.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. január 19., kedd

A jelen boldogsága - 5. fejezet

5. FÉLIGAZSÁGOK




MIKOR BELÉPTEM AZ EBÉDLŐBE, Carlisle éppen elégette a véres gézdarabokat egy hamutartóban, aztán nekiállt megtisztítani és elpakolni az orvosi eszközöket. A keze gyorsan és biztosan dolgozott jelezve a – mások számára elképzelhetetlenül – sok éves gyakorlatot. Russel gyanakvó tekintettel figyelte, de nem kérdezett semmit. Ahogy a hosszú, fehér ujjak lezárták az orvosi táskát, Carlisle felnézett, és halványan rám mosolyodott, Russel arcán pedig számomra beazonosíthatatlan érzelem suhant végig. A kezeimet tördelve mentem beljebb, aztán megálltam nem messze az asztaltól.

- Hogy vagy? – kérdeztem a szemöldökétől a homloka felé futó öltéseket látva. Dave-ék jól ellátták a baját, mielőtt Edward megérkezett volna. Az összevarrt seben kívül az álla is be volt lilulva.

- Jól – érkezett a rövid és velős válasz. Carlisle megköszörülte a torkát, miközben kezébe vette az orvosi táskáját.

- Nekem van fent egy kis dolgom… - pillantott felém bíztatóan, aztán elhagyta az ebédlőt. Mély levegőt véve húztam ki a Russel mellett lévő széket, és szembefordítva vele leültem rá. A pár pillanatnyi csend, amíg próbáltam összeszedni a gondolataimat, zavaróan fülsüketítő volt.

- Szóval, Supermannel jársz? – hallottam meg hirtelen Russel hangját. Felpillantva rá, próbáltam rájönni, mi járhat a fejében, de nem sikerült.

- Valahogy úgy… - próbálkoztam meg egy halvány mosollyal.

- Mindig sejtettem, hogy Cullenék nem emberek… - ugrott összébb a két vörös szemöldök, hogy aztán Russel arca eltorzuljon a fájdalomtól. – Melyik bolygóról jöttek? – érdeklődött teljesen komolyan. Ideges kuncogás hagyta el a számat, miközben megráztam a fejemet.

- Nem földönkívüliek.

- Hanem? Genetikai mutánsok? – A kuncogásom nevetéssé erősödött, ahogy meghallottam az emeletről Emmett jókedvének halk, mormogó hangjait, és Rose bosszankodását, amiért párja nem kezeli elég éretten a helyzetet.

- Nem.

- Akkor? – nézett rám várakozó bosszúsággal Russel. Gyorsan megpróbáltam helyretenni a vonásaimat, és komolyságot erőltetni magamra.

- Figyelj, Russel… - nyúltam felé, de mikor összerándult, meggondolva magam az ölembe ejtettem a kezemet. – Hidd el, hogy az a te érdeked is, hogy minél kevesebbet tudj rólunk. Már az is túl veszélyes, amit eddig tudsz. Éppen ezért nem mondhatod el senkinek! – kértem őt szinte könyörgő hangon.

- Szóval, csak emiatt aggódsz? – préselte össze az ajkait. – Félted a kis titkotokat. Más miatt nem is foglalkoznál velem, ahogyan eddig sem tetted – emlékeztetett az állítólagos bűneimre.

- Ez egyáltalán nem így van. Ha nem foglalkoztunk volna veled, akkor Edward nem ment volna, hogy segítsen neked – juttattam eszébe, hogy megmentették az életét.

- Ezer hálám… - vicsorodott el. – Nem mintha kértem volna a segítségét – morogta a fogai között.

- Meghaltál volna, ha nincs ott – öntött el egy pillanatra a düh.

- Nem mintha bárkinek is hiányoznék – vonta meg a vállát Russel olyan közönyösen, hogy az már ijesztő volt.

- Ez megint csak nem így van. Nekem fontos, hogy mi van veled – próbáltam meggyőzni.

- Akkor mondd el az igazat! – fúródtak a zöld szemek a tekintetembe.

- Nem tehetem… - hajtottam le a fejem bűnbánóan. Meglepetten rezzentem össze, ahogy a szék lábai csikordulva végigcsúsztak a padlón. Russel dühösen felpattant, és gyors léptekkel az előtér felé indult. Pár pillanatnyi fáziskéséssel ugrottam fel én is, hogy utána siethessek. – Várj, most meg hová mész? – ragadtam meg a karját, mire villámló szemekkel fordult felém.

- Talán, a rendőrségre… - sziszegte az arcomba.

- Kérlek, Russel… Úgysem hinnének neked. – Abban a pillanatban, ahogy kimondtam, már szívtam is volna vissza a mondatot. A Russel szemeiből sugárzó csalódottság szinte fizikailag fájt. – Nem úgy értettem… Csak… Gondolj bele. Tényleg nem hinnének neked. Neked is jobb lenne, ha úgy tennénk, mintha mi sem történt volna – próbáltam meggyőzni.

- Azt hiszed, hogy ezek után csak úgy el tudom felejteni az egészet? Végre… végre találtam valakiket, akik… - ökölbe szorultak a kezei, és tehetetlenül elhallgatott. Az együttérzés hullámai végigjárták a mellkasomat.

- Akik olyan különlegesek, mint te – fejeztem be a mondatát. Elkerekedett szemekkel pislogott rám. – Tudom, hogy mire vagy képes… - vontam meg a vállamat. Mikor továbbra sem szólalt meg, szemforgatva folytattam. – Törölni tudod az emberek memóriáját.

- De… Honnan… - motyogta zavartan, miközben olyan ijedten nézett rám, mintha bármelyik pillanatban előránthatnék egy keresztet a hátam mögül, hogy a pokolra küldjem. Azt akartam, hogy tudja, nincsen egyedül. Igaz, hogy megígértem Edwardéknak, hogy nem árulom el magunkról az igazságot, de másképp is éreztethetném Russellel, hogy számíthat ránk.

- Kipróbáltad rajtam az iskolaudvaron, mikor Dave-ék megjelentek.

- Emlékszel rá… - suttogta maga elé hitetlenkedve. – Még soha senki…

- Rám nem hatott, amit csináltál. De nyugi, nem te vagy az egyetlen, akire immunis vagyok – vontam meg a vállam. – Nem mondhatom el a teljes igazságot, de… Nekünk is vannak képességeink. Akárcsak neked.

- Képességek? – Russel tekintete izgatottan felcsillant. Rosalie halk morgása ellenére is biztos voltam benne, hogy helyes, amit teszek. – Edward… ő a semmiből bukkant fel a híd alatt, és fél kézzel elkapott és megtartott.

- Hát igen… Edward elég gyors és erős.

- És a többiek? – Valószínűleg, mindenki számára nyilvánvaló lett volna, hogy Cullenék különcsége és a családon belüli hasonlóságok nem véletlenek. Russel is sejtette, hogy ha Edward különleges, a többiek is az kell, hogy legyenek. Bólintottam.

- Ők is azok.

- És még? Képességekről beszéltél… Többesszámban.

- Képes olvasni a gondolatokban. Tudta, hogy mire készülsz, ezért ment utánad, és vigyázott rád – magyaráztam.

- Gondolatolvasó – derült fel Russel arca, hogy aztán rögtön kétségbeesetté váljon. – Jaj… - nyögött fel.

- Mi az? – ráncoltam össze a homlokomat. Russel ijedten pillantott a lépcsők felé, mintha valamire várna.

- Nekem… voltak gondolataim… Mindegy… - rázta a fejét, miközben az arca lángvörössé változott. – A többiek is képesek erre? – terelte el a szót.

- Nem. Csak Alice-nek és Jaspernek van még külön képessége, de az nem a gondolatolvasás. Na és, persze, ott van az én mentális pajzsom – fogtam meg a kezét, hogy visszahúzzam az ebédlőbe.

- Ami megvéd az emlékezettörléstől. Edwardtól is véd? – kíváncsiskodott. Annyira izgatta a téma, hogy még ellenkezni is elfelejtett velem, mikor visszanyomtam a székre, amin korábban ült.

- Igen. Hála az égnek! – borzongtam meg, aztán én is helyet foglaltam. Nem voltak igazi titkaim Edward előtt, de a gondolat, hogy minden szégyentelen fantáziámat és kínos bevillanásomat kiolvashatná a fejemből, elég bizarr volt. Russel halk torokköszörülése zökkentett ki az elmélkedésemből.

- Miért vagyunk képesek ezekre? – nézett rám olyan szemekkel, mintha tőlem várná a világmindenség összes titkára a választ.

- Nem tudom. – Szívesen kifejtettem volna neki, hogy a vámpírképességeket honnan eredezteti Carlisle egy elmélet szerint, de ahhoz el kellett volna mondanom, hogy Cullenék és én, ha különlegesek is vagyunk, mégis mások, mint ő.

- Kár… - komorult el ismét azonnal.

- Talán, ez egy áldás… - próbáltam jobb kedvre deríteni.

- Áldás? – horkant fel hitetlenkedve. Tudtam, hogy mit érezhet. Néha én is tehernek éreztem a farkasságomat, de mindent összevetve, nem szívesen mondtam volna le róla. Lehet, hogy bizonyos szempontból könnyebbséget jelentene szimpla embernek lenni – hiszen, nem kellene hazudnom senkinek sem, és szabadabban élhetném az életemet -, de más szempontból viszont, ijesztő gondolatnak tűnt. Mert mi lett volna, ha az egyik szerettem bajba kerül, én pedig csak egy gyönge ember vagyok? Hogyan segíthettem volna nekik erőtlenül?

- Igen. Miért ne… Kitörölhetsz rossz dolgokat az emberek fejéből, hogy ne szenvedjenek.

- Te kitöröltetnél valamit? – nézett kutakodóan a szemembe.

- Nem tudom… - gondolkoztam el. – Nem hiszem…

- Pedig voltak rossz dolgok az életedben. – A múltamról mindenki tudott az iskolában – legalább is, a nyilvánosságra hozható változatról -, de még mindig pofoncsapásként ért, ha valaki fel is emlegette.

- Azok hozzám tartoznak. Emlékeznem kell rájuk.

- Na látod! – nézett rám diadalmas szomorúsággal Russel, én pedig rájöttem, hogy megcáfoltam önmagamat.

- De lehet, hogy más nem így gondolja. Nem vagyunk egyformák.

- Igen, ezt tudom. Még a kívülállók között is kívülállónak számítok… – A sötét, ironikus nevetés, amely elhagyta Russel száját, szíven ütött. – Cullenékkal sem barátkozik soha senki, de még ők is megvetnek és elutasítanak. Ennél mélyebbre már nem süllyedhet az önbecsülésem.

- Ugye… Nem akarod többé megpróbálni azt a butaságot? – haraptam be a számat. Megijesztett Russel hangvétele. Az önsajnálaton és dühön kívül volt benne még valami, amiből úgy éreztem, tényleg úgy gondolja, nincs miért vagy kiért élnie.

- Az ugrásra gondolsz? – komorult el az arca. – Nem.

- Akkor jó – sóhajtottam fel megkönnyebbülten.

- Tériszonyom van – kapirgálta lehajtott fejjel az asztallapot. – Ki kell találnom valami hatásosabb módszert… - toldotta meg a mondatát hideg öniróniával.

- Sehogyan sem teheted meg! – csattantam fel, miközben lefogtam az ujjait.

- Nem mindegy az neked! – húzta el hirtelen a karját, és a viselkedése újra elutasító lett.

- Nem, egyáltalán nem mindegy! – pattantam fel, hogy aztán Russel fölé magasodva a tekintetem az övébe fúrjam. A fenyegető testtartásom és a szememből felé pattogó, dühös szikrák ellenére úgy tűnt, egyáltalán nem tart tőlem. – Ha kell, megkötözlek, vagy mindenhová követni foglak, de nem hagyom, hogy árts magadnak! – fenyegetőztem.

- Miért olyan fontos ez neked? Ha nem élnék, legalább biztonságban lenne a kis titkotok. Legalább is, az a része, amiről tudok – állta Russel rezzenéstelenül a pillantásomat.

- Mert a barátod akarok lenni – ismertem be.

- Miért? – Bosszúsan felsóhajtottam.

- Nem kellett volna már kinőnöd a „miért?” korszakot? – ráncoltam össze az orromat.

- Lehet… Sosem voltam olyan, mint a többiek – kaptam egy vállrándítást válaszként, de a zöld szemek tovább várták tőlem a választ.

- Jelen pillanatban, magam sem tudom – morogtam, aztán visszaültem a székre. Vettem egy mély levegőt, aztán megpróbáltam összegezni a gondolataimat. – Mert hasonlítunk abban, hogy mások vagyunk. És tudom, milyen egyedül lenni.

- Szóval, szánalomból. Nincs szükségem rá! – próbált meg Russel megint felállni, de még időben elkaptam a karját, és az ellenkezését figyelmen kívül hagyva visszanyomtam a székre.

- Nyughass már, az istenért! – tartottam lenyomva, amíg le nem nyugodott. – Nem szánalomból, hanem azért, mert szükségem van egy emberi barátra – csúszott ki a számon.

- Emberi barát? – hagyta abba a kapálózást Russel elnyíló szájjal, én pedig legszívesebben fejbe vágtam volna magam.

- Úgy értem… Mindegy! – csattantam fel. – A lényeg, hogy azért akarok jóban lenni veled, mert szükségem van egy barátra – próbáltam meg elterelni a figyelmet az elszólásomról. Szerencsére, Russel valószínűleg rájött, hogy úgysem mondok ennél többet, mert nem kérdezősködött tovább.

- Ha így van, miért vágtál át? Bíztam benned!

- Mondtam már, megsérültem – sétáltam bosszúsan az ablakhoz. Utáltam ezt a titkolózást még akkor is, ha tudtam, ez szolgálja mindannyiunk biztonságát és Cullenék nyugalmát. Én megbíztam Russelben, de a többiek nem érezték ugyanezt, és nem akartam nekik felesleges aggodalmat okozni azzal, hogy nem tartom a számat. Ha csak a saját titkomról lett volna szó, már valószínűleg, mindent bevallottam volna, de így hallgatnom kellett. Főleg, hogy külön meg is ígértem…

- Aham, a láthatatlan sérülés, amit senki sem látott még… És persze, olyannyira rosszul voltál, hogy a nagy szenvedések közepette alig volt erőd kiélvezni a lánykérést, igaz? – pillantott az ujjamon lévő gyémántra, amin árulóan megcsillant a lámpa fénye.

- Mikor ez történt – emeltem fel a kezemet. -, már jobban voltam. De előtte napokig nem kelhettem fel az ágyból.

- Ha már nem mondhatod el az igazat, legalább hallgass, és ne hazudj! – Russel keze ökölbe szorult az asztalon. A vádtól felzaklatva léptem újra elé, és felrántottam a hálóingemet - még az sem zavart, hogy a fehérneműm is láthatóvá vált. Russel elvörösödve bámulta az oldalamat.

- Elégedett vagy? – engedtem le az anyagot dühösen.

- Én azt hittem, hogy… De mi történt? – nézett fel rám bűnös tekintettel.

- Nem hittél nekem, és hazugnak neveztél. Azt hiszem, az a minimum, hogy nem kérdezősködsz! – használtam fel ellene az előbbi pár mondatát. Szégyenkezve bólintott egyet, bár láttam rajta, hogy majd megőrül a kíváncsiságtól. Ennyi szenvedést megérdemelt azért, mert azt hitte, nem mondok igazat…

- Sajnálom – suttogta a padlót fixírozva. – Csak annyiszor kellett csalódnom már…

- Én is sajnálom, hogy akaratomon kívül csalódást okoztam – néztem rá megenyhülve. – Tényleg meg akartuk szervezni azt a partyt.

- Elhiszem… - bólintott Russel, aztán a rajta lógó farmernadrág zsebéhez kapott. Kiemelte a mobilját, és ránézve halk káromkodásba kezdett. – Mennem kell! Az apám meg fog ölni. Észrevette, hogy nem vagyok otthon… - fehéredett el teljesen.

- Edward hazavisz – ajánlottam fel, remélve, hogy az említett nem lesz mérges miatta.

- Nem szükséges – rázta a fejét Russel, és kisietve a folyosóra csak az ajtó előtt torpant meg. – Én… Nem mondok senkinek semmit – emelte rám a tekintetét.

- Tudom – mosolyodtam el. A halk léptek hangjára a lépcső felé fordultam. Edward kezében a kocsikulccsal igyekezett felénk.

- Tényleg nem szükséges – tiltakozott Russel. Még mindig éreztem rajta a feszültséget, amit az emberekből általában előcsalt Cullenék közelsége.

- Veletek megyek – ajánlottam fel, hogy könnyebbé tegyem a kocsiutat mindenkinek, de Edward megrázta a fejét.

- Szó sem lehet róla. Holnap iskola, te pedig amúgy is fáradt voltál. Minden rendben lesz – nézett Russelre az utolsó mondatánál, aki végül beleegyezően bólintott, mégsem indult el Edward után, mikor az kilépett a tornácra.

- Valami baj van? – kérdeztem.

- Vissza… visszakaphatnám a pisztolyt? – dadogta, de még mielőtt válaszoltam volna, Edward megelőzött.

- Szó sem lehet róla!

- De hát… - fordult felé Russel tiltakozva hirtelen megfeledkezve az Edward okozta félelmeiről.

- A fegyverek veszélyesek. Nem fogom újra a kezedbe adni. – Edward olyan határozott hangon beszélt, hogy biztos voltam benne, semmi sem győzheti meg az ellenkezőjéről. Kivételesen, tökéletesen egyetértettem vele.

- De az apám tényleg megöl, ha észreveszi, hogy eltűnt – nyüszkölt fel Russel. Edward felém pillantott, aztán mélyet sóhajtott.

- Hol tartja a pisztolyt az apád? – jött az egyszerű kérdés.

- A szekrényében alul van egy doboz… - motyogta Russel. – Esküszöm, hogy csak visszateszem oda. Nem csinálok hülyeséget! – pislogott reménykedve Edwardra, aki megrázta a fejét.

- Nem fogom visszaadni – jelentette ki újra.

- Akkor meg, miért érdekel? – húzta fel az orrát kissé sértődötten Russel.

- Az, hogy nem adom vissza, nem jelenti azt, hogy nem fog visszakerülni a helyére – lendítette lazán a vállára a kabátját Edward, aztán sürgetően intett egyet.

- Holnap a suliban… - szóltam Russel után, aki kilépve az ajtón visszanézett még rám, és bólintott egyet. Edward egy lágy pillantással búcsúzott, amitől apró bizsergés szaladt végig rajtam. – Légy kedves! – tátogtam oda neki, mire elvigyorodott. Szemforgatva csuktam be utánuk az ajtót, aztán gyorsan felsiettem Edward szobájába. Tudtam, hogy Rosalie majd lenyugszik, ha látja, hogy nincs miért tartanunk Russeltől, de addig is jobb ötletnek tűnt elkerülni őt.

Végigheveredtem az ágyon, és magamhoz öleltem a párnámat. Valamiért sokkal könnyebbnek éreztem magam. Lehet, hogy nem mondhattam el mindent Russelnek, de most már legalább megbízik bennem, és a lényeget tudja – mi is mások vagyunk, éppen ezért hasonlít ránk.

Az, hogy egy ember barátságát sikerült elnyernem farkasként, boldoggá tett. Elég nagy teher volt a titkainkat hordozni, és ha nem is mondtam soha ki hangosan, féltem, hogy ez majd teljesen el fog szigetelni mindenkitől, aki nem vámpír vagy farkas.

Nem mintha nem lettem volna boldog az én kis valós csodavilágomban. Egyszerűen csak szükségem volt arra, hogy valaki mellett átlagosabbnak érezhessem magam, és azóta, hogy Russelt igazán megismertem, rájöttem, hogy ő az, aki megadhatja ezt nekem barátként. A különcsége miatt képes elfogadni, hogy különleges vagyok, mégis elég normális ahhoz, hogy én is normálisnak érezhessem magam, mikor vele töltöm az időmet. Cserébe pedig igaz barátságot adhatok neki, és megszüntethetem a magányát.

Meg akartam várni Edwardot, de végül elnyomott megint az álom. Tényleg kimerített az utóbbi pár nap, és most, hogy végre kicsit megnyugodhattam, a testemen átvette az uralmat a fáradtság.

Hűvös érintésre ébredtem. Mosolyogva nyúltam az ismerős kéz után, és egy gyengéd puszi után a fejem alá húztam, hogy ismét álomba szenderedhessek. Csak pár lélegzetet követően jöttem rá, hogy a kéz illata más, mint általában. A felismeréstől kissé zavarodottan nyitottam fel a szemeimet, hogy aztán fülig vörösödve húzzam feljebb magamon a takarómat.

80 megjegyzés:

  1. ááááá fiss!!! és első :)

    VálaszTörlés
  2. háháhá, a vége. :D höhh, vajon ki lehet az? :P
    am. a Russel-es dolog is nagyon jó volt, remélem, h újra minden oké lesz köztük, bár nem lenne túl jó, ha sokat megtudna...mondjuk, néhol kicsit bunkó volt, bár megértem, de akkor is lehetne kedvesebb, elvégre mostanra már nem élne. (1 költő veszett el bennem, yee. :D)
    jah, és a könyvedhez sok sikert, már nagyon várom! :) a videók is nagyon szuperek!
    U.I.: úgy kb. mennyibe fog kerülni a könyv?

    VálaszTörlés
  3. Ez aztán a meglepetés. Csak véletlenül tévedtem ide, és egy új fejezet fogadott. :)
    Nagyon tetszett, mint mindig. Kíváncsi leszek a Russellel való további eseményekre.
    De azért remélem a következő fejezetben a baba téma is újra előkerül... :)

    Niki

    VálaszTörlés
  4. Jajj, ki volt akitől puszit kapott????
    Russel jó fejnek tűnik, csak egy kicsit hisztis, de azért bírom! :)

    VálaszTörlés
  5. jajjj de ciki!!!!!!!!!!!!!!!:):):) ezen nagyot nevettem! Carlisle vagy Rosalie? Vagy Jazz vagy Em?? jajj annyira izgulok hogy ki lehet az....
    Nagyon jó kis fjeezet lett! Meglepő időpontban:):)de nagyon jóóóóóóóóóó
    Russel végre lenyugodott...és Ed nagyon aranyos volt a végén!
    Russelnek most ezt meg kell emészteni....lehet hogy túl sok dolog történt vele mostanában...lehet hogy fájni fog a feje...
    Ja, és lhet hogy amikor azt mondta, hogy történtke dolgok Isaval, akkor nem csak azokra a dolgokra gondolt, amiket mindenki tud...lehet hogy a kellemetlen élményeit is látja az embereknek vagy csak érzi vagy nem tudom...
    Na, a lényeg ebből a zagyvaságból annyi hogy király a feji, és várom a kövit!!!
    puszi!
    Andi

    VálaszTörlés
  6. Judy! Szerintem nem Isa kapott puszit hanem ő adta arra a kézre...

    VálaszTörlés
  7. Hello!!

    Tetszett ez a rész is. Bár az igazat megvallva, kicsit hiányzik az izgalom.
    Viszont az kíváncsivá tett, hogy kié lehet az a kéz. Ha tippelnem kéne, akkor Alicé, Jasperé, vagy Carlisle-é. Nem tudom hogy Jaspert miért vettem bele. Talán azért, mert ő azok közé tartozik, akik nagyon közvetlenül bánnak Isabellával, és rányitnak, miközben alszik.

    Várom a következőt.
    Pus

    VálaszTörlés
  8. ÚÚÚÚÚÚhhh!!! Nagyon jó lett, már nagyon régóts vártam hogy legyen valami új fejlemény Russellel kapcsolatban és azt is vártam hogy megtudja hogy Cullenék vámpírok Isabella meg farkas, és most az utóbbit félig meg is kaptam, ennek örülök :D lehet hogy nem kell megtudnia mindent Russelnek... hát nem tudom :D bárhogy lesz, biztos nagyon jó lesz :D
    Júj és a vége... XD hát, én Rosaliera tippelek... de hát nem tudom, bárki lehet...
    Várom a következő fejezetet nagyooon, csak közben gyógyulj is meg :)
    Kittti

    VálaszTörlés
  9. Jajj Spirit!

    Olyan idegesítő vagy!

    Most megint várhatok egy hétig és rághatom a körmöm, hogy ki az ördög, azaz vámpír ébresztette fel Isát. Grrr!

    VálaszTörlés
  10. Egyébként ne vegyél komolyan, nagyon szeretem az írásodat, mint mindig.
    Pusszancs!

    VálaszTörlés
  11. a vége lett a legjobb.nagyon érdekel hogy kinek a keze volt,de azon a 2 soron annyit nevettem,nem tudom miért,csak nevettem
    nagyon jó lett,mint mindig.rem hamarosan jön az újabb fejiii

    VálaszTörlés
  12. Csak nekem tűnt rövidebbnek a fejezet? Vagy csak most túl kevés volt az Edward. :D
    Érdekes volt. Russel elég furán reagál néha. De hát, mint mondta: ő még a különcök között is különc. Szerintem a végén Carlisle az, aki bement Isabellához. Talán már kivizsgálta a vérét, és most, hogy Edward nincs otthon, elmondja, hogy mi baja van Isabellának. A részhez nagyon több hozzáfűznivalóm nincsen, ez most annyira nem volt izgalmas.

    Viszont pár napja újraolvastam az egészet, és egy csomó minden így másodszorra olvasva teljesen más megvilágítást kapott. És rájöttem, hogy milliószor jobb úgy olvasni valamit, hogy nem tudod, hogy mi lesz a vége, vagy akár a következő lépés. :) És még valamire rájöttem. A te fanficedet jobban szeretem, mint az eredetit. Leginkább a főszereplő karaktere miatt.
    Bellát sosem szerettem igazán, azért, mert nem is volt személyisége. Olyan volt, mint egy báb, ha leraktad valahova ottmaradt. Mások irányították az életét. Nem csinált semmit, amikor Edward otthagyta, csak úgy volt. Elhiszem, hogy élete nagy szerelme Edward, de meg sem próbált semmit sem tenni az ellen, hogy Edward ne hagyja ott, később pedig azért, hogy ne csak úgy létezzen. Persze, Jacobbal már volt benne élet, de csak azért, mert Edward hangját kergette, ami szerintem elég szánalmas.
    Isabellálban az elején rengeteg bellás tulajdonságot véltem felfedezni, amit először aranyosnak találtam, de mikor már a Jövő reménységét olvastam, rájöttem, hogy Isabella farkassá válásával egy csomó bellás tulajdonsága kikopott, és pont ezért szerettem meg Isabella karakterét. Tényleg jobban szeretem mióta farkas lett. És Isabella nem omlott össze, amikor ott kellett hagynia Edwardot, pedig akkor nála ott volt a bevésődés is. Pont Edward miatt nem adta fel, és miatta küzdött. És ezért nem örülnék, ha Isabella vámpír lenne (mint már mondtad, valószínűleg nem lesz az), mert úgy érzem, hogy akkor megint bellás lenne, és ez nekem nem tetszene. Isabellát farkasként szeretem. És pont az a jó, hogy bár Isának és Edwardnak természetből fakadóan utálniuk kéne egymást, mégis mennyire szeretik egymást. :) Ez szép.

    Ja és még valami: Isabellának májusban van a szülinapja? Valamiért így emlékszem, mert ha igen, akkor valami nem jó az idővel. A Jövő reménysége elején mondja Isabella, hogy három hónap múlva lesz 18, de amikor a Múlt árnyaiban Edwardéknál van, akkor mondja Alice, hogy vége van a tavaszi szünetnek. Szóval, ha jól emlékszem, és Isa szülinapja májusban van, akkor valami tényleg nem jó, de az is lehet, hogy nem jól emlékszem. :D
    Bocsi a kisregényért, csak megvilágosodtam, és gondoltam megosztom. :D

    VálaszTörlés
  13. Hello! :D
    Hú, ez a fejezet meglepő időpontban került fel. Úgy értem, hogy én egyáltalán nem számítottam arra, hogy most tényleg lesz új fejezet, de azért feljöttem megnézni, és mit látok? A jelen boldogsága - 5. fejezet. ohyeah. :P
    Csak nekem tűnt nagyon rövidnek vagy tényleg az volt?
    Szerintem Jasper bújt oda mellé... vagy lehet, hogy Edward volt csak miután megölte Russelt megváltozott az illata. Najó, ez egy "kicsit" brutális volt. :D Mindegy, akárki is volt, ez tiszta ciki(már ha nem igaz az állításom, miszerint az tényleg Edward volt, de nagyon valószínű, hogy nem igaz.:D)
    Kezdem hiányolni kicsi Edet. Mi van vele?
    Amúgy szerintem lehet, hogy Russel mégis megöli magát, vagy kiderül, hogy valami vámpírvadász szervezet tagja. Kicsit kreatív vagyok ma...jajjajj. :)
    És mi van, ha az a valaki, aki odafeküdt mellé nem is Cullen? Mi van, ha valami rossz vámpír, aki megölte az egész Cullen családot és most akarja megölni Isabellát... De akkor Alice látná előre, Edward meg kiolvasná a gondolataiból... De lehet, hogy van valami képessége mondjuk egy olyan pajzsa, mint Isának meg Bellának. Jesszus, mi van ma velem? :D
    Na jó, senkit sem boldogítok tovább a hülyeségeimmel. :D
    Pusz: Nickyy.

    VálaszTörlés
  14. jajj kinek adott puszííííííít
    már aon várom akovit
    pussancs

    VálaszTörlés
  15. Jé most látom, hogy az egyik mondatot a végén félreértelmeztem. :D Akkor viszont nem biztos, hogy Carlisle. A másik tippem Jasper lenne, a harmadik meg Rose. Jasper azért, hogy elmondja Isabellának, hogy miket érzett Russel. Rose pedig azért, mert haragszik Isabellára, hogy ilyen sokat elárult. És Alice-t meg Esmét sem találom kizártnak. Az egyetlen, amire nem tudok miértet találni, az Emmett, így őt ki is zárom a lehetséges opciók közül. :D De azért röhögnék, ha ő lenne az. :D

    VálaszTörlés
  16. Spirit!

    Szerintem Alice fekszik ott Isabella mellett. :)
    De hol van Edward? Hogy-hogy nem ért még vissza?
    Szerintem baj van...
    És mi van Isa eredményeivel?
    Most nagyon sok kérdés kavarog bennem, ha majd feldolgoztam a fejezetet, írok még!

    Ettől függetlenül csodáááás fejezet volt ez is, jó volt egy kicsit jobban megismerni Russelt.

    Van eg yolyan érzésem, hogy valami történni fog az "éjjel" ami megakadályozza, hogy Isa iskolába menjen, ezáltal megint megsérti Russelt.

    Nagyon várom a folytatást!

    Puszi: Flóra : )

    VálaszTörlés
  17. áááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
    ez nagyon jó!!!!!!!!!!
    ki lesz az idegen ember?????????
    még még még
    léci
    léci
    léci

    VálaszTörlés
  18. Juj, ez is nagyon jó rész volt!! De természetesen hiányzott a több Edward, viszont kellenek az ilyen részek is...
    Aki pedig ébresztette Isa-t, sztem Carlisle... Mivel Alice, Esme vagy Rosalie előtt miért vörösödne el, és húzná magára a takarót??

    Várom a következő részt! :)
    Puszi,
    Sabyna

    VálaszTörlés
  19. Én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy kinek adott puszit... :D
    Jóó fej ez a Russel, az elején olyan "hisztit" levágott, de utána "púhult" a gyerek xD
    Amikor Edward színrelépett, az a rész annyira tetszett. "...Hol tartja a pisztolyt az apád?"
    Meg: "Nekem voltak gondolataim"... Ugyan milyen gondolatai voltak? xD
    Várjuk a kövi fejit!

    VálaszTörlés
  20. csak nekem tűnt nagyon rövidnek a fejezet? :D
    mármint nagyjából akkora a terjedelme mint a többinek... akkor lehet hogy én csak én olvastam gyorsan :D
    ..mert annyira jó *.* :D
    remélem minél hamarabb lesz folytatás :)
    és sok sikert az Árnyékvilághoz is!
    puszii :)

    VálaszTörlés
  21. Van egy olyan érzésem hogy ez a vámpír aki felébresztette Izát nem a Cullen család tagja.Viszont akkor lehet hogy egy új szereplővel bővül a sztori?Nem tudom hogy miért ment volna bármelyikük is olyan közel hogy Iza azt hihesse Edward az és meg puszilja.Hát ez okoz egy kis fejtörést a következő fejezetig :)

    VálaszTörlés
  22. Vajon ki lehetett az?:D
    Erre nagyon kíváncsi vagyok..lehet hogy ma nem fogok aludni :D
    Muris volt mikor Emett is elkezdett kuncogni,azon amit mondott Russel .

    VálaszTörlés
  23. Szia Spirit!
    Először is szeretnék gratulálni a saját regényed tavaszi megjelenéséhez. Az már nagyon közel van. Természetesen én is meg fogom venni, mint szerintem itt elég sokan.:) Nekem nagyon tetszik az alaptörténet, biztos érdekes lesz.

    A fejezet. Na igen ez nem volt olyan izgalmas, de nem is kell mindíg annak lennie. Nekem van egy sejtésem, hogy ki lehet, aki mellé feküdt.:) Nem tudom miért, de amikor olvastam egyszer csak a név elkezdett villódzni a fejemben. De nem mondom meg kire gondolok. :) Úgy is kiderül remélem hamarosan.:)

    Fummie véleményável egyetértek. Isabella sokkal öntudatosabb, mint Bella volt. Bár én Bellát is szerettem.

    Hiányzott most Edward, remélem a következő fejezetben több szerepe lesz.

    Puszka: Linsy

    VálaszTörlés
  24. lehet hogy Jade lenne az?!
    Mert hát farkas nem lehet,mivel annak meleg a bőre,és mivel nem ismrete fel az illatot ezért Cullen sem lehetett.Russel meg pláne :D
    Jaj nekem találgatok itt minden irányba :D

    VálaszTörlés
  25. juhhuuu, Russel megbékélt, legalábbis látszólag... de lesz ebből még bonyodalom...nade...az új találós kérdés...kié a hideg kéz?
    ...Caslisle előtt szerintem már annyira nincs zavarban Iza, mert már párszor megviszgálta őt...
    ...Ha Jasper lenne az, akkor tuti ott van Alice is vele, és akkor inkább Alice ébresztette volna Izát és nem Jasper...
    ...Rose és Esme...előttük nem pirult volna el, s huzta volna magára a lepedőt...
    ..szóval maradna Emmett...na azon vigyorognák párát, Rose meg dühöngene egy sort...szal szerintem ő is kilőve...
    így még mindig az első gondolatom tartom valószínűleg...Carlisle vagy Jasper...
    egyenlőre ennyi
    pux Lilla

    VálaszTörlés
  26. Szia!
    Tök hó hogy végre jobban lettek!
    és nagyon vicces lett a vége!
    Am amúgy ki lesz az aki oda ment?
    Jujj nagyon kiváncsi vagyok!
    Kérlek siess a kövivel vagy szerintem engem is bele véve egy jó pár olvasód meg fog halni a kiváncsiságtól! :D:D XD
    Am nagyon jó lett! :D
    Puszika

    VálaszTörlés
  27. áá de ciki XD ezen hatalmasat nevettem. majdnem kiestem a székből. örülök h russellel minden rendben. ahogy felhúzta dühében a hálóingét. az lool. :) sok sikert könyvhöz. alig várom a kövi fejit
    :)
    puszi: katica

    VálaszTörlés
  28. Hali.
    Most hiányzott egy csöppet a kaland :( Olyan egykaptafára volt felhúzva az egész töri (ne értsd félre ettől még imádom, és lehet szükséges is volt ennyi bonyodalom után egy kis pihenés :)

    Kíváncsi vagyok azért a végén ki látogathatta meg Bellát :D Elvileg pasinak kéne lennie, azért hiába van félálomban mégsem téveszthet össze egy férfikezet egy nőivel. Szóval Carlisle-ra szavazok, hogy ő ment be. Maximum koppanok egyet :D (Ha viszont mégis ennyire fáradt/kialvatlan volt, akkor Rose a kövi válastásom)

    A babás bonyodalmakat még mindig tologatod a történet előtt, ez nem szép dolog. Miattad fog kilyukadni az oldalam a kíváncsiságtól! Remélem most meglesz előbb a hsz határ és hamarabb kapunk új törit ^^ Vagy most egyáltalán érvényben van még a hsz-re vonatkozó kijelentésed? Mert nem szoktad kiírni, hogy mennyi lett volna..

    Várom a kövi fejit és remélem válaszokat kapunk hamarosan mindenre :)

    VálaszTörlés
  29. Szia!
    Ez nagyon jó volt sajnálom szegény Russelt nehéz lehet neki hisz ő egyedül van nincs ki támogassa vagyis hát mostmár van:D ...És ez a vég :D:x ki lehetett vajon??? Emmet,Jasper,Carlisle a tippeim de aztánki tudja:D

    VálaszTörlés
  30. Nagyon jó lett ez a rész is!
    Most sem hagysz minket találgatnivaló nélkül. :)
    Én megpróbáltam logikusan vágiggondolni, hogy ki feküdhetett Isa mellé, és azokkal értek egyet, akik arra tippelnek, hogy a Cullen család egy férfi tagjáról lehet szó, mert a nők előtt nem hiszem, hogy zavarban lett volna - bár mondjuk elég ciki, hogy Edwardnak gondolta az illetőt... :)
    Szóval, szerintem Carlisle, Jasper vagy Emett. Az valószínű, hogy valaki Ed jelenléte nélkül szeretne Isabellával beszélni, bár hosszasan úgysem tudnak előtte titkolózni, de próbálkozni lehet. ;)
    Lehet, hogy Carlisle-nak van híre a vizsgálatokkal kapcsolatban. Mondjuk róla elég furcsa elképzelni, hogy csak úgy odafekszik a fia menyasszonya mellé. :) Ő inkább csak óvatosan megsímogatta volna szerintem, hogy felébredjen, szerintem. Uppsz, most visszaolvastam, és nincs is szó melléfekvésről, ezt csak én képzeltem bele - bár ahhoz, hogy Isa a feje alé tudja húzni a karját, csak közel kellett lenni az illetőnek...
    Jaspert én sem tartom esélyesnek, igaza van Lillának, hogy ő valószínűleg Alice-szel együtt jelenne meg, kivéve persze, hogyha Alice háta mögött szeretne megbeszélni valami Isával, ami persze megintcsak elég esélytelen... Bár, ha számításba vesszük, hogy Isa körül csak homályosan látja Alice a dolgokat, lehet, hogy pont ez jön kapóra Jazz-nek.
    Emmettet nem tudom elképzelni, hogy mit akarhatna Isától, de tőled egyáltalán nem szokatlan, hogy meglepj minket, szóval ez a lehetőség sincs kizárva. És vele tényleg ciki lenne a helyzet. :)

    VálaszTörlés
  31. de jó..és ki az a titkos kéz?
    máá várom...
    pussz heni

    VálaszTörlés
  32. Váó, nagyon érdekelne kinek adott puszit Isabella... :D Van egy tippem, hogy talán Jasper vagy Rosalie az, aki felébresztette. Nem tudom megmagyarázni miért, és már elég késő is van, de szerintem a kettő közül valamelyik. Megérzés. :D Puszi, Fanny

    VálaszTörlés
  33. Nagyon tetszett, mint mindig! Remélem a babás dologra visszatérsz hamarosan! :) Szerintem Carlise szeretne valamit mondani Isának a vizsgálattal kapcsolatban... de majd kiderül :)

    VálaszTörlés
  34. A Russel-es beszélgetés is nagyon tetszett. Teéjesen érthető, hogy bizalmatlan Isabellával, és érthetetlen neki a helyzet, de a végére, úgy tűnik, csak meggyőződött róla, hogy nem akarja Isa becsapni.
    Kíváncsi vagyok, milyen gondolatok miatt vörösödött el, amikor megtudta, hogy Edward gondolatolvasó. Csak Isabellával kapcsolatos dolgok (arra már utalt Ed korábban is, hogy tetszik neki a lány), vagy van itt még más is?
    Rose, gondolom, mérges lesz Isára, de végülis semmi olyat nem árult el róluk, amivel bajba keverhetné őket - tényleg nem hinne neki senki, ha el akarná mesélni, hogy mentette meg Edward.
    De gondolom, hogyha barátok lesznek Isával, előbb-utóbb kiderülnek számára más dolgok is...

    VálaszTörlés
  35. Jövök fel tegnap este, hogy elújságoljam, hogy kész lettem a vidivel (http://youtube.com/watch?v=A67I1SJ5NxU) és mit látok... :D
    El is olvastam rögtön, igaz írni már nem volt hangulatom, de most bepótolom.
    Várható volt, hogy Isa meg tudja győzni Russelt.
    Jaaj, hát a vége... :D Azon én is csak nevettem egy ideig. :) Aranyos volt minden esetre. Sejtésem szerint a család egy férfitagja, leginkább Carlisle. Kihasználja, hogy Ed nincs itthon és talán az eredményekről szeretne beszélni Isával. Azt hiszem ennyi. :)
    Jah és írjon mindenki sokat, hogy hamar legyen következő feji! :D

    VálaszTörlés
  36. szia.nagyon tetszett az új feji!örülök,hogy Russel újra bekerült a képbe.szegény mikor rájött,hogy Edward gondolatolvasó,akkor azért pirult el,mert Isára ő nem barátként gondolt.:S ez gáz csak nekem tűnt rövidnek,vagy tényleg rövid volt a feji?minél előbb kérnénk folytatást,ja és én is alig várom,hogy kiadják a könyvedet,mert én is meg akarom venni.és szerintem is Isa puszilta meg a végén valaki kezét.először arra gondoltam,hogy biztosan Jazz vagy Alice az,mert ők vannak olyan kapcsolatban Isával,hogy bemennek hozzá,akkor is ha már ágyban van,de aztán arra gondoltam,hogy mivel Jazz érzi Isa érzéseit,ezért tudja,hogy alszik,és nem zavarja,meg. Ha Alice vagy Jazz lenne az akkor szerintem Isa nem húzná magára a takarót,szerintem,és ebből kiindulva szerintem a női vámpíroknál ugyanígy nem lenne ez a reakciója,szóval maradt Emett vagy Carlisle.arra gondoltam,hogy Carlislenál miért húzná magára a paplan,hiszen ő orvos és sokszor látta már Isát ruha nélkül is,ha Carlisle az akkor max a meglepődöttségtől csinálhatna ilyet.de Emmet meg miért menne be hozzá?arról fogalmam sincs szóval szerintem Carlisle az,vagy lenne még egy teóriám,hogy nem vámpír,hanem ember az illető,hiszen Isának az emberek is hűvösek.ebben az esetben csak Russelre tudok gondolni,de sztem inkább Carlisle az,remélem a gyerek dologról akar valamit mondani.én örülnék,ha Isa terhes lenne,de ezt majd te eldöntöd.gratula a fejezethez,és már most nagyon várom a kövit!szép napot mindenkinek!
    bella27

    VálaszTörlés
  37. Hú de jó:)
    Imádom!!! Egész nap ezt frissítgettem, de este már nem volt időm följönni. Jaj de jóó. Szegény Russel, amikor Isa mondta h gondolatolvasó...vajon mit gondolhatott??;) Kié lehet a kéz?...Utálom ezeket a végeket...te kis gonosz!!!;)
    Köszi, Maya

    VálaszTörlés
  38. "-Szóval, Supermannel jársz?" Én ezen is jót nevettem! :)

    VálaszTörlés
  39. Úr Isten ezt nem hiszem el!
    Nekem van egy tippem, hogy ki lehet az!
    Szerintem Jasper vagy esetleg Carlisle. Mondjuk lehet, hogy az utóbbi kínosabb lenne, de Edwardra kicsit talán jobban hasonlít Jazz. De ha így van és tényleg ő az akkor mit akarhat és miért nem várhat még egy kicsit???... mondjuk holnapig? És miért akkor akar beszélni mikor Edward nincs ott?
    Rengeteg kérdés... remélem, hogy a következő fejezetben mindenre választ kapok!
    Nagyon tetszett a fejezet és nagy izgatottsággal várom a következőt!
    Puszi B.J.

    VálaszTörlés
  40. Nagyon jó volt:)
    Azt hittem Russelt megint nem lehet megnyutatni majd de titkon reméltem Isa megmutatja neki a sebhejét:D
    Úúúúú de kiváncsi vagyok ki lehet az...Talán Jasper de az nagyon gáz lenne...Vagy Rosali jött megint beszélni valamiről....de ha Bella csókolgatná akkor már nem élne xDxD
    Puszi: L. Vivi

    VálaszTörlés
  41. XD ki lesz az? :D Jó, hogy Russel végre tud róluk, mégha nem is mindent. :) Valamiért én is Jazzre meg Carlisle-ra gondolok. Nem is tudom, melyik lenne a kínosabb. Végülis egyik se nagyon, ha megmagyarázza, hogy Ed-re számított, de Carlisle sztem még annyira sem, mint Jazz, végülis az apja Isának. :) Nagyon jó lett!:)

    VálaszTörlés
  42. OMG!
    Most megint nem fogok aludni éjjel:S
    3 nap múlva felvételi :(
    Remélem addig még felrakod a következő fejit :)
    Én teljes mértékben egyet értek Fummie-vel,én sem szeretem már Bellát.Egyszerűen annyira magával ragadott Isabella karaktere,hogy már nincs kedvem olvasni az eredeti könyveket XD Pedig február és BD!! :)

    Szóval a fejezet: szerintem Jasper lesz,vagy Carlisle,de azért még egyszer elolvasom,hogy biztos legyek benne :)Amúgy hol van kicsi Ed? Nagyon hiányolom már...biztos azért mert nekem is van öcsém :)De most ,hogy újra elolvastam,rájöttem ,hogy akár még Emmett is lehet..szerintem akkor inkább Jazz vagy Em,mert Carlisle közelében soha nem csinálna ilyet..:)
    Na majd meglátjuk,mondta a vak is :)

    Ui: Nagyon várom már a könyved,Spirit!
    Lécci szorítsatok nekem szombaton,most felvételizek:) Sok puszi és csak így tovább csajszik :)

    VálaszTörlés
  43. Te jó ég, KI AZ????? Ez nem igaz! Ha Jasper lesz Edward ki fog akadni...:D Na jó! Russel triplán fura nekem, és alapból nem szimpi. Túl sokat akar, és ha nem kapja meg, képes bármire. Nekem egy idegbetegnek tűnik. A helyzete Isabellához képest hasonló, mint Nate-nek volt, csakhogy Russel nem fog beletörődni a visszautasításba. Olyan mint egy hálátlan kiscica, amki az első adandó alkalommal hátat fordít... Én nem bíznék benne ennyire a helyében.

    Másik Zsani

    VálaszTörlés
  44. Na végre..Örülök,h Russellel rendződtek a dolgok;)
    Tetszett..bár már kíváncsi vagyok..most mi is lesz:DH szövöd bele a babát..;)
    Hűű vajon kit húzott közelebb magához??Jaspert vagy Carlisle csak nem Rosalie??:PVagy Alice,de akkor nem pirult volna el..:D
    Siess a következővel..."könyörgő szempár"
    Csók.Zsizsi<3

    VálaszTörlés
  45. Asszem, merényletet fogok ellened tervezni, Spirit... HOGY TEHETED EZT VELEM??? MIT MEG FOGOK ÉN SZENVEDNI MÉG EGY HÉTIG???!!! XD Nagyon jó lett, végre tisztázódtak a dolgok Russellel, örülök neki. De a befejezés... meghalok... :D
    Puszi

    VálaszTörlés
  46. Mit találtam: http://www.getpersonas.com/en-US/persona/47165

    VálaszTörlés
  47. Sziasztok..
    Nagy jó a friss, alig várom az új fejezetet és hogy mi lesz a baba témával, mert most nagyon nem írtál róla csak függőben maradt :-P
    Pedig nagyon szeretük volna a babát , vagy most mi a baja és mitől ájult el mindig?
    nagyon várom már a frist:-D
    (komikat, hogy gyorsan frisset kapjunk)
    Szia,
    Rita

    VálaszTörlés
  48. Én valahogy nem rajongok annyira Russelért valahogy nekem olyan furcsa de ez az én véleményem. Hát amikor Isabella elmondta neki szinte az egész igazságot nem tudom engem meglepett én biztos nem mondtam volna el de Isa tudja én nem bíznék meg ennyire benne. A vége nekem nagyon teccett sztem Carlisle lesz az mondjuk nem tudom miért szégyelte el magát ha ő lenne gondolom hogy tudja Carlisle hogy nem azért puszilta meg a kezét na mindegy még egy hétig ezen rágódok de kibírom csak siess Spirit!! Nagyon várom a következő fejit!

    VálaszTörlés
  49. Remélem Russel most már ki van elégítve! Már mint kíváncsiságilag! Öcsém, hogy ez a gyerek milyen önfejű! De legalább Isabella jobban érzi magát! Atya ég! Vajon ki lehet a késői látogató? Csúcs lenne ha Emmett lenne, de ő nem tud csendbe maradni szóval ki van lőve. Jasper vagy Carlisle lehet. Tényleg Edward még mindig féltékeny Jasperre? Mert ha igen akkor Jazz lesz! Nyílván nem akarja, hogy bezúzzák a buráját. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ tudom! Carlisle lesz, hogy elmondja mit talált a vérében! JÚÚÚÚÚÚÚÚJ! Én megmondtam nem szállok le a témáról amíg nem kapok konkrét eredményeket! :D A kövi fejit akarom! brühüm brühüm
    Tetszett a fejezet!

    Cup Cup Szupcsi

    VálaszTörlés
  50. Nekem szimpatikus Russel (de érdekes, hogy többen nem szimpatizálnak vele, ez is azt jelzi, hogy milyen jól megalkottad a karakterét, nem egyértelműen beskatulyázható, jó vagy rossz, hanem megosztja a véleményeket). Én sajnálom szegényt, tényleg szörnyen magányos lehetett, aztán talál végül valakit, aki úgy tűnik, közeledne hozzá, de az első lehetséges alkalommal pofára ejti... És tényleg úgy érezheti, hogy még a különc Cullenek is megvetik. Remélem, hogy mostmár kezd tényleg megbízni Isában (jó hogy megmutatta a sebét, bár attól tartok, Russel nem hegyja majd annyiban a dolgot és kérdezőskoödni fog...) etszett, hogy megismertük Isabella gondolatait is vele kapcsolatban, hogy mért is van szüksége Russelre, mért nem elég neki a Cullenek és a falka barátsága.

    Mikor lesz friss? :) Igaz, mostanában nem voltunk túl aktívak, de vedd figyelembe a középiskolai félévzárást és a vizsgaidőszakot az egyetemeken, főiskolákon... Megtudjatjuk, hogy az előző részeknél mennyi volt a határ?
    Ja, és én meg felvéltelit javítok egész szombat délután ;), szóval rám való tekinettel is hozhatnád most kivételesen hamarabb a fisst... :D

    VálaszTörlés
  51. Bizony...mindenkit leterhel msot ez az időszak...nekem még lesze egy nehéz vizsgám jövőhéten, és két órája itt várom hogy be tudjak lépni neptunba órákat felvenni, de annyira le van terhelve az az izé, hogy enm enged fel...de nem tudok elszakadnia géptől, emrt mi van ha pont akkor tudnám felvenni???jajaj...
    Szóval legyél ránk tekintettel kedves Spirit:):):)
    Amúgy az jutott eszembe , lehet hogy már írta más is, de most nincs erőm végigolvasni mindenkit....szóval hogy biztos az egyik férfitag keze szerepel a fejezet végén, emrt azért biztos meg tud különböztetni egy férfi és egy női kezet Isa...Továbbá szerintem nem lehet Em, mert ő nem megsimogatta volna, hanem valahogy megszivatta volna...mondjuk zajt csap vagy valami...hogy felébredjen Isa...Jazzre nem biztos hogy így reagált volna, szerintem Carlisle lesz az...azt már írta valaki hogy C a vizsgálatokkal kapcoslatban mondhatna valamit...hát biztos azért ment...hogy amíg Ed távol van, nyugodtan tudnak beszélni...és Isa sem érzi feszélyezve magát...annyira....mármint nem kell arra ügyelnie állandóan, hogy mivel bántja meg...és hogy nem kell azon rágódnia hogy megint magét okolja majd midnenért Ed...
    öhm...ennyi...megint zűrzavar, de sebaj...
    Megyek játszani a neptunnal:)

    Andi

    VálaszTörlés
  52. Szia!

    Jaj nagyon rövid volt ez a fejezet, de azért jó volt. Nagyon tetszett, ahogy Isa elmondta a titkokat Russelnek, és mégsem monodtt el semmit.

    Első gondolatom a kézzel akpcsolatban az volt, hogy egy idegen vámpír, de azt biztosan megéreznék a többiek. Carlise szerintem nem lehet, hiszen ő elég udvarias ahhoz, hogy ne így kerüljön kapcsolatba Isaval, anem minimum kopogjon, vagy egy tök semleges helyen mondja el a dolgokat, amit persze semmiféleképpen nem tud eltitkolni Edward elől. Emmett sem valószínű, mert valószínű, hogy ő legurította volna az ágyról már csak a hecc kedvéért is. Így legvalószínűbbnek Jasper maradt, és vele kapcsolatban el tudom képzelni, hogy ISa el is szégyelli magát. HA JSaper az, akkor felmerül a nagy kérdés: Mit akar ISatól??????

    Remélem hamar megkapjuk a választ!

    Üdv: Nóra

    VálaszTörlés
  53. Na, végre Russel is megnyugodott...
    Valósznüsítem, hogy Carlisle ment be:) Legalábbis szerintem:D

    Viszotn egy dolog nekem furcsa, vagy nem is tudom, csak most jutot eszembe: Isabella már kb 3 hónapja ot van Cullenéknél nem? Vagy csak én húztam elxD? De még egyszer sem menstruált... vagy cak nekemnem tűnt fel,vagy nem emlkszem rá? Se farkas léte óta, de előtte...
    Ezt csak kifelejtetted? Mármitn Ed eléggé szenvedett Isabellátó (illat) , hát még ha meglenne nem?
    De mióta farkas-az is már egy ideje, szintén nem esik szó erről. Szóval?

    VálaszTörlés
  54. Szia Spirit.

    Hmm, Én nemrég találtam rá az oldaladra és olyan szerencsés voltam, hogy az első két könyvet folyamatosan tudtam "magamévá tenni". Ami nagy szerencse volt, hiszen olyan függő végeket rittyentesz, hogy az ember lánya csak pislog, mint hal a szatyorban :) Szóval most igazi kínszenvedés hétről-hétre epekedve várni, hogy vajon hogyan folytatódik a story, amibe az ember egyre jobban belemélyed és beleszerelmesedik.

    Érdekes figura ez a Russel gyerek. Annyira elveszettnek tűnik, de ahogy halad a story egyre inkább az az ember érzése, hogy még nagy dolgokat fog véghez vinni, hogy igen is van helye ebben a történetben, és a végén csak lesünk majd. Tényleg hiányzik picit a babakérdéses dolog, de gonodlom jó okod van húzni...:) Na, most aztán várhatjuk a csodát, hogy vajon ki az aki éjnek idején Isa látogatója lett, bár ahogy elnézem a hsz-eket itt mindenki mindenkit felsorolt :) Ami szintén azt bizonyítja, hogy iszonyatosan kiszámíthatatlan vagy, hogy mi fog következni, ami még inkább fokozza az érdekődésünket....

    Hát ennyi, Én visszavonhatatlanul a csodálód lettem :) És nagyon-nagyon várom a kövi fejezetet...25 éves dolgozó nő létemre minden kedd este kisgyermeki várakozással ülök a gép elé, hogy végre!!!!!! :)

    Ui.: Nagyon-nagy gratuláció a saját könyvedhez! Várom azt is :)

    Hali,
    Gabesz

    VálaszTörlés
  55. Uhh nagy poén volt a vége :)
    Elolvastam az összes hszt és mindenki elmagyizta, hogy melyik Cullen és hogy miért, de szerintem Spirit okosabb annál, hogy egy Cullen legyen az^^
    úgyértem hogy egy ember, a La Pushból vagy egy idegen vámpír, aki éppvmost rabolja Isát... na jó annál is okosabb a Spirit mint hogy önmagát ismételgesse, szóval az is ki vaj zárva...
    Amúgy Fiumme véleményével egyet értek. Eddig is ezt kifogásoltam Bella karakterével kapcsolatban csak nem tudtam szavakba önteni :) köszi
    Puszi mindenkinek, sok szerencsét péntekre és szombatra a felvételizõknek(nekünk)!!!!
    Spirit várom a folytit még felvi. elõtt:) Nagyon jó lett!!

    VálaszTörlés
  56. Húú nagyon jó lett. Várom a folytatást! (:
    Ha van valakinek kedve, nézzen be a blogomra.
    www.beckyfanfiction.blogspot.com
    Írjatok komit légyszi. OO Előre is köszi.
    Puszii. (L)

    VálaszTörlés
  57. Szia Spirit ,
    Reg Irtam commentet , de a suli , meg felevvege. szal , es tom , hogy ez most nem ide tartozik , de leirnad nekem . hogy mirol szol ? Mert elegge 1 kivancsi termeszet vok , es tudom , tudom , aki kivancsi megoregszik ,de .....
    Nem csalodtam benned , varom a kovetkezo fejezetet.

    GothicPrincesse

    VálaszTörlés
  58. Spirit, Spirit ez egyszerűen fantasztikus! Ahogy Bellának megkellett értetnie szegény Russellel hogy mi is a hejzet hát én azt hittem hogy elfogja szólni magát és Russel elmond mindent és... uhh de szerencse hogy nem így történt.
    Edward meg hát egyszerűen nagyon őőőő nem is tudom hogy mit mondhatnék rá! Talán azt hogy úgy viselkedett mint egy szuperhős vagy mit tudom én hogy mi. Russel viszakérte a fegyvert?:O na ez már engem is ledöbbentett. Még jó hogy Edward nem adta neki vissza, még belegondolni se tudok hogy mi lett volna ha Russel hírtelen döntést hozott volna, és nem tudtak volna rajta segíteni. Na ez rossz lenne!
    Jujj mikor lesz új fejezet? Most annyira furrdal a kíváncsiság hogy ki lehet az akinek a kezére puszit adott! Jujj rem nem valameik lány tagnak a Cullen familiábol mert na hát azt már én sem bírnám ki! Huu rem nem. De mondjuk ha férfi is az akkor is milyen cikis lehet Izának.pff Uhh Spirit nagyon siess kérlek a kövi fejezettel! köcce pusznyák :)

    VálaszTörlés
  59. Szia!
    Nagyon jó lett a fejezet!:P
    Légyszi hozzám is nézz be!
    http://smileeyboy.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  60. mikor lesz új feji? tiszta ideg vagyok....
    a felvételim maga a katasztrófa..matek 15(!!!)pontos lett magyar meg 46..:(:(:(
    végig sírtam:(:(
    vigasztalj meg Spirit egy új fejivel :)
    puszi

    VálaszTörlés
  61. Hát Spirit ez szuper volt mint mindig!

    Tudtam én hogy Isának el kell mondani egy részét a dolognak....De jobb is így legalább segíthetnek egymásnak és mostmár Russel tudja, hogy nincs egyedül:-) ÉS TALÁN EGY KICSIT MEGNYUGSZIK meg Isának is lesz/ van barátja:-9

    Ki lehet az?
    Én is a Katával értek egyet, midnenképpen Cullennek kell lennie, mert hideg és mert később felismerte az illatát és elszégyelte magát.
    Tehát maradt Carlile, Emmett, Jasper.
    Az esélyeket én ebben a sorrendben gondolom.

    Carlile a legvalószínűbb, talán a vizsgálatokról hozott Isának valami eredményt, és ez még reális is lenne.
    Emmettet is esélyesnek tartom, estleg valamit mesélni szeretne, vagy beszólni vagy elmondani Rose véleményét...nem tudom.
    Jasper szerintem semmi képpen nem, ő még biztos Aliccel van:-)

    De mindegy te majd úgyis valami frappánsat írsz amire nem várunk:-)

    Ja és én is elkezddtem egy Alices-Jasperes ficet, ha van egy pici időd kérlek olvass bele, és elküldtem emilben is a pályázatra, majd fussd át ha lesz időd!:-)
    Itt van:http://charlotte90kiscsillag.blogspot.com/2010/01/sajat-twilight-ficem.html

    Sok puszi és epekedve várom a fejit!!!!!!

    VálaszTörlés
  62. Hogy sikerült a Spirit-rajongóknak a felvétei? Megnéztétek már a javítókulcsot?

    VálaszTörlés
  63. Valami ilyesmire számítottam, és már a cím megerősítette a feltevéseimet, hogy egy-két képesség és a sebhely is felfedésre kerül, de a tulajdonosaik biológiai mivoltja továbbra is titok marad. De valyon meddig? Egy kis nyugis, magyarázós rész..., de az utolsó bekezdés! Még ilyen függő véget! Teljes vak sötétség, gondolni se tudok semmire, talán nem is vámpír hanem farkas vagy ember, ha nagyon más az az illat a megszokottnál, és zavarbaejtő, talán Nate?
    Most megint keddig kell várni?

    Remélem mindenki sikeresen befejezte már a vizsgaidőszakot, vagy legalább is jövőhét pénteken fellélegezhet!

    VálaszTörlés
  64. Mercy, ne keseredj el, nehéz volt a matek, szerintem általában nagyon rossz lett mindenkinek. Sok is volt a feladat, és voltak köztük elég szemét feladatok is. Amiket én javítottam, 36 pontos lett a legjobb, pedig a város egyik legjobb középiskolája vagyunk...
    Szóval, fel a fejjel, és a magyar 46 az nagyon szép eredmény, gratulálok!

    VálaszTörlés
  65. Hol tanítassz Kata?
    nekem elvileg 40 pontos lett a matek, 45 a magyar.

    VálaszTörlés
  66. Debrecenben. :)
    Neked is gratulálok!

    És hogy ne offoljuk teljesen szét a témát: Spirit, mikor lesz friss? :)

    VálaszTörlés
  67. sziia..nagyon tetszik, ahogy írsz, olyan részletesen írod le az eseményeket, hogy szinté azt érzem, hogy ott vagyok, látom magam előtt a házat, ahogy Russel ott csücsül a könyhában, vörös tincsei összekuszálodva lógnak ide-oda. Fantasztikus, nagyon ügyes vagy, és azt hiszem a jövőben a Breaking Dawn mellet még új könyvet be fogok szerezni: az Árnyékvilágot..
    puszi: Lyno

    VálaszTörlés
  68. Mikor lesz új rész? Annyira kíváncsi vagyok már. beleőrülök. :P
    Amúgy, ha valaki unatkozna és olvasni szeretne, akkor: www.nickyy27.blogspot.com
    Nem mondom, hogy jól írok, de azért meg lehet nézni és lehet véleményt mondani. :)

    VálaszTörlés
  69. Egy kis kritika tőlem:
    Elolvastam ismét a ficed legelső fejezetét. Ekkora idő távlatából látszik igazán, hogy jól felépített, pontosan megtervezett karaktereket "gyártottál", ugyanis a jellemük alapvetően nem változott az induláshoz képest. Valaki már írta feljebb, hogy sokkal jobban tetszik neki Isabella, mint Meyer Bellája. Ezzel teljes mértékben egyet értek én is. Isabella sokkal életrevalóbb, emberibb és természetesebb, mint Bella volt. Belevittél rengeteg bátorságot/botorságot a jellemébe és megfűszerezted egy kis kíváncsisággal. Ő egy hús-vér ember.
    Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy Russel karaktere alapvetően nem tetszik. Nem stimmel vele valami. Túl természetellenes. Néha olyan, mintha nem is ember lenne, hanem egy gép. Vagy inkább báb. Számomra elég furcsák a tettei és a szavai is.
    Újabb pozitívumként említem, hogy meglehetősen logikusan építed fel a párbeszédeket. "Élet szaga" van annak is, mikor Russel és Isabella beszélgetnek ebben a részben. Isabella mindig nagyon logikusan reagál Russel kicsapongó és vádló szavaira. Ez azonban néha átfordul kiszámíthatóságba, ami pedig egy negatívum számomra. A meglepő dolgokat és fordulatokat persze nem nélkülözi a történeted, ezeket remekül kigondolod mindig.
    Ennyit szerettem volna hozzátenni ehhez a fejezethez. Remélem építőjellegű volt a hozzászólásom, és nem haragszol a kritikáért.
    További sikereket kívánok!

    VálaszTörlés
  70. Szia már az elejétől olvasom a történetedet, de még sosem írtam hsz.-t...lehet hogy azért mert úgy éreztem, hogy úgy tökéletes az egész, ahogy van de most változott valami. Ne haragudj a kritikáért remélem építő lesz..:) Tehát mostanában úgy érzem egy kicsit ellaposodott a ficed...Tudom, hogy rengeteg dolgod lehet a könyvkiadással, reklámozással, és mellette még ott van a tanulás is, úgyhogy ez teljesen érthető tőled:) Csak már ritkán vannak újabb fejezetek, a hónap kérdezőjének és kritikájának idézeteit nem cserélted ki a januárira, és már csak pár nap és február....a történetekből hiányzik a régi "Spirites-fordulat", a karakterek furcsák, néha túl kiszámíthatók lettek...ennek ellenére még mindig nagyon élvezetes ez az egész!!! csak már nem olyan mint régen, remélem érted mire gondolok...:\ úgy gondolom a megoldás talán az lenne hogyha vennél ki pár nap/hét "szabadságot"...fel kéne töltődnöd...aztán átbeszélni Szandival az egészet....lehet hogy után jobb lenne minden Persze mi addig beleőrülnénk a várakozásba, és most biztos mindenki utál amiért ezt írtam, de ti is tudjátok hogy ez az igazság...én szeretném a régi Spiritet, és ha ez azzal az áldozattal jár, hogy esetleg pár napig vagy hétig le kell mondanom a csodálatos történeteiről, akkor legyen:) Sajnálom, hogy kritikát kellett írnom, hidd el iszonyatosan tehetséges vagy, mindannyian büszkék vagyunk rád, és csak neked szeretnénk jobbat:)
    üdv: keksz611

    VálaszTörlés
  71. Én nem mondanám,h ez így lenne.Ez a fic tökéletesen ki van dolgozva,mindenegyes momentuma kiszámított és Spirit fejében a vége is megfogalmazódott már úgy hiszem.Egy történet nem attól jó,h minden fejezetében váratlan fordulatok vannak és új szereplőkkel bonyolódik az egész,hanem attól,h vannak benne nyugisabb időszakok,amikor a szereplők is úgymond pihennek,kiheverik a megrázkódtatásokat,nehézségeiket,így válik hihetővé,életszerűvé az egész azok számára ,akik elmerülnek ebben a világban:)
    Értem,h mire gondolsz,van benne valami,de ugyanakkor most másfajta,meghittebb problémákkal kell Isáéknak szembenézniük.Ami nekem fura volt,az Russel jelleme,de miután továbbgondoltam,arra jutottam,h ő csupán most kezd kibontakozni.Adott egy olyan fiú,aki számkivetettként él a társai között,tudja magáról,h más,mint a többiek és ezért meg is érti,h mások ellenszenvvel vannak iránta,de benne is dolgozik a védekező ösztön,tisztában van saját hatalmával.Elkeseredett és bánatos,erre jön egy lány,aki szimpatikus és kedves,ráadásul még csinos is és nem veti meg őt.Hát persze,h ábrándozik róla és belehelyezi a bizalmát.Amikor pedig valakiben,akit közel engedtünk magunkhoz,csalódnunk kell,annál nyomorúságosabb érzés nincs a világon...Szóval én kapizsgálom ezt a Russel gyereket:)Örülök,h most nyugi van,ettől lesz valóságos.de Spiritet ismerve lehet,h ez csak vihar előtti csend:D
    A kéz tulajdonosa szerintem nem ismeretlen,arra tippelek,h Carlisle az,vagy Jazz,de még Rose is szóba jöhet.
    Várom a folytatást!
    Dena

    VálaszTörlés
  72. Hali!
    Bocs, h nem írtam eddig, de a gépemen nincs net, anyuékat meg arra is nehezen tudtam rávenni, h egyáltalán ideülhessek elolvasni, úgyh hiába olvastam el már másnap, írni nem tudtam. Sorry!
    Na, ennyit a mentegetőzésből, írhatnék már vmi értelmesebbet is. Tehát:
    Ismerem, amikor az ember már nem bízik semmiben és senkiben, és minden nindokot hazugsaágnak hisz, bár csak a másik oldalról. Amikor hiába bitonygatod vkinek, h bízhat benned, és h szereted, nem hiszi el. És akkor rám is rámjön ez a fajtab tehetetlenség, csak legalább Isának sikerült megtörnie. Nekem nincs randa heg az oldalamon, h ezzel győzzem meg az embereket... (Bár ha lenne is, nem hinném, h mutogatnám...)
    És akkor most bevallom, h ötletem sincs, ki lehet az, akinek a hűvös kezét érezte. Én nem traktállak különféle sebtiben gyártott ötletekkel, majd ha eszembe jut vmi, úgyis írok.
    Pusz

    VálaszTörlés
  73. Jaj Spirit már 6napja nincs semmi életjel felőled...:S
    Pls...valamit;):P Tudom tudom a vizsgák..de...áhh..:S
    Puszi.Zsizsi<3

    VálaszTörlés
  74. Kész a fejezet, mindjárt teszem fel. :) Csak Szandi még átolvassa a végét is. :)

    VálaszTörlés
  75. Egyetértek az előttem szólóval... :D
    Én már írtam, de azért még írok :D
    Szóval egyrészt, a kéz: szerintem is Carlisle lesz az mint ahogy már sokan mondták... Emmett biztos nem szerintem, ő már felröhögött volna hogy "helló hugi!!!" vagy valami :D
    Aztán: akkor most már nem lesz gyereke Isabellának??? :(( csak mert én azt hittem az elején hogy ááá, bizots lesz és csak egyelőre azt írod hogy nincs, de túl sokat beszéltek Rosalieval erről... és Edwarddal... :( és végülis ott van nekik Isa öccse kicsi Edward... szóval akkor most tényleg nem lesz gyerek?? :((
    Mikor lesz hír Benjiről? :))) És ezt már kérdeztem egyszer, azt hiszem, de azért bocsi megint megkérdezem...: te tényleg így képyleded el Benjit mint amilyen képet raktál róla? Mert én valahogy nem tudom úgy elképzelni... ez persze nem baj csak kérdezem! :D
    És áááá, mi lesz Russellel????
    Ajajajajajaj, holnap ugye lesz már fejezet? Vagy esetleg ma????????
    Hogy vagy?
    Kittti

    VálaszTörlés
  76. Aztaaaaaaaaa juhhéééééé!!!!! Nem láttam hogy írtál!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Juhhhéééé fejezet :D:D:D
    Kittti

    VálaszTörlés
  77. Végre egyszer az elsők közt olvashatom az új fejezetet :D

    VálaszTörlés
  78. Van valami furcsa előérzetem ezzel Russel-al kapcsolatban... De ezután a fejezet után nem tudnám megmondani, hogy jó, vagy rossz értelemben érzem ezt. Mindenestre én a jó felé hajlok, legalábbis remélem, hogy ő a jó oldalon áll, vagyis megbízik Izabellában, és nem árul el senkinek semmit Cullenékről.
    Puszi, Keya:)

    VálaszTörlés
  79. Annyira jó. :) Kíváncsi leszek, hogy Russel a későbbiek folyamán mennyit fog megtudni róluk. :D Meg arra is, hogy ki ment be Isabellához. :) Juj, nem tudom szavakba önteni, amit most gondolok, és ez kicsit gáz, hiszen annyira leírnám, de azt hiszem, jó, ha ilyen érzéseket vált ki belőlem a történeted. :D Szóval, mégegyszer nagyon jó lett. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés