.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2009. december 31., csütörtök

Pályázat és újabb nyertesek

Először is, a jövő évre ficíró pályázatot írok ki. A pályázat első három helyezete díjként olyasvalamit kap, amit eddig még sosem engedtem meg senkinek sem. :D Vagyis, hogy az írása kikerül a blogomra. Hogy ez miért is nyeremény? :D Egyfelől, mert szeretem a blogomat, és eddig még a barátaim írásait sem tettem ki, csak a saját írásaim voltak olvashatók itt. Másfelől, mert a győztesek elég nagy publicitást kaphatnak ezzel, mivel a blogomon elég nagy a látogatottság, vagyis, ez jó reklám a számukra. :)

A pályázat feltételei, elvárásai, részletei (olvassátok el jól!!!):

1. A pályázatra beadott fic az én ficem világában játszódik. Bárki lehet a főszereplője, Isabella, Cullenék, valamelyik farkas, Russel, vagy akárki, aki feltűnt a ficemben.

2. A pályázatra beadott fic nem csak hogy az én ficem világában játszódik, de hű is hozzá a karakterek tekintetében, vagyis Edward nem jön össze Alice-szel, ahogyan Carlisle sem Isabellával, mert ez az én ficemben nem történhetne meg. :D

3. A pályázatra beadott fic tartja magát Meyer világának alapszabályaihoz, vagyis, a vámpírok nem véreznek, nem alszanak, nem izzadnak stb.

4. A pályázatra beadott fic bármiről szólhat. Lehet egy a ficemben említett jelenet, amit szívesen olvastatok volna részletesebben, lehet egy kis életkép, lehet humoros, lehet szomorú, megható, tanulságos, szerelmes, erotikus, vagy amilyen még az eszetekbe jut.

5. A pályázatra beadott fic műfaja novella legyen. Ha az írás nem felel meg a novella követelményeinek, akkor nem vehet részt a pályázaton. Aki nem tudja pontosan, hogy milyen műfaji jellemzői is vannak egy novellának, az inkább nézzen utána vagy kérdezzen engem, mielőtt írni kezdene. :)

6. A fic terjedelme és kinézete: A ficet wordben kérem, .doc formátumban. 12-es betűmérettel, Times New Roman betűtípussal, szimpla sorközzel. Minimum 4 oldal legyen, maximum 25 oldal.

7. Ha nem jó a helyesírásotok, keressetek egy bétát, mert csak átbétázott pályaművet tudunk elfogadni. Higgyétek el, ha egy írás tele van hibával, lehet bármilyen jó, az olvasó elveszti iránta az érdeklődését. Szóval, bétázott írásokat kérünk.

8. A beküldési határidő: 2010. február 28. éjfél. Persze, folyamatosan küldhetitek, amint elkészültök vele, de ez a végső határidő. :) A spiritbliss24@gmail.com címre kell küldeni a kész pályaműveket.

9. Eredményhirdetés: 2010. március 31-én. A győzteseket Szandi és én választjuk majd ki.

10. Aki részt vesz a pályázaton, az elfogadja, hogy a novelláját csak és kizárólag az én blogomon, az általam működtetett honlapokon, valamint, ha van ilyen, akkor a saját honlapján jelentetheti meg. Mivel a saját szereplőimet adom át nektek, akik olyanok, mintha a gyerekeim lennének, ezért nem szeretném, ha olyan oldalakra is felkerülne egy róluk szóló írás, amelyre valamilyen ok miatt én nem szeretném, hogy felkerüljön. :)


Kíváncsian várom a novellákat, jó írást és sok sikert mindenkinek! :)




Nah, és akkor... Így egy hónapos csúszással megvannak a novemberi nyertesek is, valamint csúszás nélkül a decemberiek. És igen, az ajándékot két ünnep között akartam feladni, csak beteg lettem, úgyhogy egyben megy mindenkinek minden. És azt hiszem, mostantól bevezetem szabályként, hogy negyedévente küldöm az ajándékokat, vagyis három hónap nyertesei kapják meg egyszerre a nyereményeket, és így legalább megspórolom magamnak a lelkiismeret-furdalást, amiért késik az ajándék. :D

Szóval, a nyertesek...

November:

A hónap legszerencsésebbje: Barbee. Őt sorsolással választottuk ki mindazok közül, akik november hónap során írtak nekem hsz-t a fejezetekhez vagy a novellákhoz. :)
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg.

A hónap kérdezője: Szupcsi. Azért ő, mert vicces, mégis életszerű kérdést tett fel, amin Szandi és én jót derültünk. Valamint, mert a kérdését bele tudtam építeni a ficem egyik fejezetébe. :)
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg + a kérdésére kiemelt helyen válaszolok a blogon, és a neve, ha szeretné a fényképe és a kedvenc idézete is kikerül.

A hónap kritikaírója: Andris. Azért, mert mikor Joshua a hegyekben történtek után Jade után megy, ő volt az egyetlen, aki más szemszögből nézve a dolgokat egyedi elméletet állított fel. Nekem nagyon tetszett, hogy ő férfiszemmel teljesen másképp lát dolgokat. :)
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg + a blogomon a nevének kiírása, ha szeretné a fényképének kitétele, és a kedvenc idézetének kiírása.


December:

A hónap legszerencsésebbje: Lilla. Őt sorsolással választottuk ki mindazok közül, akik november hónap során írtak nekem hsz-t a fejezetekhez vagy a novellákhoz. :)
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg.

A hónap kérdezője: Brizsith. Azért őt választottuk, mert olyan okos kérdést tett fel, ami egyfelől teljesen logikus, másfelől, senki másnak nem jutott eszébe, és amivel megdöntött rögtön egy elméletet. :)
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg + a kérdésére kiemelt helyen válaszolok a blogon, és a neve, ha szeretné a fényképe és a kedvenc idézete is kikerül.

A hónap kritikaírója: Kisildikó. Azért választottuk őt, mert minden fejezethez hosszú, kifejtős kritikát szokott írni, amik tele vannak érdekes kérdésekkel, összefoglalásokkal, és amelyek mögött látni, hogy elméleti tudás van az eredeti könyvekről és Meyer világának a működéséről.
Nyereménye: Egy A múlt árnyaihoz vagy A jövő reménységéhez kapcsolódó ajándék, amit postán kap meg + a blogomon a nevének kiírása, ha szeretné a fényképének kitétele, és a kedvenc idézetének kiírása.



A győztesek írják meg nekem a postai címüket a spiritbliss24@gmail.com címre. A hónap kérdezői és a hónap kritikaírói, ha szeretnének kikerülni a blogomra, akkor küldjenek magukról egy fényképet, és írják meg a ficemből a kedvenc idézetüket is. :)

Ha a győztesek közül valaki nem ír vissza nekem január 10-ig, akkor új győztest választunk vagy sorsolunk!

Gratulálok minden győztesnek, és köszönöm mindenkinek még egyszer a hsz-eket! :)
A verseny folytatódik, szóval írjatok sok-sok érdekes hsz-t! :)



És természetesen nagyon boldog, sikerekben és egészségben (én jelen pillanatban értettem meg, hogy ez mennyire fontos) gazdag új évet kívánok mindenkinek! :) Köszönöm szépen, hogy ebben az évben velem tartottatok, olvastatok, hsz-eket írtatok, biztattatok, elmondtátok az erényeimet és a hibáimat, tanulhattam tőletek és általatok, valamint remélem, hogy annyira élveztétek az olvasás örömeit a ficem által, mint amennyire én élveztem írni nektek. :)
Külön köszönöm Szandinak, hogy van nekem. Életem legjobb történése, hogy rátaláltam újra és mégis igazából először. :)
Sok puszi mindenkinek és BUÉK!!! :)

12 megjegyzés:

  1. NEked is Boldog Újévet!
    és sikerekben gazdag írást is kívánok :)

    BelLuS(Franciska)

    VálaszTörlés
  2. szia, neked is nagyon boldog új évet szeretnék kívánni, és remélem, hogy 2010-ben végre már saját kezemben is tarthatom majd a könyvedet:) van egy megjegyzésem.. gondolom véletlenül elírtad a pályázatot, mert február 31-e ugyebár nincs de azért a férreértések elkerülése végett szerintem módosítsd 28-ára. pusszi Büdös könyv(L)

    VálaszTörlés
  3. Hehe, igen, köszi, Rita. :D Látszik, hogy az agysejtjeim meghaltak már a náthától és a láztól. :D

    VálaszTörlés
  4. Kedves Spirit!
    Nagyon Boldog Új Esztendőt kívánok!
    Szívből kívánom, hogy valósuljanak meg az álmaid, és mi ránk, olvasókra is tudj időt fordítani. A jövő évben is hű olvasód leszek, ezt megigérem! Sok sikert!!!
    Puszi: Join

    VálaszTörlés
  5. Szia Spirit! :)

    Boldog Új évet kívánok! :D És jobbulást! :)

    Könyvkiadás, hogy áll? Megy minden zökkenőmentesen? Remélem.

    Puszi.

    VálaszTörlés
  6. Új esztendő beköszön
    régi könyvben új lap
    új topán a küszöbön
    ég küszöbén új nap.
    Ej haj dús az év
    minden jót ígér,
    minden napja cél és
    minden éje kéj.

    Babits Mihály

    B.U.É.K. mindenkinek!
    Pusszancs!

    VálaszTörlés
  7. Szijasztok!

    Először is mindenkinek B.Ú.É.K !!! <33

    Kedves Spirit, arra én is kíváncsi lennék, hogy hogy áll a könyvkiadás.

    És még egy apró észrevétel :$
    A hónap legszerencsésebb hsz írójánál véletlenül mind a kettőhöz Novembert írtál^^
    Remélem nem baj, hogy szóltam:$

    Ha még mindig nem gyógyultál meg akkor jobbulást kívánok nejed!<3

    VálaszTörlés
  8. BUÉK mindenkinek!

    Kapcsolom a gépet, böngésző, kattintok a könyvjelzők között, mert meg akartam tudni, h van-e vmi új a taliról. :(
    Kár, h beteg vagy, és így elmarad, mert én ugyan nem félek a fertőzéstől, de nem kívánom neked, h betegen legyél sok emberrel, tom, h úgy nem igazán érzi jól magát az ember.
    Nekem mind2 hétvége jó, remélem, addigra mindenki meggyógyul, és személyesen is a nyakadba borulhatok Spirit, és Szandiéba is, mert:

    Nézem tovább a bejegyzéseket, és látom, h pályázat és nyertesek... Hát, akkor nézzük meg, hátha vki olyan is van köztük, akivel, ha élőben nem is, de itt beszélgettem már. :)

    Először, amikor még csak kiírtad anno, h lesz legszerencsésebb, kérdező, kritikaíró, és amikor először említetted a számhatárt, gondoltam rá, h milyen vicces lenne, ha én lennék vmelyik, de nem gondoltam rá, h sikerülhet!
    Szóval, először csak azért kezdtem hsz-ket írni, h ajándékot kapjak, de 2 hsz után rájöttem, h akkor is jó dolog írni, ha nem kapok semmit, úgyh le is tettem róla, már csak önmagáért írtam hsz-ket. (Önmaga = élvezem az elméleteket és a kisebb vitákat, vmint tom, h ez mennyire sokat jelent Neked, Spirit.)
    Úgyh, sikerült jó útra térítened!

    Aztán anyu is épp itt ült, amikor odáig jutottam, h a decemberi kritikaíró én vok!!!
    Egészen azóta máson se jár az agyam, teljesen föl vok dobva, ha a szüleimnek nem mondtam el ezerszer, akkor egyszer sem, és ha van vki, akivel azóta beszéltem, h elolvastam, és nem mondtam el neki, akkor én vok a világ legszűkszavúbb embere. XD

    Hát igen, szűkszavúsággal nem lehet vádolni, mert még a többi nyertesnek is írok.

    Nem nagyon tudtam, h milyen lehet, ha olvasod sorra először a neveket, és csak utána az indoklást, és még az indoklások előtt meglátod a neved vastagon szedve... Őrület!
    Aztán most már tudom, és remélem, h Ti is így feldobódtatok, amikor olvastátok, gratulálok Nektek is!

    Na, befejeztem, már szűkszavúságommal az agyatokra mehetek. :)

    Pusz:
    Kisildikó

    UI: többet nem írom, h hogy áll a könyvkiadás, most kérdezem utoljára, mert tom, h úgyis írsz, ha van vmi új.
    De azért most még többekkel együtt kérdezem én is : van vmi újság?
    :D

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Neked is Boldog új évet. És azt hiszem minden olvasó nekében mondhattom hogy fejezetekben gazdag újévet. :D
    Amúgy tök jó hogy pályázatott hirdedsz. Meg nekem nagyon tetszik az is hogy ajándékokat adsz. Olyan aranyos vagy na meg kedves.
    Puszika

    VálaszTörlés
  10. Szióka,
    először is BÚÉK mindenkinek, remélem legalább ilyen jó - fejezetekben gazdag - új évnek nézünk elébe... :)
    másodszor el sem hiszem, hogy ilyen szerencsés vagyok... :)))
    mikor olvastam errol a jatekrol az én fejemben is megfordult, mint mindenkinek, hogy hátha...de sose gondoltam volna, (na jó max álmomban) hogy egyszer tényleg ilyen szerencsém lesz...
    szóval köszönömszépen fortuna segítségét is :)
    pux Lilla

    VálaszTörlés
  11. ja, és Spiritnek jobbulást...

    VálaszTörlés