.

A könyveimet megrendelhetitek itt: http://konyvmolykepzo.hu/cimke/spirit-bliss

A Gyógyító pilleszárnyak című ficem be lesz fejezve mindenképpen. Az utolsó fejezete még idén várható, dec. 31-ig megleszek vele, ígérem! :)


2010. május 8., szombat

II. nagy nyári olvasói találkozó

Közeledik a nyár, és a Beninával való beszélgetés során rádöbbentem, hogy nem ártana elkezdeni készülődni a nyári találkozóra, amit szeretnék egy szép szokássá tenni, és minden évben megszervezni. :)

Szóval, először csak nagy vonalakban el kéne döntenünk közösen, hogy mit is szeretnénk... :) Ami valószínű, hogy a nagy találkozó Pécsett lesz, mert fogalmam sincs, hogy addigra lesz-e pénzem utazni (főleg, ha valami nagyobb ajándékot is szeretnék majd készíttetni azoknak, akik eljönnek a talira :) ), és mert Pécset ismerem a leginkább. Előre is bocsánat azoktól, akiknek Pécs nem megfelelő helyszín. :-/ Ha addig mégis úgy alakulna, hogy lenne elég pénzem az utazásra, akkor egy Pesti találkozót is el tudnék képzelni, de egyelőre gondolkozzunk csak Pécsben.


A felmerülő kérdések:

1. Ki gondolja úgy, hogy el szeretne, és el tudna jönni?

2. Mikor legyen a találkozó? Egyelőre azt kéne eldönteni, hogy júliusban vagy augusztusban legyen-e. A pontos napot/napokat megbeszéljük később azokkal, akik jönnének. :)

3. Hány napos legyen a találkozó? 1, 2 vagy 3 napos. Én azért vagyok inkább a 3 napos mellett, mert ha sokan jönnek messziről, akkor 1 napos tali esetén a tali fele nekik azzal telik, hogy Pécsre utaznak, haza utaznak. Na meg, 3 napos tali esetén mindenki eldöntheti maga, hogy csak 1, 2 vagy mindhárom napon részt akar-e venni. Múlt évben is volt olyan, hogy valaki mindhárom nap részt vett a programokon, míg mások csak 1 vagy 2 napra jöttek. :)

4. A szállás kérdése... Nálam 2-3 embernél több most nem fog elférni, sajnos. Anyuék nagyon kedvesek voltak múlt nyáron is, hogy megengedték, hogy annyi embert idezsúfoljak, de nem akarom kihasználni őket. Keményen dolgoznak (anyu három műszakban, így éjszakázik is, az élettársa sokszor kora hajnaltól éjfél utánig), szükségük van a pihenésre, és annyi ember mellett még ha csendben is vagyunk és jól viselkedünk, nem lehet rendesen pihenni. Szóval, én 2-3 embert tudnék befogadni. A többieknek 3 alternatívát tudnék felajánlani/tanácsolni:
1.) Ha van olyan pécsi olvasóm, aki hajlandó lenne megint elszállásolni olyan emberkéket, akik messziről utaznának Pécsre, az keressen meg engem. De csak akkor, ha 100%, hogy el tud szállásolni valakit vagy valakiket, mert ha aztán meggondolja magát, azzal nagyobb problémát okoz, mintha alapból nem lenne jelentkező... Előre is köszönöm, ha valaki segít ebben nekem! :)
2.) Megkérdezem Szandit, hátha ő is be tudna fogadni 1-2 embert. De ez nála is attól függ, hogy a párja hogyan áll a kérdéshez...
3.) Olcsó, de jó szállást keresek, amiért sajnos, fizetni kell majd, de minél többen jöttök, annál olcsóbb lesz, mert egy bizonyos létszám fölött kaphatunk kedvezményt.

5. Étkezés kérdése... Három lehetőség van...
1.) Mindenki maga gondoskodik az ételről. Hoz magával otthonról, és ha az elfogyott, akkor vesz magának Pécsett valamit, akár egy boltban, akár beülhetünk a Mekibe, vagy egyéb helyre.
2.) Mindenkinek én gondoskodom ételről. Ebben az esetben vagy pénzzel száll be valaki, vagy alapanyagot hoz magával. Múlt évben paprikáskrumpli volt az ebéd, és volt, aki krumplit hozott, volt, aki virslit, volt, aki lisztet a csipedetthez, na meg volt, aki pénzt adott, hogy megvehessük a nem szállítható alapanyagokat, mint a tojás a tésztába, a pirospaprika, só, egyéb dolgok.
3.) Van aki magának gondoskodik az ételről, és van, akinek én gondoskodom. Vagyis a fenti kettő közül mindenki választhat, hogy mit szeretne...

Azt hiszem, egyelőre ennyi lenne... Írja meg mindenki, hogy jönne-e, és hogy mit gondol a fenti kérdésekről, neki hogy lenne jó a találkozó. :)

Amit a találkozóval kapcsolatban meg tudok ígérni:

1. Nos, először is, jó társaság, sok nevetés, beszélgetés. :)
2. Érdekes, izgalmas játékok, programok. :)
3. Kisebb ajándékok.
4. Egy nagyobb ajándék annak az olvasómnak, aki megnyeri a főjátékot. :)
5. Ez még nem 100%, de... Megígérem, hogy megkérdezem a kiadót, hogy felolvashatnék-e újabb részleteket az Árnyékvilágból. Így csak a jelenlévők még a könyv megjelenése előtt többet tudhatnának meg a történetből. :)
6. Egy beszélgetős program, ahol ha van valami kérdésetek bármivel kapcsolatban (azért ne az atomfizikáról kérdezzetek :D ), akkor örömmel válaszolok nektek. :) Így még többet megtudhatunk egymásról, az írásról, a könyvkiadásról, az irodalomról és egyéb remélhetőleg, mindenki számára érdekes dologról. :)

Hát, egyelőre ennyi lenne... :) Várom a véleményeteket, ötleteiteket, kérdéseiteket. :)

17 megjegyzés:

  1. Hali!

    Én biztos, h el szeretnék menni, de az, h el is tok-e, sok mindentől függ, leginkább az időponttól, ugyanis úgy betábláztuk a nyarat, h anyu nem tudja, h mikor menjünk 4en családinyaralni.

    Én augusztus végefelé szavaznék egy 3naposat, mert akkor szinte biztos, h el tudnék menni. Esetleg júl 19-23 között vmikor 3nap.
    Azért 3nap, amit te is írtál. Minél hosszabb, annál nagyobb az esélye, h legalább 1 nap ott tok lenni.
    Nekem naná, h egy Bp-i helyszín lenne jobb, de vszeg a Pécsre utazást is meg tom oldani, ha olyan időpontban lesz.

    Szálláskérdés: szívesen aludnék úgy, h ne kelljen érte fizetni, de ezzel ki nincs így? Viszont bp-i helyszín esetén föl tok ajánlani vszeg kb. 2 helyet. Erre akkor kérdezz majd rá, ha vmi csoda folytán Bp-re tudnál utazni és megvan már az időpont.

    Kaja: Nekem minden lehetőség megfelel, csak ne kelljen főznöm... (bp-i helyszínnél, ha vki nálunk alszik, annak reggelit, vacsorát és napi kb. 2 szendvicset tok felajánlani... de azt írtad, h gondolkozzunk 1nlőre Pécsben.)

    Ha lesz vmi új, gondolom, írsz.
    Pusz

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Én mindenképpen megyek:-), csak kisebb megkötésekkel.
    Én , mint már mondtam megyek Pécsre augusztusban egy hétre a kórussal 15-22-ig. Nekem így ez az időpont felelne meg, és persze akkor csatlakozom be, amikor csak tudok, de ez nem mindig rajtam áll. Mivel van konkrét szállásunk és etetnek is minket, így nekem ezzel semmilyen téren nem lesz problémám azt hiszem, megoldom magamnak. :-)

    Tehát mindenképpen megyek, csak ugye a tali időpontjától függ, hogy tudok-e találkozni mindenkivel! Ja, és szerintem mindenképpen legyen három napos, az jobban megéri mindenkinek(nekem is ).
    Húhh de várom már:-)

    Puszi: Aranymag

    VálaszTörlés
  3. Szia Spirit!

    Szívesen segítek bármiben, nálam többen is tudnak aludni, de max.4 fŐ a házban. Igaz nem vagyok pécsi, de kocsival pár emberkét szállítani is tudok. Az udvar nagy, sátrazásnak kiváló,(medence van)már aki szereti a nomád életet 3 napig. XD Minden a találka idejétől függ, leghamarabb azt kéne eldönteni...
    Nagyon várom már a "tough girls" tagjait!!!!

    puszi Terra

    VálaszTörlés
  4. Szia Spirit!
    Örömmel részt vennék a találkozón, de időpontban nekem csak július felel meg, mert elhagyom kis hazánkat augusztusban.
    Helyszínnel kapcsolatban a véleményem, hogy én szívesebben mennék Pécsre, mint Budapestre.
    Szállás: szerintem két éjszaka nem kerül olyan sokba, főleg, ha többen is lennénk.
    Étkezés: közös főzőcske nagyon vicces lenne, bár szerintem már ott lenni is egy élmény lenne. Várom a részleteket a találkozóval kapcsolatban.
    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Szia Spirit!
    Én szívesen elmennék,de attól függ h anya elenged -e,no meg a pénzügyi helyzetünktől.Nevelőapám ápr.22-én ment ki Liwerpoolba.Meg hát én kicsit fiatal vagyok hogy egyedül utazgassak...:)Jó lenne ha valaki tudna "vigyázni rám" ha értitek mire gondolok.Nagyon féltenek engem...Nem tudnak semmiről:P.No mind 1!Majd megkérdezem itthon.
    Pussz:Orsi

    VálaszTörlés
  6. Szia. Én tavaly nemtudtam elmenni ezt bánom is. Idén remélem sikerül. : D Én 20 percre lakok Pécstől ,szóval simán betudok buszozni szóval szállás nekem nemis kellene. A kaja is tökmindegy. : D Nekem bármikor jó.:D Remélem sikerül elmennem. :) Puszi.
    Mese.

    VálaszTörlés
  7. szia :)

    szerintem én megyek... mondjuk attól függ, hogy lesznek e olyan programjaim amiket nem lehet áttenni (tábor, családi nyaralás stb.)
    mivel én pécsen lakok ezért lehet, hogy 1 emberkét el tudok szállásolni... (csak azért 1 mert 1pótágyunk van és nem akarom hogy kényelmetlen legyen másoknak) de mondjuk még le kell beszélni anyukámmal...
    remélem semmi sem jön közbe :) puszi, Dóri

    VálaszTörlés
  8. Szia Drágám!

    Bevallom őszintén, hogy le vagyok maradva az olvasással, de majd ígérem pótolni fogom, mind az olvasást, mind a véleményeket.:)

    De amint megláttam ezt a bejegyzést felkiáltottam örömömben h IGEN!

    Szóval gondoltam gyorsan lestipi-stoppolom a helyem.:D Én nagyon szeretnék menni.:)

    Támogatom a három napos dolgot.:) Mivel azért oda leutazni jó sok idő, és jó lenne több időt együtt tölteni, és a három napban nagyobb az esély, hogy többen- fakultatív- tudnak részt venni akármelyik napokon, és a vidékieknek is lesz értelme lemenni.:)

    A szállásdologgal kapcs ahogy jónak látod.:) Én kis helyen is elférek, nem horkolok, és nem rúgok senkit vesén alvás közben.:D:D Szóval hálás lennék ha valaki befogadna, de ha többen vállalják a szállás lehetőségét, akkor abban is benne vagyok.:)

    A kajával kapcs, mindegyik lehetőség tetszik.:D Szívesen sütök nektek sütit.:D Szóval akár lehet egy közös sütős-főzős progit is csinálni, de ha ez nem megoldható, sztem az is teljesen jó ha néhány napig gyorskaján, vagy hideg élelmen élünk.:) Nem akarok senki nevében beszélni, de sztem ez a legkevesebb.:D Nem az angol királynő megy hozzád, szóval nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni.:) Minden lehetőségre vevő vagyok.:) De tényleg.:)

    A messze élő emberkéknek üzenem, hogy szívesen leszek társaság utazás közben. Gondolok itt a kis- és fiatalkorúakra, akiket aggódó édesanyjuk indít útnak, szóval ha van vki aki mondjuk nyugatiba jön be vonattal ( mert teszem azt Debrecen felől jön vonattal) akkor megvárom nyugatiba, átkísérem a városon, azt hiszem a keletibe kell menni.:D És felülünk együtt a pécsi vonatra. Szóóval ha valakinek ezért fél elengedni az anyukája, akkor szívesen segítek kiküszöbölni ezt a problémát.:D Elég jól ismerem pestet, és nem harapok, szóval szívesen segítek.:):)

    A másik, hogy kérdezted, hogy július vagy augusztus legyen... Hát én jobban örülnék az augusztusnak, vagy a július végének, mivel a nővérem július közepén ad életet az unokaöcsémnek, és a két éves kislányára fogok elvileg vigyázni amíg ő bemegy a kórházba, meg haza nem jönnek a picurral. És hát a szülés az nincs konkrét időponthoz kötve, és elvileg ő július 15-e környékén legkésőbb megszül, szóval addig ez az utazás elég necces lenne. Nem azt mondom, hogy végső estben nem tudnám megoldani, csak én is szeretnék valamiféle segítséget, és támogatást nyújtani neki és ez 200 km messziről elég nehéz lenne.:) Ezért örülnék ha inkább július végén lenne legkorábban az esemény.:)

    húúú most ennyi jut eszembe.:D

    Tényleg nagyon szívesen segítek Spirit amiben csak tudok.:) És nagyon remélem, hogy összejön a találkozó.:D

    Sok puszi:
    Truska

    VálaszTörlés
  9. Az egyik Tough girl bejelentkezik. :D
    Először is: Naná, hogy megyek, egy hadsereg sem állíthat meg. :D Nekem mindegy, mikor lesz, bármikor tudok magamnak szabadidőt csinálni szerintem, de talán jobb lenne augusztus, de azt szerintem bármikor megoldható nekem. 3 napos legyen, naná! Sőt, négy. :D Én bárhol elalszom, tényleg, még csak párna sem kell, mert azt vinni fogok. (Oh, Edward. XD) Étkezni: finnyás vagyok és csóró. :D De bármikor főzök, ha kell. :D Viszont mosogatni nem vagyok hajlandó, azt utálom. :D

    VálaszTörlés
  10. Kiegészítem Fummie-t: ő főz, én mosogatok. :)
    És természetesen én is szívesen utazok bárkivel Bp-től. Úgyis szívesen ismerkedek még Alkonyat- és Spirit-rajongókkal... :)

    VálaszTörlés
  11. Leírtam egy csomó dolgot, hogy HA sikerül meggyőzni anyáékat, hogy lenne, de mivel még nem sikerült, inkább nem írom le mégsem. Majd ha lehet tudni biztosra az időpontot és a helyszínt, hogy tutira Pécs, vagy Pest, akkor elkezdem fűzni anyáékat, hátha. :) Akik meg 100%, hogy ott lesznek, szórakozást előre is. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  12. Az az igazság, hogy a tesóm lakása ugye veled szemben van... Ha le tudok jönni, ráérek, akkor megkérdem a tesóm és nálunk is elfér 2-3 ember. :)

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Itt messziről jött vándor Viki. :-)
    Még szép, hogy megyek! Nekem a július lenne a jó, tudod az augusztus már zűrös, meg 5-étől van már fix programom is.
    Úgy, mint tavaly 3 napra mennék, kaja téren mindegy, ha jól emlékszem a múltkor anyagilag szálltam be abba az isteni paprikás krumpliba. :-)
    Szállás téren nem vagyok igényes, főleg, ha egyáltalán alszunk. Bár azt hiszem akkor is én aludtam a legtöbbet, tudod a vén szervezet! :D
    Szóval idén sem szeretném kihagyni!
    Puszi Nektek!

    VálaszTörlés
  14. Szia Spirit!
    Ezen a találkozon ott a helyem.2 vagy 3 embernek helyett is tudok adni, feltéve ha nem allergiások a macskára és nem félnek a férfiembertöl mert a barátommal és a cicámmal lakom.
    Remélem összejön a találkozás.
    Puszi
    jasabel

    VálaszTörlés
  15. Szia Spirit! Ha elfogadtok egy kora szerint öreg,de lélekben fiatal rajongót nagyon szívesen megyek. Az augusztus lenne igazából a jó! Nekem csak az a fontos,hogy július 20.-ig meglegyen az időpont. Nem vagyok igényes.Főzök,mosogatok,ha kell sátorban alszom (csak legyen sátor) vagy a szoba padlóján,de egy olcsó szállást is tudnék finanszírozni.Mivel vidékről mennék-bocsi Pécsben gondolkodom-vinni nem igazán tudnék vinni semmit,de anyagilag természetesen hozzá járulnék a költségekhez.Mivel a Nyugatiba érkezem szívesen lehetek bárki kísérője, ha valaki igényt tart rá!KÖSZI! remélem nem késtem el!

    VálaszTörlés
  16. Szia Spirit sztem én is elmennék a pécsi talira bár nekem kézen fekvőbb lenne a pesti de ha pécsett lenne az is király lenne mint tavaly nekem jó volna ha tudna valaki szállást találni ingyen..cserébe addig is segítek a házi munkában talán Szandi eltudna szállásolni..úgy is nagyon hiányoztok mind2-en a kajába beszállnék mint tavaly sztem most inkább pénzt vinnék...illetve ennyi nagyjából addig is várom válaszotok puszi: Zsani

    VálaszTörlés
  17. Hahó!
    A tavalyiról sajna lemaradtam, de idén tuti ott leszek :D Ki nem hagynám az év legnagyobb buliját :D Időpontra nekem teljesen mindegy, helyszínre Pécs sokkal jobban megfelelne, mint Pest, mert Pécstől csak 25 kmre lakom :D Szállást sajna nem hiszem, hogy tudok nyújtani, mert elég pici a lakásom, de az ellátásban azt hiszem, tudok segíteni :D Ha bármiben segíthetek még, akkor szólj és megoldjuk ;)
    xoxo
    Lea

    VálaszTörlés