, azt, amit Carlisle kiderített, én találtam ki magamtól. Már azelőtt az olvasói levél előtt megvolt az immunitás ötlete, az olvasói levél csak megerősített abban, hogy amit én laikusként kitaláltam, az biológiailag lehetséges tényleg. :) Mármint, ha lennének vámpírok és farkasok, akkor lehetséges lenne. :D


„Hány éves kicsi Edward?”

Bocsánat, emlékszem rá, hogy ketten is feltették a kérdést, de hiába kutattam a sok hsz. között, hogy kik voltak, egyszerűen nem találtam meg. :-/ Légyszi írjátok meg, hogy ki kérdezte, és akkor utólag odaírom a kérdés mellé a nevét. :) Előre is köszönöm, és bocsánat… Vaksi vagyok… :D
Egyébként, kicsi Edward most 7-8 hónapos lehet kb. :) Már mászik, támasszal képes járni, tud hangokat kiadni, de beszélni még nem. Épp most vigyáztam egy 7-8 hónapos babára, szóval, innen tudom, hogy azok alapján, hogy miket tud már, körülbelül 7-8 hónapos lehet kicsi Edward. :)

27 megjegyzés:

  1. Jaj. *pirul* Köszönöm lányok, nagyon aranyosak vagytok. Én is szívesen megismernélek Titeket. Nem vettek fel egyetemre (úgy néz ki, mégsem vagyok olyan okos, mellesleg tök magas volt a ponthatár... csak úgy néztem), és fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni az elkövetkezendő egy évben (mondjuk leteszek egy nyelvvizsgát), de valószínűleg nem lesz sok dolgom, úgyhogy ha esetleg majd arra fele járok, akkor feltétlenül szólok. :)

    VálaszTörlés
  2. Ó Fummie, sajnálom :( És hova szerettél volna menni? Mármint mit szerettél volna tanulni?
    Én most fogok diplomázni a BME-n, de a lehető legőszintébben mondom, ha újra választhatnék, eszembe nem jutna egyetemre menni... Annyira fölösleges időpocsékolás volt, hogy hihetetlen, csak elvette a kedvemet az egésztől. Ezerszer inkább tanultam volna vmi szakmát, és akkor most tudnám, hogy értek valamihez, és milyen területen keressek munkát. Bocsi most ez nagyon kikívánkozott belőlem :D A lényeg: egy-két kivételt eltekintve, nem biztos hogy az egyetem a legjobb választás...
    Ha pedig errefele jársz, feltétleül szólj előtte! ;)
    És ez vonatkozik minden kedves olvasóra :)
    Puszi Szandi

    VálaszTörlés
  3. Egyetértek Szandival. Én is, ha most választhatnék, akkor ezer más dolgot tennék, de egyetemre nem jelentkeznék. Én szeretek tanulni, mindig is szerettem. Már 3 évesen olvastam, anyuval folyton feladatos könyveket vetettem meg minden... Szomjazom a tudást. De az egyetemen nem hogy tanítottak volna, inkább csak hozzásegítettek, hogy elhülyüljek és elfelejtsek mindent, amit eddig tudtam. Jah, és elvették a kedvem az egész egyetemtől. Nah mindegy... Szóval, sajnálom, hogy a terveid nem úgy jöttek össze, ahogyan szeretted volna, de ne keseredj el, lehet, hogy te jártál jobban.
    A nyelvvizsga jó ötlet, az manapság fontos. :) És ha erre jársz, akkor örömmel megismernénk. :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi! :) Szeged, Debrecen, Pécs... ebben a sorrendben jelöltem meg őket (a legjobb bennük, hogy messze vannak Pesttől, és mindenhol vannak ismerőseim). Magyarra jelentkeztem. Egyrészt, mert imádok olvasni. Szinte mindig olvasok valamit. Másrészt szeretem a verseket (meg Adyt (L)). Harmadrészt magyaron lehet finnt tanulni, és szeretem a finnt. :) Újságíró szeretnék lenni... vagy műfordító... vagy valami... hm nem igazán tudom. A matekkal sincs gondom, mert megy az, ha figyelek (akkor is, ha nem), csak nem szeretem. Lehet, hogy a tanárok miatt, vagy azért mert anya matek szakos, ezt nem tudom... Majd jövőre újra megpróbálom. Addigra meg le szeretnék tenni egy nyelvvizsgát. Jövőre majd több szerencsém lesz, reméljük. :)

    VálaszTörlés
  5. sziasztok:)
    hát nkm is kell majd fősulira mennem mivel jelenleg gimnazista vagyok és hát fősuli nélkül az semmit sem ér:S ha most választhatnék tuti nem ide jönnék de hát mostmár ez van:S
    Fummie hát sajnálom:S én is ettől félek h nem vesznek fel fősulira majd, mert tudom h ha egy évet halasztanom kell akk ellustulok és elfelejtek tanulni xDxD
    én is újságíró akartam lenni vagy vlmi ami a médiával kapcs.:):)

    VálaszTörlés
  6. köszi a sok választ Spirit, és örülök, hogy Szandival élvezitek, ahogy Jucával és Fummie-val elmélkedünk, puszi nektek! *pirul* ja és amikor ezt elolvastam: "Hehe, tudtam én, hogy azt hiszitek majd, hogy Jade azért tért vissza, mert bosszút akart állni Jasperen. :D De nem. :D Jade azt sem tudja még, hogy Jasper a környéken van. :D" egyből írtam Fummie-nak msnen, hogy nemár...mire ő hogy neki is ez volt az első következtetése... szóval a lényeg, hogy a jade rejtély nem oldódott meg, filózhatunk tovább!! =DD Lana

    VálaszTörlés
  7. Spirit!:)
    Na szóval gondolkoztam erről az Isabella-Edward dologról.. Ugye Isabella bevésődött Edwardba és ez kb. annyit jelent hogy ő számára az igazi és a megtörhetetlen szerelem. Ez ugyanígy van Edwarddal is? Ő is időtlen időkig Isabellát fogja szeretni? És ezáltal a te történetedben Bella (nagyi xD)és Ed közötti szerelem nemis volt annyira erős és "örök"? Szóval ha Edward nem hagyta volna el Bellát, akkor is kiábrándultak volna egymásból? Remélem érthetően irtam le a kérdéseket.:)
    Puszi és sok sok iheletet a további fejezetekhez:)

    VálaszTörlés
  8. Mindig azt hallom, hogy az egyetemen márcsak azt fogod tanulni, ami érdekel. Be ne dőljetek ennek! Persze, van sok érdekes dolog, de több mint fele, olyan felesleges! Én is talán megszerzem a német diplomát és elmehetek vele a jégre. :S
    Más: Akkor Jade mit akar? És a levelek? hmm...

    VálaszTörlés
  9. tudtam én, hogy nem kell egyetemre mennem...=D
    Apple, ha Edward nem hagyta volna el Bellát, Isabella nem is létezne...
    és szijó Zafír!! =)én is töröm a fejem, hogy akkor Jade mi a fityfenéért jött... Lana

    VálaszTörlés
  10. most lehet hülyeséget fogok kérdezni, de ha Jade még nem tudja de később rájön akkor meg fogja támadni Jaspert vagy Jade még emberi létében találkozott vele így nem is igazán emlékszik rá?

    VálaszTörlés
  11. Woof, woof béjbi! :D
    Tuti, h emlékszik Jasperre, ilyet nem felejt el az ember.

    VálaszTörlés
  12. és ha megtudja, akkor nagyon nagy gáz lesz... =S mert szerintem alapból nem jó szándékkal jött... de ha nem ezért jött, akkor mi a fenééééért? nembírooom =S =D woof woof, béjbi!! =DD Lana

    VálaszTörlés
  13. Catus, a vérfarkasok emlékezete szerintem nem úgy működik, mint a vámpíroké. Átváltozás után is ugyan úgy emlékszik az emberi életére, ahogy előtte.
    Amúgy még nem jött a megváltó ihlet Jade-del kapcsolatban... Amint jutottam valamire, az első dolgom lesz kommentelni. :D
    És Sziasztok Lana és Zafír! :D woof woof :P

    VálaszTörlés
  14. Fiúk, Lányok!

    Ne keserdjetek el az egyetem miatt még annyi felesleges dolgot fogtok csinálni az életben, a felsőoktatás csak a bemelegítés volt. Én is elvégeztem egyet, aztán még egyet, majd egy felet és egy tanfolyamot (volt humán és reál is) és most teljesen mást csinálok. De azért a fősulis évek emléknek jók. :)

    Nem tudom miért van mindenki Jade ellen csak azért mert ISa utálja és féltékeny rá? Amúgy szerintem majdnem normálisan viselkedik, mint egy érett egyedülálló nő, aki tisztában vele, hogy ki ő és szépségével mit érhet el a férfiaknál (én nem ilyen vagyok sajnos). Persze ettől függetlenül lehet gonosz, de ne legyetek már ti is féltékenyek.

    Megemlíteném, hogy éppen most kezdődik a vihar!

    A levelek engem is érdekelnek!

    Egyébként Edward szerelme Bella iránt soha nem múlt el csak akkor, amikor az meghalt és ennek tényét elfogadta és beengedte a szívébe Isa-t.

    Egy farkas kétszer is bevésődhet, ha az első meghal és nem adja fel a farkasságát. Legalábbis én ezt olvastam ki a sorokból. Meg talán valahol angol honlapon olvastam is.

    Sajnos még mindig nem jöttem rá, hogy mit is akar Jade, de szerintem Bellával kapcsolatos. Miatta jött és nem a fiúk miatt.

    Na mára ennyit badarságot sikerült összehoznom.

    Spirite kérleg siess a következő részekkel, mert már várom nagyon!

    Üdv: Nóra

    VálaszTörlés
  15. Ja, egyébként én pont fordítva képzelnem Josh-t meg Jonathan-t, mert Jonathan-nak, akit képzeltél olyan gonosz feje van picit, és igaz, h Josh nem gonosz, de azért nem olyan cuki, mint Nate. Na ezt jól megmondtam. :D Remélem, azért valaki érti.
    S mi van, ha Jade csak azért jött, h keressen hozzá hasonlókat, semmi hátsó szándék nélkül? Vagy ez tök lehetetlen? Bár mondjuk egy csomó ideig csak figyelte őket...

    VálaszTörlés
  16. Bocsi, még egy utolsó megjegyzés az egyetem, fősuli témához :D Tényleg nagy kamu, hogy itt már azt tanulja az ember ami érdekli... tény hogy törit nem kellett tanulnom a műszakin, és leszámítva a kötelező 30 kredit humán tárgyat, megmaradtunk a reál részen, viszont a tárgyaim 80% undormány volt, teljesen elvették a kedvem mindentől, ami pedig érdekelt volna, hülye tanár volt vagy vmi, és az utáltatta meg velem. Főleg hogy 1 év csúszásom lett, 6 évet pocsékoltam el az életemből... Egy 1-2 éves tanfolyammal, amit persze ugyanúgy gondosan kell kiválasztani, mert azok között is van nagyon gagyi, de egy jó nevű tanfolyamot elvégezve ezerszer több hasznos dolgot tanulhattam volna meg, de legalábbis csak 1-2 évet vett volna el az életemből. Főleg ha újságírással akartok foglalkozni, azt egy magyar szakon nem fogjátok megtanulni, nem úgy, mint egy direkt újságírói tanfolyamon, aminek a végén akár lehetőségetek van újságokhoz menni gyakorlatra, míg az egyetem után hagyjátok a francba az egészet.... a finn nyelvtanulás megint ugyanez, egy jó magántanár többet ér mint a sulis oktatás. Arról nem beszélve hogy az egyetem sem ingyenes, el sem tudom mondani hány tízezer forintot kellett pauszapírra költenem pl, hogy meg tudjam oldani a házikat, és aztán visszadobja a tanár és kezdhessem előről, mert neki a 400as ív jobban tetszik mint a 600as....wáh. Hirtelen durva kifizetni egy tanfolyamot, de a 3-5 (+a csúszás) év alatt simán megtérül, 4-5 tanfolyam is.
    Persze tényleg ízlések és pofonok, és biztos van egy csomó ember akinek bejött az oktatás és nem érzi úgy hogy vakvágányra került és nem tudja mihez kezdjen a diplomájával, mert nem vesznek fel sehova és különben is túlképzett vagy.... khm :D Szóval lehet hogy máshogy élnétek meg ezt az egészet, mindenesetre én már máshogy tenném, ha visszamehetnék az időben. Tényleg bocsi hogy így kifakadtam, csak muszáj volt elmondanom :D De a lényeg hogy gondoljátok át jól a dolgot, és hallgassatok meg minél több véleményt, és az alapján szűrjétek le a leszűrnivalót :)
    Pusz

    VálaszTörlés
  17. Most már én is hozzászólok a témához. A jó iskola megválasztása nagyon fontos, s néha azért sikerül a megfelelő helyet megtalálni. Én is néhány jó tanár miatt tartok ott, ahol tartok! Viszont tény, hogy nekünk is sok felesleges dolgot meg kellett tanulnunk.
    A rendszerben az a csapda, hogy teljesen mindegy hogyan döntesz, ugyanúgy járhatsz jól, mint rosszul! Ha érettségi utáni szakképzésre mész, később lehet hogy azért nem találsz majd munkát, mert nincs főiskolai, vagy egyetemi végzettséged. Viszont ha meg diplomáért küzdesz, akkor elpocsékolhatsz jó pár évet mialatt lehet, hogy már szakma szerint dolgozhatnál, s majd azért nem találsz már munkát, mert azt mondják, hogy nincs elég tapasztalata, vagy most jön az az időszak, amikor majd úgyis elmegy szülni, stb.
    Szóval hosszútávon szinte úgy tűnhet, hogy teljesen mindegy, hogy mit választasz, mert úgyis az aktuális pillanatban derül majd ki, hogy jól, vagy rosszul sikerült döntened.
    Viszont ami nem mindegy, hogy miként teltek addig az évek!
    Szerintem ez a legfontosabb, hogy próbáljunk meg úgy választani, hogy abból a legtöbbet hozhassuk ki később, és merjünk esetlegesen váltani. Én is mezőgazdasági szakra jártam, mert imádtam a bioszt, és a kémiát, most meg informatikát tanítok, s ki tudja még mi lesz pár év múlva!
    Nincs rossz döntés, csak maximum több időbe telik megtalálni azt, aminek eredménye végérvényesen megelégedettséggel tölt majd el!
    Szóval a lényeg, hogy merjünk dönteni, és próbáljuk meg azt kitartással végig is csinálni!
    Bocsi Spirit, hogy nem bírtam magammal!
    Amúgy rettentően élvezem a kérdezz-felelek rovatodat, mert jó látni, hogy ilyen ötletes olvasóid vannak! Viszont ami a legjobb az egészben, hogy a sok szuper hozzászólás ellenére meg tudsz lepni egy olyan verzióval, amire talán addig senki sem gondolt!
    Nagyon várom a mai fejezetet!
    Puszi: Viki (July)

    VálaszTörlés
  18. Szia Spirit!

    Az utolsó kérdésre vonatkozólag, van egy tippem, hogy mért nem találtad, ki kérdezte:D Az előző kérdezz- felelekben tette fel a kérdést Mystic Angel("Hány éves a kicsi Edward? Mivel nem írod, hogy mennyi, így gondoltam rákérdezek!") , Melinda("A kicsi Edwardra én is kiváncsi lettem! Most akkor mekkora is ő? Van már 1 éves?") és Én is:D Am sztem érdemes megnézned azt a néhány hozzászólást mert még rengeteg kérdést tettek fel(köztük énis:D), és a lányok is:)

    Az egyetemes témával kapcsolatban:
    Nekem még van egy évem a gimiből, tehát jövőre érettségizem. 12-13 éves korom óta pszichológus akarok lenni, szóval nekem ez kb akkora álom, cél, vágy, mint Spiritnek az írás. Tudom, sőt biztos vagyok benne, hogy lesznek felesleges, utált dolgok( nem hiszitek mennyi kiselőadást hallgattam az egyetemek hátrányairól, a tanáraim által), de én főként azért is megyek egyetemre, mert nem végezhetek szakmát bizonyos okok miatt. Tudom, hogy vannak bizonyára a pszichológiának is más lehetőségei. Én a MA embere vagyok, Carpe Diem. Tudom, hogy a céljaink vezetnek minket, és szerintem, ha valamit nagyon akarunk, hagynunk kell , hogy vigyen minket az ár. Hiszen ha Spirit nem jár magyar szakra, lehet, hogy nem kezd el írni, és akkor mi lenne velünk(?), és biztosan Szandival is történtek dolgok, amik meghatározták a életét azért mert a BME-re jár.Igen utólag az ember sok mindent megváltoztatna(kérdezze meg mindenki a saját szüleit nagyszüleit, nővérét!), de mivel nincs időutazás, és talán jobb is így, meg kell tanulnunk elfogadni azt ami van, és örülni neki. Mert nem hiába vagyunk, leszünk ott ahol lennünk kell.Tudom, hogy ez az egész szövegelésem naivan hangzik, de bízom abban, hogy hogy történik valami jó. Lehet, hogy 10 év múlva nem gyerekpszichológus lesz belőlem, hanem őőő valami más, de el kell kezdenünk valahol. Mint mindenki más is elkezdte. Leszögezem, hogy igazatok van, én nem akarok kötözködni veled Szandi, és a többiekkel sem. Tisztelem a véleményeteket, és örülök, hogy megosztjátok velünk. Tudom, hogy most azt gondoljátok, és én még túl naív tapasztalatlan, és álmodozó vagyok. De nem. Csak reménykedek:)

    Szandi nagy baj ha küldök neked egy e-mailt? Tudom, hogy koleszbe jársz, és lenne pár kérdésem:) Persze csak ha nem baj:)

    Köszi lányok a válaszokat:) Spirit téll nézd meg az előző kérdezz- felekben a hozzászólásokat;) Köszi, puszi, Truska

    VálaszTörlés
  19. Úúú, köszi Truska! :D Az előző kérdezz-felelek valahogy kimaradt. :D Megnézem, és válaszolok az ottani kérdésekre is. :)

    Egyébként, a magyar szaknak semmi köze ahhoz, hogy írok. :D Már 13 éves korom óta írok, és akkor döntöttem el, hogy író leszek. Az egyetem semmi lökést vagy segítséget nem adott ahhoz, hogy írjak. Se olyan óráim nem voltak, amik segítettek volna, se inspirációt nem kaptam, se tanári segítséget, semmit. :D Csak annyit, hogy az időm sokszor felesleges és unalmas órákra pazaroltam, amiknek semmi értelme nem volt, és nem maradt időm írni. Szóval, nem hogy segített volna az egyetem, inkább hátráltatott.

    Nem mondom, hogy nem voltak jó tanáraim, vagy nem élveztem néhány órát. De összességében véve, az egyetem 90% csak elvett tőlem, és nem adott.

    De én vagyok a hülye, mert nem voltam elég bátor időben váltani. :D Szóval, most nyögöm a saját döntéseim súlyát. Ez van. :)

    Egyébként, kész az új fejezet, Szandinak elküldtem, úgyhogy ha elolvasta, felteszem. :)

    VálaszTörlés
  20. Truska, persze, nyugodtan küldjél emailt :) nevramiel@gmail.com

    Egybként nem veszem kötözködésnek, én is tiszteletben tartom mindenki véleményét :) És persze teljesen egyetértek veled, és Vikivel is. Merjünk dönteni, ha rájöttünk, hogy a döntésünk rossznak bizonyul, akkor merjünk változtatni, és az is nagyon fontos hogy ha nem alapjaiban hibás az egész, akkor próbáljuk meg végigcsinálni, amibe belekezdtünk, mert ki tudja :) És természetesen nem tudom visszapörgetni az időt, és nyilván történt egy csomó dolog, ami kihatással van a későbbi életemre nézve. És ahány ember, annyi életút, az én speciális esetemben azt hiszem az egyetem rossz döntésnek bizonyult, amit azért csináltam végig, mert túl sok időt öltem már bele, és nem akartam, hogy kárba vesszen, és így mégtöbb időt öltem bele :) Ördögi kör :)
    Más embernek más speciális esetben más a megfelelő út. És ahogy az elején írtam, vannak olyan esetek, amit egyetem nélkül nem lehetne megcsinálni, pl az orvosi szakmákat pont ilyennek tekintem, vagy a tanárok (más kérdés hogy nagyon nehéz tanárként elhelyezkedni).
    Én anno annyit tudtam, hogy az álmom a műszaki egyetem, és a mai napig nagyon büszke vagyok, hogy bekerültem, csont nélkül, és az átlaghoz képest még az eredményeim is jók, de konkrét elképzelésem mégsem volt. Az újságírás ellenben egy elég konkrét elképzelés, amire szerintem pont nem egy egyetem a válasz, persze ez is egyénfüggő :) No mindegy, nem akarok befolyásolni senkit :D
    Csak jó érzés kiadni nyügöm,bajom :D Hehe, szegény Fummieék meg már rég meghúzták magukat és menekülnek a nagy pátoszi beszédek elől :D:D:D

    Még annyi: lehet hogy csak a tipikus kórság tetőzött be rajtam, és még nem múlt el teljesen, miszerint itt vagyok 24 évesen, nem értem el semmit, nem haladok semerre, elfecsérelt idő volt az eddigi, és a körülöttem élők haladnak előre és már munkájuk és családjuk van stb :D De azért nem ilyen vészes a dolog, sőt én egy árva szót sem szólok :) De azért nyugtassatok meg, nem én vagyok/voltam az egyetlen akit elért ez a mélypont?

    VálaszTörlés
  21. Jah és nagyon sry hogy itt offolom a blogot :D Tényleg sorryyy :D Ma egyszerűen ez van, szófosás és őrület :D

    VálaszTörlés
  22. Szandi, velem is tök ez van, megnyugtatlak. lassan 23 éves leszek, egyetemre járok, jövőre talán végzek, de fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. :S Szörnyű érzés. :(

    VálaszTörlés
  23. Nyugi, tudod Szandi, elmúltam 30, túl vagyok a fősulin, a munka mellett egyetemen, és még mindig nem vagyok biztos abban, hogy befejeztem. Ha most nem kaptam volna osztályt, aminek rettentően örülök, akkor azt hiszem néztem volna magamnak megint valami sulit, hogy felrázzam az életem. Ja és tuti, hogy valami olyat kerestem volna amit még eddig nem tanultam.
    A család téma pedig nem egyszerű, van mikor úgy érzed már nagyon itt lenne az ideje, van amikor pedig annak örülsz, hogy még egyedül vagy. Sokszor voltam úgy, hogy azt mondtam nem értem el semmit, csak egy helyben toporgok, de mikor a diákjaimat felveszik valahova, vagy visszajönnek látogatóba, és azt mondják, de jó, hogy ezt belénk verte a tanárnő, akkor nagyon jó!
    Fontos: mindig csak akkor váltottam, mikor az előzőt már befejeztem! Azt mondtam, addig, amíg ki nem rúgnak, nem adom fel! S egy percig sem bánom, hogy így csináltam, mert imádtam a középsulit, egy fősulis tanáromnak köszönhetem az első munkahelyemet, és az egyetemnek a legjobb barátnőmet! És a lényeg egy könyvnek BENNETEKET! Az élet kiszámíthatatlan, és ez így van jól! :D
    Puszi: Viki (July)
    Bocsi Spirit! Most már tényleg befejezem, és írok lassan Neked is! Amúgy szuper az új fejezet! :D

    VálaszTörlés
  24. Spirit mikor fogod kirakni a képeket a taliról?

    Én most 14 vagyok és fogalmamsincsen, hogy milyen egyetemre akarok menni, vagy menni akarok-e egyáltalán, csak azt tudom, hogy mi nem leszek:
    jogász, orvos, bölcsész (irodalmár), tanár, építész, stb...

    Milyen idősek a levelek(a történetben), vagy ez is titok???

    VálaszTörlés
  25. Ja igen, meg Sylvi kérdezte, hogy miért nem térsz át a becenévre, és azért is nem, mert egy másik honlappal megegyezést kötöttél, (mert u.a. volt az alaptörténet, csak te sokkal korábban kezdted el írni), hogy te csak Isabellát használod, ő meg Bellát... :)

    VálaszTörlés
  26. Persze, az, hogy milyen idősek a levelek, ugyanúgy titok. Ha megmondanám, akkor könnyű lenne kitalálni, ki írta, és kinek. :)

    Egyébként, annak, hogy Isabella Isabella marad, semmi köze a másik honlaphoz. Számomra a karakterem neve Isabella és nem Bella. Nem tudnám Bellának hívni, ahogy Edwardék sem tudnák, mert a név meghatározza az embert, és a Bella név az eredeti Bellához tartozott.
    Amúgy Isabella Blacket én találtam ki (hogy a másik honlapon író lány maga alkotta-e a karakterét és a történet alapját, vagy innen vette, az az ő lelkiismeretére van bízva, én szeretek bízni az emberekben), az én karakterem, szóval, alapból azt csinálok vele, amit akarok más történettől függetlenül, de egyszerűen Isabellának Isabella a neve. A név maga is tudatosítja mindenkiben, hogy ő egy külön személyiség. :)

    VálaszTörlés
  27. Szia Spirit!
    Csak most olvastam a kérdezz-feleleket, mert nyaralni voltam. Jelentkezem, én is rákérdeztem a kicsi Edward korára!! De köszönöm, most olvastam, hogy valaki már megemlítette ezt! Pussz Truska!
    Megint sok dolog egyértelműbb lett számomra! Köszönöm!

    VálaszTörlés