.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. május 23., szombat

2. ajándék: A madárka és a harcos (Alice és Jasper első szerelmeskedése)

Szandi megint csak ajándékot kapott tőlem nemrég a születésnapja alkalmából. :) Úgy gondoltam, hogy minden ünnepre kap majd tőlem egy-egy vámpírpáros első alkalmáról írt novellát. Most Alice és Jasper történetét kapta meg, amit veletek is meg szeretett volna osztani. :) Jó olvasást hozzá! :)








A madárka és a harcos



Alice:


Felemelkedtem az őzről, és megtöröltem a számat. Nem volt túl jó íze, de tűrhető volt, és legalább a szomjamat csillapította. Felegyenesedtem és körbepillantottam. A szempár, amit kerestem, engem figyelt. Még vörös volt az emberi vértől, de tudtam, hogy nem sokára aranyszínben fog pompázni. Előre láttam, hogy képes lesz rá, ahogyan azt is, hogy találkozni fogunk, vagy az új családunkat, akik után épp kutattunk.

A lába mellett egy szarvas feküdt kivérezve. Elég szomjas lehetett, ezért gyorsabban végzett, mint én. Felpattantam, és tovább indultam. Tudtam, hogy követni fog engem, ahogyan mindig. Elég hallgatag volt – hozzám képest mindenképpen -, ezért a legtöbbször kénytelen voltam én csacsogni, ha emberi – vagyis vámpír – hangot akartam hallani, de annak ellenére, hogy ő szinte sosem szólalt meg, látszott rajta, hogy minden szavamra figyel.

Most csak dúdolgattam. Egy régi dalt, amit nem tudom, honnan ismertem. Nem emlékeztem az emberi életemre, de néha, mintha egy illat, egy hang vagy egy hely ismerős lett volna. Furcsa érzés volt. Eleinte rémisztő is. Ha nem lett volna a képességem, és nem tudtam volna, hogy milyen jövő vár rám, valószínűleg beleőrültem volna a tudatba, hogy nincs múltam, és végtelen a jövőm. De szerencsére, az az első látomás megmentette a lelkemet és a józan eszemet.

Mikor először találkoztam Jasperrel abban a bárban, olyan boldognak éreztem magam, hogy legszívesebben ott azonnal táncra is perdültem volna – ami az igazat illeti, meg is tettem. Miközben a szálloda felé tartottunk, ahol kivettem egy szobát éjszakára – no, nem aludni, csak hogy kettesben beszélhessünk egy nyugodt helyen -, végigszökdécseltem az utat. Azt hiszem, az emberek egy kicsit bolondnak is néztek, de kit érdekelt, mikor annyi várakozás után végre ráleltem arra, akit kerestem.

Tudtam, hogy egyszer Jasperrel egy pár leszünk, de azt nem láttam biztosan, hogy mikor is fog ez bekövetkezni. Neki nem beszéltem a látomásom ránk vonatkozó részéről, ő pedig túl félénk volt, folyton csak a távolból figyelt engem, és nem mert közeledni hozzám. Mindig nekem kellett odamennem mellé, de akkor is tökéletes úriemberként viselkedett velem. Persze, a sebhelyeiből ítélve, nem csoda, hogy olyan szótlan volt. Nem is akartam elképzelni, hány és hány harapást kellett elszenvednie, és hány olyan félhold alakú hege lehet még, amit a ruhái eltakarnak előlem – próbáltam kiszedni belőle a múltját, de ezt az egyet még megtagadta tőlem. Csak abban voltam biztos, hogy rengeteg harcban volt része.

Nem mintha zavartak volna a hegek. Inkább az zavart, amit a lelkével okoztak. A szemeiben látszott a fájdalom és talán, valamiféle önutálat is, pedig én nem akartam, hogy bármi miatt is szenvedjen. Az igazság az volt, hogy már akkor beleszerettem, mikor megláttam az első látomásomban. A búsképű, szőke lovag, aki ahelyett, hogy fehér lovon jött volna, maximum megkóstolta volna azt. Elvigyorodtam a gondolattól.

A rét, ahol megláttuk a szarvast és az őzet, felvidított. Tele volt színes virágokkal, amiknek az illata megtöltötte a tüdőmet keveredve a fű, a fák, a közelben lévő folyó és az izgató fahéj-menta-cédrus illattal – ami biztos voltam benne, hogy a nyomomban járó testéből árad csábítóan. Nem siettem – szinte emberi tempóban lépkedtem -, miközben halvány mosollyal az ajkaimon hallgattam a hátam mögötti halk lépteket. Jasper akár előre is mehetett volna újabb vadat ejteni, de ő sosem hagyott magamra. Szó nélkül tűrte mindig, hogy a kedvem szerinti iramban haladjunk. Szerettem lassan sétálni, de futni is. Mind a kettőnek megvolt a maga szépsége.

Valamiért, elégedettséggel töltött el az, ahogy Jasper velem viselkedett. Mintha az lett volna a legfontosabb a számára, hogy az én igényeim és vágyaim ki legyenek elégítve. Ennek ellenére viszont, megvolt mindenről a saját véleménye. Egyszerre adott meg mindent nekem, amit csak akartam, miközben önmagát is képes volt kiteljesíteni. Igazán érdekes személyiség volt.

Mikor a közelben lévő folyó zúgása felerősödött, futni kezdtem. Élveztem, ahogy a szél a fülembe süvít. Egyetlen ugrással, jó pár méterről vetettem magam a vízbe. Mikor a felszínre bukkantam, nevetve ráztam meg a fejemet. Imádtam pancsolni és úszkálni. A folyók vízének különleges, friss illata volt, és szerettem, mikor ez az illat teljesen körbevett engem.

Jasperre vigyorogtam. A parton állva figyelt engem megint azzal a furcsa pillantással, amivel folyton méregetni szokott. Megborzongtam, holott már régóta nem érzékelte a bőröm a hideget. Incselkedve kinyújtottam felé a kezem, de megrázta a fejét. Bosszúsan vontam össze a szemöldökömet, nem igazán szerettem, ha ellent mondtak nekem. Márpedig most játszani akartam. A vízben. Jasperrel.




Jasper:


Az életvidámság, ami belőle áradt átjárt engem is. Még sosem éreztem ilyesmit. Mintha a nap fényesebben sütne, a madarak gyönyörűbben csicseregnének és még a virágok illata is áthatóbb lenne, mióta megláttam leugrani arról a számára túl magas bárszékről. Mikor találkoztunk, már majdnem feladtam minden reményemet. Egy szörnyetegnek éreztem magam, aki csak azért jött erre a világra, hogy pusztulást és halált hozzon magával. Éreztem az áldozataim csodálatát, mikor megláttak, és aztán a rettegését, mikor rájöttek, hogy mi is vagyok és hogy vége az életüknek. Gyűlöltem magam, és nem láttam kiutat. Aztán jött ez az apró, mosolygós teremtés, és kiutat, sőt, új életet ajánlott.

Már hetek óta vándoroltunk – kerestük azt a családot, akit Alice látott a látomásában. Csak annyiban volt biztos, hogy egy erdőben fogunk találkozni velük, de nem látott semmilyen arra utaló jelet, hogy pontosan melyikben is. Épp ezért végigjártuk az ország területén található összes erdőt, ami olyan időjárási körzetben feküdt, ami a mi fajtánk számára előnyös volt.

A hosszú napok során új érzések sorát élhettem át. Maria volt eddig az egyetlen társ, akit ismertem, de annyira más volt, mint Alice. Maria adta ezt az átkozott életet, ő csak használt engem, hogy elérje a céljait. Gyors voltam, erős és jó stratéga, arról nem is beszélve, hogy a képességem sokat segített az újszülöttek irányításában. Megölte a lelkem több értelemben is.

Ezzel szemben Alice… Ő maga volt az önzetlen megváltás. Segíteni akart nekem úgy, hogy cserébe nem kért semmit. Nem kellett miatta és érte ölnöm se vámpírt, se embert, sőt, megmutatta, hogy szabadulhatok meg a gyilkos énemtől. Nehéz volt, szörnyen nehéz, de tudtam, hogy mellettem van, bármi is történik majd, és ez elég erőt adott nekem, hogy legyőzzem önmagam. Nem akartam csalódást okozni neki. Ő… Egy angyal volt. Nekem pedig már csak egyetlen célom volt, méltóvá válni az angyalhoz.

Figyeltem, ahogy kecsesen végigtáncol a réten, miközben dúdolgat. Olyan törékenynek látszott, de tudtam, hogy ez nem igaz. Láttam már vadászni – igaz, hogy csak állatokra -, és pontosan tudtam, hogy ha nem is erősebb, mint én, de sokkal gyorsabb és agyafúrtabb. Kíváncsi voltam, le tudna-e győzni… Elképzeltem, ahogy harcolunk egymással – természetesen, csak játékból -, folyton kicsúszna a kezeim közül, én pedig majd megőrülnék, hogy végre elkaphassam. Nem, ez a képzelgés már nem a harcról szólt, és erre még csak gondolni sem gondolhattam. Alice sokkal jobb társat érdemel, mint amilyen én vagyok.

Mikor hirtelen felgyorsította a lépteit, én is ezt tettem. Úgy vetette magát a folyóba, mint egy csintalan kisgyerek, de mikor kiemelkedett, és rám nézett, egyáltalán nem gyermeki gondolatok jutottak az eszembe. A mosoly, ami az ajkain ült és a tekintete… Incselkedő, hívogató, csábító.

Megráztam a fejem, mikor intett nekem. Láttam az arcán a bosszankodást, de próbáltam nem törődni vele. Leültem az egyik fa tövébe, nem messze a parttól, és vártam, hogy befejezze a pancsolást. Nem engedhettem a kísértésnek. Egy démonnak nincs joga magával rántani a sötétbe egy szabadon repkedő madárkát.




Alice:


- Csak nem félsz a víztől? – mentem ki a partra, miután semmibe lettem véve. Nem voltam hozzászokva, hogy Jasper csak úgy ne törődjön velem és azzal, mit szeretnék. Megráztam magam, a hajamról ezernyi vízcsepp zúdult Jasperre, de ő meg sem rezzent. – Ahogy látom, nem ez a helyzet – huppantam le a fűbe mellé. – Valami baj van? – pillantottam rá aggódva.

Nem igazán értettem, hogy mi ez a hirtelen jött változás. A magába fordulását és csendességét már megszoktam, de ez most más volt. Szerettem volna segíteni rajta.

- Semmi baj – felelte szűkszavúan. Kutakodó tekintettel figyeltem az arcát, de nem nézett rám.

- Tudom, hogy valami baj van! – Nem voltam az a fajta, akit egy kis visszautasítás meghátrálásra kényszerített. Közelebb csúsztam Jasperhez, és megérintettem a kezét – éreztem, ahogy megrezzen. Próbáltam elfojtani egy mosolyt, miközben játékosan, mintha csak önkéntelen pótcselekvés lenne, köröket kezdtem rajzolgatni a kézfejére. – Nekem elmondhatod… - biztattam, de csak ült tovább csendesen, és mintha feszültebb lett volna, mint pár pillanattal ezelőtt. Tudni akartam, hogy mi bántja. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, és…

A világ hirtelen elhomályosult előttem, a képek pedig csak pörögtek a szemeim előtt. Én, Jasper, érintések, csókok, érzések… Halk sóhaj hagyta el a számat, mikor a valóság visszarántott. A tudatalattim döntött, én pedig láttam a következményeit. Akartam a következményeit. Az ujjaim megindultak felfelé Jasper karján, miközben feltérdeltem.

- Alice… - Jaspertől csak egy halk, ellenkező suttogásra futotta, de nem hagytam lerázni magam.

- Bízz bennem, láttam… - feleltem, ő pedig bizonytalan-bizakodó pillantással nézett rám. Ki kellett használnom a pillanatot, nehogy gondolkozni tudjon. Előre hajoltam, és a számat az övére nyomtam. A következő pillanatban a két erős kéz már birtokolva húzott magához a derekamnál fogva, az édes ajkak pedig szinte felfaltak. Ez volt az első csókom – legalább is, az emberi életemből nem emlékeztem, hogy valaha megcsókolt-e valaki.

Nem hittem volna, hogy ilyen érzés lesz. Bizsergés tetőtől-talpig, mintha apró áramütések szaladgáltak volna az egész testemen. Magammal húztam Jaspert a földre, aztán egy hirtelen mozdulattal átfordultam rajta. Gyengéd mozdulattal végigsimított az arcomon, miközben én levakarhatatlan vigyorral a képemen ültem a csípőjén.

- Jobbat érdemelsz… - sóhajtotta, miközben az arcára újra kiült az a szomorúság, ami az előbb is uralta a vonásait.

Hát ez a baja? Hogy nem érzi magát hozzám méltónak? Ó, én buta harcosom…

- Téged akarlak – jelentettem ki. – Márpedig, ha én akarok valamit, akkor semmi és senki nem állíthat meg – mosolyodtam el játékosan megvillantva éles fogsoromat. Jasper szája megrándult, végül ellenállhatatlan mosolyra húzódott.

Ujjait a hajamba fúrta a tarkómnál, aztán lehúzott magához egy újabb csókra. Sosem hittem volna, hogy létezhet intenzívebb érzés a szomjúságnál, de ez túltett még azon is. Ahogy Jasper kezei megszabadítottak a ruháimtól és bejárták a testemet, mintha minden érintést ezerszer élénkebben éreztem volna, mint máskor.



Jasper:


Mintha megint képes lettem volna aludni, és egy tündérálom közepébe csöppentem volna. Alice akart engem. Minden hibámmal és bűnömmel együtt. Ez annyira hihetetlennek tűnt. Fogalmam sem volt, mivel érdemeltem ki őt. Egy apró csomagban kapott csodálatos meglepetést.

A ruháim cafatokban hevertek valahol mellettünk, de jelenleg egyáltalán nem izgatott, hogy miben fogok tovább menni később. Csak az érdekelt, hogy felfedezzem Alice minden porcikáját a kezeimmel és a számmal. Ízlelni, tapintani őt olyan volt, mintha a mennyország kapui mégis csak megnyíltak volna előttem.

Miközben felemelte a csípőjét és magába fogadott, a tekintetét végig az enyémbe fúrta. Egész létem legerotikusabb pillanata volt látni a szemeiben és átérezni az elégedettséget és valami mást… Ugyanazt a szerelmet, amit én is éreztem. Mindent elsöprő, lángoló, az örökkévalóságig tartó szerelmet.

Ahogy mozogni kezdett rajtam, az agyam megszűnt gondolkozni. Csak a puha forróságot éreztem, ami elevenen el akart emészteni. Ujjaim Alice csípőjébe martak, nem azért, hogy irányítsam – Alice-t sosem lehetett irányítani, féktelen, vad és szabad lélek volt -, hanem azért, hogy biztos legyek benne ez a valóság. Kellett valami, amiben kapaszkodhatok, ami bizonyítja, hogy nem szegtem meg a vámpírlét törvényeit, és nem aludtam el.

Alice a nyakamhoz hajolt, én pedig azt hittem, belém fog marni. Maria sokszor megtette – élvezte, ha másokat kínozhatott. Szorosan behunytam a szemeimet, várva a harapást. Elhatároztam, hogy nem fogok ellenkezni. Ha ez boldoggá teszi Alice-t, ha örömet okoz neki, akkor marjon csak, tépjen szét, azt sem bánom.

Meglepetten rándultam meg, mikor éles fájdalom helyett valami kellemesen bizsergető nedvességet éreztem meg a nyakamnál. Alice ajkai végigjárták az egyik hegemet, aztán egy újabbat, és még egyet. Mintha a csókjaival akarná begyógyítani őket. Talán… Talán, meg is tette. Csak nem a testi hegeket. Meghatottan húztam magamhoz, hogy a szám szavak nélkül köszönje meg neki, hogy létezik.

Alice felemelkedett a csókból, a mozgása gyorsabbá, vadabbá vált. Kezeim becézgették a mellét, miközben próbáltam uralkodni magamon. Olyan közel voltam a gyönyör kapujához, és olyan könnyű lett volna átlépni rajta, de azt akartam, hogy Alice érjen oda először. Kapkodó lélegzetéből és az egyre hangosabb nyöszörgésből tudtam, hogy már nem kell sokáig várnom. Végül a teste ívbe feszült felettem, hüvelye apró rángásokkal hirdette a testemnek a kéjt, amit érzett. Az arca kisimult volt, szemeit lehunyta, ajkai elnyíltak, hogy az elragadtatástól egy „ó”-t formáljanak. Végül megremegett, és elernyedt. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy felnézzen rám.

Mikor megtette, a tekintete csillogott. Halvány mosoly jelent meg az ajkán, én pedig nem voltam képes megmozdulni, hogy a saját vágyaimat is kielégítsem, csak néztem őt. Sosem láttam még gyönyörűbb lényt.

A csípője hirtelen újra megmozdult, én pedig torokhangú nyögést hallattam. Előrehajolt, és olyan szenvedéllyel csókolt meg, amilyen nem hittem, hogy létezhet. Nem tartott sokáig, hogy én is kövessem a gyönyörbe. A nevét suttogtam, miközben az élvezettől lebegtem valahol a kéklő semmi közepén.

A fejem fölött elúszó felhőket figyeltem, miközben kezem Alice hátát simogatta. Fejét a mellkasomon nyugtatta, ujjai pedig mintákat rajzoltak a vállamra. Szerettem volna elmondani neki, hogy mit érzek most. Kinyitottam a számat, hogy megszólaljak, de nem akartak jönni a szavak. Egyik sem volt megfelelő arra, hogy pontosan kifejezze, milyen sokat jelent nekem a találkozásunk és hogy velem van. Ő maga volt a remény a számomra.

- Mi az? – emelkedett fel Alice, hogy az arcomba nézzen. Csak most vettem észre, hogy a kezem megállt a hátán. Ahogy a szeme aranyát megláttam, tudtam, hogy mit kell mondanom.

- Szeretlek.

Alice elvigyorodott.

- Én is szeretlek, búsképű, szőke lovagom.

25 megjegyzés:

  1. Ez... jajjj nem találok szavakat... :)
    Nagyon jól tudsz irni az összes fejezetet elolvastam amit eddig irtál és utánna mindig mosollyal az arcomon aludtam el... :) :$

    És megvenném/elolvasnám azt a könyvet/regényt amit írsz...

    ...Sztike...

    VálaszTörlés
  2. Hát ez nagyon édes volt:D
    Nagyon köszönöm:D
    Truska

    VálaszTörlés
  3. Teljesen kiszédültem! elszédültem, nem találom a megfelelő kifejezést! Ezt is nagyon köszönöm!!! :D:D

    VálaszTörlés
  4. Ez, ez nagyszerű! :)Erre nincsenek szavak. :D Komolyan mondom, nagyon jól írsz. :) Féltékeny is vagyok. :P
    Puszi: Polett

    VálaszTörlés
  5. ez nagyon aranyos volt :) imádom őket, és a ficedet is :) (L)

    VálaszTörlés
  6. Apám, erre nincsenek szavak! Eszméletlenül ügyesen és szépen fogalmazol.
    Egyébként mi lenne a témája a könyvednek?

    VálaszTörlés
  7. ISTENKÉM!!!! Ez annyira édes volt!!! Nem lehet elfelejteni!!!! IMÁDOM!!!!!

    VálaszTörlés
  8. szerintem is nagyon jó!!és a könyvel kapcsban én is kiváncsi lennék mi a témája!?
    :D

    VálaszTörlés
  9. Ez nagyon szép lett! IMÁDLAK!!! hihetetlenül tudsz írni. Gratula.Puszi

    VálaszTörlés
  10. Annyira csúcs! Asszem, nem tudnék értelmes véleményt írni. Sajna, meg kell elégedned ennyivel... :-)

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Szuper lett!! Lesz Folytatás? Lécci legyen!!

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Azt szeretném kérdezni hogy ennek a találkozónak lesz-e alsó korhatárja? Mert én 13 éves vagyok és hát... Szóval nogyon tetszik az oldalad!!
    Pussz, Kata

    VálaszTörlés
  13. Mindenkinek válaszolok majd idővel külön-külön. :) Most csak Kata kérdésére gyorsan, mivel az új fejezetet írom épp...
    Nem lesz a találkozónak alsó korhatára. :) Ha a szüleid elengednek, akkor nyugodtan jöhetsz. Nem csinálunk semmi korhatárosat, csak Twilightos játékokat fogunk játszani, ismerkedünk, beszélgetünk egymással. Természetesen, mindenkire, aki eljön, nagyon fogok vigyázni és figyelni, adok telefonszámot majd, ahol a szüleitek elérhetnek stb. :)
    Szóval, ha van kedved, és a szüleid engedélyét is megkapod, akkor örömmel várunk téged is. :)

    VálaszTörlés
  14. wááá!!imádom(L)

    VálaszTörlés
  15. Szia!
    Erről a találkozóról mikor tudhatnánk meg töbet?
    pl.: mikor lesz?,hol?,kb hányan lennénk?(max).
    Szóval hogy mondjuk egy csapat(kb: 6db) 13-16 éves tini és a többi ember szinte már felnőtt lenne? Engem hogyha jó az időpont remélem hogy elengednek a szüleim. De 14 vagyok és hát remélem hogy nem kellene egyedül lenem ilyen "kicsiként". Bár Katát hogyha elengedik akkor nem én lennék az egyedüli "Icipici"
    A választ előre is köszy, Krysty

    VálaszTörlés
  16. Sztike: Hű, hát, ennél szebbet nem is írhattál volna. :) Ha csak egy szép éjszakát is okoztam neked, már azért megérte írni, de hogy mindegyik fejezet után szép éjszakád volt… Hát, ennek igazán nagyon örülök! :)
    Köszönöm, remélem, hogy ha megveszed, a regényem is tetszeni fog. :)

    Truska: Én köszönöm, hogy elolvastad. :)

    HuCaK: Értem én így is. :D Örülök. :)

    Polett: Ó, ne legyél féltékeny. :) Írj te is, gyakorolj, hamar utol lehet érni engem. ;) Köszönöm szépen! :)

    Via: Köszönöm, örülök, hogy tetszett ez a kis novella. :)

    Névtelen 1.: Köszönöm szépen! :) A saját könyvemről itt találhatsz összefoglalót, és pár részletet is belőle: http://twilightfic.blogspot.com/2009/05/arnyekvilag-sajat-regenyem.html

    Isabella Black: Örülök, hogy feledhetetlennek találod. :) Köszi. :)

    Névtelen 2.: Köszönöm neked is. :) A könyvemről bővebben a kettővel ezelőtti válaszomban megadott link alatt olvashatsz. ;)

    Nessie: Én is imádlak! :D Köszönöm. :) Pussz. :)

    Kisildikó: Ó, nekem ennyi is elég! :D Köszi. :)

    Névtelen 3.: Ez csak egy novellának készült. :) Sajnos, a ficemen és a saját regényemen kívül jelenleg nem nagyon van időm mást is írni. :) Talán, majd nyáron… De ilyen kisebb novellák majd még lesznek. :)
    Köszönöm. :)

    Dorothea: Örülök. :D

    Krysty: Hát, megvárom, hogy mi lesz a szavazás eredménye, és utána megbeszélhetjük a részleteket is. :) Egyébként, biztos, hogy nem te lennél az egyetlen fiatalabb, szóval, ne aggódj, nem leszel egyedül a korosztályodból. :) Viszont, mi idősebbek sem harapunk ám. :D Néha gyerekesebb tudok lenni, mint egy 8 éves. :D Már úgy értem, hogy ha a rajongásaimról van szó, mint pl. a Twilight. :) És mindig is jól kijöttem a nálam fiatalabb emberkékkel is. :) Szóval, ha van kedved, és a szüleid is elengednek, gyere nyugodtan, mert tuti jól fogjuk érezni magunkat. ;)

    VálaszTörlés
  17. Rettentő ügyes vagy...nem tudok mit mondani...egyszerüen imádom!:)

    puszi: Bella<3

    VálaszTörlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  19. :)Nagyon teccik!! Hihetetlen ügyes vagy!!! Új értelmet adtál az érdekes szónak;)
    Nem tudom mennyire tervezed a fejezetek számát a Múlt árnyaiban, de remélem hogy százig meg sem állsz ;)
    Puszi: Bella

    VálaszTörlés
  20. Bella 1.: Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett. :)

    Bella 2.: Hát, A múlt árnyainak csak 30 fejezete lesz, vagyis még 2. De utána jön a folytatása másik két fic formájában. ;)
    Köszönöm és pussz :)

    VálaszTörlés
  21. Hmmm... érzéki :P (megnyaltam a szám szélét...)

    VálaszTörlés
  22. Úristen.Imádom.A többit is elolvastam.A minden írásodat ami eddig van elolvastam. Egy szerűen nem tudok betelni vele. Annyira jól írsz.Gratulálok!(Y) Sok sikert minden írásodhoz és így tovább!

    VálaszTörlés
  23. Búsképű, szőke lovag..(L) Hát, igen.. Ő Jasper.(L) Imádtam ezt is, mint ahogy a többi írásodat is.:D Bár ez külön jó volt.:) Talán mert Jasper.:D Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  24. Ez nagyon jóó!!!!!
    Annyira jól tudsz írni!!!!!!
    Soha ne hagyd abba! :) (l)
    Ui: Minden este egymás után elolvasom az összes fejit :p

    VálaszTörlés