.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. december 29., szerda

Varázslatos realitás 79.

Charlotte ledermedve ült az ágyon, és csak fél másodperces késéssel jött rá, mi is történt. Vagyis csak sejtette. Peter meg akarta csókolni? Vagy csak képzelődött? És miért hátrált meg végül? Ezernyi kérdés, de Charlotte csak a legfontosabbat tette fel, miközben riadtan az ágy széléhez mászott, hogy megnézze, nem esett-e baja a földre pottyant fiúnak.
- Jól vagy? – Döbbenten figyelte a levegő után kapkodó fiút, akinek már könnyesek voltak a szemei a nevetéstől. Charlotte elképzelni sem tudta, mi váltotta ki ezt a reakciót. Már kezdte azt hinni, hogy elaludt film közben és ez csak egy bizarr álom, mikor Peter végül vett két mély levegőt, és hátradőlve a földön a tenyerébe temette az arcát.

12 megjegyzés:

  1. Juj!
    Pont ezt a kérdést föltenni?
    Vhogy mindig sikerül úgy csavarnotok, h elképzelhessük a másik fél reakcióit a tettekre/mondatokra, szal fönntartjátok az érdeklődést, de még hogy! ;)
    :-*

    VálaszTörlés
  2. Jajj! kegyetlen vagy :D pont itt abbahagyni...:D:D
    am IMÁDOM :D:D:D
    siess:)

    mesi.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jóóó! :D

    Viszont ez még egy szöszinek sem ment el, ez csak egy fél szöszi volt! :( :)
    Nem az volt az elején, hogy kb. 5 perc alatt tudjuk majd elolvasni, vagy rosszul rémlik? Ez még egy olvasási nehézségekkel küzdő emberkének sem telt volna 5 percbe csajok! :D :D

    VálaszTörlés
  4. Nem, az volt az elején, hogy 5 percbe telik megírni. :D És ha épp más dolgok is járnak az ember fejében, lásd vizsgák, akkor ez a pár sor is beletelik 5 percbe. :D Jó, jó, beismerem, tényleg rövidke lett. :D De a következő részem kárpótol majd titeket, mert az meg jó hosszúra sikeredett. ;)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nagyon-nagyon jó lett ez a fejezet, csak nagyon picike volt! Amúgy mellékesen megkaptam és el is olvastam a könyvedet. IMÁDTAM. Ezzel a sztorival is így vagyok, remélem a következő rész hosszabb lesz.
    Arya

    VálaszTörlés
  6. Szia Spirit!
    Elolvastam a karácsonyi ajándékomat, és hát, nagyon tetszett! Mást nem is merek róla írni, nehogy spoiler legyen olyannak aki még nem olvasta végig.
    Amúgy, vicces, mert annyira sikerült a családban elhintenem, h mit szeretnék kapni, hogy nem csak a páromtól, hanem 24-i ajándékbontáskor a hugomtól is megkaptam ugyanazt a két könyvet, szóval most van két-két Árnyékvilág és Boszorka fénye a karácsonyfa alatt :)))
    Jah, amúgy nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakultak az eladások a megjelenés óta, lehet erről tudni valamit?
    Drea

    VálaszTörlés
  7. Arya: Örülök, hogy elolvastad az Árnyékvilágot és tetszett, köszönöm szépen! :)

    Drea: Hihi, igen, a húgom is így járt, csak ő nem könyvvel kapcsolatban. Vett valamit a férjének, és később kiderült, hogy a férje első házasságából származó lánya is ugyanazt vette az apjának, szóval, ment karácsony előtt pár nappal a nagy ajándékcserélgetés. :D De talán oda tudod ajándékozni valakinek a felesleges példányokat. :)
    Az eladásokról pontos számot nem mondhatok, de annyit igen, hogy az utolsó információim szerint nagyon jól fogy az Árnyékvilág. :) Igazából engem nagyon megleptek a számok, mert nem számítottam arra, hogy ennyien tényleg megveszitek a könyvemet. Persze, reméltem, hogy sokan kíváncsiak lesztek, csak nem gondoltam, hogy ennyien. :) Úgyhogy nagyon hálás vagyok nektek, amiért támogattok, érdeklődtök, köszönöm szépen! :)
    Ennek köszönhető, hogy nagyon úgy néz ki, hogy az Árnyékvilág második könyve jövő ősszel megjelenhet. :)

    VálaszTörlés
  8. Jajj csak ilyen rövid lett??? :"( na nembaj majd ugyis kárpótolsz minket *gonoszvigyor* várom a kövit, olyan fura hogy ilyn apró részeket vagyis szöszeneteket kapunk csak... de nembaj ez igy jó :D Várom nagyon a kövit.
    Puxy: Kacey

    VálaszTörlés
  9. Ok, persze, érthető, üzleti titok meg minden, de ezek szerint, ha jön a folytatás, akkor valószínűleg jók az eredmények és tényleg ez a lényeg. Örülök, hogy ennyire szépen indultatok!
    A könyv meg egyszerűen szuper, és ha egy tanácsot megfogadsz, ne siess a folytatással, hanem hagyd érni, ne vállalj sokat egyszerre!
    Jaj, közben eszembe jutott, hogy volt egy tartalmi kérdésem, csak nem tudom h fel merjem-e tenni (ugye spoiler lehetne benne).
    Drea

    VálaszTörlés
  10. Drea: Írd meg mailben a kérdést a spiritbliss24@gmail.com címre, és szívesen válaszolok rá. :)

    VálaszTörlés
  11. Annyira magam előtt volt, hogy Peter ott fetreng és csak röhög.. Most meg itt vigyorgok. x"D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés