.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. március 11., szerda

A múlt árnyai - 8. fejezet

8. RABSZOLGA



MEGLEPETT, MIKOR Jasper bejött a hálóba. Nyugodtabb voltam – már amennyire nyugodt lehet valaki pár órával azután, hogy egy emberi szívet ajándékoznak neki –, de nem tudtam, hogy az érzéseim utórezgései milyen hatást válthatnak ki Jasperből. Nem akartam, hogy szenvedjen miattam. Valószínűleg, Alice is ezt gondolhatta, mert Jasper háta mögött toporgott, és aggódva vizsgálta a vonásait.

- Esme, kérlek, egyedül hagynál minket? – pillantott Jasper fogadott anyjára, aki egy kicsit feszült mosollyal az arcán biccentett, majd elhagyta a szobát.

- Hogy vagy? – kérdeztem suttogó hangon, mikor hármasban maradtunk.

- Nem túl jól… Nem túl kellemes egy gyilkos érzéseit érezni – keményedtek meg Jasper vonásai. Összezavarodtam – egy gyilkos érzéseit?

- Tessék?

- Persze, nem közvetlenül a saját kezeddel ölted meg őket, de végül is, ez vajmi keveset számít. A lényeg, hogy te voltál a felbujtó. Miattad haltak meg azok az emberek. – A levegő a tüdőmben akadt. Igaza volt, mégis úgy éreztem, mintha pofon vágott volna a szavaival. Valamiért úgy hittem, az, hogy Jasper érez engem, valamiféle köteléket alakított ki közöttünk. Erre a fajta megvetésre inkább számítottam volna Rosalie-tól, de Jaspertől… Tőle nem.

- Igazad van, de… - motyogtam magam elé megsemmisülten.

- De? Azt vártad talán, hogy majd megbocsátok? – Alice-re pillantottam, aki a falnál állt lehajtott fejjel. Hát, ő sem tud már rám nézni? A szemeim megteltek könnyekkel.

- Igazad van, nem érdemlek megbocsátást – csordult ki az első könnycsepp. – Csak azt hittem, ti tudjátok, milyen… hibázni – ráztam meg a fejem. – De ez nem ugyanaz, igaz?

- Nem, tényleg nem ugyanaz. Minket a vadászösztön és a szomjúság vezet a gyilkoláshoz, és még így is igyekszünk legyőzni önmagunkat. De te… - Jasper arca eltorzult, kezei ökölbe szorultak. – Neked teljes az uralmad magad fölött, csak egyszerűen ostoba vagy. Egy könnyű préda, minden értelemben… - szemei végigsiklottak rajtam, és rögtön megértettem, mire gondol. Hogy az emberi ösztöneim vezettek, és jól esett, izgatott, hogy egy titokzatos alak ennyire odafigyel rám. Igaza volt, az elején tényleg izgalmas volt, de akkor még nem tudhattam… hogy ki ő, és mire képes.

- Azt hiszed, nem tudom? Azt hiszed, hogy nem gyötrődöm minden nap, minden percében? Ha tehetném, ha az segítene visszahozni a szüleimet és a többi áldozatot, esküszöm, felvágnám az ereimet, vagy hagynám, hogy az a szörnyeteg az utolsó csepp véremet is kiigya. De nem tudom visszacsinálni! – Egy apró ér a halántékomon lüktetni kezdett a fájdalomtól. Felhúztam a lábaimat, és kezeimet a fejemre szorítottam. Legszívesebben befogtam volna a fülemet, hogy ne halljam Jasper vádjait, de tudtam, hogy azt a belső kis hangot, ami igazat ad neki, nem tudom elhallgattatni sehogyan sem.

Halk nyüszítés hagyta el a torkomat. Jasper vádló, gyűlölettel teli tekintete, és Alice passzív hallgatása jobban fájt, mint azt hittem volna. Tudtam, hogy ha elmondom az igazat, megtörténhet ez, de nem sejtettem, hogy ennyire kínzó érzés lesz.

- Még szerencse, hogy a szüleid úgy haltak meg, hogy nem tudták az okát. Mit éreztek volna akkor, ha rájönnek, hogy a te hibádból jutnak ilyen végre? – folytatta tovább Jasper. Nem voltam képes ránézni, szorosan behunytam a szemeimet.

- Kérlek… - kezeim még erősebben szorították a fejemet. – Kérlek… Nem akarom hallani…

- Hát persze, hogy nem akarod… Valószínűleg, ők sem akartak meghalni, nem igaz? – Jasper torkát mély morgás hagyta el. Hallottam Alice halk csilingelő hangját, de olyan gyorsan beszélt, hogy nem értettem, mit mond.

- Könyörgöm, ne kínozz tovább! – zokogva ringattam magam az ágyon. Valami halk puffanást hallottam, és Jasper morgását. Alice pedig tovább motyogott valamit, de nem volt erőm felnézni. Nem akartam mást, csak meghalni, hogy vége legyen mindennek, hogy többé semmit se kelljen éreznem.

Aztán hirtelen elmúlt. Mintha valami hatalmas súly szakadt volna le rólam. Értetlenül néztem fel teljesen összezavarodva. Jasper a földön térdelt összegörnyedve, az arca eltorzult az erőlködéstől. Alice mellette volt, és próbálta megnyugtatni. Egymás kezeit szorították. Láttam Alice-en, hogy mennyire aggódik.

- Mi… történt? – kissé kábult voltam a hirtelen hangulatváltástól. Jasper szenvedő arccal nézett fel rám, egyenesen a szemeimbe.

- Sajnálom. Ne haragudj rám! – könyörgött meggyötört hangon. – Nem akartalak bántani, de nem volt jobb alkalom.

Még mindig nem értettem. Jasper utálkozó mondatai a fülemben visszhangoztak, és bár tudtam, hogy fájniuk kéne, mégis csak tompa sajgást éreztem. Mintha valaki kilopta volna belőlem a rossz érzések egy részét. Kilopta…

- Te… használtad rajtam a képességed? Miért? – kerekedtek el a szemeim. Nem bírta tovább elviselni a fájdalmam, és annak ellenére, hogy gyűlölt, inkább könnyített mindkettőnkön? Vagy egyszerűen csak megszánt?

- Mondtam, hogy tehetünk egy… próbát, és te beleegyeztél – Jasper hangja még mindig akadozó volt. Felegyenesedett, és megpróbált felállni. Alice segített neki. – Sajnálom, hogy övön alul kellett ütnöm, de nem akartam máskor újabb szenvedést okozni. Ki voltál borulva magadtól is, én csak erősítettem rajta, hogy aztán megpróbáljam elmulasztani. Nem akartalak egy másik alkalommal újra kiborítani, ha nem muszáj.

- Akkor te… te nem… - megráztam a fejem, mintha gondolatban helyre akarnám rázni egy kirakós darabjait.

- Nem gondoltam komolyan, amiket mondtam – fejezte be helyettem a gondolatot Jasper. – Szörnyen sajnálok mindent, amit csak mondtam.

- Igazad volt… Azokban, amiket mondtál – hajtottam le a fejem elkerülve a pillantását.

- Tudtam, hogy így érzel majd, de hidd el, nem volt igazam. És nem is gondoltam komolyan. Egy szót sem – Jasper tett felém egy lépést. Az ajkait halk szisszenés hagyta el. Ijedten kaptam fel a fejem.

- Te még mindig szenvedsz? – feltérdeltem az ágyon, hogy megvizsgáljam a vonásait. Az ajkait keményen összepréselte, kezei még inkább elfehéredtek, ahogy Alice törékenynek látszó ujjait szorította.

- Még mindig túl sok fájdalom van benned. Ha nem nyugtatnálak, kiborulnál – próbálta megmagyarázni. – Jobban kell koncentrálnom, mint máskor… Talán, ezért nem hat rögtön rám a képességemmel okozott nyugalmad. Majd elmúlik…

- Alice, vidd ki innen! Nem akarom, hogy miattam… - elakadt a hangom. Könyörgően néztem Alice-re.

Alice aggodalmasan pillantott Jasper szemébe.

- Kibírom – jött a halk válasz.

Alice bólintott, majd elengedte Jasper kezét, és az ágyhoz lépett. A következő pillanatban arra eszméltem, hogy két hideg kar közé vagyok szorulva. A tüdőmből kipréselődő levegő ellenére jól esett. A furcsa nyugalom – amit valószínűleg még mindig Jaspernek köszönhettem –, és Alice közelsége kellemes érzés volt.

Alice fekvő helyzetbe húzott az ágyon, anélkül, hogy elengedett volna. Egy ideig figyeltem még Jasper arcát, aki leült a sarokban egy székre. Egyre kisimultabbak lettek a vonásai – ettől még inkább megkönnyebbültem.

Már majdnem lecsukódtak a szemeim, mikor Jasper teste megrándult, majd felpattant. Hirtelen hangos dördüléssel kicsapódott az ajtó. Még sosem láttam Edwardot ilyen dühösnek. A szemei villámlottak, a torkából mély morgás tört fel. Alice azonnal felugrott az ágyról, és elé vetette magát. Jobb kezét Edward mellkasának támasztotta, mintha el akarná tolni.

- Megmondtam, hogy ne! – kiabálta Edward, miközben pillantását nem vette le Jasperről. Nem értettem, mi folyik itt, de azt tudtam, hogy Edward szörnyen ideges. Jasper mozdulatlanul állt a sarokban, mint egy gyerek, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre. Nem vett fel sem támadó, sem védekező pozíciót, csak lehajtotta a fejét, és a földet pásztázta.

- Edward, megijeszted Isabellát! – próbálkozott Alice. Edward lassan felém fordította a fejét. Az arcán olyan érzések ültek, amiket hirtelen nem tudtam megfejteni. Aztán újra Jasperre nézett.

- Kifelé! Most! – parancsolta. Jasper komoran bólintott. Nem tudtam, mi is történne pontosan, ha most elhagynák a szobát, de azt éreztem, hogy semmi jó.

- Ne! – kipattantam az ágyból – és a hirtelen rám törő szédülést legyőzve -, odasiettem Edwardhoz. – Kérlek! Nem tudom, mi a gond, de ne bántsd! – Alice hátrébb lépett, én pedig belekapaszkodtam Edward ingébe, mintha vissza tudnám tartani bármitől is erővel.

- Ebbe ne szólj bele! – mordult fel Edward, és még mindig farkasszemet nézett Jasperrel a vállam fölött átpillantva. – Azt mondtam, kifelé! – Könnyedén lefejtette az ujjaimat magáról, és kilépett a folyosóra.

Jasper tétova mozdulatokkal indult utána. Láttam rajta, hogy nem akarja bántani Edwardot, de nem voltam biztos benne, hogy ha úgy esik, nem fogja-e megvédeni magát. Mindkét eset borzalmasnak tűnt lelki szemeim előtt. Alice kétségbeesve kapaszkodott Jasper karjába.

- Megparancsolom, hogy állj meg! – Nem tudom, hogy honnan jött az ötlet, de kétségbeesésemben hirtelen csak ez jutott az eszembe. Edward, Jasper és Alice döbbent arccal fordultak felém. Alice volt az első, akinek leesett a dolog, és hálásan rám mosolygott.

- Hogy mit mondtál? – vonta össze a szemöldökét Edward.

- Huszonnégy óra. A szolgám vagy. Megparancsolom, hogy ne bántsd Jaspert! – próbáltam határozottnak tűnni, de Edward sötét arckifejezése láttán a lábaim reszketni kezdtek. Dühös morgás hagyta el a torkát, aztán elhallgatott, és lehajtotta a fejét.

- Ahogy parancsolod – préselte ki a szavakat a fogai között. Észre sem vettem, hogy visszatartottam a lélegzetemet, egészen addig, míg megkönnyebbülve ki nem fújtam azt.

- Kérlek, gyere vissza, és ülj le! – próbáltam kedvesebb és kevésbé parancsoló hangnemet megütni, hogy ne bántsam meg Edward önérzetét, de a hangom továbbra is magabiztos volt – vagyis, próbált lenni –, hogy tudja, meg kell tennie, amit mondtam. Vonakodva lépett vissza, és leült az ágy szélére. A szája vékony vonallá préselődött, és nem nézett rám. Felsóhajtottam.

- Mi történt? – léptem közelebb hozzá, és a földre térdeltem, hogy egy szintben legyek Edward arcával – ez úgy körülbelül két másodperc után már rossz ötletnek tűnt, mivel még így dühösen is képes volt elkápráztatni.

- Semmi.

- Adjam parancsba, hogy mondd el? – vontam fel a szemöldökömet. Kezei ökölbe szorultak.

- Megmondtam neki, hogy nem próbálhatja ki rajtad ezt… ezt az egészet! – Edward tehetetlenül csapkodott a levegőben a kezével magyarázás közben.

- Segíteni akart – jelentettem ki. Nem voltam biztos abban, hogy Jasper néhány mondatát nem gondolta komolyan – nem hibáztattam volna, ha valóban hibásnak vél –, de azt tudtam, hogy csak azért mondta ki őket hangosan a szemembe, hogy könnyebbé tegye nekem az egészet, és csökkentse a lelkiismeret furdalásomat és a fájdalmamat.

- Bántott téged! – Edward felső ajka felhúzódott, borotvaéles fogai kivillantak. Az arcom felforrósodott és a pulzusom felgyorsult. Furcsa módon jól esett, hogy Edward képes volt csak azért a testvérének esni, mert úgy vélte, hogy az bántott engem.

Tényleg egy szörnyeteg vagyok! Hogy élvezhetem azt, hogy miattam összevesznek? Megráztam a fejem és magamban hálát adtam az égnek, hogy Edward nem tud olvasni a fejemben. Ha tudna, valószínűleg, nem sajnálna és védene ennyire.

- Bántott, de csak azért, hogy segíthessen. Ez… ez olyan, mint mikor történik egy baleset, és nincs a kéznél fájdalomcsillapító, de ha nem végeznek el valami fájdalmas beavatkozást azonnal, akkor meghal a beteg. Jasper csak fájdalomcsillapító nélkül végzett el egy fontos beavatkozást. Ennyi – próbáltam megmagyarázni, bár még nekem is zavaros volt az egész.

- Nem kellett volna akkor sem. Mi lett volna, ha nem tud hatni rád? – vitatkozott Edward, de a testtartásán látszott, hogy már kevésbé feszült.

- Nem tudom. De nem így történt. Ígérd meg, hogy miután lejár a huszonnégy órám, azután sem fogsz neki esni Jaspernek – kértem Edwardot. Egy fél percig morgolódott magában, aztán rám nézett.

- Ígérem!

- Helyes – mosolyodtam el.

- Miért kell ilyen előrelátónak lenned? – sóhajtott fel, én meg nem tudtam visszafojtani egy kuncogást. Nem tudtam, hogy még mindig Jaspernek köszönhetem-e, vagy csak ez a kis közjáték terelte el a figyelmemet, de jobb volt. Olyanok voltak az érzéseim az utolsó pár hónapban, mint egy hullámvasút – néha fent, néha lent. Igaz, hogy mindig bennem volt a feszültség, az önvád, de voltak pillanatok, mikor valami elterelte a figyelmemet ezekről.

- Azt hiszem, most már elmehetünk – hallottam meg Jasper halk hangját a hátam mögött. Szóval, észrevette a hangulatom javulását…

Felpattantam, és óvatosan közelebb mentem Jasperhez. Az arcát figyeltem, hogy nem okoz-e neki ez valami fájdalmat vagy egyéb rossz érzést, de úgy láttam, hogy teljesen nyugodt most már.

- Én… köszönöm – odaszökkentem – kevésbé kecsesen, mint Alice szokott – közvetlenül Jasper mellé, az arcára nyomtam a számat, aztán gyorsan hátráltam.

- Khm… Ha valami gond lenne – kezdte, és valamiért biztos voltam benne, hogy ha képes lenne rá, elpirulna. –, csak szólj. Most már tudom, hogyan segíthetek. – Mielőtt elindult volna, elkerekedett szemekkel nézett Edwardra, aztán megrázta a fejét.

- Rendben – bólintottam. Alice még rám mosolygott, aztán Jasper nyomában kilibegett az ajtón.

Mikor megfordultam Edward furcsán nézett rám. A szemöldökét összeráncolta – mintha valamire nagyon koncentrálna –, aztán mérgesen szusszantott egyet, és az ablak felé fordította a tekintetét. Visszasétáltam az ágyhoz, és leültem rá.

- Sikerült beszélned Carlisle-lal? – törtem meg az idegesítő csendet pár perc után.

- Igen – felelte, de még mindig nem nézett felém. Ennyire megsértődött volna, amiért ráparancsoltam? Elhatároztam, hogy amint lehetőségem lesz rá, bocsánatot kérek tőle.

- Elmondod, hogy milyen ötleted támadt?

- Ez egy parancs? – a hangsúlya ingerült volt.

- Nem, ez egy egyszerű kérdés, amire vagy válaszolsz, vagy nem – feleltem. – Sajnálom, hogy az előbb utasítottalak. Nem akartalak megbántani, de nem nagyon volt más választásom.

- Hát persze… Meg kellett védened Jaspert – pillantott rám összevont szemekkel.

- Csak nem akartam, hogy bajotok essen. Mit nem lehet ezen érteni? – bosszúsan néztem vissza rá. Zavartan elfordította megint a fejét.

- Carlisle-lal kutattunk a neten – közölte. Nem értettem, mi ez a hirtelen témaváltás, de nem szóltam közbe. – Olyan esetek után, ahol zaklatás és gyilkosság volt a vád, és ismeretlen volt az elkövető. – A gyomrom összeszorult, de próbáltam tartani magam. – Ahogy sejtettem, nem te voltál az első.

- Tessék?

- Voltak előtted mások is. Más lányok. Kivetette rájuk a hálóját, játszadozott velük, aztán, mikor már teljesen kikészültek, megölte őket. – Halk nyikkanás hagyta el a számat. Edward felém fordult, és a szemeimbe nézett. – De nekik nem voltak védelmezőik. Mi itt vagyunk, és vigyázunk rád. Nem fog a közeledbe jutni. Vagy megunja és elmegy, vagy megöljük. – Edward arca megkeményedett.

- Mennyi esély van arra, hogy rám un? – kérdeztem, bár a választ magam is sejtettem. Ha annak a vámpírnak volt elég bátorsága bejönni a Cullen-házba, csak azért, hogy azt az… ajándékot, itt hagyja nekem, akkor nem valószínű, hogy meghátrálna.

- Semmi.

Bólintottam.

- Valaki mindig kint lesz, és járőrözik a ház körül. Most Emmetten a sor. Nem fog többé az otthonunk közelébe jutni, ezt garantálhatom! – nézett rám komolyan Edward.

Hittem neki, bár ettől nem féltem kevésbé. Hiszen, ott van kint az a csomó ártatlan ember Forksban és a környékén.

- Mire gondolsz? – kérdezte.

- A többi emberre. Vadászni fog.

- Igen, valószínűleg. De ez ellen nem sok mindent tehetünk. Sajnálom. – A keze, mintha egy pillanatra megindult volna felém – valószínűleg sajnált engem –, aztán a hajába túrt, és felpattant. – Nem akarod megnézni az öcsédet? Esme épp most fürdeti…

- Ezt meg honnan tudod?

- Gondolatolvasás, tudod… - bökött a fejére.

Megint csak nem értettem, miért váltott hirtelen témát, de felkeltem, és elindultam az ajtó felé. Mire odaértem, már kinyitotta előttem. Szokatlan volt az efféle udvariasság a számomra. A fiúk nagy része, akiket még otthonról ismertem – főleg az iskolából, és nem túl közelről –, nem is ismerték ezt a fogalmat. Ez – hogy igazi úriember volt –, kifejezetten tetszett Edwardban.

Hirtelen megtorpantam, mintha nekiütköztem volna egy láthatatlan ajtónak.

- Mi a baj? – Edward aggodalmas arccal nézett rám. Úgy bámulhattam vissza rá, mint egy idióta.

Mióta tetszik nekem bármi is Edwardban? Mármint azon a tényen kívül, hogy a külseje olyan, mintha egy modellt és egy angyalt kereszteztek volna. Lehunytam a szemem, és rájöttem, hogy így is látom magam előtt Edward arcának minden egyes kis részletét. Aztán megpróbáltam elképzelni Emmettet, Jaspert és Carlisle-t is, de csak homályos képeket sikerült alkotnom. Mikor jegyeztem meg, hogy pontosan milyen színű Edward haja? És hogy hogyan változik a szemszíne attól függően, hogy éhes-e vagy sem? És az orra ívét? És az ajkai formáját?

Mikor újra felnéztem Edwardra, szinte képen vágott a felismerés. Szerelmes vagyok belé. Nem, nem, nem! Csak belezúgtam. Igen, ennyi az egész. Ez nem lehet az az „sz” betűs szó. Még csak nem is gondolhatok arra a szóra.

- Isabella! Mondd már meg, hogy mi bajod? – a rémülettől csillogó tekintettel közelebb hajolt hozzám, és megrázott. Az ujjai a karomon jéghidegek voltak, a bőröm mégis égett alattuk. Az illatától teljesen elkábultam. Pillantásom az ajkára csúszott – nagyot nyeltem. – Ha nem szólalsz meg két másodpercen belül, hívom Jaspert.

Hirtelen megrázkódtam, ahogy a szavak értelme eljutott a tudatomig.

- Nem… - a hangom alig volt hallható. Megköszörültem a torkomat. – Nem kell. Jól vagyok.

- Egy fenét vagy jól!

- De igen, jól vagyok! – megpróbáltam kiszabadulni a szorításából – végül magától elengedett. Én pedig – csak hogy bizonyítsam neki, milyen idióta is vagyok -, abban a pillanatban, hogy megszűnt a támaszom, majdnem összerogytam. Utánam kapott, és talpon tartott.

- Persze, jól vagy – nevetett fel, és megcsóválta a fejét. – Csak a lábaid váltak gumivá.

- Köszönöm szépen, a lábaimnak semmi bajuk – morogtam. – Csak megszédültem – zavartan pillantottam le a földre, hogy ne kelljen az arcába néznem. A kezei alatt még mindig bizseregtem. Éreztem, hogy fülig pirulok. Hirtelen elvigyorodott, nekem meg rossz érzésem lett – vagyis pont, hogy jó érzésem, ami nagyon rossz volt!

- Ha már úgyis a szolgád vagyok… - A lábaim alól tényleg eltűnt a talaj. Mire észbe kaptam, már a karjaiban voltam.

- Tegyél le… - a hangom remegett – ahogyan minden porcikám is.

- Ez egy parancs? – kérdezte, miközben a szemeimbe nézett. Esélyem sem volt ellene.

- Nem – suttogtam.

- Akkor gyerünk pancsolni!

16 megjegyzés:

  1. Az érzelmek teljes kavalkádja :D Az első ledöbbenés, amitől nyitva maradt a szám egészen a fülig érő vigyorig! Egyet mondok: huh! Tudod...HUUUHHHHH! :)
    Amúgy már mindent részletesen kielemeztünk, szóval a többit tudod ;)
    Pusz

    VálaszTörlés
  2. ez majdhogynem szórakoztatóbb, mint az eredeti :)

    VálaszTörlés
  3. Bassszuuus nagyon jóóóó*vigyorog* :D Remélem hamar jön a következő rész :D

    VálaszTörlés
  4. még még mégggg:D nagggypon jooo

    VálaszTörlés
  5. Többbbbbbbbbbbbbeeeeeeeeeeeeeeeetttttttttttttttttttt!
    Aszem ennyi:D

    VálaszTörlés
  6. szupi:P főleg a vége :P folytit!!

    VálaszTörlés
  7. krlek mondd hogy már kész is vana következő fejezet...jobban várom mint az eredetit :P

    VálaszTörlés
  8. Egyszerűen tetszik. Nagyon ügyes vagy. Várom a folytatást.Ági

    VálaszTörlés
  9. Elképesztő, hogy hogy tudod fokozni az izgalmakat. Tényleg elhittem, hogy Jasper elítéli, és ez a váratlan fordulat.... És tök jó, hogy kezd kibontakozni a romantika. Imádom a történetet!!! Már alig várom a folytatást!!!

    VálaszTörlés
  10. Szia!

    Most találtam ide, és gondoltam miért ne olvasnám el A mlt árnyait. Őszintén szolva nagyon meglepett hiszen valóban nagyon jó :) Terjedelmileg is, és tartalmilag is. Csak így tovább. És várom a folytatását XD

    VálaszTörlés
  11. Pffff...alakulnak a dolgok...Ed+Izabella...izzadás, hidegrázás:) :)lassan megtanulok én is levegő nélkül létezni, leginkább akkor, amikor a ficedet olvasom:):)

    VálaszTörlés
  12. Szió!

    Hú hát mit ne mondjak, irtó izgis dolgokat tudsz kitalálni! :-)) A meglepin amit Isabellának hagyott az ismeretlen vámpír, teljesen ledöbbentem. Nem számítottam ilyenre, de nagyon jól kitaláltad. Amúgy anyum tényleg olvassa és nagyon tetszik neki, azt mondta alig várja a folytatást. És én is alig várom úgyhogy remélem hamar kész lesz. És az Edward elemzés iszonyú jó ötlet! :-))

    VálaszTörlés
  13. Szandi: Imádom, hogy rajtad tesztelhetem először a fejezeteket, és imádom a reakcióidat. Nagyon klassz tudni, hogy milyen gondolataid vannak, miközben olvasol. :) Rengeteget segítenek a veled való beszélgetések és elemzések. Köszönöm újra és újra és végtelenszer újra. :)
    Alice: Köszönöm, ez igazán nagy dicséret! :)
    Saccc: Örülök, hogy ennyire tetszik. :D A következő rész valószínűleg ma este jön. :) Már megírtam, csak még Szandinak át kell olvasnia a végét. :)
    Szuszooo: Nagyon örülök, hogy ennyire lelkes vagy! :D
    Névtelen: Azt hiszem, nekem ennyi is elég, hogy boldog legyek. :)
    Angyal: Köszi. :) A folyti hamarosan jön. ;)
    Ági: Köszönöm szépen! :) Remélem, hogy a folytatás is tetszeni fog. :)
    Brigitta: Örülök, hogy elhitted a Jasperes dolgot. :D Reméltem, hogy sokkolok majd vele néhány olvasót. :D Köszönöm szépen, hogy írtál! :)
    Nana: Örülök, hogy idetaláltál, hogy tetszik a ficem, és hogy még írtál is nekem. :) Köszönöm. :) Remélem, hogy a következő fejezetek is tetszeni fognak, és még írsz majd. :)
    Jorand: Ez aranyos! :D Azért lélegezz néha... Sajnos, az ember még nem jött rá, hogyan létezhetne levegő nélkül. Az csak a vámpíroknak megy. :) De tényleg jól esik, hogy ilyen hatással van az írásom rád. :)
    Anicica: Klassz, hogy sikerült ledöbbentenem. :) A fantáziám határtalan, szóval, remélem, hogy lesz még ilyen alkalom majd. :) Anyud nagyon jófej lehet. :) Klassz lehet, hogy ő is szereti azt, amit te. Az eredeti Twilight könyveket is olvasta? Jó, mikor a családot összehozza egy-egy közös rajongás. :) Örülök, hogy az Edward elemzés is tetszik. Azt is szeretem írni, mert segít még inkább átgondolni Edward karakterét, és így könnyebb karakterhűnek maradnom. :) Folytatás, ha minden jól megy, ma este lesz. ;)

    VálaszTörlés
  14. Kedves Bliss!
    Most kezdtem el olvasni a regényedet, és egyszerűen nem jutok szóhoz! Zseniális! Vetekszik Meyer regényeivel, sőt... :-)) Mind a 4 és fél könyvet elolvastam, de ez legalább olyan jó!!! A piknikes-malmozós részen végig nevettem, annyira élvezetes volt, ahogy leírtad :-)) Ez a fejezet is nagyon szuper volt, teljesen ledöbbentem Jasper viselkedésén, aztán olyan jól kialakult minden... na és Edward és Isabella... Először furának találtam még a gondolatot is, hogy Edward beleszerethet Bella unokájába, de ahogy haladok előre a történetben, egyre inkább várom, hogy megtörténjen :-)))
    Nagyon-nagyon tehetséges vagy, ügyesen csavarod a szálakat!
    Na, megyek is vissza olvasni, jó hogy most találtam rá a regényedre, így jó sok fejezetet elolvashatok egyszerre :-)) Remélem, hogy még nagyon sokáig nem fogod befejezni a történetet, és nem maradunk Twilight nélkül!
    Köszi az élményt!
    Szia: Anita

    VálaszTörlés
  15. Úristen!*-* Erre egyszerűen nem találok szavakat.. Eddig ez a legjobb.. Én is tényleg elhittem, hogy Jasper haragszik rá.:O Ledöbbentem, amikor kiderült, hogy nem. Amikor meg belépett a képbe Edward, akkor hú.:D Nagyon bírtam, amikor Isabella megparancsolta neki, hogy ne bántsa Jaspert. A vége meg.. Eszméletlen.:D Végig vigyorogtam. Annyira jó, hogy kezd kibontakozni kettejük között 'valami'... Nagyon tetszik. Hát, ha ezt a fejezetet is túl tudod szárnyalni, akkor már tényleg nem tudok mit mondani. Komolyan.. Ez a fejezet.. Na jó, most tényleg úgy érzem, hogy ez jobb mint a Saga.. Lehet, hogy merész kijelentés, de ez a fejezet életem összes elolvasott könyvének és ficjének együttvéve a legjobb fejezete. (Oké, ez most lehet, hogy hülyén van megfogalmazva, de fáradok..xD) Na szóval a lényeg, hogy tehetségből és fantáziából jutott neked bőven.:) Imádom, csak így tovább. Puszi: ewoO
    Ui.: Ha a végére gondolok, még mindig nevetnem kell.:$ Annyira.. Hú.:D

    VálaszTörlés
  16. esküszöm, jobban írsz mint stephenie!!!!

    VálaszTörlés