.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. január 31., vasárnap

A jelen boldogsága - 7. fejezet

7. TELJES IGAZSÁG




HALLOTTAM EDWARD TILTAKOZÓ KIÁLTÁSÁT, de nem igazán törődtem vele. A testem önkéntelenül rázkódott meg, hogy aztán a szétrepedő ruhacafatokat maga után hagyva felvegye az állati alakomat. Lábaim azonnal rohanni kezdtek az égetően édes illat irányába. A szemem sarkából láttam, hogy Edward pár méterre mellettem fut. Az arcán látható feszültség nem a megerőltetés következménye volt, hanem a bosszúságé. Nem akartam neki – és a többi Cullennek nehézséget okozni, de nem hagyhattam Russelt sem védtelenül.

Morogva ugrottam át egy közepes méretű bokrot, hogy aztán támadóállásba dermedve felmérjem a terepet. Edward is követte a példámat. Russel a földön feküdt, a szemei a pániktól sokkosan kerekedtek el, de ami a legfontosabb volt, még élt és nem láttam rajta sérülést. Az idegen vámpír alig pár centire állt tőle – valószínűleg, az utolsó pillanatban érkeztünk. A vörös szemek egy vágyakozó pillantást vetettek még Russelre, aztán felénk fordultak.

- Te egy Cullen vagy, igaz? Edward? – A vámpírnő próbált magabiztosnak tűnni, de észrevettem, hogy minden izma ugrásra készen megfeszül. Gyönyörű, barna hajú, magas nő volt. A bőre, a vámpírsága ellenére, még mindig kreolos hatást keltve tudatta eredeti származását.

- És benned kit tisztelhetünk? – vonta fel a szemöldökét Edward, mire a nő csengő hangon felkacagott.

- Gianna vagyok. A Volturi küldötte. De ezt már biztosan tudod a gondolataimból. – A gyomrom hatalmasat rándult. Még emlékeztem arra, miket mesélt Jasper a Volturiról, de a sok információ közül csak egyetlen egy volt, ami halálra rémisztett. Ha Edward hozzájuk akart menni meghalni még régebben, akkor megvan a képességük ahhoz, hogy bántsák a szeretteimet.

- Látom, jól felkészítettek belőlünk… Ereszd el a fiút, és utána nyugodt körülmények között beszélgethetünk – intett a fejével Russel felé. – Nem miatta jöttél. Nincs szükséged rá.

- Tényleg nincs… - pillantott Gianna a zsákmányára. A sóvárgás szinte lerítt az arcáról. – Viszont, olyan csodás az illata… - nyögött fel a levegőbe szimatolva. Russel tátott szájjal bámult vissza rá – meglepődtem, mikor rájöttem, hogy nem csak a félelem, hanem egyfajta csodálat is tükröződik a vonásain. – Valamint, ha már ennyire aggódsz érte, jó biztosíték – mosolyodott el szinte kedvesen.

- Ne! – Ösztönösen vetettem magam előre Edwarddal együtt, bár fogalmam sem volt, mit láthatott Gianna gondolataiban, aztán a testem hirtelen megdermedt. Mintha megfagytam volna, csak nem éreztem hideget. Nem tudtam a fejemet oldalra fordítani, de mivel Edward még nem ugrott neki az előttünk álló vámpírnőnek, így sejtettem, hogy ő is ugyanígy járt. A rettegés végigszáguldott az ereimen, hogy végül erős pumpálásra késztesse a szívemet. Tökéletesen kiszolgáltatottak voltunk.

Gianna lassú, emberi mozdulatokkal hajolt le Russelhez. Ujjai finoman végigsimítottak a kipirult arcon.

- Gyere! – ragadta meg végül finoman a karját, hogy felhúzza a földről. Russel pupillái kitágultak, mire Gianna elmosolyodott. – Nem foglak bántani… Egyelőre biztosan nem.

A mozdulatlanságnak hirtelen lett vége. A lábam megbicsaklott, ahogy befejeztem az előbb félbemaradt lépést, de végül nem estem szégyenszemre hasra. Azonnal Edward felé fordultam, hogy lássam, ő is rendben van-e. Megnyugodva fújtam ki a levegőt.

- Jó kis képesség… - morogta Edward, miközben gyilkos pillantással méregette Giannát. A nő szorosan maga előtt tartotta Russelt, mint valami élő pajzsot. – Kár, hogy csak pár pillanatig tart – tette hozzá gúnyosan.

- Pár pillanat sok mindenre elég, nem igaz? – kuncogott fel Gianna. – Hívd vissza a kutyát – biccentett felém a fejével. A felháborodástól morgó hang tört elő a torkomból, és csak Russel miatt fogtam vissza magam.

- Nem fog bántani – ígérte meg Edward helyettem.

Egy fenét nem! Szétmarcangolom, darabokra tépem, apró cafatokra szaggatom – vakkantottam türelmetlenül, mire a mézarany szemek szigorúan pillantottak rám.

- Változzon vissza emberré! – követelte Gianna. Horkantó hangot hallattam a gondolattól, hogy önként védtelenné és kiszolgáltatottá váljak. Az ki van zárva! – Most! Különben az ember meghal! – csattant fel a női hang türelmetlenül. Tudtam, hogy mitől lett hirtelen idegesebb, és ez elégedettséggel töltött el. Alice szólt a többieknek, és bár elég halkan mozogtak, néhány zörej és az illatuk jelezte, hogy hamarosan ők is megérkeznek. Edward az ingéhez nyúlt, és elkezdte kigombolni. – Most meg, mi a fenét csinálsz? – meredt rá értetlenül a vörös szempár.

- Kell neki valami ruha, ha visszaváltozik – közölte Edward, majd levette a ruhadarabot.

Ha megteszem, nem tudlak megvédeni – tiltakoztam erőtlenül. Gianna ujjai körbefonták Russel nyakát. Egy másodperc alatt simán eltörhette volna, véget vetve ezzel az életének. – Komolyan megölné? – kérdeztem. Edward aprót bólintott. – Rendben – sóhajtottam fel. Az ismerős remegés végigfutott a sejtjeimen, hogy aztán a tagjaim belekezdjenek az átalakulásba.

Edward azonnal elém lépett eltakarva a kíváncsi szemek elől – bár erősen kételkedtem benne, hogy Russel döbbenete a bájaimnak köszönhető. Gyorsan felvettem az ingét, ami épphogy csak eltakarta a kényes részeket. Szorongva kapaszkodtam bele az anyag szélébe, hogy biztosítsak magamnak még pár milliméternyi fedettséget. Ahogy felpillantottam, Russel zöld tekintetével találtam szemközt magamat. Azt vártam, hogy majd rettegést, gyűlöletet vagy undort találok benne, de ehelyett izgatott csillogással mért végig.

- Sajnálom, hogy nem mondtam el a teljes igazat – mondtam gyorsan. Fogalmam sem volt, mi lesz ennek a jelenetnek a vége, és azt akartam, hogy tudja, bánom, hogy nem mondhattam el neki korábban, mi is vagyok.

A halk suhanó hangon kívül semmi sem jelezte, hogy új vendégek érkeztek. Gianna oldalra rántotta Russelt, hogy minden jelen lévőt szemmel tudjon tartani. Carlisle volt az, aki lassan előrébb lépett, mint egy igazi családfő.

- Üdvözöllek a területünkön! – hajolt meg egy kissé, de pillantását nem vette le az idegen vámpírról.

- Ön Carlisle Cullen? – kérdezte, hogy megerősítést kapjon abban, amit sejtett. A viselkedése láthatóan megváltozott, mintha Carlisle valamiféle tiszteletet ébresztett volna benne.

- Igen, én vagyok.

- Az én nevem Gianna. Azért vagyok itt, hogy Aro parancsát teljesítsem – mutatkozott be ismét. – Ha valami bajom esik, azt a Volturi személyes sértésnek veszi, ami következményekkel fog járni. – A fenyegető szavak ellenére a tekintetét lesütötte, mintha szégyellte volna, hogy ilyen módszerekhez kell folyamodnia.

- Természetesen, nem áll szándékunkban ártani neked. Amíg te sem ártasz másoknak. – Carlisle hangja határozott volt – és Giannával ellentétben nem csak megjátszotta ezt.

- Sejtettem, hogy így gondolják – bólintott Gianna. – De mi van a farkassal? És ha jól tudom, többen is vannak…

- Garantálom, hogy ők sem támadnak rád ok nélkül – fordult felém Carlisle. Mély levegőt vettem, aztán beleegyezően bólintottam. Habár Jonathanék felett nem volt uralmam, tudtam, hogy a kérésemre ők is nyugton maradnának.

- Rendben. – A hófehér kéz eleresztette az emberi nyakat, és lehanyatlott. Russel tétován fordult a vámpírnő felé, mintha valamiféle engedélyre várt volna, hogy tényleg sértetlenül elmehet. – Igazán köszönöm a segítséget! - rebbentek meg a hosszú szempillák. Hallottam a Russel tüdejéből eltávozó reszketeg levegőt, de ahogy elindult felénk, és megláttam az arcát, rájöttem, hogy ez a sóhaj nem csak az életben maradás okozta megkönnyebbülésből eredt. Szederjes arcbőre és a tekintete sokkal inkább árulkodott a vámpíroknak köszönhető megbabonázásról, mint félelemről.

- Jól vagy? – ragadtam meg, mire megrázkódott, mintha valami álomból ébredt volna. Röpke pillantást vetett a válla fölött a vámpírnőre, aztán kissé zavartan nézett vissza rám.

- Igen… Ez… Olyan hihetetlen. Mármint… - dadogta. – Te egy farkasember vagy – nevetett fel zaklatott hangon. – Ő pedig… Ő… - fordult elgondolkozva Gianna felé, és összeráncolt homlokkal fürkészte. – Vámpír? Mármint, gyors és erős – húzta végig az ujját a torkán finoman, ahol még pár vörös folt jelezte a korábbi szorítást. – Hideg az érintése. És… Mielőtt megjöttetek volna, a véremről beszélt. Inni akart a véremből – borzongott meg, aztán a figyelme Edwardra vándorolt, aki mellettünk állva hallgatta a párbeszédünket. – Ők is azok – jutott el hirtelen a tudatáig. – Vámpírok. – Edward és én sem helyeseltünk, de erre valószínűleg, nem is volt szükség.

- Isabella most biztos helyre viszi a fiút, mi pedig megbeszéljük, miért is vagy itt – zavart meg Carlisle hangja minket. Mikor felfogtam, mit is mondott, tiltakozva nyitottam ki a számat. – Csak La Push-ban lesz biztonságban, oda pedig nem viheti más, csak te. Nekem most maradnom kell – magyarázta, és bár tudtam, hogy nem parancsnak szánta, amit mondott, mégis éreztem, hogy jobb nem vitatkoznom vele.

- Menj csak, ott te is biztonságban leszel – helyeselt Edward. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy tud valamit – azon kívül, hogy Gianna egy gyilkos vámpír -, ami miatt jobban örülne, ha távol lennék tőle.

- És te? – toporogtam egyhelyben.

- Egyedül van, mi pedig hatan. Minden rendben lesz, csak beszélünk – mosolyodott el Edward a – szerinte felesleges – aggodalmamon, aztán apró csókot nyomott a homlokomra. – Menjetek! Odatelefonálok, ha végzünk – ígérte, és egy finom mozdulattal útnak indított. Megragadtam Russel csuklóját, és igyekeztem minél hamarabb elrángatni a közelből. Ezt megnehezítette a tény, hogy Russel hátrafelé forgolódva próbált meg elcsípni még egy pillantást Giannától.

- Hagyd már abba! – csattantam fel, mikor a fák már rég eltakarták a többieket, de Russel még mindig ficánkolt a kezem között.

- Mit? – pillantott ismét körbe.

- Ezt – forgattam meg a szemeimet. – Az a nő egy vámpír. Nem kedves vámpír, mint Edwardék, hanem olyan, aki gondolkodás nélkül beléd mélyeszti a fogait.

- Tudom, de olyan… gyönyörű… - Az újabb sóhajtól, ami elhagyta Russel száját, idegesen felmordultam.

- És gyilkos! Ezt ne felejtsd el, ha élni akarsz! – figyelmeztettem a valóságra.

- Miért megyünk La Push-ba? – szólalt meg Russel pár percnyi csend után. Most, hogy már a titkaink kilencvenkilenc százalékát tudta, nem láttam okot arra, hogy a maradék egyet eltitkoljam.

- Mert ott él a többi hozzám hasonló – mondtam el neki. – Amikor törölni akartad a memóriámat, értem jött autóval egy indiánfiú.

- Igen, emlékszem. Bár csak messziről láttam… Ő is…? – Bólintottam. – Hát, ez nem semmi! – nevetett fel Russel. – Farkasemberek és vámpírok élnek itt, és az emberek mit sem tudnak róla. Ha ezt bárkinek elmondanám… - görnyedt össze a levegőt kapkodva. A tekintetem borússá vált. – Mármint, nem fogom! Pusztán csak vicces lenne az arcuk… De tartom a számat! – komolyodott el egy pillanatra az arca, aztán tovább kuncogott magában.

Majdnem kicsúszott a számon egy nyűgös válasz, amelyben benne lett volna vádként a „gyerekes viselkedés” és a „férfiak agysejtjeinek kómás állapotba kerülése egy szép nő látványától”, de végül visszanyeltem. Megpróbáltam meggyőzni magamat, hogy ez a viselkedés csak a sokk és a halálfélelem utóhatása.

- Egyébként, nem farkasember – tereltem másfelé a társalgást, hogy lenyugtassam magam egy kissé. – Csak farkas. Sima alakváltó farkasok vagyunk.

- Ez mit jelent pontosan? Azon kívül, hogy nem csak teliholdkor változtok át… - utalt Russel az előbbi átalakulásomra.

- Nem igazán vagyok otthon a horrortörténetekben… De láttam pár filmet… - próbáltam meg gondolatban összeszedni, hogy egy átlagembernek mi is juthat eszébe, mikor meghallja a vérfarkas vagy farkasember szavakat. – Ha jól tudom, a vérfarkasok valamiféle vírussal, harapás útján „szaporodnak”. Mi viszont már így születünk.

- Aranyos lehettél kisfarkasként – vigyorodott el Russel a gondolattól.

- Gyerekként nem tudunk átváltozni – mosolyodtam el halványan. – Csak magunkban hordozzuk a farkasgéneket. Ezek később tudnak csak aktiválódni, mikor testileg már elég fejlettek vagyunk az alakváltáshoz. Viszont, ezek a gének csak akkor aktiválódnak, ha sokáig vámpírok közelében vagyunk. Ők a katalizátorok.

- Miért pont a vámpírok? – Russel hangjában érezhető volt a színtiszta kíváncsiság.

- Hát… - pirultam el. – Ők amolyan ősi ellenségeink. Mi elvileg azért létezünk, hogy megvédjük az embereket tőlük.

- A vérfarkasok is utálják a vámpírokat. Bár ők nem az emberek védelmének érdekében – gondolkozott el Russel, aztán hirtelen újra szélesre húzódott a szája. – Te belezúgtál az ellenségbe!

- Cullenék mások… - rántottam meg a vállamat.

- De vámpírok – erősködött tovább. – Hát, ez igazán… romantikus – Russelből újabb nevetőroham tört ki, amit én összepréselt szájjal és haragos csenddel jutalmaztam remélve, hogy hamar elmúlik nála ez az infantilis állapot.

A la push-i házak közé érve szerencsére – vagy szerencsétlenségemre – elterelődött a figyelmem a bosszankodásról. Az itt élők sok mindent megszoktak már, de az én félig pucér látványom és egy idegen felbukkanása még az ő érdeklődésüket is felkeltette. A lehető leggyorsabb léptekkel siettem Jonathan háza felé Russelt magam után húzva.

Halkan kopogtam az ajtón, de nem vártam meg, amíg Nate kinyitja, hanem csak lenyomtam a kilincset. Minél előbb fedett helyen akartam lenni, és beszerezni valahonnan egy nadrágot.

- Nate! – hívtam már az előszobából, és nem kellett sokat várnom rá.

- Isabella? Te meg, mit keresel itt? – lépett ki a konyhaajtón, aztán összeráncolt homlokkal pislogott az ismeretlen vendégére.

- Elmondom, amint rendesen felöltöztem – ígértem, miközben a konyha felé tereltem a két fiút. – Ó, hello! – torpantam meg a küszöbön, mikor felfedeztem Joshuát az étkezőasztal mellett. Az arca elég fáradtnak tűnt, és a szemei alatti karikák is sötétebbek voltak, mint általában egy kimerítő átjárőrözött éjszaka után.

- Szia… sztok! – Joshua kérdőn nézett fel Jonathanra, de ő csak megvonta a vállát.

-Te csak ülj le – kértem Russeltől. – Én pedig mindjárt jövök. Csak átfutok a Black házba egy nadrágért – közöltem, aztán meg sem várva a választ, már indultam is. A két ház közötti utat tényleg futva tettem meg, azonnal az emeletre mentem, és ott az első sortot felkapva felöltöztem.

- Már kész is vagyok! – estem be végül Nate konyhájának az ajtaján halvány mosollyal az arcomon, ami Jonathan dorgáló hangjától azonnal el is halványult.

- Tudja, hogy mik vagyunk. – Lesütöttem a szemeimet a padlódeszkákra.

- Én igazán nem tehetek róla… Jött egy vámpír, és… - kezdtem volna bele, de Nate leintett.

- A barátod már elmesélte.

- Csodás… - hördültem fel. – Remélem, azért kívülállóknak nem fogod ilyen gyorsan elpletykálni a dolgot – vontam felelősségre Russelt. A fülei hirtelen vörösek lettek.

- Azt hittem, nekik szabad… Ők olyanok, mint te – védekezett. – Sajnálom.

- Úgyis elmondtam volna nekik – legyintettem. – De máskor mielőtt beszélsz valaki előtt, kérdezz meg! – A hangom kivételesen keményre sikeredett, de így legalább Russel agyáig eljutott a dolog fontossága. Bólintott egyet, és bocsánatkérő pillantással nézett rám.

- Szóval, Cullenék már megint nomádokat fogadnak be? Azt hittem, tanultak a múltkoriból… - feszült meg Jonathan arca. Joshua keresztbe fonta maga előtt a karjait, hogy elrejtse a keze apró remegését, amit alig pár pillanattal ezelőtt kiszúrtam. Először azt hittem, hogy újra felhúzta magát a vámpírgyűlölete miatt, de az arcán nyomát sem láttam a szokásos dühnek.

- Nincs más választásuk – próbáltam meg mentegetőzni.

- Miért is nincs? – dörzsölte meg fáradtan a halántékát Jonathan.

- Mert ez a vámpír… a Volturi tagja. – Az aggodalom mély ráncokat vésett Nate arcára, de még Joshua is felkapta a tekintetét az asztallapról, amit eddig üveges szemekkel bámult.

- Ők azok, akikre gondolok? – kérdezte.

- Igen. Akikről a mítoszok mesélnek – erősítette meg Jonathan őt, aztán visszafordult hozzám. – És ez most mit jelent? Érte jöttek? – intett Russel felé, aki meghökkenve pislogott ránk.

- Értem? Mit akarnának tőlem? Már a véremen kívül… - ráncolta össze Russel az orrát.

- A képességedet, természetesen – felelte Nate egyszerűen. Russel vádlón meredt rám, így most rajtam volt a pirulás sora.

- Még régebben tudta meg… - kezdtem magyarázkodásba.

- Na jó, hagyjuk ezt! – intett le minket Jonathan, mintha két kölyköt kéne megnevelnie. – A fontos most az, hogy mit akar itt ez a vámpír, veszélyes-e, és ha igen, mit tehetünk ellene. Erre koncentráljunk.

- Giannának hívják, és azt mondta, hogy Aro küldte őt – próbáltam meg összeszedni az összes információt, aminek tudatában voltam. – Jasper azt mesélte, hogy Aro a Volturi egyik vezetője a háromból. Állítólag bármire képes, ha meg akar szerezni valamit.

- Igen, Edward valami népirtást is emlegetett a múltkor – ült ki Jonathan arcára az iszonyat a gondolattól. Fel-alá kezdett járkálni, ami a szűk konyhában három lépést jelentett mindkét irányba.

- Viszont, nem hinném, hogy Russel miatt jöttek volna. Honnan értesültek volna a képességéről? – gondolkoztam el.

- Nem tudom.

- Ha őt akarnák, Gianna nem eresztette volna el. És Edward is azt mondta a vámpírnőnek, hogy nem Russel miatt jött. Valami másnak kell lennie a háttérben – haraptam be az alsó ajkamat.

- Ha így van, az egyik legfontosabb dolog, hogy semmiképpen se tudja meg a Volturi, mire képes a barátod. – Halk torokköszörülés vetett véget az elmélkedésünknek.

- Megkérhetnélek titeket, hogy ne beszéljetek úgy rólam, mintha itt sem lennék – lengette meg a kezeit előttünk Russel jelezve, hogy nagyon is jelen van.

- Bocsánat – nyögtem ki.

- Mostantól nem használhatod a képességedet – állt meg Jonathan Russel előtt. – A legkisebb kockázatot is el kell kerülnünk.

- Már elnézést, de ki nevezett ki főnöknek, aki csak úgy parancsolgathat bárkinek? – A zöld szemek dacosan fúródtak Nate tekintetébe. A régi tinédzservitáim alapján, amiket anno színtiszta dacból folytattam anyuval, úgy láttam, éppen most jött el az ideje, hogy átvegyem a szót.

- Figyelj, Russel… - tereltem arrébb Nate-et, hogy leguggolva a szeplős arccal egyvonalban lehessek. – Tudom, hogy ez milyen sokkoló, ijesztő és bosszantó lehet most a számodra. Egy csomó új dolgot tudtál meg, és ezeknek jó részétől a legtöbb ember valószínűleg, frászt kapna. Aztán most meg korlátozni akarnak téged. Pontosan ismerem az érzést.

- Honnan ismerhetnéd? – fújtatott Russel. – Te nem tudod, milyen, mikor egyedül van az ember. Ha nem használhatom a képességemet, még ennyire sem tudom megvédeni magam.

- Amikor meghaltak a szüleim, én is szörnyen egyedül voltam. Bujkálnom kellett egy pszichopata vámpír elől, aki vadászott rám és a testvéremre. – Russel döbbenten kapta felém a fejét. Az életemet mostantól teljesen más szemszögből láthatta, mint ahogyan eddig, és olyan részleteket tudhatott meg, amiket mások nem. – Akkoriban szinte bezárva éltem a Cullen házba, mert úgy volt biztonságos. Ha tudnád, hányszor akartam sikítani, ordítani vagy csak egyszerűen feltépni az ajtót, és kirohanni a vakvilágba… - sóhajtottam fel. Igyekeztem nem törődni Jonathan és Joshua figyelő pillantásával, és csak arra koncentrálni, hogy Russelt meggyőzzem. – De nem tehettem. Azzal másokat és magamat is veszélybe sodortam volna. Kérlek… Tedd azt, amit mondunk, mert nem akarom, hogy bajod essen – fogtam meg Russel kezeit. – Te vagy az egyetlen emberi barátom… Szükségem van a barátságodra, de ehhez életben kell maradnod – vetettem be a könyörgő tekintetemet, aminek csak ritkán tudtak ellenállni.

- Rendben – adta meg magát végül Russel is.

- Köszönöm – mosolyodtam el.

Jonathan irányából hirtelen lágy dallamú zene szólalt meg. A nadrágzsebébe nyúlt, elővette a mobilját, és néhány gomb lenyomása után olvasni kezdett egy üzenetet.

- Edward az? – tippeltem összeszoruló gyomorral az elsötétülő tekintetet látva.

- Nem. Benjamin – morogta. Mikor mindannyian kérdőn néztünk rá, vett egy mély levegőt, hogy kicsit lenyugodjon, és csak aztán válaszolt. – Segítség kell neki. Ez a hebehurgya, bemászott Lupe szobájába, a család hamarabb ért haza, ő pedig a lány szobájának mosdójában bujkál éppen. – Pár másodpercnyi csend után mindhármunkból egyszerre tört ki a röhögés, miközben Russel értetlenül bámult ránk.

63 megjegyzés:

  1. elsőőőőőőőő

    VálaszTörlés
  2. na szóval most bővebben :D ezis tetzsett mint mindegyik :D csak azt nemtudm h mit akarhat giaan cullenéktől..:D de majd kiderül:) puszii Nikcsi

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó a rész de a vég hát azon nevettem egy nagyot Ben bujkál Lupe fürdőjében istenem hát ez nagyon jó alig várom a kövit:)

    VálaszTörlés
  4. 3. bár még csak a felét olvastam el. kiki

    VálaszTörlés
  5. 4.:D
    hűű ilyen gyors még sosem voltam!
    iszonyat jó lett!
    nem is gondoltam volna, hogy Gianna az! váratlan meglepetés:D
    de ha nem Russelt akarják, akkor....?
    Jajj Benji:D de édes:) kiváncsi vagyok a mentőakcióra:D
    még 1x szuper lett:) bocsi de most hirtelen nem tudok mit irni:D
    puszi, Lou:)

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyooooon jó :-)))
    a vége, az nagyon ott van :-)))
    alig várom a "mentőakciót" :-)
    Jude

    VálaszTörlés
  7. ÁÁ, de IMÁDOM!!!!!!
    Benjamin édes, buta fejét főleg!! :D:D
    Na, meg Russelt is :D Nagyon helyes itt mindenki :P
    Jaj, alig várom, hogy kiderüljön miért jött Gianna, de van egy sanda gyanúm hogy arra még várni kell :)
    Várom a frisst!
    Pux

    VálaszTörlés
  8. Szia,
    de örülök a frissnek :-P
    azt hittem h már ezen a héten nem lesz és megleptél minket egy kis hétre valóval a nehéz hét indításához :-D
    Fúh ez az új vámpír és h elkapta Russelt:-P
    nagyon izgalmas ez a fejezet
    vajon minek jött?
    meg a végén a befejezés :-P :-D
    nagyon jó lett ez a fejezet is :-D
    sziasztok,
    Rita

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Remek lett ez a feji is! Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Bennel!?
    Puszi: Join

    VálaszTörlés
  10. Sya!
    Szegény Benji... :P Jót nevettem, bár ez olyan kis kárörvendő volt :(
    Gianna mit akarhat Cullenéktól? Ha nem Russel érdekli, akkor mi? Aro miért küldhette, most ez okoz fejfájást nekem.
    Illetve most akkor mi is lesz Russellel? Mert vámpír nem lett, és remélem, nem is lesz, de eléggé érdekes most a helyzete.
    Nagyon kíváncsi vagyok, alig várom, hogy jöjjön a következő!
    Nagyon jól írsz és ez dicséretes :D Megérdemled, hogy a saját írásodat kiadják, alig várom, hogy végre a kezemben tartsam a könyved :)
    Puszi
    Sister

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Még mindig nagyon jól írsz, viszont mivel most épp kötöszködős hangulatomban vagyok lenne egy kérdésem. Hol van a kis Edward? Mármint én úgy emlékszem, hogy a Cullen-éknél van, de akkor most ki vigyáz rá? Én kicsit hiányolom őt.

    VálaszTörlés
  12. Már hiányoltam a farkasokat! :) Bár az elején is meglepődtem, h a Volturitól jött valaki. Ja és nem bántotta Russelt. Kíváncsi vagyok, mit akar a Volturi. Gyanítom, h Josh még mindig Jade miatt van összetörve. :( A vége nagyon kész, Benji nagyon aranyos, igazi kamasz és szerelmes! :D

    VálaszTörlés
  13. Jeeee! Új fejezeeeet!!! És végre nem olyan idegtépő függővég a vége. :D
    Egy csomót röhögtem ezen a fejezeten, Freeb tudja bizonyítani. :D Jah és találtam egy szerintem hibát: "A vérfarkasok is utálják a vámpírokat. Bár ők nem az emberek védelmének érdekében" Nem fordítva? Mármint úgy fordítva, hogy a vámpírok a vérfarkasokat, mert így szerintem nincs értelme, csak fordítva. :D
    Amúgy ez a Gianna, az a Gianna, aki a New moonban is van, vagy csak nem tudtál jobb nevet találni? :D Nekem furcsa, hogy egyedül küldték el. Szerintem a Volturi nem küldene egyedül Cullenékhez senkit. Még akkor sem, ha csak békés szándékkal küldte. Úgyhogy nekem itt valami nem stimmel...
    Russel tök aranyos volt szerintem, annyit röhögtem rajta. :D Meg a végén is, szegény Benjin. :D Josh meg még mindig szomorú. :( De most jó, hogy benne voltak a farkasok, már hiányoztak. :D
    Tetszett a fejezet, megint van min elmélkedni. :D

    VálaszTörlés
  14. Szia lelkem:)

    Először is le kell szögeznem, hogy ez NAGYON tetszett:D Eszméletlen aranyos lett. Pörgős izgalmas. Teljesen olyan érzésem van, mint mikor aA múlt árnyai első részeit olvastam, akkor voltam ennyire felpörögve.:D

    Am a vámpírnő miért hagyta életben Russelt? Ez nagyon furi. Mert ugye a titoktartás a lényeg, és így most ő tud mindent, és ezt a vámpírcsaj is tudja.... Hogy mit akarhatnak? halványlila gőzöm sincs.:)

    Russel viselkedése, bohókás. Aranyos, jó lesz ez.:) Várom a folytatást, és csak így tovább.:)

    puszi
    Truska

    VálaszTörlés
  15. jajjj de izgiiiiiiii:):):)
    Köszi hogy nem vártál holnapig a frissel, ááá nagyon jó lett, emgint izgis!
    A vége nagyon vicces én is nevettem:):)
    És nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akarhat a Volturi...talán az zavarja őket hogy egy farkas él velük aki a vűmoírok ellensége?
    vagy a Marias dolog?
    Ezen még gondolkodni kéne kicsit...
    Ja, és nehogy elfelejtsem máár....
    KÖSZÖNÖM az ajándékot:) pénteken megérkezett a postásbácsival és nagyon örültem neki:)
    sok puszi
    Andi

    VálaszTörlés
  16. Vááááááááááááááá, frisssssssssssssss!
    Nem is számíottam még rá, köszönjük, hogy megleptél minket!
    Most nem tudok rendes kommentet írni, mert a saját gépem bedöglött, és úgy kéredzkedtem ide a párom gépéhez, hogy csak a legfontosabb dolgokat nézem meg. :) Szóval csak annyit, hogy ez a rész is szuper lett, nagyon tetszik, tök jó, hogy mostmát Russel is mindent tud, és agyalnivalót is adtál most is bőven. Mit akarhat a Volturi?!?

    VálaszTörlés
  17. de jó...XD Benjamin máá megin ojan cuki :D
    máá várom....
    pussz heni

    VálaszTörlés
  18. Szia Spirit!

    Annyira nem számítottam most frissre, csak megszokásból néztem fel az oldalra... és mikor megláttam, felsikoltottam örömömben :) Ezzel csak annyi probléma volt, hogy anya már aludt a szomszéd szobában... :P
    Szóval nagyon-nagyon örültem az új fejezetnek, és rettenetesen tetszett! Erre most nem mondhatjuk, hogy nem volt eseménydús, és végre a farkasokkal is újra találkozhattunk. Bár én nem éreztem magam különösebben a "farkas-táborba" tartozónak (félreértés ne essék, semmi bajom velük, sőőőtt...), be kell vallanom, hogy a történeted hatására annyira megszerettem a farkas karaktereket, hogy már hiányoztak kicsit... Úgyhogy nagyon örültem nekik :) Benji nagyon édes, tipikus szerelmes kisfiú, és jót nevettem az üzenetén :)
    Hát most így hirtelen ennyi, még átgondolom, aztán írok, ha eszembe jut valami!

    VálaszTörlés
  19. Máris eszembe jutott valami... :D
    Bár Fummie már előttem megkérdezte, azért én is leírnám, amit észrevettem, mert ahogy olvastam rögtön ez ugrott be...
    Szóval Gianna az a Gianna, aki a New Moon-ban a Volturit szolgálja emberként? Aki szeretne maga is vámpír lenni (vagy desszert, ahogy Jane mondja...)? Mert akkor ezek szerint csak bejött a számítása, és ha te is rá gondolták, akkor én ezt egy tök jó kis utalásnak tartom :) És nem csak a neve, hanem a bőrszíne miatt is beleillik a képbe, hogy ez ő, mivel az olaszok mediterrán típusok :)

    VálaszTörlés
  20. Nagyon jó rész lett Spirit!A végén nagyot nevettem.De kül kíváncsi vok h hogyan alakul Giannával kapcsolatban a dolog,h miért jött ide.Hát nem lettem volna Russel helyéban,ennyi infó eccerre :/
    Már várom a folytit.Szia

    VálaszTörlés
  21. Hali!

    Bocs, h az előzőhöz nem írtam, de csak 2 részletben tudtam elolvasni, és mire befejeztem, már zavartak is elfele a géptől... De most itt vok!

    Amilyen komolyan indult, annyira komikusan lett vége, és ez a hirtelen hangulatváltás a végén... Ááá!
    :):):):):):):):):):):)
    :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
    :):):):):):):):):):):)
    XDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXD
    :):):):):):):):):):):)
    :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
    :):):):):):):):):):):)
    Bocs, de asszem ez a röhögőgörcsöt leginkább kifejező karaktersorozat... XD
    Tegnap elűztek a géptől, mielőtt befejeztem vna a hsz-met, de elmentettem.

    Fummie: sztem tényleg a Volturi küldte, ha másért nem, hát föláldozni, hha Cullenék megtámadják, legyen miért kinyírni őket.. De egyébként is, nehéz lenne eltitkolni a gondolatait Edward elől...
    De lehet, h pont azért olyan feszült Edward, mert látja Gianna tervét? Ááá...
    Túl sok lehetőség van, majd olvasom a hsz-ket, és lehet, h még írok.

    De Benji a végén... *újabb röhögőgörcs* (de most nincs kedvem szmájlikat írni)
    Egyszerűen ennivaló! Bemászni az ablakon - ez olyan meyeres - Ed is ablakon közlekedik végig 3 könyvön, Jake is a NMban.

    Na, meek, suliból infón írok és mingyá kicsöngetnek.
    Pusz

    VálaszTörlés
  22. Na, most megpróbálok érdemben is írni néhány sort én is.

    Az eleje, ahogy a függővég már előre sejtette, nagyon izgalmasra sikerült. Olyan hihetetlenül jól tudod csavarni a szálakat, hogy hiába van egy szupererős, szupergyors és ráadásul gondolatolvasó vámpírról és egy szintén nem hétköznapi képességekkel rendelkező alakválató farkasról szó, mégis sarokba tudod szorítani őket, hogy izgulhatunk értük. Gianna képessége nem semmi, most igen hasznosnak bizonyult. Russelt sajnáltam szegényt, de közben vicces is volt, ahogy reagált, és végre ő is beavatott lett, mostmár nem kell többet bizalmatlankodina Isával. Hacsak nem kerül megint Gianna bűvkörébe. :) (Nagyot nevettem Isa gondolatain: „férfiak agysejtjeinek kómás állapotba kerülése egy szép nő látványától” :))

    Kíváncsi vagyok, miért küldte a Volturi Giannát, és mért pont őt. Nyilván nem Russel miatt. Talán tudomásukra jutott, hogy milyen jóban vannak Cullenék a farkasokkal, és ez nem tetszett nekik? Vagy valaki szólt nekik Maria eltűnéséről, és őt akarják számon kérni rajtuk?

    Nagyon megörültem Joshua felbukkanásának, és kíváncsi vagyok, mi történhetett vele, van egy olyan sejtésem, hogy itt még fog kiderülni valami. Legalábbis gyanús az a rész, amikor remeg a keze, és Isa azt hiszi, a dühtől, de az arca nem erről árulkosdik...

    És Benji akciója a végén. :D Szegény srác, kíváncsi vagyok, hogy fog ebből kikeveredni :)

    VálaszTörlés
  23. ÓHHH Spirit!!!
    Frisss!
    Nem is mostanra vártam. Nagyon tetszett a vége!!!!
    (Sikítva nevet egy darabig) Imádom Benjit! Kis hülye. Tök jó hogy mindent tud. Biztos nagyon fogja élvezni:-)
    És Gianna.... még nem tudom talán Edward és Bella közelgő házassága miatt jött???
    Ez csak egy tipp.

    Imádom a végét!
    Majd ha lesz időm még írok kifejtőset.
    Várom hogy keveredik ki Benji a fürdőből.:-)
    Sok puszi és gratula!!!

    VálaszTörlés
  24. Kedves Spirit!
    Nagyon jó lett ez a feji is...
    Hagytam neked a blogomban egy kis meglepetést.nézd meg. www.vikiblogol.blogspot.com

    Köszönöm az órarendet nagyon bejön de sajnálok ráírni...<3
    Viki

    VálaszTörlés
  25. Úúj:) Dejó!
    Tök kiváncsi vagyok miért jött Gianna. Ugye nem lesz nagy gáz??:(
    Jahj és Benji:) Tök kis ari(olyasmi mint Seth a Twilight-ban)
    Kérem a köviit!!!:D

    VálaszTörlés
  26. Nagyon jó lett..de a vége..kíváncsi vagyok h Benji lebukik-e? XD imádom a könyveid:D(L)puszi Fanni

    VálaszTörlés
  27. szia
    jaaj nagyon tetszett :D
    imádom Benjit :D
    és tök jó, hogy Russal végre megtudta a teljes igazságot, bár gondolom ebből még lesznek bonyodalmak.
    viszont, szeretnék kérdezni valamit:
    a fjezet címét annak írása előtt vagy után adod meg?

    VálaszTörlés
  28. Az új vámpír csajról lesz kép?? Mert én nagyon kiváncsian várom...

    VálaszTörlés
  29. Hát ez valami fenomenális volt! Az eleje nagyon izgalmas, a vége pedig vicces lett, én is nagyon nevettem rajta :DD
    Kövit ide gyorsan... *szépennéz*

    VálaszTörlés
  30. Éppen az előbb gondoltam rá, hogy Beji már régen csinált hülyeséget... XD Most jutott eszembe, hogy milyen aranyos lenne, ha már gyerekként is át tudnának változni a farkasok... :D Olyan édesek lennének... :D
    Ez a csaj... van egy olyan sejtésem, hogy a Volturival nem csak távlatban és a küldöttön keresztül fogunk találkozni...

    VálaszTörlés
  31. Szóval akkor Giannának is van valami más képessége? Vagy nem tudom mert Edward morgott valamit...
    Jajj jó fejezet volt mint mindig:) És megvan mi hiányzott...Hát egy kis humor :)Ez tök jól esett most komolyan:D
    Puszi: L. Vivi

    VálaszTörlés
  32. Szóval egy idegen vámpír, mi? Hát jól becsaptál minket megint (vagyis lehet, hogy csak mi komplikáltuk túl a dolgokat...:D). Annak azért örülök, hogy éltél azzal a lehetőséggl, hogy megint egy olyan szereplőt hozol be, akit ismerünk, de mégsem eléggé. Szimpatikus volt Gianna, még így is, sokkal inkább, mint jade. Az pedig nagyon ari lesz, ha Russel is szimpatizál majd vele... Szerintem ő Russel miatt jött. Most már majd csak azt kell kideríteni, hogy ki köpött a Volturinak... Kemény dió.
    A vége pedig... Nahát, Spirit, azt hittem, valami balul ütött ki, erre Benji... Róla egészen megfeledkeztem! :D tetszik ez a fordulat, imádom az elterelő hadműveleteidet, na és azt, hogy nem hagyod, hogy belemerüljünk a cselekmény izgis árjába, és figyelmeztetsz, hogy hoppá! Attól, hogy jött egy idegen vámpír, az élet még halad, a kamasz farkast meg hajtják a hormonjai...:D

    VálaszTörlés
  33. Eddig ügyeltél rá, hogy Isa ne változzon át farkassá, és most pufff Isa farkas.:) Mármint eddig azt gondoltam, hogya terhes akkor nem változhat át. Na mindegy.
    Izgis fejezet volt, benne volt mindenki.
    Gianna nagyon tetszett. Főleg ez a veszélyes képesség.:)
    Nos nyilvánvaló, hogy nem Russel miatt jött. Akkor miért? Maria? A farkasok? Jade? (áhh azt nemhsizem xD) Edward tud valamit amit mi nem. Ahj mindig csak Én meg Isa nem tudunk semmit. xD Ami bosszant, hogy Isat mindig elküldi Ed. Már ő is erős, meg tudja védeni magát. Én nem igazán érzem ki, hogy Isa bevésődött. Nincs az a féltés, és határotottság benne, ami pl Jake-ben volt a BD-ben.:)Ráadásul jegyesek...Emmett, vagy Jasper sosem küldik el a társukat.(Wáá kibújik a feminista belőlem.xD)
    A vége csúcs volt!Benji nagyon aranyos. xD Hamar folytatást!!!:D

    VálaszTörlés
  34. Kisildikó: Nem azt állítottam, hogy nem a Volturi küldte Giannát, csak azt, hogy valami itt nekem nem stimmel. :D Szerintem nem Russel miatt jött.

    Jah igen, és akinek eddig kétsége volt a terhesség felől, most biztos lehet benne, hogy Isabella nem terhes, és nem is volt. :D

    VálaszTörlés
  35. Húú nagyon jó volt, egyelőre nicns ötletem miért jöhetett Gianna... de viszont jó volt a tippem hogy a Volturiból van juhhé :D de teljesen más a szitu mint gondoltam, fogalmam sincs miért jött!! úúh
    Örülök hogy Russel végre mindent tud :)))))
    A vége nagggggyon jó volt!!! úgy vártam már hogy mi van Benjivel, és tessék :D nagyon viccesvolt remélem a következő fejezetben hosszan fejted ki a Benjis részt :D
    Kittti

    VálaszTörlés
  36. Vááááááááááj, én megmondtam, hogy a Volturi leeeeeeeeeeesz!!!! :D tök jó, kíváncsi vagyok, mit akarhatnak, és miért pont Giannát küldték, aki gondolom, AZ a Gianna. :D Tök jó... :D És szegény Benji... :D XD

    VálaszTörlés
  37. Bocs, Fummie, elég kapkodva írtam és olvastam, és nekem ez jött le elsőre hirtelenjében. SZóval sorry... :)
    Spirit&Szandi, tudjátok már, h mikor jösztök Bp-re? Meg még ha jön esetleg vki?
    Pusz

    VálaszTörlés
  38. Sziia!
    Tudom, hogy sosem írok véleményt, de nekem sajnos nem engedi valamiért a blogger. Ezt is más írja helyettem, nagyon szeretem, amit írsz, mindig elolvasom. Jelenleg Sister a tolmácsom.
    Kérlek, ne vedd tolakodásnak, van egy meglepetésem a számodra a honlapomon.
    Itt: http://donna-szeretet.blogspot.com (ha a névre kattintasz is odavisz - Sister :D)
    Szia és jóéjt neked.

    VálaszTörlés
  39. Összességében tetszett ez a fejezet, de azért ez sem lehet tökéletes.
    Edward "jó kis képesség" beszólása szerintem nem kimondottan illett a személyiségéhez és a szituációhoz sem. Persze ezt lehetne egy esetleges Edward-szemszög-fejezetben kimagyarázni, hogy mondjuk az adott helyzetben ez volt a jó duma; de szerintem ez nem ő volt.
    Első olvasásra ugyan kissé zűrzavarosnak tűnt a fejezet, de épp ettől volt izgalmas. Végre ismét több szálon fut a cselekmény, hiszen eddig a farkasok nagyon el voltak felejtve. Főképp Joshua. De most az ő révén megtudhatunk esetleg 1-2 információt Jade-ről is. Egy Benjis sztorira pedig úgy érzem, már amúgy is nagyon vágytak a Benji-rajongók. A magam részéről azt kell mondanom, hogy én is szívesebben olvasnék most többet róla, mert egy kedves, vidám, mondhatni ártatlan gyerek, egy igazán élettelteli színfolt a történetben. Sokszor úgy viselkedik és olyanokat mond, hogy akár a kisöcsém is lehetne. Az igazság az, hogy kicsit sok volt már Isabella és Edward (főként testi) szerelméből, így még örvendetesebb ez a fejlemény.
    A Volturi-küldött is remek ötlet volt. Sehogy sem illik a képbe eddig, de annál kíváncsiabban várom a folytatást. Találgatásokba nem bonyolódok, de elképzeléseim persze vannak. Várom már a következő fejezetet és sok sikert kívánok ahhoz is!

    VálaszTörlés
  40. Szia!
    Mindig meg tudsz lepni az újjabb és újjabb fordulatokkal! :)
    Na meg hogy a legdurvább helyzetben is elsüs egy ilyen kemény poént hát kész lettem! :D:D
    De nagyon jó lett! Klassz vagy!
    Puszika

    VálaszTörlés
  41. Szia. Nézz be a blogomba, kaptál ott egy kis meglepit! :)

    VálaszTörlés
  42. Szia, Spirit! Szeretném, ha átnéznél a blogomra, vagy számodra egy meglepetésem! :)

    VálaszTörlés
  43. szija! nézd meg az oldalunkat a Díj bejegyzésnél! puszi!

    www.immortal-nightfall.blogspot.com

    VálaszTörlés
  44. Szia!

    Tőlem is találsz egy kis meglepit az oldalamon.

    Még nem irtam hozzászolást azt is meg ejtem most.
    Szóval érdekesen alakulnak a dolgok. Kiváncsi vagyok miért is jött Gina. MEg szegény Benji folyton bajba kerül.
    Várom nagyon a folytatást!!!

    Puszi Bethliz

    VálaszTörlés
  45. Benjamiiiiin(L)(L)(L)(L) Nagyon jót röhögtem rajta:D
    Kíváncsi vagyok, mit akar Gina.
    Várom a folytit:)
    Noncsy

    VálaszTörlés
  46. Szia!
    Még mindig nagyon jók a történeteid :D Imádom őket. Hogyha felnézel a La Push blogomra, akkor ezt egy kis meglepivel is alátámasztom :D
    puszi, Drusilla

    VálaszTörlés
  47. Szia.
    Nah most leírom mégegyszer a kommentem, mert elveszett :S

    Szóval szerintem Gianna Maria ügyében ment a Cullenekhez, vagy legalábbis én úgy gondolom.. Ez a lány most mindent felbolygat majd, van egy olyan érzésem. (Ma pont darazsakról álmodtam, ahogy szétcsípnek. Szóval már pesszimista vagyok az új jövevények láttán :D)

    Russell elég könnyen túltette magát a vámpír-vérfarkas ügyön :D Szerintem velem ilyen lenne én max pislogni bírnék a döbenettől :P

    És az a befejezés.. Hát az nagyon jóra sikeredett. Most már Benji is visszajött a képbe <3 :D Szeretem az ökörködését, olyan ari :)

    VálaszTörlés
  48. Nagyon jó volt, mint mindig:D:D
    Csatlakozom az előttem szólókhoz:D
    Ők már mindent elmondtak:D
    puszi:)

    U.I.:Van egy meglepetésem a blogomon.:D
    http://rebekakreidl.blogspot.com/
    http://jennyedward.blogspot.com/
    Mindegy, hogy melyikre mész:D
    puszi

    VálaszTörlés
  49. Szia!
    Mint mindig most is fantasztikus a fejezet :) Nagyon jól írsz!
    Légyszi nézz be az oldalamra, vár rád ott egy kis meglepi a díj címszó alatt! :)
    http://almaim-hercege.blogspot.com/
    Puszi: Szandra

    VálaszTörlés
  50. Szióka!
    Ismét teljesen lekötötted a figyelmemet.
    Frisselj hamar.
    Pusszancs!

    VálaszTörlés
  51. Hát igen Benji még mindig frankó gyerek! :D Ó az a Russel gyerek! Tuti, hogy még találkozni fog Giannaval! (újabb romatice van kilátásban)
    Edward még mindig rendkívül udvarias!:D Viszont bosszant, hogy soha semmit nem mond el! Úgy is az lesz az első dolga, hogy mindent eltitkoljon Isabella elől! Nem túl sok sikerrel. :D
    Mióta van Edward és Nate ilyen jóban?
    "Igen, Edward valami népirtást is emlegetett a múltkor"
    Itt a bizonyíték, hogy már megint titkolóznak! Várom a kövi fejezetet!

    Cup Cup Szupcsi

    VálaszTörlés
  52. Szia!

    Igen, tudom mostanában kissé eltűntem, de síelni voltam és még csak most rázódtam vissza.

    Szóval tetszett a fejezet, Gianna Mmegjelenése meglepett. Edward viselkedése fura volt, kíváncsi lennék mit akarhat a Volturi küldötte. Carlisle ismét tökéletesen kezelte a helyzetet.
    Lehet, hogy most pár ember furán néz most rám, de nekem Russel karaktere egy kissé idegesítő. Persze, természetes, hogy meglepődik és fantasztikusnak tartja a vámpírokat, de egy idő után már kisit unalmas volt az ámulata, és gondolhatná, hogy ez Isáéknak is lehet uncsi. Meg ha valaki megtudná, hogy neki mi a képessége , akkor lehet ő is unná már ha csak erről kérdezgetnék stb.
    Szóval az meg ami Benjaminnal történt azon nagyon jót nevettem olyan édes<33

    Várom a folytatást, puszi.

    VálaszTörlés
  53. Szupcsi, szerintem a Nate említett mondata nem titkolózásból fakad. Erről még akkor beszélgettek, amikor Isabella megtudta Russel képességét, és együtt próbálták Isát lebeszélni arról, hogy barátkozzon Russellel. Ott mondta Edward, hogy ha a Volturi tudomást szerezne a srác képességéről, hajlandó lenne akár egy várost is kiírtani, hogy megszerezhessék.

    VálaszTörlés
  54. Hali!

    Újraolvasom, és kigyűjtöm, h mit akartam írni.
    Naszóval:

    1. Gianna tuti nem Russel miatt jött, mert Ed mondta is, h "Nem miatta jöttél. Nincs szükséged rá."

    2. Ahogy Truska is mondta: mi lesz ezek után Russellel? Most tudja a titkot, és ezt a Volturi egy tagja is tudja. Ebből baj lesz: sztem egy NM-os választás elé állítják majd: meghalsz vagy átváltozol! És ez nekem így nem tetszik. Sajnálom szegényt. Ha csak ki nem derül, h farkasszármazék... Ami azért nem lehet, mert akkor már fintorgott vna a bűztől, és semmiképp nem nézett vna ekkora csodálattal Giannára.
    Miután ilyen szépen megcáfoltam magam, talán mehetek tovább. :)

    3. Így még Giannát is felelősségre vonhatja a Volturi, h elárulta/fölfedte magát egy embernek. Szóval egyre inkább együttérzek Fummie-val: vmi bűzlik...
    Még akkor is, ha Gianna saját bevallása szerint Aro megbízásából jött.

    4. Honnan tudja Gianna, h Isa ember? Attól még, h bűzlik, nem kell feltétlenül tudnia. És még csak azt sem mondhatod erre, h Arotól tudja, hiszen ő honnan tudhatná? Nem találkozott azóta egy Cullennel sem, h ők először Forksba költöztek. Legalábbis Meyer nem írja, h Aro és Ed találkoztak vna a NM előtt, márpedig itt ugye előbb másítod a storyt, szal, ha csak azóta nem mentek látogatóba, - amit kétlek, - a Volturi nem szerezhetett tudomást a farkasokról.

    5. Gianna nekem azért az egy megjegyzésed miatt szimpi, h :"A fenyegető szavak ellenére a tekintetét lesütötte, mintha szégyellte volna, hogy ilyen módszerekhez kell folyamodnia."

    6. Ed már megint titkol vmit Isa elől!!!

    7. "Majdnem kicsúszott a számon egy nyűgös válasz, amelyben benne lett volna vádként a „gyerekes viselkedés” és a „férfiak agysejtjeinek kómás állapotba kerülése egy szép nő látványától”, de végül visszanyeltem."
    No comment. XD :P

    8. A kölyökfarkasok sztem is cukik lennének, de kééptelenség, h megtanulják szabályozni az átváltozásaikat, szóval sztem ezért sem léteznek. De a cukiságban 1etértek Zsepivel.

    9. Nagyon örülök Josh-nak! Ez azt jelenti, h mostantól többet hallunk felőle?
    Sztem a kézremegése attól van, h mindig eszébe jut Jade, aki miatt idejött Maria, és ezzel mennyi galibát fakasztott, és ezért vmi negatív érzést is táplál a nő irányába - meg ugye azért, mert azt mondta neki, h csak a szex miatt kellett neki - de még mindig szereti, szóval attól remeg, h az ambivalens érzései széthúzzák. Legalábbis szerintem.

    10. "vetettem be a könyörgő tekintetemet, aminek csak ritkán tudtak ellenállni"
    Ááá, ez olyan... Nem is tudom, olyan...
    Megvan! Mint amikor Bella flörtöl Jake-kel még a Twilighban, és megpróbál úgy felnézni rá a szempillái alól... Igen!
    Mármint ugye ő akkor is azért csinálta, h elérjen vmit. Hiába más Isa, mint Bella, akkor is kijönnek rajta némi "nagyanyai tünetek"! :D

    11. A végétől még mindig nevetni kezdek, de mit nem ért Russel? Mmint azt nyilván gondolja, h Benji egy fiú, és nem nehéz kikövetkeztetnie, h bemászott a szerelméhez az ablakon, de ottragadt. Bár lehet, h csak azért nem fogta föl, mert túl sok mindent tudott meg rövid időn belül.

    Már két napja írom ezt a hsz-t, mert mindig elzavartak a géptől, szóval sorry a késésért!

    Pusz

    VálaszTörlés
  55. Sziia!!!

    Nem rég kezdtem el olvasni a törid és nagyon tetszik:D
    Hozd hamar a kövit!!!

    VálaszTörlés
  56. Szia!

    Igyekszem megosztani gondolataimat, miután öcsémet elvittem bulizni és így enyém lett a gép az este hátralévő részére, a páromat pedig sikeresen kielégítettem gasztronómiailag egész délutános farsangi fánk sütögetéssel, szóval teljes békeében üldögélhetek a gép előtt.

    Szóval, ha már a gasztronómiát említettem! A Twilightban imádtam, hogy Bella sokat volt a konyhában, sőt imádott hosszasan pepecselni akárcsak én. Szóval Edward meg minden más amitől olvadozik Mayernél az ember lánya nekem egy további pluszt jelentett Bella különlegességei mellett az, hogy egy gyorsbüfék-hazája-amerikában egy olyan lányról szólt a történet aki imádott és tudott is főzni fiatal kora ellenére. Szóval ezzel kapcsolatban rögtön rá is térnék az első pontomra, hogy mi nem tetszett:

    1. Sok jelenet játszódik a konyhákban mindegyik "családnál", de leginkább gyűlések beszélgetések zajlanak le a konyha valódi rendeltetésével szemben, de nincs is ezzel semmi baj hiszen mégiscsak érzelmekben meg akciókban gazdag történetről lenne szó. Tehát ez is nagyon rendben van, de aszem egyáltalán nem is tudok amúgy se roszat mondani a történetre, jó az, hogy egy rántotta vagy szendvics mellett elhangzik pár Emettes beszólás, és Juliett sültcsirkéje mellett meg egy falkamegbeszélés.
    De persze egy elmaradt kerti sütésért én is nagyon morci lennék/vagyok!

    2. Nos, nagyon örülök, hogy mivel nincs kőbe vésve az amit Alice lát, így (még) nem lett Russel vámpír, de egyben gyanus is volt ez az elengedem Russelt dolog egy Volturis megbízott részéről, pláne olyantól akiről nyíltan tudjuk, hogy belekeveredett a világukba és persze pár ledolgozott év után, de neki is be kellett állni a sorba, gondolom azért nem mondták ki neki nyiltan, hogy meghalsz vagy csatlakozz hozzánk dumát, meg persze az ő esetében azért mégis csak a csatlakozz dolog felé billent mindvégig a mérleg nyelve (de persze a New moonban volt az ellenkezőjére is utalás).

    3. Meglepő de nagyon pozitív számomra Gianna megjelenése, hiszen ez már meglehetősen humánusabb színben tüntetné fel a Volturit a New moonos utalást követően ("Or dessert"), de persze erre rögtön rá is cáfol Aro szenvedélye és meg is mutatkozik legújabb kincsének tehetsége. Persze érdekes az utalásra célozgatni mivel a történet szempontjából ez meg se történt, csak tisztában vagyunk vele mint párhuzamos síkokon gondolkodó rajongók :D

    Tehetség/képesség működése? Csalafinta vagy ám Spirit! Esélyem sincs rá, hogy eltaláljam, erre már rádöbbentem! Ha ugyanis mentálisan csinálja, akkor azért hatott éppen Isabellára is mert farkas alakban volt és nem volt lezárva az elméje (idegesség=koncentráció hiánya, meg persze Edwarddal is komunikált). Ha viszont nem a központi idegrendszerre hat, hanem azon kívül, mint például Jasper hangulatbefolyásolása akkor befolyásolhatja a myoneurális ingerületáttevődést például az idegvégződésekből történő acetil-kolin felszabadulás blokkolásával az akciós potenciál késleltetésével ami meg is magyarázná a képesség rövidségét (na de persze van-e valódi ideg-izom kapcsolat vámpíroknál, idegrendszerük biztos van, de vajon az izomzatuk is hasonló harántcsíkolt izomszövet csak több idegvégződéssel hogy gyorsabbak legyenek mert úgy több ACh szabadul fel és gyorsabban reagál az izom?), Na remélem ezzel meg te nem tudsz dűlőre jutni Spirit! :P

    VálaszTörlés
  57. Persze mivel Gianna is emberként éldegélt egy ideig a vámpírokkal érthető , hogy nem rögtön a mindenárom kiszipolyozni ösztön kerekedett felül rajta és tudott engedni ill. elengedni Russel fiút. Meg bizonyára még fiatalkának számít Volterrában és lehet , hogy ez az első kiküldetése, és nem akar rögtön belefutni más helyzetekbe, meg valószínüleg tudja Charlisle korát és fiatalkaként tiszteli is azt meg tud az önmegtartóztató életmódjukról és féli meg tiszteli is őket kor, életmód, számbeli fölény tekintetében így érthető a zavara is meg a megalkuvása. Meg persze a pontatlan és rossz informácíó súlyos következménnyel jár lásd Irina esete a BD végén!
    De egyébbként tényleg egyedül jött? Hiszen még a lakhelyükön is két megtermett "katonát" küldtek ki Edwardra és itt meg egy egész klán van egy másik kontinernsen. Na persze ha a farkasok jutottak a fülükbe és most is a védősereg-sőrös-házörzők lehetősége merült fel Aroban elsőre akkor meg pláne nem értem!

    A farkasokról persze tudhatnak Maria telefonkapcsolatától is vagy akár Mariától magától, hisz ő se volt hülye és tudta, hogy időt nyerhet a reakcióidejüktől is, ha nem is a pasi szólt nekik, hisz Ed Bellát is azzal nyugtatta a NM-ban, hogy évekbe is telhet mire megnézik átváltozott-e, Meg Renesmere is hónapokkal később reagáltak.

    4. Russel persze pasi, aki először lát csodaszép mediterrán hölgyeményt, persze lehetett valami egyéb szikra is ami később tökéletes vámpírpárrá teszi őket az örökkévalóságig. Meg persze Cullenéknél minden lányka foglalt és őket még nem bámulgathatta meg így.

    De egyébként próbálták ők ott az erdőben birizgálni egymás agyát a képességeikkel, mielőtt Ed &Isa odaért?

    Viselkedés tekintetében kezet foghat Benjivel, tipikus kamaszos-belezúgós-az-idősebb-nőbe (jóval idősebb) reakciójával.

    A farkasos reakciója? A vámpírokra már úgyis rájött, egy bazinagy farkas előtte is állt, neki is van saját titka a képességeket is megtutta ezután mi tudná már sokkolni jobban? Natet meg megemlítette Isa neki az erdőben, arra meg csak rájött, hogy ismerik egymást a vámpírokkal akkor miért ne beszélne nekik?

    5. Feljebb már ki-Volturiztam magam!

    6. Isabella állapota? Esetleg első mocorgás:"A gyomrom hatalmasat rándult."? ami a körülményeket tekintve úgyse tűnt fel senkinek? És ISa maga is félreértelmezte? Meg az átváltozás nem okoz semmi gondot a babának (szerintem babáknak) , vagy ez volt az átváltozás késői reakciója? (Ja pont most néztem meg Az időutazó felesége című filmet ahol a nő folyton elvetélt mert időutazott a magzat is)

    8. Carlisle komoly családfőhöz méltón kezelte a helyzetet, meg persze neki van a legnagyobb Volturis tapasztalata mivel ő élt velük szóval ismeri a protokolljukat.

    9. Josh talán már tudta is hogy új vámpír érkezett, mivel járőrözött és esetleg megérezte?
    Russelt higgadtan kezelték bár már tudtak a képességéről és talán tartottak is tőle hogy törli magát és lelép? Persze ez a gondolattörlés a megigézés és hipnotizálás mellett a legtipikusabb vámpírtulajdonság és örülök is a felbukkanásának!

    10. Tipikus általános iskolás viselkedés és kíváncsiság. Hát lánylétemre minden kis jelentéktelen papírfecnit összegyűjtöttem a szerelmem után én is olyan idősen, meg a fiú is átmászott nálunk a kerítésen, hát na ez van...

    VálaszTörlés
  58. Hát,nem is emlkszem arra a rengeteg kérdésre szal mind1, úgyse válaszolnék mindre.... azért, bocs Spirit,de más írok örülnének a 40x-90x kritikának is......

    Na, nekem Gianna feltűnése nem tetszik. Lehet azért,mert a te storydban alapból kimaradt a volturis Edwardos részlet, ahonnét tudhatjuk, hogy Edward tudta, hogy ő recepciós volt, nem tudom, nekem eddig nem jön be...
    Am a képessége, nekem nagyon Hősök feeling... oké, hogy a többi vámpíré is valamennyire, de ez a lefagyasztásos nekem kicsit jobban az:D
    Fogalmam sincs, mit akar, de a kövi fejezetből egy része úgyis kiderül... Meg amúgy is várható volt, hogy ebben a könyvben a volturit hozod be problémaforrásnak (egy észről), illetve amit G. mondott, abból tudható, hogy a V. tud a farkasok létezéséről is, ami nem a legtutibb dolog, főleg Caiusra emlékezve.
    Szóval lehet nem is tudm indegyi volturi arról h ő ott van.
    Jó h Russel ráött a helyzetre, no titkolózás, most már tuti lekes lesz:D.
    Nem vettem észre semmit Isabellán, ami mutatott volna bármit az állapotáról, mert csak bezsélt, átváltozott és ennyi kb.
    A legjobb a vége volt a ejeztnek mondjuk.
    utaásokat? Nálad kb sose lehet észrevenni... max utólag xD.h ahha, 20 fejezettel ezelőtt volt 2 szó aminek ittv an jelentése, hogy de nem gondoltunk akkor erre......xD:D:D

    VálaszTörlés
  59. Isabella Ateara: ez ciki, de nagyot röhögtem a hsz-d első felének a végén, mert az uccsó pár mondatból a 'myoneurális ingerületáttevődés', az 'acetin-kolin', az 'akciós potenciál' és az 'ACh' kivételével mindent értettem, de asszem ezek vtak a kulcsszavak... :D
    Szóval, bocsásd meg tudatlanságomat, de így 16 évesen nagyon jót derültem rajtad, és a megjegyzésedből arra következtettem, h ezt azért írtad, h Spiritet bosszanthasd egy kicsit, vagy csak évődj vele (ezt a szót se hazsnáltam még soha, pedig tom, h mit jelent XD).
    Szóval gondolom, nem sértődsz meg azon, h leírom, mennyire jól szórakoztam a saját tudatlanságomon... :D
    Pusz

    VálaszTörlés
  60. Kisildikó: igen-igen évődésnek szántam! :P
    Persze 16 évesen én se tudtam mit jelentenek ezek a szavak, de aszem pont 16 évesen találtam ki, hogy genetikus leszek és azóta ez teljesült is, tavaly meg is kaptam molekuláris biológus szakon a genetika szakirányos diplomámat. Persze az ezt megelőző 5 évben eléggé beleverték a fejünkbe a 'myoneurális ingerületáttevődés', az 'acetin-kolin', az 'akciós potenciál' és az 'ACh'szavak jelentését főként az orvosin is oktató tanárok. :S
    :D Örülök nagyon, hogy abban már biztos lehetek, hogy TE már elolvastad és nem hiába gépeltem ennyit és idegesítettem meg várakoztattam a páromat a monitorra meredve.

    Csóközön!

    VálaszTörlés
  61. Isabella Ateara: Én is elolvastam, és én sem sokat értettem belőle. :D Csak egyben akartam több mindenkinek válaszolni, de még nem volt rá időm, ezért nem válaszoltam külön neked még. :)
    Viszont, olvastam, és látnod kellett volna az arckifejezésemet. :D Annyit azt hiszem, sikerült kivennem belőle, hogy amit én kitaláltam Gianna képességeként, az nem az, amiről te írtál. :D Legalább is, azt hiszem... :D De nehéz biztosan állítani úgy, hogy csak részleteket fogtam fel. :D

    VálaszTörlés
  62. Hát most csak egy dolog jutott eszembe: Volturi? Ne mááár:( Ki nem állhatom őket. Reméltem hogy a trilógiád megússza nékülük a történetet, de ezek szerint tévedtem:( Óóóh. Most szomorú lettem, így az éjszaka közepén...
    Egyébként meg, amikor Russel szóbakerül, általában mindig megemlítődik a nagymamája is. Ez véletlen? Hm... lehet, hogy nem? Érdekes lenne ha kiderülne hogy a nagyi mondjuk Jessica, Angela vagy Lauren még Bella idejéből:p Vegülis Seth nagypapa is él is virul, habár ő kicsivel fiatalabb korosztály. Tényleg érdekes dolgok történhetnének ha kiderülne, hogy Russel-nagyi volt iskolatársa most az unokájával jár megint egy osztályba..:D Nah ez most kicsit felvidított:p
    De óóóh, Volturi? *szomorú* :(
    Azért várom, hogy mi lesz...
    Üdv., Keya

    VálaszTörlés
  63. Ahw.*-* Kíváncsi vagyok, miért küldte a Volturi Gianna-t. :) És Russel mindent tud.. :) Nagyon jó lett ez a fejezet is. :D Meg az a Benjis dolog. :'D Hát én is nevettem. :D Na, lényeg a lényeg, megint alkottál. :D Nagyon jó lett. :)
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés