.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. május 14., péntek

Új regényötlet - Lelkek börtöne

A hétvégén sajnos, nem lesz időm magánokok miatt új fejezeteket írni (Fummie lesz a vendégem, hogy elkészítse a tévének az interjút velem), de úgy gondoltam, hogy nem hagylak titeket olvasni való nélkül... :)

A hivatalos honlapomon már megemlítettem, hogy elkezdtem írni egy új regényt, amelynek már körülbelül a fele el is készült. Mivel ti voltatok és vagytok azok, akik mindig biztattak, segítettek, mellettem álltak, ezért úgy gondolom, hogy az a legkevesebb, hogy bepillantást engedek ebbe a regényembe is, és kikérem a véleményeteket. :)

Kérlek titeket, hogy írjátok meg, mit gondoltok... Érdekesnek találjátok-e a részleteket (tudom, hogy nehéz pár részlet alapján dönteni, de talán, valamiféle véleményt lehet formálni így is a történetről...), elolvasnátok-e szívesen az egészet, szeretnétek-e, hogy ezt is megpróbáljam kiadatni a Könyvmolyképző Kiadóval? Kérlek, nyugodtan mondjátok meg az igazat. Ha nem tetszik, azt is tudni szeretném, csak írjátok le, hogy mi az, ami miatt nem tetszik, hogy tanulhassak belőle, vagy változtathassak, ha lehetséges. :) Általában nem szoktam ilyet kérni, de most örülnék, ha minél többen írnátok hsz-t, hogy lássam, mennyien érdeklődnétek az új regényem iránt. :)


Rövid tartalom: A Lelkek börtöne egy romantikus regény átszőve némi lélektani drámával. Cain, egy tizenhat éves fiú, aki az átlagos tinédzserek életét éli, mígnem egyik éjszaka brutálisan meggyilkolják a családját. Ő az egyetlen túlélő, de akkora sokkot kapott, hogy képtelen beszélni a történtekről. Mivel nem tudja feldolgozni a lelki traumát, bekerül az Arthur Hooward Pszichiátriai Intézetbe, vagyis ahogy ő nevezi, a Lelkek börtönébe. Itt megismerkedik Narával, akiről úgy hiszi, valójában csak megjátssza, hogy őrült. Vonzódni kezd a lányhoz, és erős érzelmek alakulnak ki közöttük, miközben mindkettőjük múltját sötét titkok árnyékolják be.


Pár részlet a regényből:


Festészet…
Mintha bármit megoldana az, hogy egy vászon elé ültetnek minket, és ecsetet nyomnak a kezünkbe. Fesd le a gondolataidat, az érzéseidet, hadd jöjjünk rá, mi nyomja a kicsi szívedet! Ha kimutatod, ami benned van, meg tudunk gyógyítani pár szivárványszínű bogyóval.
Zöld – nyugtató. Az erdő fáinak lombja lágyan susog a fejedben.
Rózsaszín – antidepresszáns. Kavargó pink-köd, mely a világra borulva fedi el a valóságot a szemeink elől.
Kék – altató. A magasban szárnyalunk a madarakkal, hogy aztán ébredéskor zuhanni kezdjünk, és a tenger hullámzására riadjunk fel.
Sárga – valami vitamin. Erősítő napfénykúra.
Hetek óta csak a napfényt veszem magamhoz. A valóság fáj, de a valóság életben tartja, ami már nincs. Nem kell susogás, köd és repülés.


***


Rohadtul fáj az arcom bal fele. Ha az iskolában vert volna el egy lány, valószínűleg, elnyertem volna a legnagyobb lúzer címet, de ez itt senkit sem érdekel. Én kaptam egy zacskó jeget, Ő pedig egy adag nyugtatót. Fogalmam sincs, mivel vívtam ki alig öt perccel az érkezése után a haragját.
Egész normálisnak tűnt, ezért gondoltam, leülhetnék mellé beszélgetni. Na jó, igazából nem ez volt az ok arra, hogy odamentem hozzá. Csinosnak találtam. Persze, tudhattam volna, hogy semmi esélyem egy nálam két-három évvel idősebb lánynál, de arra nem számítottam, hogy rögtön megismertet a jobbegyenesével.
A fejemben ezerszer végigpörgettem, mi is történt pontosan. Tudni akarom, mit vétettem ellene…


***


Azért figyelem őt, mert idegesít. Nem elég, hogy bántalmazott, most még levegőnek is néz. Mintha egyáltalán nem is ismerne. Mintha tegnap nem húzott volna be akkorát, hogy csillagokat láttam…
Mások talán elhiszik neki, hogy azért ilyen, mert valami baj van a fejével, de engem nem tud átverni. Mikor azt hiszi, hogy senki nem figyel rá, a szemei érdeklődve fürkészik a világot. Valaki, aki teljesen el van szállva, csak bámul maga elé, és kizárólag akkor élénkül fel a tekintete, ha valami furcsa, váratlan dolog zavarja meg a maga kis világában. De ő… A tekintete él. Egyáltalán nem halott, mint a többieknek.
Színészkedik. Csak még arra kell rájönnöm, hogy mi az oka rá…
Vajon, őt is a felejtés iránti vágy és a félelem vezérelte ide?


***


- Hello! – Nem merek leülni mellé, csak megállok előtte – legalább legyen esélyem elugrani az ökle elől vagy rosszabbik esetben elfutni.
Nem néz rám… Miért nem néz rám? Megsüketült?
- Hello! – ismételtem meg. – Cain vagyok – próbálkozom egy bemutatkozással. Lassú mozdulattal emel fel az asztalról egy ceruzát – zöld színűt, mint a szemei -, aztán egy fa lombját kezdi kiszínezni.
Azt hiszem, ez nem ment túl jól…


***


- Mi a neve? – pillantok Royra, aki a kezembe nyomja a délutáni gyógyszeradagomat tartalmazó kis műanyagtégelyt.
Roy követi a pillantásomat.
- Nara, Nara Redbourne. Szép kislány… - mosolyog rám mindentudóan. – És hallottam, kemény a jobbegyenese – húzódnak szélesebbre az ajkai.
- Csak azért tudott megütni, mert nem figyeltem. Ha nem váratlanul támad, esélye sincs – húzom ki magam büszkén.
- Hát persze… - kapok válaszként egy röhögést. Gyorsan a számhoz emelem a tégelyt, és a nyelvem alá rejtem a gyógyszereket. – Szereti a cukorkát. – Roy körbepillant, aztán észrevétlenül pár szemet csempészik a markomba.


***


Az ebédidő a kedvencem. Olyankor az ápolók igyekeznek a nehéz esetek közelében maradni a fegyverként használható evőeszközök és a kajacsata elkerülése végett. Állítólag egyszer – még mielőtt bekerültem volna – az egyik beteg bekattant evés közben, és krumplipürével képen dobta a főnővért. A riadalomra kitört a pánik, és étel repkedett mindenfelé. Még a plafonon lévő neon-lámpacsöveket is le kellett mosni.
- Most leülök melléd – jelentem ki Narának, aki az ebédlő bal szélső asztalainak egyikénél ül, és a levest kanalazza mohón a szájába. Fogalmam sincs, hogyan tudja olyan jóízűen enni ezt a moslékot, de nem is ez a legérdekesebb dolog, amit nem értek vele kapcsolatban.
- Tessék, ezt neked hoztam. – A tenyeremből elé szórom az asztalra a cukorkákat, és várom a reakcióját. Lassan nyúl ki az édességszemek felé, aztán hirtelen a földre kotorja őket.
Bosszúsan figyelem, ahogy eltünteti a leves utolsó kortyait is.


***


Napi levegőztetés az udvaron. A pásztorok kiterelnek minket, aztán hagynak legelni. Egyesek tényleg ezt teszik. Humphrey, akiről csak annyit tudok, hogy biztosan nem ezen a világon él, a földön ül, és fűszálakat rágcsál. Én egy padon gubbasztok, és igyekszem a lehető legidegesítőbb módon bámulni Nemkellacukrod kisasszonyt. Úgy tesz, mintha nem érdekelné, de látom, hogy a szempillái meg-megrebbennek, és a rejtekükből néha felém néz. Furcsa elégedettség tölti el a mellkasomat. Ez kitart egészen addig, amíg el nem indulunk befelé. Ekkor meglátom, hogy a sorban előrébb furakodik, és mellém lép. A szívem veszett gyorsasággal kezdi el pumpálni a vért. Azt hiszem, infarktusom lesz. Aztán megérzem a fájdalmat az oldalamban, és sziszegve összegörnyedek.
Áu! Hogy lehet valakinek ilyen hegyes könyöke?


***


Újabb lakónk van. Egyáltalán nem olyan csinos, mint az elődje, sőt. Harminc év körüli, férfi, és a tekintetéből süt, hogy jobb békén hagyni. El is kerülöm nagy ívben, mikor bevezetnek minket a „játszószobába”. Az itt töltött fél év alatt megtanultam, hogy ki az, aki veszélyes. Szólni akarok Narának is, hogy kerülje el, hátha ettől megbocsát nekem, de túl okos, így nincs lehetőségem jóvátenni a leveses incidenst.
Nara magától a szoba túlsó végébe kuporodik egy asztalhoz, a lehető legtávolabb az új lakótól. Egy ideig figyelem, ahogy rajzolgat, aztán ismét a friss beteg felé pislantok. A hidegkék szemek egyenesen Narára szegeződnek.
A gyomrom kellemetlenül ugrik egyet.


***


Nara mellettem ül. Nem én mentem oda hozzá és ültem le mellé, hanem ő jött hozzám. Igaz, csak azután, hogy az új lakó – Lloyd -, az ő asztala felé vette az irányt. Nara olyan ügyes sprintet mutatott be, ami büszkeséggel töltött el, aztán mellettem ért célba.
Próbálok úgy tenni, mintha észre sem venném, de ez nagyon nehéz úgy, hogy a vádlijával a lábamat lökdösi. Apró kisülések a bőrömön…
- Mi az? – morgom végül oda neki a fogaim között rettegve attól, hogy az izgatottságtól elcsuklik majd a hangom. De nem. Büszke vagyok magamra.
- Ijesztő, ahogy bámul rám – süti le a szemeit, de pontosan tudom, hogy kire gondol. A bőre forró, ahogy a kezem nyugtatóan az övére teszem.


***


Narát nem tudom levakarni magamról. Mondjuk, nem is próbálkozom ezzel. Pár napja folyamatosan velem van. Kivéve persze, az alvásidőt. Sajnos…
A földön ülünk a falnak dőlve, és próbálunk megfejteni egy rejtvényt. A combja hozzáér az enyémhez.
Nem jut eszembe a vas vegyjele. Pedig tudom.
Még közelebb húzódik hozzám, hogy beírjon a bal szélső kockákba valamit. A melle a karomat súrolja.
A nevem sem jut eszembe. És azt hiszem, a feltétlen reflexnek mondott légzés is kiesett.


***


Nara fél. Én is félek, csak próbálom nem mutatni. Roy még mindig beteg, a többi itt dolgozó pedig le se szar minket. Ha szólnék, hogy az az őrült tag készül valamire, paranoiásnak néznének. Azt hiszem, az itt töltött fél évet unatkozás helyett inkább gyúrással kellett volna töltenem, de most már késő. Az izmaim nem alakulnak ki pár nap alatt.
Nara az ujjaimmal játszik. Nem sokat beszélünk, legtöbbször csak ülünk egymás mellett szótlanul, rajzolunk vagy rejtvényt fejtünk. Ritkán ér hozzám, de az kifejezetten jól esik. Az egész kézfejem bizsereg. Mutatóujja végigsiklik az enyém hegyétől a tenyerem közepéig, ott pedig továbbindul az életvonalon. Ha a hossza igazat mond, az erőnlétem ellenére még sokáig fogok élni. De ha Lloyd pillantásának hiszek, akkor ajánlatos lenne megírnom a végrendeletemet. Elég rövid lenne…
Színes ceruzáimat Narára hagyom. Pont.

62 megjegyzés:

  1. Spirit, engem érdekelne a regényed, kiváncsi lennék, mi a helyzet Narával, miért játssza meg magát (már ha...), hogy Cain hogyan viseli a kúrát és hogy ez a Lloyd valóban veszélyes-e... Az előzetesből csak ennyi derült ki, de érdekes lehet a történet. Izgalmasnak tűnik! :)
    Puszi!
    doo-doo

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Hát nekem tetszett. Jók a fiú gondolatai, viccesek. De sajnálom is, hogy ilyen helyzetben van. Kíváncsi lennék, ezekután hogy alakul a töri!
    Grat!

    VálaszTörlés
  3. Csak úgy felmerült bennem a kérdés: van valami célja, hogy külföldi (gyanítom, amerikai) helyszínen játszódik a történet? Van ennek valami szerepe esetleg vagy csak szimplán így találtad ki az egészet?
    doo-doo

    VálaszTörlés
  4. Mikor mesélted, hogy hol fog játszódni a történet, akkor arra gondoltam: "De jó, végre egy érdekes helyszín, csomó érdekes dolog történhet." Aztán elolvastam a leírást, és ezt gondoltam: "Neee egy újabb csöpögős nyálsztori, pedig ez az egyetlen hely, ahova nem kell szerelem, és tök jó dolgokat lehet kihozni belőle." Majd elkezdtem olvasni. Aztán csak olvasom, olvasom, és úgy a 9. részletnél tűnik fel, hogy jé, ez jelenidőben van. Nem szeretem a jelenidőt, nem lehet vele bánni, és az egész ettől olyan furcsa lesz. Meg először az sem tetszett, hogy E/1-es. Jobban szeretem az E/3-as történeteket. De aztán, mikor rájöttem, hogy jelenidőben van, visszanéztem, hogy mennyit olvastam el úgy, hogy fel sem tűnt, hogy jelenidő. És akkor: "Ja, ha eddig nem zavart, akkor ez után sem fog. :D" Azt sem szeretem, ha vulgáris, és ehhez meg valahogy adott, hogy az legyen. Az sem zavart. :D Aztán végeztem vele, és: "Hol a többi? Én ezt el akarom olvasni." :D Fú annyi mindent el tudok képzelni még ezzel, hogy mi lehetne benne, és kíváncsi vagyok, hogy tényleg úgy lesz-e. El akarom olvasni. :D

    VálaszTörlés
  5. Doo-doo: Hát, én általában mindig külföldi környezetbe (általában USA) helyezem a szereplőimet... Hogy miért? Hmmm... Egyrészről talán, mert a könyvekben, amiket általában olvasok, a legtöbbször külföldi emberek, nevek szerepelnek, és furcsa lenne egy Máriáról, Róbertről vagy egyéb magyar nevű emberről fantáziálni és írni. :D Másrészről, mert fogalmam sincs, milyen egy magyar elmegyógyintézet. Még sosem jártam ilyen helyen szerencsére. :D Viszont, a külföldi pszichiátriai intézetekről szerezhettem némi információt külföldi (főleg amerikai) filmekből. Azok alapján próbáltam elképzelni, hogyan is működik egy ilyen intézmény, mert más élményem nem volt még, amit fel tudnék használni ehhez... :)
    Örülök, hogy izgalmasnak találod eddig a történetet, köszönöm. :)

    Amy: Köszönöm. :) Remélem, hogy meg tudom írni a teljes könyvet, és összejön a kiadatás is, és akkor megismerhetitek a folytatást. :)

    Fummie: Olyan jót nevettem a hsz-eden. :D Annyira édesen megírtad. :D Vártam, hogy most akkor rossz vagy jó vélemény fog a végén kisülni belőle... :D Örülök, hogy az alapellenszenveid ellenére, melyeket a romantikus szálak, a jelen idő, az E/1, és a vulgáris szavakkal szemben táplálsz (ígérem, ez utóbbiakból nincs túl sok a regényben, mert alapból én sem szeretem őket, csak van, ahová mégis beleillenek...), mégis csak tetszettek a részletek, és érdekelne a folytatás. :D

    VálaszTörlés
  6. Szia Spirit!
    Nálam már a címmel nyert ügyed volt.
    A kis részletekből nem volt elég, amikor a végére értem, az első gondolatom ennyi volt: "Huh, ebből kérek még. Nem lehet itt vége!"
    A főszereplő fiú érdekes karakter lehet, a lány pedig csupa rejtély. Az ízelítő alapján azt gondolom, hogy csak megjátssza, hogy beteg, de van benne valami furcsa, mintha ki akarná zárni a külvilágot, de ahogy te is írtad, "A tekintete él."
    Lloyd az a karakter, akit nem tudok hova tenni. Ártani akar nekik? Milyen céllal került be oda?
    A végrendelet: nagyon aranyos volt.
    Összességében azt gondolom, hogy fantasztikus.
    Nem szaporítom tovább a szót, csak magamat tudom ismételni: Kérek még!
    Puszi :)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Nem akarom ismételgetni az előttem szólókat, a lényeg: nagyon jó, még, még, még! :)

    Puszi:
    Kata

    VálaszTörlés
  8. Ja, már értem! Nem kötözködésnek vagy kukacoskodásnak szántam a kérdést, csak kiváncsi voltam, miért pont Amerika...? :)
    A magyar nevek... Na igen, kicsit furi néha... Kicsit olyan lenne, mint a Barátok közt vagy a Szomszédok! :D Így, hogy - a számunkra - messzi távolba helyezed a szereplőket, kicsit más a hatás, mintha egy hazai pszichiátria lakóiról írnál. Bár lehet, hogy az sem lenne rossz! ;)
    Puszi!
    doo-doo

    VálaszTörlés
  9. Szia! :D
    Mikor először elolvastam, hogy romantikus regény, hát őszintén megmondom, az futott át a fejemen, hogy ezt nem olvasnám. Nem szeretem a romantikus regényeket, hiába vagyok álmodozó lány, valahogy a "rózsaszín" könyvek nem az én világom. Aztán elolvastam az ajánlót, és belekezdtem a részekbe. És meg kell, hogy mondjam, érdekel!!!!! :D A fiú gondolatai... :D Jókat nevettem rajtuk. :D Ezt szeretem benned, hogy egy-egy helyzetet, mikor a szívem már hevesen dobog, hogy: úristen, most mi lesz?, el tudsz ütni egy poénnal, az izgalom mégis megmarad. :D Az első részlet, mikor a színekről írsz... hát az valami fantasztikus, mintha csak egy pszichológus írta volna, vagy nem is tudom... :D Én nem tudom, képes lennék-e ilyenre. :D
    Szóval engem érdekel, és szívesen olvasnám a teljes történetet! :D Minél előbb ajánld a kiadónak is! :D A.J.

    VálaszTörlés
  10. Szia!:)
    Nekem igazából az első részlet tetszett a legjobban.. a "képzett tárítások a pirulákról".. de a többit is élveztem és kiváncsivá tettél... ami náaml körülbelül egyedüli kritika, hogy nagyon zavar a bántalmazás szó a szájából... oké hogy orrba veri, de attól hogy E/1ben írod nekem a választékosabb kifejezések oda nem illőnek tünnek...
    Hajrá:)

    VálaszTörlés
  11. Szia! :)

    Nos, mit is mondjak? Az a baj, hogy bármit olvasok tőled, az azonnal megfog, és csak még többet akarok belőle. Így volt A múlt árnyaival és a folytatásaival, a Démoni érintéssel, az Edward szemszögessel, a novellákkal, és persze az Árnyékvilággal.
    Egyedül csak az általad írt Harry Potteres novellákat és regényeket tudom felhozni ellen példának, bár azt hozzá kell tennem, hogy csak beleolvastam és nem olvastam el az egészet, és azt is hozzá kell tennem, hogy alapból nem szeretem a HP-t, de ezt már mondtam.

    Épp a minap olvastam a hivatalos oldalad és ott akadtam rá a bejegyzésre, miszerint új regényt írsz, és hogy már kész a fel. Már akkor is tök boldog voltam, és mondtam is haveromnak, hogy újabb helyet kell csinálnom a könyvespolcomon. :D

    Mikor elkezdtem olvasni ezt a kis betekintést, na mondom azért is keresek benne hibát, csak hogy tudjak egy normális kommentet írni, mert már tényleg idegesítő, hogy csak dicsérlek. :P
    Én sajnos nem mondhatom azt mint Fummie, mert én pont az ellenkezője vagyok. Nem zavar a jelen idő, és nekem az E/3 a fura, mert én is mindig E/1-ben írok, és általában abban is olvasok. Ami viszont a romantikus szálat/szálakat illeti... Nos, az nálam alap! Persze olvastam már olyan könyvet, amiben nem volt, vagy csak nagyon csekélynyi, de én egy romantikus típus vagy, és nekem ez kell!
    Persze azt ki nem állhatom ha valami nyálasan-csöpögősen romantikus! Az a halálom. Az így szeretlek, úgy szeretlek, meg a habos-babos, rózsaszín vatta meg rózsaszín köd, kiborít! De ez nem tűnik ilyennek, ahogy az eddigi írásaid sem azok.
    Írtad, hogy lélektani drámával átszőve, na mondom végre valami amit majd beleírhatok a kritikába, mert nem vagyok oda a drámákért, hiszen azok szomorúak :( , de aztán persze, hogy bevillant a Remember me, és azok után még csak ezt sem tudom felhozni. Bár nem szerettem meg a drámákat, de van hogy kell, és van hogy éppen ezért lesz jó valami. :)
    Szóval még csak ezt sem hozhatom fel kritikának, viszont így úgy vélem kifogytam azokból a dolgokból, melyeket annak hozhatnék fel. :S

    Gondolkozom...Gondolkozom...
    Az lehet kritika, hogy nincs kritika? :P
    Én tényleg megpróbáltam találni valamit, de már vagy fél órája írom neked ezt a kommentet, mert töröm a fejem valami értelmesen, de semmi, egyszerűen nem tudok rá rosszat mondani! Szánalmas vagyok. :(

    Mint már mondtam nem sok ficet olvasok, mert az elvárásaimnak csak nagyon kevesen felelnek meg, és ez nem főként a történetek tartalma miatt van, hanem ahogyan írnak. A stílus, a megfogalmazás... sajna nem jut eszembe a megfelelő szó, de remélem érted.
    Szoktam is mondani, hogy te tehetsz róla, mert a tiéd volt az első fic amit elolvastam, így magasra téve a mércét a többiek előtt. :)

    Na jó, abbahagytam az értelmetlen locsogást, ha már úgy sem jut eszembe semmi értelmes kritika. Borzasztó! *nagyot sóhajt*

    Sok sikert az interjúhoz Tough girl-ök. ;)
    Pusz, Kriszti

    u.i.: juj mennyit írtam, Bocsika :$

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Nagyon tetszik! Azt hiszem nagyon gyorsan ki tudnám olvasni :)
    A megfogalmazás nekem is fura, de tetszik, talán pont ezért érdekel ennyire. Örülök, hogy ebben az írásodban is szerepet kap a humor, az sosem árt. :)
    Akik szeretnek Téged biztosan megvennék, elolvasnák, és azt hiszem elég sokan vagyunk így... :) Csak így tovább!

    Niki

    VálaszTörlés
  13. Kedves Spirit!

    Érdeklődve olvastam a könyved részleteit. Amikor a bevezetőnél jártam, elcsodálkoztam. Ez a helyszín nem illik egy tipikus szerelmi történethez, az emberek általában (akaratlanul) iszonyodnak az ilyen helyektől, és sajnos az itt élő/kezelt betegektől is. Sokakban szorongást,félelmet kelt.Pedig ahogy a mondás tartja: "Mindenkinek van ott egy téglája!"
    Én évekig egy pszihiátriai osztályon dolgoztam mint ápolónő.18 évesen kezdtem és az az időszak volt eddigi szakmai életem csúcspontja! Annyi hálát, szeretetet kaptam a betegeimtől, amiért érdemes betegágy mellett dolgozni (mert nyilván nem a fizetésért!).
    Én is úgy gondolom, érdekes történet kerekedhet ki belőle, szívesen elolvasnám!
    Nagyon találó a cím! :)

    Puszi: Gabriella

    VálaszTörlés
  14. Szia Spirit!

    Engem nagyon érdekelne a regényed, jól hangzik:D
    Mostanában nem tudtam neked hsz.-okat írni a fejezetekhez mert nagy hajtás van a suliban és így is alig volt időm hogy elolvassam őket... szóval ezúton is grat. mindegyikhez, nagyon tetszettek! :D
    Ajánlom figyelmedbe Ken Kesey: Száll a Kakukk fészkére című könyvét, egy amerikai pszichiátriai intézetben játszódik, talán a segítségedre lenne:) (maga az író is egy ilyen intézetben dolgozott évekig, így meg lehet bízni a megbízhatóságában a helyszínt illetően) Igaz a történt kb. a 60-as években játszódik, de néhány változtatást leszámítva szerintem mai szemmel is hű képet tud adni egy ilyen intézményről. Ha érdekel a könyv de neked nincs meg, szívesen átküldöm emailben ha gondolod.
    Mégegyszer mondom, engem nagyon érdekel ez a regéned is, és alig várom hogy olvashassam:D
    Üdv.:)

    VálaszTörlés
  15. Spirit szerintem próbáld meg kiadatni! :D
    Ez is egy nagyon izgalmas történetnek ígérkezik,ahogy elolvastam a részleteket...Engem megfogott..Úgy olvasnám tovább..:D
    És a helyszín is nagyon tetszik,nem mindennapi...:D
    Mindenképp érdemes megpróbálni..Mit veszíthetsz? :D Max nem adják ki könyvbe,de te megpróbáltad..
    De szerintem ez nem következne be,mert tényleg fantasztikusan írsz..És Ildikót is megfogná,ebben biztos vagyok..:D
    De ha mégse sikerülne,én szívesen olvasom itt is.:D Előnye az,hogy nem kell rá annyit várni..:D
    És már nagyon érdekel az Árnyékvilág is!
    remélem már nem kell sok hogy kiadják..:D
    Puszi : Đodoo

    VálaszTörlés
  16. Szia Bliss!

    Hát, ez is elég jónak ígérkezik... :) Tőled mi nem? Kíváncsi lennék rá, mert az első pár bekezdés megfogott... szeretem az őrülteket... nem is tudom, miért?! :)
    Szerintem ha befut az Árnyékvilág, akkor ők fognak kapni az alkalmon, hogy mást is kiadhassanak tőled :)

    Sajnos most így hirtelen nem tudok többet írni (nagyon korán keltem), meg mennem is kell vissza tanulni... :(
    Jaj, de, annyi még érdekelne, hogy külsőre milyen ez a lány?! :D

    Sok sikert a felvételhez, ügyik legyetek, te is és Fummie is :)

    Puszi: Stigu _@/"

    VálaszTörlés
  17. Tök szupi, és tovább AKAROM olvasni!:D

    VálaszTörlés
  18. Szia Spirit!

    Amint elolvastam a bevezetődet, rögtön egy könyv jutott eszembe. Paulo Coelho: Veronika meg akar halni. Aztán elolvastam a részleteket, és a deja vu érzés megerősödött bennem. Ebből a pár részletből nyilván nem lehet sokat leszűrni, de az általad ábrázolt hangulat és dialógusok azonnal azt a könyvet idézték fel bennem.

    Üdv: Negra

    VálaszTörlés
  19. Szia! Tetszik az ötlet, olvasnám én is. Ha nem sikerül nyomtatásban kiadatnod, javaslom, hogy próbáld meg a neten eladni, vagyis kérj érte 1-2 ezer forintot és aki átutalta a pénzt, annak adj hozzáférést egy jelszóval zárolt oldalhoz.
    Szerintem lennének, akik fizetnének azért, hogy írsz, pl. én is.

    Üdv: Orsha

    VálaszTörlés
  20. huu nekem nagyon tetszik kíváncsi lettem ettől a pár részlettől.Tényleg tehetséges vagy. :)
    Én fizetnék érte.
    babanagini

    VálaszTörlés
  21. Carrie: Örülök, hogy tetszenek a karakterek. Lloyd... Hát, majd kiderül, hogy ő miért is van ott, és mi a célja. :) Köszi. :)

    A.Kata: Megírom a könyvet, aztán kiderül, hogy mit szeretne a kiadó, de mindenképpen lesz még, még, még idővel valahogyan. :)

    Doo-doo: Nem vettem kötözködésnek vagy kukacoskodásnak. :) De tényleg olyan Barátok köztös érzésem lenne nekem is. :D Bár olvastam már magyar nevekkel könyvet, és egész jó volt. :) De nekem valahogy szimpibbek a külföldi nevek és karakterek. :)

    A.J.Cryson: Hát, nálam, ha valami romantikus regény kategóriát kap, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy rózsaszín felhős lányregényt kap az ember. :D Legalább is, mindig igyekszem, hogy ne így legyen, mert a túl sok csöpögést én sem szeretem. :P
    Örülök, hogy tetszettek a részletek. Köszönöm. :)

    Panni: Igen, lehet, hogy igazad van... Majd megpróbálom kiszűrni a választékosabb, nem odaillő kifejezéseket. :) Köszi. :)

    Angel: Olyan fura, hogy Angel vagy. :D Mármint, Fummie valamiért Fummie, de te meg valamiért Kriszti vagy nekem. :D Nah mindegy... :D Szóval, örülök, hogy ez az írásom is megfogott téged. És bocsi, legközelebb majd direkt ejtek hibákat, hogy legyen mit találnod. :D Vicces, mert Fummie-val átolvastattam a múltkor a Jasper/Alice novellát előre, és ő is úgy ujjongott, mikor talált benne két aprócska hibát. :D Én meg olyan jót nevettem rajta. :D

    Niki: Igen, szeretem a humort. :) Szerintem, ha egy könyv alapból komoly dolgokról szól, akkor is fel lehet dobni egy kicsit. Ez valahogy kiegyenlíti az ember érzéseit, mert egy csomó depis dolog is lesz a történetben. De aztán jön egy humoros megjegyzés, és feloldódik az emberben a szorongó érzés. :) Köszönöm. :) És remélem, hogy nem csak azok olvassák majd, akik szeretnek, és nem csak azért, mert szeretnek. :D Olvassátok azért, mert tetszik. :)

    VálaszTörlés
  22. Gabriella: Hát, igen... Bevallom, bennem is kettős érzéseket kelt a pszichiátriai osztály gondolata. Egyfelől, mindig eszembe jut, hogy milyen intézetek voltak jó pár évtizeddel ezelőtt, hogy epilepsziásokat és egyéb nem elmebetegeket hogyan zártak be és kínoztak meg, meg ilyesmik... És találkoztam már rémisztő elmebeteggel, akitől tényleg a frász kerülgetett. Másfelől, tudom, hogy manapság már remélhetőleg, jobb a helyzet ezekben az intézményekben. És azt is, hogy vannak kedves, csendes, hálás betegek, akik egyáltalán nem veszélyesek. :) Ez a kettős érzés mondjuk meg is jelenik a regényemben, hiszen, ott vannak a főszereplők, és velük szemben Lloyd. De én igyekszem nyitottan és elfogadóan állni mindenkihez, legyen egészséges vagy beteg. És tapasztaltam, hogy a beteg emberek sokkal hálásabbak, sokkal kedvesebbek tudnak lenni, mint az egészségesek, és nagyon tudnak szeretni, ha te is szereted őket. :) Köszönöm, és örülök, hogy tetszik a cím. :)

    Keya: Köszi a könyvajánlást, igen érdekelne a könyv. :) És semmi gond, a suli az első. :)

    Đodoo: Meg fogom mindenképpen próbálni, hátha... :) Aztán majd meglátjuk, hogy Ildikónak mi lesz a véleménye. :) Ha nem szeretné kiadni, akkor is megoldom, hogy elolvashassátok. :) Én is remélem, hogy nem sokára olvashatjátok az Árnyékvilágot is. :) Már nagyon izgulok, hogy mit szóltok majd hozzá. :)

    VálaszTörlés
  23. Stigu: Örülök, hogy neked is tetszik. :) És hát, igen... Az, hogy kiadják-e, nagyban függ attól, hogy az Árnyékvilágot hányan fogják megvenni, szóval, vegyétek, vigyétek, hogy a Lelkek börtöne is megjelenhessen, és elolvashassátok. :D
    A tanuláshoz kitartást! :) És igyekszünk Fummie-val egy jó kis interjút összehozni. Köszi. :) Pussz. :)

    Maya: Örülök, hogy tetszett. :D

    Negra: Nem olvastam még semmit Coelhótól, csak hallottam a nevét. A Veronika meg akar halniról pedig annyit tudtam ezelőtt, hogy valószínűleg, Veronika meg akar halni benne. :D Most elolvastam az tartalmát a neten, és érdekesnek tűnik, és a története teljesen eltér az én történetemtől. :) És kerestem idézeteket a neten is belőle, és találtam a Citatumon, de ott Coelho sokkal komolyabbnak és hmmm... nem is tudom... teljesen más stílusúnak tűnik, mint ahogyan én írok... Bár lehet, hogy csak pont nem olyan idézeteket tettek fel, amikből kitűnne a hasonlóság, nem tudom... :) Majd egyszer elolvasom a könyvet is, ha lesz időm, aztán kielemzem neked, hogy szerintem, hasonlít-e... :)

    Orsha: Igen, ilyesmin én is gondolkoztam, mikor még az első regényemet írtam, és azt hittem, esélyem sincs kiadatni egy normális kiadóval. :D Ezzel csak az a gond, hogy ha nekem kéne pénzért adnom, akkor valószínűleg, az lenne belőle, hogy ingyen adnám, mert nem lenne képem pénzt kérni érte. :D Így viszont, a kiadó intézi az anyagiakat, és nem tudok ellágyulni. :D De majd meglátjuk, mi lesz később... :) Valahogyan mindenképpen olvashatóvá teszem ezt is. Remélhetőleg, a kiadó segítségével. :)

    VálaszTörlés
  24. Babanagini: Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik és érdekelne. :)

    VálaszTörlés
  25. Miután azt az aranyos, ceruzás, végrendeletes utolsó mondatot elolvastam, azt kívántam volna: gyorsan írd meg a másik felét a könyvnek, egy kiadó szupersebességgel adja ki, hogy én holnap reggel már rohanhassak a könyvesboltba, hogy megvehessem. :)
    Telhetetlen vagyok, nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  26. Szia, Spirit!

    Igen, Coelho elég komor képet fest az említett könyvében, és bizony,nyomasztó a hangulata. Gondolom, a te történeted azért nem lesz szomorú, illetve jó lesz a vége. Ne is olvasd el (ha egyébként szándékodban áll), mielőtt befejezed a könyved, nehogy tudat alatt befolyásoljon. Bár azt látom, hogy ha elindítasz egy történetet, te már látod a végét is, a fejedben van a sztori és nem engeded magad eltéríteni. Ami így helyes.
    Én a kettőtök stílusában a hasonlóságot abban látom (bár a tiéd nagyon rövid részlet, ezért aztán nem feltétlenül igaz az egészre), hogy tárgyilagosan, az érzelmek visszafogottságával ábrázoljátok a szereplőket, ami sokszor hatásosabb, mintha barokkos körmondatokban fejezi ki magát az író.
    Ez az én egyéni meglátásom, ezért nem feltétlenül igaz, de hát különbözőek vagyunk, mindenkinek másképp jön át egy írás.
    Egyébként meg változatlanul nagyon szimpatikusnak tartom az íráshoz való hozzáállásodat, maradj meg ilyennek.
    ÜdV: Negra

    VálaszTörlés
  27. Spirit!

    Csak annyit, hogy a lényeg tényleg az hogy jó lett, és szeretném megvenni, a kezembe fogni, olvasni és a polcomra tenni, és persze a legjobb lenne mutogatni a barátaimnak, hogy bibi, nekem ilyenem is van, és még ismerem is aki írta! :P Az jó lenne! :D

    Na igen, én már csak Kriszti vagyok :D
    Egy tiszteletbeli taggá fogadott Tough girl :)
    Az Angel meg ne zavarjon, úgy is tudod ki vagyok ;)
    Fummie nekem is Fummie, de Stigut pl. Alice-nek szeretem hívni! XD Olyan kis Alice-es :D

    A hibáról meg csak annyit, hogy jelenleg nem is bétázni való hibát kerestem (Bár mostanában túl sokat beszélgetek Fummieval és már akaratlanul is bétázva olvasok ficeket XD), hanem valamit ami nem tetszik, és akkor nem kell megint egy újabb "jaj de jó, szupi, imádom..." kommit írnom, hanem írhatok valami normálisat, de ez nem jött össze. Ahhoz túl jó lett ez is! XD
    Írj már valami rosszat (ha ez egyáltalán lehetséges), hogy tudjam kritizálni! XD

    Pusz, Kriszti

    u.i.: Már csináltam helyet a polcon, szóval jöhet mind két könyv! :D De persze ne feled az ígéreted se ;) sssss....

    VálaszTörlés
  28. Szia Spirit!
    Hű, ide is rég írtam már... Ez persze nem jelenti azt, hogy nem nézek fel mindennap. :D
    A készülő regényed a részletek alapján nagyon érdekesen hangzik, főleg, hogy szerintem egy pszichiátriai környezet nem éppen hétköznapi. A jelen idő nekem őszintén szólva fel sem tűnt addig, amíg valaki (sajnos elfelejtettem ki) le nem írta, hogy nem múltban van.
    A vulgáris beszédet pedig... imádom! :D Szerintem a mai korban nagyon kevés olyan ember van, akinek nincs néhány olyan csúnya szava, ami rendszeresen kicsúszik a száján. Sajnos jómagam a többséghez tartozom, de leszokóban vagyok. :D Plusz egy ilyen intézetben kétlem, hogy mindenki azzal törődne, hogy erkölcsös módon beszéljen.
    Én szurkolok, hogy sikerüljön kiadni ezt a regényedet is. :)
    Jó hétvégét mindenkinek! :)
    Lulu

    VálaszTörlés
  29. Spirit, ez valami iszonyat jó, ezt nem lehet szavakkal kifejezni:D Tudom, az ömlengéssel nem mész semmire, tehát be is fejezem: NAGYON SZÉPEN KÉRLEK, TEDD FEL AZ EGÉSZET!
    Noncsy

    VálaszTörlés
  30. Szia!
    Elolvastam a részleteket és a tartalmat is és engem rendkívül felcsigázott a történet. Nagyon érdekesnek találom, ez az a könyv, amit biztos, hogy megvennék a boltba! Remélem sikerül befejezned és kiadnod, mert én biztos, hogy megvenném és elolvasnám. És tudod mi a jó az egészben? Mivel itt elérhető vagy, az olvasóid el tudják mondani a véleményüket és fel tudják tenni a kérdéseiket a könyveiddel kapcsolatban. Millió egyszer előfordul velem, hogy majd meghalok a kíváncsiságtól, hogy az író pontosan hogyan is értette azt részt, szóval nekem mindig vannak kérdéseim, amikor elolvasok egy könyvet, a baj csak az, hogy nincs kinek feltenni :(.
    Szóval a lényeg az, hogy szerintem remek az alapötlet és remélem, hogy hamarosan már azt látom kiírva az oldalra, hogy : KIADJÁK A MÁSODIK KÖNYVEMET IS! Én szurkolok neked!
    Puszi
    Nikol

    VálaszTörlés
  31. Szia Spirit!

    Engem már a címmel megfogtál :D Aztán az elmegyógyintézetes helyszín... Néha nekem is mondják, hogy oda való vagyok (erősen túloznak, a hülyeség tudtommal nem bűn).
    De a lényeg...
    Amikor elolvastam a részleteket, nagyon megtetszett a fiú karaktere. És érdekel maga a történet, hogy mi miért történik. A lány vajon miért nem közeledik eleinte a fiúhoz? Aztán amikor közeledik, miért teszi? Ki az a férfi, aki folyamatosan a lányt figyeli és így tovább. Sok kérdésem van, csak kevés válasz.
    A sztori megfogott, és az is, ahogy leírod. Szerintem próbáld meg kiadatni.

    Egy régi, de immár visszatért olvasód:
    Angyal

    VálaszTörlés
  32. Szia Spirit!

    Komolyan elkényeztetsz bennünket! Már a történet címe megkapott "A Lelkek börtöne", ez a két szó már magában hordozza a komoly ellentétet. Nálam a lélek=szabadság, a börtön=rabság, és már adva is van a jó téma. Ezek a kis szemelvények pedig megerősítenek abban, hogy igazán érdekeset fogsz alkotni, pszicho-thriller - dráma - romantika ötvözve egymással, tőled ütős lesz. Engem sem zavar a jelen E/1.sz., sőt egy elmegyógyintézethez ez passzol.

    Cain személyisége,érdekes számomra - igaz eltelt fél év - de a tragédia közepette is megőrizte, vagy azóta fejlesztette ki belső fanyar humorát?
    A korához képest érettebbnek, és éléslátóbbnak tűnik. De hát egy elmegyógyintézetben nem nehéz a többieket túlszárnyalni.

    Nara: Ő, az akit kaméleonnak, vagy ikerhatásnak neveznék, nem tudom miért, valahogy a kettősség bizonytalansága sugárzik belőle. Kíváncsi vagyok mi elől menekült be ebbe az elszigetelt világba?

    Én pedig: köszönöm szépen megvagyok, nincs semmi baj az elmémmel, csak most lélekbúvárt volt kedvem játszani...

    Nagyon tetszett, és igen, én is fizetnék érte!

    Puszi Terra

    VálaszTörlés
  33. Hali!

    Furi, h ezt ma raktad ide föl, és már 32 hsz van hozzá... Illetve ezzel már 33.

    Naszóval: Én már akkor el akartam olvasni az egészet, amikor még csak a tartalmát olvastam. Az eleje, h meggyilkolják a szüleit, az nem tetszett, meg a címe sem, de onnan, h végigolvastam az összefoglalóját, meg később a részleteket...

    Lehet, h ebben az is benne van, h tőled szinte bármit elolvasok - kiv. talán a hp-s ficeidet, mert nekem te örökké Twilight- és saját-ötlet-író maradsz -, de ettől még nagyon remélem, h az Árnyákvilággal nagy sikered lesz, és ezt is kiadják!

    Am fura, h ki kit kinek hív, mert te nekem egyértelműen Spirit vagy, Szandi Szandi, Stigu Stigu (bár ebben benne van, h még mindig nem szántam rá magam, h elolvassam a ficét és előbb találkoztam vele élőben, mint a neten), esetleg ha Alkonyatos szereplő, akkor Victoria lenne, Fummie elég egyértelműen Fummie... Én pedig csak reménykedhetek, h engem soha senki nem fog Esztinek v. Ildinek szólítani. :)

    Na, puszipá
    Kisildikó

    VálaszTörlés
  34. Kisildikó!

    Bocsi, hogy ide írok, de erre muszáj reagálnom!!!!
    Sorry!

    Stigu nem azért Alice nekem mert Twilight, meg a vörös haja, hanem mert kis szeleburdi, mindig nevet, táncol és felvidítja az ember még akkor is ha nincs jó kedve. Meg még egy csomó minden! Szóval ő olyan Alice-es! :D
    Ezt vele megbeszéltem, és nem bánja. (remélem most sem, hogy elmondtam :P)
    Ő nekem Alice és nem pont hanem felkiáltójel! :D

    Ja, és tessék rászánni magad, és elolvasni az ő történetét is, mert JÓ, és az államvizsgája után meg lesz egy új, amiről még nem sokat lehet tudni, de egy két részlet fent van az oldalán, és az is nagyon jó lesz! :D Higgy nekem, én már csak tudom. ;)

    Bocsi a reklámért :P

    VálaszTörlés
  35. nekem nagyon tetszett (főleg az utolsó mondat :D), szívesen olvastam volna még tovább. :) én kifejezetten örülnék, ha egyszer a polcomon csücsülne az egész kötet. :D

    VálaszTörlés
  36. Hm... Érdekes témaválasztás, és nagyon meglepő szerintem. De jónak tűnik. Azt hiszem a részletek alapján elolvasnám, megfogtál vele. Nem szokványos, talán kicsit nyomasztóbb is, mint egy átlagos regény, de eddig tetszik. Sőt, nagyon kiváncsi vagyok rá. Főleg így, hogy tudom, hogy te írod. :) Láttam, hogy kérték, tedd fel az egészet. Nem mondom, én is szeretném olvasni, de még jobban örülnék, ha megjelenne könyv formájában, és akkor nem a legjobb, ha már előtte mindenki számára olvasható a neten. Szóval, szerintem ne tedd fel, hanem inkább küldd el ezt is a Könyvmolyképzőnek! :D Sok szerencsét ehhez is!

    VálaszTörlés
  37. Szia!
    Még délelőtt elolvastam de úgy gondoltam, majd este képes leszek kisajtolni magamból a mondanivalómat. Mindig nehéz így írni ha keveset kapunk, és ÚGYYY, olvasnék még belőle. De most megpróbálom kiírni, ami eszembe jutott.

    Hasonlóan itt az egyik fentebb említetthez, nekem sem tetszett annyira a bevezető, aztán elkezdtem olvasni a részeket.
    Ígéretesnek tűnik, először olyan szökés benyomásom volt, nem tudom, miért, ne kérdezd.

    Viszont nekem kifejezetten tetszik a E/1, én is abban írok, és sokkal jobban szeretem, mert belelátsz a szereplő gondolataiba. Engem is mindig érdekelt a pszichológia, és tavaly el kellett olvasnunk egy könyvet a pszichés betegségek kialakulásáról és kezeléséről, az érdekes volt, tehát most vannak élményeim is a témáról, ÉS, kíváncsi vagyok te milyen okot találtál ki nekik amiért bekerültek.
    Vonzzanak engem is az őrült emberek!!!:-)

    A pofonról jutott most eszembe, hogy egyébként a kisebb gyerekeknél a testi bántalmazás, pofozkodás a figyelemfelkeltés jele. Valószínűleg ezt te is tudod, azért írhattad, de az nagyon vicces volt.:-)Általánosban engem is vállon paskolt, meg csipkedett a fiú akinek tetszettem. Ezt jutatta eszembe:-)

    Nara karaktere szerintem nagyon izgalmas, sok érdekesség rejthet (bár mindkettőjüké is).

    Az új lakó...nekem ez kicsit olyan mint a Harry-Piton regényed hangulata. Félre ne értsd, az nagyon tetszik, és ez pont ezért gondolom jónak.

    Nem tudom mennyire sikerül kihámozni a kusza gondolataimat, de összefoglalva, izgalmas téma, érdekes karakterek, és várnám a folyatást, Vagyis a Kiadást. (éS HA EBBEN MÉG NEM LENNÉL BIZTOS, NÉZDD MEG HÁNYAN KOMMENTELTÜNK CSAK MA!!)

    Szóval hajrá!

    Puszi

    Aranymag

    VálaszTörlés
  38. Először nekem is azzal volt problémám, hogy jelen idő, de aztán csak olvastam és olvastam, és imádom! Ha sikerül ezt is kiadatni, akkor számíthatsz arra, hogy megveszem. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  39. Szia!
    Nem sűrűn kommentelek - bár rendszeresen olvasom a történeteidet -, de most mivel tényleg ilyen fontos a vélemény, hát elmondom a sajátom:)
    Nekem nagyon tetszik, a lélektani drámák mindig is érdekeltek, és a részletekből ítélve ez is egy nagyon jó regénnyé nőheti ki magát. én mindenképp támogatnám az ötletet, hogy megpróbáld kiadatni, aztán lesz, ami lesz! kíváncsian várom a terveidet vele, mert ha könyv formájában nem sikerülne olvasni (bár miért ne sikerülne...), blogon is kíváncsi lennék rá, és kétségtelen, hogy a monitor elé szögezne:)
    Csak így tovább, akár hiszed, akár nem, engem is motivál a te szerencséd:) (gondolok itt a könyvkiadásra,többek közt) és nagyon jól írsz!
    Üdv, Helga

    VálaszTörlés
  40. Én is itt vagyok ám, és tudok olvasni. :D Muhaha. :D Amúgy bocsi mindenkitől, akit el(meg)rontottam. Nem volt szándékos. :D És tudom, hogy vicces vagyok. Vagy inkább nevetséges. Nembaj, én is szoktam röhögni magamon. :D Az élet szép. Let the sunshine. Jaj de hippis volt ez. Nembaj, hülye vagyok, és egy hét múlva metalfest, és be vagyok zsongva, és ne nézzetek hülyének. :D *idióta* Bocsi mindenkitől. :D

    VálaszTörlés
  41. Szia Spirit!

    Szeretném előre bocsájtani, hogy nagyon szeretem ahogy írsz, mindent elolvasok, ha végre megjelenik, azonnal megveszem.
    Ez is tetszik, mindössze két apró észrevételem lenne (de ez nem von le semmit abból, hogy nagyon élvezetesnek találtam).

    Az egyik az, hogy valakinek válaszban írtad, hogy amerikai filmekből képzelted el a helyszínt. Annyit javasolnék, hogy ha van pszichológus/pszichiáter ismerősöd, konzultálj vele a karakterek betegségéről, kezeléséről, hogy mindenképpen hiteles legyen (bár lehet, hogy ezen régen túl vagy már, akkor bocs).

    A másik, hogy örülnék, ha picit idősebb szereplők lennének. Ez az én saját nyomorom, hogy idősebb vagyok nálatok, és bár imádom a 16-19 éves fiatalokat, mostanában rengeteg könyv nagyrészt nekik, róluk szól, holott én és rengeteg 30+-os barátnőm olvas pl. Könyvmolyképző által kiadott műveket. Én úgy veszem észre, hogy a Twilight kapcsán az olvasást megszerető tinik is már kicsit idősebbek, és a problémáik, gondolkodásuk is változik ezáltal.

    Bocs, nem akartam okoskodni (késő bánat...), tényleg nagyon tetszett ezektől függetlenül is az izelítő (csak kevés volt :-).

    Sok sikert!
    Szofka

    VálaszTörlés
  42. Angel: Most, h mondod, télleg van benne vmi Alice-es, mert ugye "mindig nevet, táncol és felvidítja az ember még akkor is ha nincs jó kedve". És énekelget is, mint azt egy forgatási napon hallhattuk páran.
    De nekem már csak Stigu marad, mer így ismertem meg.
    A ff-ét biztos el fogom olvasni, de ez vszeg csak nyáron fog bekövetkezni, de akkor asszem villámgyorsan a végére fogok érni, mert van egy olyan érzésem, h egész nap azt fogom olvasni...
    Na, pusz

    VálaszTörlés
  43. Kedves Spirit!
    Igen, próbáld meg kiadatni!
    Nekem nem tűnt fel, hogy túl választékos lenne a stílus, talán mert a közvetlen környezetemben a fiatalokra is ez a jellemző. (Na nem az iskolában...) Persze látom, hogy a norma változik, de örülök, hogy te nem álltál be a sorba.
    Különben meg a szereplő jelleméhez is tartozhat, hogy kicsit más mint az átlag, és ez tükröződik a szókincsében is.
    Tehát folytasd, ha tudod, és mutasd meg a kiadóknak!
    Szia!
    Nagyanyó

    VálaszTörlés
  44. Szia Spirit!

    A részletek alapján szívesen elolvasnám, pedig általában ilyen kis ízelítő nem szokott elég lenni, hogy dönteni tudjak. Pontosabban legtöbbször nem... Ritka, de van, amikor pár sor annyira megfog, hogy azonnal jön a többiek által már említett "még akarok" érzés! Nos, te ez utóbbi kategóriába tartozol nálam!
    Egyébként nekem a saját regényem jutott eszembe az ajánló és az első részlet alapján... :-D
    Itt megtalálod az ajánlót és egy rövid részletet, ha érdekel: http://diarafancy.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  45. Nekem tetszik. :) Bár az elején nekem is az jutott eszembe, hogy pont egy diliházban romantika? Fura... De aztán jókat derültem Cain gondolatain. Meg eszembe jutott egy Dr. House-os rész... ;)

    VálaszTörlés
  46. Szia!

    Mint minden írásod, ez is felkeltette az érdeklődésemet. Szívesen elolvasnám, ha kiadják:)

    Betti

    VálaszTörlés
  47. vagyis nem ha, hanem amikor:)

    VálaszTörlés
  48. Igazán érdekes alapanyag!:) Az elején egy kicsit ült, főleg a jelen idő miatt, részemről. Annyira szokatlan. És az is mindig érdekes, amikor egy nő ír 'férfialakban'. A pink szónál megakadtam, egyedül azt nem éreztem fiúsnak, de egyébként e téren is ügyesen kevered a szavakat.:)
    Biztos vagyok benne, hogy szépen kikerekedik a történet a kezed alatt, úgyhogy remélem, ettől sem fogsz bennünket megkímélni!!:)) Hajrá Spirit!!:)

    VálaszTörlés
  49. Jaj, Spirit!
    Ez a történet olyan aranyosnak tűnik! Hihetetlenül érdekelne az egész regényed, remélem hamarosan felkerül, és végre elolvashatom ^^

    Angely

    VálaszTörlés
  50. Jaj, elfelejtettem odaírni a levelem végére, hogy Fable (vampireangelelőttiMariann:). Úgy már jobban ismerhetsz:). Minden jót, Spirit!!

    VálaszTörlés
  51. Nekem is tetszik a történet, én megvenném a könyvet :) Dr. House mániás vagyok, így nekem is egyből a 6. évad eleje jutott eszembe, amikor diliházba megy. De engem érdekelnek az ilyen dolgok, meg hogy ezek a lelkileg sérült emberek mit és hogyan gondolnak. Szóval hajrá, hajrá!
    Nikki

    VálaszTörlés
  52. Üdvözletem olvasótársak!

    Friss Viharsziget filmélményt követően találtam szemben magam a "könyvtervvel", így aztán rögtön felkeltette az érdeklődésem! A filmről annyit, hogy di Caprio újjabb zseniális alakítása, és az alapregény is remek lehet, DE a vége számomra felfoghatatlan lett mivel előtte kezdtem el olvasni az informatikus-forgatókönyvíró-majd-klinikaipszichológussá lett Szendi Gábor Pánik: tények és tévhitek című könyvét, melyben pont a film idején feltalált és a filmben is bevetett pszichiátriai gyógyszerek hatásait kezdi kielemezni. A könyvről egy ajánló érdekes bevezetőjű cikk:
    http://www.novagyok.hu/magazin/psziche/cikk/8222vigyazat_orult_a_forgalommal_szemben8221
    Szóval nem is tudom, hogy folytassam, hogy logikus legyen a hozzászólásom!

    Először is a cím telitalálat.
    Helyszín és névhasználat, hááát ez az USA mánia!
    A héten elkezdett regényemnek egy oklahomai hölgyemény a szerzője aki "egzotikus" helyszínül a Budai hegyeket választotta! (Gena Showalter: Éjsötét vágyak). A nevek pedig nem feltétlenül ősmagyar meg tudomisén milyen divatúak legyenek de vannak az angoltól alig eltérő magyar megfelelők is és beszédes vezetéknevekkel lehetne megspékelni vagy legalább is jó kis anagrammákkal (ilyen a viharszigetben is bőven van). Szóval hajrá, mégiscsak magyar szakos is vagy! Az általam emlegetett és ajálngattott Szendi féle könyv pedig a magyar valósághoz és rendszerhez, de a külföldihez is, remek leírási alapot ad, sok benne az idézett eset és betegek vagy hozzátartozók levelei. A könyv nyomán tovább is térnék a következő pontra: a bogyók leírása. Tetszettek a színleírások, de a Pánik könyv remek alap a valódi nevek helyes említéséhez, sőt a magyar és tengerentúli elnevezések és névhasználatok eltéréséhez. Pl. Twilight: Bella folyton Tylenol-t szed, ami nálunk Paracetamol néven fut :D.
    Na meg a mellékhatások leírása! Ha tényleg lenyelik és nem a nyelvük alatt rejtegetik: szintén viharsziget: kopaszodó égnek álló hajú csendre intő nénike- kopaszság nemtől függetlenül tartós szedés esetén! Mert oké hogy a célközönség fiatalka de a tudományos háttár mégis jó ha alapos.
    A szimpi ápolóról meg a Don Juan DeMarco jutott eszembe és a flamenkózó néger ápoló (fő kedvenc Johnny Depp-es film, Marlon Brando-val).
    Szimpatikus pont volt a sárga napfénybogyó, D-vitaminból sose elég! Szuper védőfaktor egy csomó nyavalya ellen, mivel támogatja az immunrendszer működését.
    És valóban tömik vele a pszichátriai foglyokat!
    Csak érdekesség képp: 2009 júniusában, a Wisconsin H1N1 járvány idején egy értelmi fogyatékosokat befogadó intézetben a folyamatos D-vitaminozás miatt csak ketten kaptak influenzát(kevesebb mint 1 %), az ápolók közül meg minden nyolcadik (kb.13 %), szóval nem csodálkoznék ha Roy influenza miattTanulság: azért van télen influenzajárvány, mert télen kevés a napfény és így a termelt D-vitaminunk. Szóval ha már valaki vámpírrajongva a fényt is kerüli, vagy Forksba szögezte a sors, az szedjen D-vitamint, főleg akkor ha még nem tessékelték diliházba!

    Nos, genetikai tanácsadás helyett most ezzel szolgálhattam!

    Csóközön mindenkinek!

    Isabella Ateara

    VálaszTörlés
  53. Akartam írni: a tudományos háttér mégis jó ha alapos.
    ill. Roy influenza miatt hiányozna.

    VálaszTörlés
  54. Szia!

    A sztori felkeltette a figyelmemet, nem is kicsit (erre személyes okaim is vannak - no nem én vagyok pszichiátriai eset ;), és tudnék is ajánlani egy hazai helyszínt hozzá... Fülszövegnek pedig két idézet is klassz lenne (ha védőborítós kiadás is lesz, az elejére az egyik, a végére a másik ;): a harmadik ("Azért figyelem őt, mert idegesít..." és az utolsó, végrendeletes. Az ajánló elég "lapos", ezzel nem könnyű felkelteni az olvasók figyelmét szerintem... Egyébként nagyon ígéretes, és mint mondtam, nagyon kíváncsi lennék az egészre. Az online értékesítés is kivitelezhető, ezt a minőséget már ne add ingyen! Én se vagyok Krőzus, de egy bizonyos szint felett már nem szabad hagyni, hogy a szél (ill. jelen esetben a net) hordja szét csak úgy azt az értéket, amit teremtettél.

    VálaszTörlés
  55. Szia!
    Rendszeresen olvasom az írásaidat, de eddig csak nagyon ritkán írtam hsz-t, de most mindenképp akartam, mivel nagyon érdekel ez az írásod. Amint elolvastam, máris azon gondolkoztam, hogy vajon mikor jelenne meg az egész. Szóval mindenképp folytasd és próbáld meg kiadatni.

    VálaszTörlés
  56. Szija.


    Nekem is tetszik a történet és szivesen olvastam volna még belőle. Tetszik, hogy nem az az elcsépelt sztori, hogy ahogy meglátták egymást már is haverok voltak stb... :D

    Érdekelne még, hogy a szereplőket hogyan képzeled el kinézetre. :)

    Puszii: Flohh

    VálaszTörlés
  57. Szió!
    Nekem is nagyon tetszik,már az elején ahol a rövid tartalmat írtad felkeltette az érdeklődésemet.
    Kicsit írhattál volna többet a "sötét múltjukról",de az is lehet,hogy így izgisebb lesz,ha majd megvesszük a könyvesboltban.
    Amit szeretnék kérdezni,hogy Spirit Bliss vagy Hujder Adrienn néven írod a könyveidet?Ha írtad már és én nem figyeltem akkor bocsi...
    És kösz,hogy visszaigazoltál a Facebookon,pedig igazából nem is ismerjük egymást...
    Judith

    VálaszTörlés
  58. Szijjah Spirit:)
    Ne érts félre nagyon tetszenek az írásaid, de amit most leirtál nekünk az szerintem egy az egyben egy Paulo Coelho könyv mása csak a szereplők kicserélése...és egy picit megmásítása...
    Lehet hogy ez egy véltelen de nem tudom..számomra nagyon hasonlítPaulo Coelho: Veronika megakar halni.... Érdemes elolvasnod sok hasonlíságot lelsz majd benne
    Ezt ne értsd félre mi támogatunk..és csak miattad irom eztis le hogy ne tudjon más bwléd kötni...
    Puszi: Sorriso

    VálaszTörlés
  59. Köszönöm a könyvajánlásokat, a támogatást, a véleményeket. :) Sajnos, nincs időm mindenkinek külön válaszolni most, csak pár gondolat... :)

    Judith: Spirit Bliss néven jelenik meg az Árnyékvilág, de az eredeti nevem is benne lesz a könyvben, csak nem a borítón. :)

    Sorriso: Köszönöm, hogy aggódsz. :) Nem olvastam a könyvet, mint mondtam, de miután emítettétek, elolvastam az összefoglalóját, és ha jól vettem ki, a könyv arról szól, hogy egy öngyilkosságot túlélő lányt, hogyan próbál egy orvos valami új módszerrel meggyógyítani egy elmegyógyintézetben. Nos, az én regényem, egyáltalán nem erről fog szólni. Nem a gyógyulási folyamatot fogom bemutatni, hanem teljesen más lesz a lényeg. :) Szóval, én úgy látom, hogy azon kívül, hogy egy elmegyógyintézet a helyszín (legalább is, a könyv egy részében), semmiben sem hasonlít a két regény. :) A helyszín pedig nem olyan hasonlóság, ami szerintem, gondot okozhatna, hiszen sok regény játszódik azonos helyszínen, de ez nem számít, ha teljesen más a történet. :)

    VálaszTörlés
  60. Szia SPIRIT!Már csak azért is írok mert úgy felbosszantott az a beszólogatós! Tulajdon képen azért nem írtam mert mire ideértem minden vélemény elhangzott. Igen nekem is COELHO Veronikája jutott az eszembe. De ha jól értem te nem olvastad.Itt sem a gyógyítás volt a lényeg(szerintem) na mindegy! Igen nagyon várom és szívesen elolvasnám! Érdekesek a részletek.Szerintem ebből nagyon sokat ki lehet hozni, csak egy jó írónő mint TE kell hozzá

    VálaszTörlés
  61. Kedves Spirit!
    Ne haragudj, hogyha figyelmetlen voltam, de az Árnyékvilág kb mikorra várható? Engem nagyon érdekelne már :)

    És ez az újabb regény ötlet. Hát húú :D Amit elolvashattunk, az nagyon tetszett. Megfogott, érdekes, hogy ki miért viselkedik úgy, ahogy. :) Én imádom azokat a könyveket amik E/1-ben játszódnak, számomra az sokkal személyesebb, jobban lehet megismerni az emberek könyvbeli érzéseit. Viszont én örülnék ha azért a beszélgetés Cain és Nara között megnőne :)
    Puszi: -D-

    VálaszTörlés
  62. Szia Spirit! Engem érdekelne a történet. Nagyon érdekesnek hangzik. :D Végre nem valami nagyon is hétköznapi helyen játszódik a történet, hanem egy olyan helyen, ahol szerintem közülünk nem sokan jártak. Szóval remélem majd megismerhetjük az egész történetet :D puszi: karamorita96

    VálaszTörlés